Már képeken a Xiaomi első villanyautója

2023.03.13.
Olyannyira, hogy már az első képek/grafikák is megjelentek az interneten a Xiaomi MS11-ről, aminek már 2024 második felében megkezdődhet a tömeggyártása. Lei Jun, a Xiaomi a társalapítója a hetekben jelentette be Kína éves, parlamentális ülésén, hogy csak 2022-ben, több mint 3 milliárd yuant fektettek be EV vállalkozásukba. Majd hozzátette: minden várakozásukat felülmúlóan jól haladnak első elektromos autójuk fejlesztésével, ráadásul épp mostanában fejezték be sikeresen a téli teszteket. Egyébként a Xiaomi villanyautós terveiről csak 2021 elején lehetett először hallani. Tehát, ha minden a tervek szerint alakul, három éven belül piacra léphetnek az MS11-gyel, ami egy, az autóiparba frissen belépő tech cég számára mindenképp rekordgyorsaságnak számít. Az első kiszivárgott képek alapján egy Tesla Model 3-hoz hasonló sziluettel rendelkező, letisztult sportszedánra számíthatunk, amiben itt-ott egy kis Porsche és McLaren is megbújik. A tetőn lévő púpból ítélve LiDAR rendszerrel is felszerelik majd, míg az egész tetőn üvegfelület futhat végig, csakúgy, mint a Tesla esetében. Míg az akkumulátorokat a BYD-től vagy a CATL-től fogják vásárolni, a villanymotorról saját maga fog gondoskodni a Xiaomi. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ilyen volt a tavalyi év a motorkerékpár-piacon

2023.03.12.
Itt nálunk az Autoszektoron a 2021-es évet is átnéztük, így most ehhez viszonyítunk a tavalyi év eredményeivel. Nagy változás nem történt, ha azt vesszük figyelembe, hogy melyik kategória, és melyik márka a legnépszerűbb. Ami az autóknál SUV, az a motoroknál az allrounder. Már rég nem a gyorsasági motorok világa érdekli az átlagos motorost, elhalt a korábban nagy etalon (bár, egy legenda újjászületett: az új Hayabusából 22 db.-ot adtak el), hanem olyan járművet keresnek a motorosok, amire felpakolhatnak, és kényelmesen átszelhetik vele akár az öreg kontinenst is. A kategória legnépszerűbb modellje a BMW GS modellje (205 db.), másodikként egy szintén korábban is népszerűnek számító Suzuki DL 650 (109 db.) szerepel, harmadik helyen a HONDA CB 500 XA (100 db.) áll. A nakedek között a Yamaha MT-07 99 eladott példányban első, a második, és harmadik helyen pedig ugyanaz, CB 500 FA, és RA kivitelben. A nagyrobogók között még mindig etalon az X-MAX, a háromszázas verzió 137 eladott darabbal, a második pedig egy kultusztárgy, a Vespa GTS 278 124 darabbal, a harmadik itt is egy HONDA az ADV 350-es 96 darabbal. Érdekes, hogy a negyedliteres osztályban csak hondát láthatunk. PCX 125-ből 256 db, Forza 125-ből 48 db, és SH 125-ból 39 darab ment el tavaly.  Érdekes még, hogy mit vesz az, aki megszerzi a könnyített A1B kategóriás jogosítványt, de belekóstolna a motorozás világába, így váltós motort keres. Nos, valószínűleg CBF 125-öt, a HONDA modellje 118 eladott példányszámmal büszkélkedhet a tavalyi évben. Egy másik, de sokkal stílusosabb, és karakteresebb, -mondhatni igazi legenda a Monkey. Amiből szintén sok, 56 darab talált gazdára a tavalyi esztendőben. A harmadik helyen pedig a 125-ös piac legpotensebb motorja a KTM Duke 125, amiből 28 darabot adtak el. Ha már KTM, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a BMW mellett az osztrák márka modelljei a legsikeresebbek hazánkban, hiszen a nagytesó 390-esből közel hatvan darabot, a nagyobb Adventure sorozatból pedig szintén hatvan darab körül adtak el itthon a tavalyi évben. Ha az extrákat nézzük, már evidens az ABS, de egyre többen keresik a vezetéstámogató rendszereket is, vagy a beépített navigációs rendszert, és az olyan kényelmi extrákat, mint a markolat, vagy ülésfűtést. Tavaly több mint ezer darab allroundert, és szinte ugyanennyi (977) darab naked jellegű motorkerékpár helyeztek forgalomba itthon. Harmadik helyen pedig a nagyrobogók állnak, és nagyon örvendetes, hogy szemmel is jól látható közel 600 db. új, 125-ös robogót is forgalomba helyeztek. Amire reményeim szerint sokan autós jogosítvánnyal (B125 átképzés után) ülnek föl. És, hogy a tavalyi évhez képest mi változott? Maradt a HONDA az élen 1161-ről 1570-re növelve az összesen eladott darabszámot itthon 2022-ben. A második, és harmadik helyen viszont történt változás, a Yamaha a tavalyi évhez képest növekedett: 646-ról 711-re, a BMW pedig 659-ről 636 eladott darabszámmal zárt. Érdekesség, hogy a negyedik helyen a Suzuki csak 313 eladott járművet tudott értékesíteni. Az adatok forrása: carinfo.hu Nem hagyhatjuk ki az elektromos járműveket sem, de úgy tűnik, a nagy robbanás itt még várat magára, hiszen a tavalyi évben elektromos robogóból összesen 81-darabot, míg elektromos kerékpárból 61 darabot értékesítettek. A vásárlási kedv szokás szerint a tavaszi melengető napsugarakkal együtt érkezik, mert a legerősebb hónapok a március, április, május. Az összesen eladott új jármű 5197 darabnál zárult, beleértve a quadokat, mopedautókat, és egyéb járműveket is. Bízzunk benne, hogy az idei évben sem változik a tendecia, ha másért nem, hát azért, mert az üzemanyag-piacon látható drágulás legnagyobb nyertese a motorkerékpár.  További autós tartalmakért kövessen minket Facebookon is!

Tömegbaleset az M1-esen - Több sérültet ambuláns ellátás után hazaengedtek

2023.03.12.
A tömegbaleset helyszínéről a mentők a sérülteket győri, budapesti, tatabányai és székesfehérvári kórházakba szállították - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szombaton az MTI-vel. Arról is tájékoztatott, hogy a helyszínre négy helikopterrel és 16 mentőautóval érkeztek a mentők, és tíz gyermek, valamint huszonkilenc felnőtt sérült meg. A rendőrség később azt közölte, hogy az egyik kiégett autóroncs alatt egy holttestet találtak, az áldozat egy 44 éves férfi. A BRFK vasárnap délelőtti közleménye szerint a balesetben 41 gépjármű volt érintett. Az elhunyt férfin kívül 39-en sérültek meg; a rendelkezésre álló adatok szerint ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben. Villányi Balázs, a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgatója az MTI-nek vasárnap telefonon azt mondta, hogy intézményükbe kilenc sérültet szállítottak, közülük egyet mentőhelikopterrel. A kilenc sérült közül négyet vettek fel a kórházba, két felnőttet és két gyermeket. Négyük közül háromnak súlyos, de nem életveszélyes a sérülése. A további öt sérült ambuláns ellátásban részesült. A székesfehérvári Szent György Kórházba szintén kilenc sérültet vittek a mentők. Az intézmény sajtószóvivője, Leffelholcz Marietta közlése szerint egy embert bordatörés és légmell, egy másikat végtagtörés, egy harmadikat pedig szegycsonttörés miatt láttak el a kórházban. A többi sérült kisebb zúzódásokat szenvedett. A budapesti, Fiumei úti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központba három sérültet - két nőt és egy gyermeket - szállítottak a mentők, állapotuk stabil, nem életveszélyes - írta az intézmény az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az egyik nő könnyű medencesérüléssel szorul kórházi megfigyelésre. A másik nő könnyű sérülésekkel, zúzódásokkal került be, egy kétéves gyermeket műtéti kezelést nem igénylő combcsonttöréssel és zúzódásokkal vettek fel. Előreláthatólag napokon belül mindhárman elhagyhatják az intézetet - írták.
Címkék: 

Itt az önmagától leolvadó szélvédő

2023.03.12.
Mielőtt belevágnánk a témába, hangsúlyozzuk, hogy az atermikus és a termikus szélvédő az két külön fogalom. Az atermikus szélvédő jellemzően nyáron hasznos. Fémrészecskékkel laminált üvegből készül és hatása abból adódik, hogy ezek a részecskék az UV-sugárzás nagy részét visszaverik, akár 32%-kal. Ezáltal az üvegfelület még forró nyári napokon is kevésbé melegszik túl, így nő a komfortérzet, a légkondit kevesebbet kell használni, ami elektromos autók esetében fontos tényező a fogyasztásban és az autonómia növelésében.  Az atermikus szélvédő hátránya, hogy összetételéből adódóan blokkolja az infravörös sugarak és a GPS-jelek átjutását. Ezért a gyártó a visszapillantó tükör környezetében egy normál üvegből álló zónát kell, hogy biztosítson. Fotó: sicurauto.it Ennél a rendszernél egyelőre kevésbé elterjedt konstrukciós megoldás a termikus szélvédő, ami néhány pillanat alatt leolvasztja önmagáról és az ablaktörlő lapátokról a jeget. Karcolásmentesen, egyetlen gombnyomással tiszta kilátást biztosít. A szélvédőbe láthatatlanul beépített fűtőberendezéssel a Volkswagen szerint a leolvasztási művelet minden más rendszernél gyorsabb és hatékonyabb és megakadályozza mind a párásodást, mind az üveg befagyását. Fotó: autoblog.it Ennek a "klímás” szélvédőnek azonban nem csak a téli hónapokban van haszna: nyáron a vékony ezüstös réteg passzív hővédő pajzsként is funkcionál, a hagyományos üveghez képest a hő akár 60%-át visszaveri és 15 fokkal is képes csökkenteni a belső tér hőmérsékletét. Hátránya, hogy közelről láthatóak a fűtőszálak, de állítólag csak szokás kérdése, hogy ez ne legyen zavaró és ugyanúgy érzékeljük az utat, mint a hagyományos szélvédőkön keresztül.  (A termikus szélvédő egyébként egyelőre még csak extraként szerepel néhány modell felszereltségi listáján.) Forrás: autotoday.it, motor1.com, glassdrive.it További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Negyven gázüzemű busz áll forgalomba Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében

2023.03.12.
A témában Szolnokon tartott sajtótájékoztatón Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a fejlesztés jelentősen emeli a város és a környező települések közösségi közlekedésének színvonalát, segítve ezzel a lakosság mobilitását is. Hangsúlyozta: a 3,75 milliárd forintért beszerzett új MAN Lion's City 12 típusú járművek forgalomba állításával a 235 buszból álló vármegyei autóbuszpark több mint 17 százaléka megújul, átlagéletkora 12 évről 9,3 évre csökken. Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója kiemelte: a MÁV és a Volánbusz egyesülésének legfontosabb célja, hogy a két cég egymás szolgáltatásának erősítésével, közösen szolgálja a busszal és a vonattal utazókat. Az új buszok által érintett vonalaknál ez több mint évi 6,3 millió utazást jelent, az összehangolt menetrend szerint közlekedő, modern járművek csatlakozást biztosítanak több vármegyei vasútvonalakon közlekedő vonathoz. Emlékeztetett: a Volánbusz 2018-ban elindított járműfiatalítási programjában eddig 100 új autóbusz érkezett a vármegyébe, ebből a mostani 40-es bővítés tekinthető a legjelentősebbnek. Megerősítette: még a nyár kezdete előtt 10 elektromos meghajtású busz áll forgalomba Szolnok helyi közlekedésében, így a vármegye egyike lesz azoknak, ahol a legmodernebb járművek járnak. Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a közlekedési vállalat még 2021 nyarán írt ki közbeszerzést 164, sűrített földgázzal üzemelő autóbusz beszerzésére. A nyertes ajánlattevő az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. lett. A 2022. február 28-án aláírt szerződés szerint MAN Lion's City 12 típusú, alacsonypadlós, kéttengelyes, szóló kivitelű járművekkel bővült a társaság flottája. A járművek közül 10 Szeged helyi közlekedésében, 75 a fővárosi agglomerációban, míg 39 a Zala vármegyei helyközi vonalakon áll forgalomba. Valamennyi új autóbuszt Euro 6-os környezetvédelmi besorolású motor hajtja. A sűrített földgáz a tisztább égés következtében a hagyományos hajtóanyagokhoz képest alacsonyabb koromkibocsátást eredményez. Emellett a CNG-motorok lényegesen csendesebben üzemelnek, mint dízelüzemű társaik, így csökkentik a környezet zajterhelését. A légkondicionált, akadálymentes kialakítású járműveken kerekesszék és babakocsi elhelyezésére szolgáló speciális férőhely, valamint felszállást segítő rámpa is van. Az utasok kényelmét USB-csatlakozók szolgálják, a fedélzeten vizuális és hangbemondásos utastájékoztató berendezés, valamint kamerarendszer üzemel. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Háromszög helyett vészjelző villogó kerül a spanyol autókba

2023.03.12.
Kötelező lesz az autókban a hordozható vészjelző lámpa 2026-tól Spanyolországban. A villogó lámpa sárga fénnyel jelzi a többi járműnek, hogy baleset történt, vagy a sofőr és az utasok vészhelyzetbe kerültek. Ezen felül meghatározza a gépkocsi pontos helyét is GPS-koordináták segítségével – írja az El Independiente angol nyelvű online kiadása. A Spanyol Közlekedési Hatóság (Dirección General de Tráfico - GDT) hivatalosan is közétette, milyen kritériumoknak kell megfelelniük a jövőben piacra kerülő autós villogóknak. Már jelenleg is kereskedelmi forgalomban van néhány V16 tpusú modell, de várhatóan jó néhány új típus is megjelenik majd a kötelező bevezetés határidejének közeledtével. V16-os típusú vészjelző lámpa Spanyolországban 2021 júliusa óta kötelező a jelenleg érvényben lévő két autós vészjelző eszköz egyikének – vagy kombinálva mindkettőnek – a használata. Ezek a V16-os típusú vészjelző lámpa és a 2025 decemberéig alkalmazható elakadásjelző háromszögek. 2026 január 1-től pedig már kötelező lesz meghatározott szabvány szerinti vészhelyzeti villogó lámpát tartani minden autóban. A közlekedési hatóság azért is sürgeti a fényjelző bevezetését, mert a tapasztalatok szerint az elakadásjelző háromszög közúti elhelyezése, nem megfelelő alkalmazása további balesetveszélyt hordoz magában. Az autósok is kezdik felismerni ennek jelentőségét, így egyre többen élnek a lehetőséggel és váltják fel a háromszöget az új vészjelző lámpákra. A háromszögek használata egyre ritkább. Szakértők szerint Spanyolországban 2023 végére az autósok többsége át fog térni a vészhelyzeti lámpákra, különösen, hogy annak kezelése jóval egyszerűbb, hatékonysága pedig sokkalta nagyobb. Hogyan működnek a V16-os vészlámpák? Ezeket a világító, veszélyjelző eszközöket az autó tetején lehet elhelyezni, akár a vezetőülésből. Csak le kell húzni az ablakot. Ez a módszer a háromszög kirakásánál jóval nagyobb biztonságot nyújt az autóvezetőnek, hisz vészhelyzet esetén nem kell kiszállnia a járműből ahhoz, hogy segítséget kérjen. A vészvillogó nagyon erős fényt bocsát ki, akár 360º-ban. Önállóan, akkumulátorral és a szivargyújtóhoz csatlakoztatva is működik. Előnyei Sárga színnel világítanak, amely 1 kilométerről látható, és akkor aktiválódik, amikor az autó tetejére helyezik őket. A sofőrnek nem kell kiszállnia az autóból, hogy felhelyezze őket, így elkerülheti a további baleseteket az úton. Tartalmaz egy földrajzi helymeghatározó rendszert, amely 100 másodpercenként elküldi az autó helyét meghatározó koordinátákat a DGT  3.0 felhőalkalmazásba. Ezzel az eljárással az egymáshoz kapcsolódó járművekhez is eljut az információ. Ami a vészháromszögek kihelyezésének szabályait illeti: a spanyol KRESZ kötelezően előírja, hogy a sorfőrnek fényvisszaverő mellényt kell viselnie, hogy az útszakaszon közlekedők időben és jól láthassák. Az új V16 vészjelző lámpák kihelyezése esetén nincs ilyen veszély, így a mellény használata természetesen nem kötelező. A vészhelyzeti fényjelző kötelező elhelyezésének közeledtével várhatóan több modell is megjelenik a piacon, de a hatóság csak azokat fogadja el, melyeket korábban a DGT már engedélyezett. A fenti szabályok megsértőit 200 euróig terjedő bírsággal sújthatják. A V16 vészvillogó alkalmazásának követelményei - A készüléknek jól látható engedélyezési kóddal kell rendelkeznie, amely bizonyítja, hogy gyártási lajstromba vették, és nem manipulálták. A kódot olyan módon kell rögzíteni a készüléken, hogy az a szavatosságban meghatározott ideig ellenálljon a fokozott környezeti igénybevételnek. - A fényjelzés által kibocsátott fénynek sárgának kell lennie. - Az optikai rendszert úgy kell megtervezni, hogy egy olyan látómezőt fedjen le, amelynek vízszintes 360º, függőlegesen pedig legalább 8º felfelé és lefelé is. - A fény villanási frekvenciájának 0,8 és 2 Hz között kell lennie. - A vészvilágításnak stabilan kell maradnia egy sík felületen, megakadályozva, hogy 180 Pa dinamikus nyomást kifejtő légárammal szemben elmozduljon. - A V16 biztonsági lámpa működését –10 °C és 50 °C közötti hőmérsékleten kell garantálni. - Körülbelül 18 hónapig működőképesnek kell maradnia önálló akkumulátoron vagy a gépkocsi akkumulátorán keresztül. - Végül, de nem utolsósorban 2026-tól követelmény lesz, hogy a vészhelyzeti villogó kapcsolódni tudjon a DGT helymeghatározó rendszeréhez.

Ugrás előtt áll az elektromos járművek töltésének hazai piaca

2023.03.12.
Az MTI-hez pénteken elküldött összefoglaló szerint világszerte hatalmas üzleti lehetőség rejlik az elektromos járművek töltésében az ilyen autók iránt megugrott kereslet miatt. A globális befektetői érdeklődés egyre nő, az előzetes kalkulációk szerint 2022 végéig 2,3 milliárd dollár áramlott a szektorba. Az elektromos autók értékesítése részben a környezetvédelmi szempontok, részben az üzemanyagárak emelkedése miatt dinamikusan bővül, ugyanakkor a töltési lehetőségek elérése kulcsfontosságú tényezője lesz a további fejlődésnek - jelezte a KPMG. A közlemény szerint a magyar piacon is érzékelhető volt a fejlődés, 2020-ról 2021-re 120 százalékkal bővült a nyilvánosan elérhető töltési lehetőségek száma és meghaladta ezzel a globális növekedési átlagot. A nyilvános töltőberendezések összesített darabszáma 2022. szeptember 30-án 3579 volt, ami a csehországi 3915 töltőberendezés mögött a második legtöbb a visegrádi országok között, jelentős ugyanakkor az elmaradás például Ausztriához képest, ahol 21 566 töltési lehetőség áll az autósok rendelkezésére. A KPMG hozzátette azt is, hogy a hazai szakpolitika által 2025-re kitűzött 8100 darabos célértéknek a fele sem állt rendelkezésre Magyarországon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Alonso szerint a szezonkezdése túl szép, hogy igaz legyen

2023.03.12.
A 20. idényét teljesítő spanyol versenyző a vasárnapi futamon a rajtot követően összeért csapattársával, Lance Stroll-lal, és az ötödikről visszacsúszott a hetedik helyre. Alonso a folytatásban visszakapaszkodott az élmezőnybe, majd a hajrában a dobogóért vívott csatában megelőzte honfitársát, a Ferrarival versenyző Carlos Sainzot.   "Nekünk sokkal nehezebb dolgunk volt, mint másoknak, mivel az autó 95 százalékát le kellett cserélni. Sok mindent kell tanulnunk erről a modellről, hogy még többet tudjunk kihozni belőle" - mondta a célba érkezés után Alonso. Az Aston Martin pilótája reméli, hogy egy ilyen nagyszerű kezdés után - kis szerencsével - akár pályafutása 33. futamgyőzelmét is megszerezheti a mostani szezonban.   "Ez még csak a kezdet, mint tudjátok ez nem a végleges autó, ez csak az alapja annak az elképzelésnek, amelyet télen kidolgoztunk" - mondta magabiztosan a 99. dobogós helyezését begyűjtő, az előző idény végén az Alpine-tól az Aston Martinhoz szerződött Alonso. A szezonnyitó Forma-1-es Bahreini Nagydíjat a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen nyerte, mögötte pedig csapattársa, a mexikói Sergio Pérez végzett másodikként. A világbajnoki sorozat egy hét múlva, a Szaúdi Nagydíjjal folytatódik Dzsiddában. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Jövőre már itthon is kapható lesz a világ legnépszerűbb plug-in hibrid SUV-ja

2023.03.12.
A Mitsubishi 2021-es eladásainak 7 százalékát adták az úgynevezett "elektromosított" autók, vagyis a teljesen elektromos (Battery Electric Vehicles, BEV) és a hálózatról tölthető, azaz plug-in hibrid elektromos (PHEV) autók együtt. A Mitsubishi tervei szerint 2030-ra eladásainak már a felét teszik majd ki az elektromosított modellek, 2035-re pedig már a száz százalékát. A Mitsubishi a 2030-as pénzügyi év végéig, 2031 márciusáig 1,4-1,8 ezer milliárd jent (10-13 milliárd dollár) tervez elektromobilitási gyártmányfejlesztési beruházásokra fordítani. Ebből 210 milliárd jent fordít majd akkumulátor-gyártási beruházásokra. A Mitsubishi, amely egyébként társult tagja a Renault-Nissan konszern részvény-kereszttulajdonlásos együttműködésnek, 16 új modellt készül bemutatni az elkövetkező öt évben. Ebből egy a Renault egyik akkumulátoros (BEV) modellje lesz, egy másik pedig a Nissan egy akkumulátoros modellje. A fennmaradó 14 modellből hét lesz belsőégésű motoros, öt hibrid, kettő pedig akkumulátoros elektromos. Legközelebb az új Colt érkezik, amely a Renault Clio átdolgozott változata lesz, de 2024-ben a világ legnépszerűbb plug-in hibrid SUV-ja, az új Outlander is megérkezik Magyarországra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója