A ZF bemutatta a fűtött biztonsági öveket: csatolja be magát és vezessen még többet

2023.03.11.
Takarékos: a biztonsági övek és a kormánykerék fűtésének köszönhetően a fűtés kikapcsolható. Kellemes belső klíma és mégis a lehető legnagyobb hatótávolság: ez a kombináció sok elektromos autó vezetője számára jelent problémát. Végül is a kellemes meleg a fagypont alatti hőmérsékleten sok energiába kerül. A ZF fűtött biztonsági öv pontosan itt lép a képbe: a testhez közeli meleg érzetet nyújt - és energiát takarít meg. A ZF a Las Vegas-i CES-en (2023. január 5-8.) mutatta be az innovációt. A fűtőszalag négy 3,3 centiméter széles és 1,43 méter hosszú fűtőszálból áll, amelyek két párhuzamos fűtőkörré kapcsolódnak össze. A mintegy 1,3 milliméteres övszalag vastagsága csak minimálisan különbözik a fűtetlen biztonsági övekétől; a viselési kényelem és a működés azonos. Becsatolni, bekapcsolni, elindulni - és ezután már elég gyorsan megy: a ZF ígérete szerint az övek két percen belül mínusz ötről 40 fokra melegednek, és kellemesen egyenletes meleget biztosítanak ott, ahol pihennek. Az ülés-, öv- és kormánykerékfűtéssel kombinálva a fejlesztők szerint jelentősen csökkenthető az energiaigényes belső légkondicionálás. Ez akár 15 százalékos hatótávnövelést is lehetővé tesz. És mindezt anélkül, hogy az utasok védelme sérülne. ZF fűtött biztonsági öv A ZF két másik előnyére is rámutat az innovációjának: a biztonsági öv magától értetődően elérhető - ez biztosítja, hogy a fűtés mindig elérhető legyen a biztonsági övön keresztül. És: a test melege miatt a vastag télikabát feleslegessé válik. Az eredmény: az öv közelebb fekszik a testhez, pontosabban rögzít és jobban véd ütközés esetén. A ZF egyelőre nem nyilatkozik a sorozatgyártásra kész fűtési rendszer költségeiről. Egyébként a has fölött elhelyezett fűtődrótok ötlete nem teljesen új. A Ford 2018-ban már szabadalmaztatott egy hasonló fejlesztést. A Mercedes pedig egy évvel később egy kísérleti biztonsági járműben mutatta be a fűtött övszíjat. Cs.A.-Ő.P. Cikkünk megírását az InterCars támogatta.

Ez már a negyedik halálos baleset és még nincs vége a pénteknek!

2023.03.10.
A személygépkocsi vezetője olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset helyszínelésének és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt mindkét irányba lezárták a rendőrök. A Szombathely irányából érkező forgalmat Sorokpolány felé, a Körmend irányából érkezőket a 8-as számú főútra terelik. Reméljük, hogy ez már az utolsó halálos baleset pénteken. 10 óra körül az 56-os főúton, Szekszárd belterületén, a Nyár utca és a Pollack utca kereszteződésében egy motoros olyan súlyosan megsérült, hogy a gyors orvosi segítség ellenére a helyszínen életét vesztette. Erről mi is írtunk, a másodikról még nem. Pénteken 14 óra 30 perc körül Romonya és Ellend között egy személyautó és egy autóbusz összeütközött. A baleset során az autót vezető 47 éves pécsi férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Kérjük, hogy fokozott figyelemmel és óvatossággal közlekedjenek! Frissítés: Cikkünk élesítése után tudtuk meg, hogy alálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt ma18 óra után, Garadnán a Fő út 6. szám előtt. Egy 33 éves helyi férfi az úttesten gyalogolt, és egy arra közlekedő személyautó elütötte. A balesetben a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Magyarországot is meghódíthatják a kínai gyártók

2023.03.10.
Az elektromos autók teljesen felforgatták az autóipart és úgy tűnik elhozzák a kínai autógyártók aranykorát is egyben. A kínai állam óriási összegeket költött az elektromobilitásra és részben ezeket a programokat kihasználva lett világszinten is jelentős autógyártó több helyi márka is. Mindeközben 2020-ban a koronavírus okozta lezárások miatt az európai autópiac a földbe állt, az Európai Unió államai pedig különböző gazdaságélénkítő-programokat indítottak, hogy életben tartsák a keresletet. Ezek a kezdeményezések szinte egytől egyig a legalább részben elektromos autók terjedését célozták, így jelentősen olcsóbban lehetett elektromos autókat vásárolni Európában. Ezek a programok még többnyire futnak, de a legtöbb jelentős európai országban már csökkent a támogatás összege, ezért sokan tartanak is tőle, hogy a programok kifutásával rengeteg vásárló eltűnik az elektromos autók piacáról. Adott tehát a jelentős kínai elektromos autó ipar, az európai támogatások és a szén-dioxid-mentes közlekedés terve. Európa számos vezetője, például Macron francia elnök szeretné elkerülni, hogy a kínai gyártók profitáljanak az európai támogatási programokból és egyfajta védővám bevezetését szorgalmazza. Ugyanakkor tervének hátulütője, hogy a kifutó támogatási programok egy esetleges védővámmal keresztbe tennének a szén-dioxid-mentes közlekedés tervének. Így vagy úgy fizetni kell az elektromos autók terjedésének a költségét és ha ezt nem állami támogatásokkal teszik, muszáj lesz engedni a kínai gyártók érkezésének. A kínai márkák mára kiváló, az európai modellekkel a versenyt felvenni képes modelleket gyártanak, és mivel Európában egyelőre szinte ismeretlenek, kifejezetten agresszív árazással szereznek maguknak piacot. Így jön létre ez a hallgatólagos megállapodás, mely során a kínaiak megszerezhetik az európai piac jelentős részét, aminek megszerzéséhez eleinte alacsonyabb áron adják autóikat, cserébe az európai államok könnyebben elérhetik, hogy az autópark egyre növekedő része legyen elektromos. Hogy ez a kínaiak által megszerezhető rész mekkora, egyelőre kétséges. Számos elemző 5-10 százalékot tart reálisnak, de például az Autós Nagykoalíció magyarországi importőrök körében végzett felmérése alapján a válaszadók a 30 százalékos piaci részesedést is reálisnak tartják akár 5 éven belül. Ez a különbség azért lehet, mert a magyar piac kifejezetten kicsi, évente körülbelül 110.000 darab autó talál gazdára, ami jelentéktelen mennyiség európai mércével. Európai nagy országai saját autóiparral rendelkeznek, vannak hazai márkáik, amik eleve népszerűek és tőlük nehéz elvenni a piaci részesedésüket. Ráadásul a nagy nyugati országokban az állampolgárok vásárlóereje is jelentősen nagyobb, valamint a cégeik is minden bizonnyal a hazai márkákat támogatják majd azzal, hogy tőlük szerzik be autóikat. Ezzel szemben a magyar piacon a vásárlók a legjobb ajánlatot választják, így a döntésük racionálisabb, mint a nyugatiaké. Ha egy autó jó és olcsó is, nálunk népszerű lesz. Márpedig a hamarosan Magyarországon is aktív kínai márkák autó jók és olcsók, így nálunk megszerezhetik akár a piac harminc százalékát is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Figyeljünk a büntetésekre: Az elektromos autóknak környezetvédelmi jelvényre is szükségük van Németországban

2023.03.10.
  Az elektromos autóknak környezetvédelmi jelvényre is szükségük van ahhoz, hogy környezetvédelmi zónában közlekedhessenek vagy parkolhassanak. Mindenkinek, aki környezetvédelmi zónán akar áthajtani vagy parkolni, érvényes és jól láthatóan elhelyezett környezetvédelmi matricára van szüksége. Kivételt csak a motorkerékpárok, a mozgó gépek, berendezések, munkagépek, mezőgazdasági és erdészeti traktorok, valamint a német rendszámmal és H vagy piros 07-es rendszámmal ellátott oldtimer autók képeznek. 2007-ben a szabályozók láthatóan még nem hittek az elektromos autókban. Ha matrica nélkül kapják el őket, 100 eurós bírságot kell fizetniük. Ha valaki akkumulátoros elektromos járművével (BEV) környezetvédelmi zónában él, vagy szeretne belépni egy ilyen zónába, akkor jól teszi, ha nem bízik a német közlekedési felügyelők, a közterület-felügyelet vagy a rendőrség realitás- és igazságérzetében. A matricákat a nyilvántartó hatóságok, a műszaki vizsgáló szervezetek és a kipufogógáz-kibocsátási vizsgálatok elvégzésére jogosult műhelyek adják ki. Az ár 5 és 20 euró között van. Cs.A.-Ő.P. Cikkünk megírását az InterCars támogatta.  

Újra 40 percenként jár a balatoni komp

2023.03.10.
A menetrend szerint Szántód felől 6.40 és 18.40 perc között, Tihany felől 7.00 és 19.00 óra között indulnak a kompok. A menetidő 8 perc, nagyobb forgalom esetén sűrítik a járatokat.
Címkék: 

Minden fából van az Alpine Cross Cabine belsejében

2023.03.10.
Az Alpine bemutatta az új Cross Cabin koncepciót. A gyártó a mobilitást, a távmunkát és a minőségi szabadidőt ötvözi ebben a forradalmian új camperben. Egyre népszerűbbek a camperek. Most, hogy közeledik a tavasz, a lakóautókat gyártó cégek egyre több újdonságot mutatnak be. Az Alpine, a Cross Cabin Concept Van létrehozója a fedélzeti elektronika és audiovizuális rendszerek specialistája. Az Alpine Cross Cabin Concept lakóautó nemcsak a hosszú utazások kedvelői számára különleges lehetőség, hanem azoknak is, akik home office-ban dolgoznak úgy, hogy ezt a világ bármely pontjáról megtehetik. A koncepció válasz arra az immár tömeges igényre, amely a Covid-járványt követően kialakult. A német nagyvárosok irodai alkalmazottai között végzett kutatás például azt jelezte, hogy a távmunkában dolgozók között óriási érdeklődés egy új típusú, kifejezetten távmunka céljára tervezett járművek iránt. A megkérdezettek többségének ugyanis lehetősége van arra, hogy napokig, vagy akár hetekig ne menjenek be munkahelyükre. Onnan dolgozzanak, ahonnan csak akarnak – amennyiben garantáltak a munkavégzés feltételei, és biztosított a gyors internetkapcsolat. Az Alpine Cross Cabin Concept minden ezzel kapcsolatos igényt kielégít. Járműalapként egy 6,70 méteres Ford Transit furgont választottak ki, amelyből az átalakítás után egy teljesen új típusú, mozgó home office lett. A járművet összkerékhajtással látták el, hogy városban és terepen egyaránt megbízhatóan mozogjon. A campert minden olyan kényelmi berendezéssel felszerelték, amely utasainak/lakóinak garantálja, hogy teljesen elszigetelt környezetben is otthonosan érezzék magukat. A jármű kívülről hangszigetelt, így biztosítva például egy videokonferencia zavartalan lebonyolítását forgalmas helyeken vagy heves esőben is. Az igazi szenzáció azonban az Alpine belső terének innovatív, egyedülálló kialakítása. Mivel egyelőre egy koncepcióról van szó, a belső tér modulárisan átalakítható, amire a gyártó különféle változatokat dolgozott ki. Vagyis a felhasználó dönti el, hogy az otthon vagy az irodajelleg domináljon-e a belső térben. Ami első pillantásra szembetűnő, az a természetes anyagok, mindenekelőtt a fa uralkodó szerepe. A belső fa válaszfal például hangszigetelésként szolgálhat, olyan környezetet teremtve, amelyben teljes mértékben garantált a munkavégzéshez szükséges koncentráció, kizárva minden olyan külső tényezőt, ami elterelhetné az ember figyelmét az éppen elvégzendő feladatról. A padlózat is faburkolatot kapott, ugyanakkor a tervezők a belső idomok kialakításakor bekalkulálták a különböző belső és külső fények játékát, így a fafelületek nem válnak monotonná. Különösen azt figyelembe véve, hogy a természetes anyagokkal borított oldalfalak egy fejlett audiorendszert rejtenek magukban, beépített hangszórókkal, elképesztő hanghatásokat produkálva.  Az ergonómia kulcsfontosságú az Alpine Cross Cabin koncepció esetében. A berendezést a japán kultúra ihlette. A belsőépítészeti koncepcióhoz a minimalizmus és a rendezettség esztétikáját alkalmazták. Ennek lényege, hogy ha szükség van rá, minden tárgy kéznél legyen, de rejtve vagy biztonságosan tárolva, ha nincs használatban. Ilyen például a nagy összecsukható asztal is, amelynek fedőlapja felhajtva egy 32 hüvelykes képernyővé válik. Ezek a finom részletek garantálják a harmonikus belső környezetet, amely egyszerre professzionális és pihentető. A falburkolatok bambusz díszítésű falécekből készültek, ülőpadként használható formára alakítva, miközben lehetővé teszik a rejtett ágyak, a legmodernebb hangszórók és a LED-es hangulatvilágítások szépen beillesztését. A padlót japán tatami-stílusú szőnyegek díszítik, hogy teljessé tegyék a minimalizmus és a funkcionalitás érzetét. Az autó napelemekkel és nagy teljesítményű akkumulátorokkal van felszerelve, amelyek 72 órán át biztosítják az energiát, akkor is, ha a járművet leválasztják a külső elektromos hálózatról. A szolgáltatások között szerepel a nagy sebességű 4G/LTE mobilinternet és egy külső antenna kommunikációs modullal a HD videó streaminghez. Az Alpine Alpine Cross Cabin koncepció a vezető szemszögéből is letette technológiai lábnyomát. A járművet 360 fokban látó kamerával és digitális visszapillantó tükrökkel, valamint magas technológiai fejlettségű navigációs rendszerrel látták el. Bármennyire is csábítóak a home office furgon adottságai, ezt egy lakókocsit egyhamar nem fogjuk látni a piacon. Jelenleg csak egy koncepcióról van szó, amelyet különféle kiállításokon mutatnak be mindaddig, amíg a cég a visszajelzések alapján el nem dönti, hogy tömeggyártásba bocsátja-e. Az Alps Alpine Co., Ltd., az elektronikai alkatrészek és autóipari infotainment rendszerek vezető gyártója, 110 bázist üzemeltet 26 országban és régióban, és mintegy 40 000 különböző termékkel lát el világszerte mintegy 2 ezer vállalatot. Az Alpine Brand Business Divíziója vezető szerepet tölt be az autóipari navigáció, a szórakoztatás és a kommunikáció területén, és jelenleg a lakóautó-iparra fókuszál Európában. Az Alpine utólag telepíthető prémium navigációs és hangrendszereket kínál az összes jelentős lakóautó-modellhez, és Tier 1 beszállítóként dolgozik számos vezető lakóautó-gyártó számára. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ittasan vezetett, két gyermek is megsérült a balesetben - fotók

2023.03.10.
A kiérkező rendőrök a helyszíni szemle során megállapították, hogy egy 43 éves polgárdi férfi gépjárművével a 63-as számú főút felé közlekedett a belső forgalmi sávban. A sofőr haladási sebességét nem megfelelően választotta meg, melynek következtében egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett, és miután az úttestről lesodródott több alkalommal fának ütközött, majd felborult. A baleset következtében a személyautóban utazó 5, valamint 9 éves gyermek egyaránt megsérült. A 43 éves gépjárművezetővel szemben felmerült az ittasság gyanúja, ezért a rendőrök a helyszínen alkoholszondát alkalmaztak nála, amely pozitív értéket jelzett, a további orvosszakértői vizsgálat eredményei pedig ugyancsak megerősítették, hogy férfi a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott. A gépkocsivezetővel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Olaszországban is gyárt majd elektromos modelleket a Stellantis

2023.03.10.
Az elektromos járművek gyártásának a megkezdését Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója jelentette be a cég Alfa Romeo Giulia és Stelvio, valamint Maserati Grecale luxusmodelljeit gyártó közép-olaszországi Cassino üzemben tett látogatásán. Cassino lesz a Stellantis második, STLA Large platformra épülő elektromos modelleket gyártó üzeme a kanadai Windsor Assembly Plant után. Az 1972-ben megnyitott Cassino összeszerelő üzem több mint ezerkétszáz robotot alkalmazó, magasan automatizált gyáregység, ahol helyben végzik a karosszéria sajtolást, a galvanizálást, a festést és a műanyag alkatrészek gyártását is. Az STLA Large egyike a Stellantis elektromobilitási programjának teljesen elektromos (BEV) modellekre épülő négy rendkívül rugalmas járműarchitektúrának. A Stellantis számos, az STLA Large platformra épülő modellt készül hamarosan bemutatni. Az autók a Stellantis saját elektromos meghajtási moduljával (EDM) akár 800 kilométeres hatótávolságot is képesek teljesíteni.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ezért vannak fennakadások a gépjármű-ügyintézésben

2023.03.10.
A rendszer üzemeltetője dolgozik a hiba elhárításán. "Az időponttal rendelkező érintett ügyfelekkel a kormányablakok új időpontot egyeztetnek" - írták. A Miniszterelnökség az ügyfelek türelmét és megértését kéri. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Halálos motorbaleset és teljes zár az 56-os főúton

2023.03.10.
Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint egy motoros és egy autós ütközött össze eddig ismeretlen körülmények között az 56-os főúton, Szekszárd belterületén, a Nyár utca és a Pollack utca kereszteződésében. A motoros olyan súlyosan megsérült, hogy a gyors orvosi segítség ellenére a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes útlezárás van érvényben az érintett útszakaszon. Kerülni a Palánki körforgalom, valamint a Damjanich utcai felüljáró, illetve a város központja felé lehet. Kérjük, hogy mindenki fokozott óvatossággal haladjon! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója