Biztató számok a Jaguar Land Rover mérlegében

2017.04.09.
A negyedik negyedévre vonatkozó eredmények tekintetében 13 százalékos (179,509 darabos eladás), a márciusi eladások tekintetében pedig 21 százalékos (90,838 darab jármű) növekedésről adott számot az egyesült királyságbéli autógyár közleményében pénteken. Az előző évi adatok területi bontásában is hasonló profil mutatkozik, a Kínai piacon 32 százalékos, Észak-Amerikában 24, az Egyesült Királyságban 16, míg Európában 13 százalékos gyarapodást könyveltek el, az egyéb tengerentúli piacokon 6 százalékkal csökkent a kereslet a Jaguar Land Rover modelljei iránt. Andy Goss, a JLR csoport kereskedelmi igazgatója szerint a 600 ezres áttörés és a fenti számok megpecsételik a márka hetedik éve tartó értékesítési sikereit, egyúttal előirányozzák a folyamatos növekedést a márka számára kulcsfontossággal bíró piacokon (Kína, USA). “Az elmúlt 12 hónapban három, teljesen új modellel frissült a portfóliónk és a már meglévő modelljeink sikerei is perspektívikusak. A növekvő piaci eredmények tendenciája alapján a Jaguar ma a Európa eggyorsabban növekvő autómárkája”. A Jaguar kereskedelmi sikereit jól tükrözi a 2016/17-es pénzügyi évben elért 172,848 darabos eladás, mely eredmény 83 százalékkal szárnyalja túl az előző év mérlegét. A siker hátterében az F-Pace bevezetése áll, valamint az XE széria megjelenése és XF modell frissítése. A Land Rover esetében 431,161 darabos eladás jellemzi az említett időszakot, mely szerény, egy százalékos gyarapodást jelent az előző évhez képest. A modell mixben első helyen áll a Discovery Sport, második az Evoque, amit a Range Rover Sport követ. A múlt hónapban mutatkozott be a Land Rover Velar, melyet a Range Rover családon belül az Evoque és a Range Rover Sport közé pozícionál a márka.   Forrás: dailymail.co.uk

WTCC - Michelisz Norbi ötödik, és második helyen végzett idei, első versenyén

2017.04.09.
Michelisz Norbert azzal a reménnyel vágott neki a vasárnapi két futamnak Marokkóban, hogy "jó sok pontot gyűjtsön" a szombati időmérőn megszerzett harmadik helye után. A Nyitó futamon a nyolcadik pozícióból rajtolva az ötödik helyre jött fel, tehát biztatóan indult a saját magával szemben támasztott elvárásainak teljesítése. A lényeg persze az volt, hogy a Fő futamon a harmadik rajtpozícióját dobogóra tudja-e váltani. Megint jól sikerült rajt, hiszen Michelisz a belső ívre korán behúzva megelőzte a második helyen a volvós Nestor Girolamit, és ezután üldözte csapattársát, a pole pozíciója után az első helyét megtartó Tiago Monteirót. A harmadik körre kialakult egy négyes vonatozás az élmezőnyben Monteiro, Michelisz, Girolami és Bennani között. Ekkor emlékezhettünk Norbi korábbi nyilatkozatára, mely szerint a marokkói szűk utcai pályán akkor is nehéz előzni, ha egy körön akár három másodperces különbség van két autó között. A nyolcadik körtől Aurélien Panis rossz helyen megálló kocsija miatt bejött a safety car, két kört töltött el a biztonsági autó mögött a mezőny. Ezután folytatódott a vonatozás, Norbi 5-8 tizedes lemaradásból követte Monteirót, az utolsó körben aztán próbált nyomást helyezni a portugálra, aki azonban nem hibázott. Kettős Honda-győzelem született Marokkóban. Michelisz Norbert az időmérőn három, a Nyitó futamon tíz, a Fő futamon 23 pontot szerzett, így összességében 36 pontot gyűjtött Marokkóban. Ezzel a WTCC idei első fordulója után a második helyen áll a 43 pontos Tiago Monteiro mögött. Forrás: michelisz.hu

Volkswagen Golf GTE teszt: kettő az egyben

2017.04.09.
Hogy néz ki? Különleges autó a konnektorból is tölthető Golf, erről zárt hűtőmaszkja, orrán kék csíkja árulkodik kétéltű mivoltáról, a Volkswagen logó is kék hátteret kapott. Azt már megtanultuk, hogy a Volkswagennél kék, ami zöld. Ez a szín köszön vissza a féknyergeiről is, jelezve, hogy van itt erő bőven, amit meg is kell fékezni. A GTE lökhárítója egyedi, ahogy a felirat is az. Bent a Golf GTI utastere köszön vissza, de piros-fekete kockás ülések helyett itt szintén kék a divat. A multifunkciós kijelzőn hangsúlyt kapott a hibridség, a megfelelő menü élesítésével láthatjuk, hogy a belsőégésű motor, az elektromos hajtás, vagy éppen mindkettő dolgozik. A kapcsolók háttérvilágítása ezúttal fehér. A szövetülések jól tartanak, kék cérnával varrottak, akárcsak a sportkormány. A műszerfali betétek mintázata természetesen karbon. A felszereltség parádés, ahogy a kocsi ára is az. Araszolófunkciós és városi koccanásgátlós a távolságtartós tempomat, van holttérfigyelőnk, sávtartónk, fáradtságra figyelmeztetőnk, az ülésfűtés nagyon hasznos lehet, ha elektromos üzemben haladunk, de a tolatókamera képe is megóvhat egy-egy rossz parkolástól. A csomagtartó kisebb, mint a normál Golfban, csak 272 literes (380 liter helyett, ledöntött ülésekkel 1270 helyett 1162 literes), ráadásul folyton magunkkal kell cipelnünk a töltőt, ami sok helyet foglal. A töltőcsatlakozót az autó orrába, az embléma alá rejtették. Nagy hiba, mert akárhányszor töltöttem, mindig elfelejtettem visszacsukni, így unikornisként döftem magam előtt a teret. Csodálkoztam is, miért néznek olyan furcsán az emberek az autóra. Integettek, de azt hittem, csak a környezetkímélő autónak szól az elismerés, de nem, csak a bénázásomra akarták felhívni a figyelmet. Amúgy otthoni 220 voltos konnektorból 4-5 óra alatt tölthető újra a folyadékhűtésű lítium-ion akkumulátor. Hatótávja elméletileg 50 kilométer, nálam egyszer ki is írt ennyit, de valójában - télies körülmények között - örüljünk a feltöltés utáni 35-36 kilométeres kibocsátás nélkül megtett útnak. A fűtés bekapcsolásával 10 kilométerrel csökken a hatótáv, ami rémisztően hat. De hogy ne legyen rémálom az elektromos autózás, egy 1,4 literes turbós benzinmotor és egy 40 literes benzintartály szavatolja, hogy biztosan elérjük úticélunkat. És nem is akárhogyan. Hogy megy? Az 1,4 literes, 150 lóerős benzinmotor mellett a zöld rendszámos Golf GTE hajtásáról 102 lóerős villanymotor gondoskodik. Nem a belső égésű motorhoz, hanem a kifejezetten a GTE modellhez fejlesztett hatfokozatú (kormányról is kapcsolható) DSG váltóhoz illesztették három tengelykapcsoló közreműködésével. A Golf GTE rendszerteljesítménye impozáns, 204 lóerő. Villanyüzemben akár 130 kilométer/órával is mehetünk, a suhanást a helytakarékos 8,7 kWh-s akkumulátor teszi lehetővé. A 2,5 kW-s generátor az indítás mellett visszatáplálja a lassuláskor keletkezett energiát. A visszatöltést adó "motorféket" a váltóval, vagy a kormány mögötti váltófülekkel szabályozhatjuk. Hatótávja mintegy 600 kilométer, fogyasztása 4 literes benzinfogyasztásnak felel meg átszámítva. A több mint 400 kilométeres teszten, sok töltéssel 100 kilométerenként átlagban 1,8 liter benzint fogyasztott a GTE, ehhez még adódott 17,6 kilowattóra áramfogyasztás 100 kilométerenként. Milyen vezetni? A kocsi szerencsére nem nehéz, az üresen 1,6 tonna Golf GTE állóhelyzetből 60 kilométer/órás sebességre villanyüzemben nem egészen 5 másodperc alatt gyorsul fel, ha a két motor együttes erejét és 350 newtonméteres nyomatékcsúcsát akarjuk kihasználni, 7,6 másodperc alatt juthatunk el a csúcsra (0-100 kilométer/óra). Padlógázra gyönyörűen morog és csikorgatja a kerekeket. A konnektoros Golf végsebessége 218 kilométer/óra. Ha a váltó mellett található GTE gombot benyomjuk, bedurvul az autó, ledobja házi köntösét és versenyszerkót ölt magára. A kormány felkeményedik, a sebességváltó karakterisztikája őrült üzemmódra vált, a vezérlés pedig módosított terv alapján hajszol bele a száguldásba. A GTE futóművén keményítettek, opcióként aktív lengéscsillapítást is választhatunk.  Mennyibe kerül? A GTE a legdrágább Golf, még a GTI-nél és az e-Golfnál is húzósabb az ára. Érthető, hisz ennek a kettőnek az elegye. Egy testben két autó, így az ára is dupla. Alapára 11,88 millió forint. A tesztautónkat minden létező extrával felszerelték, így vételára megközelítette a 14 millió forintot, így még a 300 lóerős Golf R-nél is többe kerül. Kép és szöveg: Biró Csongor

Autólopás! MBX-495 Ford C-MAX Grand

2017.04.09.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: MBX-495 -Gyártmány: Ford -Egyéb típus: Grand -Típus: C-Max 1.6 SCTi -Kivitel: EcoBoost Titanium (7 sz.) benzines, tolóajtós -Gyártási év: 2012 -Motorszám: JTDBCA60524 -Alvázszám: WF0HXXWPBHCA60524 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2017 április 6 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XI. -Utca, házszám: Fiatal utca 1. -Megjegyzés: 2017.04.04. este 22 óra és 2017.04.05. reggel 7 óra 15 között lopták el az autót.
Címkék: 

Egy Dodzsem, Stig, és egy reptér – könnyű kitalálni a sztorit!

2017.04.09.
A mutatvány apropóját a BBC csatornára való visszatérés megünneplése adta, a nagysebességre képes technikát pedig a youtube-lovag kaszkadőr, Colin Furze biztosította. A szebb időket is megélt, 60-as évekből származó kiskerekű, áramszedős járgány három hét alatt lett „gatyába rázva”, hogy képes legyen az eszement tempóra. Delej híján egy belsőégésű motorral keltették életre a kétszemélyes minijárművet, Colin kútfőjéből ennek köszönhetően egy 100 lóerős 600 köbcentis Honda blokk került a kis kasztniba. Eredetileg egy dodzsem maximum 8 km/h-ás sebességre képes, a Stig képességeire optimalizált masina viszont 100,3 mérföldes óránkénti sebességet produkált végül, melynek hitelességét a Guinness-rekordok hivatalából kirendelt munkatárs, Lucia Sinigagliesi rögzítette a helyszínen. A világrekord felállítása után Furze azt nyilatkozta, hogy Stig „akkor boldog, ha a lassú dolgok villámgyorssá válnak a kezei között – mi lehetne stílszerűbb ünneplés az új sorozat indulásakor, minthogy egy régi rozsdás dodzsemet belevinni egy ilyen metamorfózisba” – osztotta meg sikerélményét a kaszkadőr. Sinigagliesi pedig csak annyit mondott, hogy a legtöbben megszokottnak véljük, hogy Stig nagy sebességgel közlekedik, azonban itt egyedülálló módon tette mindezt. „Nem versenyautóban és nem versenypályán, hanem egy vidámparki játékszerben szürreális és egyben lenyűgöző élmény volt látni ezt a teljesítményt. És legalább ilyen lenyűgöző a mérnöki munka, amit Colin Furze végzett” – zárta gondolatait a Guinness hivatalnoka. Forrás:dailymail.co.uk

Elájult az anya a volánnál, 11 éves fia hősként viselkedett

2017.04.09.
A fiú miután látta, hogy anyja a kormányra bukott, megragadta azt, majd behúzta a kéziféket. A lelassult autóval előbb egy jobb, majd egy balos kanyart is sikerrel bevett. Végül a a kocsi kis sebességgel egy útszéli falnak ütközött. A különleges eset vasárnap reggel Tirolban, az Igler Strassen történt, Innsbruck irányába. Az osztrák sajtó szinte hősként tekint a 11 éves fiúra, aki nem csak édesanyját és autóját, hanem saját magát is megmentette azzal, hogy megragadta a kormányt és volt lélekjelenlére, hogy a kéziféket behúzza. Az ütközéstől az anya kisebb sérülést szenvedett, kórházba vitték - írja az orf.at, amely nem tér ki arra, vajon miért veszítette el eszméletét az anya vezetés közben.   

Autó ringását utánzó gyerekágyban utazik a Ford – nem kérdés, hogy ki a célcsoport, ugye!

2017.04.09.
Persze ez még mindig nem jelent zavartalan éjszakát a kismamák és papák számára, akik egy felmérés szerint alig több mint ötórányi alvásra számíthatnak, vagyis a gyermeknevelés első évében 44 napi alvástól esnek el.* Ám szerencsére úgy tűnik, közel a segítség. A Ford kifejlesztett egy kiságyat, amely a családi otthon falai közt is képes szimulálni az éjszakai autózással járó mozgásokat, a motor zúgását, sőt még az utcai lámpák fényét is. Az egyébként minden más tekintetben teljesen normális gyermekágy, a Max Motor Dreams egy okostelefonos alkalmazással kelthető életre. “Éveken át beszélgettünk mamákkal és papákkal, így jól tudjuk, hogy a kisgyermekes szülők gyakran kétségbeesetten vágynak egy nyugodtan átaludt éjszakára. És bár egy gyors kör a családi autóval csodákra képes – hiszen a baba tényleg elalszik –, addig szegény szülők kénytelenek ébren ülni a volán mögött,” mondta el a díjnyertes Max Motor Dreams tervezője, Alejandro López Bravo, a spanyol Espada y Santa Cruz kreatív stúdió munkatársa. “A Max Motor Dreams segít abban, hogy egy csomó ember élete kicsit kellemesebbé válhasson.” A Max Motor Dreams jelenleg még egyedi darab, ám már annyian érdeklődtek utána, hogy a vállalat azt fontolhatja, megkezdi a különleges kiságy sorozatgyártását.

Kilenc márkával biztosan nem találkozunk a Frankfurti Autókiállításon

2017.04.09.
Mielőtt bárki azt hinné, hogy rosszul megy a szekere a felsorolt autógyáraknak, fontos megemlíteni, hogy trendszerűen, egyre több márka költi marketing büdzséjének jelentős részét új területekre (web- és közösségi média), mintsem kiállításokra. A világraszóló németországi autómustra helyszínéről ezúttal hiányozni fognak a PSA-csoport tagjai (Peugeot, DS), az FCA márkák (Fiat, Alfa Romeo, és Jeep), valamint a Nissan és Infiniti modellek standja is. A kiállítás főszervezője, a Német Autóipari Szövetség (VDA) konkrétumok említése nélkül megerősítette, hogy néhány autógyár valóban törölte részvételi szándékát, közleményükben viszont kiemelték, hogy a biztosan résztvevő autógyárak száma 50 feletti. Az ismert európai, ázsiai és tengerentúli brandek mellett olyan fiatal és első alkalommal kiállító tech márkák is megjelennek, mint például a Qualcomm, Sony és IBM – olvasható a VDA sajtóközleményében. „Természetesen sajnálattal veszünk tudomást egyes kiállítók visszalépéséről, de tudjuk, hogy vállalatpolitikai, vagy financiális okok állnak ezek hátterében” – nyilatkozta Klaus Braeunig, a VDA ügyvezető igazgatója. A szövetség ügyvezetője által meg nem nevezett márkákról pedig kiderült, hogy nyitottak a visszatérésre, ezzel szemben a PSA szóvívője azt mondta, hogy figyelembe véve a visszatérés költségeit, a PSA eddigi szokásaival ellentétben nem kíván résztvenni kiállításokon a jövőben. A konszern minden márkája folyamatosan monitorozza a marketing befektetéseinek hatékonyságát. A Citroen jelen lesz Frankfurtban, a Peugeot és a DS brandek esetében pedig más csatornán keresztül kívánják elérni a közönséget a szóvívő szerint. A Nissan kommünikéje szerint a döntést az eseményeket és kiállításokat érintő globális áttekintés előzte meg. „Továbblépve, adoptálni fogunk rugalmas stratégiákat, melyek autóipari, vásárlói és dedikált Nissan eseményekre fókuszál” – nyilatkozta a Nissan Europe szóvívője. Az FCA nem kívánta kommentálni a német Automobilwoche által publikált hírt, melyben korábban említésre került, hogy a Mitsubishi és a Volvo szintén kihagyja a jeles eseményt 2017-ben. Forrás: autonews.com

Rajtkész a Porsche 900 lóerős hibridje

2017.04.09.
Számos újdonság megjelenik az áttervezett versenyautón, amelynek már sajnos csak egy gyári kihívója maradt az LMP1 kategóriában. Az Audi kivonulása után a Toyota maradt a legyőzendő ellenfél, illetve biztosan megpróbálkozik legalább egy privát csapat is a kategóriában, ám hibrid erőforrás nélkül előreláthatólag a leghalványabb esélyük sem lesz legyőzni a gyári alakulatokat. A csapatvezető, Andreas Seidl elmondása szerint az autó 70 százalékát újratervezték. A módosítások java része az aerodinamikát, a futóművet és a belsőégésű motort érintette. Továbbra is a WEC a legjobb terep a gyártók számára, hogy megmutassák a hibrid hajtásláncokban rejlő lehetőségeket. Ugyanakkor rendkívül drága is A technikai szabályzat nagyon szigorú a WEC-ben (World Endurance Championship), ennek ellenére a Porsche 919 Hybrid karosszériáján jól észrevehető változások árulkodnak a mérnökök bátorságáról, amellyel a határokat feszegetik. Jóval szélesebbnek hat ugyanis az új gép az első kerekeket takaró borítás és a fényszórók növekedése miatt. A biztonság fokozásának érdekében az FIA döntéshozói a leszorítóerő csökkentése mellett döntöttek, amely magával hozza a kanyarokban elérhető sebesség csökkenését. Mielőtt bárki bánkódni kezdene emiatt, gyorsan hozzátesszük, hogy a leszorítóerő csökkentésével ugyan valóban lassulnak a kanyarokban az autók, a versenyzés látványosságának szempontjából több izgalmat ígérnek az új szabályok. Két új aero-csomagot fejlesztettek ki egyébként a mérnökök. Tavaly még három különböző konfigurációt használhattak a csapatok, ám költségcsökkentési céllal kettőre redukálták ezek számát a szabályalkotók. A nagyobb felületű fényszóró egyben sérülékenyebb is Az egyik csomagot a nagy sebességű pályákra optimalizálták, ilyen például Le Mans is. Itt fontos szempont a légellenállás csökkentése, hiszen a hosszú egyenesekben a végsebesség szerepe rendkívül fontos. A másik esetében a leszorítóerő a fontosabb, hiszen a kanyargósabb pályákon a megfelelő tapadás a kulcs a sikerhez. Viszont az aero-csomagok számának csökkenésével jóval több kompromisszumot kellett kötniük a mérnököknek. A legfontosabb célként az lebegett a szemük előtt, hogy csökkenjen az autó elejének érzékenysége aerodinamikai szempontból. Tavaly ugyanis a rengeteg gumitörmelék, amely az aszfaltról felverődve a 919 orrán landolt (és ott is maradt) megváltoztatta a légáramlást, kedvezőtlenül befolyásolva az autó stabilitását. Ugye elképesztő, hogy ilyen apróságnak tűnő dolgok is mekkora szerepet játszanak egy versenyautó viselkedésében!? Az egyik legfeltűnőbb változás felülnézetből látható igazán jól. Megjelent egy „rés” az első kerékborítás és az oldaldoboz között. A korábbi 919 versenyautókon nem volt ilyen Természetesen az erőforráson is fejlesztettek a mérnökök. Az alapok nem változtak, maradt a kétliteres V4-es benzin- és az elektromotor párosa, de mindkettőt optimalizálták, illetve a sebességváltót és az energia visszanyerő rendszereket sem hagyták érintetlenül. A belsőégésű motor 500 lóerős és már önmagában a Porsche történelmének leghatékonyabb erőforrása. A hibrid rendszer másik tagja a 400 lóerős villanymotor, amelyet két energia-visszanyerő rendszer is segít. Az egyik a fékenergiát hasznosítja a másik a kipufogógázokat. A megtermelt energiát lítium-ion akkumulátorok tárolják, hogy aztán az első tengelyt hajtsa vele a villanymotor, miközben a belsőégésű motor a hátsó kerekeket hajtja. A visszatáplált energiának egyébként 60 százalékát teszi ki a fékezésből kapott, és 40 százalékát a kipufogórendszerből érkező. A fékezésből nyert energia 80 százalékát azonnal a hajtásban hasznosítja a rendszer. Kiszámolták, ha ez a lehetőség nem állna rendelkezésre, akkor 100 lóerővel kellene növelni a belsőégésű motor teljesítményét, ami 20 százalékkal növelné a fogyasztást is. Le Mans-ban ez körönként plusz egy liter üzemanyag elégetését igényelné! További hasznos hozadéka ennek a rekuperációs rendszernek, hogy kisebb fékeket építenek a 919-be, ezzel csökken az autó tömege, és a légellenállása is, hiszen a fék hűtéséhez kevesebb levegő szükséges, ezáltal pedig kisebb légbeömlő. Lényegében összkerékhajtású a 919 Hybrid A kipufogógázokat hasznosító rendszer működési elve egyszerű és nagyszerű. A kivitelezése viszont már jobban megdolgoztatta a mérnökök szürkeállományát. Lényege, hogy a távozó kipufogógáz meghajt egy turbinát, amely percenkét 120 ezret forogva táplálja a generátort. A 919 Hybrid a legmagasabb hatékonysági osztályban indul (8Mj), amely azt jelenti, hogy körönként maximum 4,31 liter üzemanyagot fogyaszthat. A szabályban a Le Mans-i pályát veszik alapul, ahol egy kör 13,629 kilométer. Idén három szettel kevesebb gumiabroncsot használhatnak a csapatok egy versenyhétvégén A versenyautó bemutatóját nem ok nélkül tartották Monzában. A legendás olasz pályán rendezték ugyanis a WEC első tesztjét. Összesen 27 autó jelent meg a „Prologue” névre keresztelt edzésen, ahol a Toyota jegyezte a hétvége leggyorsabb körét, ám emiatt még nem érdemes a Porsche-rajongóknak aggódniuk. Rengeteg időt sikerült a pályán tölteni a Porsche alakulatainak, így értékes adatokra tettek szert. Házon belül Neel Jani futotta a leggyorsabb időt, ám ennél jóval fontosabb, hogy az 1-es rajtszámú autóval 331 kört (1906 kilométert) teljesített problémamentesen. A svájci versenyző mellett André Lotterer és Nick Tandy vezette az 1-es rajtszámú versenyautót. A 2-es rajtszámú gépet Earl Bamber, Timo Bernhard és Brendon Hartley vezette 329 körön (1894 kilométeren) keresztül. A szezon előtti teszten jóval fontosabb a megtett körök száma, mint azok ideje. Az első éles bevetés április 16-án kezdődik Silverstone-ban A csapat GT részlege is sikeres tesztet zárt. A 91-es rajtszámú Porsche 911 RSR duója, Richard Lietz és Frédéric Makowiecki 1292 kilométert autózott, amíg kollégáik, Michael Christensen és Kévin Estre a másik géppel 1280 kilométert tettek meg. Estre egyébként már utazik is tovább az USA-ba, hiszen a hétvégén (április 8-án) az IMSA sportautó bajnokságában indul, ahol két gyári Porsche 911 áll rajthoz. Érdemes megnézni a versenyt, amelyet bajnokság hivatalos honlapján élőben közvetítenek! Forrás: porscheforever.hu

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója