Tizenhat év legnagyobb slágereivel készülnek a Csabai Kolbászfesztiválra az Ismerős Arcok

2016.10.28.
 – Nagynéném kondorosi, és náluk minden évben készítünk kolbászt, aktívan kiveszem a részem a gyúrásból és a kolbász fogyasztásából is – hangsúlyozta Nyerges Attila. – Mi néhányan töltjük a kolbászt, és már így is jó a hangulat. Hallom, a koncertünk napján a Csabai Kolbászfesztiválon 750 csapat gyúr majd, el sem tudom képzelni, az milyen hangulatot jelenthet. Már várjuk, hogy átéljük a zenekarral együtt, és igyekszünk mi is hozzátenni valamit ahhoz, hogy jól szórakozzanak a rendezvény látgatói. Az elmúlt 16 év legnagyobb slágerei mellett újdonságokkal is előrukkolunk. Szeretnénk azoknak is élményt nyújtani, akik régóta ismernek bennünket, és azoknak is, akik most hallanak, látnak először. Az Ismerős Arcok gitáros-énekese elmondta, ahogy a kolbászban, úgy az ő zenéjükből is sokféle íz érik össze. A hagyományos rockzenei hangzás mellett felfedezhetők a blues, a dzsessz, a pop és a világzene stíluselemei is. Dalaik témái között a legjellemzőbb gondolatok a család és a hazaszeretet, kultúránk, értékeink tisztelete és megóvása, valamint a közösségben való létezés fontossága. Ismerős Arcok (fotó: Ismerős Arcok Facebook oldala) – Valamennyi szerzeményünk a hat zenekari tag lelkének zenei lenyomata – fogalmazott Nyerges Attila. – Zenénk „kortalan”, generációról generációra öröklődik, miként a kolbászkészítés tudománya. Az Autószektor hagyományosan ott lesz a Csabai Kolbászfesztiválon, ahonnan idén is percről-percre jelentkezünk majd a legfrissebb hírekkel. Addig is érdemes figyelemmel kísérni Közép-Európa legnagyobb gasztrokulturális fesztiváljának legfrissebb híreit és kulisszatitkait a kiemelt rovatban. 

Baleset történt Gyálon

2016.10.28.
Az Ady Endre utca 23. szám előtti útszakaszon egy személyautó eddig tisztázatlan körülmények között villanyoszlopnak ütközött.  A baleset következtében egy személy megsérült. A rendőrök a helyszínelést megkezdték, a forgalmat a környező mellékutcákra terelik.    (police.hu)

Felszálló ág: eladási rekord a KIÁnál

2016.10.28.
2016-ban, szeptember végéig a Kia 337,595 autót értékesített Európában (EU és EFTA régió). Ez számszerűen azt jelenti, hogy az elmúlt kilenc hónapban +14,4%-kal növekedett az árbevétel 2015 ugyanezen periódusához képest, amikor a regisztrációk alapján 295,140 jármű talált gazdára. A márka fantasztikus, kétszámjegyű európai növekedése meghaladja a többi piac évről évre bővülő, 2016-ban 7,7%-os mutatóját. Az árbevétel növekedése alapján a Kia piaci részesedése elérte a 2,9%-ot, ami szintén komoly előrelépés a 2015-ös 2,7%-hoz képest. Michael Cole, a Kia Motors Europe ügyvezetője így kommentálta a rekorderedményt: „2016-ban új piaci szegmensekre kezdtünk fókuszálni, hogy megerősítsük pozíciónkat. Jó úton járunk: minden újonnan bevezetett modellünk hozzájárult ahhoz, hogy az európai térségben növekedjenek az eladásaink, és ezzel együtt a piaci részesedésünk. Az első kilenc hónap előzetes adatai alapján úgy véljük, hogy már középtávon elérhető a 3 százalékos európai piaci rész.”  

Félpályás útlezárás a 8-ason

2016.10.28.
Az elsődleges információk szerint egy személygépkocsi árokba hajtott és két személygépkocsi pedig ütközött a 8-as számú főútvonal 147+500-as kilométerszelvényénél, Vasvár térségében 2016. október 28-án. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére 8 óra 30 perctől félpályás útlezárásra kell számítani az érintett útszakaszon. (police.hu)

Vízmérték: Honda Clarity Fuel Cell hatótávolsága 589 kilométer

2016.10.28.
Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala nyilvánosságra hozta a Honda Clarity Fuel Cell hivatalos adatait. Az ügynökség mérései alapján a Honda üzemanyagcellás járműve akár 589 kilométert is megtehet egyetlen tankolással, míg kombinált fogyasztása csupán 3,46 l/100 km.* A Clarity Fuel Cell az első autó, amelynek teljes hajtáslánca befért a „hagyományos” motortérbe. Ennek eléréséhez a Honda mérnökei – az elődmodellhez viszonyítva - 33 százalékkal csökkentették az üzemanyagcellák méretét és 60 százalékkal növelték sűrűségüket. Az átgondolt építésmód eredményeként rendkívül tágas utastér jellemzi az új generációt, öt felnőtt teljes kényelemben utazhat a Clarityvel. Európában csak néhány piacon, a HyFIVE program keretein belül forgalmazzák majd a modellt, az első példányok feladata az lesz, hogy népszerűsítsék az üzemanyagcellás technikát, egyúttal ösztönözzék a hidrogént is értékesítő töltőállomások hálózatának kiépülését. Mindemellett a Honda és iparági partnerei adatokat gyűjtenek majd az üzemanyagcellás járművek és hidrogéntöltő-állomások működéséről, a típust ugyanis a hétköznapi használat tanulságai alapján tökéletesítik, illetve fejlesztik tovább. A Clarity Fuel Cell első példányai 2016 végén érkeznek Európába.   * A hétköznapi használatot szimuláló mérések eredményei, melyeknél a km/kWh adatok konvertálásra kerültek a szokásos üzemanyag-fogyasztási mértékegységre, hogy a számok könnyen összevethetők legyenek a hagyományos benzinmotorok adataival. Az így kapott értékek városban: 3,41 l/100 km, autópályán: 3,51 l/100 km, kombinált üzemanyag-fogyasztás: 3,46 l/100 km, hatótávolság: 589 km. 2017-es EPA-adatok alapján. Csak összehasonlítás céljából. Az üzemanyag-fogyasztást a vezetési stílus, az autó állapota, az időjárási és útviszonyok, valamint egyéb körülmények is befolyásolhatják.

Mélyrepülés: Jelentősen csökkent a világ legnagyobb diszkont légitársaságának eredménye

2016.10.28.
A légitársaság honlapján közölte a szeptember 30-ával végződött negyedév adatait. E szerint a dallasi székhelyű légitársaság 1 százalékkal kevesebb, 4,6 milliárd dollár árbevétel és 12 százalékkal növekvő, 1,9 milliárd dollár kiadás mellett 695 millió dollár üzemi eredményt ért el, amely 43 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az adózott eredményben is kétszámjegyű csökkenés mutatkozott: szeptember 30-ával az előző évihez képest 33,6 százalékkal alacsonyabb, 338 millió dolláros eredményről számolt be a légicég. Az év eddigi részében a tavalyi év január-szeptemberi időszakához viszonyítva a Southwest árbevétele 1,6 százalékos javulással 13,9 milliárd dollárra nőtt, az adózott eredmény 1,7 milliárd dollár nyereségen áll, 4,7 százalékkal magasabban, mint tavaly ugyanilyenkor, az üzemi eredmény viszont az időszak végén 5,7 százalékkal alacsonyabb volt és 2,9 milliárd dollárt tett ki. Az 1971-óta működő Southwest Airlines jelenleg forgalom és flottaméret szerint is a világ legnagyobb diszkont légitársasága. A dallasi székhelyű cég naponta közel négyezer járatot közlekedtet 97 célállomásra, 2015-ben 118 millió utast szállított, 52 ezer embernek ad munkát, flottájában pedig csak és kizárólag Boeing 737-esek vannak, jelenleg 717 szolgál belőlük.

Újabb évre hosszabbította együttműködését a Toyota és a Mol-Pick Szeged kézilabdacsapat

2016.10.27.
A magyarországi értékesítéseit az év első kilenc hónapjában több mint 35%-al növelő világelső autógyártó, a Toyota hazai vezérképviselete 2011 ősze óta támogatja a MOL-Pick Szeged Kézilabdacsapatot. A mai autóátadással, különböző konstrukciókban, összesen 18 db Toyota (17 Avensis és 1 Verso) és 1 db Lexus (RX) márkájú gépkocsit kapott a csapat 1+1 éves használatra. „Az elmúlt öt év folytatásaként örömmel hosszabbítjuk meg együttműködésünket a hazai és nemzetközi porondon egyaránt sikeres MOL-Pick Szeged férfi kézilabda csapattal. Kiemelten fontos számunkra, hogy a sportélet támogatásával széles generációkat inspiráljunk az aktív életmódra, miközben a tény, hogy ilyen kiváló teljesítményt nyújtó sportolók Toyotát használnak a mindennapokban, hazai márkamegítélésünkre is érezhetően kedvező hatással van. Biztosak vagyunk benne, hogy az előttünk álló időszakban újabb közös sikereket fogunk elérni a sport és üzleti életben egyaránt” - fogalmaz László Richárd, a Toyota Central Europe Kft. Magyarországért felelős igazgatója. „Megnyugtató érzés számunkra, hogy továbbra is élvezhetjük a világ legnagyobb autógyártójának támogatását. A Toyotának köszönhetően kiváló minőségű és megbízhatóságú autókat használhatunk nap, mint nap. A mai napon átvett legújabb modellek pedig további motivációt jelenthetnek játékosainknak, aminek különös aktualitást ad az idei év első, e hét szombaton esedékes MOL-Pick Szeged-Telekom Veszprém rangadója.– teszi hozzá Dr. Szűcs Ernő Péter, Pick Kézlabda Zrt. Igazgatóságának elnöke.  „Immáron harmadik éve láthatjuk el a Toyota szegedi márkaképviseletét, és az elmúlt évek egyértelmű tapasztalata volt, hogy számos ügyfelünk kifejezetten büszke arra, hogy ugyanolyan autót használ, mint kedvenc játékosai. Mindez kétségtelenül hozzájárult szegedi értékesítéseink folyamatos, dinamikus növekedéséhez, amelynek révén a Toyota ma már az egyik vezető autómárka városunkban. A MOL-Pick Szeged játékosainak rendkívüli teljesítménye minket is inspirál mindennapi munkánk során, hiszen célunk, hogy mi is épp olyan kimagasló színvonalat képviseljünk ügyfeleink kiszolgálásában, mint a csapat teszi a pályán, vásárlóink megelégedettsége és számának növekedése pedig igazolni látszik, hogy jó úton járunk ennek elérésében.” – avat be Kovács Péter, a szegedi Toyota Kovács Autóház tulajdonosa és az ünnepélyes autóátadás házigazdája.

Anyukám is érteni fogja – Központi járműadatok

2016.10.27.
Magyarországon sokáig váratott magára, hogy az amúgy nagyon hasznos információk – amelyek az egyes járművek kötelező megvizsgálásaikor keletkeznek – elérhetőek legyenek mindenki számára, példádul azért, hogy mielőtt egy vagyont adna egy használt autóért, ellenőrizhesse annak alapvető adatait, kiváltképp a rögzített kilométeróra állásokat. Egy éve működik Tavaly október óta elérhető a Központi és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) által üzemeltetett szolgáltatás, a gépjármű adatlekérdezés. A rendszer számítógépen és mobiltelefonos alkalmazással is működik. Használatához Ügyfélkapu regisztrációra van szükségünk. Az Ügyfélkapu egy sor ügy elintézését egyszerűsíti és kímél meg az okmányirodákban való megjelenésről, de ahhoz, hogy ezt használhassuk egy alkalommal mindenképpen meg kell jelennünk a hivatalban, vagy kormányablaknál, hogy személyesen igényeljünk elérést. Amikor én jártam bent minden nagyon gyorsan és gördülékenyen ment. Előzetesen foglaltam időpontot a Központi Okmányirodába, amit kb. negyed óra eltéréssel tudtak is tartani. Innentől már csak adat felvételezés volt hátra és persze az aláírás. A regisztráció után néhány perccel meg is érkezett az e-mail a sikeres regisztrációról és a visszaigazoló linkre való kattintás után már rendelkezésre is állt a rendszer. Azóta egyébként földhivatali lekérdezést és pályázatleadást is intéztem rajta keresztül, nálam csillagos ötös az értékelés, talán azért mert idehaza idáig még szokatlan volt, hogy valami, ami állami, kifejezetten jól és hatékonyan működjön. Mit tudhatunk meg? A KEKKH e szolgáltatás keretein belül elsősorban a korábban a kötelező műszaki vizsgáztatásokkor, tulajdonosváltásokkor illetve eredetiségvizsgálat során rögzített kilométeróra adatokat és az azokhoz tartozó dátumokat láthatjuk. Ezen kívül, ha tudunk még valamit az autóról, akkor azt beírhatjuk a lekérdezésbe, és a rendszer válaszában szerepelni fog, hogy amit mi tudunk, az egyezik-e a központi nyilvántartásban lévő adattal. Többek között így bizonyosodhatunk meg az autó gyártási évéről, műszaki érvényességének dátumáról, illetve a forgalomba helyezési dátumokról (első-, és magyarországi első regisztráció). Értelmezés Ha az utóbbi adatoknál azt dobja a rendszer, hogy nem egyezik meg a tárolt adat azzal, amit mi megadtunk, akkor vagy baj van, vagy rosszul adtuk meg az adatokat, érdemes ránézni még egyszer. A kilométeróra állások értelmezése sem agyműtét, mindössze annyi a műszaki kritérium, hogy a növekvő dátumokhoz, növekvő bejegyzések tartozzanak. A mobiltelefonos szolgáltatásban egy grafikont is kapunk a könnyebb átláthatóság érdekében. Próbaképpen a saját és édesapám autóját kérdeztem le a PC-n elérhető rendszerben. (Hogy miért kettőt, azt azonnal elárulom.) Friss fénykép a műszerfalamról - stimmel Bár elvileg 2010 óta gyűlnek az adatok a rendszer által használt adatbázisban, az én kocsim 2010. decemberi műszaki vizsgájának bejegyzése nem látható, pedig azt már én csináltattam. Cserébe ezután a kétévenkénti bejegyzések stimmelnek, egy hónap múlva pedig újabb mezővel gyarapodik majd a sor. „1K” és próbaképpen egy egyező gyártási év Némiképp egyszerűsített adatok A másik lekérdezett autó édesapám kocsija volt, amely egyébként egy Golf ötös. A lekérdezés megadja az autó típusát is, de ez nem a fantázianév, amit régebben elég részletesen bele is írtak a forgalmiba (Pl. Golf 1.4 Trendline), hanem a forgalmi engedély előző (D.2) pontjában szereplő típus(kód), nálunk éppen most „1K”. Ezzel csak az a baj, hogy nem csak a Golf 5, de még a következő 6-os széria is, sőt a Jetták hasonló generációja is 1K kód alatt szerepel. Az ilyen egyszerűsítés miatt adott esetben kissé megtévesztő lehet ez az információ, de lényegében ezen nem sok minden múlik. Nem ingyenes A szolgáltatás igénybevételéhez egy jelképes ügymeneti díjat kell fizetni. Egyszerre több autó lekérdezésére is lehetőség van: egy vagy két jármű lekérdezése 625, három kocsi adatai 825, négy db 1.100, öt autó adatai pedig 1.375 Ft-ba kerülnek. A fizetés a lehető legegyszerűbb és leggyorsabb netes-kártyás fizetés, amely sikeres tranzakció után azonnal elérhetővé válnak az adataink egy összefoglaló PDF formájában, illetve a lekérdező képernyő menüjében is. A webes ügysegéd gépjármű lekérdező felülete – kulturált. Verdikt Alapvetően egy hatékony és ár-érték arányában jól eltalált szolgáltatásról van szó. Nyilvánvaló, hogy a hazánkba frissen érkezett járműveket hiába is keresnénk a rendszerben, mert külföldi pályafutásukról nincs adat a hazai nyilvántartásban. Minden más esetben bolond lenne egy használt autó vásárló nem lekérdezni az adatot, hiszen előfordulhat, hogy nagyon könnyen fognak majd verebet, akarom mondani csalót. Természetesen ez a lekérdezés nem helyettesítheti a teljes körű vásárlás előtti vizsgálatot. Aki ennél is többet szeretne tudni a kiszemelt autóról, annak tovább kell mennie az adott márka képviseletére, de ott akárkinek nem adnak ki információt, erről nemsokára külön szólunk majd az Autószektoron.

Végleges jóváhagyást kapott a Volkswagen és a felperes magánszemélyek közötti egyezség

2016.10.27.
A felpereseket a bíróság által kijelölt Felperesek Irányítótestülete (Plaintiffs‘ Steering Committee, PSC) képviselte a Volkswagen és az Audi márkák kapcsán, az Amerikai Egyesült Államokban értékesített, 2,0 literes TDI-motorral felszerelt járművekre vonatkozó polgári jogi perben. Ezenkívül Breyer bíró jóváhagyta a Consent Decree-t (a bűnösség elismerése nélküli egyezségi kérelem), amely a Volkswagen és a Környezetvédelmi Hivatalt (Environmental Protection Agency, EPA) képviselő Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (United States Department of Justice), valamint a kaliforniai államügyész és a Kaliforniai Levegő Erőforrás Bizottság (California Air Resources Board, CARB) képviseletével és közvetítésével Kalifornia állam részvételével jött létre. Emellett Breyer bíró jóváhagyta a Volkswagen és az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (United States Federal Trade Commission, röviden FTC) között létrejött Consent Decree-t egyezséget is. Mindhárom egyezséget korábban hivatalosan bejelentették. „A 2.0 TDI egyezség végső jóváhagyása fontos mérföldkő az Amerikai Egyesült Államokban a dízeltéma lezárásának útján, ezért nagyra értékeljük minden érintett munkáját e folyamatban. A Volkswagen elkötelezett aziránt, hogy a programot érintett ügyfeleink számára a lehető leginkább zökkenőmentes folyamatként vezessük le, jelentős forrásokat és személyzetet különített el a vállalat annak érdekében, hogy az ügy eredményesen lezárható legyen” – mondta Hinrich J. Woebcken, a Volkswagen Group of America, Inc. elnök-vezérigazgatója. A Volkswagen a jövőben is arra koncentrál, hogy tisztázza az Amerikai Egyesült Államokban még továbbra is nyitott kérdéseket, és azon munkálkodik, hogy egy megfelelő és elfogadható megoldást találjon az érintett 3.0 TDI V6 motorral felszerelt járművekkel rendelkező ügyfeleknek.

Módosulhat az éves szlovák autópálya matricák érvényességi ideje

2016.10.27.
Szlovákiában az idén januárban váltották fel a hagyományos autópálya matricákat ezek elektronikus változatai, a most tervbe vett újítás is ehhez kötődik. Az elektronikus rendszer bevezetésével ugyanis lehetővé vált, hogy az éves matricák érvényességi idejét ne a naptári évhez kössék. A módosítás bevezetésének időpontja még nem ismert. Szlovákiában az egész éves autópálya matricák 13 hónapig, az adott év januárjától a következő év január végéig érvényesek. A tervezett változtatás ezt megszüntetné, ugyanakkor sok autós számára mégis kedvezőbb lenne, mivel azok, akik év közben vásárolnak egész éves matricát, nem veszítenének el az érvényességi időből esetenként több hónapot. A változtatás indokoltságát a statisztikai adatok is alátámasztják, hiszen míg a szlovák Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) idén januárban több mint 480 ezer egészéves autópálya matricát adott el, addig szeptemberben csupán mintegy 7800-at. Szlovákiában a legrövidebb időre szóló, tíznapos matricáért 10 eurót kell fizetni, a 30 napos 14, az egyéves pedig 50 euróba kerül. Fotó: pravda.sk Az elektronikus autópálya matricák idei szlovákiai bevezetése jelentős mértékben megnövelte az egész éves autópálya matricák eladási adatait. Ezt mutatja, hogy míg tavaly közel 840 ezer egész éves matricát vettek az autósok, addig az idei év első kilenc hónapjában már több mint 985 ezret. Emelkedett az eladásokból befolyt összeg is: a 2015-ben ezen a jogcímen befolyt 57,8 millió eurós összeget az idén már év közben sikerült túllépni. Ehhez alighanem hozzájárult, hogy ugyancsak az idén kezdett működni az automatizált kamerás matrica-ellenőrzési rendszer, amelyen szeptember végéig több mint nyolcszázezer egyéni, matrica nélkül közlekedő gépkocsi akadt fenn. Ezek túlnyomó többsége, közel 540 ezer külföldi rendszámú gépkocsi volt. Az automatikus ellenőrző rendszert rengeteg kritika érte, mert év közben kiderült, hogy rosszul állították be, ugyanis a matrica nélkül közlekedő autósoknak minden egyes napért - amikor a rendszer beazonosította őket az autópályán - külön kiküldte az 500 euróig terjedő bírságot. Emiatt szeptemberben módosítani kellett a vonatkozó szabályozást. A novemberben életbe lépő új - de az év kezdetéig visszamenőleg hatályos - törvény 150 euróra csökkentette a bírság összegét, ugyanakkor bevezette azt, hogy havonta legfeljebb egyszer lehet kiszabni a bírságot.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója