Fölényesen győzött Michelisz Portugáliában, elérhetőbbé vált a vb-cím

2019.07.06.
"Valószínűleg ez volt életem legjobb köre" - értékelt boldogan Michelisz Norbert azután, hogy az időmérőt körrekordot jelentő időeredménnyel nyerte meg Vila Realban. További jó hírt jelentett, hogy a második helyen hyundaios márkatársa, Augusto Farfus végzett mögötte, ami remek lehetőséget biztosított a nyerő stratégia kidolgozására a futamra. A rajtot remekül kapta el Michelisz, aki simán eljött az első helyen, mögötte Farfus is tartotta a pozícióját. Ezután a brazil egyből elkezdte feltartani Norbi mögött a mezőnyt, az első kör végére már több mint két másodperc volt a magyar versenyző előnye. Vila Realban egy hosszabb nyomvonalú dzsóker kört is teljesítenie kell mindenkinek a futam alatt, amit Michelisz rögtön az első adandó alkalommal, a harmadik körben megtett. Farfus ugyanekkor ment ki a dzsóker körre, így Yann Ehrlacher lépett fel másodiknak Michelisz mögé, de az ötödik körben a Link&Co franciája is letudta a kötelezőt, és bár Farfust maga mögött tartotta, de ezután Michelisznek kényelmes, négy másodperces előnye volt az élen. Ezt be is osztotta a végéig, és a szezonban másodszor, Vila Realban pedig 2017 után szintén másodszor aratott győzelmet, amivel 15 pontra csökkent a hátránya a bajnokság éllovasával, Esteban Guerrierivel szemben. A portugáliai versenyhétvége programja magyar idő szerint vasárnap 11 órától a második időmérővel folytatódik, a futamokat 16:30-kor és 18:00-kor rendezik.

Hivatalos: érkezik a Lexus LC kabrió!

2019.07.06.
A Goodwood-i Sebességfesztiválon megtette az év legfontosabb bejelentését a Lexus: hamarosan sorozatgyártásban fog készülni az LC vászontetős kivitele. Az LC alapját adó, új generációs platform könnyebb és szilárdabb a korábban alkalmazott padlólemezeknél, tömegközéppontja is mélyebben van, így a tetőszerkezet elvesztése esetén kisebb mértékben igényli a kiegészítő merevítést, illetve a plusz statikai elemekkel együtt sem válik fejnehézzé a jármű. A számtalan rangos dizájn elismerésben részesített Lexus LC Convertible tanulmánynak addig még alaposan fel kell készülnie: a koncepcióautónak egyáltalán nem volt például teteje, így a tervezőknek meg kell oldaniuk a vászontető örök problémáját: amellett, hogy zaj- és hőszigetelés szempontjából minél közelebb kell állnia a keménytetőhöz, formavilágában is ahhoz kell igazodnia, nyitott állapotban pedig nem csúfíthatja el a kétajtós modell rendkívül elegáns és egyedi sziluettjét. A Goodwood-i Sebességfesztiválon bemutatott autó mindenesetre a szériagyártást előkészítő prototípusok egyezményes öltözékében: álcafóliázásban lépett a brit közönség elé, volánjánál a Japan GT szériában a Lexus Keeper TOM’S csapat színeiben versenyző Nick Cassidy-vel. A helyszínválasztás stílusos, hiszen három évvel ezelőtt ugyanitt mutatta be először az LC kupét a Lexus. A várakozások szerint az LC Convertible nem hoz érdemi műszaki újdonságot a kupéhoz képest. Minden bizonnyal ugyanaz lesz a két hajtáslánc (az 5,0 literes V8-as benzinmotor 477 lóerővel, míg a 3,5 literes V6-osra épülő hibrid 359 lóerővel), és a már említett merevítéseken kívül a futómű érdemi áthangolására sem számítunk. Nagyon csekély az esélye annak, hogy a Lexus halmozza az élvezeteket, és a vászontetős LC-vel egy időben mutassa be szintén régen várt újdonságát, az LC F sportverziót. Ehhez a hírek szerint egy 4,0 literes, legalább 600 lóerős erőforrást fejlesztenek a japán mérnökök, ám a turbómotor minden bizonnyal vérmes karaktere nem feltétlenül harmonizálna az LC kabrió könnyed szépségével. Persze amíg megerősítés vagy cáfolat nem érkezik a gyártól, minden lehetőség nyitott. Furcsa mód a Lexus semmilyen konkrét információt nem közölt az autóról, még a premier várható dátumát sem. A fejlemények eddigi alakulásának ütemét elnézve azonban aligha kapkodja el sztármodelljének bevezetését a márka: a legjobb tippünk a jövő áprilisi Sanghaji Autókiállítás, a világ első számú nemzetközi autószalonja. Fotók: Lexus
Címkék: 

Jó eredménnyel zárták a Shell Eco-marathont a magyar csapatok

2019.07.06.
Idén három magyar csapat vágott neki az immár 35. alkalommal megrendezett diákinnovációs versenynek, hogy egy teljesen új pályán mérje össze autóépítési tudását a kontinens legjobbjaival. Az ötnapos verseny során a csapatok azon dolgoztak, hogy minél messzebbre jussanak el 1 kWh energiával vagy 1 liter üzemanyaggal. A 2019. július 1-5. között megrendezett Shell Eco-marathon Europe 2019-en összesen 28 ország 140 csapata sorakozott fel a rajtvonalnál sajátépítésű autójával. Az idei verseny nemcsak az ismeretlen versenypálya, hanem a szokatlanul meleg idő miatt is rendkívüli kihívások elé állította a diákokat, akiknek a hőségben az autók hűtését is meg kellett oldaniuk. A megmérettetés során a csapatoknak összesen négy lehetőségük volt, hogy mért kört fussanak, amelyek közül a legjobb számít végső eredménynek. Egy próbálkozás alatt 11 kört, összesen 16 km-t kellett teljesíteniük a legkevesebb energiafelhasználással. A győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata kiválóan indított, és új, elektromos autójával az elsők között ment át a technikai vizsgálaton. A végső 165 km/kWh eredményt már rögtön az első futamon elérte a csapat, amely után a jármű futóművét is kicserélték a hatékonyság fokozása érdekében, azonban sajnos már nem sikerült tovább faragniuk energiafelhasználásukon. A győri diákok így is büszkén térnek haza, hiszen az első alkalommal induló, új autójuk rendkívül szoros versenyben hatodikként ért célba a városi autó kategóriában. Az egyetlen magyar középiskolás csapat, a kecskeméti Kando Electric számára már a technikai vizsgálat kalandosan indult, ahol az akkumulátor rögzítését kellett utolsó pillanatban módosítania a csapatnak a prototípus kategóriában induló járművén. Ezután az első próbálkozásnál a vezérlés váratlan meghibásodása okozott fejtörést a diákoknak, amelyet szintén sikerült elhárítaniuk. Végül minden a helyére került és a KSZC Kandó Kálmán Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának csapata 362 km/kWh teljesítménnyel zárta a kihívást. A Szegedi Tudományegyetem STECO csapata is sikeresen vette a technikai vizsgálaton az akadályokat, mi több a versenybírák külön megdicsérték a jármű elektronikai rendszerének ötletes kialakítását, amelyben a fogyasztásnál a mért és a nem mért rész elválasztását nem elektromos, hanem optikai elválasztással oldották meg. A szintén prototípus elektromos kategóriában versenyző STECO a második próbálkozás során futotta a legjobb eredményét, s 214 km-t tett meg 1 kWh energiával. A Shell Eco-marathon energiahatékonysági verseny a Shell egyik legfontosabb kezdeményezése, amely nemcsak a mérnöki tanulmányokat folytató diákokat hivatott kihívás elé állítani, hanem a jövő fenntartható mobilitási megoldásait is keresi. Bujdosó Andrea a Shell Hungary zRt. Igazgatóságának elnöke a rendhagyó megmérettetés kapcsán kiemelte: „A Shell Eco-marathon sokkal több mint egy egyszerű diákinnovációs verseny. Itt a diákok nemcsak egy életre szóló élménnyel gazdagodnak, hanem egy nemzetközi környezetben tesztelhetik tudásukat, amely teljesen új perspektívákat nyit meg előttük. Gratulálok a csapatoknak az elért eredményekhez, és remélem, számos hasznos szakmai ötletet gyűjtöttek, amelyek még sok-sok versenyre elegendő inspirációval szolgálnak majd.” Összesítve a Shell Eco-marathon Europe 2019 eredményeit, a leghosszabb távot ismét a francia Microjoule-La Joliverie futotta, akik 2735 km-t tettek meg a belsőégésű motorral hajtott járművükkel. A városi koncepció elektromos kategóriáját is a franciák nyerték, a TIM UPS INSA csapat új rekordot állított fel 234.3 km/kWh eredményével. A prototípus kategória elektromos járművei között pedig ebben az évben a spanyol Eco-Dimoni csapat autója bizonyult a legenergiahatékonyabbnak, és 888 km-t tett meg 1 kWh energiával.

Már 2,5 ezren igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását

2019.07.06.
Novák Katalin kiemelte: az idén 5 milliárd, jövőre 10 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben a nagycsaládosok autóvásárlási igényének kielégítésére, de ha igény van rá, a keret növelhető. Jelezte: reményeik szerint a következő egy évben legalább tízezer családnak tudnak ezzel a támogatási formával segíteni. Az államtitkár emlékeztetett rá: július 1-je, hétfő óta igényelhetik a nagycsaládosok az autóvásárlási támogatást, amelynek bevezetését a Nagycsaládosok Országos Egyesülete kezdeményezte az államtitkárságnál. A támogatás akkor igényelhető, ha a családban már legalább három gyereket nevelnek, vagy az édesanya a harmadik gyereket várja, és már betöltötte a várandósság harmadik hónapját. Fogyatékkal élő gyermek nevelése esetén az akár már felnőtt gyermek is feljogosítja a családot a támogatásra.  Az államtitkár kiemelte: nem feltétele a támogatásnak a házasság, nincs életkori vagy jövedelmi határ, sőt az egyszülős családok számára is elérhető a támogatás. A legfeljebb 2,5 millió forintos támogatás legalább hétszemélyes új autó vásárlásához kérhető, a támogatás összege az autó vételárának maximum a felét teheti ki, és zárt végű lízingszerződés esetén is felhasználható. Legfeljebb egy éve forgalomba helyezett és maximum kétezer kilométert futott tesztautó is vásárolható a támogatással. Az MNB állásfoglalása szerint pedig teljes egészében fel lehet használni önerőként, ha hitelre is szükségük van az autóvásárláskor. A támogatást az államkincstáron keresztül lehet igényelni, az összeget pedig nem kell előre finanszírozniuk a családoknak. Az első héten 2,5 ezren nyújtották be kérelmüket a Magyar Államkincstárhoz személyesen, levélben vagy elektronikus úton, amelynek 30 napja van elbírálni azokat. Már van olyan család, amelynek pozitívan bírálták el a kérelmét. A támogatásra való jogosultság igazolásával a családoknak hat hónapjuk van az autó kiválasztására és a szerződés megkötésére. A megvásárolt autón el kell helyezni a Családbarát Magyarország-matricát.  Novák Katalin kiért arra, hogy a támogatással megvásárolt autót három évig nem lehet eladni a visszaélések megelőzése érdekében. Hangsúlyozta: a családvédelmi akcióterv célja, hogy a magyar gyermeket nevelő családokat támogassák, és megkönnyítsék a fiataloknak a gyermekvállalást.  Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: felmérésük szerint a nagycsaládosoknál a gépkocsipark 70 százaléka tíz évnél, 35 százaléka pedig 15 évnél is öregebb. A támogatással lehetőségük nyílik arra, hogy korszerűbb, biztonságosabb járműre cseréljék az autójukat - emelte ki.  Elmondása szerint az autógyártókkal az ősszel is megszervezik a "hétüléses tesztnapot", ahol a gyártók bemutathatják, a családok pedig kipróbálhatják a programban megvásárolható autókat.  Fotó: Dacia, MTI/Mohai Balázs

Michelisz új körrekorddal nyerte meg az időmérőt Portugáliában

2019.07.06.
Saját bevallása szerint egyik kedvenc pályáján szerepel Michelisz Norbert a WTCR idei hatodik versenyhétvégéjén a portugáliai Vila Realban. Hogy érzi ezt az utcai kört azt két dolog is bizonyítja: egyrészt az elmúlt négy évben, amikor itt versenyzett, mindig felált a dobogóra, másrészt a mostani első időmérőt megelőző szabadedzéseken is jól szerepelt. Az FP1-en hatodik, az FP2-n második lett, utóbbi alkalommal a Hyundai legjobbjaként. Jó formában kezdte az időmérőt is a magyar versenyző, aki az első gyors körével rögtön az élre állt (2:00,177). Húsz percnek kellett eltelnie a kvalifikációból, hogy valaki meg tudja előzni, ekkor Rob Huff a 80 kilóval könnyebb Volkswagennel került elé 17 századdal megjavítva az addigi referenciaidőt. Michelisz a második gyors körében az összes szektorban javított, sőt a harmadikban lila szektort ment, és az 1:59,498-as idővel nemcsak visszavette a vezetést Hufftól, hanem több mint három tizeddel megdöntötte Thed Björk tavaly felállított körrekordját Vila Realban, ami 1:59,824 volt. Az első futam magyar idő szerint szombaton 16:15-kor rajtol, Michelisz Norberttel az első helyről.

Múltidéző - Az automata váltó

2019.07.06.
live.staticflickr.com Magyarok a világ járműgyártásában Megszokhattuk már, hogy az autóipar korszakalkotó találmányaihoz a magyaroknak is bőven van köze. Nincs ez másként az automataváltó esetében sem. Két magyar nevet is meg kell említeni, akik nagyon sokat tettek a napjainkban is használt automataváló kialakulásáért, és elterjedéséért. A magyar származású, de akkor már Amerikában élő feltaláló Bíró László, aki megelégelte nehezen működű, és kényelmetlen manuális váltós autójának nyűgjeit, és feltalálóként megalkotott egy olyan szerkezetet, ami kényelmesebbé, gyorsabbá, és pontosabbá tette a sebességváltást.  Az elkészült művet pedig szabadalmaztatta, viszont a még több precizitást igénylő tökéletesítéshez már nem volt elegendő tőkéje, így az akkor még gyerekcipőben járó, később gyáróriás GM vásárolta meg a szabadalmi jogait. A másik mesebeli történet az 1900-as évek elején indult, aminek főszereplője a magyar tervezőmérnök Galamb József, aki ebben az időben kezdett az akkor még csak szárnyait bontogató Ford-társaságnál. A tehetséges, és szorgalmas tervezőmérnök hamarosan új megbízást kapott: Olyan váltót kellett terveznie, amelynek kezelése semmilyen előképzettséget, és tudást nem igényel. A korszak sebességváltói ugyanis olyan durván működtek, hogy sok felhasználó nem is tudta megfelelőn kezelni, és működtetni azokat, így gyakran idő előtt meghibásodtak. Galamb József a bolygóműves sebességváltóval kezdett el kísérletezni. A belefektetett időt, és munkát pedig siker koronázta, hiszen a megalkotott hajtómű egyszerűen, és jó hatásfokkal működött. A Ford T modellciklusa alatt nem is igen változtattak rajta. A bolygóműves váltó kompakt méretének és súlyának, illetve megbízható működésének köszönheti elterjedését. Itt a sebességváltás még nem volt teljesen automatikus, hiszen a képen látható karokkal a vezetőnek kellett irányítani, de használata mégis sokkal egyszerűbb, és könnyebb volt a kortárs manuális sebességváltókhoz képest. upload.wikimedia.org Ahány autógyártó, annyi féle megközelítés A GM Hydra Matic elövezésű váltója az 1940-es évektől terjedt el, itt már négy előremenet, és hátramenet is kapcsolható volt. Később a Jetaway Hydra-Matic alkalmazásánál már parkoló állásba is kapcsolhatóvá vált. Érdekes belegondolni, hogy már az ötvenes évek végén rendelkezésre állt ez a funkció mondjuk egy hegyomlás méretű Cadillac Deville esetében. A Chysler egy folyadékhűtéses tengelykapcsolóval kísérletezett, amivel végül nem jutottak el a sorozatgyártásig, később pedig a TorqueFlite elnevezésű váltójukat használták sorozatgyártású modelljeikben. Fontos még megemlíteni a CVT váltóként is ismert fokozatmentes váltót, ami először az 1940-es évek végén mutatkozott be, és került sorozatgyártású járműbe (DAF), de mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A nyolcvanas évek végén azonban a japán Subaru mégis újra elővette ezt a lehetőséget, és annyit csiszolt rajta, hogy mára már egy élhető alternatívát jelent. Működése rendkívül egyszerű, csak nyomni kell a gázt, miközben a CVT nem kapcsol következő fokozatba, hanem mindig a gázpedál állásához viszonyítva tartja a legideálisabb fordulatszámon a motort. Persze hirtelen padlógázas gyorsulásnál így elkerülhetetlen a motor "bőgése", viszont ez inkább a régebbi, még nem tökéletlen hangszigetelt autóknál fordulhat elő. Manapság inkább a japán gyártók hibridjeinél találkozhatunk ezzel a megoldással.  A kilencvenes évektől megjelentek a robotizált váltók, amiknek lényege, hogy a sebességváltást egy elektromos kapcsolószerkezettel veszik át a sofőrtől. Előnyük, hogy olcsóbbak a hagyományos automataváltóknál, viszont hátrányuk, hogy pontatlanságuk miatt lassan váltanak, és ilyenkor akaratlanul is "bólint" az autó. Nekem is volt már szerencsém vezetni egy robotizált váltóval szerelt autót, és tapasztaltam, hogy szükséges egy minimális érzék a kifinomult működtetéséhez. Modern DSG váltó Kép forrása: upload.wikimedia.org A manapság legfejlettebb automataváltók az úgynevezett duplakuplungus kivitelek. Ezek a váltók nagyon gyorsan tudják váltani a fokozatot, hiszen a sebességváltásnál az egyik kuplung az aktuális sebességfokozatot adja, a másik pedig már a következőt "készíti be", így azonnal, szinte fordulatszám csökkenés nélkül képes dinamikus kigyorsításra az autó. Másik előnyük, hogy manuális funkcióval is használhatóak, tehát egy kormányon lévő kar segítségével a sofőr is beleszólhat az aktuális sebességfokozat kiválasztásába. Manapság talán ez a legnépszerűbb, és egyre inkább elterjedt variáns az automataváltók világában. Hogyan vezessünk automatát? Az utóbbi években főként a felső középkategóriás autóknál növekszik az automataváltós kivitelek népszerűsége. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a technológia kifinomultsága már a legmagasabb szinten tudja kiszolgálni használóját. Így aki egy kicsit is ódzkodik a sebességváltástól, netalán minden nap dugóban kénytelen utazni, nagyra tudja ezt értékelni, és így új autó vásárlás esetén biztosan be is ikszeli majd ezt az extrát. DSG automataváltó vezérlő Kép forráa: upload.wikimedia.org De használat közben azért nem árt néhány dolgot fejben tartani, és így garantált lesz a hosszútávú, kényelmes autózás: - Soha ne kapcsoljunk menet közben P vagy R fokozatot, mert ez károsíthatja az egységet. Rövid ideig tartó megállás esetén sem kell pánikszerűen P-be kapcsolni a váltót, nyugodtan tarthatjuk üzemi fékkel, vagy rögzíthetjük kézifékkel az autót. - Műszaki hiba esetén szintén alapszabály, hogy a működésképtelen automataváltóval szerelt autót tilos mozgatni, hiszen a váltó kenésért, és az áramlásért a gépjármű motorja a felelős, így ha az nem jár, komoly károsodást okozhatunk, ha mozgatjuk a járművet. Ugyanez a helyzet, ha lemerült akkumulátor esetén a betolással próbálkoznánk, ami ebben az esetben nem csak a katalizátort, hanem a váltót is károsítható manőver lehet. - Természetesen a motorfék üzem egy automataváltós autónál sokkal kisebb hatékonysággal működik mint egy manuális váltós autó esetében, ezzel is érdemes kalkulálni, főleg az első néhány alkalommal, amikor még csak ismerkedünk újdonsült automata autónkkal. - Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni, hogy a váltó karbantartására is kiemelten figyelnünk kell. Egy szakszervizben –ha szükséges-, elvégezhetik az olaj, és szűrő cseréjét, illetve ellenőrzik az általános állapotát is, így garantálva a hosszú, és problémamentes használatot.

A BMW és a Daimler aláírta hosszú távú fejlesztési együttműködését

2019.07.06.
A közös vállalkozás több mint 1 200 autóipari, számítástechnikai és „IT-science” tervezőmérnököt ültet egy asztalhoz, hogy a közreműködésük mentén kidolgozott forradalmi innovációk már 2024-ben sorozatgyártásba kerülhessenek. A BMW Group és a Daimler AG automatizált járművezetésre koncentráló partnersége megkezdte működését: a két vállalatcsoport képviselői 2019. július 4-én aláírták a hosszú távú technológiafejlesztési együttműködés részleteit tartalmazó dokumentumokat. A két német prémiumgyártó első körben a vezetést támogató rendszerek, az autópályákon aktiválható vezetésautomatizálás és a különféle parkolási megoldások következő generációjának közös megvalósítására koncentrál, a közeljövőben pedig újabb tárgyalások és szakmai egyeztetések várhatók, amelyek a metropoliszok és a belvárosok forgalmának magasabb szintű automatizálását tűzik ki célul. A közös vállalkozás mindkét fél számára egyértelmű előnyöket tartogat, hiszen a nagymértékben automatizált járműszerkezeti megoldások egyre több modellosztályban lesznek alkalmazhatók, a nem kizárólagos platform kifejlesztésére irányuló együttműködéshez pedig az iparág számos technológiai partnere társulhat. Az iránymutató partnerség célja, hogy a jövőbe mutató technológiák gyorsan, a tervek szerint már 2024-ben bemutatkozzanak a személyautók sorozatgyártásában. Az együttműködés ellenére a BMW Group és a Daimler AG egymástól függetlenül, saját márkaarculataikhoz igazítva alkalmazza majd a kidolgozott technológiákat, amelyeken az elkövetkező években több mint 1 200 autóipari, számítástechnikai és „IT-science” tervezőmérnök dolgozik majd vállvetve, közös csapatokban, a BMW Group Unterschleißheimben felépített, automatizált járművezetésre szakosodott innovációs központjában, a Mercedes-Benz sindelfingeni járműtechnológiai központjában, valamint a Daimler AG immendingeni teszt- és technológia-központjában. A fejlesztőmunka középpontjában a több modellosztályban is alkalmazható, intelligens vezetést támogató rendszerek érzékelőinek, adattároló, -kezelő és –feldolgozó egységeinek, különböző funkcióinak és szoftveres vezérlésének kifejlesztése áll. A biztonság mindenek előtt A BMW Group és a Daimler AG az Aptiv, az Audi, a Baidu, a Continental, a Fiat Chrysler, a HERE, az Infineon, az Intel és a Volkswagen közreműködésével kidolgozott egy „Safety First for Automated Driving” elnevezésű jelentést, amely az automatizált járművezetés korszakában is a biztonságot helyezi mindenek elé. Amellett, hogy a dokumentum részletekbe menően kifejti az automatizált járművezetés 3. és 4. szintjének biztonságtechnikai fejlesztéseit, az egyes alkotóelemek biztonságát és megbízható működését külön-külön, átfogóan is elemzi, amellyel messze túlmutat a technológiafejlesztés azon elsőszámú célján, hogy az intelligens technológiának az átlagos vezetőhöz viszonyítva kiszámíthatóbbnak, megbízhatóbbnak és biztonságosabbnak kell lennie. A jelentést a gyártók 2019. július 2-án mutatták be. Automatizált járművezetés a BMW Groupnál A BMW Group 2006 óta dolgozik a nagymértékben automatizált járművezetés kifejlesztésén, sorozatgyártásra érett, nem kizárólagos platformja megvalósításában pedig számos technológiai specialistával, beszállítóval és alvállalkozással működik együtt. 2017 óta a bajor prémiumgyártó az ezen a területen tevékenykedő divíziókat a München melletti Unterschleißheim városában felépített, automatizált járművezetésre szakosodott innovációs központban egyesíti, a technológia tömegtermelésbe és több modellosztályba való integrálását pedig számos partner segíti. Az innovációs központban egy vadonatúj szoftverfejlesztő részleg támogatja az automatizált járművezetésre kifejlesztett platform technológiai felgyorsulását, amely új iparági mércét is jelent. A csúcstechnológia újabbnál újabb innovációit a BMW Group világszerte több mint hetven gépkocsival teszteli közúton, ahol a tervezőmérnökök hétköznapi szimulációk és a legextrémebb vezetési szituációk közben fejlesztik a járművekben dolgozó mesterséges intelligenciát. A vállalatcsoport technológiai zászlóshajója, a BMW iNEXT, amely az automatizált járművezetés 3. szintjét sorozatgyártásban kínálja majd fel a bajor prémiumgyártó ügyfeleinek, 2021-ben érkezik meg a piacra, amikor is a következő, 4. szintet képviselő járműtechnológiai innovációk is már kísérleti projektekként jelennek meg az utakon. Automatizált járművezetés a Daimler AG-nél A Daimler AG párhuzamosan dolgozik az automatizált járművezetés több szintjének megvalósításán. Az aktív biztonsági rendszerek hosszú ideje piacvezető gyártójaként a vállalat a kezdetek óta házon belül fejleszti saját technológiáit. 2019-ben a Daimler AG beindítja San José-ban első, a Bosch-sal közösen kidolgozott kísérleti projektjét, amely a nagyvárosok forgatagában teszteli az önmagát vezető járműtechnológia 4. és 5. szintjét. A program útnak indítása mindkét gyártó történetében jelentős mérföldkőnek számít, az iránymutató együttműködés pedig a tervek szerint tovább folytatódik. A következő évtized hajnalán a Daimler nem csupán a nagymértékben, de a teljes mértékben automatizált járművezetés lehetőségét is ügyfelei kezébe kívánja adni. A technológia a tervek szerint minden vezetési szituációban, minden járműkategóriában maximálisan megbízható működésre lesz képes, legyen szó akár gépkocsikról, kisteherautókról, teherautókról vagy buszokról.
Címkék: 

Ikarus autóbuszok mutatkoznak be hétvégén az Aeroparkban

2019.07.06.
A Légiközlekedési Kulturális Központ MTI-hez elküldött tájékoztatója szerint a hétvégi találkozón egy 40 járműből álló flotta mutatkozik be, szombaton színpadi beszélgetéseket is tartanak, ahol szó lesz a legnépszerűbb típusok történetéről és nemzetközi karrierjéről, de lesz élménybuszozás is az Aeropark és az 1-es Terminál között. Két nap alatt látható lesz a többek között Ikarus 55, Ikarus 60, Ikarus 66, Ikarus 180, Ikarus 250, Ikarus 260, Ikarus 263, Ikarus 280, Ikarus 280G, Ikarus 284, Ikarus 350, Ikarus 396, Ikarus 412, Ikarus 435, Ikarus 521, valamint egy Fakarusz jármű is. Az esemény szombaton a járművek fotózásával indul. A színpadon Ikarus Talkshow-t tartanak a világsikert elért típusok születéséről, tervezéséről, de a programon modellgyűjtők is bemutatkoznak. Délután pedig Faros Ikarus 55-ösökkel élménybuszozáson vehetnek részt az érdeklődők. Az LKK autóbuszai reptérlátogatásra indulnak, délután pedig sétarepülésre viszi az előzetesen regisztrált utasokat a világ egyetlen repülőképes Li-2-ese, amelyet a Goldtimer Alapítvány üzemeltet. Az élménybuszozásra külön jegy váltása szükséges az Aeropark pénztárában. Mint írják, a hétvégén ingajárat közlekedik a Budapest belvárosa és a repülőmúzeum között.
Címkék: 

Vezető szerepre tör Kínában a Volkswagen az elektromobilitásban

2019.07.06.
A Volkswagen át kívánja venni a vezető pozíciót Kínában az elektromos mobilitás témakörében – ezt erősítette meg Dr.Herbert Diess, a Volkswagen-csoport igazgatótanácsának elnöke a dél-kínai Boao városában a World New Energy Vehicle Congress (WNEVC) alkalmával. A célkitűzés megfelel a kongresszus zárónyilatkozatában a világpiac vonatkozásában 2035-re prognosztizált elektromosautó-részaránynak. Kína ezzel központi szerepet játszik a Volkswagen-csoport szénmentesítési programjában. A Volkswagen már ebben az évben 14 elektromos hajtásrendszerű modellt tervez kínálni kínai ügyfeleinek, a vállalatcsoport által 2028-ig előirányzott 22 millió elektromos autónak pedig több mint a fele Kínában készülne majd. Ezzel egyidejűleg a Volkswagen még intenzívebbé kívánja tenni fejlesztőmunkáját, több mint 4500 mérnök dolgozik az országban a jövő technikáin. Az elektromos mobilitás már ma is virágzik Kínában, ahol az elmúlt év folyamán több mint egymillió hálózatról tölthető (plug-in) hibrid, illetve tisztán akkumulátor hajtású járművet értékesítettek. Ezzel világszerte Kína az elektromos hajtásrendszerű autók legnagyobb piaca, amit a kormányzat átfogó kezdeményezésekkel támogat, például a töltőinfrastruktúra kiépítése formájában. Mindemellett alacsony áramdíjak biztosítanak az ügyfelek számára viszonylag kedvező költségeket az elektromos mobilitás terén, miközben mind nagyobb mértékben alkalmaznak megújuló energiákat az elektromos áram előállítása során. Elekromos mobilitási offenzívája keretében a Volkswagen-csoport 2028-ig mintegy 11,6 millió elektromos autó gyártását tervezi Kínában, ami több mint a fele a vállalatcsoport által kitűzött teljes 22 milliós volumennek, amihez mindhárom vegyesvállalat – a FAW-Volkswagen, a SAIC VOLKSWAGEN és a JAC Volkswagen – hozzájárul. Amint az elkövetkező év során a SAIC VOLKSWAGEN antingi és a FAW-Volkswagen foshani gyára megkezdi a MEB-alapokra épülő járművek gyártását, egyedül ez a termelőkapacitás mintegy 600 ezer tisztán elektromos hajtásrendszerű járművet jelent éves szinten. Mindezeken túl a JAC és a SEAT saját platformot fejleszt kisebb elektromos autók számára. A tervek szerint a Volkswagen Group China már a jövő év folyamán mintegy 400 ezer elektromos hajtásrendszerű gépkocsit szállít ki kínai ügyfeleinek. Új vegyesvállalatával a Volkswagen a töltőinfrastruktúra fejlesztését célozza, hogy kínai ügyfelei rugalmasabban és kényelmesebben tölthessék fel elektromos járműveiket, otthon és útközben egyaránt. A Star Charge, a FAW és a JAC együttműködésének keretében az idei év végétől privát falitöltőket (Wallbox) kínál és nagyszámú nyilvánosan igénybe vehető töltőállomást létesít.
Címkék: 

A kerékpár ünnepe

2019.07.06.
Strasbourg (Franciaország) A kerékpározás francia fővárosa Strasbourg. A városközpont több, mint 40 éve igazodik a kétkerekű járművekhez. A településen összesen 700 kilométernyi kerékpárút található, ami Franciaországban egyedülálló más városokhoz képest. „Mindenhová kerékpárral járok, az autóm a garázsban áll” – mondja egy helyi lakos, majd egy másik hozzáteszi: „így nagyjából negyed óra alatt bárhová el lehet jutni Strasbourgban”. A „vélorue”-kön (speciális helyi elnevezés az itteni kerékpárutakra) a kerékpárok elsőbbséget élveznek az autókkal szemben. Bringázni, Párizsban (kép, főoldalon is: The Local France) Párizs és mások… Rennes-ben a kerékpárral közlekedők száma évente 35%-kal növekszik. Emiatt Vilaine település mentén a helyi önkormányzat egy kerékpáros sávot hozott létre, hogy ezt az utazási módot támogassa. Ezzel szemben Párizsban biztonsági problémák vannak: „Továbbra is el kell különíteni a kerékpárosokat az autósoktól. Egy fehér felfestés sajnos nem elég ahhoz, hogy mindenki biztonságban közlekedhessen.”- mondja egy kerékpáros.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója