Téli tesztpályát vett a Michelin Ivalóban

2016.01.13.
A Michelin európai Technológiai Központja lett a finnországi Ivalo városkában, a helyiek által Rókatanyaként ismert helyen található téli tesztpálya új tulajdonosa: az újabb tesztpályával felgyorsul a téli személy-, kisteherautó és teherabroncsok tesztelési és homologációs folyamata. A téli abroncsfejlesztésben már a 80-as évek óta úttörő szerepet vivő Michelin közel húsz éve a lappföldi pálya rendszeres vendégeként teszteli és homologizálja téli abroncsait. A tesztpálya tulajdonosaként mostantól a megnövekedett tesztkapacitásnak köszönhetően még több és változatosabb téli teszteken tehetők próbára a Michelin által fejlesztett abroncsok teljesítménye, magashegyi, városi és sarkköri körülmények között is. Ivalo klímája és az ottani – a magashegyitől különböző állagú – hó ideális tesztkörülményeket teremt. Az Európában a téli abroncs jelölésére szolgáló 3 PMSF (három hegycsúcs és hópehely) minősítésű téli abroncsaink is részben ezen a tesztpályán kerültek tesztelésre. 

Petter Solberggel együtt díjazták Szabó Krisztiánt

2016.01.13.
„Nagyon örültem, hogy részt vehettem egy ilyen nagyszabású eseményen, ráadásul a Finn Autósport Szövetség is ekkor rendezte az éves gáláját, így olyan sztárokkal is találkozhattam, mint Tommi Mäkinen vagy Marcus Grönholm rallyvilágbajnokok. Rólam is bemutattak egy rövid filmet, mielőtt a pódiumra szólítottak és sokan gratuláltak, hogy az Autocross Európa-bajnoki címem után rögtön az első évben rallycrossban is a dobogón végeztem. Sikerült pár szót váltanom Petter Solberggel is, akinek a bevállalós vezetési stílusa nagyon tetszik. Örültem, hogy a supercars kategóriában ismét ő diadalmaskodott.” – mondta a 23 éves magyar versenyző, aki egy dolgot nehezen viselt Finnországban: „Borzasztóan hideg volt, több mint -20 fok. Az, hogy az autók nagy része szöges gumival volt szerelve, nem volt meglepetés, de hogy a biciklik is ilyen gumival közlekedtek, azon elcsodálkoztam.” – tette hozzá nevetve Krisztián, aki jelenleg az egyetemi vizsgáira készül, de már nagyon várja, hogy ismét versenyautóba ülhessen. „Áprilisban kezdődik majd az Európa-bajnokság Portugáliában, de előtte bemelegítésként rajthoz állok majd a Szlovákia Ringen március közepén rendezendő zónaversenyen és vár még rám egy izgalmas jégautózás Finnországban, ahová instruktornak hívtak.” – fejezte be a Volland Racing pilótája.   

Több utast szállítottak 2015-ben Európa nagy hagyományos légitársaságai

2016.01.13.
A legnagyobb bővülést az International Airlines Group (IAG) légitársaságai, a British Airways, az Iberia és az Aer Lingus érte el 2015-ben, 77,9 millióról 9,3 százalékos bővüléssel 88,3 millióra nőtt utasaik száma, kapacitásaikat 5,1 százalékkal növelték, járataik átlagos töltöttsége 1 százalékponttal 81,4 százalékra javult. A csoporton belül értékesített utaskilométerben számolva az Iberia 13,8, az Aer Lingus 11,1, a British Airways pedig 2,6 százalékkal növelte teljesítményét.      Fotó: britishairways Az Air France-KLM-csoport jelentése szerint bár decemberben a párizsi terrortámadás miatt még 1,1 százalékkal csökkent a forgalmuk, az év egészében 2 százalékkal szállítottak több utast, mint egy évvel korábban, összesen 79 millióan választották a csoport valamelyik járatát. Az év egészében a francia-holland cég 2,3 százalékkal bővítette kapacitásait, a járatok kihasználtsága átlagosan 85,1 százalék volt, 0,4 százalékponttal jobb, mint 2014-ben. A konszernt érintő több sztrájk ellenére is rekord évet zárt a Lufthansa-csoport, amely az utasforgalmat tekintve a legnagyobb légitársaság maradt Európában. Közlésük szerint 2015-ben 107,6 millió utasuk volt, a bővülési ráta viszont ennél a cégcsoportnál a legalacsonyabb, 1,6 százalék. A Lufthansa-csoport székkínálatát 2,2 százalékkal bővítette, a járatok töltöttsége pedig 0,3 százalékponttal rekord magasra, 80,4 százalékra javult. A csoporton belül a Lufthansa és az Eurowings járatait 2,3 százalékkal választották többen 2014-hez képest, a Swiss-szel 1,5 százalékkal többen, míg az Austrian Airlines-szal 3 százalékkal kevesebben utaztak. MTI

Kisiklott egy villamos az Örs vezér terénél - fotókkal

2016.01.13.
MTI Fotó: Lakatos Péter Erős János tájékoztatása szerint a baleset miatt a Bosnyák tér és az Élessarok között buszokkal pótolják a 3-as, a 62-es és a 62A villamosokat, a 277-es autóbusz pedig terelve közlekedik, nem érinti a Gyakorló köz és a Gépmadár utca megállót. MTI Fotó: Lakatos Péter

A „V-Charge“ kutatási projekt elnyerte a „Connected Car Award 2015“ díjat

2016.01.13.
A „V-Charge“ a Valet Charge (parkolószolgálat és töltés) kifejezésből ered, amely az automatizált parkolásnak és az elektromos járművek automatizált töltésének intelligens jövője felé vezető utat jelöli ki. Az Egyesült Államokban különösen népszerű a kényelmes parkolószolgálat (valet parking): azaz amikor az úti célhoz megérkezve egy kocsirendező átveszi az autót és leparkolja. Igény esetén induláskor a kocsirendező vissza is hozza a gépkocsit a tulajdonosnak. Így nem kell az időt rabló parkolóhely-kereséssel foglalkoznia. A „V-Charge“ projekt ezt gondolja tovább, a parkolóhely-keresés és az elektromos járművek töltésének automatizálását helyezve a középpontba. A rendszer lényege, hogy a jármű magától keres egy olyan szabad parkolóhelyet, amelyet elláttak a töltéshez szükséges infrastruktúrával, majd indukciós technológiával feltölti az akkumulátorait. A feltöltés befejeztével szabaddá teszi a töltőhelyet egy másik elektromos járműnek, saját magának pedig önállóan keres egy hagyományos parkolóhelyet. A gyalogosokat, a kerékpárosokat és a többi járművet a gépkocsiba épített kamerák, illetve ultrahangos érzékelők segítségével felismeri a rendszer, így a jármű „vegyes forgalomban” is közlekedhet. Az Auto Bild és a Computer Bild 2013 óta osztja ki a „Connected Car Award“ díjat a hálózatba kapcsolt autók kitüntetéseként, minden területre kiterjedően. A két magazin szakemberei előzetes válogatással összeállítottak egy listát, amelyről az olvasók online szavazással kiválaszthatták a kedvenceiket kilenc kategóriában.

Túraautó-vb - Michelisz Norbert a Honda gyári pilótája lett

2016.01.13.
 A japán autógyár WTCC-s csapatának Facebook-oldalára felkerült közlemény szerint a 31 éves magyar versenyző mellett a 2012-es bajnok, 36 esztendős brit Rob Huff, valamint az elmúlt három szezonban is a Hondánál vezető, 39 éves korábbi Forma-1-es pilóta, a portugál Tiago Monteiro ül majd a Civic WTCC-k volánja mögött.      A közlemény emlékeztet rá, hogy Michelisz - akit Magyarország legnagyobb autósport-sztárjának neveznek - kétszer nyerte meg a privát vb-címet (2012, 2015). A Honda azt írta, Michelisz autóját a korábbiakhoz hasonlóan az olasz JAS Motorsport készíti majd fel. "Az elmúlt három évben Hondával versenyeztem, kiváló kapcsolatom alakult ki a gyárral, ennek is köszönhetők a futamgyőzelmek, valamint a tavalyi privát vb-cím" - idézte Micheliszt a közlemény. "Hálás vagyok a lehetőségért, és azt remélem, az idén be tudom bizonyítani a Hondának, hogy érdemes volt hinnie bennem." A mohácsi pilóta 2008-ban mutatkozott be a WTCC-ben, 2010 óta a Zengő Motorsport színeiben négy futamot nyert, kétszer a Hungaroringen győzött. MTI

Autólopás! MRV-498 Skoda Fabia - fehér

2016.01.13.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MRV-498 -Gyártmány: Skoda -Típus: Fabia 1.4 16V Ambition -Kivitel: 5J -Gyártási év: 2014 -Motorszám: TMBEC25J5F3037417 -Alvázszám: CGG845074 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2016 január 12 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: III. -Utca, házszám: Légió utca 1.

Autólopás! NFY-766 VW Transporter T4 platós - fehér

2016.01.13.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: NFY-766 -Gyártmány: Volkswagen -Egyéb típus: platós -Típus: transporter T4 -Kivitel: 3 személyes -Gyártási év: 1997 -Alvázszám: WV1ZZZ70ZWH040235 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2015 december 22 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XIV. -Utca, házszám: Dózsa György út 60 -Megjegyzés: Dózsa György út-Dembinszky u sarok, a Városliget melletti parkolóból vitték el. Ismertetőjelei: a vezetőfülke és a sárvédő belül zöld, az eleljén, oldalán kék német felirat van. Alu plató, vonóhorog

Autólopás! LKY-085 Ford Focus kombi - ezüstmetál

2016.01.13.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LKY-085 -Gyártmány: Ford -Típus: FOCUS -Kivitel: KOMBI -Gyártási év: 2009 -Motorszám: KKDA9M09278 -Alvázszám: WF0SXXGCDS9M09278 -Szín: szürke -Lopás időpontja: 2015 október 27 -Lopás helyszíne - város: GYÖNGYÖS -Utca, házszám: FECSKE U. 57

Bemutatkozott az Audi A4 Allroad Quattro

2016.01.13.
Az A4 limuzin és kombi (Avant) után logikus lépés volt az Auditól, hogy az Allroad Quattróval folytassa a típusváltozatok bemutatását. Az Allroad futóműve 34 mm-rel meg van emelve a normál Avantéhoz képest, így könnyebb terepen, földúton is jól elboldogul. Természetesen széria a mechanikus, nyomatékérzékeny Quattro összkerékhajtás, ami mindig oda továbbítja a nyomatékot, ahol nagyobb a tapadás. Kívülről könnyű megkülönböztetni az Allroad-ot a normál változatoktól, mivel nem csak magasabb azoknál, de a kerékjáratokat, küszöböket és az áttervezett lökhárítókat fényezetlen műanyag védőelemek borítják, egyedi megjelenést kölcsönözve a járműnek. A speciálisan az Allroad számára tervezett felnik 17, 18, vagy 19 colos méretben kérhetőek. Öt dízel és egy benzinmotorral lehet majd megvenni a kocsit, a teljesítményskála 150-től 272 lóerőig terjed. Csak a legerősebb motorhoz, a háromliteres, V6-os TDI-hez adnak nyolcfokozatú Tiptronic automatát, a többi motorhoz hatfokozatú kézi, vagy felárért hétfokozatú duplakuplungos S-Tronic jár. Az Allroad modellben megjelent egy új állás az üzemmód-választó Drive Select menüben: az off-road. Ez nemcsak a gázpedál, a váltó, és a futómű, de még az ESP és az ABS beállításait is a terepezéshez igazítja. Az A4 Allroad Quattro értékesítése nyáron kezdődik, az alapára Németországban 44750 euró lesz.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója