Több mint száz új szakmunkás kezd az Audinál

2015.06.30.
Az Audi Hungaria úttörő szerepet játszott a duális szakképzés 2001-es magyarországi bevezetésében, azóta 1700 fiatal szerzett szakmát – fogalmazott az ünnepségen Knáb Erzsébet, aki szerint e képzési forma sikerességét az idő egyértelműen igazolta. A duális szakképzés ideje alatt a tanulók olyan tudásra tesznek szert a győri szakiskolákban és az Audi Hungaria gyakorlati oktatóközpontjában, amelynek segítségével a végzés után biztos munkahely várja őket a motorgyárban és a járműgyártásban.  Díjazottak és díjátadók a Győrben készülő TT sportautóval. Fekete Dávid alpolgármester arról beszélt, hogy az országot járva sokan felteszik neki a kérdést, mi a titka a győri sikernek? Évszázados ipari hagyomány, amelyhez több mint húsz éve csatlakozott egy világszínvonalú cég főszereplőként – adta a választ az alpolgármester. A szakmunkás tanulók az Audi Hungaria legkorszerűbb technológiákkal felszerelt gyakorlati oktatóközpontjában, a termelési területek közelében kialakított tanulóállomásokon és közvetlenül a termelő területek munkatársai mellett sajátíthatják el szakmájukat. A szakképzés eszközparkja 2015-ben egy forgácsolástechnológiai tanműhellyel bővült, ahol a tanulók a legújabb generációs CNC-megmunkálógépeket és technológiákat használva sajátíthatják el a gyakorlati ismereteket. A duális szakképzés sikerességét támasztja alá az is, hogy a vállalat szakmunkástanulói kiemelkedő sikereket értek el idén a Kecskeméten rendezett Szakma Kiváló Tanulója, az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek, illetve a Budapesten megrendezett Szakma Sztár Fesztivál döntőiben. Az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. iránt továbbra is nagy az érdeklődés a leendő fiatal munkavállalók körében: az elmúlt hónapban a vállalatnál 110 fiatal kezdte meg képzési idejét, akiknek magas színvonalú oktatását felkészült szakoktatók biztosítják. A gyakorlati képzés mellett a tanulók a győri Lukács Sándor, Pattantyús Ábrahám Géza és Kossuth Lajos szakképző intézményekben sajátítják el szakmájuk elméleti alapjait.

Mi alapján választanak nyári gumit a nők és a férfiak?

2015.06.30.
Az autogumiakcio.hu felméréséből világosan látszik, hogy számos kérdésben mutatnak különbséget a női és férfi sofőrök, és nem egyszer lepleződött le, hogy bizony vannak témák, amelyekben mindkét nem meglehetősen alulinformált. Bár jellemzően a férfiakat tartjuk jobb sofőrnek, nézzük meg, vajon ők választanak-e szakszerűbben abroncsot is! Abroncsméret: a nők szakemberre bízzák, a férfiak fejből mondják A felmérés eredményei alapján a nők sokkal jobban bíznak a szakemberekben, és fogadják meg a tanácsaikat vagy ajánlásukat, mint a férfiak. A hölgyek azt is jobban elfogadják, hogy a kereskedő látatlanban nem tudja megmondani, milyen méretre van szükség; így alaposan utánajárnak, és jellemzően pontosabban feljegyzik abroncsuk paramétereit. Emiatt viszont a váltómérettel ők nagyobb gondban vannak, és nehezebb is a meggyőzésük. A férfiak úgy gondolják, ők fejből tudják az abroncsméretet, ezért gyakran előfordul, hogy ellenőrzés nélkül rendelnek. Bár a nyári gumijuk méretét általában jól tudják, de a váltómérettel ők sincsenek teljesen tisztában, így rossz méretben rendelik meg a nyári gumit. Többek között ez az egyik oka annak, hogy általában minden 10. rendelésben hibás méretet adnak meg a vásárlók. A dupla ügyintézésből fakadó vissza- és kiszállítási költségek a férfiak pénztárcáját terhelik. Mindkét nem elszántan ragaszkodik az elképzelt abroncshoz A kutatás szerint a férfiak számára az is megnehezíti a vásárlást, hogy nehezebben fogadják el azt a tényt, hogy nem minden abroncs felel meg minden autómárkához, illetve modellhez. A nők számára viszont az jelent problémát, ha a kívánt termék vagy méret már nem elérhető; kevésbé rugalmasak, és nehezebben tudják eldönteni, hogy melyik másik abroncs lenne megfelelő. A türelem nem az abroncsvásárló férfi jellemzője Érdekesség, hogy a férfiak kevésbé türelmesek, ha gumiabroncsról van szó. Amint megtalálták a megfelelő terméket, szeretnék, ha már tegnapra megérkezett volna. Rájuk jellemző az is, hogy igyekeznek spórolni a nyári gumi-vásárláson – megpróbálják négy évszakossal kiváltani, vagy egyáltalán nem is vesznek. Talán türelmetlenségünk valódi oka az, hogy csak az utolsó pillanatban szánják rá magukat mégis a gumicserére? Rés a tudáspajzson: Defekttűrés, kátyú- és abroncsgarancia Ezzel a három fogalommal mindkét nemet komolyan meg lehet fogni. Bár a férfiak a defekttűrés szakértőinek gondolják magukat, azt jellemzően ők sem tudják, hogy ilyen abroncs csak meghatározott autókra szerelhető fel. A kátyúgarancia pontos jelentésével viszont ők sincsenek tisztában, ahogy azzal sem, hogy az abroncsokra a jótállást nem a gumis, hanem a gyártó biztosítja. A férfiaknak a minta, a nőknek az ár-érték arány számít Kiderült, hogy a férfiak többsége határozott elképzeléssel rendelkezik arról, hogy melyik a megfelelő abroncsminta, és nagyon fontos választási tényezőnek tartja, ezzel szemben a nőket ez a „részlet” szinte egyáltalán nem foglalkoztatja, ők sokkal inkább törekszenek arra, hogy jó vásárt csináljanak. Abban viszont mindkét nem megegyezik, hogy döntéseiket nagyban befolyásolja az abroncsok címkéje. Lelkesen olvasgatják ugyanis azokat, anélkül, hogy ismernék a szakkifejezések valódi tartalmát. Így gyakran csak 1-2 szembetűnő, azonos értéket mutató adat alapján döntenek olcsóbb és drágább abroncs között, figyelmen kívül hagyva egyéb fontos minőségi tényezőket. Mindenki csak a korra kíváncsi Úgy tűnik, az öregedéstől való félelem a gumiabroncsok piacán is meghatározó probléma lett. Ugyanis a férfiak felének és a nők harmadának első kérdései között szerepel az abroncsok életkora. Meghatározó adatnak tartják, pedig valójában csak a futott kilométer számít. Mindkét nemnek megvannak a jellegzetes választási szempontjai a nyári gumi vásárlásnál. Ki ebben, ki abban tántoríthatatlan, és van olyan téma, amelyben a férfiak és a nők tájékozottsága egyaránt kevésnek bizonyul az önálló, szakszerű választáshoz. A férfiak tudása bizonyos területeken nagyobb, a nők viszont jobban elfogadják a szakemberek véleményét. 

Moto3-as szereplést ajánlott Gyutainak a Dunlop

2015.06.30.
A 24 éves pilóta hétfőn Misanóban tesztelte a vb Moto2-es és Moto3-as géposztálya hivatalos gumiszállítójának abroncsait egy 125 köbcentiméteres vb-motoron és kipróbálta a Dunlop által kifejlesztett vázat is. Az idén az olasz bajnokságban szereplő Gyutai menedzsmentjének keddi közleménye szerint a több mint 120 körös tesztet követően a gumigyártó cég felajánlotta a magyar motorosnak, hogy szabadkártyával rajthoz állhasson a szeptember 13-i, Misanóban sorra kerülő világbajnoki futamon a Moto3-as kategóriában. "Bebizonyosodott, hogy jó választás volt felkérni erre a feladatra, egészen profi munkát végzett, s rengeteg hasznos információt adott számunkra mind a gumikról, mind pedig az általunk kifejlesztett vázról" - idézte a közlemény Hordeo Vitalit, a Dunlop Italia vezetőjét, aki hozzátette: a vb-futamon való induláshoz a cég biztosítaná a versenygépet Gyutai számára. "Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy részt vehettem ezen a teszten, amelyen az abroncsokból elsősorban a használt gumik viselkedésére kellett figyelnem, míg a telemetriás adatok alapján sikerült a beállítások terén is egyre előrébb jutnunk" - mondta a magyar motoros, aki jelezte: meglepte a Dunlop világbajnoki szereplésre vonatkozó ajánlata, amelyről csak a konkrétumok megismerése után tud majd bővebben nyilatkozni.

Újabb autótolvajok ellen emeltek vádat

2015.06.30.
A két férfi, akit keszthelyi rendőrök fogtak el, 2013 decemberétől 2014 augusztusáig a Keszthely és Badacsony közötti településeken lopott el autókat. A módszerük az volt, hogy feltörték az ajtózárat, majd a gyújtásvezetékek összekötésével elindították a kocsikat, amelyeket Budapestre vittek, majd ott szétbontottak és alkatrészenként értékesítettek. A rendőrök az autópálya-felügyelet kamerafelvételein figyelték meg az eltulajdonított autókat kísérő vagy felvezető kocsikat, amelyek vezetője vett matricát, a lopott autó vezetője viszont nem. Így sikerült kideríteni, hogy bő kilenc hónap alatt 18, túlnyomó többségében német gyártmányú, nagyobbrészt egyterű autókat vittek el. A Keszthelyi Járási Ügyészség a két gyanúsított ellen 18 gépkocsi eltulajdonítása, illetőleg ennek kísérlete miatt emelt vádat a Keszthelyi Járásbíróságnál. (MTI)

Mesél a szakértő – Műszer nélkül is látható hibák

2015.06.30.
Többször volt már szó arról, hogy különböző dolgokat, például festékréteg vastagságot, vagy a motorvezérléshez kapcsolódó értékeket műszerekkel tudjuk mérni, de egy kis tapasztalattal felvértezve szemrevételezéssel, vagy füleléssel is kiszűrhetőek a hibás kocsik. Ma a futómű hibáit keressük, első körben műszerek nélkül. Futómű problémák A futóművek műszeres vizsgálatához és beállításához komoly garázstechnikára van szükség, precíziós műszerekkel rá lehet jönni, hogy hol és mekkora hiba van. Ehhez azonban időpontot kell kérni, és ki is kell lángolni a 8-10 ezer forintos vizsgálati díjat. De jó szemmel, műszerek nélkül is tudunk néhány dologra következtetni. A műszeres vizsgálat nem csak drága, de komoly szakértelmet is igényel. A futómű hibáit egyrészt észrevehetjük egy próbaút alkalmával. Ha tudjuk, hogy körülbelül milyennek kellene lennie, akkor észrevesszük azt is, hogy ha nem olyan. A próbaút során a legtöbb általános szituációban kipróbálható a kocsi. Tapasztalt kezek között kiderül, hogy a stabilizátor rudak, a lengéscsillapítók, vagy a kormányösszekötők romlottak el. Sok dolog kiderül a gumiabroncsok állapotából is. A járművezető oktatás műszaki részén tanultak is jól jönnek ilyenkor, hiszen – legalább is annak idején nekünk még tanították – hogy a különböző gumikopások milyen hibára, vagy helytelen használatra utalnak. Kopás az abroncs közepén Nagyon fontos dolog a gumiabroncsok nyomásának helyes értéken tartása. Jó kemény gumikkal csökkenthető ugyan a kerekek gördülési ellenállása és ezzel a fogyasztás is, de ugyanakkor pattogósabb, kényelmetlenebb lesz az utazás, de nem utolsó sorban tönkretesszük a guminkat is. A túl keményre fújt abroncs persze nem az autó, hanem a használójának a hibája, mégis megemlítem, mert sokan csak a vásárlás után jönnek rá, hogy az autóhoz járó abroncsok gyakorlatilag csak arra jó, hogy a gumisig elmenjünk vele. A következő képen a maga valójában látható, az alsó ábrán pedig a 3. kép vonatkozik erre a kopástípisra. Ez a kerék egy BMW X6-osé volt, nem figyeltek rá oda... Erre figyelmeztettem tavaly októberben egy ügyfelemet, mert a kiválasztott kisautóval ugyan minden rendben volt, de a kereke nagyon kopott volt, ráadásul a megtekintés időpontjában még lapos (légvesztett) is. Mondtam neki, hogy ezt a kereket, illetve rajta az abroncsot, a lehető legrövidebb időn belül ki kell cserélni. Nem hallgatott rám. Azt az abroncsot azóta is állandóan fújogatni kellett, mert mindig leeresztett. Az állandóan válzotó, ingadozó nyomás a gumi oldalfalát különösen nagy terhelésnek teszi ki, az elfárad és a kritikus pillanatban kidurran. 7-8 hónapot és néhány ezer kilométert bírt ki a beteg gumi. Két hete kétségbe esetten hívott, hogy 130-as tempó mellett első kerék durrdefektet kapott! Szerencsére meg tudott állni biztonságosan, és a kerékcseréhez segítséget is kapott. (Persze ha követte volna a rovatainkat, akkor nem érte volna meglepetés a kerékcserénél sem…) Kopás az abroncs két szélén Ez az eset az előző ellentéte, a túl alacsony nyomás miatt alakul ki. (A grafikán a 4. típus.) Hosszabb helytelen nyomás melletti használat esetén a gumit mindkét esetben dobhatjuk a kukába. De melyik kopás utal a futómű hibájára? Abroncskopás típusok (A szövegben a számozás balról jobbra értendő; Forrás: perfectcircletire.com) Foltos kopások Azért írtam többes számot, mert ebből is kétféle van, csak elég nehéz a kerék felszerelt állapotában megmondani, hogy melyikről is van szó valójában. Az egyik amikor a menetirányra csaknem teljesen merőleges, úgy nevezett kagylós kopással van dolgunk. Ebben az esetben a lengéscsillapítók hibájára, és cseréjük esedékességére gyanakodhatunk. A másik, amikor kagyló alakú kopásfoltok az előzőekhez képest enyhén ferdén jelentkeznek, ilyenkor a felfüggesztési elemek fáradására lehet következtetni. (Ezeket a típusokat a fenti ábrán az 5. és a 6. grafikán láthatjuk.) Ék alakú abroncs, féloldalas kopás A kerékdőlés helytelen beállítása miatt alakul ki, illetve hosszabb túlterhelt állapotban való használat esetén jelentkezik. Az ábrán a 2. grafika vonatkozik erre a típusra. Az 1. ábra szerini féloldalas kopás szintén arra utal, hogy a futó beállításai nem megfelelőek. A túl- illetve alulnyomás miatt kialakuló kopások kivételével minden esetben további, igazi műszeres vizsgálatra, vagy a vásárlástól való azonnali elállásra van szükség, mert a futómű hibák javítása esetenként igen drága lehet! Ha Ön úgy érzi, túl sok mindenre kellene egyszerre figyelnie egy használtautó megvétele előtt, mindig kérjen szakértő segítséget a vásárláshoz!

Júliusban huszonöt új busz áll forgalomba Budapesten

2015.06.30.
Jövő tavaszig összesen 195 új, klimatizált, alacsonypadlós, a legkorszerűbb környezetbarát motorral felszerelt autóbusszal bővül a fővárosi buszflotta - olvasható a közleményben. Hozzátették, hogy november végéig összesen 150 jármű - 75 szóló és 75 csuklós busz - érkezik meg. A fejlesztés 2016-ban is folytatódik, további 45 csuklós autóbusszal. Közölték: májustól közlekedik 25 új szóló MAN Lion's City A21 típusú busz, a csuklós Mercedes-Benz Conecto G buszok közül pedig szintén 25 állt forgalomba júniusban. Július 1-jétől további 25 új MAN A21 autóbusz szállítja majd az utasokat Dél-Budapesten. Az új autóbuszok a 35-ös, a 114-es, a 150-es, a 152-es, a 213-as, a 214-es, a 250-es, a 252-es és a 258-as vonalán járnak. Az új járműveknek köszönhetően a 150-es, a 250-es, a 252-es és a 258-as vonalon minden autóbusz akadálymentes lesz. A buszokban biztonsági kamerarendszer működik, amely a teljes utastérre rálát.  A Főpolgármesteri Hivatal azt írta: az új buszok üzembehelyezésével 2016 közepére a budapesti autóbuszvonalakon közlekedő alacsonypadlós járművek aránya várhatóan 70 százalék körüli lesz, ami nagy segítséget jelent a kerekesszékkel közlekedőknek, a babakocsival utazóknak, az idős utasoknak és a mozgáskorlátozottaknak. (MTI)

Fejlesztések az Óbudai Egyetem székesfehérvári karán

2015.06.30.
Az Óbudai Egyetem a pályázatában - összhangban a kormány erre vonatkozó határozatával - alapvető célként jelölte meg, hogy fejlessze a székesfehérvári felsőoktatást az Alba Regia kar műszaki szakjain, a duális képzés kialakításával kielégítse a régió szakemberigényét, ezáltal fejlesztve kapcsolatait a vállalkozásokkal, multinacionális cégekkel. További célul tűzte ki a kar oktatási profiljának tisztítását, a piaci igényekhez történő folyamatos igazítását, a duális képzési központ létrehozásához szükséges felújítások, laboratóriumok és oktatási terek, valamint a campusok közötti hálózat fejlesztését - írták.      Felidézték: a kormány 11 milliárd forintos keretösszeggel felsőoktatási struktúraváltást segítő alapot hozott létre 2013 februárjában a felsőoktatási intézmények belső átszervezésének támogatására, az adósságok csökkentésére. Az Óbudai Egyetem - kiegyensúlyozott gazdálkodásának eredményeképpen - nem halmozott fel hiányt, így ebben az időszakban nem részesült központi támogatásban sem - emelték ki. A struktúraváltási alap támogatásával az egyetem eleget tud tenni a székesfehérvári műszaki felsőoktatás fejlesztéséről szóló kormányhatározat elvárásainak, amely a székesfehérvári műszaki képzés bővítését is rögzítette. A kormányzati és a regionális elvárás kiterjed a villamosmérnöki, az informatikai és a mechatronikai képzések fejlesztése mellett a gépészmérnöki képzésre is. (MTI)

Újra látogatható Milánóban az Alfa Romeo múzeum

2015.06.30.
A Milánó egyik külvárosában, Aresében található épületet alig egy év alatt teljesen felújították, és a kiállított autók sora is bővült, keddtől 69 modellt lehet összesen öt emeleten megtekinteni. Ezek között szerepel a legelső, még A.L.F.A. (Anonima Lombarda Fabbrica Automobile) megjelölésű típus, valamint számos legendás Forma-1-es autó is. A kiállítást egy "interaktív emlékezet" elnevezésű tárlat egészíti ki: a látogatók egy interaktív rendszeren keresztül részletesen megismerhetik az egyes modellek történetét. A márka sportmúltját 4D-felvételeken keresztül is bemutatják: a moziterem székei mozognak, a résztvevők haját szél fújja, és még víz is fröccsen rájuk, amikor tócsába hajt a vásznon száguldó versenyautó. A tárlatot eredetileg 1976-ban nyitották meg, az kizárólag előzetes bejelentkezéssel volt látogatható. Miután az aresei gyártóüzemben beszüntették a termelést, és a központ elveszítette addigi meghatározó szerepét, a múzeumot 2009-ben bezárták. A múzeum hétfő esti bemutatójának vendégei megtekinthették az Alfa Romeo múlt szerdán bemutatott új modelljét, amelyet a Giulia névre kereszteltek, csúcsváltozata kategóriájának legerősebb motorját kapja meg, 510 lóerővel és hátsókerék-hajtással. Várhatóan 2016 tavaszától lesz elérhető. A hazai rajongók számára szintén érdekes program ígérkezik: Magyarországon az Alfa Romeo tulajdonosok közössége Balatonfüreden ünnepli a márka születésnapját július 11-én az AlfaCity nevű rendezvénnyel, amelyre több mint 800 Alfa Romeo érkezését várják a szervezők. (MTI)  

Alapjaiban újul meg a Kia cee’d: friss megjelenés, új motorok

2015.06.30.
A Kia európai formatervezői a jelenlegi cee’d külső és belső megjelenését izgalmas, újszerű stíluselemekkel dolgozták át; miközben a hajtásláncokért felelős mérnökök még tovább bővítették a motorok és sebességváltók kínálatát. Az újdonságok között említést érdemel a Kia vadonatúj, háromhengeres 1.0 T-GDI erőforrása, valamint a biztonsági, kényelmi és praktikus fejlesztések széles köre. A változások a cee’d modellcsalád minden tagját érintik, az ötajtóst, a kombit, valamint a háromajtós pro_cee’d típust is. A cee’d modellcsaládot érintő módosítások keretében a nagyteljesítményű cee’d GT és pro_cee’d GT modellek is átesnek egy sor optikai és menetdinamikai változáson. Noha ezek a típusok már most is az alsó-középkategória legszemrevalóbb sportos modelljei közé tartoznak, a változtatások még vonzóbbá teszik az autókat, a méretosztály ezen érzelmi húrokat is megpengető szegmensében. Az átdolgozott modellek új, ‘GT Line’ felszereltségi szintje a GT változatok sportos megjelenését és menetdinamikáját a hagyományosabb cee'd sorozat sokoldalúságával elegyíti. A GT Line felszereltségi szint mindhárom karosszériatípushoz megrendelhető. Külső: még modernebb A felfrissített cee’d megörökölte a jelenlegi modell merész, kecses formavilágát; megjelenését néhány optikai módosítás teszi még modernebbé. Az orr megőrizte azt a megjelenést, amely oly népszerűnek bizonyult az európai ügyfelek körében; az elmaradhatatlan tigris-orr hűtőmaszktól a kecses, oldalfalra átnyúló fényszórókon át az integrált ködfényszórókig. A cee’d „arcát” érintő módosítások sorában említést érdemel a szögletesebb, szélesebb lökhárító, a ködfényszórók krómkerete, valamint a hűtőmaszk új, ovális rácsozata, amely az orrkialakítás számos formáját és stíluselemét tükrözi. Hasonló változásokon ment át a cee’d farkialakítása is; átrajzolták és sportos fényvisszaverőkkel szerelték fel a lökhárítókat, ami még tekintélyesebbé és erőteljesebbé teszi az autó megjelenését. A vonalakat LED-es zárófények teszik még kifinomultabbá; a modern világítástechnológia vadonatúj karakterrel ruházza fel a cee’d éjszakai megjelenését. A modellcsalád minden tagjához elérhetők a divatos, új 16 és 17 colos könnyűfém keréktárcsák. Finoman módosult belső kidolgozás, tökéletesített zaj- és rezgéscsillapítás A Kia cee’d kiváló minőségű belső tere egy sor apróbb módosításon esett át, megőrizve az utastér egyszerű eleganciáját. A beltér alapvető formavilága nem változott, ugyanakkor az alkalmazott apró módosítások modernebb megjelenést és érzetet kölcsönöznek az utastérnek. A cee’d vonzerejét új, opciós színcsomag fokozza. Az aszimmetrikus, vezetőközpontú műszerfalon friss krómdísz keretezi a műszeregységet, a vezető oldali és központi légbeömlőket, valamint a műszerfal felső élét. A középkonzol kiváló minőségű, karcolásálló, prémiumhatású, fényes fekete kidolgozást kapott. Az utastér számos további pontján találhatunk krómdíszítést, a sebességváltó tövétől az ajtókilincseken át a műszerfali hőfokszabályzó tárcsákig (felszereltségtől függően.) A 2016-os modellévű cee’d új beltéri színcsomaggal is megrendelhető: az új barna csomag elegáns barna ülés- és ajtókárpitot kínál. A dízel cee’d modellek belső tere továbbfejlesztett zaj- és rezgéscsillapítással gazdagodott. Kiegészítő hangelnyelő anyagokat alkalmaztak a szőnyegeknél, illetve a szellőzőrendszerben, míg a műszerfalat a korábbinál kétszer több rezgéscsillapító habbal töltötték fel, ami hatékonyan csillapítja a motorból származó utastéri rezgéseket. Minden dízelmotoros kivitel motorblokkját, olajteknőjét és részecske-szűrőjét hangelnyelő anyag burkolja. Az Euro6-os motorok kibővített kínálata immár a vadonatúj, 1,0 literes T-GDI erőforrást is magában foglalja. Az átdolgozott cee’d a korábbinál gazdagabb motorkínálattal érkezik; immár minden motor teljesíti az Euro6-os károsanyag-kibocsátási normát. A Kia a 2016-os cee’d modellen vezeti be vadonatúj, egyliteres ‘T-GDI’ (közvetlen benzinbefecskendezéses turbós benzinmotor) erőforrását. Ez az új, méretcsökkentett, háromhengeres kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást és károsanyag-kibocsátást kínál, erőteljes, lelkes teljesítménykifejtés és közvetlen gázreakciók mellett. A Kia új turbós motorja, amelyet a vállalat Namyang-i kutatás-fejlesztési központjában, Koreában terveztek, nagynyomású, közvetlen befecskendezéses rendszerrel, és a hengerfejbe integrált kipufogó gyűjtőcsővel rendelkezik, ami csökkenti a károsanyag-kibocsátást és kompaktabb szerkezetet tesz lehetővé. A közvetlen gázreakció és a kivételesen takarékos égés alapkövetelmény volt a fejlesztés során, a Kia fenntartható méretcsökkentési stratégiájával összhangban. A kétféle teljesítményszinten kínált motor a legelső azon méretcsökkentett erőforrások sorában, amelyeket a Kia hamarosan bevezet az európai piacon. Az új motor alapkivitelében 100 lóerő teljesítményt és 172 Nm forgatónyomatékot kínál, míg az erősebb kivitelű 1.0 T-GDI 120 lóerőt ad le, változatlan, 172 Nm forgatónyomatéki csúcs mellett. A legnagyobb nyomaték 1500 és 4000/perc fordulatszám között érhető el, ami minden menetkörülmények között rendkívül rugalmassá teszi a gépet. A motor, amelyet még az idei évben homologizálnak, 100 és 120 lóerős kivitelében egyaránt minden idők legcsekélyebb CO2-kibocsátású benzinüzemű cee'd hajtóművének ígérkezik. A dízel cee’d továbbra is népszerű választás az európai vásárlók körében; az 1,6 literes CRDi dízelmotor átdolgozott kivitelben kerül a megújult modell orrába. Az új, nagynyomású befecskendezőrendszer és a változó szállítású olajszivattyú mérsékli a motor belső súrlódási veszteségeit; a kisebb, 110 lóerős teljesítményű kivitel a cee'd alapváltozataihoz és az új GT Line sorozathoz egyaránt megrendelhető. A CO2-kibocsátás 102 g/km-re csökkent; a Kia ISG start-stop rendszerével felszerelve pedig mindössze 94 g/km. Az átdolgozott cee’d család minden tagjához, az új GT Line kivitelekhez is társítható, nagyobb teljesítményű 1.6 CRDi erőforrás is, a korábbi 128 helyett 136 lóerővel, forgatónyomatéka 265-ról 285 Nm-re nőtt. A csekély teljesítménynövekedés mellett a motor maximális forgatónyomatéka már 1500/perc fordulatszámtól elérhető (a korábbi 1900/perc helyett, kézi sebességváltó esetén), ami még könnyedebb gyorsítóképességet jelent minden körülmények között. A Kia cee’d motorkínálatában változatlanul megtalálható a 128 lóerős 1.6 GDI, illetve a 100 lóerős 1.4 MPI benzinmotor is, valamint a népszerű 1,4 literes CRDi dízel. Ezek mindegyike szintén teljesíti az Euro6-os károsanyag-kibocsátási normát. Vadonatúj hétfokozatú, duplakuplungos váltó Szintén a frissített cee’d fedélzetén debütál a Kia Motors egy másik technológiája, a márka vadonatúj, hétfokozatú, duplakuplungos (DCT) sebességváltója. A kizárólag a nagyobb teljesítményű, továbbfejlesztett, 136 lóerős 1.6 CRDi dízelmotorhoz választható, új DCT váltó maximális nyomaték-kapacitása magasabb, mint a korábbi hatfokozatú, hidrodinamikus nyomatékváltóval felszerelt automatáé. Akárcsak az új 1,0 literes T-GDI erőforrást, a Kia új DCT sebességváltóját is házon belül fejlesztették. A szerkezet kedvező üzemanyag-fogyasztást kínál, kézi üzemmódban sportos vezethetőséget, automata váltóként használva pedig kényelmet és kifinomultságot. Az új DCT sebességváltó gyorsabban kapcsol, mint a hagyományos automaták, ráadásul üzemeltetési költségei is kedvezőbbek. Az új DCT váltóval felszerelt 1.6 CRDi dízelmotor CO2-kibocsátása csupán 109 g/km, szemben a korábbi motor és a hatfokozatú automata párosánál mért 145 g/km értékkel. A cee’d modellkínálata továbbra is elérhető a hatfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltóval, míg az 1,6 literes GDI erőforráshoz hatfokozatú duplakuplungos sebességváltó rendelhető. Továbbfejlesztett rugózási komfort, vezethetőség, alacsonyabb zaj- és rezgésszint A Kia mérnökei több ponton is módosították a felfrissített cee’d felfüggesztését, javítva a rugózási kényelmet és a vezethetőséget. A megújult cee’d legfontosabb újdonsága az új nyomatékvektor-szabályozási rendszer, amely kanyarban az ívbelső kerék részleges fékezésével csökkenti az alulkormányozottságot. Az elektromos szervokormány mostantól lineárisabb, kiszámíthatóbb kormányzási jellemzőkkel bír, míg az első kerékgeometriát érintő változásoknak köszönhetően középállásban pontosabb a kormányérzet. Végezetül a hátsó felfüggesztés új szilentjei, valamint a hátsó kanyarstabilizátor új külső bekötései révén kevesebb rezgést továbbítanak a felfüggesztés elemei, ezzel javítják a rugózási komfortot egyenetlen útfelületen. A felfrissített cee'd futóművének zaj- és rezgés-jellemzői is finomodtak, a korábbi tömör kanyarstabilizátort üreges szerkezetű váltotta le. Új biztonsági és kényelmi funkciók, Kia Connected Services A Kia fejlesztői egy sor új kényelmi, praktikus és biztonsági jellemző beépítésével tették még vonzóbbá a cee'd-et. A biztonság mindennél fontosabb a Kia számára, ezért a cee’d mostantól opciós sebességkorlátozás információs szolgáltatással (SLIF) is felszerelhető, amely kamera segítségével ismeri fel és azonosítja a sebességkorlátozást jelző közlekedési táblákat, és megjeleníti azokat a sebességmérő mellett, valamint a navigációs képernyőn. Az autóhoz holttérfigyelő (BSD) és mögöttes keresztirányú forgalomfigyelő (RCTA) rendszer is rendelhető; ezek érzékelők segítségével figyelik a cee’d melletti és mögötti területet, fény- vagy hangjelzéssel figyelmeztetve a vezetőt a holtterében tartózkodó járművekre. A 2016-os cee’d-del a parkolás is könnyebb, a piactól függően elérhető, továbbfejlesztett intelligens parkolástámogató rendszerrel (SPAS). A SPAS az oldalt elhelyezett ultrahangos érzékelők, az első és hátsó parkolóradar, továbbá az elektromos szervokormány jeladói segítségével azonosítja a megfelelő parkolóhelyet, majd automatikusan bekormányozza oda az autót. A legújabb cee’d modelleken a rendszer immár nem csak a párhuzamos, de merőleges parkolóhelyekre is képes beállni. A párhuzamos kiállási funkció révén a jármű képes kiállni az úttal párhuzamos, szűk parkolóhelyekről. A felfrissített cee’d megkapta a Kia legújabb generációs audiovizuális navigációs (AVN) rendszerét, amely modernebb megjelenést biztosít cee’d 7,0 colos központi monitorán. Az AVN rendszer kiegészíthető a több európai piacon elérhető digitális rádióadások vételére alkalmas DAB rádióval is. A cee’d újdonsága a multimédiás infotainment endszerek széles választékát nyújtó Kia kapcsolódási szolgáltatások (Kia Connected Services). A TomTom eredetű rendszer új kapcsolódási szolgáltatásai között említést érdemelnek a folyamatosan frissített forgalmi információk, a traffipax helyszínek listája (riasztással), a helyi keresés, valamint az időjárás előrejelzés. A Kia Connected Services szolgáltatás az új GT Line felszereltségi szint bevezetésével egy időben - azaz Európa-szerte az év negyedik negyedévében – jelenik meg a cee'd kínálatában. Átfogó frissítések a nagyteljesítményű GT modelleken A nagyteljesítményű cee’d GT és pro_cee’d GT modellek hajtásláncát és menetdinamikai jellemzőit egyaránt továbbfejlesztették. Ezen módosítások révén a GT továbbra is az alsó-középkategória sportos szegmensének egyik legvonzóbb - és leginkább szemrevaló - képviselője. Ami a külső megjelenést illeti, a GT modellek javarészt megőrizték mindazon agresszív optikai elemeket, amelyek megkülönböztetik őket a többi cee’d-től, beleértve a divatos 'jégkocka' nappali világítást vagy a sportos karosszériaelemeket. A 2016. modellévi cee’d GT új, 18 colos keréktárcsákkal is megrendelhető. Az utastérben a cee’d GT és pro_cee’d GT modellek fontos újdonsága az áttervezett, egyenes aljú kormánykerék, amelyet visszafogott GT logó és konkáv középrész tesz még látványosabbá, míg az alapkivitelű cee'd-ek fekete motorindító gombját alumínium nyomógomb váltja fel. Az ajtókon elhelyezett ablakemelő kapcsolókat krómdíszítések teszik látványosabbá. A modell alapfelszereléséhez tartozó szarvasbőr RECARO kagylóülésekkel együtt ezek a változások még markánsabban megkülönböztetik a GT-t a széria egyéb tagjaitól. A kizárólag a GT modellekhez kínált új, elektronikus hanggenerátor a kormányon elhelyezett GT kapcsoló megnyomásával aktiválható. A rendszer a pörgős, 1,6 literes T-GDI erőforrás hangját reprodukálja az utastérben, és ezzel új magaslatokba emeli a vezetés élményét, még szorosabb kapcsolatot teremtve a vezető és az autó között. Kikapcsolt GT üzemmód esetén a hanggenerátor halk, visszafogott motorhangot bocsát ki. A cee’d GT és pro_cee’d GT modellek nagyteljesítményű 1.6 T-GDI motorja új turbót kapott. Az új rendszer nagyobb töltőnyomással javítja a kis fordulatszámon jelentkező forgatónyomatékot, valamint a gázreakciókat, illetve a gyorsítóképességet: a modell, álló helyzetből a korábbi 7,7 helyett 7,6 másodperc alatt éri el a 100 km/órát. Az új turbó a rugalmasságot is javítja. Az 1,6 literes T-GDI erőforrás legnagyobb teljesítménye 204 LE, maximális forgatónyomatéka 265 Nm; a CO2-kibocsátás (170 g/km) valamelyest csökkent. Az alapmodellt érintő változásokon - a nyomatékvektor-szabályozás bevezetésén és a kedvezőbb zaj- és rezgéscsillapításon - túl a Kia mérnökei még tovább javították a cee’d GT menetdinamikai jellemzőit. Az új, opcióként megrendelhető, megnövelt (300 helyett 320 mm) átmérőjű első féktárcsák nagyobb hőkapacitással bírnak, és kevésbé hajlamosak a fáradásra. A továbbfejlesztett cee’d GT a korábbi 36,4 méter helyett immár csupán 35,0 méteren képes megállni 100 km/óráról. 2016 A Kia cee’d modellcsalád 2015 őszétől kapható A megújult Kia cee’d 2015 őszétől kapható; természetesen érvényes rá a vállalat egyedülálló hétéves, 150 000 kilométeres garanciája. Az eredetileg 2006 decemberében piacra bocsátott, Európában tervezett és fejlesztett Kia cee’d modellcsalád a Kia zsolnai (Szlovákia) gyárában készül. A modell a mai napig a márka egyik legkeresettebb típusa, 2014-ben több mint 75 000 példányban talált gazdára Európában. A Kia idén májusban gyártotta le a cee’d egymilliomodik példányát, ami fontos mérföldkőnek számít a modell kilencéves európai pályafutásában.
Címkék: 

Alig vesznek autót a görögök, a VDA nem fél a kilépés hatásaitól

2015.06.30.
Az év eddig eltelt teljes öt hónapjában 34.100 új személygépkocsit értékesítettek Görögországban, ami 16 százalékkal kevesebb, mint az elmúlt év hasonló időszaka. Matthias Wissmann 2009-ben 220.000 új autó talált gazdára Görögországban, 2012-ben pedig már csak 58.000. Matthias Wissmann, a VDA, a Német Autóipari Szövetség elnöke úgy véli, Görögország esetleges kilépése az euro zónából akár még pozitív hatásokkal is járhat. A kilépés többé nem lehet tabu, az EU-országok okos jövő stratégiájukkal még stabilizálhatják is az uniót – vélekedett a német járműipari elnök, aki szerint azok az országok, amelyek vállalták a népszerűtlen reformokat, máris eredményeket tudnak felmutatni az újautó értékesítésben. Matthias Wissmann szerint ilyen ország Spanyolország, Portugália és Írország. Utóbbiban 26 százalékkal, Portugáliában 33 százalékkal, Spanyolországban pedig 22 százalékkal nőttek az újautó eladások az esztendő első öt hónapjában. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója