Gyula látványosságai, értékei is a Csabai Kolbászfesztiválon

2016.10.16.
– Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Békés megye az igazi kolbász őshazája, és napjaink kolbász-gasztronómiai sikereinek természetes otthona. A Csabai Kolbászfesztivál 20 éves története pedig ékesen bizonyítja, egy igazán jó, tradicionális termék népszerűsítése érdekében érdemes összefognunk – hangsúlyozta dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere. dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere biztosan ott lesz a fesztiválon (fotó: gorgenyierno.com) – A Csabai Kolbászfesztivál Gyula számára minden évben rengeteg vendéget jelent, a szálláshelyeink mellett a Várfürdő, a város cukrászdái és kiállítóhelyeink – többek között a vár illetve az idei évtől az Almásy-kastély is – megtelnek ezen a hétvégén. Valójában azonban egy mindenki számára előnyös kölcsönhatásról van szó, hiszen egyrészt a környéken Gyula rendelkezik a kolbászfesztivál közönsége számára elegendő szálláshely-kapacitással, másrészt a történelmi fürdőváros komplex kínálata remekül egészíti ki a hétvége színes programjait, támogatva ezzel a fesztivál sikerét is. Az idei évben igazán megtisztelő felkérést kaptunk, melynek örömmel teszünk eleget, Gyula büszkén viseli a jubileumi kolbászfesztivál belföldi vendégvárosa címet. Ikonikus a Gyulai vár képe (fotó: parkhotelgyula.hu) Az Autószektor hagyományosan ott lesz a Csabai Kolbászfesztiválon, ahonnan idén is percről-percre jelentkezünk majd a legfrissebb hírekkel. Addig is érdemes figyelemmel kísérni Közép-Európa legnagyobb gasztrokulturális fesztiváljának legfrissebb híreit és kulisszatitkait a kiemelt rovatban. 

250 millió összekapcsolt járművet jósol 2020-ra a Continental

2016.10.16.
„A jelenleg elérhető telematikai megoldások is már számos előnyt nyújtanak az autóipari gyártók és a sofőrök számára, a lehetőségek köre azonban hamarosan még szélesebbé válik” – mondta Rábai Dániel, a Continental csoport magyarországi országkoordinátora. „A jövőben a járművek és a környezetük közötti információcsere még gyorsabb lesz, ami így szinte korlátlan lehetőségeket nyit meg előttünk. Például a járművek közvetlenül kapcsolatba léphetnek majd a szerelőműhelyekkel, letölthetik a jármű szoftver frissítését közvetlenül vezeték nélkül, vagy tájékoztathatják a sofőrt a közlekedési helyzetről akár már indulás előtt is.” Ami ma még kihívás, holnap már trend Ahhoz, hogy a modern járművek mindig „bekapcsolva” legyenek és állandó gyors hozzáféréssel rendelkezzenek a külső adatokhoz, olyan számítógépek által vezérelt egységre van szükségük, amely a kommunikáció középpontjaként számos funkciót képes ellátni. Ezek a modulok ma már több mint 35 alapvető távoli szolgáltatást képesek ellátni, mint például az automatikus segélyhívás (például az Európai eCall), távdiagnosztika, lopott jármű lekövetése, vagy parkolóhely keresése a kapcsolódás segítségével, és a felhő-alapú navigáció. A legutóbbi kutatások eredményei azt mutatják, hogy a sofőrök nagy érdeklődést mutatnak az ilyen alkalmazások iránt. A globális menedzsment tanácsadó cég, a McKinsey & Company által elvégzett tanulmányból kiderül: három autóvásárlóból egy változtatna a járművének modelljén annak érdekében, hogy a kapcsolódás egy magasabb szintje álljon rendelkezésére. Az olyan szolgáltatások, amelyek közvetlenül támogatják a vezetést, mint például az „okos” navigáció, különösen lényegesek ebben a tekintetben. Az MBtech Csoport tanácsadói a trend elemzésükben szintén megerősítik azt a tényt, hogy nagy kereslet mutatkozik az „okos” mobilitás iránt, amely a sofőrök magasabb fizetési hajlandóságával is párosul. „Az eredmények azt mutatják, hogy folytatnunk kell a telematikai rendszereink fejlesztését és gyártását, és aktívan kell szembeszállnunk a jelenlegi kihívásokkal. Éppen ezért rendkívüli összegeket fektetünk abba, hogy egy olyan gyors, stabil és biztonságos adatátvitelt alkothassunk meg, amely az „okosautó” létrehozásához szükséges, és az automata vezetés egyik alapköveként szolgál a jövőben” – mondta el Rábai Dániel. „Jelenleg épp az 5G technológia alkalmazására készülünk, ami várhatóan jelentősen felgyorsítja majd az úton lévők közötti kommunikációt 2022-től. A jövő intelligens mobilitása felé vezető útnak ez egy újabb mérföldköve.” A hálózati szolgáltatók becslése szerint a következő tíz évben az új mobil kommunikációs standard az adatátvitel sebességét a másodpercenkénti többszáz megabitről (Mbps) másodpercenként akár több gigabitre is emelheti (Gbps). Az 5G a sávszélesség rendelkezésre állásában és a várakozási idő csökkentésében fog látványos változást elérni, így egy ténylegesen valósidejű kommunikáció jöhet létre a jármű és a felhő között, ami a különböző funkciók rendkívül széles skálájának nyújtásában és az automata vezetés megvalósulásában egyaránt kiemelt szerepet játszik.  „Ami minket illet, az internet a járműveket és a közlekedést is jobbá teszi! A járművek, a közúti szereplők és az infrastruktúra kommunikációja növeli a biztonságot és a hatékonyságot az utakon, és végeredményként akár még életet is menthet. Bízunk benne, hogy a jövőben tovább tudjuk fejleszteni a telematikai rendszerek ezen aspektusát is” – tette hozzá a Continental országkoordinátora. Csak pár lépésre a jövőtől Annak érdekében, hogy a jármű telematika képes legyen lépést tartani a jövővel, bizonyos alapfeltételeknek meg kell felelnie. A modern rendszereknek illeszkedniük kell az autóipar szabványaihoz, tehát el kell, hogy tudják viselni a hőmérsékleti skála széles tartományát, a rezgést és az egyenetlen útfelületeket, illetve a páratartalom szintjeit egyaránt.   Ahhoz, hogy a segélyhívást szükség esetén is biztonságban el lehessen végezni, az egységnek ellenállónak kell lennie balesetek esetén is. Mindemellett a szoftverrel szemben is magasak az elvárások. Éppen ezért a Continental a telematikai rendszerének fejlesztésekor olyan moduláris szoftver platformot alkalmaz, amelybe az új alkalmazások gyorsan integrálhatóak. A szoftverfrissítések, amelyek nem csak a telematikai rendszert, de egyéb elektronikus vezérlőegységet is naprakészen tartanak, akár menet közben is vezeték nélkül letölthetőek. A jövő automata vezetéséhez kapcsolódó elvárások teljesítésében a telematikai rendszerek továbbra is nagy szereppel bírnak majd. „Az autóipar rendkívül jól teljesített a telematika fejlesztésében. Az üzletág azonnal felismerte a szükségletet, és képes volt megalkotni ezt az úttörő technológiát, amely forradalmasította a korábbi autó telefonrendszert, és biztonságosabbá tette a vezetést olyan funkciókkal, mint például az automatikus ütközés-felismerés. A Continental diktálta az iramot és vitte előre a folyamatot a fejlesztés összes szakaszában, és a jövőben is ezen az úton halad tovább” – foglalta össze Rábai Dániel a fejlesztés folyamatát.

Katalán Rali - Dobogós helyről várják a vasárnapi versenynapot Turán Friciék

2016.10.16.
"Nagyon érdekesen alakult a szombati aszfaltos versenynap. Reggel elkövettünk egy kis hibát, ugyanis nem a megfelelő gumit választottuk, ami az első gyorsaságin még valamennyire működött, ám a következő három szakaszban már kevésbé. Biztonsági döntést hoztunk, nem mertünk túl nagyot kockáztatni, a puha keveréket tettük fel, pedig már  a kemény kellett volna, - így sok benne maradt a Fiestában ezen a néhány gyorson. A szerviz után a második körre kicsit változtatnunk kellett a taktikánkon, ugyanis hirtelen olyan helyzetben találtuk magunkat, ami ritkán fordult eddig elő velünk”. „Az előttünk autózó két versenyző hibázott, egyikük lecsúszott az útról, a másik páros az autót is összetörte, de szerencsére ők sérülés nélkül megúszták. Azonban ezeknek a külső körülményeknek köszönhetően egy érdekes szituáció alakult ki, hirtelen összetettben a kategória harmadik helyére jöttünk fel, ezért úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatunk és a biztonságos célba érés lesz az első. Okosan autóztunk, nem siettünk, ami jó taktikának bizonyult, ugyanakkor nagyon furcsa érzés volt tudatosan visszafogni a Fiesta valódi teljesítményét. Az eredményt látva viszont úgy érzem, megérte" - mesél a szombati nap izgalmairól Turán Frigyes. "Nagyon örültünk, hogy végre aszfaltos nap következik, nem titok, hogy ez a terep a kedvencünk. Egész nap egyenletesen tudtunk autózni, végig sikerült az első tízben tartanunk a Ford Fiestát az egyes gyorsaságikon, sőt a versenynap második felében az égiek olyannyira velünk voltak, hogy összetettben felértünk a dobogó harmadik fokára. Innen picit nehezebbé vált a dolgunk, annak ellenére, hogy mögöttünk és előttünk is nagy volt az időkülönbség, így nem kellett attól tartanunk, hogy könnyen behoznak minket, viszont ahhoz, hogy megőrizzük ezt a nagyszerű eredményt vissza kellett fognunk magunkat, ami ilyenkor egy versenyzőnek nagyon nehéz”. „Innentől csak arra gondoltunk, hogy túl szép ez a harmadik hely ahhoz, hogy lecsússzunk róla, így lassítottunk és hiba nélkül, megfontoltan teljesítettük a szombati utolsó szakaszokat. A szombati utolsó gyorsasági szakaszon az óvatosság ellenére az egyik leglátványosabb autózást sikerült bemutatnunk a Salou-i tengerparton és a kategóriánkban a hatodik helyen végeztünk. Vasárnap összetett harmadik helyről várjuk a folytatást, szeretnénk az utolsó négy gyorson is követni a jól bevált taktikánkat és az évben először, a kedvenc spanyol világbajnoki futamunkon behozni a Fiestát a dobogóra" - teszi hozzá bizakodva Zsiros Gabi. A vasárnapi zárónapon a versenyzőkre még négy gyorsasági szakasz és közel 63 kilométer vár. Még bármi megtörténhet, ugyanis a verseny nagyon szoros, jelenleg összetettben S.Ogier és J. Ingrassia áll az élen.

Bazi nagy Harley buli, avagy szezont zártak a kemény motorosok

2016.10.16.
Van valami különösen bizsergető érzés abban, amikor egy nagy csapat bőrdzsekis motoros egymás után pattan nyeregbe, indítja be a V2-es gépét, amelyek duruzsolva adják a környék tudtatára, hogy a Harley-sok újra összegyűltek. A motorhangok együttes zenéjét egy nagy kórushoz is hasonlíthatnánk, amelyben bár jócskán túlsúlyban vannak a basszus énekesek, de az összhatás mégis lehengerlő. A fenti hasonlat után már könnyebb elképzelni, milyen élményben volt része annak, aki látta, és főként hallotta a felvonuló 130 motort és motorost, akik együtt hirdették Budapest utcáin a motoros szezon végét, és ami ennél is fontosabb, a szabadságot. Természetesen ez úttal sem maradhatott el a közös csoportkép a Hősök terén. Már sokszor elhangzott, hogy a Harley-sok egy nagy közösség, de nem túlzunk akkor sem, ha a család jelzővel illetjük őket. Hiszen a tagok minden évben több alkalommal is összegyűlnek, hogy a jeles eseményeket együtt ünnepeljék. Mind a hagyománynak számító szezonnyitó és a hétvégén lezajlott szezonzáró eseményre is barátokkal, gyerekekkel érkeznek a Harley-Davidson Budapest Bázisára. A közös felvonulás megadja az alaphangulatot, amelyet az együtt elfogyasztott ebéd és az élő koncert még tovább emel. Mint egy lagzi, ahová durrogva, dudálva egymás után gördülnek be a motorok, és ahol még a régen látott ’családtagokkal’ is sikerül végre egy jót beszélgetni. De nincs lagzi zene nélkül, és jó motoros buli se rock and roll nélkül. Ez úttal a Nemcsak Berry zenekar szolgáltatta a talpalávalót. AC/DC, ZZ Top, Creedence Clearwater slágerek szóltak, a rock zene legjava, amit csak motoros fül kívánhat. És hogy mivel zárul egy ilyen esemény? Természetesen egy fakultatív közös motoros túrával, amely idén a festői Dunakanyarba vezetett. 

Előzetesben a babakocsit toló nőnek ütköző sofőr

2016.10.16.
Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint a kényszerintézkedést egyelőre harminc napra rendelte el a nyomozási bíró. A határozat nem jogerős, mert a gyanúsított és védője fellebbezett. A szóvivő hozzátette: a súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetéssel és segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsított sofőr ügyében a bíróság osztotta az ügyészség véleményét, amely szerint tartani lehet a férfi szökésétől, illetve egyebek mellett attól, hogy a tanúk befolyásolásával nehezítené a nyomozást. Fotó: Mihádák Zoltán/MTI Gyugyi Csilla korábban elmondta: a nyomozás eddigi adatai szerint a férfi csütörtök estefelé ittasan vezetett Szentendre utcáin; a Kálvária úton haladt, amikor a részegségből eredő figyelmetlensége miatt áttért a haladás iránya szerinti bal oldalra, s ott a gépkocsi elejével hátulról nekiütközött egy, az úton babakocsit toló nőnek. Az ütközés következtében a nő az elütés helyétől mintegy 18 méterre az úttestre, míg a babakocsi, benne a kéthónapos csecsemővel 17 méterre, a füves útpadkára zuhant. A sofőr megállás nélkül elhajtott. Távolabb megállt, majd gyalog visszatért a baleset helyszínére, ahol elvegyült a helyszíni szemle eseményeit figyelő járókelők között. A cserbenhagyó gázolót a friss személyleírások alapján a rendőrök felismerték a bámészkodók között, elfogták és őrizetbe vették. A baleset következtében a gyermek könnyű, az anya súlyos sérüléseket szenvedett. Az MTI a mentőktől úgy tudja, hogy az anyát csonttöréssel és agyrázkódással, gyermekét fejsérülés gyanújával vitték kórházba.

Tóbiás és Balambér bicajjal tekernek iskolába

2016.10.15.
Tóbiás örömmel ébredt ma reggel Tóbiás ma reggel – bármilyen kivételes és furcsa is – már az ébresztőóra előtt ébren volt, és olyan hamar kipattant az ágyikójából, hogy arra korábban még nem volt példa. Miért volt ennyire izgatott a kutyakölyök? Bizony nem alaptalanul sürgött-forgott, hiszen ma jött el a nagy nap, amikor Édesanya először engedte el fiacskáját biciklivel az iskolába. Balambér sajnos pár nappal ezelőtt nem gombolta be a kabátját reggel, és megfázott a szeles időben, így otthon kellett maradnia. Édesanya ápolta, így ő nem tudta elkísérni Tóbiást az iskolába. Tóbiás viszont már elég nagy és ügyes volt ahhoz, hogy Édesanya egyedül is elengedje. Mielőtt útnak engedte csemetéjét, azért átbeszélte vele a legfontosabbakat: - Tóbiás, mire kell figyelned, mielőtt útnak indulsz? - Legelső és legfontosabb, hogy mielőtt elindulok, ellenőrzöm a fékeket a biciklin és azt, hogy minden kötelező felszerelés rajta van-e a bicajomon. - Így van! Okos vagy, Tóbiás – dicsérte meg Édesanya – Aztán, hogyan tovább? - Utána felveszem a láthatósági mellényt, mert az őszi reggeleken „tompábbak” a fények mint nyáron, és bizony ködös lehet az idő, nem látok olyan messzire, és bizony az nem jó, ha nem vesz észre időben például egy autó, vagy bármilyen másik jármű. - Jól van, ezt is jól tudod! – dicsérte meg újra Tóbiást Édesanya. Rosszabb látási viszonyoknál kiemelten fontos a megfelelő felszerelés a biciklizéshez Miután Tóbiás felöltözött, belebújt a láthatósági mellénybe, majd felvette bukósisakját és elköszönt testvérétől. - Pihenj sokat, Balambér, hogy mihamarabb meggyógyulj, és együtt biciklizhessünk az iskolába! - Rendben, ígérem, hogy sokat alszom és gyógyulok – válaszolt bágyadtan Balambér, és fáradtan visszacsoszogott ágyikójába. - Tóbiás, ne feledd, hogy ahol tudsz… - …mindig a bicikliúton haladjak! Tudom, Édesanya! – kiabálta vissza Édesanyának Tóbiás, miközben lassan távolodott otthonról. Tóbiás már nagyon jól tudta, hogy a bicikliút a bicikliseké, a járda pedig a gyalogosoké. Tilos a járdán biciklizni, mert az balesetveszélyes! Szerencsére, ahol Tóbiásék laktak, majdnem végig az iskoláig bicikliút vezetett. Csak az utolsó kereszteződésnél kellett nagyon vigyázni, mert előtte nemcsak a bicikliút ért véget, de a forgalmat lámpák szabályozták. Persze a lámpa megkönnyíti a közlekedést, mert nem kell annyi szabályra figyelni, de ilyenkor sem árt azért körül pillantani, mielőtt lelépünk a járdáról a zöld jelzésnél. Ráadásul a kereszteződésnél, ha át akarunk kelni a zebrán a túloldalra, akkor mindig leszállunk a bicikliről, s ha zöldre váltott a lámpa, csakis a biciklit tolva szabad átmennünk a járdán. Tóbiás is tudja, hogy a biciklit tolva haladhat csak át a zebrán Tóbiás jól tudta ezt, s okosan leszállt méregzöld bicajáról, és a zöld jelzésnél áttolta az út másik oldalára, ahol már várták barátai és együtt léptek be az iskola udvarára, hogy ma is újabb kalandokat éljenek át. Számodra is fontos gyermeked biztonsága? Vásároljátok meg a Tóbiás és Balambér hangoskönyveket, amelyekkel játszva tanulhatjátok meg a biztonságos közlekedés szabályait! Naponta friss játékokért és hírekért lájkoljátok a Tóbiás és Balambér Facebook oldalt! Hetente friss írásainkat kövessétek itt, az Autószektoron!

Eladási rekordot döntött a BMW

2016.10.15.
A BMW Group az előző szeptemberi eredményekhez képest kétszámjegyű globális értékesítési növekedéssel zárta az idei év kilencedik hónapját, amely új szeptemberi rekordot jelent. A világszerte eladott 237 973 darab négykerekű 10,5 százalékos értékesítési fejlődésnek felel meg, amellyel a BMW Group 2016-os eladási mutatója az egy évvel ezelőtti számok tükrében 6,2 százalékkal 1 746 638 darabra nőtt, a vállalatcsoport fennállásának legsikeresebb első háromnegyed évét eredményezve. 2016 szeptemberében a BMW nem kevesebb, mint 197 419 darab négykerekűt adott át ügyfeleinek világszerte, amely 9,4 százalékos növekedés az egy évvel korábbi eredményhez képest. A kilencedik havi eladások élén a BMW X modellcsalád tagjai állnak: a BMW X1-ből 21 412 darab (161,9 százalékos növekedés), míg a BMW X3-ból 15 596 példány talált gazdára (12,9 százalékos gyarapodás), de az 5 732 darabban elkelt BMW X4 (15,9 százalékos fejlődés) és a 15 979 alkalommal értékesített BMW X5 is kimagasló eredményt könyvelhetett el (17,6 százalékos javulás). 6 000 darabot is túlszárnyaló szeptemberi mutatójával a BMW 7-es sorozat eközben több mint megháromszorozta egy évvel ezelőtti értékesítési eredményét, a kereken 6 210 darab eladott modell 237,5 százalékos fejlődést jelent. A bajor gyártó értékesítési mutatója az idei év első háromnegyed évében ezzel 1 479 936 darabra nőtt, amely kereken 6 százalékos gyarapodás a 2015 januárja és szeptembere között tapasztalt számok tükrében. A BMW elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellváltozatai hónapról hónapra egyre feljebb ívelő értékesítési trendet mutatnak, kiváltképp Európában és az Egyesült Államokban. A január és szeptember között eltelt kilenc hónapban több mint 40 000 darab BMW i és BMW iPerformance modellt értékesített a gyártó, amelyekből több mint 7 000 példány a szeptemberi hónapban talált gazdára. A BMW Group értékesítési eredményei 2016 szeptemberében és az év első kilenc hónapjában   2016. szeptember Egy évvel ezelőtthöz képest 2016. január - szeptember Egy évvel ezelőtthöz képest BMW Group autók 237 973 +10,5% 1 746 638 +6,2% BMW 197 419 +9,4% 1 479 936 +6,0% MINI 40 164 +16,1% 264 077 +7,2% Rolls-Royce  Motor Cars 390 +15,4% 2 625 +0,8% BMW Motorrad 12 215 +10,2% 116 044 +3,2%  

A Ford GT ezen a hétvégén debütál Japánban

2016.10.15.
A WEC bajnokságból már csupán három forduló van hátra, így minden megszerzett pont létfontosságú lehet ahhoz, hogy a Ford GT jó eredménnyel zárja első WEC-szezonját. A 66-os rajtszámú autó a megszokott pilótákkal, vagyis a német Stefan Mückével és a francia Oliver Plaval áll rajthoz a Fuji 6 órás futamon. A jelenleg az egyéni bajnokság hatodik helyén álló páros keményen megharcol majd minden pontért, amivel tovább javíthatják helyezésüket. “Izgatottan várom, hogy Japánban legyünk, és a Fuji pályára lépjek,” mondta Mücke. “Ez egy kifejezetten érdekes versenypálya, ráadásul az ország kultúráját is nagyon szeretem. A Fuji sok kihívást tartogat, hiszen van itt minden: a célegyenes nagyon hosszú, a középső szakasz gyors, az utolsó szakasz pedig igencsak technikás.” A 67-es rajtszámú Ford GT-t a brit Andy Priaulx és Harry Tincknell vezeti, akik szintén jó eredményre számítanak, amivel feljebb léphetnek az egyéni tabellán. “Először állok rajthoz a Fuji pályán, de elvégeztem a leckét, azaz sokat gyakoroltam a szimulátoron,” mesélte Ticknell. “Az első két szektor elég gyorsnak ígérkezik, úgyhogy ez jól fekszik majd a Ford GT-nek. Lendületes pályának tűnik, márpedig nekünk éppen ez az erősségünk. Azt a célt tűztem ki magam elé, hogy az utolsó három futam mindegyikén dobogós helyen végezzek – így hát Fujiban rendesen oda kell lépnem. Egyértelműen győzni megyünk oda, és ha tényleg három komoly eredménnyel akarjuk zárni a szezont, nagyon egyenletes teljesítményt kell nyújtanunk.” A Fuji 6 órás futam mezőnye október 16-án vasárnap, helyi idő szerint 11:00 órakor (magyar idő szerint 04:00 órakor) rajtol el. A 20 perces időmérő edzés október 15-én, helyi idő szerint 14:00 órakor (magyar idő szerint 07:00 órakor) kezdődik.

A Suzuki és a Toyota az együttműködés lehetőségét vizsgálja

2016.10.15.
Az elsősorban kisautókat gyártó Suzuki következetesen fejleszti technológiáit, hogy árban rendkívül versenyképes járműveket alkothasson, ugyanakkor a fejlett és jövőbeni K+F területén növekvő kiszámíthatatlanságot tapasztal. Másrészt, bár a Toyota is végez K+F tevékenységet a környezetvédelem, biztonság és informatika területén, tudatában van annak, hogy ezeken a területeken észak-amerikai és európai versenytársai mögött járhat a normák bevezetése és a más vállalatokkal való együttműködés terén. A Toyota és a Suzuki ezért most elkezdte az együttműködés lehetőségeit vizsgálni, abban a meggyőződésben, hogy ez mindkét vállalatnak segít majd. A tárgyalások annak tudatában folynak, hogy a két vállalat továbbra is tisztességes és független versenytársa egymásnak. Az iparági normák minél szélesebb körű elterjesztése érdekében a Toyota és a Suzuki más vállalatok felé is nyitott lesz az együttműködésre. A Suzuki elnöke, Osamu Suzuki elmondta: „A Toyota, amellett hogy piacvezető, egyben a legmegbízhatóbb vállalat is; aktívan jelen van a különböző fejlett és jövőbeni technológiák fejlesztése területén. Nagyra értékelem a lehetőséget, hogy a Suzuki tárgyalásokat kezdhet a Toyotával a partneri viszony kialakításáról. Először a Toyota tiszteletbeli elnökével, Shoichiro Toyodával beszéltem erről, és rendkívül hálás vagyok, hogy Akio Toyoda elnök úr is érdekélődést mutatott a lehetőség iránt. Ennek jegyében tovább folytatjuk a Suzuki jövője szempontjából nagy jelentőségű megbeszéléseket.” A Toyota elnöke, Akio Toyoda kifejtette: „A gépjárműipar környezete drámai változáson ment keresztül. A túlélés feltétele, hogy képesekké legyünk megfelelni a kihívásoknak. Az egyes vállalatok számára a saját K+F mellett rendkívül fontos lett, hogy olyan partnerekkel dolgozzanak, amelyekkel közösek a céljaik és vágyaik. Szeretnénk az ajtót mindig nyitva tartani minden olyan partneri együttműködés előtt, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy még jobb autókat készíthessünk, és a gépjárműipar továbbfejlődhessen.”
Címkék: 

Turánék nagyot hajráztak a Katalán Rali murvás versenynapján

2016.10.15.
"Rendkívül nehéz pénteki napon vagyunk túl, arra nem számítottunk, hogy ismét szakadó esőben kell nekivágnunk a versenynapnak. Az első gyorsaságin emiatt nem a legmegfelelőbb beállításokkal rajtoltunk, ugyanis a futóműben nem a nagyon saras beállításokat használtuk a vizes, sáros pályákra. Ez megnehezítette a dolgunkat. A második körben sikerült javítanunk, állítottunk az autó beállításain, ami meghozta a gyümölcsét, azonban a harmadik gyorson el is veszítettük, amit itt nyertünk. Sajnos a leghosszabb, közel 40 kilométeres szakaszon a turbó cső bilincse lecsúszott, ami azt eredményezte, hogy körülbelül 36 kilométeren keresztül 100 lóerővel gyengébben mentünk. Szerencsénk volt, mert volt nálunk pár szerszám, amivel ki tudtuk cserélni a bilincset, így a gumicsere zóna után már ismét tökéletes autóval folytathattuk a versenyt" - kezdi a pénteki versenynap értékelését Turán Frigyes. "Meglehetősen felemás napot zártunk, a rövid gumicserét követő gyorsasági se indult sajnos a terveink szerint, mert kaptunk egy jobb első defektet, ami miatt körülbelül 10-15 másodpercet veszítettünk az időeredményünkből, azonban a pénteki nap utolsó két szakasza nagyon jól sikerült és minden lemaradást behoztunk. Mondhatjuk, hogy minden jó, ha a vége jó. Összességében egész nap az első tízben tartottuk magunkat a WRC2-es kategóriában, sőt a versenynap végére felértünk a 6. helyre, amivel a megpróbáltatások ellenére teljesen elégedettek vagyunk. Összetettben pedig a szintén szép 24. helyről folytathatjuk a küzdelmet a két aszfaltos nappal, amit már nagyon várunk, jó lesz egy kis váltás a murváról" - tette hozzá bizakodva Zsiros. Szombaton és vasárnap a murvás terepet követően a versenyzők aszfalton folytatják a Katalán Ralit, szombaton összesen 8 gyorsasági szakasz és közel 142 kilométer vár az indulókra.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója