Meghosszabbította a leállást a Magyar Suzuki

2020.03.31.
A közleményben úgy fogalmaz: Munkavállalóinknak továbbra is biztosítjuk a bérek kifizetését a munkaidő áthelyezés, otthoni munkavégzés, illetve a fizetett szabadság lehetőségeit vegyesen alkalmazva. A Magyar Suzuki Zrt. a következő két hétben azon dolgozik, hogy a jelenlegi helyzetben az újrainduláshoz megteremtse a biztonságos munkavégzés feltételeit - közölte a Magyar Suzuki.

Autós szakmák a színfalak mögött – A karosszérialakatos 2.rész

2020.03.31.
A munka "bontással" kezdődik Beszéljünk egy kicsit arról, milyen munkafolyamatok során épül újjá a sérülten érkezett autó? Amikor megérkezik az autó, akkor szemrevételezés kezdődik, itt általában már kialakul a javítási technika is, amivel helyre lehet állítani a sérült elemet. Utána kell nézni, hogy kapható e cserealkatrész (karosszériaelem), vagy nekünk kell hozzá legyártani a pótolandó elemet. Lemezt lehet vásárolni kétméteres, vagy egyméteres táblákban különböző vastagságokban. Ebből kell megmunkálni és megfelelő méretűre beállítani. CO és Awi hegesztőgéppel dolgozunk. Hegeszteni is tudni kell, lemezt formálni is tudni kell, egyengetni is tudni kell, és a kalapácsot is tudni kell, hogy tartsd a kezedben. Az elkészült karosszériaelemet a helyén kell véglegesre alakítani, ami sok finom beállítást igényel, mire átadható a fényezésnek, és azt persze csak úgy lehet tovább küldeni, hogy elő is van készítve a fényezésre az elem. Méretpontosan kell dolgozni, hogy az a felület olyan legyen, amire csak a legminimálisabb gittet kelljen húzni. Nekünk az az igazi elismerés, amikor a fényező kolléga hozza ide az autót, és kéri, hogy te csináld, neked kellene csinálni, mert utánad jó dolgozni. Erre a szintre nehéz eljutni, de persze mindig erre törekedtünk. Nahát, egy rozsdásodó Mazda, micsoda meglepetés. :-)  ( A képen az elem már elő van készítve az új ív fogadására. ) Tehát akkor kijelenthető, hogy a ti munkátok össze van kapcsolódva a fényezővel? Mi egymás nélkül nem tudunk létezni. A mi munkánknak az adja meg a koronáját, ha egy szép fényezés születik belőle, de nem lehet szép a korona, ha nincs meg az alapja. Mi egymásra vagyunk utalva a fényezővel, és ha rám van bízva a fényezés is, nagyon össze kell dolgoznunk. Nekünk is, és nekik is figyelni kell arra, hogy ha a műhelyünkből kimegy az alkatrész, akkor azon nekik már ne kelljen foglalkozni az előkészítéssel. Biztos veletek is előfordult már, hogy valamit túlhúztatok, ilyenkor mit lehet tenni? Általában a húzatás úgy szokott kinézni, hogy az utolsó pár milliméterről a legnehezebb visszahúzni. Tehát mint minden munkafolyamatban, itt is kell a biztos kéz, és a tapasztalat, hogy egy anyagról megmondd, hogy mennyit enged még. De persze mindenkivel előfordul, hogy hibázik, de törekszünk arra, hogy ez minél ritkábban forduljon elő, én azt gondolom, hogy a megfelelő tapasztalattal ez kiküszöbölhető. Minél nagyobb a rozsdásodási hajlam egy típusnál, annál nagyobb eséllyel találni hozzá komplett javítóívet. Ha már szóba került a tapasztalat, akkor adja magát a kérdés, hogy lehet valakiből jó karosszérialakatos szakember? Mesterember? Fanatikusnak kell lenni. Az autókat szeretni kell, és meg kell, hogy lásd bennük a szépséget. Az a lényeg, hogy amikor már eljutsz odáig, hogy egy karambolos, vagy szétrozsdásodott autóból is újat tudsz varázsolni. Ez a saját kezed munkáját dicséri, és az olyan minőségben készült el, hogy jogosan lehetsz rá büszke.  Ha esetleg sokat kellett gondolkodni, hogyan állíts helyre egy elemet, akkor, ha úgy sikerül, ahogy elképzelted, és az ügyfél is elégedetten távozik, az is nagy motiváció a jövőre nézve. Ezt kell megélni az egészben, hogy sikerélményed legyen. Ebben az állapotban már könnyebb, és jól lehet dolgozni, viszont ideáig eljutni nagyon nehéz, és sokan ebben véreznek el, hogy az oda vezető úton nem akarják a szenvedést. Én csak kitartást, és elszántságot tanácsolhatok a kezdőknek. Felejtsük el a gyors meggazdagodást. Tisztességesen meg lehet élni a szakmánkból, de rövid távon, gyorsan itt nem lehet meggazdagodni. Általánosságban az a probléma, hogy azokkal a fiatalokkal, akik én találkozom, ők inkább tisztább munkát keresnek, és nem alkarnak minden este elfáradva koszosan hazaérni. Szemléletváltásra van szükség, mert anélkül továbbra sem lesz igazi becsülete a munkának. Bár azt látom, hogy kezd visszatérni a szakma becsülete, egyre inkább elismerik a jó szakembereket, nem csak a mi, hanem más területeken is. Az elem elkészült, és várja a fényezőt. Téged mi vitt a karosszérialakatos szakma irányába? Édesapán 40 én 19 éve csinálom. Szinte mondhatom, hogy én ebbe születtem bele. Pedig az elején édesapám ellenezte, hogy karosszériás legyek, ő azt akarta, hogy inkább tovább tanuljak. Valószínűleg a szakma nehézsége miatt, hiszen ő már végig szenvedte az egész életét. Munkás, koszos ruhában egész nap a műhelyben nem egy leányálom. Azt mondják, hogy ez a szakma nem fiatalít meg, de igaz, hogy van sok szépsége, viszont az biztos, hogy nehéz. És ez a baj, hogy amikor a fiatal tanulók idejönnek gyakorlatra, akkor ezt átlátják pár hónap után, és később már nehéz őket motiválni. Azt mondom, hogy szinte fanatikusnak kell lenni ahhoz, hogy ebben a szakmában hosszútávon berendezkedhess, másképp korán elveszíti az ember a lelkesedését. Interjúsorozatunk következő részében is Attiláék műhelyébe térünk vissza ahol beszélünk majd az utánpótlásról, és arról is, hogy tényleg jó üzlet e a veteránok restaurálása. Na meg az is kiderül, hogy mit csinál a karosszérialakatos akkor, ha nem autókat kalapál. Tartsanak velünk legközelebb is az autójavító mesterek világában kalandozva.

Red Dot díjat nyert az új Mazda CX-30 és MX-30

2020.03.31.
A Mazda CX-30 az új modellgeneráció második képviselője; művészi formaterv, japán esztétika, a ’kevesebb több’ megközelítés jellemzi. Ennek eredményeként a CX-30 alakja letisztult, eredeti megjelenése könnyen felismerhetővé teszi a kompakt SUV kategóriában. „A japán mesterek mindig a formai egyszerűségre, a letisztult szépség megvalósítására törekednek,” mondja Jo Stenuit, a Mazda európai vezető formatervezője. „Ez inspirálta tervezőinket, hogy az egyes elemek bonyolultságából lefaragjanak, és létrehozzanak valami dinamikus, mégis elegáns, visszafogott, mégis szenvedélyes dizájnt. Ez az, amit a japán esztétikában szeretünk – az érzékenységet, melynek segítségévelérzéseket megmozgató autókat építünk.” A Mazda CX-30belső tere a kiváló minőségű, emberközpontú ergonómiát ötvözi a korszerű technológiával. A Mazda Skyactiv járműfelépítési filozófiája szerint kialakított téraz emberi testtermészetes egyensúlyi helyzetét használja az autó irányításához.Kétféle motorral rendelhető, melyek egyike a Skyactiv-X, a Mazda forradalmi, gyertya által vezérelt kompressziós gyújtású benzinmotorja, mely a dízelmotorokhoz hasonló hatékonysággal működik. A vadonatúj Mazda MX-30 stílusa inkább a futurisztikus részletekre, és a modern életben fontosnak tartott értékekre koncentrál. „Ez az új megközelítés olyan autódizájnt kívánt, amely tovább tágítja a KODO értelmezését,” magyarázza a Mazda MX-30 főtervezője, Youichi Matsuda. „A külső kompromisszumoktól mentesen hangsúlyozza az egyszerű tömeg szépségét, a beltér – keretezett tetejével és freestyle ajtóival –a könnyedség érzését adja, miközben a fenntarthatóság értékeit közvetíti. Körülöttünk állandó a változás, szeretnénk, ha a Mazda MX-30 megmutatná az embereknek, hogy autóinkat még mindig nagyszerű élmény vezetni.” Az e-Skyactiv motorban, a Mazda új elektromos hajtásláncában egy 35,5kWh-os lítium ion akkumulátor dolgozik, melynek hatótávolsága kb. 200km, mely jelentősen meghaladja egy európai polgár átlagos, 48km-es napi ingázási igényét. Az új EV felépítését és i-Activsense biztonsági rendszereit úgy igazították az autó viselkedéséhez, hogy az eredménykellemes, csendes és élvezetes vezetés legyen. A Mazda KODO formanyelvének 8. és 9. Red Dot díja ez. 2019-ben az új Mazda3, 2017-ben az MX-5 RF és az MX-5 soft top,2015-ben a Mazda2 és CX-3, 2014-ben a korábbi Mazda3, 2016-ban pedig a Mazda6 nyert. „A Red Dot nyertesei bizonyítják, hogy olyan sikeres termékeket hoztak létre, melyek megérdemelték, hogy nyerjenek,” mondja Dr. Peter Zec professzor, a Red Dot alapító ügyvezetője. „A termékek nem csak a szépségük miatt nyertek, hanem egyedülálló funkcionalitásuk miatt is. Formaterveik új sztenderdet jelentenekiparágukban.” A Red Dot egy a világ legelismertebb dizájnversenyei közül, melyet 1955-ben hoztak létre.A 48 kategória- melynek egyike az autók & motorok - nyertesei egy évig használhatják a Red Dot logo-ját, mint nemzetközileg ismert kitüntetést.

NÚSZ: A kijárási korlátozás ellenére még mindig százezrek kelnek útra

2020.03.31.
A március 28-tól április 11-ig tartó kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet megjelenésének napján, azaz 2020. március 27-én az e-matrica rendszerbe tartozó gépjárművek (személyautók, buszok, motorok stb.) esetében még több mint 840 ezer áthaladást rögzítettek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. fő-, illetve gyorsforgalmi utakra telepített fix kamerái. A kijárási korlátozás első hétvégéjének adatai viszont azt mutatják, hogy bár drasztikusan, legalább 60 százalékkal visszaesett a forgalom az előző naphoz képest, szombaton és vasárnap még így is több százezer személygépjármű közlekedett a legfőbb hazai útvonalakon. Míg a főutakon március 27-én még közel 263 ezer, addig március 28-án 120 ezer, 29-én pedig már csak 98 ezer áthaladást érzékeltek a kamerák. A gyorsforgalmi utak esetében is hasonló mértékben esett vissza a forgalom: a pénteki 580 ezer helyett szombaton már csak 230 ezer, vasárnap pedig 216 ezer áthaladást számláltak a NÚSZ fix telepítésű kamerái. A forgalom alakulása egyébként március 6-án érte el a havi csúcspontját – akkor mintegy 1,4 millió áthaladást rögzítettek a kamerák. A veszélyhelyzet március 11-i kihirdetése óta a forgalom fokozatosan csökken. A NÚSZ Zrt. arra hívja fel mindenkinek a figyelmét, hogy a kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet értelmében csak megfelelő indokkal lehet útra kelni.

Wolff tisztázta az Aston Martin-pletykát

2020.03.31.
Az utóbbi hetekben fölerősödtek az arról szóló pletykák, hogy a Mercedes csapatfőnöke a szezon végén távozhat jelenlegi pozíciójából, és barátja, Lawrence Stroll hívószavára az Aston Martinnál vállalhat kulcsszerepet. A brit autómárkánál a közelmúltban 25%-os részesedést vásárló Stroll állítólag szívesen tenné meg ügyvezető igazgatónak barátját, egyes források pedig arról is beszámoltak, hogy Wolff már konkrét írásos ajánlatot is kapott a kanadaitól arra, hogy megvásárolhat egy bizonyos részvénycsomagot, vagyis maga is az Aston befektetőjévé válhat. Az ügyvezető igazgatóvá történő kinevezésének hírét Wolff már korábban cáfolta egy rövid közleményben. „A történet nem stimmel. Nem leszek ügyvezető igazgató az Aston Martinnál” – reagált a váltásáról cikkező Motorsport-Totalnak. Hétfőn aztán az osztrák ORF csatorna is megszólaltatta a Mercedes sportigazgatóját, aki határozottan cáfolta, hogy bármilyen tevékeny részt kíván vállalni az Aston Martinnál. „Ezeknek a pletykáknak semmi alapjuk. Én a Daimler és a Forma–1-es csapatának partnere vagyok. Ez élvezi nálam a prioritást. Lawrence Stroll átvett egy bizonyos részesedést a konzorciumban. Ez egy befektetés a részéről. Az biztos, hogy operatív szerepet én az Aston Martinnál nem vállalok” – jelentette ki, arról már nem téve említést, hogy más jellegű szerepet vállal-e Strolléknál. A hírek szerint tavaly ősszel aktívan besegített barátjának az Aston Martin-os ügylet előkészítésében. Wolff tehát ismét megerősítette, hogy nem tervez pozíciót váltani, és arra is utalást tett, hogy továbbra is a Mercedesnél képzeli el a jövőjét. Csapata egyelőre nem határozott az F1-es folytatásról, és mivel a szezon csúszása miatt most jegelték a Concorde-egyezményről folyó tárgyalásokat is az F1 vezetőivel, lehetséges, hogy egy ideig még nem is lesz hivatalos bejelentés a gyári alakulat terveiről. A csillagosok csapatfőnöke, akinek 30%-os részesedése van az F1-es csapatban, abból indul ki, hogy nem vonulnak ki a királykategóriából. „A Mercedesszel már a nyolcadik évemet teljesítem. Nagy élvezet ezekkel az emberekkel együtt dolgozni. Folyamatosan tárgyalok Ola Källeniusszal, a Daimler vezetőjével a jövőnkről, a közös üzletünkről, hogy hogyan csináljuk tovább. A Mercedes számára ez a csatorna jól működik, és minden arra utal, hogy a következő években is folytatni fogjuk” – utalt arra, hogy a csillagosok számára az F1-es befektetés többszörösen megtérül marketingszempontból. Wolffot végül arról is kérdezték, szerinte mikor rajtolhat el a 2020-as F1-es szezon. Szavaiból kiderül, a korábban realitásként emlegetett júniusi rajtot ő már kevésbé érzi megvalósíthatónak. „Nem lenne helyes a részemről időpontot szabni arra, mikor versenyzünk újra. Nem vagyok jós, de ha a kristálygömbbe kéne néznem, azt mondanám, késő nyáron, talán ősszel. Senki sem tudja még megjósolni, mikor kezd enyhülni a koronavírus, és mikor lesz módunk újra versenyre vinni az embereket, szórakoztatni őket” – tekintett előre.  

Climatronic Air Care: Tiszta levegő a ŠKODA-modellekben

2020.03.31.
Az allergiások számára évről-évre kellemetlen időszak veszi kezdetét tavasszal, akik már áprilistól a megjelenő különböző pollenektől könnyeznek és tüsszögnek. Az allergia e tünetei a közlekedés biztonságára is komoly hatást fejthetnek ki, egy-egy volán mögötti tüsszentés ugyanis már 50 kilométer/órás tempónál is mintegy 30 méteres vakon vezetést jelent. Hatékony segítséget nyújthat azonban a számos ŠKODA-modellhez kínált Climatronic Air Care rendszer, amely különböző érzékelőivel többek között felügyeli az utastér légminőségét, érzékeli a megnövekedett pollen- és finompor-koncentrációt, majd automatikusan reagál. Ugyancsak fontos szerepet töltenek be a jelenlegi ŠKODA-modellek beltéri levegőjének tisztaságában az utastér-légszűrők, amelyek hármas feladatot látnak el: felfogják az apró részecskéket, antibakteriális hatást fejtenek ki, s akár a kellemetlen szagokat is elnyelhetik. Mindez azonban csakis akkor működhet optimálisan, ha rendszeresen cserélik az utastér-légszűrőket, ideális esetben tavasszal. Az utastér-légszűrők vírusokkal szemben nem védenek. Az Európai Allergia és Klinikai Immunológiai Akadémia (European Academy of Allergy and Clinical Immunology; EAACI) felmérése szerint 2016-ban több mint 150 millió ember szenvedett az Európai Unióban allergiától. Hatékony utastér-légszűrőivel és olyan intelligens légkondicionáló berendezéseivel, mint például az Air Care rendszerrel kiegészített Climatronic, a ŠKODA a pollenek akár 99 százalékát és a finompor-szemcsék jelentős részét tarthatja távol számos jelenlegi modellje belterétől. A cseh márka ezzel komoly mértékben növeli az allergiások és a különböző krónikus légzésproblémákkal küzdők vezetési biztonságát, illetve minden utas, különösen az érzékenyek, valamint a gyerekek kényelmét – például a nagyvárosok finomporral különösen terhelt levegőjében, illetve más problémás légminőségű régiókban. A légkondicionáló légminőség- és légnedvesség-érzékelőkkel Az Air Care rendszerrel kiegészített Climatronic légkondicionáló berendezés, amely alap- vagy extrafelszerelésként az új ŠKODA OCTAVIA, valamint a KAROQ, KODIAQ és SUPERB sorozatokhoz egyaránt rendelkezésre áll, különböző érzékelőivel méri az utastér levegőjének minőségét és páratartalmát. Ha túlzott beltéri légszennyezettséget érzékel, automatikusan belső keringtetésre vált, így kívülről nem juthat további szennyezett levegő az autóba, az utastér levegője pedig a belső cirkulációban tisztulhat meg. E keringtetési folyamat során a rendszer minden alkalommal, újra és újra átvezeti a beltér levegőjét az Air Care technika rendkívül hatékony aktívszén-légszűrőjén, amely nem csupán az apró részecskéket szűri ki, hanem antibakteriális hatásával a különböző ilyen jellegű kórokozókat is távol tartja az utastértől. Mindemellett a kellemetlen szagok is elnyelődnek, mégpedig szükség szerint ez esetben is a belső keringtetési funkció támogatásával, például, amikor a szélvédőmosó folyadék szaga bejuthatna az autóba. Háromféle utastér-légszűrő A ŠKODA háromféle utastér-légszűrőt alkalmaz modelljeiben. A márka teljes modellpalettáján rendelkezésre álló Economy változat mellett, a gyártó aktívszén-pollenszűrőt és szagszűrőt is kínál, utóbbi a legnagyobb szűrőkapacitás mellett a baktériumokat és a kellemetlen szagokat is megköti. „Meggyőződésem, hogy jelenleg a légminőség, a szűrőképesség és az ár tekintetében egyaránt a utastér-légszűrők legkedvezőbb csomagját kínáljuk ügyfeleinknek. A pollenek és a részecskék akár 99 százalékát is távol tarthatjuk az autó utasterétől, így járulva hozzá az utasok egészségéhez és kellemes közérzetéhez” – hangsúlyozta Jan Hrnčíř, a légkondicionáló berendezések fejlesztésének ŠKODA-koordinátora. Rendszeres cseréjük növeli a szűrők a hatékonyságát A magas szűrési hatékonyság érdekében az utastér-légszűrőt rendszeresen cserélni kell. A szűrőcsere ideális ideje a tavasz vagy a nyár eleje. Egyfelől a téli esős és havas útviszonyok közötti gyakori használatot követően penészgomba-fertőzés alakulhat ki a szűrőkben, másfelől a tavaszi új szűrővel a rendszer jól felkészíthető az első pollenek megjelenésére. A szűrő cseréjével párhuzamosan célszerű ellenőrizni a légkondicionáló berendezés működését, így készülve optimálisan a nyári melegekre. A ŠKODA sajtóosztálya a témáról rövid interjút is készített Jan Hrnčířrel, a légkondicionáló berendezések fejlesztésének ŠKODA-koordinátorával a korszerű utastér-légszűrők felépítéséről, működéséről és hatékonyságáról Miért számítanak a légkondicionáló berendezések nemcsak az egyik legnépszerűbb, hanem az egyik legfontosabb felszerelésnek is autóinkban? Jan Hrnčíř: A légkondicionáló berendezés korábban luxusnak számított, ma azonban már alapvető felszerelés. Nem csupán a kényelmet növelik, hanem jelentősen fokozzák a biztonságot is. Különösen érvényes ez az olyan rendszerekre, mint a Climatronic, amely egyaránt automatikusan szabályozza az optimális hőmérsékletet és levegőelosztást az autóban. A vezetőnek nem szükséges újra és újra beavatkoznia: miután beállította a kívánt hőmérsékletet, teljes mértékben a vezetésre összpontosíthat, a továbbiakat elvégzi a rendszer. A vezető fokozott figyelme mellett a Climatronic például az optimális látást is elősegíti, amint zord külső körülmények közepette önműködően gondoskodik az ablakok párátlanításáról, a sofőrnek így már nem kell manuálisan szabályoznia a levegőelosztást és a ventilátorfokozatot. Az utastér-légszűrők ma már a légkondicionáló rendszerek fontos részét képezik. Mire szolgálnak? Hrnčíř: „Messzemenőkig mentesítik az utasteret a finompor-részecskéktől és – ami az allergiások számára fontos – a pollenektől is. Ez nagyban mérsékli a vezető könnyezéséből és tüsszögéséből adódó veszélyeket, így növelve a biztonságot. Mindemellett olyan szűrők is szerepelnek a ŠKODA kínálatában, amelyek antibakteriális hatásúak vagy akár a szagokat is megköthetik. Háromféle utastér-légszűrőt alkalmaznak a ŠKODA-modellekben. Miben térnek el ezek egymástól? Hrnčíř: „Az alap utastér-légszűrő a részecskeszűrő, a következő szintet a külső kellemetlen szagokat elnyelő aktívszenes kivitel jelenti, míg a legszéleskörűbb szűrő-felszereltség az említett két változaton túl antibakteriális bevonatot is kínál. Mennyire hatékonyak az egyes szűrők? Milyen részecskékméretig szűrnek? Hrnčíř: A finompor-részecskék 2,5 mikrométeres méretéig mindhárom változat 99 százalékos hatékonyságú. A szűrők elsősorban a nagyvárosokban jellemző finompor-terhelés és légszennyezettség mellett a leghatékonyabbak. Milyen időközönként kell a szűrőket cserélni? Ez függ a régiótól és környezettől is, ahol az autót leginkább használják? Hrnčíř: „Kétféle környezetet különböztetünk meg. Az első csoportba a kis, míg a másodikba a nagy porterhelésű régiók országai tartoznak. Utóbbiakban komoly szerepet játszik a - levegőben az utak állapota és egyéb körülmények következtében jelenlévő  - porrészecskék nagyobb aránya. Míg az első csoport esetében kétévi üzem vagy 60 ezer kilométer futásteljesítményt követően ajánljuk kicserélni a szűrőt, a második csoporthoz sűrűbb, egyéves vagy 30 ezer kilométeres csereintervallumot javasolunk.

Már a kutyát is drónnal sétáltatják

2020.03.31.
A kutya szemmel láthatóan jókedvűen járkált az utcán, miközben az embernek olyan érzése támad a videót látva, hogy ciprusi barátunk nem először folyamodott ehhez a furfangos megoldáshoz, a kutya ugyanis fittyet sem hány a felette őrködő masinára. Vakis Demetriou ekképpen magyarázta Instagramján a helyzetet: “5. nap karanténban, de muszáj a kutya boldogságáról is gondoskodni!”
Címkék: 

Förtelmes Rolls-Royce a Mansory-tól

2020.03.31.
Vannak tuningcégek, amelyek inkább csak a vizuális környezetszennyezéshez tesznek hozzá, mint a világ előre haladásához. Közülük is kiemelkedik a Mansory csapata, akik különösen értenek az ízlésficamos módosításokhoz, és még egy szép autót is képesek elrondítani. Hát még egy olyan mamlasz bestiát, mint a Rolls-Royce Cullinan. A német tuningcsapat „apró” módosításokat említ Coastline-nak elnevezett modelljük esetében, pedig még az ablakok mögé is légbeömlőszerű izéket tettek, a hátsó szárnyról nem is beszélve. Ha értelmét keressük szénszálas lökhárítóknak egy 2 tonnás SUV-on, ne tegyük, ahogy a kéttónusú tuningfelniknek is leáldozott kb. 15 éve. A legförtelmesebb mégis az utastér. A Hupikék Törpikék elbújhatnak szégyenükben, amikor meglátják ezt a rikító árnyalatot. Ajtónyitáskor akár még vakíthat is, nem tudom, de az biztos, hogy odabent tetőtől talpig bőrrel fedtek mindent, csak a biztonság kedvéért. Még az orrdísz sem úszta meg a kék árnyalatot, micsoda szentségtörés. Simán lehet, hogy valakinek erre van igénye, hiszen a Mansory ennyi év után is él, tehát biztos, hogy van ügyfelük.  

Torlódnak a járművek Csanádpalotánál

2020.03.31.
Az M43-as autópálya magyar-román határszakaszán a személyforgalomban jelenleg nincs fennakadás – írták.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója