A főpolgármester a szmogriadó riasztási fokozatát rendelte el Budapesten

2017.01.22.
A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a korlátozás - további intézkedésig - minden nap 6 órától 22 óráig tart. Területi hatálya nem terjed ki az M0 jelű elkerülő út Budapest közigazgatási területén áthaladó szakaszaira, valamint - Nagykovácsi és Remeteszőlős lakosainak átmenő gépjárműforgalma biztosítása érdekében - a következő útszakaszokra: Budapest közigazgatási határa-Nagykovácsi út-Szépjuhászné útja-Budakeszi út-Budapest közigazgatási határa, továbbá Budapest közigazgatási határa-Nagykovácsi út-Nagyrét utca-Máriaremetei út-Hidegkúti út-Budapest közigazgatási határa. Felhívják a figyelmet, hogy a szmogriadó riasztási fokozatában elrendelt gépjárműforgalmat korlátozó intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi, és annak megszegőivel szemben 150 ezer forintig terjedő bírságot szabhat ki. A közlekedési korlátozás csak akkor nem lép életbe, ha a vasárnapi mérési eredmények alapján - a fővárosi levegőszennyezettségi szint javulása eredményeképp - nem lenne indokolt a riasztási fokozat hétfő reggeli további fenntartása. Archív fotó Ez azonban csak a vasárnapi mérési eredmények hétfő hajnali értékelése alapján fog kiderülni, akkor is figyelembe véve az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) friss előrejelzéseit - áll a hivatal közleményében. Megjegyzik ugyanakkor, hogy OMSZ éjjeli előrejelzése szerint vasárnap nem valószínű a levegő minőségének kedvező változása. Keddtől némi javulás várható ugyan, a hét közepén pedig tovább csökkenhet a levegő szennyezettsége, de a hét második felében megint nagyon magas szennyezőanyag-koncentrációk várhatók. A vonatkozó jogszabályok szerint szálló por esetében a riasztási fokozat akkor áll fenn Budapesten, ha a szálló por (PM10) koncentrációja a riasztási küszöbértéket (100 ?g/m3) három mérőponton, két egymást követő nap, 24 órás átlagában meghaladja, és a meteorológiai előrejelzések szerint a következő napon javulás nem várható. A szmoghelyzet romlásának elkerülése érdekében a főpolgármester egyúttal arra kérte a lakosságot, hogy mérsékeljék, vagy lehetőség szerint szüneteltessék az egyéni gépjárműhasználatot, részesítsék előnyben a közösségi közlekedést, mérsékeljék a szilárd- és olajtüzelésű berendezések használatát, a szolgáltató és termelő üzemeket pedig arra, hogy csökkentsék porkibocsátásukat. Forrás: MTI

Közel kétszer több GreenGo az utakon

2017.01.22.
Lezárult az új szolgáltatás “béta teszt” szakasza, amelynek eredményeképpen nem csak a szolgáltatás további fejlesztési irányai alakultak ki, de az üzleti terv is módosult. A fővárosban elérhető közösségi autós szolgáltatás elmúlt két hónapos bevezetése annyira sikeresnek bizonyult, hogy a vállalkozás vezetői mostantól közel kétszer több elektromos gépkocsit biztosítanak ügyfeleik számára a főváros útjain – az indulással teljesen azonos feltételek mellett. A GreenGo hazai startup továbbra is azok számára biztosítja szolgáltatását, akik “reális alternatívát keresnek a nehézkes belvárosi tömegközlekedésre, fontos számukra a környezetvédelem, fáznak már a Bubin, nem akarnak drága pénzen saját gépjárművet fenntartani, vagy csak fáj a szívük, ha marokszám dobálják a százasokat a parkolóautomatákba”. “Az elmúlt két hónap bebizonyította, hogy a budapestiek kedvelik ezt a trendi és környezetbarát közlekedési módot. Sokan és sokat használják a szolgáltatásunkat, ami nagy öröm számunkra. De természetesen nekünk is van még mit tanulnunk. Az elmúlt hetek súlyos mínuszai miatt előfordult, hogy a vártnál gyakrabban kellett a töltőállomásokra beállnunk, akár nappal is. Nagyon hálásak vagyunk a fővárosi elektromos autós közösségnek a sok támogatásért, tanácsért és persze türelemért, amit ezekben a napokban nyújtottak számunkra” – nyilatkozta Michaletzky Bálint a vállalkozás résztulajdonosa és vezetője. A mobilapplikáció/weboldal segítségével működő car-sharing szolgáltatás, az autóparkja növelése mellett, már idén elkezdi a szolgáltatási terület bővítésének előkészítését is. Amíg ma az autók egyelőre csak az applikáció által jelzett területen belül (Árpád-híd – Hősök tere – Baross utca – Rákóczi híd – Bocskai út – Alkotás út – Óbuda által határolt kerületekben) elérhetőek, úgy ez a tervek szerint már a belátható közeljövőben nagyobb területre fog növekedni.

Újból teljes hajózási zárlatot rendeltek el a Dunán

2017.01.22.
Közölték: a fővárosi kormányhivatal közlekedési főosztálya rendelte el a hajózási zárlatot a Duna 1792-es és 1433-as folyamkilométere között, tehát a Győr-Moson-Sopron megyei Gönyűtől a déli országhatárig. Részletezték: az 1792-es és az 1766-os folyamkilométerek között szombattól naponta 18 órától 7 óráig, valamint korlátozott látási viszonyok között, az 1766-ostól az 1433-as folyamkilométerig szombaton 16 órától érvényes a zárlat. A zárlat alól mentesülnek a folyamfelügyeleti és a vízügyi szervek hajói, továbbá a jégtörésben, valamint a segítségnyújtási, mentési munkálatokban részt vevő hajók. A hajózási zárlat visszavonásig érvényes - olvasható a hirdetményben. A Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. a nap folyamán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy bizonytalan ideig szünetel a kompközlekedés Mohácsnál szombat délutántól. Amint az időjárási körülmények megengedik, illetve a hajózási zárlatot feloldják, a járatokat újraindítják a kompkikötő és a Mohácsi-sziget között - tették hozzá. A mohácsi Duna-szakaszon legutóbb január 10. és 14. között szünetelt a kompközlekedés. Forrás: MTI

Karim Habib elhagyja a BMW-t

2017.01.22.
A 46 éves, libanoni származású Karim Habib a kanadai McGill University-n szerzett mérnöki diplomát, majd a pasadenai Art Center College of Design-ban folytatta tanulmányait, és1998-ban csatlakozott a BMW csapatához, ahonnan 2008 és 2010 között tett csak egy rövid kitérőt a Mercedes-Benzhez. A cég vezetése megerősítette a hírt, bár arról nem tudni, hogy Habib esetleg egy másik autógyártónál fogja-e folytatni karrierjét. Fotó: autoblog.com A mostani távozás oka nem ismert, de az biztos, hogy a müncheni gyárat Anders Warming és Benoit Jacob után rövid időn belül a harmadik kulcsembere hagyja el. Előbbi a Mini vezető formatervezője, utóbbi az i modellek dizájnfelelőse volt, és már az ő tavalyi kilépésük is megviselte az Adrian van Hooydonk vezette dizájnrészleget. Ez azt is jelenti, hogy Hooydonk csapatában már csak Giles Taylor, a Rolls-Royce Motor Cars főtervezője maradt, ugyanis Warming és Jacob pozíciója is üresen áll a távozásuk óta. Forrás: autonews.com

Miki a Trabant gyárban

2017.01.22.
Ki is Gajdán Miklós? Elismert szaktekintély, mind a kollégák, mind az importőrök között. Mert hogy főszekesztőként és újságíróként autómárkák hazai és külföldi képviselőivel áll folyamatos munkakapcsolatban. Nem véletlenül választották a nemzetközi Év autója zsűrijébe, ami rangot jelent, és persze rengeteg utazást. A sok közös szakmai úton az is kiderült az autómérnök Gajdán Miklósról, hogy nem csak a közúti járműveket szereti és érti, de legalább annyira vonzódik a repülőkhöz. Sőt, nem csak szenvedélyesen kutatja, de ismeri is múltjukat, történetüket és minden műszaki megoldásukat fejben tartja. Ami mindig jól jön az újságírásnál is, mert őt nem lehet azzal megetetni, hogy ezt, meg azt ebben, vagy abban autóban alkalmazták először... Fejből mondja, hogy melyik repülőgépen alkalmaztak már jóval korábban közvetlen befecskendezést, vagy kompresszoros feltöltést, és azt is, hogy milyen hajóban volt már a múlt század elején hengerenként ötszelepes motor. Ő még olyanoktól tanult a Budapesti Műszaki Egyetemen, mint a a turbinamágus Pásztor Endre, vagy a nagy autóipari guru Fórián István, aki az Ikarusnál, a Detroit Dieselnél és a Suzukinál is dolgozott. És persze olyan csapatokkal csinált újságot, mint a német alaposságú és európai laphálózattal is rendelkező Motorpresse, ahol a teszteket hozzáértő mérnökökkel, pilótákkal kreálják, és profikkal fényképezik, mert minőségi papírra csak igényes munkát szabad nyomtatni. Tudja, hogy mi a terjedelmi kötöttség, meg tördelés, mert volt hol és kiktől megtanulnia, ráadásul nem felejtette el semmit, ja, és nem az a típus, aki gyári sajtóanyagok kimásolásából él. Orvosnak szánták Repülőmániás, mégis a kettő és négykerekűek szakértő krónikása, ami azért fura, mert családjában nem volt sem autó, sem motor, sőt, rokonai közül jó néhányan ma sem tartják elengedhetetlennek a gépjárművezetői jogosítványt. Az automobil és a motorizáció mégis megfertőzte, ráadásul gyógyíthatatlanul. Ő nem csak imádja, de érti és szereli is a gépeket. Pedig eredetileg tengerész akart lenni, de aztán felfigyelt gimnáziumi osztálytársa benzingőzös élménybeszámolóira, amiknek forrása egy Danuvia-motoros gokart volt. Erre jött még egy könyves élmény: mindig szeretett antikváriumba járni, ahol belefutott Surányi Endre Az autó és én című kötetébe. Ennek hatására vett egy motort, amit finoman szólva sem támogatott családja. Vöröskeresztes édesanyja orvost akart belőle nevelni, de Miki irtózott a vértől. Vonzotta viszont nagybátyjának púpos Warszawája és keresztapjának almazöld Moszkvicsa, amit 1972-ben vett. Másnaposság a Trabi gyárban A BME-en 1989-ben szerzett Járműgépész diplomát és meghatározó élménye volt az NDK-ban töltött 1987-es nyári gyakorlat, melynek keretében három héten át dolgozott három műszakban az akkori NDK Trabant-gyárban, aminek hivatalos neve VEB Sachsenring volt. A Trabant gyárban tucatnyi magyar egyetemista dolgozott helyiekkel és vietnami vendégmunkásokkal. Nagyon figyelték a diákok munkáját is, nem nézték el a laza csavarokat. Megtörtént, hogy a két órával később munkába álló magyar egyetemista helyett művezetője állt a szalag mellé, majd ledolgoztatta a hiányzó időt, sőt, maga is túlórázott, hogy ellenőrizze pótműszakos másnapost. Az egyetem után másfél évig a solymári Pest Megyei Műanyagipari Vállalat (PEMÜ) szerszámgyárában művezetőként irányította járműalkatrészek gyártószerszámainak készítését, ezekkel később Suzuki Swift kormányának műanyagburkolata és Opel Astra napellenző-tengelye készült. Volt Suzukija és Trabantja is, de saját autóiról majd később. Az első sorok Közben külsősként írogatott az Autó-Motor motoros rovatába, ahová némi szerencsével és egykori évfolyamtársa segítségével jutott. Kertay Nándor protezsálta a laphoz, pontosabban Ocskay Zoltán főszerkesztő-helyetteshez, motorrovatvezetőhöz, aki ma a Veterán autó és motor tulajdonos-főszerkesztője. Próbacikkek írása után tíz éven át dolgozott az Autó-Motornál, ahol főleg motorkerékpárokról, majd autókról is írt. 2001 tavaszán főszerkesztője lett az induló Autóteszt havilapnak, aztán ősszel átigazolt a német tulajdonú Motorpresse kiadóhoz, melyhez az autóMAGAZIN és az Autópiac hetilap is tartozott. A válság után utóbbi és a kiadó is megszűnt, a magazin kiadói jogait pedig átvette a Vezess.hu internetes autós oldalt is működtető Sanoma Média Budapest Zrt, amelynek jogutódjánál, a Central Médiacsoport Zrt-nél dolgozik ma is. Miket vezet? Az autóMagazin mellett leginkább tesztautókat vezet, de van saját istállója, nem is akármilyen kocsiszín található zuglói kertjük hátsó felében. Gépeinek összteljesítménye persze felét sem teszi ki egy átlagos próbakocsinak, melyekből vezetett három és hat méter hosszút is. Ezek persze olykor egy-éjszakás, egy hetes, vagy néhány hónapos kalandok, igaz, Gajdán Miki által tesztelt autók száma közelít az ezerhez, vezetett kilométereinek száma félmillióhoz, a lóerők összeadásának pedig az emlékezet szab határt. Miközben napi munkája során a legújabb és legjobban felszerelt modellekkel jár, autóparkja igen csak szerény. Vannak persze álmok, a bakancslistán szerepel háború előtti csőrös autó, Fiat Topolino, kétajtós E30-as BMW, Opel Kadett C és Wankel motoros RX-7-es Mazda. Női vétó A valóság prózaibb és bár többször felmerült, hogy el kéne adni 1996-os évjáratú VW Polójukat, de ezt mindig megvétózta felesége és lánya. Azon kívül, hogy kollégái megmosolyogják, nincs gondja az 1,6 literes, automata sebességváltós, háromajtós kocsival, melynek kora már hajlott, idén lesz huszonegy, de csak negyvenezer kilométert futott. Újabb beszerzés nem időszerű tárolási hely hiánya és egyéb okok miatt. Többek között azért sem, mert a garázs foglalt: ott áll a legújabb családtag, az 1967-es évjáratú Fiat 850-es. Műszakilag egyre jobb, de lemezmunka azért akadt vele. Viszont jó rajta dolgozni, mert látszik, hogy folyamatosan szépül, bár Miki olykor kevesebb lemezmunkával is beérné, de a restaurálásban is teljességre törekszik. Már megvolt az igazi premier: tavaly túrára ment a család a Fiattal, mely alaposan megizzasztotta az amúgy is forró napon Mikit, aki persze életre keltette a kékséget, mert csak az üzemanyag ellátásával, pontosabban hiányával volt gond. A 850-es szomszédságában egy kétkerekű parkol. A BSA C11-es korábbi kollégájáé volt, Csikós Zsolt 1938-as NSU OSL 251-est kapott Mikitől, aki egy ládányi alkatrészből saját kezűleg rakta össze. A dakaros Juta Kleinschmidt és Gajdán Miklós Verhovinával indult Kimaradt életéből a fiatalkori bringázás, mert a Szabadság hegyen laktak és hazafelé nehéz volt tekerni, a busz meg ritkán járt, ezért jól jött a motor, melyből az első egy 1973-as Verhovina volt, amivel - hírével ellentétben - semmi baja nem akadt, leszámítva a lendkerék ékjének törését, ami nem akadályozta meg a kis járgányt abban, hogy ha köpködve és akadozva is, de hazavigye őt. Az első nagy vas az 1961-es, és még külön nyerges MZ ES 250-es volt, ezt követte két Danuvia, egy 350-es Cetka, két 250-es csepptankos Jawa, de volt rendszámos MB80-asa és XL 200-as Hondája, Vespa 125-öse és rövid ideig T5-ös Pannóniája, aztán 125-ös ETZ következett. Mindegyiket szerelte és szerette, az MB 80-as Hondától különösen nehezen vált meg, de kellet az ára az autóvásárláshoz. Honnan jött az első húszezer? Üvegvisszaváltásból és alkalmi munkákból összespórolt húszezer forintból vette meg 1985-ben keresztapja Moszkvics 412-esét, melynek nem volt nagy ázsiója, pedig motorja ugyanúgy 75 lóerős volt, mint a menő 1500-ös Ladának. Jól is ment, de javítása drága volt, jött tehát egy Trabant, majd huszonéves 850-es Fiat, később pedig egy beázós kis Polski, amitől végül egy taxis borítása szabadította meg... Következett a négyütemű Trabant, majd az 1983-as 318i BMW, és a vadonatúj, 1,3-as, háromajtós Suzuki Swift, majd a VW Polo. Itinerszemle Ferjáncz Attilával És aztán meghívták zsűritagnak Autó-Motoros korszakában kereste meg az Év Autója zsűri akkor még egyetlen magyarja, Surányi Péter azzal, hogy a tagság bővítését tervezik: öt magyar szakújságíró közül Gajdán Miklóst választották, majd 2002 márciusában, a genfi autószalonon, a Palexpo melletti Sarrazin villában iktatták be a lengyel motorpressés Maciej Ziemekkel együtt. A zsűritagsággal szélesebbre nyílt a világ, mert különleges autókhoz különleges helyszínekre utaztatják az újságírókat. Ilyen volt a Lexus RX 400h tesztvezetése, ami nem indult jól, de csodás élmény lett a vége. Felrobbant elemlámpa miatt teljes zár volt a Los Angeles-i repülőtéren, így a magyar Toyota-csoport is lekéste az átszállást, ráadásul csomagjuk is elveszett, de aztán minden mennyei lett. Hawaii kárpótolta őket, mert tényleg felhők fölött jártak a hibridekkel a vulkánhoz vezető úton. Nagy élmény volt vezetni a Maserati Coupét és száguldani az 1938-as Alfa 8C 2900 B versenyautóval. Miki továbbra is kettős életet él: főszerkesztője egy autós magazinnak és írogat a vezess.hu portálra. A különbségről így beszélt az Autószektornak: az on line műfajának lényege a gyorsaság, ám emiatt olykor felületesebbek az anyagok, melyeknél olykor fontosabb a szórakoztatás, mint a szakmaiság. Ja, és persze elengedhetetlen az ütős cím. A nyomtatott lapban átgondoltabb, kiérleltebb és mélyebb ismereteket olvashat az ember. Tőle hihetően hangzik. Névjegy Gajdán Miklós 1964-ben született Budapesten. 1989-ben szerzett járműgépész diplomát a Budapesti Műszak Egyetemen. Kedveli az ötvenes és hatvanas évek zenéit, kedvencei közé tartozik Buddy Holly, Gianni Morandi, Ritchie Valens, a Middle of Road és az Animals. Hobbija a pecázás, veteránozás, repülőmodellezés és a XIX. századi, vagy korábbi muzeális fegyverek. Az úgynevezett előtöltősek, melyek olykor veszélyesebbek használójukra, mint az ellenségre.  

Skoda

2017.01.22.

Seat

2017.01.22.

Veronai baleset - Vasárnap hazaengedhetik a könnyebb sérülteket

2017.01.22.
Beszámolt arról, hogy az esti órákban folyamatosan érkeztek az olasz rendőrség gépkocsijai a szálloda elé és elvittek gyerekeket vélhetően kihallgatásra, erről azonban a hatóságok nem közöltek információt. A szállodában lévő könnyebb sérültek csak akkor térhetnek vissza Magyarországra, ha az olasz hatóságok kihallgatták őket. A tudósító meg nem erősített információkra hivatkozva azt mondta, hogy várhatóan már vasárnap hazatérhetnek a gyerekek. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs vezetője (b) és Pék László, a szervezet orvos igazgatója az előző napon este történt buszbaleset könnyű sérültjeinek szállást adó veronai szálloda előtt 2017. január 21-én. Fotó: Varga György/MTI A szállodában egyébként vannak rendőrök, akik nem engednek be senkit és odafigyelnek arra is, hogy a hatóságok engedélye nélkül egyetlen sérült se hagyhassa el az országot. Major Eszter hozzátette: az Országos Mentőszolgálat autói a szálloda előtt várakoznak, hogy azokat a gyerekeket, akiknek az állapota igényli, hazaszállítsák. A tudósító megjegyezte, hogy nagyon sok szülő is megérkezett a nap folyamán Veronába, mindannyian az olasz hatóságok engedélyét várják a hazatérésre. Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott. Paczolay Péter, Magyarország római nagykövete (b3) orvosokkal beszélget az előző napon este történt buszbaleset súlyos sérültjeit ellátó veronai Borgo Trento kórházban 2017. január 21-én. Forrás: MTI

Helyreállt a papírforma a Monte-Carlo ralin

2017.01.21.
A Monte-Carlo-rali szombat remekül kezdődött a versenyben vezető Neuville számára, mivel az előnyét a második helyezett Ogier-hez képest 45 másodpercről 1 perc fölé tudta tornázni, mert a francia túl óvatosan hajtott a 10. gyorsasági jeges részein. Aztán Ogier összekapta magát a 11. és a 12. gyorsaságin, de ez is csak arra volt elég, hogy a hátrányát 51 másodpercre csökkentse a versenyben vezető belgához képest. Többet is hozhatott volna rajta, de a 12. gyorsaságin egyszer alulkormányzottság miatt lecsúszott az útról, és időt vesztett, de a Ford Fiestája közben nem sérült meg. Neuville a 13. gyorsaságin azonban nagyot hibázott: erősen megütötte a Hyundai i20 jobb hátsó futóművét, amikor egy balkanyarban besokallt a pálya felénél. A felfüggesztés annyira károsodott, hogy a belga csak több mint fél órás helyben szerelés után tudott elvergődni az autóval a célvonalig. Ha onnan még eljut az 50 km-re lévő szervizparkba, akkor lehet, hogy vasárnap a külön pontokért zajló Power Stage-en még el tud majd indulni. Neuville kiesése azt jelentette, hogy Ogier átvette a vezetést, a szombatot 47 másodperces előnnyel fejezte be csapattársa, Ott Tänak előtt. Az észt péntek este még ez másodperccel sem volt lemaradva Ogier mögött a harmadik helyen, de szombat estére a lemaradása 47 másodpercre nőtt. Erről nagyrészt nem a pilóta tehetett, hanem az autója, a Fiestában ugyanis rakoncátlankodni kezdett a váltó és a kormányszervó a 11. gyorsaságin. Mire megjavították az autóját, már jelentős hátrányba került Ogier-val szemben. Neuville kiesésével Jari-Matti Latvala felkapaszkodott a képzeletbeli dobogóra a Toyota Yarisszal, de előrébb lépni kevés esélye van, mert Tanak több mint 1, Ogier pedig több mint 2 perccel előzi meg az összetett tabellán. Azonban Latvala hátulról is biztonságban érezheti magát, mert a tavalyi Citroënnel versenyző Craig Breen több mint másfél perc hátrányban követi. Az ír versenyző azért tudott a gyengébb autóval egy helyet előrelépni, mert a Hyundai-os Dani Sordo – aki a szombati szárazabb pályákon a péntekinél sokkal jobb teljesítményt nyújtott – autójában szintén elromlott a kormányszervó, amitől a spanyol szerint vezethetetlenné vált a kocsi. A mezőnyben egyedül DMACK gumikkal versenyző Elfyn Evans a pénteki csalódást keltő szereplés után nagyon összekapta magát: a szombati 5 gyorsasági szakaszból 3-at megnyert, ami nem csak a tehetségét, de a brit gumik jó teljesítményét is mutatja szárazabb aszfalton. Már csak a gumik jeges burkolaton mutatott tapadását kellene megoldaniuk, ami összefüggésben van azzal, hogy nehéz üzemi hőfokra melegíteni őket. Szombaton a száraz részeken már megfelelően felmelegedett a gumi, mire Evans a jeges részekre ért, ezért is tudott jó teljesítményt nyújtani a wales-i versenyző. Végül feljött a hatodik pozícióba, és bizakodva várhatja a vasárnapi Power Stage-et. Kris Meeke szombaton a Rally2 szabályok miatt újra rajthoz állhatott, de a 2. gyorsaságin műszaki problémái adódtak: a C3 WRC gyújtása nem volt megfelelő. Ezt a hibát később kijavították, amivel ismét vesztett 25 percet Meeke. A pilóta akkor kiesett újra, és immár véglegesen, amikor egy összekötő szakaszon közúti balesetet szenvedett: egy civil autós belement a versenygépe jobb hátuljába, tönkretéve a felfüggesztést. A verseny állása a szombati nap után: 1 Sebastien Ogier, J.Ingrassia M-Sport World Rally Team Ford 3ó26p10.7s 2 Ott Tanak, M.Jarveoja M-Sport World Rally Team Ford 47.1s 3 Jari-Matti Latvala, M.Anttila Toyota Gazoo Racing WRC Toyota 2m20.6s 4 Craig Breen, S.Martin Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 3m47.3s 5 Dani Sordo, M.Marti Hyundai Motorsport Hyundai 4m03.2s 6 Elfyn Evans, D.Barritt M-Sport World Rally Team Ford 7m27.2s 7 Andreas Mikkelsen, A.Jager Skoda Motorsport Skoda 9m15.2s 8 Jan Kopecky, P.Dresler Skoda Motorsport Skoda 12m34.4s 9 Bryan Bouffier, D.Giraudet Gemini Clinic Rally Team Ford 14m41.9s 10 Pontus Tidemand, J.Andersson Skoda Motorsport II Skoda 14m59.3s  

Tóbiás és Balambér – A biztonságos gyermekülés

2017.01.21.
Tóbiásnak és Balambérnak Édesanya gondosan választja ki a gyermekülést Bizony sokan nem tudják, hogy a közlekedési balesetek során a nagyobb sérülés nem a gyermekülés hiánya miatt következik be a 10 évnél fiatalabb gyermekeknél, hanem azért, mert az óvatlan szülők nem megfelelően kötötték be vagy nem megfelelően használják az ülést, illetve nem jól választották meg a korcsoportot gyermeküknek. Tóbiás és Balambér Édesanyja számára mindennél fontosabb gyerkőcei biztonsága, így a gyermekülést is nagy gonddal választotta ki számukra. Mi mindenre figyelt a kiválasztáskor? Amikor Édesanya a fiacskái számára választotta az ülést, tudta, hogy az autóban utazó gyermekei biztonsága a tét. Ezért a megfelelő gyermekülés kiválasztásánál nem csak gyerkőcei súlyát és magasságát tartotta szem előtt. Legelőször annak járt utána, hogy az autó típusába milyen ülés szerelhető be – erről tájékozódhatsz az autóhoz tartozó használati kézikönyvben, vagy a kocsi gyártójától is kérhetsz információkat. A rögzítést tekintve kétféle gyermekülés terjedt el: az egyiket az autó biztonsági övével kell rögzíteni, a másikat pedig az ISOFIX rendszerrel felszerelt autókban helyezhetjük el. Ha megvan a típus, utána sorra vesszük a többi vásárlási szempontot is: a már említett gyermek súlya és magassága, valamint az ülés tartóssága és komfortja is fő szempont a választásnál. Minden korosztálynak megtalálod a megfelelő gyermekülést (Forrás: AI generált illusztráció) A gyermekülések a gyermek súlya szerint az alábbi 5 kategóriába sorolhatók: 1. A 0. csoportba a 10 kg-nál könnyebb babák tartoznak Ezek az úgynevezett mózeskosarak, amelyek 0-10 kg súlytartományban a menetiránynak merőlegesen használhatóak, és kizárólag a hátsó ülésen helyezhetők el. Általában a csecsemő 6 hónapos koráig alkalmasak. Ügyelni kell a vásárláskor arra, hogy biztonsági övhöz csatlakoztatható legyen a mózeskosár, máskülönben nem szabad az autóban ilyen alkalmatosságban szállítani a babákat. 2. A 0+ csoportba a 13 kg testsúly alatti gyermekek tartoznak A bébihordozóként is ismert kagyló formájú gyerekülések, amelyeket kizárólag menetiránynak háttal szabad rögzíteni, újszülött kortól használhatók. Az első ülésre csak akkor szabad tenni őket, ha az ülés előtt található légzsák kikapcsolható, vagy nincs ilyen biztonsági felszerelés. Nagyon sokszor előfordul, hogy az anyukák csak beteszik a bébihordozót a hátsó ülésre, de nem kapcsolják be, mondván, hogy csak leugranak a boltba vásárolni. Ne feledkezz el róla, hogy még egy 200 méteres autóút során is történhet veletek baleset, ezért MINDIG rögzítsd a gyerekülést. Van egy másik hiba is, amit sokan elkövetnek. A legtöbb szülő a két övszárat felcseréli bekötéskor, azaz a biztonsági öv rövidebb szárát köti az ülés mögé, a hosszabbat pedig keresztbe húzza a hordozón. Ebben az esetben a hordozó kifordulásra hajlamos, nagyobb ütközés esetén hasonlóképpen viselkedik, mintha egyáltalán nem lenne bekötve. Léteznek talpas hordozók is, amiket ezen hibák kiküszöbölésére terveztek. Külön talpból és hordozóból állnak. Ennek az a lényege, hogy talpat külön rögzíthetjük a kocsiban és a hordozót egy mozdulattal ki- és behelyezhetjük gépjárműbe. Ez majdnem tökéletes megoldás, de az ilyen ülések bekötésekor még egy dologra ügyelj: a belső öv a baba válla fölött 2-4 centiméterrel induljon el, ellenkező esetben lecsúszik a válláról és a gyermek kieshet az ülésből. Mivel a babák gyorsan nőnek, ezért ezt a beállítást rendszeresen ellenőrizd! Mindig ügyelj a helyes rögzítésre (Forrás: AI generált illusztráció) 3. I. csoport, amelybe 9-18 kg testsúlyig tartoznak a gyermekek Ezeknek az üléseknek a jellegzetessége, hogy dönthetők. Mindig a hátsó ülésen kell rögzíteni a szabályok szerint, és ügyelnj arra, hogy csak akkor tedd középre az ülésen, ha ott hárompontos biztonsági övvel rögzíthető. Gyakori hiba, hogy miután megfelelően rögzítették az ülést, a gyermeket már hanyagul kötik be a szülők, és lazán marad a biztonsági öv, ami azért baj, mert egy intenzívebb fékezésnél lecsúszhat az öv a gyermek válláról és a felső teste előre lendülhet. Ezért ne csak az öv megfelelő magasságát, hanem a megfelelő ruházathoz igazítást is minden esetben ellenőrizd! 4.     II. A csoportba a 15-36 kg testsúly közötti gyermekek tartoznak Ezeket az üléseket használja a gyermek legtovább, ezért fontos, hogy jó kialakítású, kényelmes és tartós darabot vásároljunk belőle. Ebben a kategóriában a vezető ülés mellett és a hátsó ülésen is rögzíthető a gyermekülés, de kizárólag a menetiránnyal szemben. Gyakran saját biztonsági övvel is rendelkeznek már. A gyermekülés megfelelő mérete mellett másik két legfontosabb szempont a tartósság és a komfort, amelyek közül utóbbit csak a gyermek, aki majd használja, tudja tesztelni. Ezért fontos, hogy magaddal vidd, amikor vásárolni mész. Mindig ültesd bele, csatold be és nézd meg, hogy viselkedik. Valóban kényelmes-e számára az ülés? Komfort szempontjából fontos, hogy légáteresztő és könnyen szellőző anyagból készüljön az üléshuzat. A tartósság főként a nagyobb súlykategóriába tartozó üléseknél érdekes, mert ezeket akár 6-8 éven át is használni fogja a gyermek. Általában a drágább ebben az esetben is olcsóbb, mert a jó minőségű, magasabb árú anyagokból összeállított ülések tovább tartanak.   Tóbiás és Balambér Édesanya nagyon jól tudja azt is, hogy a gyermekülést bizonyos idő után cserélni kell. Hogy ennek mikor jött el az ideje? Akkor, ha a belső öv legfelső állásban is a gyermek válla alól indul. Vagy akkor, ha a gyermek feje magasabban helyezkedik el az ülés háttámlájánál. Vagy akkor, ha télen a gyermekeknek overállban szűkké válik az ülés. Biztosra akarsz menni, hogy szabványos, biztonságos ülést vásárolsz-e? Ezt egyszerűen ellenőrizheted, hiszen az Európai Unió tagállamaiban csak a minőségi- és biztonsági szabályoknak megfelelő gyermekülést szabad forgalmazni és gyártani. Hogy melyik a használható gyerekülés és melyik nem, azt a címkéjéről lehet megállapítani: ha ezen szerepel egy E betű, valamint 03-mmal vagy 04-gyel kezdődő sorozatszám, valamint feltüntetik az ülés terhelhetőségét, akkor az ülés megfelel a szabványoknak, és nyugodtan megveheted. Végezetül itt van még néhány fontos KRESZ szabály a gyermekek utaztatásával kapcsolatban: A gépkocsiban vagy a mopedautóban – a (8) bekezdésben foglalt kivétellel – 150 cm-nél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermekbiztonsági rendszert a jármű e célra gyárilag kialakított rögzítési pontjaihoz, vagy az üléshez tartozó biztonsági övhöz kell a gyártója által megadott szerelési információknak megfelelően rögzíteni. A jármű szokásos haladási irányával ellentétes irányban a jármű első üléséhez a gyermekbiztonsági rendszer csak akkor szerelhető be, ha az üléshez légzsákot nem szereltek fel vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták. A 3 évnél fiatalabb gyermek csak gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható. A gyermeket a gyermekbiztonsági rendszerhez tartozó hevederekkel (pántokkal) is rögzíteni kell. A gyermeket nem kell gyermekbiztonsági rendszerben rögzíteni: a) ha a gyermekbiztonsági rendszer beszerelésére a gépkocsi a gyári kialakítása alapján nem alkalmas (az ilyen kialakítású M1, N1, N2 és N3 kategóriájú gépkocsiban a 3 évnél fiatalabb gyermek nem szállítható, illetve a 3. életévét már betöltött és 150 cm-nél kisebb testmagasságú gyermek az első ülésen nem szállítható); b) ha gépkocsi hátsó ülésén utazik, 3. életévét már betöltötte, legalább 135 cm magas és az üléshez beszerelt biztonsági övvel – testméretéhez igazodóan – biztonságosan rögzíthető; c) ha taxi üzemmódban használt taxi gépkocsi és a személygépkocsis személyszállítást végző gépkocsi hátsó ülésén utazik; d) ha a rendvédelmi szervek gépkocsijában vagy a mentő gépkocsi betegellátó terében utazik; e) a menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszban; f) a nem menetrend szerinti személyszállítást végző autóbuszban, ha álló utasokat is szállíthat; g) ha a 3. életévét még nem töltötte be, és állva utazik az autóbuszban; h) ha külön jogszabályban meghatározott orvos által kiállított igazolással rendelkezik. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér története? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!   A képek illusztrációk, egyes esetekben mesterséges intelligencia által generáltak.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója