Az okostelefonok okozta baleseteket igyekszik megelőzni Toyota

2016.10.04.
Japánon belül tizenhárom egymást követő évben Aichi Prefektúrában volt a legmagasabb a halálos közlekedési balesetek aránya. Csak 2015-ben 44.3691 olyan közlekedési baleset történt, aminek súlyos sérüléssel, vagy halálos áldozattal járó következménye volt. Ugyanitt 50.1011 alkalommal intézkedtek olyan autóvezetőkkel szemben, akik okostelefont használtak vezetés közben, és ezen szabálysértések számának növekedése csak tovább fokozza a problémát. A kép csupán illusztráció Ez rámutat arra, hogy mennyire fontos a közlekedési balesetek számának csökkentése Aichi Prefektúrában és szerte az országban. Válaszként a prefektúra útjainak biztonságosabbá tétele érdekében augusztus 2-án tíz Nagoya-beli székhellyel rendelkező médiavállalat egymással összefogva közös kampányba kezdett: „Aichi, többé már nem a legrosszabb” néven. A Toyota és a KDDI lelkes támogatói a kampánynak. A Toyota, a Komeda, és a KDDI a japán kormány 2016 őszi közlekedésbiztonsági kampányával párhuzamosan saját, közös programot indít. A vállalatok a biztonságos közlekedést fogják népszerűsíteni Aichi Prefektúrában egy olyan ismeretterjesztő felvilágosítás keretében, amiben a részvétel mindenki számára elérhető, ezzel nagymértékben hozzájárulva a közlekedési balesetek számának csökkenéséhez. A Driving Barista alkalmazás csak Aichi Prefektúrában működik. A telefon mozgásérzékelőjét és GPS vevőjét használva, érzékeli és figyeli, hogy a vezető mekkora távolságot tesz meg anélkül, hogy a telefonjához nyúlna. Ha a járművezető által – akár több különálló úttal is – a megtett távolság eléri a 100 km-t, a sofőr egy kupont kap, amit a Komeda Kávézókban tud beváltani egy csésze ízesített, vagy jeges kávéra. Egy felmérés szerint a megkérdezettek 60%-a felelte, hogy vezetés közben használni szokta okostelefonját, mindeközben a válaszadók megközelítőleg fele csak egy kézzel fogja a kormánykereket. Ezért a vállalatok azt remélik, hogy az új telefonos alkalmazás hozzájárul ahhoz, hogy a vezetők ne használják telefonjaikat vezetés közben. „Összhangban végső célunkkal, a halálos közlekedési balesetek, és egyáltalán a közlekedési balesetek számának nullára csökkentésével, a Toyota olyan intézkedéseket hajtott végre, ami a járművek biztonságát az elsőszámú vállalatvezetői célok közé emelte. Reméljük, hogy a Komeda-val és a KDDI-vel közösen végrehajtott új közlekedésbiztonsági kezdeményezésnek köszönhetően tovább fog csökkenni a mobiltelefon használathoz kapcsolódó közlekedési balesetek száma.” – fogalmaz Shuichi Murakami, a Toyota ügyvezetője. „Mint olyan vállalat, amit az Aichi Prefektúra lakói is támogatnak, reméljük, hogy a nagyszerű ajándék kávéról történő gondoskodásunkkal hozzájárulhatunk a közlekedési balesetek számának csökkentéséhez.” – teszi hozzá Masashi Komanba, a Komeda vezetője. „Mi már korábban is igyekeztünk felhívni a figyelmet arra, hogy vezetés közben kerüljék a mobil- és okostelefonok használatát, és reméljük, hogy a három vállalat közös kezdeményezése segít megoldani Aichi Prefektúra problémáját. Mi fejlesztettük a Driving Barista alkalmazást, ami szórakoztató módját nyújtja a közlekedési balesetek megelőzésének. Reméljük, hogy a sofőrök számára általunk biztosított új élménnyel hozzájárulunk a balesetek csökkentéséhez.” – fejti ki a KDDI társadalmi felelősségvállalásért és a környezetért felelős igazgatója, Akira Dobashi.

Ilyen egy vigyorfakasztó Porsche 911

2016.10.04.
Úgy tűnik a Petrolicious csapata is szeret Porsche járművekkel találkozni, hiszen most egy újabb látványos videóval jelentkeztek, amelynek főszereplője Zuffenhausen szülötte. Spike Feresten egy 1968-as évjáratú 911L tulajdonosa. Ám nem egy „mezei” 911 látható a lenti videón. Ez bizony egy gyári versenyautó, amelyet az akkoriban rendkívül népszerű Trans-Am versenyekre szántak, ahol persze megette reggelire az USA népszerű pony carjait, illetve a szintén Európából érkező Alfákat, Lotusokat és más ellenfeleket. Spike példánya pedig különösen híres, ugyanis a korabeli poszterekhez pont az ő tulajdonába került példányt állt modellt, illetve az akkoriban népszerű „Dickie” Dick Smothers humorista is versenyzett vele. A többi érdekesség elmeséléséhez viszont átadjuk aszót a tulajdonosnak. A Petrolicious videóját most sem érdemes kihagyni:

Életveszélyessé tette a Hondát a sufni szerviz

2016.10.04.
Egy hazai murvás használtautó-kereskedőtől vásárolta meg történetünk szereplője évek óta áhított autóját, egy Honda Accordot. Az autó hirdetésében a szokásosak voltak olvashatóak: Németországból származik ugyan, de garantált az alacsony futásteljesítmény, az állapota megkímélt, a kocsi pedig törésmentes. Szóval ilyen vétel ritka, mint a fehér holló. Némi vizsgálódás és gondolkodás után az üzlet meg is köttetett, majd a vásárló boldogan használta autóját, hiszen pont egy ilyen járműre vágyott, amely kényelmet és biztonságot nyújt az egész család számára. A vásárló mindössze egy hibát követett el: nem vizsgáltatta át a gépkocsit egy márkaszervizben sem a vétel előtt, így a rejtett hibák nem derültek ki. Az  illúziók pedig hamarosan szertefoszlottak. A kép csupán illusztráció A KEKKH-tól (Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala) kapott egy értesítő levelet a vásárló, hogy a Honda hazai importőrének tájékoztatása szerint a gépkocsi érintett az elhíresült Takata légzsákvisszahívási-kampányban, amely okán az utasoldali légzsák gyújtópatronjának cseréje szükséges. Természetesen a beavatkozás díjmentes, mivel a javítás költségét a gyártó viseli. A jármű tulajdonosa korábban nem járt Honda márkaszervizben, így az értesítő levél szervizlistája szerint felkereste a legközelebbi hivatalos szerelőt. A meglepetés ezután következett. A szerviz a megbeszélt időpontban fogadta a járművet, felvették a megrendelő munkalapot, majd a szerelő nekilátott a gyújtópatron cseréjének. A szerelés során egyre-másra érték a meglepetések a szerelőt, a légzsák gyújtóegység csatlakozó kábele például a levegőben lógott és nem csatlakozott a megfelelő helyre. A patron cseréjéhez a komplett légzsákmodult ki kellett szerelni, ekkor érte a második meglepetés a szakembert. A gyújtópatron egy fémhenger, amelyben a légzsák felfújásához szükséges robbanótöltet helyezkedik el, az említett autóban ez a henger teljesen üres volt, és két félbevágott, majd utólag összehegesztett patronból állt. Normál esetben ilyenkor a műszerfalon az utasvédelmi kontroll-lámpa világít, hiszen rendellenes üzemállapotot észlel azáltal, hogy nem érzékeli a rendszer egyik elemét, nevezetesen az utasoldali légzsákot. Azonban az ügyeskedő autószerelő, - aki talpra állította ezt a korábban valamilyen balesetben sérült járművet -, gondoskodott arról, hogy átverje a jármű fedélzeti rendszerét és vele együtt a sofőrt is, mivel egy pici elektronikai átalakítással elérte azt, hogy a műszerfalon a normál működésnek megfelelő üzemmódot jelezzen a figyelmeztető-rendszer. Mint kiderült, - ellentétesen azzal, amit a kereskedő állított -, a jármű egyáltalán nem volt balesetmentes, az utasoldali front légzsák hiányzott az autóból, és egy - akár vétlen - baleset következtében nemcsak az utas, de a jármű egyetlen utasvédelmi rendszere sem lépett volna működésbe, ezzel beláthatatlan következményeket, sérüléseket okozva a járműben ülőknek. Időközben a kereskedő megszűnt, akitől vásárolta a gépkocsit, így a jármű tulajdonosa kénytelen volt saját költségén megjavíttatni autóját. Mielőtt használt gépkocsit vásárolnánk, érdemes a négykerekűt elvinnünk egy márkaszervizbe, ahol 10-20 ezer forintért átvizsgálják azt, s egy teljes képet kaphatunk a kiszemelt jármű állapotáról. A használat során pedig vegyük figyelembe a márkaszervizek idős autókra vonatkozó szolgáltatásait, mielőtt bizonytalan kezekbe adnánk féltve őrzött gépjárművünket, kérjünk a hivatalos szervizekről is ajánlatot!

25 ezredmásodperc alatt védelmet ad a BMW új, légzsákos motoroskabátja

2016.10.04.
Műszakilag az új rendszer a jelenlegi Alpinestars Tech-Air® Street System technikájára épül, amely egyáltalán nem igényel a motorkerékpárra telepített érzékelőket. Az Alpinestars légzsákrendszerét fejlett algoritmus szolgálja ki, a legnagyobb pontossággal ismerve fel a fenyegető veszélyeket, amelynek eredményeképpen már a legelső ütközést megelőzően hatékony védelmi rendszer fújja fel a felsőtestet védő légzsákot. A BMW Motorrad Street Air Dry dzsekit elsősorban a Street Air légzsák-mellény funkciójának támogatására fejlesztették ki, s hogy mindenkor optimális védelmet nyújtson. Azonnali felfúvódásával a Street Air légzsák-mellény mindenekelőtt a hát, a vese, a mellkas és a vállak környezetében, vagyis a bukáskor a leginkább veszélyeztetett testtájakon biztosít hatékony védelmet a felsőtest számára. A testhez közel elhelyezett szenzoroknak köszönhetően a rendszer a motorkerékpártól teljesen függetlenül alkalmazható és azon semmilyen átalakítást nem igényel. E motorosdzseki az első olyan biztonsági termék, amelyet a BMW Motorrad és az Alpinestars közötti együttműködésről szóló megállapodás keretében fejlesztettek ki. Női és férfi kivitelben és különböző színekben 2016. októbertől kapható. A BMW Motorrad Street Air by Alpinestars mellény legfőbb jellemzői: A légzsák 25 ezredmásodpercen belül teljesen felfúvódik, az ütközések, bukások és a motorkerékpár feletti ellenőrzés elvesztésével járó egyéb szituációk során nyújtott hatékony védelem érdekében, menet közben és álló járművön – például hátsó ütközés esetén, közlekedési lámpa előtt várakozva – egyaránt. Működése a motorkerékpártól független és semmilyen arra telepített szenzort nem igényel, s a légzsákrendszer egyetlen konkrét motorkerékpárhoz sem kötött. Azonnali aktiválási készenlét, a motoros/utas és a motorkerékpár közötti elektronikus párosításból (pairing) származó időkésedelem nélkül. Az érzékelők testhez közeli pozícionálása eredményeképpen a légzsákrendszer nemcsak utcán, terepen is alkalmazható. Az utcai és a terepmotorozás közötti váltáskor sem kikapcsolás, sem pedig rendszerillesztés nem szükséges, így a túramotorozás során gyakran váltakozó út- illetve talajviszonyok sem jelenthetnek problémát. Tartós és vízálló kivitele eredményeképpen a rendszer teljes mértékben ellenáll az időjárás viszontagságainak A BMW Motorrad és az Alpinestars így minden motorkerékpárral, mindenfajta úton és talajon, s mindenkor a biztonságos motorozás lehetőségét kínálja. A rendszer a BMW Motorrad összes modelljén, utcán és terepen egyaránt alkalmazható, beleértve a robogókat is. A BMW Motorrad az egyetlen gyártó, aki már a hetvenes évek óta fejleszti motorosruházata és kiegészítői teljes körű palettáját, a bukósisakoktól a motorosruhákon és csizmákon át, egészen a kesztyűkig. Ennek során a motoros és utasa számára egyaránt legmagasabb fokú kényelem mellett mindig is a balesetek következményeinek lehető leghatékonyabb mérséklése élvezett prioritást. A BMW Motorrad számára a motorozás és a biztonság eleve egymástól elválaszthatatlan fogalmak, ami a márka „Biztonság 360 fokban” koncepciójában is jól érzékelhető. A „Biztonság 360 fokban” három területen is tükrözi a biztonságos motorozás átfogó megközelítését: biztonság a járműtechnikában, a motorosruházat és egyéb felszerelések, illetve a motorosok oktatása területén. Innovatív technológiájával az Alpinestars már több mint ötven esztendeje szolgálja a motorosok védelmét és kényelmét. A Tech-Air™ légzsákrendszer a BMW Motorrad szakembereivel folytatott aktív biztonsági együttműködés alapjaként egy 2001-ben megkezdett intenzív kutatás és fejlesztés gyümölcse. A két vállalat már évtizedek óta vezető szerepet tölt be a motorozás aktív és passzív biztonsága területén, ahol a BMW Motorrad és az Alpinestars új együttműködése és az ehhez kapcsolódó közös fejlesztés révén kívánja tovább erősíteni pozícióját.

Mesél a szerviz – Problémás javítás

2016.10.03.
Egy jó autószerviz ismérve, hogy betartja a rá vonatkozó szabályokat. Ebből nem kevés van, amit az 1/1990-es KHVM rendelet szabályoz. Na, persze akad még jó néhány törvényi hely, amelyet figyelembe kell venni, ha valaki járműszervizt nyit, de mindenképpen ez a kiinduló pont. Eszközök kalibrálása A járműfenntartó tevékenységhez szükséges mérőeszközöket meghatározott időnként kalibráltatni kell. A rendelet mellékletében megtaláljuk többek között a fékerő mérő, futómű ellenőrző, lengéscsillapító vizsgáló, kerékkiegyensúlyozó, vagy füstölésmérő eszközöket, amelyeket 6 hónap után kell újra beállítani, vagyis kalibrálni. Ha nem jó a műszer, mit sem ér a beállítás Kicsivel lazább, 12 havonkénti kalibrációs kötelezettség vonatkozik például a lassulásmérő berendezésekre, a légfék szerelvények ellenőrzésére szolgáló eszközökre, vagy például a menetíró ellenőrzőkre. Az eszközök kalibrálása természetesen pénzbe kerül. Azok a szervizek, akik például elmismásolják a kalibrálásokat és mondjuk, csak akkor hívnak az eszközhöz szakembert, ha már nyilvánvalóan fals adatokat ad, ezen lehet, hogy spórolnak, de hogy az előírásokat megsértik az biztos. Persze, ha nem kell az eszközök bemérésére tízezreket kifizetni, akkor ez ismét egy kis versenyelőny azokkal szemben, akik betartják a szabályokat. De ha éppen az én kocsim fékjavítása csúszik félre valami rossz szervizberendezés miatt, akkor a kórházi ágyon fekve sovány vigasz lesz, hogy megtalálják a „szervizben” a felelőst… Folytatjuk a Corolla TS javításának történetét Amikor a hibát a szerelőkkel feltártuk, közösen határoztuk meg a megfelelő javítási módszert. Tekintettel arra, hogy a hiba okát a hajtókar csapágy tönkremenetelében találtuk meg, evidens volt, hogy a teljes csapágysort ki kell cserélni, méghozzá gyári alkatrésszel. A gyári alkatrész kibontása Ahogy elnéztük a sérült alkatrészt, arra következtettünk, hogy ezt előttünk valaki már babrálhatta, csak nem értettük, hogy miért nem hasonlít a 3. hengerhez tartotó csapágy a többihez. Ez láthatóan más anyagú volt és a gyári beütött jelzés sem volt látható rajta, még maradványaiban sem. Gyári alkatrész rendelés A jármű alvázszáma alapján kezdte keresni a szerviz a megfelelő csapágykészletet. Meg is érkezett az olcsónak igazán nem mondható, összesen 8 „csapágyfélből” álló készlet. Ekkor jött el a második kiszállás időpontja. Szemügyre vettem a dobozt, ami valóban a Toyotától származott, a csapágyak szépen zsugorfóliázva sorakoztak benne. A dobozon már vészjósló felirat várt, hát még az alkatrészen: D5K 0.25 A beütés is mutatja: ez 0,25-ös túlméret Vagyis ez a csapágy negyed milliméterrel vastagabb, mint az alapméret, azonnal sejthető volt, hogy valami nem stimmel. No, de mi történhetett? Rosszat rendeltünk? Rosszat küldtek? Nem! A Toyotánál valami porszem csúszott a gépezetbe és nem árulják az alapméretű csapágyat. Az pedig kicsit nonszensz, hogy egy csapágysor cseréhez szét kell szedni a motort, a főtengely csapjait pedig az első lépcsőre leköszörülni. Így már érthető volt, hogy került valami nem oda való csapágy a 3. hajtókarhoz – ők is rájöhettek, hogy a gyári alkatrésszel ezt nem tudják javítani, a megfelelő alkatrész kikeresésére pedig egyszerűen lusták voltak kell időt és energiát fordítani. A program elárulja, hogy pontosan mennyire kell meghúzni a csapágyfedél csavarjait Nagyon szeretek olyan méréseket, teszteket csinálni, aminek előre tudható az eredménye. „Ha már itt vagyunk” alapon a 3. hajtókarra felszereltük (szerelte a szerviz munkatársa) a csapágyat és meghúztuk a gyárilag előírt 30 Nm + 90 fokra. Ez után megpróbáltuk a főtengelyről megmozdítani a motort – hangsúlyozom, hogy csak egy darab hajtókar volt felszerelve. Természetesen a túlméretes csapágy úgy fogta a csapot, hogy egy nyikkanás nem sok, annyit sem sikerült mozdítani a motoron. Nem sikerült megmozdítani, pedig csak egy hajtókar van rögzítve Beláttuk, hogy ez nem fog menni, kivettük a csapágyat és újra összejöttünk egy konzultációra. Összegeztük, amit tudunk („A pontos időn kívül semmit, Vágó úr…”) és elkezdtünk keresgélni a csapágykatalógusokban. A KING csapágygyártó termékei között bukkantunk az „STD”, vagyis standard méretű csapágysorra, amelynek a leírásában meg is találtuk azt a motorkódot, amivel nekünk is dolgunk volt. Megrendeltünk, és vártunk. Harmadik (típusú) találkozás Az új csapágykészlet megérkezett, mindenki felszült izgalommal várta a javítás harmadik felvonását, amelyben végre kiderül, hogy igazunk volt-e a hiba megállapításakor és jól jártunk-e el a csapágy rendeléskor. Az új csapágyak A csapágyak behelyezése gond nélkül ment. Az előírt nyomatékra könnyedén beállítható volt, nem kellett semmi túlzott erőlködés, hogy az alkatrészeket rögzítsük. Amikor bent voltak az új csapágyak, a motor mozgatható maradt, ekkor már sejtettük, hogy rendben lesz a dolog. STD jelölés, vagyis alapméretű alkatrész A motor természetesen kapott új olajat és olajszűrőt, az olajpumpa szitáját pedig tökéletesen megtisztította a szerelő, így került vissza az is a helyére. Ki lett mosva az olajteknő is, amely pasztás tömítéssel került vissza a motorra. A feltöltés után jöhetett az indítási próba. Térdre, imához! Ha valami nem sikerült a szerelésnél – ami a leggondosabb mellett is benne van a pakliban – akkor még előfordulhat, hogy rendellenes zörejek jönnek majd a motorból. Bevallom, izgalmas pillanatokat éltünk át a gyújtáskapcsoló elforgatása előtt. Aztán felvillantak a műszerfal fényei, a műhelyben dermedt csend és rövidre zártuk az indítómotor áramkörét. A kitisztított szita Amikor egy motorból minden olajat kifolyatnak, akkor kell néhány másodperc, mire újra minden furatban megindul a friss kenőanyag áramlása. Néhány fordulat után a motor járása elhalkult, szép, egyenletes tempóban követték egymást az ütemek és lassan minden jelenlévő szája mosolyra húzódott: a javítás sikerült! Bejáratós Akármilyen precíz munka mellett értük el az eredményt, tudni kell, hogy új kopó forgó alkatrészek beépítése esetén szükség van 2-3 ezer kilométer próbaüzemre, vagy, ahogy mondani szokták bejáratásra. Ez alatt a motort nem tanácsos túlzottan forgatni, legfeljebb 3.000-3.500-as percenkénti fordulatszám ajánlott. A bejáratás végén ismételten javasolt egy olajcsere szerviz, hogy az esetleges maradék spén és szemcsedarabok biztosan ne úszkáljanak a rendszerben. Új olajat kap – erre hamarosan megint szükség lesz Az ügyfélnek való átadás előtt – biztos, ami biztos – a szervizvezető maga teszteli a kocsit. A tervek szerint, ha a kocsi problémamentesen teljesít 300 kilométert, akkor a felhasznált alkatrészek listájával és számlájával, az általam készített szakértői dokumentáció anyagával, illetve a fent említett jó tanácsokkal együtt kerül majd vissza gazdájához a Toyota. Szerencsétlen volt az ügyfél? A használt autó vásárlás mindig kockázattal jár. Egy ilyen meghibásodás sajnos a motor megbontása nélkül nem vizsgálható. A vásárló szerencsétlensége abban áll, hogy a kocsi hibája nem jelentkezett az eladás előtt, utána viszont nagyon gyorsan. De nézzük inkább a szerencsét! Ügyvéd barátaim fiókja telis-tele van hibás teljesítési ügyekkel, amelyekben a kereskedők hallani sem akarnak arról, hogy az eladott kocsiban fennálló hiba már akkor jelen volt, amikor értékesítették az autót – pedig a hibák nagy része egy vásárlás előtti teljes körű átvizsgálással kiszűrhető lenne. Így nem hallatszik, de nagyon szép hangja volt :) Ezzel szemben ez a pesti szerviz és kereskedés a lehető legkorrektebb módon állt hozzá a problémához, segítőkészségük igen messzemenő volt, kezdve a 250 kilométer járműszállítás költségeinek átvállalásától, a megfelelő alkatrész beszerzésén keresztül egészen addig, hogy nem sajnálták a pénzt egy szakértői dokumentációra sem, hogy a javítás mikéntje később is precízen visszakövethető legyen. Nullás, vagy mínuszos Én nem kérdeztem, hogy mennyi haszonnal adták el az autót, de az arányokat elnézve a javítás után jó, ha nullszaldós lesz az üzlet. A 75.000,- Ft-os szállítási költség, a feleslegesen megvásárolt, több mint 30 ezer forintos csapágykészlet, majd kb. ugyanennyiért a valóban megfelelő alkatrész, a szakértői vélemény és persze a ráfordított munkaórák után – nem is beszélve a kiesett bevételről a foglalt szervizállás miatt –kötve hiszem, hogy akár egy huncut forint is maradt náluk pluszban. Mégis! Nem korrektebb megoldás egy üzlet hasznát feláldozni azért, hogy az egész vállalkozás reputációja ne sérüljön? A korrekt eljárás externális hatása remélem, bőven megtérül a kereskedés számára, és azt is nagyon remélem, hogy a történet elolvasása után ezt így fogja jónak látni minden hazai használt autó kereskedő. A cikk elkészítéséért hálás köszönet illeti a Fáber Team Márkafüggetlen Autószerviz tulajdonosát és munkatársait!

Személyautó és villamos ütközött Budapesten

2016.10.03.
Kisdi Máté elmondta, hogy mindkét irányban áll a villamosforgalom. A tűzoltók az autóból egy 50 év körüli eszméletlen férfit szabadítottak ki, akit átadtak a mentőknek. A villamoson senki sem sérült meg - tette hozzá.
Címkék: 

Ogier nyerte a Korzika-ralit

2016.10.03.
Sébastien Ogier már a verseny elején magához ragadta a kezdeményezést, és már az első gyorsasági után 15 másodperccel vezetett a citroenes Kris Meeke előtt. A brit versenyző utána defektet is kapott, amitől Ogier előnye több mint fél percre nőtt, aztán a Citroenes egy kicsúszást követően összetörte a DS3 WRC-t, és kiszállt a versenyből, bár a vasárnapi power stage-re összerakták az autóját, amit meg is nyert. Meeke kiesése után a hyundai-os Thierry Neuville közelítette meg legjobban Ogier-t, a belgát viszont Andreas Mikkelsen szorongatta a második helyért folyó harcban. Neuville megtartotta a második helyet a végén is, de arra már nem futotta az erejéből, hogy Ogier-re nyomást helyezzen. Negyedikként végzett a tavalyi korzikai győztes, a harmadik Volkswagent vezető Jari-Matti Latvala. A finn ezúttal beállítási és fékproblémákkal küzdött, és nem volt magabiztos az autó vezetése közben. Ötödik lett az ír Craig Been, akinek ez volt az első aszfaltos versenye a DS3 WRC-vel. Mögötte két Hyundai versenyző, a kemény borítást nem igazán kedvelő Hayden Paddon és a defekt által lassított Dani Sordo végzett, a legjobb 10-be még a három fordos versenyző, Eric Camilli, Mads Ostberg és Ott Tanak fért be. Eredmények: 1 Sebastien Ogier, J.Ingrassia Volkswagen Motorsport Volkswagen 4h07m17.0s 2 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Motorsport Hyundai 46.4s 3 Andreas Mikkelsen, A.Jager Volkswagen Motorsport II Volkswagen 1m10.0s 4 Jari-Matti Latvala, M.Anttila Volkswagen Motorsport Volkswagen 1m35.6s 5 Craig Breen, S.Martin Abu Dhabi Total WRT Citroen 2m18.6s 6 Hayden Paddon, J.Kennard Hyundai Motorsport N Hyundai 2m36.1s 7 Dani Sordo, M.Marti Hyundai Motorsport Hyundai 3m06.9s 8 Eric Camilli, B.Veillas M-Sport World Rally Team Ford 4m53.9s 9 Mads Ostberg, O.Floene M-Sport World Rally Team Ford 5m37.7s 10 Ott Tanak, R.Molder   Ford 6m26.6s  

Rosszul lett a Budapestre induló Lufthansa gép kapitánya

2016.10.03.
– A gép elindult a felszállópályán, amikor váratlanul letért arról és beállt egy parkolóba – tudósított a fedélzetről az autoszektor.hu főszerkesztője, Koloszár Tamás. A légi kísérő német és angol nyelven azonnal orvost keresett az utasok között, majd elindult a pilótafülkébe. Három orvos is jelentkezett, ám addigra megérkezett a repülőtér egészségügyi szolgálata és a pilótát elszállították. A gép 16.50-kor egy mellékparkolóban vesztegel, az utasok egyelőre nem tudják, mikor indulhat el Frankfurtból és mikor száll le a Liszt Ferenc repülőtérre. – Időközben a légitársaság arról értesítette SMS-ben a gépen veszteglő utasokat, hogy várhatóan 17-10 kor elindul a repülő. Az kérdéses, hogy a másik kapitány mikor érkezik – telefonálta kollégánk.

Malajziai Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang

2016.10.03.
Nagy-Britannia: Daily Telegraph: "Lewis Hamilton a Malajziai Nagydíjon történt motorhiba után a Mercedes ellen fordult. A sepangi hőségben kigyulladt Hamilton Mercedesének a motorja, és szárnyra kapott a feltételezés, mely szerint a brit címvédővel a saját csapata babrált ki." Daily Mail: "Lewis Hamilton címvédésről szőtt elképzelései most füstbe mentek, a Mercedes pilótája pedig válaszokat követel a munkaadójától." The Guardian: "Az összeesküvés-elméletek, melyek szerint a Mercedes inkább Nico Rosberget látná világbajnokként Lewis Hamilton helyett, a legnagyobb támogatást épp a címvédőtől kapják." Olaszország: La Gazzetta dello Sport: "Vettel autója összetört, Hamiltoné kigyulladt, Malajziában Ricciardo nyert. Vettel hullámvölgyben van, de erről a Ferrari is tehet. Ricciardo Verstappennel kéz a kézben ért célba, majd megkínálta a hollandot és Rosberget a cipőjébe töltött pezsgővel." La Stampa: "Egy szezon a Ferrari ellen. Vettel hullámvölgye továbbra is tart: a Malajziai Nagydíj egy kilométer alatt véget ért a számára. Ez azonban éppen elég volt arra, hogy nekimenjen Rosbergnek és kitörje az autója kerekét, így kénytelen volt gyalog visszatérni a boxba." Spanyolország: Marca: "Egy váratlan motorhiba miatt 15 körrel a leintés előtt drámai véget ért az addig magabiztosan vezető Lewis Hamilton számára a Malajziai Nagydíj." El Mundo: "A rajt után 600 méterrel Sebastian Vettel és Nico Rosberg ütközése borzolta a kedélyeket, 40 körrel később pedig Lewis Hamilton Mercedesében kigyulladt a motor. A meglepő kiesés visszarántotta a földre a brit címvédőt, aki már úgy érezhette, hogy ismét vezetni fogja a vb-pontversenyt." Ausztria: Der Standard: "Ritka, hogy Nico Rosberg annyira örül egy harmadik helynek, mint ahogyan tette azt a vasárnapi Malajziai Nagydíj után. Valamivel kevesebb mint két órával az eredményhirdetés előtt még úgy tűnt, hogy az idény 16. futama hatszáz méter után véget is ér a pontverseny éllovasa számára." Franciaország: RTL Radio: "A balul sikerült időmérő edzés és a rajt utáni ütközés ellenére Nico Rosberg a hétvége igazi győztese. Öt futammal a vége előtt 23 pont az előnye a címvédő és most motorhiba miatt kieső Lewis Hamiltonnal szemben. De még nem dőlt el semmi." LíÉquipe: "Daniel Ricciardónak biztosan sokat segített, hogy Hamiltonnak az élről kellett feladnia a versenyt, de a csapattársával folytatott csata során az ausztrál pilóta megmutatta, hogy még mindig ő az elsőszámú versenyző a Red Bullnál."

Emelkedik a gázolaj ára

2016.10.03.
Az emeléssel a gázolaj átlagára 348-349 forintra nő, a benziné 339-340 forint marad. Az üzemanyagok ára legutóbb szombaton változott, akkor a 95-ös benzin átlagára bruttó 6,35 forinttal, a gázolaj átlagára bruttó 12,70 forinttal nőtt. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója