Spontán tüntetésbe kezdtek a Ford romániai üzemének dolgozói

2017.12.21.
A gyár alkalmazottai az üzem udvarán adtak hangot elégedetlenségüknek. Az üzem vezetősége és a szakszervezet azt követően kezdett tárgyalni a kollektív munkaszerződésről, hogy január 1-jei hatállyal Romániában a társadalombiztosítási járulékok  fizetésének kötelezettsége áthárul teljes egészében a dolgozókra. Az intézkedés nyomán a dolgozók bére csökkenhet, amennyiben a munkáltató nem emeli meg mintegy 20 százalékkal a bruttó béreket. A felek között az elmúlt napokban lezajlott egyeztetések következtében szerdán megállapodás született a vezetőség és a szakszervezetek között, állította Ana Maria Timis, a Ford Románia szóvivője, aki a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozott csütörtökön. A szóvivő szerint a dolgozók azért kezdtek tüntetni, mert nézeteltérés támadt a szakszervezeti vezetők és a dolgozók között a kollektív munkaszerződésről. Ugyanakkor Gigi Predoaica, a Ford romániai dolgozóinak szakszervezeti vezetője cáfolta, hogy megállapodás született volna. Elmondta: a gyár vezetősége 300 lej béremelést kínált fel 2018-ra, és további 300 lejes növelést 2019-re. Leszögezte: ők ennél többet kérnek, és csak akkor írják alá a szerződést, ha a dolgozók többsége elfogadja a feltételeket. A szakszervezeti vezető cáfolta, hogy leállt volna a munka a tüntetés ideje alatt. A Ford októberben kezdte meg az új EcoSport kisméretű SUV gyártását a craiovai összeszerelő üzemében, amelyet 2008 márciusában vett át a dél-koreai Daewoo modelleket gyártó Automobile Craiova S.A. vállalattól. Az üzemben 3900-an dolgoznak. (mti)

Építészhallgató ha pick-upot tervez…

2017.12.21.
Jurowski négy független, elektromos motort képzelt el, melyek a Renault kerekekben kaptak helyet, hogy ezzel növelje a belső teret az utasok számára, és nagy tárgyak is biztonságosan elférjenek a hátsó részben. Jurowski látványosan különálló kerekeket tervezett, ami egy új esztétikai megoldást vezet be az autókarosszéria tervezés világába. Az automata összecsukható tető lehetővé teszi, hogy a vezető a saját igényeinek megfelelően alakítsa az autót, így, ha megnyomnak egy gombot az okostelefonjukon, képesek megváltoztatni az autó funkcióját és jellemzőit. Sokoldalú alkalmazkodási képességének köszönhetően az autó aktív emberekhez tökéletesen passzoló sportos cirkálóvá alakítható – lehúzott tetővel, amin akár három bicikli is elfér – vagy akár biztonságos és kényelmes járművé egy négyfős család számára.Ezen felül a Renault Subtilt úgy tervezte Jurkowski, hogy közben az extrém sportok szerelmeseire is gondolt – a nyitott tetővel a koncepció két szánt, vagy két jet-skit képest szállítani. Az autó az összecsukható tetőfunkció és az elcsúsztatható ülések kombinációjával összesen öt különböző konfigurációban használható.   (miferfiak.hu)    

Ford Snowkhana

2017.12.21.
A 360 fokos animációban leégetheted a karácsonyfát, segíthetsz kihúzni a hóból a Mikulás szánját, vagy egy konyhai versenyjelenetben kelbimbók közt szlalomozhatsz; és mindez csakis attól függ, hogy éppen milyen megoldást választasz. A film végén pedig azt is megtudhatod, milyen ajándékra számíthatsz, amikor felébredsz Karácsony reggelén. KLIKK A LINKRE! http://cdn1.raptmedia.com/clients/dma_media/embed.html A film több mint 25 jelente és 12 különböző beállítása egyetlen ember munkájával készült, aki majdnem 3000 képet készített. Az új epizódban rejtett jelenetek is vannak, amelyek akkor aktiválódnak, ha túl sokáig késlekedsz a döntéssel, vagy ha a csintalan megoldást választod, úgyhogy a film annyiféle megoldást tartalmaz, hogy egyszerre talán nem is tudod mindet végignézni. Érdekességek ·         Az első film forgatásához használt Fiesta játékautót a Ford Performance egyik munkatársának kisfiától kérték kölcsön; ezt később visszaadták neki, és inkább vásároltak egy újat a forgatásokhoz ·         A Snowkarma-epizód forgatásához nyolc flakon hó-sprayt, hét flakon purhabot, hat nagyméretű bútorlapot és összesen 85 darab autó- és emberfigurát használtak ·         Az összesen mintegy 3000 képet egy Canon Eos 5D MkII kamera rögzítette ·         A díszletek felépítéséhez, a jelenetek megtervezéséhez és a film leforgatásához egy ember 130 órányi munkája kellett. A konyhai jelenetek kivételével az egész film egy fűtetlen télikertben készült.    

Egy igazi legenda debütál a 19. Szilveszter Rallye-n, vérre menő küzdelem várható!

2017.12.21.
A sportág legendája, Kiss Ferenc pályafutása során most először áll rajthoz partnerével, Patkó Gergellyel az évbúcsúztató versenyen. Kikkel kell majd megküzdenie? A címvédő Vincze Ferenc – Bazsó Attila páros – és a váltott navigátorokkal induló Kazár Miklós. Ha utóbbiak győzedelmeskednek, akkor háromszoros bajnokot avatnak. Kiss Ferenc bő tízéves kihagyás után egy Hyundai R5-össel száll harcba, új csapatával, a Korda Racinggel érkezik a Ringbe! „Ugyan életemben először indulok a Szilveszter Rallye-n, és a részvétel nagyon fontos, de azt vallom, hogy annál már csak a jó eredmény a fontosabb. Egy biztos, nem fogom vissza magam, abban mindenki biztos lehet” – fogalmazott a korábbi kétszeres abszolút bajnok. Vincze Feriék nem rejtik véka alá szándékuk, győzni akarnak: „Abszolút eredmény centrikus vagyok, a mostani viadalt nagyon komolyan vesszük, hiszen szeretnék a verseny első háromszoros bajnoka lenni. Persze nem titkolom, a verseny hangulata biztosan elragad, és a nézőknek is autózunk majd, de nyerni szeretnék.” Kazár Miklós is apait-anyait beled majd a küzdelembe: „Egy biztos, minden idegszálammal az évzáró sikeres teljesítésére koncentrálunk. Akárcsak tavaly, idén is váltogatom majd a navigátoraimat, de ennek ellenére megígérhetem, hogy nagyon gyors leszek. Persze Ramón is ott lesz velünk az egész csapattal együtt, és ha a helyzet úgy hozza, hát övé lesz az anyósülés. Remélem, sokan kijönnek majd a Ringre, én mindenesetre megígérhetem, igazi ralizást láthatnak majd tőlünk a nézők” Légy ott, amikor az eszeveszett tempót diktáló raliautók mind a négy kerékkel a levegőbe emelkednek, szárnyalnak, és a kanyarban a fizikai határokat feszegetve csúszkálnak. Add át magad a motordübörgésnek és hagyd, hogy a finom benzingőz beszívódjon a pórusaidba. Váltsd meg belépőd kedvezményes áron, 2 000 Ft-ért elővételben: http://totaljegy.hu/event/szilveszter-rallye-2017/

Több mint 33 milliárd forintból szerzett be új gépkocsikat a rendőrség

2017.12.21.
Papp Károly kiemelte: az új gépjárművek megérkezésével a rendőri személygépkocsik átlagos életkora 6,4 évről 2,4 évre csökkent. Mint mondta, a határrendészeti feladatok ellátásának támogatására 300, a határvadász bevetési osztályoknak az állomány növekedése miatt pedig 457 jármű beszerzésére nyílt lehetőségük 15,6 milliárd forint értékben. A rendőri szolgálati gépkocsik amortizációs cseréjeként 1837, a bűnügyi és az ügyintézői gépjárművek cseréjére pedig 595 gépkocsival bővül a gépjárműpark 22,2 milliárd forint értékben. Utóbbiak beszállítása 2018. március 31-ig történik meg - tette hozzá. A határőrizeti feladatok támogatására tizenhét mobil hőképfelderítő eszközt vásárolt a rendőrség 1,2 milliárd forint értékben nemzeti költségvetési forrásból, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága pedig tíz nagy teljesítményű Skoda Octavia RS típusú szolgálati gépkocsit szerzett be az autópályán szolgálatot ellátó állomány részére. A csütörtöki budapesti gépjárműátadón a Készenléti Rendőrség 234, a Budapesti Rendőr-főkapitányság 232, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 106, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság nyolc, valamint a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ hét gépkocsit vehetett át. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte, 2017-ben több mint 7000 rendőrrel több szolgál Magyarországon, mint 2010-ben, ezalatt 6837 új gépkocsit adtak át, és növelték a személyi állomány anyagi megbecsülését is.     Hozzátette: a 2019-ig tartó, átlagosan 50 százalékos béremelésből több mint 40 százalék már megvalósult, 2018 január elsejétől pedig további átlagos öt százalékos illetményemelést hajt végre a kormány, aminek 13,5 milliárd forintos fedezete a 2018-as költségvetésben rendelkezésre áll. Kontrát Károly hangsúlyozta: ma rend és biztonság van Magyarországon, a 2018-as költségvetésben a "magyar emberek biztonságára" 62 milliárd forinttal több áll rendelkezésre, mint 2017-ben. Az új rendőrségi gépkocsik Papp Károly tájékoztatása szerint a legmodernebb környezetvédelmi és biztonsági követelmények alapján készültek, számos vezetést segítő és támogató rendszer megtalálható bennük, közepes vagy nagy teljesítményű motorral felszereltek, 120-245 lóerősek.  Biztosított hozzájuk a téli és a nyári gumiabroncs, az üzembiztonság érdekében pedig öt évre vagy 200 ezer kilométeres futásteljesítményre szóló szervízcsomagot is biztosítanak. A gépkocsikra új típusú, led-technikán alapuló, szöveges feliratok megjelenítésére is alkalmas fényhidakat szereltek - tette hozzá az országos rendőrfőkapitány. (szöveg, kép: mti)

Worldskills 2017 – Abu Dhabi

2017.12.21.
Wolrdskills versenysorozat 2017-ben már a 44. Wolrdskills-megmérettetést szervezték az Egyesült Arab Emirátusokban található Abu Dhabiban. A II. világháború után Spanyolországban rendezték az első szakmai versenyt, ahol a környező országokból is érkeztek versenyzők, majd egyre több szakma és ország kapcsolódott be a versenysorozatba, mára pedig egy komplex „brand”-ről beszélhetünk, ami 51 szakmát ölel át, és 2 évente a világ különböző pontjain rendezik meg a megmérettetést. A WorldSkills International (WSI) egy olyan egyedülálló, nemzetközi tagsággal rendelkező non-profit szervezet, amely küldetése szerint világszerte emelni kívánja a szakismeretek és a szakmai továbbképzés színvonalát. A szervezetet 1953-ban alapította öt európai ország, melynek jelenleg 67 tagországa van, de elkötelezett a további bővítés irányában. Jövőképe szerint a világ minden részén terjeszteni kívánja a magas színvonalú szakismereteket. Tagjai olyan nemzeti szervezetek, testületek vagy intézmények, amelyek az adott országban felelősek a szakoktatás és szakképzés fejlesztéséért.      A verseny technológiáját részletes előírások szabályozzák, ráadásul minden szakmának vannak egyedi szabályai is. Autós vonalon az autószerelő, karosszérialakatos, járműfényező és nehézgép-szerelő szakmák képviselik magukat.   Skills-program Magyarországon A 2010. november 26-án a Magyar Kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara között történt megállapodás és a szakképzésről szóló 2011. évi 187. törvénynek megfelelően 2011-től a WorldSkills és a EuroSkills versenyekkel kapcsolatos feladatokat a Kamara végzi és képviseli Magyarországot a WorldSkills International szervezetében. Hazánk az Országos Szakképzési Tanács javaslata és az oktatási miniszter döntése alapján jelentkezett a WorldSkills International szervezetbe és a kezdetektől tagja a 2007-ben megalakult WorldSkills Europe szervezetének. A két szervezetben 2006. május 10-től 2010 végéig a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet teljes jogú tagként képviselte Magyarországot. A két szervezetben a magyar részvétel a SkillsHungary program keretében valósul meg. Az eredményes szereplés mellett fontos cél a versenyek előkészítése során és a versenyeken tapasztaltak beépítése a magyar szakképzésbe. A nemzetközi nívó lehetőséget ad a tanulásra, más országok oktatási rendszerének megismerésére és a jó gyakorlat átültetésére.   Az autószerelő versenyszám Az autószerelőknek komplex tudásról kell számot adni a versenyeken, ugyanis az autó minden részére kiterjedő feladatokat kapnak. 4 modulra osztható a verseny, melyből az első a motorszabályozás, motorvezérlés, ahol diagnosztikai méréseket, hibakeresést és szerelést kell végezni benzin- vagy dízelmotoron és annak szenzorain, beavatkozóin. Az autón végzett mérések során számot kell adni a motorvezérlő működéséről, a kipufogógázkezelő-rendszerről, a motor működését befolyásoló szelepek és szenzorok hatásairól, valamint a mérési módszerekről gyűjtött ismeretekről.     A második modul a motor mechanikus alkatrészeinek ismeretére van kihegyezve, itt a versenyzőknek motoralkatrészeket kell mérni, például dugattyút, hengert, majd össze kellett szerelni egy motort, és ellenőrizni kellett a szerelés minőségét. Ha ezzel végeztek, akkor egy másik motoron kellett kompressziót és hengertömítettséget mérni, majd vezérlést kellett cserélni a feszítőgörgőkkel együtt.     Külön modul van a járműkommunikációnak és a járműelektronikának. Itt a versenyzőknek elektromos hibákat kellett detektálni és megjavítani, valamint a CAN-hálózatot szimuláló tesztpadon kellett méréseket végezni.     A negyedik modulba tartozik a fék és a futómű, hogy minden fő egységről szerzett ismeretről számot adjanak a versenyzők. A fék esetében a hibakeresés és szervizelés jelentette a fő feladatot, a futóműállítást pedig rejtett hibák tették nehezebbé.     Habár a feladatok is nehezek voltak, az igazi kihívást az idő jelentette, ugyanis a két órás limitet sokan nem tudták tartani, így egy-egy részfeladatot nem tudtak teljesíteni. A nemzetközi mezőnyben az ázsiai versenyzők bizonyultak a legjobbnak, mivel az első helyezett Kínai Tájpejből, a második Kínából érkezett, a harmadik helyen holtversenyben a japán és malajziai fiatal versenyző végzett. A következő világversenyt Oroszországban rendezik, 2018-ban pedig Budapest ad otthon az Euroskills-nek, ami a „Szakmák Európa Bajnoksága”-nak felel meg.

Autót kaptak a környei polgárőrök a Bridgestone-tól

2017.12.21.
A Környei Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai állandóan szolgálatban és mozgásban vannak. Az egyesület tagjai és önkéntesei ugyanis nemcsak Környén, de a külterületeken – Környebányán, Szentgyörgypusztán, Irtáspusztán, Tagyospusztán, a Homokdűlőben, Öreghegyen és Fácánkertben – élők élet- és vagyonvédelmében is nélkülözhetetlen feladatokat látnak el. Az egyesület 38 munkatársa és gépjárműveik a klasszikus közbiztonsági teendők mellett katasztrófavédelmi, tűzoltási és műszaki mentési feladatokat is végeznek, egyik legfontosabb eszközük a gépkocsi. „Környe és a környeiek támogatása kiemelten fontos számunkra, hiszen vállalatunk itt működik, munkatársaink közül pedig sokan itt élnek családjukkal együtt. Örömmel támogatjuk ezért a Környei Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület tevékenységét, hiszen a szervezet tagjai mindannyiunk biztonságáról gondoskodnak nap, mint nap” - mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. „Bízunk benne, hogy ezzel a gépkocsival mi is hozzájárulhatunk az egyesület nélkülözhetetlen munkájának gördülékenyebbé tételéhez”– tette hozzá az igazgató. „A környeiek élet- és vagyonvédelme kiemelt prioritás az önkormányzat számára, ezért minden olyan felajánlást és segítséget örömmel fogadunk, amely ezt a célt szolgálja” – mondta Beke László, Környe polgármestere. „A Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-től kapott gépkocsival a Környén és a külterületein élő több mint 4600 ember mindennapjait tehetjük biztonságosabbá, ami egyébként is igen hangsúlyos, de ilyenkor, a karácsonyi és téli időszakban különösen jelentős feladat számunkra – fogalmazott a polgármester a december 20-ai átadó ünnepségen, a környei Közösségi és Tájházban. Máshol is abroncsokkal segíti a közösségeket a Bridgestone Társadalmi felelősségvállalási tevékenysége részeként a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. rendszeresen támogat termékeivel, illetve anyagiakkal is különböző köz- és társadalmi feladatokat ellátó szervezeteket és intézményeket. A vállalat már évek óta segíti abroncsokkal az autópályákon és főutak mentén szolgálatot teljesítő mentőmotorosokat, a közelmúltban pedig a tatabányai tűzoltóság gépjárműveire biztosított új gumikat. A cég nyáron a Semmelweis Egyetem vérszálló flottájának autóira, a múlt héten pedig az Ökumenikus Segélyszervezet gépjárműveire adományozott új abroncsokat.  

Sok van, de még sem elég - többet kell várni a taxikra

2017.12.21.
Hosszú évtizedek óta az év vége előtti időszakban megnő a kereslet a taxiszolgáltatásra. A várakozási idő napszakonként változhat, de sok esetben a 10-25 perces érkezési idővel is lehet számítani - fejtette ki. Metál Zoltán elmondta: az ünnepi időszakban a fuvarszervezők is megerősített szolgálatot működtetnek, hiszen számukra is fontos a megrendelők mielőbbi kiszolgálása. Megjegyezte: sokan akár napokkal az utazásaik előtt inkább az előrendelést választják, de egy-egy időszakon belül ennek is korlátozott a kapacitása a szolgáltatók részéről.  Kitért arra is, hogy az utóbbi hónapokban egyre többen töltik le okostelefonjukra a nagyobb fuvarszervezők applikációkon elérhető rendelési felületeit, amelyek gyors és széleskörű szolgáltatásokat és megoldásokat kínálnak. E megoldás előnye, hogy nem kell hosszú percekig arra várakozni, hogy a telefonos operátor mikor veszi fel a telefont, hiszen közvetlenül a szabad taxishoz érkezik a megrendelés. Követhető, hogy mikor érkezik meg a taxi, valamint a megtett útvonal is bármikor ellenőrizhető,  utólag is. Ma már a közvetlen mobiltelefonos díjfizetésre is van lehetőség, a bankkártyás fizetés mellett - mutatott rá. Közölte: jelenleg 5600 taxinak van droszt használati engedélye a fővárosban. (mti)

Beindulhat a hidrogén töltőállomások fejlesztése Japánban

2017.12.21.
Az aláíró cégek: a hidrogén üzemanyagcellás autók fejlesztésében élen járó Toyota, a Nissan, a Honda, a JXTG Nippon Oil & Energy, az Idemitsu Kosan, az Iwatani, a Tokyo Gas, a Toho Gas, az Air Liquide Japan, a Toyota Tsusho valamint a Japán Fejlesztési Bank. Az új japán vállalat létrehozásától a jórészt a fenti vállalatok által működtetett hidrogénalapú kezdeményezések felgyorsítását várják. A hidrogén üzemanyagcellás meghajtású autók fejlesztésében egyértelműen vezető szerepet tölt be a Hidrogén Tanács munkájában is meghatározó, a Lexus prémium márkát is jegyző Toyota, amely a sorozatgyártott hidrogén üzemanyagcellás Mirai személyautó mellett ma már a technológiával hajtott targoncát, buszt és kamiont is gyárt, (és nem utolsó sorban 5600 a technológiával kapcsolatos szabadalmát ingyenesen osztotta meg versenytársaival a technológia mihamarabbi széleskörű térnyerése érdekében). A hidrogéntöltő állomások hálózatának kiépítése ugyanakkor Japánban közös célnak mondható, hiszen a kormány és a különböző szektorok képviselői egyaránt támogatják a fejlesztést. A japán gazdasági, ipari és kereskedelmi minisztérium iparági szerve, a Hidrogén- és Üzemanyagcella-stratégiai Tanács által 2016. március 22-én kiadott Hidrogén- és üzemanyag-stratégiai ütemterv szerint a hidrogénnel hajtott üzemanyagcellás autók népszerűsítésének kezdeti szakaszában, 2020-ig a célkitűzés 160 töltőállomás létrehozása és 40 000 üzemanyagcellás jármű értékesítése.  Az új vállalat célja az infrastruktúra-fejlesztők, az autógyárak és a pénzügyi intézmények közötti együttműködés erősítése a japán HRS-ek és FCV-k üzembe helyezésének felgyorsítása és fellendítése érdekében. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója