Megtetszett a Mustang Európának

2018.04.05.
A világ egyik leghíresebb, legvágyottabb és legismertebb autótípusát a Ford Mustangot 1965 óta gyártják. Első három generációja nem csupán a Kádár rendszer súlytotta Magyarországon, de Nyugat Európában is egzotikumnak számított, hiszen hivatalosan nem forgalmazták a leghíresebb Fordot az öreg kontinensen. Természetesen ettől függetlenül egész Európában és a rendszerváltás után hozzánk is szivárogtak szürke import révén Mustángok. Érdekes és érthető, hogy legnagyobb számban a nem annyira sármos és dögös harmadik, negyedik generáció modelljei. Ezeket amelyeket nyílván olcsóbban lehetett használt autóként megvásárolva több-kevesebb nehézség árán Európába juttatni. Az igazi Mustang életérzés Európának és Magyarországnak is inkább csak a filmvásznakon és az interneten volt átélhető egészen 2015-ig, amikor is a "One Ford" koncepció jegyében - miután a Fiesta és a Focus áthajózott Amerikába - a Mustang behajózott Európába. Elképesztő pillanat volt, amikor 30 év után a Ford Mustang bemutatkozását követően magyar kereskedésekben, vadonat újan, gyári garanciával lehetett megvásárolni a világ egyik legvágyottabb, és nem mellesleg legelérhetőbb árú izomautóját.  Képre kattintva galéria nyílik! Ráadásul a 2015-ben megjelent hatodik generáció minden idők egyik legszebb, legharmónikusabb Ford Mustangja, amely elérhető az igazán dögös és autentikus V6-os motorral, de a kompromisszumokra is hajlandók akár egy kisebb, takarékosabb ecoboost erőforrással is hazavihették a legendás formájú sport autót. Volt is nagy Mustang hisztéria. Csak a legjobb, legnagyobb, legrégibb magyar Ford kereskedők kapták meg a jogot a forgalmazásra, és bizony utoljára talán a szocializmus idején banánért tolakodtak úgy az emberek mint a magyar piacra limitált darabszámban eljutott Mustangokért.  Az Európába is megérkezett Mustang zsenialitása abban állt, hogy tökéletesen hű maradt hagyományaihoz: 30 éves világra szóló legenda, dögös külső, sportos menettulajdonságok, ugyanakkor mindennapos használhatóság és elérhető ár. Ettől függetlenül voltak akik meggyőződéssel állították, a 30 éve "Mustangra kiéhezett" magyar társadalom tagjai közül az a néhány tucat, vagy legfeljebb néhány száz ember aki vágyik a legendára, esetleg hirtelenjében magával ragadja a Mustang hevület, vagy olyan jó módú, hogy bőségesen belefér a "kollekciójába" egy külön autó 15 millióért, nos tehát mindezek megveszik maguknak különböző okokból vágyott autójukat aztán kifullad a Mustang iránti igény.  Képre kattintva galéria nyílik! Úgy tűnik azonban a küszöbön álló facelift előtt, vagy esetleg már arra várva folyamatossá vált az autó iránti érdeklődés és lelekesedés. Nem régiben zárult minden idők legsikeresebb AMTS tuning showja, ahol nem csak a régi legendás amerikai modellekből, de immáron a mostani "világ-Mustangból" is gyönyörű kollekció sorakozott. Mára egyértelműen kiderült: nem csupán, csupán csak egy "egzotikus zárvány" lesz az európai és azon belül a magyar piacon a Ford Mustang. Sokkal inkább azon ritka sikertörténetek egyike, ahol egy nagy amerikai legendát úgy sikerült meghonosítani Európában, hogy azt nem akarták meghamisítani, kiüresíteni, ellaposítani. Aki ma 2018-ban egy Magyarországon újonan vásárolt hatodik generációs Ford Mustanggal suhan az M3-as autópályán ugyan azt a legendás életérzést tudhatja magáénak mint aki valamikor a hatvanas évek második, vagy a hetvenes évek első felében ugyan ezt tette Amerikában a 66-os úton. Ritka dícséretes dolog ez, hiszen pontosan tudjuk mi általában a legendák szomorú sorsa.

Plakátművészet szálló porral

2018.04.05.
A valódi szálló por felhasználásával készült látványos citylight poszterek nemcsak a környezetszennyezés problémájára, de arra is felhívják a figyelmet, hogy mindez milyen káros hatással van az emberi szervezetre: ha mindannyian 100% elektromos Nissan LEAF-re cserélnénk autónkat – mely kibocsátásmentesen üzemel -, csak hazánkban évente annyi szálló porral kevesebb kerülne a levegőbe a közúti közlekedésnek köszönhetően, amivel megközelítőleg 1000 ember idő előtti halálát előzhetnénk meg. A Nissan kampánya arra hívja fel a figyelmet, hogy robbanómotoros autók légszennyezése egyre égetőbb problémává válik. Azzal tisztában vagyunk, hogy a hagyományos autók kipufogója szén-dioxidot és szén-monoxidot bocsájt ki, azt azonban a legtöbben nem tudják, hogy ezek mellett nitrogén-oxidok, allergiát okozó platinafémek, más nehézfémek, valamint jelentős mennyiségű szálló por kerül a levegőbe, elsősorban a dízel autók miatt. A JCDecaux a Nissan megbízásából 26 egyedi reklámtáblát helyezett ki Budapesten. Az alapvetően fehér plakátokat annyi szálló porral permetezték be, amely – az átlagos évi forgalom alapján – egy nap alatt a személygépkocsikból a levegőbe jut az adott csomópontok körüli 100 m sugarú körben. Az 51 g, amely a Kassai téri 32-es busz megállójában álló plakátra került, talán nem tűnik olyan ijesztőnek, a Boráros téri 4-6-os villamosmegállóba kihelyezett reklámtáblára azonban 263 g, míg a Corvin-negyednél, ugyanezen villamosok megállójában álló plakátra 190 g szálló por került. A plakátok a felhasznált por mennyiségétől függően a világosszürkétől kezdve a majdnem feketéig a szürke szinte minden árnyalatában pompáznak, a feliratokon pedig azt láthatjuk, mennyivel kevesebb szálló por kerülne a levegőbe naponta, ha mindannyian elektromos autóra váltanánk. A Nissan és az ACG Reklámügynökség a kampány előkészítése során szorosan együttműködött a Levegő Munkacsoport munkatársaival, akik megdöbbentő adatokról számoltak be a levegő állapotával kapcsolatban.

Zöldülnek a flották

2018.04.05.
A tavaly Magyarországon gazdára talált 4795, részben vagy teljesen elektromos (hibrid elektromos, hálózatról tölthető hibrid elektromos és akkumulátoros elektromos) autó 61,6%-át vállalati ügyfelek vásárolták, ami az összesített vállalati flottabeszerzések 3,4%-át tette ki. Az idén február végéig hazánkban értékesített akkumulátoros elektromos és hibrid elektromos autók 61,4%-át vitték el a vállalati flották, amelyek összesített beszerzéseiben ugyanakkor az elektromos és hibrid elektromos autók aránya 3,5%-ra nőtt. A tendencia tehát egyértelműen pozitív, van azonban egy terület, ahol még mindig égető szükség volna az előrelépésre: az állami tulajdonú vállalatok egy részénél ugyan igen, az államigazgatási szervek, közintézmények és szolgálatok részéről azonban sem tavaly, sem az idei év első negyedévében nem történt hibrid elektromos vagy akkumulátoros elektromos személyautók beszerzése. Nem csupán a közszféra beszerzései által jelentett volumen, de annak üzenet értéke miatt is fontos volna, hogy ezen a területen is megkezdődjön az elektromos és hibrid elektromos átállás.

Együttműködik a Honda Aircraft Company és az ANA Holdings

2018.04.05.
A megközelítőleg 260 kereskedelmi repülőjáratot üzemeltető ANA maga mutatja majd meg a potenciális vásárlóknak, hogy milyen teljesítményre képes a számos területen kategóriaelső HondaJet, többek között olyan ügyfelek győződhetnek majd meg páratlan tudásáról, akik jelenleg is használnak sugárhajtású üzleti vagy egyéb kereskedelmi repülőt. A HondaJetek menetrend szerinti és charterjáratként teljesítenek majd szolgálatot, s a főbb kereskedelmi utakon közlekednek, olyan célpontokkal, mint Los Angeles, Chicago vagy Párizs. A Honda Aircraft minden szempontból igyekszik támogatni az ANA működését, az új gépekkel több helyre repülhetnek majd a társaság ügyfelei és a földi kiszolgálás színvonala is magasabb szintre emelkedhet.  – Nagyon örülök, hogy az ANA HondaJetekkel bővítette flottáját – árulta el Michimasa Fujino, a Honda Aircraft Company ügyvezető igazgatója. – Mindegy, hogy menetrend szerinti vagy charterjáratokról van-e szó, kimagasló sebességével, hatékonyságával és kényelmével a messzemenőkig megfelel az elvárásoknak. Örömmel nézünk elébe a ránk váró időszaknak, hiszen az ANA révén tovább nőhet a gép ismertsége, s jelentősen bővülhet ügyfélkörünk – tette hozzá. A Honda Aircraft nemzetközi hálózatot hozott létre, hogy a világ minden táján a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújthassa a HondaJet-vásárlóknak. Kereskedői éppúgy megtalálhatók Észak- és Latin-Amerikában, mint Európában és Ázsiában.  

Kilencen haltak meg egy furgonban

2018.04.05.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint az áruszállításra gyártott és személyszállítására törvénytelenül átalakított járműben egy Arad megyei erdőkitermelés munkásait szállították haza Moldvába az ortodox húsvéti ünnepekre. Piatra Neamt közelében a gépkocsi - feltételezhetően egy durrdefekt következtében - lesodródott az útról, átszakította a korlátot és egy csatornába zuhant, amelyikben a Beszterce folyó vize folyik két víztározó között. A jármű egyetlen utasának sikerült kiszabadulnia, és a partra jutnia. Hét személy holttestét a partra emelt furgonban találták meg, két holttestet pedig a csatorna több méter mély vizében. A munkások feltehetőleg azért nem tudtak kimenekülni a vízbe esett járműből, mert a furgonnak nem voltak ablakai.(mti)
Címkék: 

Scania R 500 nyerte az idei Zöld Tehergépkocsi díjat

2018.04.05.
Az európai fuvarozók nagyra értékelik a legkisebb üzemanyag-fogyasztást, a legnagyobb átlagsebességet és a csökkentett CO2-kibocsátást, amelyek segítenek alacsony szinten tartani a költségeket és a környezeti hatásokat. Az ugyanazon a 350 kilométer hosszú tesztútvonalon elért 24,92 liter/100 kilométer átlagfogyasztásával és 79,91 kilométer/óra átlagsebességével a Scania jelentős, száz kilométerenkénti 0,4 literes előnyt ért el a második helyen végzett vetélytársával szemben. Egy hosszú távú fuvarozásban használt, jellemzően évente 150 ezer kilométert futó tehergépkocsi esetében ez a különbség évente hatszáz litert jelent (azaz öt év alatt körülbelül háromezer liter gázolaj megtakarítását eredményezi). Az elmúlt három-négy évben a Scania sajtómegjelenések százaiban kapott dicséreteket. A márka számos üzemanyag-fogyasztási rekordot is felállított sok európai országban független szakújságírók által végzett összehasonlító tesztek során. „A Zöld Tehergépkocsi díj mögött egy egyedülálló összehasonlító teszt áll, ugyanis ez teljes mértékben arra összpontosít, ami a legfontosabb ügyfeleink számára a költségek és a fenntarthatóság szempontjából” – mondta Wolfgang Buschan a Scania Trucks hosszú távú fuvarozásban használt tehergépkocsikért felelős termékigazgatója. „Rendkívül hízelgő, hogy idén ismét mi nyertük el ezt a díjat.” A Zöld Tehergépkocsi díj két vezető német szaklap, a VerkehrsRundschau és a Trucker nevéhez fűződik. A tehergépkocsik 40 tonna szerelvényössztömeggel vesznek részt a teszten, amelyeket ellenőrzött körülmények között vezetnek München és Nürnberg között közúti forgalomban. Szigorúan mérik az üzemanyag-fogyasztást és az átlagsebességet, az időjárás, illetve a forgalmi viszonyok miatt esetlegesen fellépő különbségeket pedig kiküszöbölik. A kis üzemanyag-fogyasztás nemcsak költséget takarít meg, hanem energia-hatékonyságot, kisebb CO2-kibocsátást és nagyobb mértékű fenntarthatóságot is jelent.

Csak 2023 után jöhetnek az elektromos Fordok Németországban

2018.04.05.
Gunnar Herrmann, a Ford németországi vezetője a Handelsblatt című gazdasági lapnak arról beszélt, hogy az elektromos autók gyártása azután kezdődhet meg, hogy a kölni üzemben leállítják a Fiesta modell gyártását.  A vállalatvezető rámutatott arra, hogy az átálláshoz az kell, hogy jelentősebben bővüljön a kereslet az elektromos autók iránt. "Az évi 30-40 ezres darabszám mellett még nem lehet azt állítani, hogy az elektromos autógyártás jó üzlet" - tette hozzá. A kölni gyár átállítása elektromos autógyártásra mintegy 15 hónapot venne igénybe - mondta Gunnar Herrmann. A múlt héten a BMW jelezte, hogy 2020-ig biztosan nem tér át az elektromos autók tömeges gyártására, amit azzal magyarázott, hogy az nem lenne túl nyereséges a jelenlegi technológia mellett. (mti)

Gyári segítséggel működik tovább Talmácsi Gábor egyesülete

2018.04.04.
Az alapító Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyző az egyesület keddi sajtótájékoztatóján felidézte, hogy négyéves korában kezdte el a motorozást, az édesapja által épített kismotorral hozták létre a minimotorozást Magyarországon. - Akkor még játék volt nekem a motorozás, igaz, ma is az és örömforrás, bár a minimotorból élsport lett. Különböző kategóriákat megjárva tíz évig képviseltem Magyarországot a gyorsaságimotoros-világbajnokságon - mondta Talmácsi, és kiemelte, hogy már pályafutása idején édesapja segítségével elkezdte oktatni az utánpótlást, strandon is tanította a gyerekeknek a motorozást. Beszélt arról, hogy egyesületük motoros mobilpályájuk segítségével nemcsak az élsportot szolgálja, hanem egyúttal a gyerekeket megtanítja közlekedni, motorozni, miközben javul az egyensúlyérzékük is. A Talmácsi Ring 4-től 14 éves korig oktatja a fiatalokat. Újvári Viktor alelnök kiemelte, egyesületük azért különleges mert Magyarország egyetlen motoros világbajnoka is tanítja a kicsiket. A célokról kifejtette: utánpótlás-nevelő programjukkal meg akarják ismertetni a fiatalokat a motorsport alapjaival, majd pedig a tehetségesekből élsportolót szeretnének nevelni. Módszertanuk dokumentált oktatási rendszer, minden diáknak egyedi programmal. Madarász Ildikó a Yamaha képviseletében hangsúlyozta, hogy a márka számára is fontos az utánpótlás-nevelés, ezért örülnek annak, hogy a Talmácsi Ringgel együttműködve vághatnak neki az új versenyidénynek. A 2018-as próbaévben különböző termékekkel, kezdő motorokkal segítik a versenyzőket. Ficzere Ágnes, az egyesület elnöke, csapatvezetője elmondta, jelenleg nyolc-tíz tehetséges fiatallal foglalkoznak, de a létszám 15 főig bővíthető. Hozzátette, az idei szezonban megpróbálnak versenyhelyszíneken is edzést tartani.  

Így változtatják meg életünket a hálózatba kapcsolt autók

2018.04.04.
Megnyugtató, hogy sosem vagyunk egyedül, de mégis, mi ez a hálózatba kapcsoltság és miért jó az autósoknak, miért jó az autógyártóknak és miért jó az infrastruktúrákat üzemeltetőknek?  Először is tisztázzunk egy alapfogalmat, a dolgok internetét. Ez ugyanis a hálózatba kapcsoltságnak az alapja. Az internetes hálózatra kapcsolt eszközök ma már megtalálhatók szinte minden modern háztartásban, a magunknál hordott mobiltelefonról nem is beszélve. Az új autók is rendelkezhetnek állandó internetkapcsolattal, amelynek segítségével számos hasznos (pl. élő forgalmi információk, vészhelyzetek, szervizinformációk, időjárásjelentések) és számos haszontalan, de a mai fiatalok által igen kedvelt alkalmazást is követhetünk közvetlenül az autónk kijelzőjén, akár mobileszközünk megosztásával. A szórakoztatáson és a kényelmen felül a hálózatba kapcsoltságnak a legfontosabb haszna, hogy általa biztonságosabbá válik a közlekedés. Ha például balesetet szenvedünk és nem tudunk magunk segítséget hívni, az áprilistól minden új autóban kötelező e-call automatikus segélyhívó berendezés kapcsolatot teremt a katasztrófavédelmi elhárító központ és a jármű között. Ha szükséges, azonnal küldik a segítséget a bajba jutott autósnak, akinek az elektronikus eszköz révén azonnal tudják a pontos földrajzi helyzetét. A hálózatba kapcsoltság olyan hétköznapi helyzetekben is életmentő lehet, amikor például vezetés közben, városi forgalomban arra leszünk figyelmesek, hogy szirénázó mentőautót hallunk. Halljuk, de még nem látjuk. Van olyan tesztelés alatt álló rendszer, amely ilyenkor, a hálózatba kapcsolt és egymással kommunikáló járművek révén, pontosan közli a környék járműveivel, honnan, melyik irányból és mikor várható a mentő.  Az autóba szerelt vezetősegédek ma már megszokottak, de a jövőben ezek a rendszerek sokkal határozottabb együttműködésben vesznek majd részt, akár autók közötti és autó-infrastruktúra közötti kommunikációval is kiegészítve. Miért jó ez a gyártóknak? Egyszerűen azért, mert folyamatosan nyomon követhetik termékeiket, a telematikai rendszerek révén hamarabb értesülhetnek lappangó hibákról, mint maga az autóban ülő tulajdonos, aki észre sem veszi, hogy egy szoftverfrissítés során éppen milyen változások történtek az autójában. Talán csak az tűnik majd fel, hogy mennyivel halkabb lett a légrugókat működtető kompresszor...

Hangrobbanás nélküli szuperszonikus repülőgépet készíttet a NASA

2018.04.04.
A gépet a tervek szerint 2021-re fejezi be a konszern, a munkáért 247,5 millió dollárt kap a kedden megkötött szerződés szerint. Ekkorra kell elkészülnie az X-plane nevű prototípusnak, amely 16 kilométeres magasságban 1500 kilométer per órás sebességgel tud repülni. A hangrobbanás helyett mindössze akkora hangot ad ki, amely egy autó ajtajának becsapásával jár. Amint elkészül a prototípus, a NASA újabb teszteket végez, és 2022 közepétől amerikai államok közötti utak alkalmával további adatokat gyűjt. Így 15 évvel a legendás Concorde kiiktatása után ismét elérhető közelségbe kerülhet a szuperszonikus repülőutak lehetősége. A NASA és a Lockheed Martin mellett jelenleg más vállalkozások is dolgoznak hangnál gyorsabb repülőgépek kifejlesztésén.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója