KIA 970x250 aloldal

2018.10.23.

KIA 970x250

2018.10.23.

Hamilton meg a „szörnyeteg”

2018.10.23.
"Kint ezzel a szörnyeteggel" – ezzel a felirattal tette közzé Lewis Hamilton a Facebookon azt a fotót, amelyen megmutatja, milyen kocsit használ civilként az Egyesült Államokban, mielőtt továbbutazna Mexikóba. A Mercedes-AMG GT 4 door coupe legdurvább, V8-as biturbó változata 639 lóerős. A kocsi 3,2 másodperc alatt gyorsul száz kilométeres tempóra. Forrás: Facebook
Címkék: 

Óránként egy ütközés

2018.10.23.
Magyarország területén 2018. október 22-én 0 és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 27 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 11 súlyos és 15 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 15 személyt ittas vezetés gyanúja miatt állított elő.

AMG és elektromos: cseppet sem volt uncsi a Mercedes Párizsban

2018.10.22.
Párizsi Autószalon - 2. rész. A világ legnépszerűbb autószalonját, a Mondial de l’Auto-t minden páros évben rendezik meg. A párizsi esemény ikertestvére a páratlan években, Frankfurtban tartott autós bemutató. A világváros 2016-ban 1,1 millió vendéget, köztük több mint tízezer sajtóst vonzott ilyen apropóból. A márkák fokozott jelenléte így indokolt, de meglepetésre továbbra is akadnak olyan gyártók, akik nem képviseltették magukat. Az AMG-vérvonal egyik különlegessége az új négyajtós AMG GT kupé. A V8-as benzinmotor lenyűgöző teljesítményre képes, a csúcsmodell 639 LE / 900 Nm / 3,2 s számadatokkal büszkélkedhet. A dupla kuplungos, AMG SPEEDSHIFT sebességváltó révén a váltások gyorsak mind a 9 fokozat között. Az egyedi külső mellett a beltér is sportos hangulatot áraszt, nagyon komoly kagylóülésekről és megfelelő helykínálatról beszélünk elöl-hátul (187 cm). Mercedes‑AMG GT 63 S 4MATIC+ 639 LE 900 Nm 3,2 s Mercedes-AMG GT 63 4MATIC+ 585 LE 800 Nm 3,4 s Mercedes-AMG GT 53 4MATIC+ 435 Le 520 Nm 4,5 s A „Főnök autója” címet büszkén viseli továbbra is az új G 63 AMG. Az örök doboz forma, a nyersen és nehezen csukódó ajtók, valamint a magas üléspozíció abszolút elhiteti velünk, hogy frankók vagyunk és egy magas trónon ülve autózunk. A modellváltás apró külső formai jegyeket és egy kb. 150 kg-os fogyókúrát hozott magával amellett, hogy a műszaki tartalom is frissült (például új első felfüggesztés). A 4,0 literes V8-as 585 lóerőre, 850 Nm-re és 4,5 másodperces 0-100-as sprintre képes. A sebességváltó itt is 9 fokozatú, sportosra hangolt automata. Az autószalonok egyik hátulütője, hogy nem tudjuk meghallgatni a sportmodellek hangját. Nos, az AMG standján ezt kiküszöbölték, gombnyomással választhattunk motorhangot a kisebb AMG-ktől egészen a nagyobbakig egy hangszórós asztalon. A zöldebb hajtások felé evezve, a Genfben már bemutatott dízel plug-in hibrid modelleket vegyük át. Az E 300de jelzésű modell lemezei alatt egy hatékony rendszer lapul, 306 lóerő / 700 Nm rendszerteljesítménnyel. A plug-in hibrid erőforrás egy nagyfeszültségű lítium-ion akkumulátort tartalmaz, amely celláinak tárolókapacitása 37 Ah, tömege 123 kg. Az egység vízhűtésű és masszív alumínium házban kap helyet a hátsó tengely felett. Az akkumulátor-elektromotor-belső égésű motor hármast új vezérlőegység irányítja. A hibrid rendszer egyik legfontosabb eleme a sebességváltó, amely a hagyományos 9G-TRONIC-on alapul egy 90 kW/440 Nm-es elektromotorral megspékelve. Az elektromos motor rotor ürege nedves tengelykapcsolót tartalmaz, amely elektromos módban vagy fékezés közben leválasztja a benzinmotort a hajtásról. Nemcsak városban, hanem autópályán is elérhető a tisztán elektromos hajtás, amely lágy fékezésnél generátorként lassít, míg erős fékezés esetén aktiválódnak a hagyományos tárcsafékek is. A belső égésű motor, a már jól ismert 194 lóerős dízel, újfajta hónolású hengerfalakat kapott a hatékonyabb működés érdekében. Jóleső érzés volt behuppanni végre az EQC 400 4MATIC ülésébe, hiszen a kínai-invázió egyik legkedveltebb modellje volt Párizsban. Ugyan nem fótozgatták minden apró csavarját 1 cm-ről a ferde szeműek, mégis volt vagy 10-15 perc, mire sorra kerültem a sajtónapon. A stílusos külső alapja a GLC-n nyugszik talán leginkább, egyaránt merítve a hagyományos SUV és SUV Coupe formából. A szabadidő-autó eltalált arányokkal és futurisztikus lámpákkal büszkélkedhet. Az első fényszóró egyik szeme lejjebb került, a hátsó részen pedig szépen végig fut a piros világító csík a csomagtérajtón. A front-rész hangsúlyosságában szerepet játszik az autó színével megegyező lökhárító, amely a fekete hűtőráccsal párosítva még inkább kiemeli a széles mosolyt és a nagy csillagot. Az EQC 402 lóerőre és 765 Nm-es forgatónyomatékra képes. Elektromotorjait eltérő módon hangolták a hatékonyság és a teljesítmény figyelembevételével: az elsők inkább a hatékonyságra és az alacsony teljesítményre, míg a hátsók kifejezetten a dinamizmusra vannak kihegyezve. A központi MBUX rendszerrel közölhető, mikor használjuk legközelebb autónkat, így optimalizálva a töltést, amely otthon 4, töltőállomáson 2 órát vesz igénybe minimálisan feltöltött akkumulátor esetén. De az ötféle vezetési mód mellett (COMFORT, ECO, MAX RANGE, SPORT) az elő-légkondícionálás is szerepet játszik a 450 km-es gyári hatótáv elérésében, nevezetesen már töltés közben, okostelefonunkról elkezdhetjük hűteni vagy fűteni autónkat, amely így nem az akkutól szív el energiát menet közben. Erre még egy lapáttal tesz rá az intelligens navi, amely figyelembe veszi a dugókat, a vezetési stílust és autónk töltöttségi állapotát, s ezen adatok alapján állítja össze a töltőállomásokkal kiegészített útitervet. Sokak fantáziáját feszegetheti, mi a helyzet az akkumulátor csomaggal például egy ütközés esetén. Nos, az EQC esetében új első vázgeometrián, de a megszokott rögzítési pontokon nyugszik a hajtómű – ennek közvetett hatásai vannak a hátsó fertályt tekintve. A hátsó ülések alatt nyugvó energiatároló egység masszív héjat kapott a padlólemezben, integrált törésstruktúrával. További deformálódó elemek képesek felemészteni a mozgási energiát oldalütközés esetén, valamint az egység elején található akksivédő pajzs megakadályozza idegen test behatolását a cellákba. Ahogy látjuk, a Mercedes minden téren képviseltette magát a Párizsi Autószalonon: a benzingőz és a hatékonyság szerelmesei egyaránt találtak kedvükre valót. Az időközben megfáradt látogatók pedig a Mercedes-Maybach 560-as hátsó foteljeiben pihenhettek meg közel fekvő pozícióban. A kecskeméti A-osztály, az A-szedán, az új B és az új GLE is képviseltette magát – utóbbiba becampelt az Auto und Motor kollégája videót forgatni, úgyhogy azt csak körbejártam. Sosem izgattak a SUV-ok. Kövess minket a további párizsi érdekességekért!

Immár 3 ezer autóból áll a moszkvai carsharing cég járműparkja

2018.10.22.
A közösségi autómegosztó flotta autóinak közel egynegyede a BelkaBlack prémium kategóriába tartozik. A szolgáltatást 2017 áprilisában indítottak útjára. A BelkaBlack flottája Mercedes-Benz CLA és Mercedes-Benz GLA járművekből áll. Az autók több mint 96% -a Moszkvában, illetve az orosz főváros agglomerációjában közlekedik. Szocsiban viszont a 100 darab bérelhető jármű mindegyike Mercedes-Benz GLA. "A moszkvai agglomerációban csak kísérleti jelleggel indítottuk el a szolgáltatásunkat. Továbbra is a fővárosra koncentrálunk, ahol az általunk felmért igényeknek egyelőre csak a felét tudjuk kielégíteni – közölték az autómegosztó cég alapítói. „Az autóflottánk egy év alatt 161 százalékkal nőtt, és immár 3 ezer járművet üzemeltetünk. terveink szerint folytatni kívánjuk az agresszív növekedési stratégiát” – mondták el a rusautonews.com autós szakportálnak a BelkaCar moszkvai carsharing cég alapítói.  

E-autógyárat épít a Volkswagen Kínában

2018.10.22.
Sanghaj közelében, Antingban épül az a gyár, ahol 1400 robotot, mesterséges intelligenciát, vagyis a legmodernebb technológiát alkalmazzák majd az e-autók gyártására – írja az automobilwoche.de Herbert Diess A tervek szerint 2020-ban indul a termelés, a gyár kapacitása évente 300 ezer jármű. Herbert Diess, a Volkswagen-konszern vezetője a hír bejelentése kapcsán méltatta a kínai piac jelentőségét a VW életében, amely az újabb befektetéssel tovább erősödik. A Volkswagen 2025-ig ötven tisztán elektromos meghajtású autót szándékozik piacra dobni, s e téren, miként a hagyományos meghajtás esetében is, a legfontosabb piac Kína – írja a német honlap.

CNG-töltőállomást telepített Székesfehérváron az E.ON

2018.10.22.
Az alternatív technológia megismertetése és elterjesztése érdekében az E.ON úgy alakította át saját autói töltésére kialakított székesfehérvári CNG-töltőállomását, hogy annak többszörösére növelt kapacitása már a lakossági ellátást is biztosítani tudja. Az energiavállalat és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata most azon dolgozik, hogy a városban eddig nem elérhető lehetőséget tavasztól a lakosság is használhassa. Mi a CNG és miben más, mint az LPG? A CNG (Compressed Natural Gas) sűrített földgáz, melynek legnagyobb komponense a metán. Alternatív üzemanyagként először az Amerikai Egyesült Államokban jelent meg 1930-as években. 2018 nyarán már 26 millió CNG gépjármű volt az utakon világszerte. Az LPG-hez képest (Liquified Petroleum /Propane/ Gas) megközelítőleg 15-20%-kal költséghatékonyabb, míg a dízelhez vagy benzinhez képest 25-30%-kal. A CNG technológia környezetbarát, szilárd részecske kibocsátása hozzávetőlegesen 80-90%-kal kevesebb, mint a benzin/dízel üzemű autózásé. A természetes földgáz összetevői alapján könnyebb, mint a levegő, égése sokkal tisztább, ezért a motor tartósabbá válik, a hatékony üzemanyag égésének köszönhetően pedig rendkívül csendessé is. Az elmúlt években a nagy autógyártó cégek is megjelentek a saját fejlesztésű CNG üzemű palettájukkal, ennek köszönhetően egyre többen váltanak erre a gazdaságos és környezetkímélő üzemanyagra. Magyarországon több nagyvárosban is CNG üzemű autóbuszokkal biztosítják a tömegközlekedést. A sűrített földgázzal üzemelő autóknak tehát két nagy előnyük is van a dízellel működőkkel szemben: egyrészt környezetbarát megoldást nyújtanak az autósok számára, másrészt költséghatékonyabb és kiszámíthatóbb is a fenntartásuk, hiszen a földgáz ára kevésbé ingadozó. A sűrített földgáz az alternatív üzemanyagok között markáns szereplőnek számít, ám Magyarországon egyelőre kevés CNG-kút található, Székesfehérváron pedig újdonság lesz ez a lehetőség. A közeljövőben az Európai Unió támogatásával a töltőhálózat hazai bővülése várható. Székesfehérvár önkormányzata elkötelezett a város környezeti terhelésének csökkentésében és ehhez kapcsolódóan az alternatív autózási lehetőségek megismertetésében és használatában. Jelenleg is több elektromos autót használ a város az E.ON E-flotta szolgáltatása keretében, otthont ad olyan rendezvényeknek, mint a szeptemberi Elektromos autók napja, ahol a zöld autózás lehetőségeit közelebbről is megismerhetik az érdeklődők. A városban elérhető környezetkímélő közlekedési lehetőségek sora hamarosan tovább bővül a sűrített földgáz használatával. „A székesfehérvári telephelyünk egyfajta inkubátorként működik. Az elsők között szereltünk fel napelemeket, telepítettünk saját elektromos autótöltőket és CNG kutat, kezdtük el tesztelni az alternatív meghajtású gépkocsikat. Jelenleg 20 sűrített földgázzal működő autónk van napi használatban és kollégáink tapasztalatai alapján szívesen nyitjuk meg ezt a lehetőséget a város lakói számára is. Az eredeti CNG kutunkat ezért lecseréltük, az új töltőállomás kapacitása már napi 100 gépkocsi tankolását teszi lehetővé, így a város lakói is tudják majd használni” – mondta el Tóth Béla, az E.ON Hungária Zrt. igazgatósági tagja. Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere elkötelezett abban, hogy a CNG kutat tavasztól a városban élők is használhassák. „Székesfehérvár nyitott az új technológiákra és fejlesztéseinél kiemelt figyelmet fordít a környezettudatosságra, az energiatakarékosságra. A fenntartható jövő szempontjából – főleg egy nagyváros esetében – az egyik kulcskérdés a közlekedés. Az E.ON-nal az elektromos töltők városbeli kiépítésében már van együttműködése az önkormányzatnak, örülünk, hogy ez most a CNG kút kapcsán folytatódik” – fogalmazott Székesfehérvár polgármestere. Az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. székesfehérvári telephelyén (Gáz u. 2.) található CNG kúton az autós saját maga végezheti a tankolást. Egyszerűen a gázcsonkra kell helyezni a töltőpisztolyt, amely automatikusan rögzíti magát. Ha mindent rendben talál az elektronika, a kútoszlopon lévő gomb megnyomásával lehet elindítani a 190 bar nyomású gáz betáplálását. Amikor a tartály megtelt, a gázáramlás automatikusan leáll és befejeződik a töltés, a pisztoly pedig eltávolítható. A helyszínen egy fizetőautomata is helyet kapott, így kezelőszemélyzet nélkül üzemelhet a kút.            
Címkék: 

45 évnyi vita a közlekedésbiztonságért

2018.10.22.
„Senki sem tudhatja előre, hogy amikor autóval utazik, a biztonsági öv hasznos vagy káros lesz –e”, „A sisak személy szerint, engem zavar”, „Bort inni mégsem olyan, mint alkoholt”, „Ha lehet választani, hogy 180-cal helyesen vagy 60-nal bárhogy, akkor ha nem készül fotó, inkább 180-cal megyek helyesen”… Franciaországban „forró téma” az utóbbi hónapokban a 80km/h-ra való sebességcsökkentésről a kétirányú, központi elválasztóval rendelkező utakon. Az intézkedési javaslatot sokan támogatják, és talán még többen kritizálják. Mit szól hozzá? (a képre kattintva VIDEÓ nyílik; forrás: Youtube, lebureaudecom) De vajon mit szóltak a szüleink, amikor a biztonsági öv használata kötelezővé vált? Vagy a motoros sisak viselése? Az alkohol ráta csökkentése? 50km/h-s sebességkorlátozás városban? Az INA (Nemzeti Statisztikai Hivatal) archívumában való kisebb kutakodást követően rátaláltunk arra, hogyan is reagáltak mindig a franciák a közlekedésbiztonságra… Több televíziós csatornán is bemutatták a „45 év vitája, ötször kevesebb halott” c. filmet, amely egy internetes kampány tárgya lett most.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója