Audi Hungaria: Tettekkel és TT-kel a kisgyermekek egészségéért

2016.03.12.
A Győrben készülő Audi TT modellek tulajdonosait tömörítő egyesület a tavalyi évben Győrben megrendezett TT Birthplace Tour alkalmával szervezett gyűjtést tagjai között az Alapítvány számára. A fotón balról: Lőre Péter, az Audi Hungaria kommunikációs és kormánykapcsolati igazgatója, Kovácsné Lengyel Mónika, a Gézengúz Alapítvány győri intézetvezetője és Claus-Dieter Rudolph, a TT Owners Club pézügyekért felelős vezetője.  Az Audi Hungaria örömmel állt a kezdeményezés mellé, és megduplázta a tagok által összegyűjtött összeget. „Vállalatunk, a régió legnagyobb munkáltatójaként elkötelezett munkatársai és a régióban élők életminőségének javításáért”, mondta Lőre Péter, az Audi Hungaria kommunikációs és kormánykapcsolati igazgatója. Ennek szellemében immár több alkalommal támogattuk a Gézengúz Alapítványt, valamint a régió további intézményeit és alapítványait. Ezt a jó szokásunkat a jövőben is megőrizzük”, tette hozzá Lőre Péter. Az alapítvány az 5000 eurós támogatásból az év végéig olyan ingyenes szűrővizsgálat-sorozatot szervez, amely mintegy 150 családnak segít felismerni, ha babájuknál valamilyen fejlődési probléma jelentkezik. A Gézengúz Alapítvány, csakúgy mint az Audi Hungaria immár 23 éve működik Győr városában. Az alapítványnál 16 szakember és 3 szakmai önkéntes végzi a születési károsult csecsemők és kisgyermekek diagnosztikai ellátását, korai fejlesztését és komplex rehabilitációját. A tavalyi évben több mint 750 család számára nyújtott segítséget a Gézengúz Alapítvány.

Rekord februári értékesítés a BMW centenáriumi évében

2016.03.11.
2016. második hónapjában tovább folytatódott a BMW Group centenáriumi évének rekordszintű értékesítési sikertörténete: a vállalatcsoport soha nem adott még el annyi autót és motorkerékpárt februárban, mint idén. A világszerte átadott 163 965 darab BMW, MINI és Rolls-Royce modell 7,9 százalékkal múlja felül a 2015. februárjában regisztrált értéket, miközben a kimagasló értékesítési eredménynek köszönhetően – 7,7 százalékkal növekedve – immáron 316 846 modellre nőtt a BMW Group első két hónapban értékesített járműveinek száma. „Miközben bejelentettük centenáriumi ünnepségsorozatunk állomásait, nagy örömmel nyugtázzuk, hogy értékesítési eredményeink újabb és újabb magaslatokba érkeznek” – fogalmazott Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának értékesítésért és BMW-marketingért felelős tagja. „Ahogyan azt vártuk, egyes piacokon kimagasló húzóerővel, míg máshol ellenszéllel találkozunk. A siker kulcsa mindazonáltal vadonatúj, innovatív modelljeinkben rejlik, így továbbra is optimisták vagyunk a tekintetben, hogy az év előrehaladtával stabilan fenntartható értékesítési növekedést regisztrálunk majd” – tette hozzá. 2016. első két hónapjában világszerte összesen 277 304 darab BMW modell talált gazdára, ami 8,3 százalékos abszolút értékesítési növekedés, amelyből a bajor gyártó majd’ mindegyik modellsorozata kivette a részét. Az új BMW 1-es sorozatból 24 621 példány kelt el idén januárban és februárban, ami 14,3 százalékos emelkedésnek felel meg. A BMW 2-es sorozat értékesítése két hónap után 24 014 darabon áll, amelyből a 2-es Active Tourer 10 699 darabbal, a 2-es Gran Tourer pedig 6 698 darabbal vette ki a részét. 2016-ban eddig 6 506 darab luxuslimuzint adott át ügyfeleinek világszerte a bajor gyártó: a vadonatúj BMW 7-es sorozat ezzel 21,6 százalékkal magasabb eredményt ért el, mint egy évvel korábban. A BMW X modellcsalád tagjait övező globális népszerűség mindeközben mit sem csökkent: az új BMW X1 28 882 darabbal 59,6 százalékos emelkedést, a BMW X3 22 694 példánnyal 16,8 százalékos javulást, míg a BMW X6 6 869 modellel 20,3 százalékos emelkedést ért el. Idén eddig összesen 2 871 darab, jövőbe mutató négykerekűt adott át innovatív ügyfeleinek a BMW i divízió. Amióta 2013 végén megérkezett a piacra, a BMW Group almárkája már több mint 50 000 darab BMW i modellt értékesített világszerte. 2016. első két hónapjában összesen 39 237 MINI-ügyfél szavazott a brit kisautó valamelyik típusára, amellyel a MINI 4,1 százalékos abszolút gyarapodást produkált. A márka egyik kiugró sikermodellje az ötajtós MINI, amelyből világszerte 11 606 darab talált gazdára a két hónap alatt. Az egy évvel korábbi számok tükrében ez 29,5 százalékos javulás. A nemrégiben bemutatott vadonatúj MINI Clubman kiváló úton halad a brit kisautó-gyártó újabb nemzetközi sikertörténete felé: a hatajtós egyéniségből idén már 5 603 modellt értékesített a gyártó. Európában 134 140 darab BMW és MINI modellt adott át ügyfeleinek a BMW Group az idei év első két hónapjában, amely 11,4 százalékkal magasabb érték, mint a 2015. első két hónapjában elkönyvelt adat. Amíg Olaszországban 12 522 darab átadott modellel 12,4 százalékkal, addig Franciaországban 12 172 példánnyal 13,3 százalékkal, Spanyolországban pedig 8 949 eladott modellel 22,5 százalékkal növekedett a vállalatcsoport. Az Ázsiában ez idő alatt értékesített 113 588 BMW és MINI modell 12,1 százalékos fejlődésnek felel meg. Amíg Kínában 80 215 darab négykerekűt (12,7 százalékos javulás), addig Japánban 9 491 (15 százalékos fejlődés), Dél-Koreában pedig 9 328 modellt (13,3 százalékos gyarapodás) értékesített a BMW Group. Az amerikai kontinensen a BMW és MINI modellek első két hónapi értékesítése 6,4 százalékos abszolút csökkenéssel zárt, 58 174 modellt adva át az ügyfeleknek. Noha az Egyesült Államokban értékesített 46 657 darab BMW és MINI modell 8,7 százalékos csökkenésnek felel meg az előző év hasonló időszakához képest, Kanadában a vállalatcsoport 5 191 átadott négykerekűvel 8,8 százalékos eladási javulást könyvelhetett el. A BMW Motorrad világszerte nem kevesebb, mint 17 323 darab motorkerékpárt és robogót értékesített 2016. első két hónapjában, amellyel a centenáriumát ünneplő vállalatcsoport motorkerékpárokat gyártó divíziója 12,1 százalékos abszolút javulást ért el. A BMW Group értékesítési eredményei 2016. februárjában és az év első két hónapjában   2016. febr. 2015. febr-hoz képest 2016. jan-febr 2015. jan-febr-hoz képest BMW Group autók 163 965 +7,9% 316 846 +7,7% BMW 143 419 +9,1% 277 304 +8,3% MINI 20 370 +0,3% 39 237 +4,1% BMW Motorrad 9 835 +7,0% 17 323 +12,1%  
Címkék: 

Skoda Rally Team Hungária: tovább az úton

2016.03.11.
Csupán egyetlen örömteli változásról számolhatok be, rövidesen egy új partner érkezését jelenthetjük be – mondta sejtelmesen Herczig Norbert. – A meglévő és az új támogatói kör pedig biztosítani tudja azt a hátteret, hogy ezzel a kiváló technikával a magyar bajnokságban végig ott legyünk a mezőnyben. Természetesen ezzel nem elégszünk meg, sikerre éhesen vágunk neki a szezonnak, nagyon szeretnénk a tavalyi eredményünket megismételni. Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű, hiszen a hírek szerint futamonként legalább kilenc-tíz R5-ös autó indulása várható, de a nagy harc nekünk versenyzőknek, és a közönségnek egyaránt jót tesz majd. A szezonnyitó előtti hetek már a lázas készülődéssel telnek a Skoda Rally Team Hungáriánál. Igaz, Norbiék semmit nem csinálnak másképp, mint korábban. Zajlanak az erőnléti edzések, a különféle állóképesség – és képességfejlesztő gyakorlatok. Ezzel tehát nem lesz semmilyen probléma Egerben, és egész biztos, hogy a versenyzés ízére is nagyon hamar rákapnak majd. Ilyenkor már azt érzem, hogy bizseregnek az érzékeim, nagyon várom, hogy ismét beülhessek a versenyautóba – folytatta a bajnoki címvédő. – Hosszú idő telt el az utólsó futam óta, éppen időszerű, hogy megkezdődjön a bajnokság. Most úgy érzem, hogy a mögöttünk hagyott hónapokban nem rozsdásodtam be, de erre majd Egerben, az első néhány gyorsasági szakasz időeredménye ad hiteles választ. A szezonnyitóval kapcsolatban remek élményeim vannak, ugyanis amikor Egerben elindultam, célba is tudtam érni. Egy éve ráadásul megnyertük a versenyt, hasonlóan jó kezdést most is előre aláírnék. Ha azonban ezt a közel egy hónapot nem tudjátok kivárni és már most szívesen találkoznátok velünk és a versenyautónkkal, a 2016. március 18-20. között megrendezésre kerülő Autó, Motor &Tuning Shown megtehetitek.

Sokoldalú kisbusz terepes képességekkel

2016.03.11.
Létezik megoldás a modern kor egyéniségeinek igényeire is: a májusban gyártásba kerülő PanAmericana egy modellben egyesíti egy Multivan kényelmét egy SUV terepes képességeivel. Nem számít, mi az úti cél, a Multivan PanAmericana készen áll a feladatra. 20 milliméterrel emelt hasmagasságának (amelytől opcionálisan eltekinthet az ügyfél) és 17 colos (opcionálisan 18 colos) könnyűfém keréktárcsáinak köszönhetően az új Multivan PanAmericana akár terepen is probléma nélkül boldogul. Annak érdekében, hogy a terepen is könnyedén helyt álljon, a tervezők karcvédő lakkozással látták el az első és hátsó lökhárítókat, továbbá oldalsó küszöbburkolatokkal, elől és hátul motorvédő lemezzel és az autó alsó részén elhelyezett kőfelverődés elleni védőfóliával tették alkalmassá a terepjárásra. Az opcionálisan elérhető, az utastér padlózatát borító barázdált lemez illetve a strapabíró gumiszőnyeg a sáros kerékpárok és havas snowboardok okozta kellemetlenséggel is megbirkóznak. A 4MOTION összkerékhajtás mellett az új Multivan PanAmericana most első alkalommal kínál elsőkerékhajtással szerelt változatot, amely terepen kevésbé lehet ügyes. A 62 kW teljesítményű TDI motorral szerelt változat kivételével a Multivan PanAmericana az összes, Multivan modellnél elérhető motorral rendelhető. Az ügyfelek várhatóan májustól rendelhetik meg a Volkswagen Haszonjárművek újdonságát, az ára még ismeretlen.

Június közepéig végezhetőek el az ingyenes közlekedésbiztonsági képzések

2016.03.11.
A program megalkotóinak célja továbbra is az, hogy a korszerű eszközökön, szórakoztató formában elérhetővé tett tartalmaknak köszönhetően a legfogékonyabb korban lévő óvodások, iskolások megismerkedjenek a legfontosabb közlekedési szabályokkal. A KRESZ felfrissítő a már jogosítvánnyal rendelkezők számára biztosít naprakész, a jogszabályi környezet változásaihoz igazított tudást. A szabályismeret és közlekedési morál fejlesztésének kézzelfogható eredménye a közúti balesetek számának csökkenése lehet. „A tavalyi év sikereinek köszönhetően idén is elindul a népszerű közlekedésbiztonsági program, mely több újdonsággal válik még átfogóbbá. „Az iskola rendőre” és az „Egy iskola egy polgárőr” programban résztvevő pedagógusok, polgárőrök és iskolarendőrök munkáját bűn- és baleset-megelőzési oktatás-módszertani tananyag segíti. Speciális kurzus készült az óvodapedagógusok számára. A képzési kínálatot polgárőri alapismeretekkel is kiegészítették” – fejtette ki Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke. Az e-learning tananyagokat multimédia-elemek, interaktív animációk, szituációs gyakorlatok teszik könnyen befogadhatóvá és érdekessé. A tanulók értékelésében fontos szerepe van annak, hogy az oktatás során a rendszer folyamatos, teljes körű és objektív visszacsatolást ad. A közlekedésbiztonsági ismeretek érdekes, szórakoztató környezetben jelennek meg, így jobban rögzül a tudás. A tananyagok és módszertani segédanyagok több korosztály, a közoktatási intézmények diákjai, pedagógusai, a már jogosítvánnyal rendelkezők és kerékpárral közlekedők számára érhetőek el a tanuloknak.hu és a kreszfelfrissito.hu oldalakon. Az ingyenes képzések 2016. március 1-jétől 2016. június 15-ig végezhetők el.
Címkék: 

Kereskedésben vásárolnak gumit, de neten tájékozódnak a magyarok

2016.03.11.
A vásárlók fele csak néhány márkanevet ismer A III. Gumiabroncs Konferencián bemutatott felmérésből kiderült: a vásárlók fele legfeljebb csak a nagy, népszerűbb gumiabroncs márkaneveket ismeri és kevesebb, mint 10%-uk tartja magát jól informáltnak vagy naprakésznek az abroncsokkal kapcsolatban. Ennek köszönhetően a vevők 37 %-a nagymértékben, 31 %-a pedig részben mások tanácsaira támaszkodik a vásárláskor, 32 %-a viszont saját maga tájékozódik és jár utána az információknak. „A legtöbb magyar vásárló még mindig a kereskedésekben, műhelyekben, gumiszervizekben informálódik az abroncsokról, valamint szívesen hallgat a barátok, családtagok ajánlására is” – tájékoztatott Rábai Dániel, a Continental Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója. Hangsúlyozta azonban, hogy az online információgyűjtés szintén kiemelt tájékozódási felületté lépett elő, a magyar vevők több mint 40 %-a interneten is utána olvas a kínálatnak, tapasztalatoknak.  2013-ban mindössze a vásárlók 23 %-a tájékozódott az internetről. Az online kereséseket az abroncsok jellemzői uralják, de a különböző márkák árait is előszeretettel hasonlítják össze az interneten a vevők. Ezt követik a különböző abroncstesztek, de a kereskedőknél aktuálisan rendelkezésre álló készlet iránt is egyre gyakrabban kutatnak a magyarok. A vásárlási döntést végül több szempont befolyásolja Rábai Dániel elmondta: a vásárlók egyre tudatosabbak, a vevők 55 %-a már előre dönt a kereskedőről vagy a márkáról. Két évvel ezelőtt még csak 44 % tudta a vétel előtt, hogy hol fog vásárolni, illetve milyen márkát választ.  A növekedés elsősorban az internetes tájékozódás térhódításának köszönhető. A vásárlók 15 %-a pedig a konkrét márkáról és a kereskedőről egyaránt dönt. Hozzátette: a kereskedésekben egyébként 10-ből 7 vásárlónak ajánlanak márkát, melyet a vevők 90 %-ban el is fogadnak a felmérés szerint. Azt, hogy végül hol és pontosan kinél vásárolják meg gumiabroncsaikat a magyar vásárlók nagyban befolyásolja az ár, azonban régiónként és szegmensenként is tapasztalható eltérés. A prémium kategória vásárlói például a megbízhatóságot és a biztonságot tartják legfontosabb szempontnak a gumiabroncs vásárlás során. A fontos döntési tényező továbbá a jó múltbéli kapcsolat a kereskedővel, ezt követi a széles választék, majd a pluszszolgáltatások elérhetősége, például abroncscsere A magyar gumiabroncs vásárlók 55 %-a gumiabroncs kereskedőnél, 14 %-a független autószervizben, 11 %-a hipermarketekben, 10 %-a interneten, 8 %-a márkaszervizben, míg 2 %-uk egyéb csatornán vásárolta meg abroncsait tavaly. Erősödik az online, de nem tűnik el az offline Európában a gumiabroncs-vásárlók 9,5 %-a online veszi meg abroncsait, míg 2010-ben ez a szám még csak 6 % volt. A magyarok körülbelül 10 %-a vásárol gumiabroncsot a neten, tehát valamivel az átlag fölött, de annak közelében van az online vásárlás volumene. A szomszédos országok közül Csehországban ez az arány már jóval magasabb, 32 % – mellyel Európában listavezető –, míg Ausztriában és Romániában valamivel alacsonyabb, körülbelül 7 % az internetes vásárlók aránya. A vétel előtt online is tájékozódok száma szintén rohamosan nő, Európában és itthon is már a vevők 50 %-a kutat utána az interneten a vétel előtt. 90%-uk elsősorban a Google-ban keres rá az információkra. A jövőben várhatóan tovább erősödik majd az online vásárlási kedv a gumiabroncsok területén is, viszont az offline boltok, szervizek nem fognak eltűnni, azonban szükségük lesz a megújulásra. A kereskedőknek az elkövetkezendő pár évben meg kell találniuk azt a vonalat, mellyel a két terület párhuzamosan, egymást kiegészítve, sikeresen működhet.
Címkék: 

Idén először rajtol el az I. Motoros Borok Útja Rallye

2016.03.11.
Elsősorban a motorozást kedvelő üzletemberek nagy örömére idén végre elrajtol az I. Motoros Borok Útja Rallye mezőnye. A motoros rallye célja, hogy az autós rallye-kon megszokott élményekkel és prémium színvonalon, de attól kicsit eltérően, kimondottan a motoros társadalom igényeinek megfelelő formában és tartalommal megtöltve három nap izgalmas versengést, vidám vetélkedőket, a kötelezően teljesítendő napi penzum után oldott hangulatban, egy-egy pohár kitűnő bor mellett zajló üzleti-baráti beszélgetéseket kínáljon az induló versenyzők számára. A tavalyi, jubileumi XX. Magyar Borok Útja Rallye rajt előtti csapatfotója A Magyar Borok Útja Rallye Rendezvényszervező (volt Regő Kft.) a borkedvelő üzletemberek egy új szegmensével, a motorozás szerelmeseivel is szeretné megismertetni hazánk szebbnél szebb tájait, mindezt úgy, hogy a tőlük megszokott módon a borvidékek, borászatok, a legkiemelkedőbb borok mellett a tudatos, felelősségteljes és biztonságos közlekedést is szem előtt tartjuk. Éppen ezért az autós rallye programjától picit eltérve a versenyzés óráiban a borkóstolást szigorúan mellőzik, ehelyett egymásra, a versenyre, a csodálatos tájra, a vendéglátó borászokkal való találkozásra és beszélgetésre, a borászat működésének és filozófiájának megismerésére, valamint az általuk kínált finom falatokra koncentrálnak majd. A kitűnő hazai borok kóstolása természetesen nem marad el, azt a szálláshelyre visszatérve, az aznap meglátogatott borászok meghívásával délutáni-esti programként fogják megvalósítani. Ezeket a lankákat idén is biztosan meglátogatjuk Két nap alatt körülbelül 10 pincészetet látogatnak majd meg, és  több mint 20 pincészet borait kóstolják meg. Pénteken a Mátrai, szombaton az Egri Borvidéken gurulnak végig, a vasárnapot pedig kötetlen, szabad programmal töltik a versenyzők. A szervezők az első motoros rallye-ra számos meglepetéssel készülnek. Nem árulnak el minden titkot, de annyit már sikerült megtudnunk, hogy a hetvenéves jubileumát ünneplő ikonikus olasz Vespa motorgyár 50 motort ajánl fel versenyzésre, melynek nyergébe azok a szerencsés indulók pattanhatnak fel, akik időben regisztrálnak az I. Motoros Borok Útja Rallye-ra. Ilyen csodaszép Vespákból áll a mezőny egy része  

Ismét lesz autókiállítás Debrecenben

2016.03.11.
Új helyszínen, a Nagyerdei Stadion Halljában rendezik meg a 26. debreceni utazási vásárt és autókiállítást március 18-20. között - közölte a város alpolgármestere, Komolay Szabolcs csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben. Az idei utazási vásár díszvendége a Közép-Dunántúl - A királyi régió lesz - tette hozzá megemlítve, hogy a hallban 45 standot alakítanak ki, 13 utazási iroda és 14 turisztikai szervezet mutatkozik be. Az autókiállítás részen, a Nagyerdei Stadion külső rendezvényterén 17 márkát képviselve 60 autót állítanak ki. Lencsés Tamara, a Magyar Turizmus Zrt. közép-dunántúli regionális marketing igazgatója elmondta: igazgatóságuk négy társkiállítóval - Székesfehérvár, Duna-Gerecse, Bakony-Balaton, Velencei-tó - mutatkozik be Debrecenben. Érdekességként említette, hogy Székesfehérvár óriásbáb kísérettel érkezik a cívisvárosba: a 4 méter magas és 2,5 méter széles figurákkal arra szeretnék ösztönözni a debrecenieket, hogy kedvet kapjanak egy székesfehérvári látogatásra. Miklósvölgyi Péter, a debreceni Campus Kft. ügyvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az utazási vásár és az autókiállítás együttes megrendezésével ingyenes, családi rendezvényre várják az érdeklődőket a debreceni Nagyerdőbe. A várakozások szerint mintegy húszezren is felkereshetik a rendezvényeket, ahol hagyományos vásári programok, táncbemutatók, zenekari fellépések szórakoztatják majd a közönséget. A madárbemutatón a látogatók naponta kétszer találkozhatnak Helkával, a vörösfarkú ölyvvel - ismertette az igazgató.

Oroszországban 13,4 százalékkal csökkent az új autók eladása

2016.03.11.
A több mint hatszáz, Oroszországban tevékenykedő európai vállalatot tömörítő üzleti érdekképviseleti szervezet, az Európai Üzleti Szövetség (AEB) csütörtökön közölt adatai szerint februárban 111 ezer 145 új személyautót értékesítettek az országban, 13,4 százalékkal kevesebbet, mint tavaly februárban. Januárban 29,1 százalékkal, decemberben pedig még ennél is nagyobb mértékben, 46 százalékkal zuhant az eladás éves szinten. Az előző évi alacsony bázisra való tekintettel várható volt, hogy kisebb mértékű lesz az eladások számának csökkenése. Emellett a tavasz közeledtével általában többen szánják rá magukat autóvásárlásra. Az idei év első két hónapjában 193 072 új járművet értékesítettek Oroszországban, ami 20,8 százalékos csökkenés éves összehasonlításban. Tavaly 36 százalékkal csökkent az új autók eladása Oroszországban, mintegy 1,6 millió új autó talált gazdára. Az AEB az idei évre az eladások szerényebb, ötszázalékos csökkenésére számít. Több évi növekedés után az autóeladások már két éve is jelentősen csökkentek, ahogy az orosz gazdaság gyengülni kezdett az olajárak zuhanásának és a Moszkva elleni nyugati szankciók bevezetésének következményeként. A rubel árfolyama meredeken esett, ami a fogyasztókat arra kényszerítette, hogy halasszák el a nagy értékű termékek megvásárlását.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója