Hivatalos grafikákon a Mercedes új csodafegyvere

2015.08.30.
A Mercedes nemrég mutatta be az új C-osztály kupé változatát, így nem meglepetés, hogy a következő évi DTM versenyautónak már ez lesz az alapja. Az AMG C 63 Coupé azt a versenyautót fogja váltani, amely idén már két győzelmet szerezett a bajnokságban. A 2016-os versenyautót életnagyságban már a szeptemberi Frankfurti Autószalonon is meg lehet majd tekinteni, ahol a Mercedes a többi márkájával hagyományosan a Forum pavilont szokta teljes egészében elfoglalni. Azt még nem lehet tudni, hogy az Audi is új autót épít-e 2016-ra, egy évvel később viszont a jelentős szabályváltozások miatt mindenki új autó építésére lesz kényszerülve. a BMW már bejelentette, hogy 2016-ban is az M4 jelenleg használt változatával fog rajthoz állni a bajnokságban. Az új Mercedes-AMG C 63 Coupé új mércét jelent majd a formatervezés és a menetdinamika terén. ez az utcai modell jó alapot képez a DTM versenyautó számára” – ígéri az autóról Ulrich Fritz, a Mercedes DTM különítményének vezetője. „Már alig várom, hogy az új versenyautót 2016-ban lássam a pályán versenyezni. Ezzel a járművel az a célunk, hogy folytassuk a Mercedes-Benz sikertörténetét a DTM-ben” – tette hozzá. A Mercedes C-osztály DTM versenyváltozatának különböző generációi eddig 159 DTM futamon összesen 85 győzelmet szereztek.

Suliváró családi versenynap a B3 Racinggel az Europarkban

2015.08.30.
A bevásárlóközpont külső parkolójában szombaton nemcsak a HELL Racing Team autóversenyző csapatának SEAT versenyautóját és kamionját csodálhatták meg a látogatók testközelből, de találkozhatnak a csapat versenyzőivel is, sőt még egy szimulátor versenyben össze is mérhették a tudásukat a profikkal, Bús Edinával, a Seat Leon Eurocup versenyzőjével és a csapat RCM Suzuki kupában induló fiatal tehetségeivel. Az autós programról az Avalon Park elektromos gokartjai sem hiányozhatnak, amiket kipróbálhattak az odalátogatók. Augusztus 29-én szombaton különleges autós programmal várta az érdeklődőket Magyarország egyik legprofibb autóversenyző csapata az Europarkban. Délelőtt 10.00 és 15.00 óra között mindenki betekinthetett az autósport kulisszái mögé, megnézhette a B3 Racing legfőbb európai pályákon már járt kamionját és szerelősátrát, találkozhatnak a csapat pilótáival, a Lotus Ladies Cup győztes Bús Edinával, és az RCM Suzuki bajnokságban induló fiatal tehetségeivel. A bevásárlóközpont külső parkolójában a SEAT LEON Cupracerrel is fotózkodhatott bárki, és a kiállított szimulátorral – amin az autóversenyzők is gyakorolnak – versenybe is szállhat. A győztes értékes ajándékokkal lesz gazdagabb, és kihívhatja a B3 idén felfedezett tehetséges újonc pilótáit Báldi Gergelyt és Boldizs Bencét. A parkolóban felállított rögtönzött gokart pályán adott volt a lehetőség, hogy bárki kipróbálja az Avalon Park elektromos gokartjait, melyek Miskolctapolcán, Európa legmodernebb erdei környezetben kialakított különleges, elektromos pályáján üzemelnek. A helyszínen  kerékpártesztelés is volt, de a szervezők a legkisebbekre, a gyerekekre is gondoltak és az iskolában is használható ajándékokkal és vetélkedőkkel várták az érdeklődőket.

Kiss Norbi negyedikként végzett a mosti futamon

2015.08.30.
A 30 éves szombathelyi pilóta szombaton előbb nyert, majd szintén negyedik volt, a vasárnap kora délutáni versenyen pedig második lett, így összesen 55 pontot gyűjtött, s 374 ponttal vezet az Eb-pontversenyben, előnye pedig 76 pontra nőtt legfőbb riválisával, a cseh Adam Lackóval szemben. A hétvégi zárófutam rajtjánál Kiss megtartotta a hetedik helyet, majd feljött hatodiknak, a második kör elején pedig már ötödik volt. Közben az első két helyen a több 10 ezer hazai szurkoló tombolásától kísérve Lacko és honfitársa, David Vrsecky haladt magabiztos előnnyel. Fotó: Richard Kienberger Kiss a hatodik körben ismét előzött, s feljött a negyedik helyre, majd a hajrára utolérte a harmadik helyen száguldó német Jochen Hahnt. A magyar Európa-bajnok többször is próbálkozott az előzéssel, de nem találta a fogást háromszoros Eb-győztes riválisán, így meg kellett elégednie a negyedik hellyel.  "Az első futam második felében egy picit gyorsabb voltam a győztesnél, de nehéz lett volna megelőzni, ráadásul nem is hibázott" - kezdte értékelését az MTI-nek Kiss, s hozzátette: a második futamon egy ütközésbe is belekeveredett, így elégedett a negyedik hellyel, különösen azért, mert több pontot szerzett így a hétvégén, mint összetettbeli közvetlen riválisa. "Nagyon várom a következő hétvégét és a hazai futamot, remélem, minél többen kijönnek szombaton és vasárnap is, hiszen mindkét napon két versenyt is láthatnak" - utalt Kiss arra, hogy a  kamion Eb mezőnye a jövő hétvégén a Hungaroringen versenyez. Forrás: MTI

Ssangyong Tivoli – Díjak és elismerések hazai pályán

2015.08.30.
A Ssangyong Tivoli a 2015 első felében tesztelt összes új modell közül a legjobb eredményt érte el a KCNAP (Korean New Car Assesment Program, az EuroNCAP koreai megfelelője) töréstesztjén. A Tivoli a maximálisan elérhető 100-ból 91,9 pontot szerzett, mellyel olyan neves versenytársakat szorított maga mögé, mit az BMW X3, a Hyundai Tucson vagy a Kia Soul. A kiváló eredmény elsősorban a Tivoli karosszériájának közel 72 százalékát adó nagy szilárdságú acél nyújtotta merevségnek, illetve a gazdag aktív és passzív biztonsági felszereléseknek köszönhető. A Tivoli frissen bemutatott dízel változata júliusban nyerte el a Koreai Fogyasztóvédelmi Társaság és a Koreai Kereskedelmi, Ipari és Energetikai Minisztérium által immár 19. alkalommal szervezett Energy Winner Awards rendezvény nagydíját az „Alacsony CO2 kibocsátás” kategóriában. A megtisztelő elismerés annak szól, hogy a Tivoli vadonatúj fejlesztésű, 1.6 literes dízel motorral szerelt változata a kategóriájában kimagaslóan nyomatékos (300 Nm csúcsnyomaték már 1500-as fordulattól) motorja ellenére mind a CO2 kibocsátás (akár 109 g/km), mind a vegyes fogyasztás (4,2 l/100km) tekintetében a leginkább környezetkímélő járművek közé tartozik. 2015 áprilisában a Tivoli elnyerte a Koreai Ergonómiai Társaság által immár 15. alkalommal megrendezett Ergonómiai Dizájn Verseny Nagydíját A versenyen a Tivoli kiváló kényelmet és tartást biztosító, egyedi kialakítású üléseit díjazták. A Tivoli ülései a maximális komfort érdekében különböző sűrűségű töméssel és Pullmaflex rugórendszerrel készülnek, így hosszú távon is pihentető utazást, élesebb kanyarokban pedig kiváló oldaltartást adnak.

Expedíciós autó Fiat Ducatóból

2015.08.30.
A Fiat Ducato 4x4 Expedition arra készült, hogy úttalan utakon nagy társaságok, kutatócsoportok autója legyen. A Fiat haszonjármű részlege, a Fiat Professional több céggel fogott össze, hogy megvalósulhasson a projekt: a belső berendezésére a lakóautó-bútorokat készítő, a Technoformot, az összkerékhajtás megtervezésére a Dangelt, a karosszéria átalakítására pedig az Olmedo cégeket kérték fel. A hosszított tengelytávú, magasított tetős Ducatóból készített expedíciós jármű kéttónusú fényezést, LED-es fényszórókat, emelt futóművet, terepgumikat, elakadás elleni trepniket, csörlőt és tetőcsomagtartót is kapott az átalakítás során. A tetőt úgy alakították ki, hogy akár napozóteraszként is lehessen használni.   Belül abszolút luxushangulat uralkodik a lounge-stílusú, bőrkárpitozású bútorzat, az összehajtható dizájnasztalok és a két kihajtható lapostévé jóvoltából, de természetesen a fürdőszoba és a konyha sem maradt ki. Az expedíciós Ducatót a 2,3 literes, második generációs Multijet befecskendezéssel ellátott, 150 lóerős dízelmotor mozgatja, amely kategóriája egyik legerősebb és legtakarékosabb erőforrása. Az erő állandó négykerék-meghajtáson keresztül jut a talajra.    

Smarttimes2015_3

2015.08.30.
Galéria képek: 

Smarttimes2015_2

2015.08.30.
Galéria képek: 

Smarttimes2015_1

2015.08.30.
Galéria képek: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója