Csufit is megmutatják Szentendrén

2022.07.17.
Mint a közleményben felidézték, a múzeum - ma már műemléki épülete - 1914-ben épült mint egykori BHÉV kocsiszín. Itt nyitott meg 1992. július 14-én a BKV Városi Tömegközlekedési Múzeuma. Az ipartörténeti szakgyűjtemény öt kiállítóteremben, bemutatócsarnokban és szabadtéri kiállító területen tekinthető meg. A múzeum gyűjteményében elsősorban villamosok szerepelnek, de buszok, trolik, régi hévek, a GANZ-metró prototípusa és egyéb vasúti járművek is megtalálhatók. A 30. évforduló alkalmából a látogatók 10 és 16 óra között ingyenes programon tekinthetik meg a múzeum állandó kiállítását. Az összegzés szerint az elmúlt 30 évben tovább gyarapodott a korhűen felújított és bemutatott járműállomány, így ma már mintegy 60 felújított járművel várják a régi korok szerelmeseit. Megtalálható például egy 1956 óta a fővárosban közlekedő UV villamos és pótkocsija, a BKV hajdani Ikarus 180-asa, a Hungaroplan villamos, amely a Csufi becenévre hallgatott, valamint a Ganz-Hunslet szintén prototípus metrószerelvényének 400-as pályaszámú kocsija is. Ezek mellett megújult a 30. születésnapját ünneplő múzeum vizuális és információs anyaga is. A jubileumi nyílt napon csak a BKV honlapján előzetesen regisztrált látogatók vehetnek részt. A múzeum munkatársai két turnusban várják az érdeklődőket, 10-13 óra, valamint 13-16 óra között. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Akciófilmbe illő jelenetek az M5-ösön történt balesetnél

2022.07.17.
Letért az úttestről és a vadhálót átszakítva a tetejére borult egy gépkocsi az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, Lajosmizse közelében, a 70. kilométernél. A járműben egy ember utazott, ő ki tudott szállni. A balesetnél a lajosmizsei önkormányzati tűzoltók végzik a műszaki mentést. Az egység áramtalanította a gépkocsit. Mentőhelikopter is a helyszínre érkezett. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Európai autóeladások: ez volt a leggyengébb június 1996 óta

2022.07.17.
Májusban 10,3 százalékkal csökkent az eladás ugyancsak éves összevetésben - írja az MTI. A brüsszeli székhelyű szervezet számításai szerint a júniusban regisztrált autók száma az EU-ban 886 ezer 510 volt, ami a leggyengébb júniusnak számít az adat kezelése, 1996 óta. Az EU négy legnagyobb autópiacán jelentős csökkenést jegyeztek fel: Németországban 18,1 százalékkal, Olaszországban 15 százalékkal, Franciaországban 14,2 százalékkal, Spanyolországban pedig 10,7 százalékkal esett az értékesítés. Az idei első fél évben 14 százalékkal, mintegy 4,6 millióra csökkent az új autók regisztrációja az Európai Unióban az előző év azonos időszakához képest. A június végéig tartó hat hónapban Olaszországban 22,7 százalékkal, Franciaországban 16,3 százalékkal, Németországban 11 százalékkal, Spanyolországban pedig 10,7 százalékkal esett az eladás. Magyarországon júniusban 9 ezer 493 új személygépkocsit helyeztek forgalomba az ACEA adatai szerint, 16,5 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, az idei első hat hónapban pedig 57 ezer 411-et, ami 11,4 százalékkal marad el 2021 azonos időszakához képest. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Milliós rekordokat döntenek a MOL Bubi közbringái

2022.07.17.
A társaság partnere, a Mol Bubi bicikliket gyártó Csepel Zrt. teljes kapacitással a kerékpárok gyártásán dolgozott az elmúlt időszakban. Az új járművek közül több tucat már ki is került a gyűjtőállomásokra, a továbbiakat pedig folyamatosan helyezik ki a következő napokban - közölték. Idén nemcsak több száz vadonatúj Mol Bubi kerékpárral fejlesztik a szolgáltatást, hanem a rendszer szolgáltatási területét is bővítik, valamint hamarosan a Podmaniczky téri állomás is újra elérhetővé válik - írták. A BKK kiemelte: a bővítésre nagy szükség van, hiszen a közbringa-szolgáltatás a tavalyi megújulása óta hatalmas népszerűségnek örvend "egymás után döntötte meg a rekordokat". Májusban elérte a 2 milliós utazásszámot, és azóta már átlépte a 2,5 milliót is. Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban ment 13 ezer fölé a napi utazásszám, sőt májusban és júniusban voltak olyan napok is, amikor 14 ezernél is többször használták a kerékpárokat, ami abszolút rekordnak számít. Az átlag júniusban 12 ezer fölött alakult - áll a kommünikében. A BKK felhívta arra is a figyelmet, hogy a május végén átadott Mobi-pontok nem azonosak a Mol Bubi gyűjtőállomásokkal. A Mobi-pontokon nem a Mol Bubi kerékpárokat, hanem más mikromobilitási közlekedési eszközöket lehet lerakni, például a magántulajdonú kerékpárt és rollert, valamint elektromos rásegítésű változataikat. Aki a gyűjtőállomáson kívül hagyja a Mol Bubi kerékpárt, annak 5000 forint elszállítási díjat kell fizetni - jelezték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Olajínség - a bajorok besegítenek a cseheknek

2022.07.17.
"Számomra természetes, hogy döntést hoztunk a szállítási feltételek javításáról Csehországba" - jelentette ki Söder újságírók előtt. úPetr Fiala a bajor döntést a cseh energiaipolitika és biztonság szempontjából rendkívül fontosnak minősítette. Másfelől azt mondta, hogy "ez jelentős lépés a cseh gazdaság orosz függésének csökkentésében". "Csehország számára ez jó hír, mert ennek következtében évente 1,5-2 millió tonnával több kőolajat kaphatunk a TAL vezetéken keresztül" - mutatott rá Zbynek Stanjura cseh pénzügyminiszter. Ha problémáink adódnak a Barátság kőolajvezetékkel, kihasználhatjuk a TAL-t - tette hozzá a tárcavezető. Gazdasági elemzők egybehangzó nézete szerint a TAL kapacitásának növelése fontos lépés ahhoz, hogy Csehország mihamarabb megszabaduljon attól, hogy az orosz kőolajtól függjön. Csehország a TAL kőolajvezetékre az IKL (Ingolstadt-Kralupy) vezetéken keresztül kapcsolódik. A cseh kőolajbehozatal tavaly 6,8 millió tonnát tett ki, 10,8 százalékkal többet, mint 2020-ban. A kőolaj 51,2 százaléka a TAL vezetéken keresztül érkezett az országba. A cseh kőolajszükséglet 48,8 százalékát a Barátság kőolajvezetéken keresztül Oroszországból hozta be Csehország. A trieszti kikötőbe, a TAL kiindulási pontjára a világ legkülönbözőbb részeiről tartályhajókkal szállítják a kőolajat. A TAL szállítási kapacitásának növelése lényeges Csehország számára - nyilatkozta Václav Bartuska, a cseh külügyminisztérium energiabiztonsági különmegbízottja. Bartuska köszönetet mondott Olaszországnak, Ausztriának és Németországnak, hogy hajlandóak voltak pozitívan kezelni Prága TAL-lal kapcsolatos kérését. Cseh gazdasági szakemberek nyilatkozatai szerint a TAL szállítási kapacitásának növelése hosszabb távon fog segíteni az országnak. Jelenleg ugyanis Csehország kivételt kapott az Európai Uniótól, s egyelőre nem kell csökkentenie az oroszországi kőolajbehozatalt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hasznos tippek a környezetbarát nyaraláshoz

2022.07.17.
Itt a nyár, a nyaralás ideje, ám az utazással sokat árthatunk a bolygónak, és a felgyorsíthatjuk a klímaváltozást. Nem kell a vakációról lemondani, de nem mindegy, mivel és hogyan utazunk, és mit csinálunk a kikapcsolódás során. Összeszedtünk pár hasznos tippet.  Környezetbarát közlekedési eszköz Az emberek egyre gyakrabban és egyre távolabb utaznak, ami egyre nagyobb terhelést okoz a Földnek. A turizmus is nagy szerepet játszik az üvegházhatású gázok kibocsátásában. A legszennyezőbb a repülő, a vonat pedig leginkább környezetbarát utazási forma. Utasonként egy kilométer megtétele repülővel hússzor annyi szén-dioxid-kibocsátással jár, mint vonattal. A buszozás is jó választásnak számít, persze az egy főre jutó szennyezés mértéke nagyban függ attól, hányan ülnek a buszon. Ugyanez igaz az autóra is: ha ketten utaznak egy nagy kocsiban, az igencsak szennyező, ám ha egy kisebb autóban négyen ülnek, az már csak körülbelül harmadannyi károsanyag-kibocsátással jár fejenként és kilométerenként. Az is sokat számít, hová utazunk; nem kell mindenáron egzotikus úti célt választani, sokkal környezetbarátabb egy belföldi vagy régiós utazás.   Vonattal a leginkább környezetbarát az utazás Ha megérkeztünk a nyaralás helyszínére, ott is figyeljünk arra, milyen közlekedési módot választunk. Sétáljunk, kölcsönözzünk biciklit vagy rollert, használjuk a tömegközlekedést.  Csak azt vidd magaddal, amire tényleg szükséged van Ha mégis repülővel fogsz utazni, ügyelj a csomagod méretére, hiszen minél több terhet kell szállítania a repülőgépnek, annál több káros anyagot bocsát ki. Ezzel nemcsak a bolygónak, hanem a pénztárcádnak is jót teszel, hiszen a nagyobb csomagért olykor komoly felárat kell fizetni a légitársaságoknak.  Érdemes hatékonyan pakolni, és kisebb csomaggal elindulni A kisebb poggyász azzal az előnnyel is jár, hogy nem lesz annyira megterhelő a cipekedés; ez persze nemcsak a repülős utazásnál fontos szempont, hanem szinte minden esetben. Ha vonattal utazol, egy könnyebb csomaggal fürgébben tudsz mozogni, és a helyszínre érkezve a közösségi közlekedéssel is egyszerűbben eljutsz a szállásra. Ma már rengeteg blog és videó ad tippeket arra, hogyan pakolj hatékonyan, melyek a legfontosabb holmik, és mit fölösleges magaddal vinni. Nézz meg pár ilyet, és válaszd ki a neked legmegfelelőbb pakolási stílust.   Saját kulacs és többször használható tárolók Akár egy városba, akár valamilyen vadregényes környékre készül, ne indulj el saját kulacs nélkül. Egyrészt víz mindig legyen nálad, másrészt sokat teszel a környezetért, ha nem műanyag palackos ásványvizeket vásárolsz. Arra viszont figyelj, hogy nem minden országban iható a csapvíz! Igaz, ma már rengetegféle víztisztító megoldás létezik, ha nagyon nomád körülményekkel találkozol a nyaralás során. Egy fém kulacs a környezetbarát nyaralás alapvető kelléke A kulacs mellett pakolj be néhány többször használható, vászonból készült szatyrot és tasakot, frissentartó műanyagfólia és alufólia helyett pedig dobozban is magaddal viheted a szendvicsedet és a többi harapnivalót.  Ne pazarolj a hotelben Ha úgy alakul, hogy hotelben szállsz meg, akkor néhány praktikával csökkentheted a környezetre gyakorolt hatásodat. Igazán fölösleges minden nap új törölközőt használni, vagy naponta akár többet is, csak azért, mert a szállodában úgyis kapsz újat. Inkább akaszd fel a törölköződet, így tudni fogják, hogy még nem kell cserélni.  Hagyd kint az ajtón a „Ne zavarjanak” táblát, és akkor nem fognak bemenni takarítani, porszívózni, és lecserélni pár dolgot. A sok hulladékkal járó miniatűr szappan, tusfürdő és sampon helyett használd a saját tisztálkodási szereidet, lehetőleg szilárd szappant és sampont.  Válaszd a helyi termékeket Egy utazás a helyi kultúra és gasztronómia felfedezéséről is szól. A helyben termesztett, szezonális, helyi ételeket kipróbálni nemcsak izgalmas és változatos, de környezetbarát is. Akárcsak otthon, ha helyi termékeket vásárolsz, akkor nem a sok károsanyag-kibocsátás árán, messziről odaszállított árut választod, és még a helyi termelőket is támogatod. Menj ki a piacra, vásárolj friss élelmiszereket, és a világ bármely pontján megtalálható nemzetközi gyorsétteremláncok helyett inkább ülj be oda, ahová a helyiek is szívesen mennek enni.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Mentőhelikopter érkezett a délelőtti súlyos balesethez

2022.07.17.
A közlés szerint egy embert a tűzoltók és a mentők emeltek ki a járműből; a helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Az Útinform tájékoztatása szerint a lezárás miatt a forgalmat elterelik, Nagymágocs felé. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

A románok meglepték a világot

2022.07.17.
Az újság a román autógyártók egyesületének adataira hivatkozva közölte, hogy a francia Renault tulajdonában levő Dacia és a török Ford Otosan tulajdonában levő Ford összesen 268 759 járművet gyártott romániai üzemeiben, ami 13,56 százalékos növekedés. A Dacia 165 350 járművet szerelt össze a dél-romániai Mioveniben, a Ford craiovai gyártósorairól pedig 103 409 autó gurult le. Mindkét gyártó egyaránt 13-13 százalékkal növelte termelését a tavalyi első fél évhez mérten. Az újság szerint amennyiben a második fél évben nem áll elő semmilyen akadályozó körülmény, és sem a koronavírus-járvány, sem az elektromos félvezetők hiánya nem fogja kedvezőtlenül befolyásolni a termelést, akkor jó esély van arra, hogy az idén először a román járműgyártás meghaladja az évi 500 ezer járművet. Legutóbb 2019-ben volt közel ehhez a határértékhez a két gyártó, akkor mintegy 490 ezer autót szereltek össze. Tavaly egész évben a két gyártó 420 755 járművet állított elő. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója