Elhunyt Fazakas Szabolcs volt ipari miniszter

2020.04.01.
Az MSZP Facebook-oldalán szerdán közzétett közlés szerint Fazakas Szabolcs egész életét hazájának, szülőföldjének szentelte. Közéleti szerepvállalásait, megbízatásait a legmagasabb erkölcsi és szakmai szinten látta el - emlékezett meg róla az MSZP. Fazakas Szabolcs 1947-ben született Budapesten. A budapesti közgazdaságtudományi egyetem külkereskedelmi szakán végzett. Politikai pályafutását 1973-ban a Külkereskedelmi Minisztériumban kezdte, később Bécsben és Berlinben is teljesített diplomáciai szolgálatot. A Horn-kormány alatt előbb államtitkár, majd 1996 és 1998 között az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium vezetője volt. 2002 és 2004 között az MSZP országgyűlési, 2004 és 2009 között a párt európai parlamenti képviselője volt. 2010-ben az Európai Számvevőszék tagjának választották, ezt a tisztségét 2017-ig töltötte be. MTI
Címkék: 

A magyar megépül, az osztrák kérdéses

2020.04.01.
Az A3-as autópálya jelenleg Guntramsdorftól a kismartoni csomópontig vezet. A tervek szerint az autópályát meghosszabbítják a határig, ahol az rácsatlakozna a jelenleg a magyarországi oldalon épülő M85-ös gyorsforgalmi útra. A szövetségi útépítési törvény szerint semmi akadálya nem lehet annak, hogy az A3 rácsatlakozzon Kelénpataknál az M85-ös útra. A környéken lévő falvak lakói már évekkel ezelőtt nemtetszésüket felyezték ki a projekttel kapcsolatban. Sopronnál épül a határig, de mi lesz az osztrák csatlakozással? Robert Hergovich az SPÖ klubelnöke sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy „ha az ittélők nem akarják az autópályát, akkor világos, hogy mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk a projektet.“ Az SPÖ és a Zöldek azt szeretnék elérni, hogy a tartományi parlament április 2.-i ülésén fogadja el azt a beadványt, melyben a szövetségi parlamentet kérnék az útépítési törvény megváltoztatására. A határ magyarországi oldalán már hónapok óta nagy ütemben zajlik az M85-ös gyorsforgalmi út építése. A BIG A3 nevű polgári kezdeményezés az autópálya meghosszabbítása ellen szerveződött és tagjai üdvözlik az SPÖ és a Zöldek törvénymódosításra vonatkozó terveit. A BIG A3 polgári kezdeményezés az ÖVP-t is felszólítja a beadvány támogatására.

Új vezető az Audi Kína élén

2020.04.01.
Az 57 éves Werner Eichhorn tapasztalt szakember. 1982-ben került a Volkswagen-konszernhez, s különböző területeken is megfordult. 2005-től három évig dolgozott már Kínában, akkor az Audi értékesítési vezetője volt. 2012 és 2017 között a Skoda igazgatóságában volt értékesítésért felelős igazgagatósági tag. Az USA-ból költözik Kínába, miután kinevezése előtt az Egyesült Államokban élt és dolgozott. Werner Eichhorn Fotó: Audi Eichhorn elődje Kínában Gaby-Luise Wüst volt, aki visszatér a Volkswagenhez, egyelőre meg nem nevezett vezetői pozícióba. Érdemei között tudják be, hogy az elmúlt két évben az Audi modelloffenzívát indított Kínában, s elkezdték gyártani az Audi Q2 L e-tront, amely az ingolstadti konszern első Kínában készülő elektromos autója.

A 22 fokos hőmérséklet ideális az autóban

2020.04.01.
- Nagyon magas hőmérsékleten történő vezetés közben csökken a sofőr koncentrációs képessége, erősödik a fáradtságérzete és gyorsabban elálmosodik. Ennek elkerülésére ajánlott, hogy az autó belső hőmérséklete ne haladhatja meg a 24 fokot, de ne süllyedjen 19 fok alá. Szakértők szerint az ideális hőmérsékletet vezetés közben 22 fok körül mozog. - Nagyobb út előtt érdemes kicserélni a belső légszűrőt, amely felfogja a porrészecskéket és megakadályozza a baktériumok, gombák és a rossz szagok beáramlását az utastérbe. Nem árt ellenőrizni azt is, hogy a levegő megfelelő erővel áramlik-e be az autó belsejébe, ami alapvető a légkondicionáló optimális működéséhez. - A magasabb hőmérséklet nagyobb üzemanyag-fogyasztással jár, bár a modern autós légkondicionálók esetében ez nem jelentős.   - A közvetlenül a mellkas vagy az arc felé irányított befúvónyílások egészségügyi problémákat okozhatnak: szem- és torokszárazságot, fejfájást. - Ha az autó utasterének belső hőmérséklete túl magas, szárazzá válik a belső környezet és a levegő. Ez a vezető rosszullété is okozhatja, ami fokozott balesetveszéllyel jár. - Ha nagy a különbség az utastér melege és a külső környezet hidege között, az ablakok bepárásodnak. A levegő páratartalma ugyanis ilyenkor kicsapódik, és vízcseppek formájában bevonja a szélvédőt és az ablakokat. A vezető előtt elhomályosul a látótér, ami fokozott balesetveszéllyel jár. Ezért szakértők azt javasolják, hogy a légkondicionáló fúvókái – legalábbis induláskor – mindig az ablakokra irányuljanak, hogy a forró levegő átmelegíthesse a szélvédőt.

Ütemezett leállásról döntött az AGC

2020.04.01.
A több, mint 800 főt foglalkoztató, autóüvegeket gyártó vállalat döntése okaként két indokot fogalmazott meg a cég vezetése. A legfontosabbnak a munkatársak egészsége védelmét tartják. A jelenlegi járványügyi veszélyhelyzetben igyekeznek minimalizálni a munkatársak fertőzéssel szembeni kitettségét, amelyben az üzemi, irodai környezet, az együtt dolgozó közösség nyilvánvaló kockázatot jelent. Fotó: autoszektor.hu archív A leállás másik indoka az autóipar globális lassulása, termelés visszafogása, illetve több autógyár leállása. A tatabányai gyár Európában 140 ügyféllel áll kapcsolatban, és a partnerek igényeinek változása határozza meg a termelés volumenét. A következő hetekben az előrejelzések a megrendelések drasztikus csökkenését mutatják, ezért is döntöttek az ideiglenes leállás mellett. Az újraindulás előzetes megtervezésén már dolgoznak a gyár szakemberei, és amint lehetséges, visszaállítják a termelést. A kialakult helyzetről folyamatosan egyeztetnek a munkavállalókkal, a vezetés célja a munkahelyek megőrzése.
Címkék: 

A KIA jövő héten újraindítja a termelést Szlovákiában

2020.04.01.
A húsvéti ünnepek után háromról két műszakos munkavégzésre állnak át egészen április végéig. A termelés újraindítása a cég közlése szerint szigorú biztonsági intézkedések mellett történik, a központi válságstáb és a regionális közegészségügyi hivatal előírásai alapján. "Április 9-ig, csütörtökig hagyományos három műszakos rezsimben dolgozunk majd, az ünnepek után azonban áttérünk két műszakra (reggel, délután). A világpiacon napról napra változik a helyzet , a KIA pedig figyelemmel kíséri. Amennyiben korlátozások lépnek fel a kereslet vagy a beszállítások terén, esetleg egyéb előreláthatatlan helyzet áll elő, készek vagyunk reagálni" - áll a társaság közleményében - írja a parameter.sk

Még a csekkbefizetést is lehet online intézni!

2020.04.01.
A korona-vírus járvány idején a MABISZ és tagbiztosítói az ügyfeleik, munkatársaik és mindannyiunk egészsége érdekében a működésüket igyekeznek az elektronikus ügyintézés felé terelni, és ebben kérjük az Ön együtt­működését is! A jelen helyzetben a központi ügyfélszolgálati irodákban és a legtöbb esetben az értékesítési pontokban is az ügyfélfogadás határozatlan ideig szünetel. Kérjük, hogy ügyintézéshez válassza alapvetően az online felületeket, esetleg a telefonos ügyintézést. A szövetség és a társaságok honlapjain található online felületeken egyszerűen, gyorsan bejelentheti kárát. Adott körülmények között célszerű a csekkes fizetés helyett egyéb más, kényelmes online fizetési lehetőséget vá­lasztani a biztosítási díjak fizetésére. Aki teheti, váltson e-számlára. (Ez több társaságnál is már elérhető - bővebb információkat az adott társaság honlapján találni.) Így már a díjértesítőt is e-mailben kapja meg, és az e-mail fiókjába érkező számlát is otthonából tudja kifizetni. Amennyiben pedig hosszútávon is szeretné megváltoztatni a szerződés díjfizetési módját, akkor ezt egyeztesse a biztosítójával. Javasolt online lehetőségek: • CSOPORTOS BESZEDÉS – az Ügyfél kezdeményezheti a számlavezető bankjánál.      Aki rendelkezik online banki hozzáféréssel, ezt egyszerűen beállíthatja a banki felületen, vagy számlavezető bankja telefonos, telebankos ügyfélszolgálatán a biztosítója nevének és a szerződés kötvényszámának megadásával. • ÁTUTALÁS BANKSZÁMLÁRÓL (egyszeri vagy állandó megbízás adható). A közlemény rovatban kérjük, minden esetben adja meg a szerződése kötvényszámát. Ezen adat nélkül nem, vagy csak késedelmesen lesz jóváírva a szerződésére befizetett díj. • BANKKÁRTYÁS FIZETÉS: ugyancsak elérhető több társaság honlapján. • CSEKKBEFIZETÉS QR KÓDDAL (iCsekk)      Okostelefonja, PC-je segítségével (internet kapcsolattal) kényelmesen, készpénzkímélő megoldással fizetheti be a postai QR-kóddal ellátott sárga, ill. fehér csekkjeit. A csekkbefizetés a kártyabirtokos ügyfél bankszámlájának terhére történik, bankkártyás vásárlásnak minősül, amelyért a Magyar Posta külön díjat nem számít fel.      https://www.posta.hu/be_es_kifizetes/csekkbefizetes/csekkbefizetes_qr_koddal
Címkék: 

Együttműködésbe kezdett a BMW és a CNN, meghatározó példaképekkel a főszerepben

2020.04.01.
A BMW Group és a CNN International Commercial (CNNIC) összefogott, hogy két vadonatúj, összesen tizenegy rövidfilmből álló sorozat képében olyan kivételes személyek életútját mutassa be, akik saját területükön maradandót alkottak és követendő példával álltak elő. A rövidfilmek mindegyike a BMW iránymutató értékrendjét közvetíti: a magabiztosság, a felelősségvállalás és a függetlenség egységét. Azon erényeket, amelyek a bajor prémiumgyártó luxusautóit is meghatározzák, a BMW 7-es sorozattól kezdve, a BMW X7 modellen és a BMW 8-as sorozaton át, egészen a BMW M8 szériáig. 2020. március 26-án a CNN bemutatta a BMW-vel készített hatrészes sorozat első rövidfilmjét (https://www.youtube.com/watch?v=nvsVGc9Zi-E), amelyet a CNNIC házon belüli díjnyertes stúdiója, a Create (https://commercial.cnn.com/cnn-create) álmodott képernyőre. Az alkotás a világ egyik legismertebb lemezlovas-duója, Dimitri Vegas & Like Mike karrierútját meséli el, bemutatva a szenvedélyben gyökerező sikertörténet legbelső motivációit és a közönséggel kialakított különleges kapcsolat eredetét. A zenei producerként is jegyzett belga testvérpárral a norvégiai turnéjuk egyik állomásán forgattak a készítők. A rövidfilmet – ahogyan a következő öt alkotást is – globális terjesztésre készítette elő a Create stúdió: az alkotások a CNN International Commercial televíziós-, digitális- és közösségimédia-felületein, illetve a BMW weboldalán (https://www.bmw.com/en/automotive-life/instant-emotion-with-dj-duo-dimitri-vegas-like-mike.html) is megjelennek. A CNN nemzetközi médiavállalataként működő Great Big Story (https://www.greatbigstory.com/) az év későbbi szakaszában ezt követően öt mikro-dokumentációban filmesíti meg azon világhírű személyiségek élettörténetét, akik iránymutató példaként inspirálják a társadalom tagjait. Az első film – amelyet a tervek szerint májusban mutat be a stúdió – Brandon Tory különleges kettős életéről szól: az éjszakai életben is sikeres rapper napközben a Google mesterséges intelligenciát fejlesztő mérnökeként dolgozik. Az öt alkotás a Great Big Story megjelenési- és közösségimédia-felületein keresztül, a WarnerMedia Launchpad technológiájának köszönhetően a meghatározott célközönség minden tagjához eljut. „A BMW évszázados történetét számos különféle projekt színesíti, amelyek mind a kreatív elméknek, mint a bátor tehetségeknek reflektorfényt biztosítottak – legyen szó akár formatervezői alkotásról, művészi munkáról, sporteredményről vagy mérnöki kiválóságról. Egyik legfőbb küldetésünk a sokszínűség felismerése és támogatása. A most készülő projektek két hasonló értékrenddel megáldott, egyforma célok mentén működő vállalat együttműködésének eredményei. Kitörő örömünkre szolgál, hogy a BMW és a CNN közösen munkálkodik olyan személyek életútjának kreatív bemutatásán, akik merték újragondolni és újraértelmezni a közösségi iránymutatás fogalmát. Mint ahogyan eddig is, úgy most is a tökéletességre törekszünk és hisszük, hogy eme innovatív együttműködés mindkettőnk számára mérföldkőként szolgál” – mondta Jens Thiemer, a BMW márkamenedzsmenti részlegének vezetője. „A legjobb együttműködések mind a közös értékekre épülnek, és nagy örömmel látjuk, hogy a BMW oldalán megkezdett új projektünk esetében is ez a helyzet. Saját területünk iránymutatóiként tiszteljük és nagyra becsüljük rövidfilmjeink főszereplőit, akik jobbá teszik a társadalmunkat. A Create és a Great Big Story erőteljes, érzelmekben gazdag történetmeséléseit mindegyik platformon széles körben népszerűsítjük, hogy elérjük velük az összes olyan embert, akik felnéznek az inspiráló személyekre és tisztelik történeteiket” – tette hozzá Cathy Ibal, a CNN International Commercial alelnöke.  
Címkék: 

Nyári gumival törte össze Mercijét a Bayern sztárja

2020.04.01.
A baleset kedden reggel történt a bajor Vogtland közelében, jó 300 kilométerre a focista müncheni villájától. A jelek szerint a nagy értékű autón már nyári abroncsok voltak. Boatenget egy kisebb jégeső lepte meg a pályán, az út csúszóssá vált, s a helytelenül megválasztott sebesség miatt a palánknak ütközött. Más német lapok megjegyzik: a focista a szigorú bajor kijárási tilalom ellenére ült autójába, Lipcsében élő testvérét látogatta meg. A hír másik érdekessége, hogy a Bayern München mobilitási partnere az Audi. A játékosoknak edzésre és hivatalos helyekre a szponzor autóját kell használni. A gyakorlat azonban az, mint Boateng esetében, hogy több nagy értékű autót is használnak a sztárok, magánprogramokra nem kötelező a szponzor autója. Mercedes AMG. Ehhez hasonló autót tört össze a focista. 

Meghosszabbította a leállást a Magyar Suzuki

2020.03.31.
A közleményben úgy fogalmaz: Munkavállalóinknak továbbra is biztosítjuk a bérek kifizetését a munkaidő áthelyezés, otthoni munkavégzés, illetve a fizetett szabadság lehetőségeit vegyesen alkalmazva. A Magyar Suzuki Zrt. a következő két hétben azon dolgozik, hogy a jelenlegi helyzetben az újrainduláshoz megteremtse a biztonságos munkavégzés feltételeit - közölte a Magyar Suzuki.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója