Fontos változás előtt az M7-es autópálya, vége lehet a nyári dugóknak

2023.03.12.
Molnár István, a Magyar Közút Zrt. Fejér vármegyei területi igazgatója, egyben a Közlekedéstudományi Egyesület megyei elnöke a közutas napon elmondta, hogy 2022 őszén több mint 1200 kilométernyi gyorsforgalmi út üzemeltetését és fejlesztését vette át a Magyar Közúttól a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF). Ennek a szervezetnek lesz a feladata a már említett bővítés. Az M7-es autópályának a jobb (tehát Budapestről a Balaton felé vezető) oldala az M0-s és a balatonvilágosi csomópont között teljes hosszában háromsávosra bővül, miközben a bal pályán csak Balatonvilágos és Székesfehérvár között bővítik háromsávosra, mivel Fehérvártól Budapest irányába már amúgy is ilyen széles a szakasz. Molnár István előadásából az is kiderült, hogy már elkészültek a kiviteli tervek az M1-es autópálya M0-s és Bicske közötti szakaszának kétszer három sávosra bővítésével kapcsolatban. A Bicske és Tatabánya közötti szakaszra már engedélyezték is az építkezést, ami azt jelenti, hogy hamarosan meg is kezdődik a bővítés – írja a FEOL. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Tíz fontos közlekedési szabály, amit taníts meg a gyerekednek

2023.03.12.
Ha jobban belegondolunk, a szülők szinte már akkor elkezdik tanítgatni a közlekedési szabályokat a gyereküknek, amikor először babakocsival kimennek vele az utcára sétálni. Persze nem a telezöldes jelzőlámpák veszélyeiről vagy a jobbkéz-szabályról tartanak 15 perces kiselőadást az anyukák és az apukák, de ahogy mindenféléről beszélnek a csöppségnek, bizonyra a közlekedés is szóba kerül: „Megvárjuk, a zöldet, aztán átmegyünk a zebrán” – szól egy tipikus szülői mondat. A néhány hetes vagy hónapos baba persze ebből még nem sokat ért, de ahogy cseperedik, egyre több közlekedési ismeretet sajátít el, és óvodás korára már rengeteg dologgal tisztában lesz.  Ám ne feledjük, hogy ők még kisgyerekek, máshogy érzékelik a világot, más a veszélyérzetük, és még nem közlekedhetnek egyedül. Viszont nagyon fontos, hogy tisztában legyenek a szabályokkal, szépen fokozatosan, az életkoruknak megfelelő módon magyarázzuk el nekik a tudnivalókat. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb közlekedési szabályok és jó tanácsokat, amelyeket mindenképpen tanítsunk meg gyereknek.  1. Ismerd a jelzőlámpát! Talán a legelső dolog, amit megtanulnak a gyerekek, hogy a piros azt jelenti, tilos az áthaladás, a zöld pedig a szabad utat mutatja, vagyis elindulhatunk. A jelzőlámpát már a legkisebbeknek is ismerniük kell Később, ha már nagyobbak lesznek, jöhet a sárga szín is, ami a forgalom irányának megváltozását mutatja, villogva pedig veszélyre figyelmeztet.  2. A járdán gyalogolj! Magától értetődőnek tűnik, de egy gyerek számára nem feltétlenül az: mindig a járdán sétáljon! Ez nemcsak a nagy forgalmú utakra érvényes, hanem azokra a kisebb utcákra is, ahol ritkábban járnak a kocsik. Ha valahol nincs járda, akkor lehetőleg az út bal oldalán haladjatok, hogy a forgalommal szemben sétálva lássátok az érkező járműveket.  3. Használd a zebrát!  A gyerekek és a felnőttek számára is az a legbiztonságosabb, ha a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, azaz a zebrán mennek át az úton.  Ha lehet, akkor zebrán menjen át Mondd el neki, hogy ha nincs lámpa, akkor a zebrára lépés előtt mindig alaposan nézzen körbe, és csak akkor lépjen le az úttestre, ha biztonságos távolságban vannak az autók, illetve láthatóan lelassítottak, hogy elengedjék a gyalogosokat.  4. Nézz körül! Előfordulhat, hogy nincs a közelben zebra, és úgy kell átkelni az úttesten. Gyakoroljuk közösen, hogyan kell körülnézni: először balra nézünk, aztán jobbra, majd megint jobbra. Ha nem jön autó, akkor biztonságos az átkelés.  5. Ne szaladj! A gyerekek gyakran még a lakásban is rohanva közlekednek, nem csoda, hogy odakint is állandóan szaladnak. Ösztönösen futnak, és nincs mindig türelmük szépen átsétálni az út túloldalára, ám ez szörnyen veszélyes. Mondjuk el nekik, hogy ez szigorúan tilos, mert elüthetik őket. Ide tartozik annak nyomatékosítása is, hogy amikor valamelyik szülő megfogja a kezét, azt nem engedheti el, és nem rohanhat kénye-kedve szerint.  6. Kezeket bent tartani! Bár a mai modern autókban már le lehet zárni a hátsó ablakokat, a veszély akkor is fennáll, ha a szülő engedi le az ablakot. Ezért mondjuk el a gyerekeknek, hogy akármennyire mókásnak is tűnik, sose dugják ki a kezüket a mozgó járműből – pláne ne hajoljanak ki – mert ez nagyon balesetveszélyes.  Magyarázzuk el, hogy balesetveszélyes kihajolni a mozgó járműből Arra is hívjuk fel a figyelmüket, hogy más járművekre, buszra vagy vonatra is érvényes a szabály.  7. Sose menj át az úton kanyarban! Magyarázzuk el, hogy ha nincs zebra a közelben, akkor hogyan lehet biztonságosan átkelni az úttesten. Az alapos körülnézés mellett az is fontos, hogy megfelelő helyet válasszon a gyerek az átkelésre. Mondd el, hogy kanyarban soha ne próbáljon átmenni az úton, mert nem veszik észre az autósok, és könnyen balesetet szenvedhet. Szintén veszélyes, ha parkoló autók, bokrok vagy más tereptárgyak miatt takarásból lép az úttestre.  8. Mindig legyen bekötve! Mint a közlekedési szabályok megtanításában általában, a biztonsági öv használata során is a jó példa a legjobb pedagógiai módszer. A felnőttek mindig kössék be a saját biztonsági övüket, és persze a gyerekeket is rögzítsék a gyerekülésben. Ha ez szokássá válik, akkor a gyerek szólni fog, ha véletlenül anya vagy apa elfelejti bekötni őt vagy saját magát, idősebb korában pedig természetesnek gondolja, hogy beköti a biztonsági övet.  9. Biztonságban a biciklin A gyerekek már óvodás korban meg tudnak tanulni biciklizni, ami a közlekedésben is új ismereteket kíván. Mindig vegyen fel fejvédőt, sötétben és rossz látási viszonyok között pedig használjon világítást és fényvisszaverő ruházatot.  Ne feledjük a kerékpáros fejvédőt Lehetőleg bicikliúton tekerjen, de ha nagyon forgalmas az úttest, akkor fiatalabb korban biztonságosabb, ha a járdán halad figyelve a gyalogosokra.  10. Ne maradjon egyedül az autóban Az a szabály, hogy kisgyereket soha nem szabad egyedül hagyni az autóban, elsősorban a szülőknek szól, de lényeges, hogy a gyerek is megértse, miért fontos ez. A gyerekek kíváncsiak, és elindíthatják a kocsit, ezért mondjuk el nekik, hogy soha ne „surranjanak” be egyedül az autóba. Arra is fel kell hívni a figyelmüket, hogy nem nyomogathatják a kocsikulcs távirányítóját az autó közelében vagy benne ülve, mert véletlenül bezárhatják magukat vagy másokat, ami végzetes balesetekhez vezethet, különösen a nyári forróság idején. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Felugrott az autóra a dühöngő férfi, de végül ő húzta a rövidebbet - videó

2023.03.12.
Az elindulás annyira meglepte az ablaktörlővel támadó férfit, hogy abbahagyta a Peugeot 307 kombi ütését, aztán pár pillanattal később már kapaszkodott és aggódott az életéért, miután az alatta lévő autó felgyorsított a sűrű forgalomban.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Útinform: újra zavartalan a forgalom a szombati tömegbaleset helyszínén

2023.03.12.
A sztrádán a Hegyeshalom felé vezető oldalon a 31-es kilométernél 5 kamion és 37 személyautó ütközött össze, egy ember meghalt, 39-en megsérültek, több jármű kigyulladt. A balesetet a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. szombati közlése szerint lokális porátfúvás okozhatta, ami miatt hirtelen csökkenhettek a látási viszonyok. Az Útinform tájékoztatása szerint vasárnap reggelre a hatóságok befejezték a műszaki mentést és a helyszínelést, az autópályát a Hegyeshalom felé vezető oldalon is megnyitották, így a forgalom  már mindkét irányban zavartalanul halad. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nintendo jár ötszáz Toyota Highlanderhez az USA-ban

2023.03.12.
Sajnos nem nálunk, de az Egyesült Államokban az első ötszáz megrendelő egy Nintendo Switch OLED játékkonzolt is kap majd Toyota Highlanderéhez. Ha eddig nem figyeltek volna fel a nagycsaládos vásárlók a japánok remek három üléssoros szabadidőautójára, akkor ezután majd biztos megfontolják a vásárlást, hiszen egy ilyen kézbe vehető, de mégis rendkívül erős játékkonzol remekül lekötheti a gyermekeket egy hosszú utazás alatt. Pontosan ez is volt az amerikai Toyota célja az együttműködéssel, amit a Chicagói Autószalonon jelentettek be. Egyébként a Toyota Grand Highlander összesen nyolc főt képes szállítani úgy, hogy közben hét kézipoggyász méretű táska fér el a csomagtartójában. Kétféle hibrid hajtással kínálják majd az USA-ban, az erősebb 362 lóerős lesz. Árait egyelőre nem ismerni, de nyáron megkezdődik az előrendelési időszak, és akkor a szerencsések már fenhetik a fogukat a Mario Kart kalandra, ami a Nintendo konzol egyértelmű húzójátéka. Devon Pritchard, az amerikai Nintendo sales és marketing vezetője hozzátette: „Ami különösen jó társsá teszi a Nintendo konzolokat az utazás során, az az, hogy akár már otthon el lehet kezdeni a játékot, és a kocsiba ülve folytatni.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Újabb információk és képek az M1-esen történt tömegbalesetről

2023.03.11.
Fotó: MTI/Lakatos Péter Mint arról korábban írtunk, öt kamion és 37 autó ütközött, mindkét irányban lezárták az M1-es autópályát Herceghalomnál szombat délután. A mentők 39 embert vittek kórházba, a műszaki mentés sokáig tart majd. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: a helyszínre négy helikopterrel és 16 mentőautóval érkeztek a mentők, és 39 embert vittek négy település - Győr, Tatabánya, Székesfehérvár és Budapest – kórházaiba. A szóvivő információi szerint a tömegbalesetben tíz gyermek sérült meg, közülük négyen súlyosan és hatan könnyebben, valamint huszonkilenc felnőtt, akik közül tízen súlyosan, míg tizenkilencen könnyebben. Fotó: MTI/Lakatos Péter A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. közösségi oldalán azt közölte: a balesetet lokális porátfúvás okozhatta, ami miatt hirtelen csökkenhettek a látási viszonyok. Az MKIF felhívta a figyelmet arra, hogy a baleset körülményeiből adódóan a roncsok elszállítása a szokásosnál is több időbe telik. Ráadásul a porátfúvás és az égő járművek oltása során keletkezett sár nehezíti a takarítást. Az autópálya újranyitása a roncsok elszállítása és az útpálya takarítása után történhet meg – jelezte. Fotó: MTI/Lakatos Péter Az Útinform tájékoztatása szerint a lezárt autópálya forgalmát az 1-es főútra terelik, Budapest felől a 27-es jelű Herceghalom, Győr felől a 39-es jelű Bicske csomópontnál. A megnövekedett forgalom miatt az 1-es főúton is hosszabb menetidőre kell számítani. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kötelező hegytámasz és holtjárás: ilyen a 16 pontos rajtprocedúra

2023.03.11.
Mostanság a kulcsot sem kell kivenni a zsebünkből, elég megnyomni a startgombot és indul motor, mehet az autó. Száz éve ennél kicsit komplikáltabb volt egy automobil rajtprocedúrája. A benzincsap elfordításának mozdulata még ismerős is lehet a szakavatottaknak és öreg motorosoknak, meg persze a Trabantosoknak, de napjaink autósainak ijesztő a múlt századi koreográfia. Az 1923-as automobil című Atheneum kiadvány alaposan megismertet a gépjárművek, teherautók, motorkerékpárok szerkezetével, használatával. Kicsit hosszú, de alapos és tanulságos, ahogy felkészít az automobil elindítására. Idézet a több kadást megélt könyvből: „Mielőtt az automobillal megindulnánk, feltétlenül meg kell győződnünk arról, hogy vajon az automobil menetképes-e, s minden fontos része megfelel-e a szükséges kívánalmaknak. 1. Van-e a benzintartályban elegendő benzin és ki van-e nyitva a benzintápcső csapja. Ha a tartály légnyomással működő: van-e elegendő nyomás a tartályban: amiről a nyomásmérő (manométer) csapjának kinyitásával győződünk meg. 2. Van-e elegendő olaj a tartályban, illetve a motorteknőben, és olaj, illetve, zsír a többi részekben. 3. Van-e víz a hűtőkészülékben. 4. El vannak-e látva üzemanyagokkal a két első és hátsó ú.n. számlámpa. 5. Ha amotor mágnesfejlesztővel van felszerelve, a rövidrezárót kinyitjuk. 6. Amennyiben a motor fel van szerelve előgyújtásszabályozóval, akkor ennek karját az autógyújtásra állítjuk. 7. A fojtócsapot kinyitjuk. 8. meggyőződünk arról, hogy a fékek jól fognak-e. A lábbillentyűnek nem szabad még a legenergikusabb nyomásra sem teljesen benyomódnia, úgyszintén a kézifék karja ne érjen a rögzítő ív végére. 9. Meggyőződünk, hogy a sebességváltó kar szabadonfutó helyzetben van-e. 10. Hogy a kormányszerkezetnek nincs-e túlságos „holtjárása”, azaz kb. egy újjnyi elfordításnál mozdítja-e a kerekeket. 11. Nem lazák-e a kerékcsavarok. 12. Fel vannak-e fújva kellőképpen a pneumatikok. 13. Leereszthető-e a hegytámasz. 14. Működik-e a jelzőkürt. 15. Ezután meggyőződvén arról, hogy a porlasztó-készülékhez jutott-e elegendő benzin (a zárótű le van-e teljesen süllyedve). 16. A forgattyúkat benyomjuk és alulról fölfelé energikusan elforgatjuk, mire a motor, - hacsak valami baja nincs – működni kezd. Mágnesfejlesztő gyújtóberendezésű, vagy egyhengeres motoroknál gyakran több körülforgatásra van szükség, míg a motorban a gyújtások bekövetkeznek. Épp ezért a modern automobil-motorokat gyakran látjuk segéd-akkumulátoros gyújtóberendezéssel -az ú.n. kettős gyújtóberendezéssel – vagy automatikus indítószerkezettel felszerelve. Ugyanilyen készülékeket találunk nagyobb erejű motoroknál is, melyeknél a dugattyúnak sűrítéskor igen erős ellenállása van. A lendítés könnyebbítésére ilyenkor néha az ú.n. dekompresszorral (nyomásmentesítővel) va a motor felszerelve. Ha a motor megindult, a először is a szabályozó karokat (előgyújtás karját és fojtócsapét) állítjuk úgy be, hogy a motor csak egészen csendes, lassú működésben legyen, aztán elfoglaljuk helyünket a vezető ülésben.” És ez még csak a rajtprocedúra, aminek része a sofőrt alaposan bemelegítő kurblizás. A könyvben ezután következik a majd húsz oldalnyi Magatartás menet közben című fejezet, mely az elindulásról, sebességváltásról, fékezésről szól. A múlt századi műveletsor helyett napjainkban néhány másodpercig tart egy elindulás. Már ha nem járatjuk a motor elindulás előtt, ami az elmúlt két évtizedben gyártott autó esetében nemcsak felesleges, hanem káros is, mert terheletlenül nehezen, rövidebb úton egyáltalán nem éri el az optimális üzemi hőmérsékletet. Ez pedig nagyobb motorkopással, olajfáradással, üzemanyagfogyasztással és károsanyag-kibocsátással jár. Az ajánlott rajtprocedúra része a biztonsági öv becsatolása, majd az elindulás. Kímélni úgy lehet a motort, hogy az első kilométereken nem nyomjuk, mint süket a csengőt, hanem fokozatosan terheljük. Fura téli tanácsnak tűnik, de a motor felmelegedését úgy tudjuk felgyorsítani, ha nem kapcsoljuk be az utastéri fűtést, mert akkor a fűtőkör hideg folyadékmennyisége nem hűti a motort. Ilyenkor segít a szélvédő elektromos páramentesítője és az ülésfűtése, ami a legtöbb autóban van. További feláras luxus és meleget ad a fűtött első szélvédő, az ugyancsak melegítő kormány, de a legkomplexebb az állófűtés, mely programozható, vagy távolról, akár mobilról bekapcsolható, így motorjáratás nélkül is bemelegszik az utastér. Ahogy egykor a Barkasokban, raj Gaz-okban, Zaporozsecekben. Aktuális utóirat A legtöbb mai autóban műszer jelzi a hűtőfolyadék hőmérsékletét, mely menet közben fut fel 90 Celsius fokra, majd ott is marad, ha rendszer jó. Működési hőmérsékleten a legkisebb az alkatrészek belső súrlódása, legoptimálisabb az égés, és a legalacsonyabb a fogyasztás. A hűtőfolyadékkal együtt melegszik a motorolaj, melynek így jobbak a kenési tulajdonságai, ezzel kisebb az alkatrészek súrlódása, kopása. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hihetetlen, hogy már ez a modell is harminc éves

2023.03.11.
A Citroën formatervező központjában Daniel Abramson által – az olasz Bertone tervezőiroda javaslata alapján – véglegesített modell a 80-as évek híres BX modelljének utódjába lépett. A dinamikus, áramvonalas és robusztus ötajtós az XM vonásaiból is visel magán néhányat, mégis új vonalvezetést hozott a Citroën kínálatába. Egyedi stílusának köszönhetően 1993-ban, bevezetése évében a Xantiát választották az év legszebb autójának. Gyártásának kilenc éve során a Xantia számos változtatáson ment keresztül. Kezdetben két kiviteli szinten (SX és VSX), három különböző motorral került forgalomba. A csúcsmodellek a Hydractive II néven ismert elektronikus vezérlésű felfüggesztési rendszerrel voltak felszerelve, amely stabilan tartotta a karosszériát és jelentősen javította az úttartást anélkül, hogy a kényelem kárát látta volna. 1994-ben megjelent az Activa változat: a Hydractive II rendszert kiegészítették két hidraulikahengerrel, melyek megakadályozták, hogy a karosszéria dőlése meghaladja a 0,5°-ot, a gömbök számát pedig 10-re emelték. Ezzel a felszereltséggel a Xantia teljesen stabilan tudta venni a kanyarokat. Az új technológiának köszönhetők a Michelin céggel közösen kifejlesztett speciális gumiabroncsok is. 1995-ben megjelent a piacon a Xantia kombiváltozata, a modellfrissítésre pedig 1997-ben került sor. Végül 1998-ban a Xantia volt a PSA cégcsoport első járműve, amelyen bevezették az új 2.0 literes, nagy nyomású közös nyomócsöves HDi dízelmotort. Kényelem, biztonság, technológia és vezetési élmény: ezek a hívószavak idézik leginkább az 1993-as „újonc” erősségeit. Akkoriban utolérhetetlennek tűnő kényelmét a Xantia és az őt követő modellek legfőbb jellemzőjévé vált „párnázottság” biztosította. A Xantia beltere a színek és az anyagok igazi harmóniáját kínálta egy kitűnően áttekinthető térben. Megerősített, merevebb utasterében vastag, felületkezelt fémlemezek és az ajtókban elhelyezett merevítő rudak fokozták a fedélzeti biztonságot. Technológiai szempontból a Xantia legfőbb különlegességét a hidraulika erejét az elektronika sebességével ötvöző Hydractive II technológia bevezetése jelentette. A hagyományos hidropneumatikus felfüggesztéshez képest ez a rendszer tengelyenként egy-egy kiegészítő gázgömbbel rendelkezik. Ezeknek a gömböknek – mágnesszelepek segítségével – a hidraulikus körbe kapcsolásával lágyabb, kiiktatásukkal pedig keményebb (sportos) rugózás és lengéscsillapítás érhető el. Menet közben érzékelők teszik lehetővé a központi vezérlőegység számára, hogy a vezetési helyzettől függően válasszon a kétféle üzemmód között. Ez a technológia a felfüggesztési rendszer mindkét állapotában lehetővé teszi a vezető és az utasok számára, hogy kényelmes, de főképp nyugodt körülmények között utazhassanak. A Xantiát olyan újítások és értékek jellemezték, amelyek kitűnő alapul szolgáltak néhány emlékezetes Citroën reklámhoz. Ezek egyik példája a híres 1995-ös reklámfilm volt Carl Lewisszal, amelyben a legendás futó egy elvesztett fogadás miatt kénytelen volt szerzetesnek állni. Számára ugyanis elképzelhetetlen volt, hogy egy autó stabilan tapadjon az útra egy éles kanyarban – a Xantia azonban rácáfolt várakozásaira. 1999-ben piramis alakban egymásra rakott Xantiák bizonyították a modell kifogástalan úttartását. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Suzuki e-autó: Két sebességfokozat a nagyobb hatótávolságért

2023.03.11.
A legtöbb versenytárs eddig eltekintett a többfokozatú sebességváltóról az e-autóiban. A Suzuki azt reméli, hogy a sebességváltóval könnyebbé válik az erőteljes gyorsulás és az alacsony energia-fogyasztás kombinálása. Az egysebességes sebességváltóval rendelkező járművekhez képest a hatótávolság akár 15 százalékkal is nőhet. A japánok nem árulják el, hogy a technológiát melyik modellben fogják először alkalmazni. A közelmúltban a vállalat az eVX tanulmányával egy elektromos SUV előzetest adott, amely 2026-ig kerülne piacra. Cs.A.-Ő.P. Cikkünk megírását az InterCars támogatta.  

Tömegbaleset az M1-esen! Negyvennél több jármű érintett, sok kigyulladt! – képekkel frissítve!

2023.03.11.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint harminckét személyautó, öt kisteherautó és hat kamion érintett az M1-es autópályán, Mány térségében történt balesetben, amely a sztráda 30-as kilométerszelvényénél, a Győr felé vezető irányban következett be. A járművek közül tizenkilenc személyautó, egy kisteherautó és egy kamion gyulladt ki. A másik irányban, a Budapest felé vezető oldalon két gépkocsi ütközött össze, ezek a járművek nem égtek ki. A tatabányai, a bajnai, a törökbálinti, a nyergesújfalui, a székesfehérvári, a fővárosi hivatásos, a bicskei önkormányzati és önkéntes tűzoltók mellett a Fejér vármegyei és a Komárom-Esztergom vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat érkezett az esethez. Információk szerint tűz már nincs a helyszínen, az egységek visszahűtötték és áramtalanították a járműveket. A társhatóságok is az esetnél dolgoznak, többek között négy mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. A rendőrség arról számolt be: A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. március 11-én 14 óra 25 perc körül az M1-es autópálya 26-os kilométerszelvényénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon öt kamion és 37 személygépkocsi ütközött össze. Az elsődleges adatok szerint a balesetben 19 jármű kiégett, összesen 26 ember sérült meg, melyből 6 személy életveszélyes, 7 fő pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrök az M1-es autópályát mindkét irányban lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója