Mától teljes a 16 milliárdos budai fonódó villamoshálózat

2016.03.14.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 2011 februárjában közölte, hogy helyt adott a II. kerület egyes kifogásainak, és május 31-ére tolta ki a támogatási szerződés határidejét, eddig kellett a II. kerületnek mint területgazdának kiadnia hozzájárulását az építési engedélyhez. Tarlós István főpolgármester 2011. április végén már arról beszélt, ha napokon belül nem születik döntés vagy nem mozdul el a holtpontról a budai fonódó villamoshálózat projektjének ügye, akkor Budapest nem valósítja meg a beruházást. Tarlós István főpolgármester akkor azt mondta, a projekt "Széll Kálmán téri ága" 12,5 milliárd forintot igényel, itt kötik össze a 17-es villamost a 61-essel, a Bem rakparti szakasz pedig 5,2 milliárd forintból épül meg, az a 17-es villamost a 19-es és a 41-es vonalba kapcsolja be. A Széll Kálmán tér felújítási munkálatai 2015 januárjában kezdődtek meg. A budai fonódó villamoshálózat építése és a Széll Kálmán tér felújítása miatt jelentős közlekedési változások voltak Budapesten. A műszaki átadás-átvétel a tervezett határidő betartásával, december 23-án történt meg. A Lánchídnál, a Clark Ádám téri aluljárónál azonban még folytak a munkálatok, itt ugyanis ki kellett szélesíteni az alagutat. A fonódó villamoshálózat menetrendje 2016. január 16-án üzemkezdettől lépett életbe. Az új forgalmi rendben a 17-es villamos meghosszabbított útvonalon, a Margit híd budai hídfőjétől - a Széll Kálmán téren, az Alkotás utcán és a Fehérvári úton át - a Savoya Parkig közlekedik. A 18-as villamos megszűnt, szerepét a Hűvösvölgytől a Széll Kálmán tér-Krisztina körút-Fehérvári út útvonalon a Budafok, Városház térig közlekedő 56-os, illetve az 56A villamos vette át. Az 56-os csak hétköznap csúcsidőben jár, azon kívül a Móricz Zsigmond körtérig közlekedő 56A villamos szállítja az utasokat. A 19-es és a 41-es villamos a jelenlegi dél-budai végállomásától meghosszabbított útvonalon, a Batthyány téren át a Bem rakpart-Frankel Leó út-Bécsi út vonalon a Bécsi út/Vörösvári út végállomásig jár, azonban a Clark Ádám téri munkák elkészültéig mindkét járat két szakaszon közlekedett, az utasok a Lánchíd alatti gyalogosalagúton átsétálva másik villamosszerelvényre átszállva tudtak továbbutazni. A 61-es villamos a Fehérvári út elejéig közlekedik, végállomása a 47-es villamos Móricz Zsigmond körtéri megállójába került át. A fonódó villamoshálózat elkészültével megszűnt a 86-os autóbusz, szerepét Budán a 9-es busz, a Bogdáni út és a Batthyány tér között közlekedő új 109-es busz, a Batthyány tértől meghosszabbított útvonalon, szintén az óbudai Bogdáni útig közlekedő 111-es busz, továbbá a 17-es, a 19-es és a 41-es villamos vette át. A 111-es busz útvonala hosszabb lett, a Batthyány tértől a Kolosy téren át az óbudai Bogdáni útig közlekedik. Óbuda felől a fonódó villamosokra a Kolosy téren lehet átszállni. A 160-as, a 260-as és a 260A busz útvonala lerövidült: a buszjáratok a külső végállomásuktól az óbudai rendelőintézetig közlekednek. A Lánchíd budai villamosalagútjának 2015 márciusában kezdett felújítását március 10-én fejezték be: az új szerkezetű alagút szélesebb lett, a korábban középen álló alátámasztó acéloszlopokat elbontották, hogy valamennyi villamostípus elférjen az alagútban. Így mától Dél-Budától Óbudáig jár a 19-es és a 41-es villamos, ezzel teljessé válik a budai fonódó villamoshálózat. A budai fonódó villamos az Új Széchenyi Terv Közlekedési Operatív Programjának segítségével európai uniós és hazai forrásból épült meg, összesen 15,9 milliárd forintból.
Címkék: 

ICDP sikeres kereskedői reakciók a megváltozott fogyasztói szokásokra V. rész

2016.03.14.
A negyedik részben tárgyaltakkal szemben – ahol egyértelművé vált, hogy az autógyártók honlapjai mennyire fontosak a vásárlók számára az információszerzés szempontjából – az ICDP kutatói egy érdekes adatra lettek figyelmesek. 2014 májushoz képest a következő év augusztusig 32,4%-kal kisebb internetes adatforgalmat mértek a vizsgálatban szereplő oldalak esetében. Az ábráról is világosan leolvasható, hogy tavaly januárban volt a látogatottság a maximális szinten, utána erőteljes hanyatlásnak indult, és májusban érte el a mélypontot. Ez alapján valószínűsíthető, hogy ugyanúgy, ahogy az értékesítésben, az oldalak látogatottságát tekintve is lehet bizonyos szezonalitás, és talán más szempontok is, amit érdemes tovább vizsgálgatni. Az országok közötti összehasonlításban Németország szerepel az első helyen, ezzel megelőzve Franciaországot és Angliát, akik a sorrendjüket tekintve ráadásul helyet is cseréltek tavaly májusban. Az autógyártók honlapjainak látogatottsága 2014. május és 2015. szeptember között - jól látható az ingadozás Eddig csak általános trendeket vizsgáltunk, de kicsit mélyebbre ásva látszik, hogy az egyes szegmensek különbözőképp viselkedtek ugyanabban az időintervallumban. A prémium márkák esetében az internetes forgalom a legjobb hónapban is csak 10 millió látogatás körül alakult, de a zuhanás meredekebbnek bizonyult, és 6 millió alatt állt meg (2015. május). Ezzel szemben az alsóbb kategóriákban a csökkenés jóval kisebb mértékű volt, és csak a 7,25 milliós szintre esett vissza. Mindkét szegmensben Németország végzett az élen. Az is látszik, hogy a britek jobban keresik a prémium márkákat a franciáknál, akik viszont az alsóbb kategóriás autók iránt érdeklődnek élénkebben. Különböző kategóriákban már érezhetőek az eltérések - a németek végeztek az élen A vizsgált teljesítménymutatók (KPI-ok) alapján ennél mélyebb következtetések nehezen vonhatók le, de az biztos, hogy érdemes lenne egy komplex internetes elemzést végrehajtani, hogy jobban kirajzolódjanak az eltérések okai. A következőkben a tanulmány rátér a vizsgált gyártói oldalak információtartalmának és az ajánlott szolgáltatások struktúrájának elemzésére. A megfelelő struktúra kialakítása kétségkívül kiemelten fontos a potenciális vevők becsalogatása, bevonzása, és vásárlóvá „konvertálása” szempontjából. Jó ha van, sőt kötelező, de egyáltalán nem mindegy, milyen felépítésű az autómárka honlapja (forrás: northyorkchrysler.ca) Az, ahogy a termék, a kapcsolódó szolgáltatások, és az összes releváns információ megjelenik a honlapon, hatást gyakorol a vásárlás folyamatára, melynek célja minden szereplő szempontjából egyértelműen az, hogy a jármű gazdára találjon. éppen ezért az ICDP ebben a kutatásában három fő szempont szerint vonta górcső alá a látogatók oldalait: weboldal megjelenése vásárlói interakció és honlapon keresztül igénybe vehető szolgáltatások közösségi média használata Az első kérdéskörben a szakemberek arra voltak kíváncsiak, hogy az oldalak mennyire ország specifikusak, továbbá megjelenésük mennyire van okostelefonra és tabletre is optimalizálva. Megállapítást nyert, hogy a honlapok 100%-ban ország specifikusak, és a megkérdezettek mind azt vallják, hogy ez döntő jelentőségű a potenciális vásárlók megszólítása szempontjából. A „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” elve ebből a szempontból legalábbis kiválóan kirajzolódik, ugyanakkor a második és harmadik szempontot vizsgálva már korántsem ilyen egyértelmű az eredmény. Arról már korábbi ICDP kutatásokban is volt szó, hogy a lehetséges vevők egyre nagyobb arányban mobil eszközökről böngésznek, így ezekre a felületekre optimalizálni a megjelenést ma már elengedhetetlen. És láss csodát, az oldalak 30%-a még mindig nem képes a fogyasztói elvárásoknak megfelelő tökéletes megjelenésre tablet eszközön (a vizsgálatot Apple iPad-dal végezték), ugyanakkor már csak egyetlenegy olyan honlap volt, melynek gondja volt a mobiltelefon kijelzőjén való megjelenéssel. Világos, hogy ezek a gyártók potenciális vásárlókat veszítenek, ha nem biztosítanak a fogyasztói igényeknek megfelelő hozzáférést a honlapjukhoz, így a fejlesztés egyértelműen elengedhetetlen. „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” (forrás: tradeglobal.com) A következő fejezetben a vásárlói online interakcióról lesz szó, valamint a közösségi média bevonásának fontosságáról. Aki lemaradt volna, cikksorozatunk első négy részét ide, ide, ide és ide kattintva olvashatja.

Halálos gyalogosgázolás történt Óbudán

2016.03.14.
A gázoló autó egy villamosnak csapódva állt meg, az utóbbi járművön senki nem sérült meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján közölte, a két jármű eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze reggel 7 óra 30 perc körül, a Bécsi út és a Vörösvári út kereszteződésében. Az ütközéstől az egyik autó megpördült és elsodort egy járdaszigeten várakozó gyalogost, aki a helyszínen életét vesztette. Az autó végül egy végállomáson álló villamosba csapódott - olvasható a police.hu oldalon. Az M1 aktuális csatorna helyszíni beszámolója szerint a baleset akkor történt, amikor egy személyautó egy autóbuszt próbált kikerülni, sikertelenül. A személyautó végül a 17-es villamosnak ütközve állt meg. Az M1 úgy tudja, hogy az új, CAF-típusú villamoson senki nem sérült meg. A rendőrség később közölte, hogy a megpördülő autó sofőrjét mentő vitte el a helyszínről.

A pilóták orvosi ellenőrzésének szigorítását javasolják

2016.03.14.
A Párizsban vasárnap nyilvánosságra hozott jelentés megerősítette, hogy a másodpilóta, a súlyos lelki problémákkal küszködő és emiatt több terápián átesett Andreas Lubitz szándékosan vezette a gépet a hegynek. A Germanwings német diszkont légitársaság Barcelona-Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépe a fedélzeten 150 emberrel 2015. március 24-én csapódott egy hegyoldalnak Franciaország déli részén, az Alpokban. A légi baleseteket vizsgáló francia hivatal (BEA) két biztonsági ajánlást fogalmazott meg a pilóták repülési képességégének szűrésére, elsősorban a pszichológiai és pszichiátriai problémák tekintetében. A szakértők szerint olyan intézkedésekre van szükség, amelyekkel érzékelhető, amikor egy pilóta azért nem akar a problémáihoz orvosi segítséget kérni, mert attól tart, hogy elveszti a pilótaengedélyét. - Egyértelműbb szabályokat kell megkövetelni, hogy tudni lehessen, mikor szükséges az orvosi titoktartást megtörni - mondta a sajtótájékoztatón Arnaud Desjardins, a vizsgálattal megbízott szakértő. "Több magánorvos tudott arról, hogy a másodpilóta beteg, de ez az információ nem jutott el sem a légügyi hatóságokhoz, sem a Germainwingshez, amely alkalmazta" - tette hozzá. A 28 éves másodpilóta 2014 decemberében depresszióban szenvedett, s emiatt több orvosnál is járt, de az orvosok nem tiltották el egyértelműen attól, hogy pilótaként repülőgépet vezessen a polgári légiközlekedésben. A BEA jelentése szerint egy pszichiáter hét héttel a katasztrófa előtt azt ajánlotta neki, hogy pszichiátriai kórházban kezeltesse magát. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) tavalyi októberi akciótervében fenntartotta egyebek mellett azt az ajánlást, amely szerint a személyzet legalább két tagjának kell a pilótafülkében lennie, a pilótáknak mély pszichológiai vizsgálaton kell átesnie a képzés részeként, vagy a pályakezdés előtt, a légitársaságnak pedig ellenőriznie kell, hogy a vizsgálat lezajlott. Az ajánlások érvénybe léptetése 2016-ban folyamatosan történik a légitársaságoknál, de nem mindegyik élvez egyhangú támogatást. A német pilóták szakszervezete például úgy véli, hogy a biztonság tekintetében nagyobb kockázattal, mint nyereséggel jár az, hogy a személyzet legalább két tagja a pilótafülkében tartózkodik. A francia jelentés szerint a Germanwings járatának másodpilótája kihasználta azt, hogy a másik pilóta kiment a pilótafülkéből, magára zárta a kabint és félórával a felszállás után megkezdte a leszállást, majd nekivezette a gépet a hegyoldalnak. A BEA tavaly májusban ismertetett előzetes jelentése szerint Andreas Lubitz szándékosan idézte elő a katasztrófát. Cselekvőképes volt és valamennyi tevékenysége arra irányult, hogy lezuhanjon a gép. Az Airbus A320-as repülőgép fekete dobozából kinyert adatok alapján megállapították, hogy a másodpilóta egyedül tartózkodott a pilótafülkében és megtagadta az ajtó kinyitását a személyzet tagjainak többszöri kérésére ellenére.

Robotautó-technológiai céget vásárolt meg a General Motors

2016.03.14.
A 2013-ban alapított Cruise Automation járművekbe utólagosan beépíthető önállóan tájékozódó, a járművek autonóm közlekedését lehetővé tévő berendezések fejlesztésével foglalkozik. A General Motors közleménye nem tér ki a vételárra. A Cruise Automation függeltlen részlegként működik tovább a konszern keretein belül, a cég kaliforniai központját pedig a GM kutatási-fejlesztési telephelyként tartja meg. A GM az önállóan navigáló járművekben és a fuvarmegosztó szolgáltatásokban látja a mobilitás jövőjét. Nemrégiben fektetett be például 500 millió dollárt a Lyft fuvarmegosztó szolgáltatásba, az Uber egyik legnagyobb versenytársába, illetve elindította saját fuvarmegosztó szolgáltatását, a Mavent is. A GM a Lyft megvásárlásával az önállóan navigáló járművekkel operáló taxi-szolgáltatások elterjedése előtt egyengeti az utat és a Cruise Automation megvásárlása is valószínűleg ebbe a fejlesztési stratégiába illeszkedik. Dan Ammann, a GM elnökének meggyőződése szerint a vezető nélkül autonóm módon közlekedő autók első vásárlói a fuvarozó cégek lesznek. Magánszemélyek csak jóval később fognak ilyen autókat vásárolni.
Címkék: 

Red Bull Air Race – Nicolas Ivanoff nyerte a szezonnyitót

2016.03.14.
Miután a tavalyi világbajnok, Paul Bonhomme és a sportág "keresztapja", Besenyei Péter is visszavonult a sorozattól, az új szezon első versenyén az eddig kevésbé ismert nevek játszották a főszerepet, néhány nagyágyúnak pedig a 14 közé sem sikerült eljutnia Abu Dzabiban. Matt Hall leszereplése különösen nagy meglepetés volt, az ausztrál ugyanis uralta a pénteki időmérőt, de a 10-es kaput eltalálta, így Kirby Chambliss ment tovább. A legjobb négy között a francia Nicolas Ivanoff volt a leggyorsabb, akihez a nagyobb nevek közül csupán az osztrák Hannes Archnak és a német Matthias Dolderernek sikerült felnőni. François Le Vot pedig pályafutása legjobb eredményét érte el. Óriási csatát és izgalmakat hozott a Final 4, amelyben nagyszerű teljesítményt nyújtott az idáig először eljutó Le Vot. A rutintalanságát nem tudta kihasználni az osztrák Hannes Arch, aki sokáig fej-fej mellett ment vele, végül mégis mögötte végzett. Matthias Dolderernek eszébe sem jutott leereszteni és beérni azzal, hogy ott van a legjobb négy között. Magabiztos volt és nagyon gyors időt (58.660) futott, amely végig versenyben tartotta az első helyért. Hogy ez nem jött össze neki, arról a francia Nicolas Ivanoff gondoskodott, aki egy közel hibátlan manőversorozattal 58.550-es időt futva megszerezte élete első Red Bull Air Race győzelmét! – Most legyen vége a világbajnokságnak! – viccelődöt a verseny után Nicolas Ivanoff. – Nagyon nehéz volt itt Abu Dzabiban, de nem stresszeltünk a versenypályán. Óvatosan repültünk, ami elégségesnek bizonyult. Nagyon boldogok vagyunk a csapatommal és a szurkolóimmal együtt – fogalmazta meg a francia. Ivanoffhoz hasonlóan Matthias Dolderer is elégedetten nyilatkozott: "Nagyon boldog vagyok. Tiszta fej kellett a versenyhez, amelyhez hozzájárult a tudat, hogy egy kiváló csapat van mögöttem. Sokat képeztük magunkat és a stratégiával is sokat foglalkoztunk. Úgy gondolom, minden kifizetődő volt." Érthető módon óriási volt az öröm az élete első dobogós helyezését elérő François Le Vot arcán: "Várakozáson felül teljesítettem, és még kell is néhány óra, hogy felfogjam, mi is történt. Keményen dolgoztam és továbbra is így teszek. Nagyon boldog vagyok és szeretnék köszönetet mondani a csapatomnak a segítségért." Mester Kurzus 1. Nicolas Ivanoff (FRA) 0m 58.550s 2. Matthias Dolderer (GER) 0m 58.660s 3. François Le Vot (FRA) 1m 02.281s 4. Hannes Arch (AUT) DSQ Utánpótlás osztály 1. Daniel Ryfa (SWE) 1m 06.308s 2. Kevin Coleman (USA) 1m 06.945s 3. Florian Bergér (GER) 1m 08.325s 4. Ben Murphy (GBR) 1m 08.390s
Címkék: 

Nyugdíjba vonul a rekorder amerikai űrhajós

2016.03.14.
A NASA bejelentése szerint Kelly április elsején vonul vissza. Az 52 éves Kelly négy űrutazása alatt összesen 520 napot töltött az űrben. Kelly és Mihail Kornyijenko orosz űrhajós a minap tértek vissza a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) a Földre, miután közel egy évet - 340 napot - töltöttek a világűrben. Ez alatt az idő alatt mintegy 200 millió kilométert repültek a Föld körül, 5440-szer kerülték meg a Földet. Az amerikai űrkutatás történetében ez volt az eddigi leghosszabb űrutazás. A NASA számos orvosi vizsgálatot végez azzal kapcsolatban, hogy hogyan hatott Kelly szervezetére a hosszú tartózkodás az űrben. Az adatokat összehasonlítják ikertestvére, Mark Kelly orvosi adataival, hogy többet tudjanak meg az emberi test tűrőképességének határairól, mielőtt egy hosszabb feladatra, a Marsra küldenének űrhajósokat. Kelly, aki korábban egy 159 napos misszióban is részt vett, azt mondta, a legnagyobb nehézséget az jelentette a számára, hogy távol volt a családjától és a barátaitól.
Címkék: 

A világ legnagyobb óceánjáróját tesztelik Franciaországban

2016.03.14.
Több ezer ember gyűlt össze a napokban Saint-Nazaire kikötőjében, hogy végignézze a hetven méter magas Harmony of the Seas vízrebocsátását - a 362 méter hosszú, 16 emeletes óceánjáró első próbaútját. Az egymilliárd euróért (310 milliárd forint) megrendelt hajó a tengeri üdültetéssel foglalkozó Royal Caribbean International (RCI) vállalat számára épül. A 120 ezer tonnás vízi járművet várhatóan két hónapon belül leszállítják az amerikai székhelyű cégnek. Miután teljesen elkészült, a Harmony of the Seas hatezernél is több utas és nagyjából kétezer fős személyzet szállítására lesz alkalmas - írta a BBC News. A gigantikus óceánjáró már hónapok óta a francia kikötőváros nevezetessége, utazási irodák naponta visznek kíváncsi turistákat a sétahajóhoz, amely nagyobb, mint Saint-Nazaire bármely épülete.

Kerítésnek és villanyoszlopnak ütközött a bódult BMW-s

2016.03.14.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt hétfőre virradóra Szolnok belterületén, a Kölcsey Ferenc utcában. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a sofőr bódult állapotban vezetett, járműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg. A terepjáró először egy kerítésnek, majd az út melletti villanyoszlopnak üközött és az útpadkán állt meg. A balesetben a jármű vezetője és utasa is megsérült, a biztonsági övet egyikük sem használta. A Szolnoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. A rendőrök a terepjárót vezető rákócziújfalui férfit járművezetés bódult állapotban bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Napsütésre, szélre, esőre és hózáporokra is készülni kell a héten

2016.03.14.
Hétfőn országszerte gyengén felhős vagy derült lesz az ég sok napsütéssel, csapadék nem várható. Ezzel együtt viszont többfelé erős, főként az Észak-Alföldön és Borsodban viharos szélre kell készülni. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 4 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet 6-11 fok között valószínű. Kedden, március 15-én kora reggeltől kezdve észak felől egyre többfelé várható vegyes halmazállapotú csapadék: kezdetben többfelé havazás, havas eső, majd a hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan fokozatosan inkább eső valószínű. Délutántól az északi megyékben szakadozottabbá válik a felhőtakaró, arrafelé a tartósabb csapadék megszűnik, de záporok, néhol hó- és jégdarazáporok továbbra is előfordulhatnak. Több helyen erős, a Dunántúlon néhol viharos lesz a szél. A leghidegebb órákban mínusz 4 és plusz 2 fok között, nappal plusz 2-7 fok között alakul a hőmérséklet. Szerda reggel még nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd kelet felől felszakadozik, csökken a felhőzet. A Tiszántúlon, illetve az Északi-középhegységben már hosszabb időre is kisüt a nap, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határ mentén estig felhős marad az idő. Egyre kevesebb helyen várható záporeső, illetve néhol hó- és jégdara. Estére a leginkább felhős nyugati területeken is megszűnik a csapadék. Helyenként megerősödhet a légmozgás. A minimumhőmérséklet mínusz 3 és plusz 2 fok között valószínű. Napközben a Dunántúlon plusz 5-8, másutt plusz 7-12 fokig melegszik a levegő. Csütörtökön hajnalra a Nyugat-Dunántúlon is kiderül az ég, emellett a szélvédett területeken foltokban köd képződik. Napközben országszerte derült, vagy gyengén felhős, csapadékmentes idő várható. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 6 és plusz 1 fok között valószínű. A fagyzugos, északkeleti körzetekben lesz a leghidegebb, de az alföldi pusztákon is előfordulhat mínusz 5 és mínusz 3 fok körüli hideg. A legmagasabb hőmérséklet 9-13 fok között valószínű. Pénteken sok napsütés várható, de délutántól észak felől átmenetileg többfelé felhősödésre lehet számítani és estétől a Dunától keletre egy-egy zápor is lehet jégdarával, a hegyekben pedig hózápor is kialakulhat. Több helyen megerősödik, a nap végén viharossá is fokozódik a szél. A leghidegebb órákban mínusz 5 és plusz 1 fok között, napközben 10-15 között alakul a hőmérséklet. Szombaton a több-kevesebb napsütés mellett egy-egy zápor, a hegyekben hózápor is kialakulhat. Sok helyen megerősödik, néhol viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet 6-11 fok között alakul. Vasárnap a felhősebb régiókban előfordulhat helyenként futó zápor, amelyet jégdara is kísérhet. Továbbra is erős marad a szél. A minimumhőmérséklet mínusz 4 és plusz 2, a maximumhőmérséklet 6-11 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója