Automatikus váltót kapnak a Daciák

2015.09.13.
Az ötfokozatú, egykuplungos Easy-R robotváltót kizárólag a 90 lóerős, 0,9 literes turbómotorral lehet majd kombinálni a Logan, Logan MCV és a Sandero modellekben, vagyis a Duster, a Lodgy és a Dokker vásárlói egyelőre meg kell, hogy elégedjenek a kézi váltóval. A Dacia azt ígéri, elérhető, méltányos áron kínálja majd az automatizált váltót 2015 végétől a fent említett három modellhez. Mindhárom típus 4,9 literes hivatalos átlagfogyasztási értékkel rendelkezik az Easy-R-rel szerelve, vagyis a robotváltó nem tette szomjasabbá az autókat. Az Easy-R-nél a vezető választhat az automata és a manuális üzemmódok közül, a kuplungot az utóbbi esetben sem kell neki kezelnie, de a kar előre és hátra tolásával eldöntheti, hogy melyik fokozatban haladjon az autó.
Címkék: 

AMTS 2015

2015.09.13.

Michelisz: az első futamban második, a második futamot feladta

2015.09.13.
1. futam Rajt: Nem sikerült jól elkapnia a rajtot Michelisznek, így csak a második helyen tudott elfordulni az első kanyarban a magyar pilóta. A felvezető kör alatt jelezte rádión a csapatnak, hogy problémák vannak a Honda kuplungjával. Az olasz Gabrielele Tarquini szenzációs helyzetfelismerésének köszönhetően a hatodik helyről jött föl a harmadikra. 1. kör: López, Michelisz, Tarquini, Muller és harc ment az ötödik helyért a két gyári pilóta, a kínai Ma és Loeb között. Monteiro csatázott a holland Coronellel a jobb helyért. A holland Nicky Catsburg megpörgött és ki kellett mennie a boxba, már az első kör alatt. 2. kör: Az élen a helyzet változatlan, de Tarquini gyorsabb, mint Michelisz, Monteiro megelőzte Coronelt. 3. kör: López, Michelisz, Tarquini az élen a sorrend, a gyári hondás Monteiro próbálja átrágn magát a mezőnyön 4. kör: Coronel kiment a poros ívre, megcsúszott és a sóderágyban végezte. 5. kör: az angol Tom Chilton, ugyan ott, ahol Coronel, a sóderágyban fejezete be az első futamot. 6. kör: Huff és Monteiro harcol a 9. helyezésért. 7-8. kör: a helyzet változatlan. 9 kör: Muller, Ma és Loeb csatázott az ötödik helyért majd a kör végén a kínai megelőzve csapattársait feljött a negyedik helyre. 10 kör: Huff-Valente-Monteiro a nyolcadik helyért harcolt, melynek következtébe a portugál visszaesett a 10. helyre. 11. kör: Monteiro visszaelőzi Valentét, Mullert támadja Loeb… Leintés: López, Michelisz, Tarquini az első három helyezett. Ezzel Michelisz Norbert öt ponttal megelőzte a kínai Ma Csing Huát, így összetettben följött a negyedik helyre. 2. futam Rajt: az első sorból a Hugo Valente és Nicky Catsburg rajtolhatott, Michelisz a 10-ről. Mind a ketten rosszul rajtoltak, ellenben Monteiro nagyon jól kapta el és megszerezte a vezető pozíciót a francia Valente előtt, mögéje érkezett meg a korábbi világbajnok, Muller. Micheliszt pedig kilökte a marokkói Bennani, így Michelisz az utolsó előtti helyre esett vissza. 1-3 kör: López defektet kapott és feladta a versenyt. Michelisz elkezdte magát átrágni a mezőnyön. Hatalmas csaták alakultak ki a jobb pozíciókért. 4. kör: a kínai Ma csing Hua ugyan ott, ahol az előző futamon megelőzte az olasz Tarquinit, ki utána tisztázatlan körülmények között nekiment a kínainak és kitolta a pályáról – az esetet vizsgálni fogják a felügyelők a futam után.  Huff feljött a negyedik helyre, Michelisz az utolsó előtti helyről már a kilencedik. 5. kör. Huff, Tarquini, Loeb harcol a negyedik helyért. Muller autójának a motorházteteje félig kinyílt ezért a következő körben ki kellett jönni. 6. kör: Az angol Rob Huff feljött a harmadik helyre, Michelisz pedig már a nyolcadik helyen autózott, folyamatosan "rágta át" magát a mezőnyön. 7. kör: Az élen a helyzet változatlan: Monteiro, Valente Huff. A kiintett Muller autóját pillanatok alatt megjavították a szerelők és mehetett vissza. Michelisz beszorult Ma Csing Hua mögé. 8. kör: Tarquini és Loeb csatázott a negyedik helyért, Huffot is próbálták befogni, de az olasz rosszul taktikázott és megelőzte a francia Loeb. 9. kör: Michelisz Norbert kiállásra kényszerült technikai okok miatt – a motor vészprogramba kapcsolt.  10-11. kör Az élen a helyzet változatlan. 12 kör: Loeb folyamatosan nyomás alatt tartotta az angol Rob Huffot, aki nagyon jól védekezett végig. Ma pedig feljött a hatodik helyre. 13. kör: Tarquini okos taktikával visszavett egy pozíciót Loebtől, így visszajött a negyedik helyre, de a francia nem adja föl a versenyt és az utolsó pillanatban visszaelőzi az olaszt. Leintés: Monteiro, Valente, Huff. A FIA WTCC mezőnye két hét múlva Sanghajban fog rajthoz állni. "Fantasztikus eredmény, hogy a nyári szünet után egyből dobogós helyezést szerzett Norbi és a Zengő Motorsport. A csapat sikerrel vette az új pálya kihívásait és Norbi ambíciótól hajtva magabiztosan szerzett értékes pontokat. Reméljük, hogy a ma látott lendület végigkíséri Norbit a következő futamok során a magyar szurkolók legnagyobb örömére.” - mondta Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője.

Bemutatkozott az új Borgward

2015.09.13.
Hivatalos képeket adott ki az idén feltámasztott Borgward az első modelljéről, a BX7 SUV-ról. A Genfi Autószalonon még csak a feltámasztás tényét jelentették be, de hazai pályán, a jövő héten kezdődő Frankfurti Autószalonon már az első modellt is bemutatják a nagyközönségnek. A hétüléses BX7 a 4,7 méteres hosszúsága alapján az Audi Q5-ösnek, a BMW X3-asnak, és a Mercedes GLC-nek lesz majd a konkurense. A karosszéria legjellegzetesebb részlete a hatalmas hűtőmaszk, amely a Borgward rombusz alakú emblémájára utal. A kocsi többe része bármilyen más márka autójáról származhatna, de az összhatás így is tetszetős és sportos. A német Auto Bild kiderítette, hogy a kocsit egy 224 lóerős kétliteres turbómotor fogja hajtani hétfokozatú duplakuplungos sebességváltóval, az automatikus összkerékhajtást a BorgWarner beszállító fejlesztette. Sokkal erősebb lesz a konnektoros hibrid, amelyben a benzinmotornak egy, a hátsó tengelyt hajtó villanymotor segít majd be a hajtásba. A 401 lóerős hibrid verzió 55 kilométert tud majd megtenni benzin elégetése nélkül, tisztán elektromos üzemben. Ambiciózus tervei vannak a kínai Foton tulajdonában lévő márkának: 2020-ra már évi 800 ezer, 2025-re pedig évi 1,6 millió autót szeretnének eladni, természetesen nem csak a BX7-ből. Már a jövő évi Genfi Autószalonon bemutatkozik a második modell, amely valószínűleg egy négyajtós limuzin lesz. Az 1929-ben alapított, brémai székhelyű Borgward 1961-ben ment csődbe, a gyárát annak idején a Mercedes-Benz vásárolta meg. Ma a C-osztály, az SLK, az SL és a GLC készül benne. 
Címkék: 

A győri Audi igazgatóinak nem volt büdös a kétkezi munka

2015.09.12.
Örömmel tölt el, hogy ilyen sok munkatárs vett részt az Audi Hungaria második Önkéntes Napján. Igazán remek projekteket valósítottunk meg szülővárosunkban, Győrben és környékén“, mondta Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. „Elhivatottságunk és felelősségvállalásunk túlmutat a gyár területén. Célunk, hogy munkánkkal jelentősen hozzájáruljunk a győri régió életszínvonalának növeléséhez.” Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója Ménfőcsanakon a gyermekorvosi rendelőben az Audi Hungaria önkénteseivel Az Audi Hungaria munkatársai különböző egészségügyi-, szociális-, oktatási-, természetvédelmi- és sportprojekteket kezdeményeztek, amelyeket kollégáikkal közösen meg is valósítottak. Három projekt kiemelt támogatást kapott: az „Értelmi fogyatékosok rehabilitációs intézetének felújítása” Koroncón, a „Felújítási munkálatok az Autista Lakóotthonban” Mindszentpusztán és a „Kert kialakítása a Családsegítő Szolgálat számára” Győrben. Mindhárom projekt nagyban hozzájárul a rászorulók életkörülményeinek javításához. Axel Schifferer, az Audi Hungaria pénzügyekért felelős ügyvezető igazgatója Győrben a Családsegítő Szolgálatnál az Audi Hungaria Önkénteseivel  Emellett számos iskola, óvoda és idősek otthona is megújult az Audi Hungaria munkatársainak köszönhetően, valamint számos játszóteret és sportpályát is felújítottak. Idén először valósítottak meg a munkatársak Győrtől távolabbi településeken, többek között Komáromban és Pápán is, projekteket. Az Audi Hungaria célul tűzte ki, hogy hagyományt teremtsen az Önkéntes Nappal, amelyet a munkatársak is széleskörűen támogatnak. Annyira nagy volt az érdeklődés a vállalaton belül a rendezvény iránt, hogy idén mind a projektek, mind a résztvevők számát duplájára emelték. 

Tóbiás és Balambér kalandjai a buszon I. rész

2015.09.12.
Minden gyermek életében eljön az az idő, amikor egyedül kell buszra szállnia. Önállóan kell elsétálnia a buszmegállóba, felszállni a buszra, majd figyelnie, mikor kell leszállni.  Az erről szóló mese első felét hoztuk el ma nektek. A történet végén (azaz pontosabban a felénél) pedig összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, melyeket pontról-pontra, részletesen át tudtok beszélni a gyermekeitekkel, sőt, együtt ki is tudjátok próbálni a gyakorlatban, hogy aztán bátran és felelősséggel tudjátok őket útnak indítani.. Ezt a mesét megtaláljátok az első CD-n! Tóbiás éppen a kertben játszott. Nagyon jól érezte magát. Szaladgált a napsütésben, és kergette a pillangókat, akik virágról virágra szálltak, és hol erre, hol arra lebegtették színpompás szárnyaikat – Tóbiás legnagyobb gyönyörűségére. És Tóbiás futott utánuk - mert egy ilyen kicsi kutyakölyök, mint Tóbiás – legszívesebben egész nap szaladgált, futkározott volna… ha hagyják… De általában mindig történt valami, ami megzavarta Tóbiást a szaladgálásban. Most éppen Édesanyja hangjára lett figyelmes: - Tóbiás! Merre bujkálsz, Kölyköcském? Szükségem lenne a segítségedre! Tóbiás kicsit sértődötten trappolt a ház felé, hiszen Édesanyja megzavarta őt a pillangóhajkurászásban. De mindig szívesen segített, mert voltaképpen nagyon jól nevelt kutyakölyök volt – és titokban abban reménykedett, hogy a segítésnek is lesz némi köze a szaladgáláshoz. - Itt is vagyok, Édesanyám! Képzeld, rengeteg pillangó van most a kertben, és milyen csodálatosan színesek, és éppen kergettem egy nagy sárga pillangót és… – kezdte mesélni egy szuszra Tóbiás, de Édesanyja lecsitította: - Jól van, jól van, Kölyköcském! Holnap is lesz nap, kergetheted tovább a pillangókat. De ma egy kis segítségre lenne szükségem. Épp most sült ki a finom kalács, és megígértem a Nagymamának, hogy küldök belőle. Ugye elviszed neki ezt a kis csomagot? Tóbiás épp a pillangókkal játszott a kerben, amikor Édesanyja szólt neki Tóbiás boldogan csóválta a farkát. Hát mégis lesz köze a segítésnek a szaladgáláshoz! Nagymama ugyanis eléggé messze lakott Tóbiásék házától. A Város másik végén, a Széna téri piac mögött, az Almafa utcában. Addig jó hosszú az út, rengeteg idő lesz szaladgálni! -  Persze, persze! Szívesen elviszem a kalácsot Nagymamának! - Nagyon rendes, szófogadó kölyköcske vagy, Tóbiás! Büszke vagyok rád! – dicsérte az Édesanyja. – Itt ez a kosárka, beleteszem a kalácsot, és mellé még egy üveg finom meggybort is – most hozta Józsi, a szamár. Saját termésű meggyből készítette! Tóbiásnak eszébe jutott, hogy mintha már halotta volna valahol ezt a történetet a kosárkával, kaláccsal, borocskával, Nagymamával; de nem volt ideje tovább gondolkodni ezen, mert Édesanyja így szólt: - Szeretném, ha busszal mennél, Tóbiás. Egyrészt, mert nehéz lenne átcipelni ezt a kosarat az egész Városon, másrészt pedig így még sötétedés előtt hazaérnél. Sötétedés után egy ilyen kicsi kutyakölyök nem mászkálhat egyedül az utcán. - Busszal? – vakkantott rosszkedvűen Tóbiás. No, lőttek a szaladgálásnak… - Bizony busszal. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon az Édesanyja. – Tessék, itt van két buszjegy: egy az odaútra, egy a visszaútra.  Jól tedd el, Tóbiás, nehogy elveszítsd! Itt a kosárka a kaláccsal és a meggyborral, indulás Nagymamához! Vigyázz az úton, Tóbiás! Tóbiás úton a buszmegállóba kosárkájával Tóbiás útnak indult. Rosszkedvűen cipelte a kosarat, az orra majdnem a földig lógott bánatában. Pedig milyen jól eltervezte ezt a szaladgálást. De aztán arra gondolt, hogy Édesanyának mégis igaza van: ezzel a nehéz kosárral nem is lehetne szaladgálni, és sötétedés után pedig ő sem szeretne egyedül mászkálni az utcán. Megérkezett a buszmegállóba – és hamarosan jött is a busz: egy szép, fényes sárga busz. Tóbiás remélte, hogy lesz még ülőhely a buszon az ablak mellet, mert ha szaladgálni már nem lehet, legalább nézelődhetne egy kicsit a hosszú úton. A busz ajtaja kinyílt, s a buszvezető-ülésről vidáman vigyorgott rá Flórián, a farkas, a busz sofőrje. - Szervusz, Tóbiás! Hová-hová, azzal a kis kosárkával? – kérdezte Flórián. - Jó napot kívánok, Flórián bácsi. Nagymamának viszek kalácsot és meggybort! – válaszolt illedelmesen Tóbiás, miközben ügyesen beillesztette a buszjegyet a jegykezelő-automatába. - Hogy te milyen rendes kis kutyakölyök vagy, Tóbiás! – mondta elismerően Flórián, a farkas, és még egy hatalmas mosolyt villantott Tóbiásra. Tóbiásnak ismét eszébe jutott, hogy mintha már halotta volna valahol ezt a történetet a kosárkával, kaláccsal, borocskával, Nagymamával, farkassal, de nem volt ideje tovább gondolkodni, mert hirtelen meglátott egy üres helyet, az ablak mellet, és gyorsan leült, hogy nézelődhessen. Flórián üdvözli Tóbiást, aki már elő is készítette menetjegyét A mesét jövő héten folytatjuk, és most foglaljuk össze, hogy miket tanulhattunk meg belőle: A buszok menetrend szerint közlekednek, így ez alapján megnézhetjük, pontosan mikor indulnak.  Érdemes kiszámolni, mennyi ideig tart az út otthonról a buszmegállóba, erre néhány percet tartalékba rászámolni, így könnyen meghatározható, mikor kell útnak indulni, hogy kényelmesen elérjük a buszt. Ne fussunk a busz után, mert balesetveszélyes, főleg, ha sok csomagunk van. Érdemes megbeszélni milyen útvonalon megyünk a buszmegállóba, hol találunk zebrát, ahol biztonságosan átkelhetünk az úttesten. Ha a menetjegyet szüleinktől kapjuk, kezelni kell a felszállásnál. Hogyha viszont nincsen jegyünk vagy bérletünk, akkor az újságárusnál, a jegyautomatánál, vagy akár abuszsofőrtől is vásárolhatunk jegyet, amit felszálláskor érvényesítenünk kell. Jövő héten ugyanitt megtálalhatjátok a mese második részét, amiből szintén sok mindent megtanulhatunk! Ha szeretnél Te is Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai foglalkoztató füzetet és egyet a hangoskönyv CD első vagy második részéből, kattints IDE! A legfrissebb hírekért, újdonságokért, fotókért és videókért lájkold Tóbiás és Balambér Facebook oldalát.   

Még okosabb parkolás – Bosch

2015.09.12.
A parkolás kemény munka lehet. Már csak azért is, mert az évek során az autók átlagos hossza és szélessége nőtt, a parkolóhelyeké és a garázsférőhelyeké azonban általában nem. Nem csoda, hogy a parkolás és a szűk helyen történő manőverezés a legbalesetveszélyesebb vezetési műveletek közé tartozik. A Bosch elektronikus segítséget nyújt. A tolatósegéd például hangjelzéssel irányítja a járművezetőt szűk parkolóhelyeken. A parkolóasszisztens ennek során még a kormányzást is átveszi. - Ha a parkolás során centiméterek döntenek, akkor általában jobb látni, mint hallani – mondta Dr. Dirk Hoheisel, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja. Ezért a Bosch az IAA (Frankfurti Nemzetközi Autószalon) alkalmával bemutatja új multikamera-rendszerét, amely egy európai prémium márkánál már sorozatgyártásban van. Ennek segítségével az autóvezetők a szűk helyen történő manőverezés során azon tarthatják a szemüket, amin éppen kell. A megvalósításhoz a Bosch mérnökei olyan háromdimenziós vizualizációs technológiára támaszkodnak, melyet a hollywoodi mozifilmekben is láthatunk. A kamera az autó körül „repül” A multikamera-rendszer négy parányi méretű, kis hatótávú kamerából áll. Az egyik előrenéz, a másik hátrafelé, a két oldalsót pedig a külső visszapillantó tükrökbe integrálták. Egyenként 190 fokos látószögükkel a jármű teljes környezetét érzékelik. Az érdekesség az egészben az ábrázolás. A képernyőn egybeolvad a virtuális és a valós világ. A vezető a részleteket is hűen visszaadó háromdimenziós modellként látja járművét, részletes formatervezési elemekkel. Animáció ábrázolja a kormánymozdulatokat és a kerekek elfordulását is. Valós idejű képeken jelenik meg ezzel szemben az autót körülvevő környezet. A vezető érintőképernyő segítségével szinte bármilyen elképzelhető látószöget választhat. Nézhet a motorháztető elé vagy a csomagtartó mögé, végig a jármű oldala mentén vagy madárperspektívából, felülről. A látószög váltásakor a kamera optikailag a kívánt új pozícióba „repül” az autó körül. A nagy számítástechnikai teljesítménynek köszönhetően ennek során továbbra is valós idejű képek mutatják a jármű környezetét. A legnagyobb kihívás a képek minél inkább valósághű ábrázolása. A fejlesztők sok trükköt bedobtak annak érdekében, hogy az egyes kis hatótávú kamerák képeit az egymást átfedő területeken a lehető legjobban torzítás mentesen illesszék össze­. A Bosch a piacon elsőként dinamikusan illeszti a vágóéleket a látószöghöz. Ezáltal minden tárgy a képek érintkezési felületeinél is mindig jól látható. Ezenkívül a vezérlőegységben a kamerák képei kapcsolódnak az ultrahangos szenzorok távolságmérési adataival – ezt szenzoradat fúziónak is nevezzük. Az így kapott adatokkal a Bosch a jármű virtuális modellje köré háromdimenziós, dinamikus rácsszerkezetet generál, melynek formája az adott helyzettől függően illeszkedik a mindenkori környezethez. Erre a rácsszerkezetre vetíti a Bosch a kis hatótávú kamerák valós idejű képeit. - Ugyanezt a technikát használják a mozivásznon is különleges effektekhez – magyarázza Hoheisel. Így, a kétdimenziós rendszerektől eltérően, a kimagasló tárgyak valóságosabbnak tűnnek, és nem úgy néznek ki, mintha madártávlatból, függőlegesen látnánk őket. Az autóvezető ebből kétszeresen profitál. Először is látható a képernyőn a horizont, ami jobb tájékozódást tesz lehetővé, másfelől pedig még kis akadályokat is jobban fel lehet ismerni. Parkolás a garázsban, úgy, hogy a vezető nem ül a kocsiban A kis hatótávú kamerák és az ultrahangos szenzorok adatait arra is felhasználják, hogy az autó teljesen egyedül álljon be például az otthoni garázsba, majd onnan ki. A vezető ezt a folyamatot a kulcson elhelyezett gomb megnyomásával a járművön kívül elhelyezkedve ellenőrzi és irányítja. Ezáltal megkíméli magát a szűk helyen történő ki- és beszállással járó kényelmetlenségtől. A Bosch központi vezérlőegysége a kis hatótávú kamerák segítségével legfeljebb 4 méteres távolságból felismeri a garázs bejáratát. Ennek során lényegtelen, hogy a jármű egyenesen vagy enyhén ferdén áll-e előtte. A behajtási szöget – szükség esetén – plusz/mínusz 20 százalékig képes korrigálni. A multikamera-rendszer meghatározza a célpontot a jármű aktuális helyzetéhez képest. A fuzionált szenzoradatok alapján a vezérlőegység folyamatosan figyeli a jármű környezetét, így akadályozza meg a garázsba vezető úton az esetleges ütközéseket. A Bosch számára az automatizált parkolás az autóban veszi kezdetét és messze túlmutat rajta. Az aktív parkolás-menedzsment segítségével például a Bosch megkönnyíti a parkolóhely keresését. Ennek érdekében az útburkolatba telepített érzékelők ismerik fel, hogy egy parkolóhely foglalt-e vagy sem. Ezeket az információkat a Bosch szenzorai egy szerverre továbbítják, ahol valós idejű térképre viszik őket fel. A térkép a vezető számára például az internetről megtekinthető. Így célzottan lehet a szabad parkolóhelyek felé haladni. A Bosch a Daimlerrel közösen még egy lépéssel továbbmegy. A cél nem kevesebb, mint a parkolási folyamat forradalmasítása. Nem az ügyfél parkol és keresi kocsiját, hanem a jármű egyedül megy egy szabad parkolóhelyre, a végén pedig kényelmesen, önállóan előáll. A Bosch fejleszti a ­parkolóház ehhez szükséges infrastruktúráját, ami többek között a foglalt helyet jelző szenzorokat, kamerákat és kommunikációs technikát tartalmaz. A technológiák és szolgáltatások vezető szállítója ezen túlmenően a jármű kommunikációs egységéért is felelős, amely a parkolási folyamatot is vezérli és a Daimlerrel közösen határozza meg a csatlakozási pontot a jármű meglévő elemeihez.

A Boeing, az Airbus és a Lockheed Martin a világ első három légicége

2015.09.12.
Adataik szerint a Boeing 90 milliárdos árbevétellel és 7,47 milliárd dolláros nyereséggel az első, európai versenytársa az Airbus 80 milliárd bevétellel és 4,5 milliárdos profittal követi. Az amerikai, főként hadiipari megrendeléseket teljesítő Lockheed Martin 45 milliárd dollár bevételre tett szert és 5,5 milliárd profitot termelt. Az első tízben szerepel még az amerikai hadiipari megrendeléseket teljesítő United Technologies, a General Electric aviatikai cége, a GE Aviation, a szintén hadiiparban tevékenykedő amerikai Northrop Grumman, az egyebek mellett lőszereket gyártó Raytheon, a francia hatóműgyártó Safran, az olasz Finnmeccanica és az angol hajtóműgyártó Rolls Royce. A fő kereskedelmi és harci repülőgépgyártók az olasz-francia ATR-en kívül mind befértek a 100-as listába, a regionális gépeket gyártó Bombardier a 13., versenytársa, a brazil Embraer a 22. a listában. Összesítésük szerint 68 cég ért el egymilliárd dollárnál nagyobb árbevételt, a száz cég összesített bevétele pedig 613 milliárd dollár volt. A tíz legnagyobb harcászati felhasználású gép gyártója 178 milliárd dollár értékben adott el eszközöket.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója