Tóbiás és Balambér kalandjai – A nyár vége

2015.08.30.
A kisiskolások nagyon szeretik a Tóbiás és Balambér foglalkoztató füzetet Tudjátok mit? Kezdjünk rögtön egy ajándékkal! Az iskolakezdéshez kaptok tőlünk egy Tóbiásos könyvjelzőt, amit bele tudtok tenni az új, színes tankönyveitekbe. Nem kell mást tennetek, mint kinyomtatni és kivágni a lenti képet, és máris kész a könyvjelző. Ezenkívül ajándék egy órarend, amit ha szintén kinyomtattok és kivágtok, hasznotokra lehet egész évben. Könyvjelző és az órarend a tökéletes iskolakezdéshez Szóval, Tóbiás, mint kisiskolás, már nagyon várja az első napot. Ezen a héten a nagy készülődésben Anyukájával kiválasztotta a füzeteket és átlapozta az új tankönyveit is. Kedvence a környezet óra és a testnevelés. Mielőtt azonban visszahuppanna az iskolapadba, kisöccsével, Balambérral, valamint Anyukájával és Apukájával egy pohár kakaó mellett felidézték a nyár legszebb napjait. Tóbiással és Balambérral ezen a nyáron is sokszor találkozhattatok különböző eseményeken, élményprogramokon. Voltunk Sopronban, Velencén, Békéscsabán a Százszorszép Óvodában, a Kazinczy Iskolában és a belvárosi iskolában, Erdőtelken, Alsómocsoládon és rengetegszer a Minimax hajón! Sopronban, a VOLT Fesztiválon több mint 120 ezer ember ismerte meg velünk, hogy milyen fontos a biztonságos közlekedés! Reméljük, ti is velünk tartottatok egy-egy kalandunk során! KRESZ parkunkban nagyon szeretnek biciklizni a gyerekek A KRESZ parkunkban megtanulhatták kicsik és nagyok, hogyan közlekedjenek biciklivel, mit jelentenek a jelzőtáblák, jelzőlámpák. Mindenki megtanulta, hogy a PIROS az TILOS, és milyen veszélyes, ha villogó zöld lámpánál lépünk le a zebráról. Részegszemüveggel kipróbálhattátok, milyen veszélyei vannak az ittas sétálásnak, biciklizésnek, gokartozásnak. Gokart pályánkon pedig tesztelhettétek ügyességeteket. Mindig meg kell állni, ha piros a lámpa! PIROS-TILOS! A Minimax hajó nagy szenzáció volt a Balaton hatalmas víztükrén ebben a szezonban is. A kicsik és nagyok minden alkalommal izgatottan várták, hogy felszálljanak a mesehajóra. Ha velünk tartottatok, akkor a kedvenc nyári slágerünket, a Biciklit is hallhattátok a Buborék együttestől. Partraszállás után mindig készítettünk közös fotókat a gyerekekkel A végére tartogattunk egy igazán jó hírt. Már nem kell sokáig, várni és jön a Tóbiás és Balambér Közlekedési Kalandjai CD 2. része! Ha IDE kattintotok, meg tudjátok nézni, hogyan készült! Reméljük, nektek is élményekben gazdag nyaratok, volt és további programjainkon is részt vesztek velünk az ősz során! A Minimax hajón mindig jól mulatunk Ha szeretnél Te is Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai foglalkoztató füzetet és egyet a hangoskönyv CD első vagy második részéből, kattints IDE! A legfrissebb hírekért, újdonságokért, fotókért és videókért lájkold Tóbiás és Balambér Facebook oldalát, továbbá kövess minket figyelemmel itt, az Autószektor Tóbiás és Balambér kalandjai állandó rovatban! 

Kamion Eb - Meglepték Kisst a vasárnapi időmérőn Mostban

2015.08.30.
A 30 éves szombathelyi pilótát a korábbi háromszoros Eb-győztes német Jochen Hahn előzte meg a kvalifikáción, ez pedig meglepetés, Kiss ugyanis szombaton komoly fölényben volt a riválisokkal szemben. Az időmérő első, 20 perces szakaszában a magyar címvédő magabiztosan a leggyorsabb volt, ám az úgynevezett Superpole-on, az időmérő második, 10 perces részében, ahol már csak a legjobb 10 küzd az első rajthelyért, nem sikerült megvernie Hahnt, aki a hétvége legjobb körét érte el. A német versenyző 2:01.455 perces körrel válaszolt Kiss 2:01.822 perces idejére, így a regnáló Európa-bajnok csaknem négytized másodperccel maradt el a pole pozíciót jelentő időtől. "Váratlanul ért és meglepett, hogy Jochen ennyivel jobbat ment, de így sem állunk rosszul, az összetettben mögöttem második Adam Lacko most is hátrébbról rajtol, ezért összességében egyáltalán nem vagyok csalódott" - nyilatkozta az MTI-nek Kiss, aki szombaton az első futamon sima rajt-cél győzelmet aratott, a második versenyen pedig negyedik lett, és ezzel növelte  előnyét az Eb-pontversenyben. A mostani időmérős eredmény azt jelenti, hogy a magyar Európa-bajnok az első versenyen a második, a késő délutáni második viadalon pedig a hetedik rajtkockából startol. A 16 pilótát felvonultató mezőny 13.55 órakor kezdi az első, majd 17.05-kor a második 11 körös viadalt. Forrás: MTI

Eladja Suzuki részvényeit a Volkswagen, véget ért a japán-német vita

2015.08.30.
2009. december 9-én szövetséget kötött egymással a japán és a német autógyár. Osamu Suzuki és Martin Winterkorn kézfogása egy ígéretes szövetség kezdetét jelentette, a Volkswagen megszerezte a Suzuki részvényeinek 19,9 százalékát, a Suzuki pedig 1,5 százalékos tulajrészt szerzett a Volkswagenben. A tervek egy közös kisautó kifejlesztéséről szóltak, s Esztergom is szóba került, ahová több magas rangú VW-vezető is ellátogatott, tanulmányozták a gyártási folyamatot. Osamu Suzuki és Martin Winterkorn: A Volkswagen-Suzuki szövetség jogi vitába torkollott, az együttműködés zátonyra futott. Hamar kiderült azonban, hogy a német és a japán vezetési és munkakultúra nem kompatibilis egymással. A felek elhidegültek, 2011-ben a Suzuki kiszállt a Volkswagenből, eladta részvényeit, a németek azonban megtartották. Több éves jogi vita eredményeként Londonban a döntőbizottság a VW közlése szerint kimondta, hogy a német cég a szerződésben foglaltakhoz hű magatartást tanúsított és kártérítést kérhet. Ugyancsak kimondta azt is, hogy a Suzuki jogszerűen mondta fel a szövetséget. Vagyis látszólag mindkét fél győztesnek érezheti magát, a Volkswagen kártérítési igények elismerése azonban minden bizonnyal még újabb pereket hoz magával, ha csak peren kívül nem tud a két fél megegyezni. A Volkswagen Suzuki részvényeinek eladása jelentősen javítja majd a wolfsburgi konszern eredményét és likviditását – írja a hírről beszámoló automobilwoche.  

Új generációs kompakt teljesítményelektronika a Continental-tól

2015.08.30.
A hibrid és elektromos autózás kapcsán a hatótávolságot meghatározó akkumulátor és a gyorsulásért is felelős elektromos motor mellett a hajtásrendszer hatékonysága szintén kulcsfontosságú. Ez az elektromos rendszer egyrészt a teljesítményért és az energetika kezelésért felel, másrészt feladata az elektromos meghajtásban rejlő lehetőségek kiaknázása. Ennek köszönhetően javítható a vezetési élmény, részben a magas indítónyomaték, részben a villanymotor reakciós jellemzőinek segítségével. A Continental, a világ egyik vezető autóipari beszállítójaként több mint tíz éve az e-mobilitás úttörője, jelenleg a teljesítményelektronika második generációját gyártja öt európai autóipari vállalat számára. Az eddigieknél még kompaktabb és nagyobb teljesítményű, harmadik generációs rendszer 2015 augusztusában kerül a gyártószalagra. ”Az elektromos meghajtás hosszú távon kiemelten fontos szerephez jut az autóiparban. A belsőégésű motorokkal ugyanis egyre nehezebb megfelelni a világszerte érvényben lévő, folyamatosan szigorodó irányelveknek, amelyek az üzemanyag fogyasztás, valamint a szén-dioxid-kibocsátás 20-35 százalékos csökkentését követelik már 2020-ra” – mondta Dr. Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary Kft ügyvezető igazgatója. Kiemelte: a közeljövőben két területen is erőteljes fejlődés várható. Az egyik, a hálózatról tölthető járművek piaca, a másik pedig a 48 voltos hibrid rendszer területe. Utóbbi egy olyan új technológia, mely megfizethető áron, könnyedén integrálható a hagyományosan működő járművek szerkezetébe és jelentős üzemanyag megtakarításhoz vezet. A Continental a tervek szerint már 2016-ban piacra dobja a ”48 Volt Eco Drive” elnevezésű rendszert. A harmadik generáció könnyebb és hatszor erősebb az elsőnél ”A teljesítményelektronika funkcionalitása és hatékonysága mellett a súly és a helyigény is fontos tényező az autóipari gyártók szemében. Harmadik generációs rendszerünk hatszor nagyobb teljesítményre képes, mint az első, így egy hatszor erőteljesebb motort is képes működtetni. Emellett a súlyát a kezdeti 12 kg-ról körülbelül 8 kg-ra csökkentettük, valamint a fejlesztéshez szükséges idő is lerövidült. Ugyanakkor az alkalmazási lehetőségek köre egyre bővül. „A Continental még a nyáron megkezdi a gyártást, az új rendszer szinte az összes járműtípusban alkalmazható lesz, a kizárólag elektromos alapokon működő gépkocsiktól egészen a nagyteljesítményű sportautókig” – tette hozzá Keszte Róbert. A Continental teljesítményelektronikáját úgy tervezték, hogy moduláris és skálázható legyen, amit a „mild” hibridtől az elektromos autóig, a kisautótól a luxus szedánig bármelyik jármű használhat. Minőségi díj a Budapesti üzemnek az Auditól A Continental Hibrid Elektromos Jármű üzletága felel az elektromos hajtás létfontosságú elemeiért: a teljesítményelektronikáért, a villanymotorokért és az akkumulátorkezelésért. A nürnbergi központ – ahol a szóban forgó elektronikát gyártják évek óta – ad helyet a teljesítményelektronika elsőrangú tesztelési és fejlesztési központjának. Az üzletág ezen kívül 2011 óta Budapesten is fejleszt és gyárt rendszereket. A vállalat magyarországi üzeme 2014-ben megkapta az Audi Minőségi Díjat a „megelőzés és megbízhatóság” kategóriájában. A Continental vezető szerepet tölt be az elektromobilitás terén, széleskörű szakértelmét rengeteg saját fejlesztésű újítás is bizonyítja, mint például Európa első hibrid rendszer sorozata (2003), vagy a világ első, ritkaföldfémeket nélkülöző, külön gerjeszthető szinkronmotorja (2011). A globális autóipari beszállító különböző részlegei a központosított szerkezetnek köszönhetően megfelelnek az összes, elektromos meghajtású járműre kivetett követelményeknek, az integrációtól kezdve, az energiaoptimalizáláson és a meghajtáskezelésen keresztül egészen a járműbiztonságig, az információkezelésig és az energiatakarékos gumiabroncsokig.

„Tanévkezdési piknikkel” kezdi a rendőrség az új tanévet

2015.08.30.
Az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a gyermekek védelmét, a közlekedési nevelő munkában való aktív részvételt évtizedek óta kiemelt feladatának tekinti. A 2008. szeptember 1-jén megkezdett „Az iskola rendőre” program folytatódik a 2015/2016-os tanévben is, melynek ünnepélyes tanévnyitóját – a Tanévkezdési pikniket – a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központban tartották 2015. augusztus 28-án.  A tanév során az iskolarendőr rendszeres kapcsolatot tart a tanintézmény vezetőségével, elérhetősége a résztvevő iskolákban plakátokon lesz kifüggesztve Szeptemberben – a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában – kiemelt rendőri jelenlétet biztosít a rendőrség és a polgárőrség azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, különös figyelemmel a gyermekek biztonságos közlekedésére, és fokozott figyelmet fordítva a gépjárművezetők jogkövető magatartására.  A „SuliMoped” programot, valamint a felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedőket ebben a tanévben is az ország valamennyi megyéjében és a fővárosban is folytatja a rendőrség. A program tantervi órakereten kívül, többnyire e-learning képzés keretében valósul meg, összesen mintegy 1000, 8. osztályos általános iskolai diák bevonásával. Az ORFK-OBB az előző években beszerzett személygépkocsikat, segédmotoros kerékpárokat, utánfutókat, valamint személyi védőfelszereléseket továbbra is a program rendelkezésére bocsátja.  A több mint 20 éve működő D.A.D.A. program foglalkozásain – amely az általános iskolás gyerekeket célozza meg - a most induló tanévben 341 iskola közel 30 ezer diákja fog részt venni, őket 164 oktató tanítja majd a biztonságos életvitelre. A középiskolai tematikus program az ELLEN-SZER az elmúlt tanévben felfrissült, mind módszertanában, mind témaköreiben. A tizenéves korosztály igényinek kiszolgálására – korszerű kompetencia alapú pedagógiai módszerek felhasználásával – a biztonságos internetezés és az új típusú pszichoaktív anyagok veszélyei kerülnek előtérbe. Az ELLEN-SZER programban ebben a tanévben több mint 5 ezer fiatal vesz részt 39 rendőroktató segítségével. Folytatja működését a 2013 szeptemberében indult „iskolai bűnmegelőzési tanácsadói hálózat” is. A bűnmegelőzési tanácsadók feladata a szakiskolába vagy szakközépiskolába járó fiatalok bűncselekményekkel szembeni fokozott védelme mind elkövetői, a sértetti oldalon, kiemelt figyelemmel az internet veszélyeire, a családon belüli erőszakra, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményekre, valamint a közlekedésbiztonságra. Kiss Csaba r. alezredes - ORFK-OBB főtitkára Az Országos Polgárőr Szövetség az elmúlt évekhez hasonlóan az idei tanévben is meghirdette a „POLGÁRŐRÖK A TANÉVKEZDÉS BIZTONSÁGÁÉRT” akciót a 2015. augusztus 29-től október 12-ig tartó időszakra. A tanévkezdés biztonsága érdekében meghirdetett akció során a polgárőrök önállóan, vagy a rendőrség állományával szoros együttműködésben, elsősorban bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok végrehajtásában vesznek részt. Az akció kiemelt célja a gyermekbalesetek megelőzése az óvodák és iskolák környékén valamint a gyermekek sérelmére irányuló jogsértő cselekmények megakadályozása a rendőrség munkatársaival, a pedagógusokkal és a szülői munkaközösségek tagjaival együttműködve. A jogszabályoknak megfelelően a közbiztonság védelme, valamint a bűnmegelőzésben való közreműködés érdekében a polgárőrök közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot, bölcsőde, óvoda, általános és középiskola közvetlen közelében láthatósági mellénnyel kiegészített formaruhában jelzőőri tevékenységet látnak el. Forrás: police.hu

VW haszonjárművek világszintű kiszállítása 0,4 százalékkal nőtt 2015 első félévében

2015.08.30.
A T-sorozat 6,1 százalékos növekedéssel 102 500-as kiszállítási darabszámot ért el (2014. január-július: 96 600). A Crafter kiszállítási mennyisége 3,9 százalékkal 27 600 járműre gyarapodott (2014. január-július: 26 600). A Caddy típusból világszerte 2,8 százalékkal kevesebbet, 83 600 példányt adtak át az ügyfeleknek (2014. január-július: 86 000). Az Amarok pickup kiszállítási darabszáma világszinten 4,5 százalékkal 42 800-ra csökkent (2014. január-július: 44 800). Nyugat-Európában a márka kiszállításai 2015. január és július között két százalékkal 172 300 járműre nőttek. A Volkswagen Haszonjárművek különösen sikeres volt az Egyesült Királyságban, ahol 15,5 százalékkal több, azaz 30 500 járművet adott át. A Volkswagen Haszonjárművek szintén növekedést könyvelhetett el Olaszországban (8,5 százalékos növekedés), Spanyolországban (12,1 százalékos növekedés) és Hollandiában (8,4 százalékos növekedés). Németországban a márka kiszállítási darabszáma 2,5 százalékkal 66 200-ra csökkent 2015 első hét hónapjában. Kelet-Európában 22,1 százalékkal 17 200 járműre esett vissza a márka kiszállítási mennyisége 2015. július végéig. A Közel-Keleten 47,8 százalékkal több, azaz 19 900 járművet értékesítettek, amelynek oroszlánrészét a török piac adta 17 500 gépkocsival. Ez 53,7 százalékos növekedésnek felel meg. Dél-Amerikában a márka 21 100 járművet adott át ügyfeleinek, 8,8 százalékkal kevesebbet, mint az előző év ugyanezen időszakában. A dél-amerikai régióban a 2014-es kiszállítások még 1400 T2-t tartalmaztak, amelynek gyártását 2013. decemberben leállították. Afrikában a Volkswagen Haszonjárművek 19,9 százalékkal 9 100-ra növelte kiszállítási darabszámát. Az ázsiai csendes-óceáni térségben a márka 3,4 százalékos növekedést ért el 8 200 jármű kiszállításával.

A nagy kamionos versenyen egyetlen női sofőr küzd az 1 milliós fődíjért

2015.08.30.
Augusztus 14-én éjfélkor zárult le a NiT Hungary és az ORFK-OBB által meghirdetett 5 tengelyen-biztos kézzel kamionos verseny jelentkezési határideje, amelynek során a 230 regisztrálóval sikerült megduplázni a tavalyi jelentkezők számát. Az egy millió forintos fődíjjal járó idei versenyen a jelentkezők közül ugyan most csak egyetlen hölgy vállalta a megmérettetést, de a félelmet nem ismerő Lipcsei Éva mégis igazi kihívást jelenthet a férfi versenytársak számára. Éva 10 évig kamionozott többnyire egyedül a volánnál és nemegyszer került olyan váratlan helyzetbe, ahol szükség volt 3 és fél évig tanult karatés harcművészeti tudásának bevetésére is. A kajak-kenuban 8 évig élsportoló, ifi diszkoszvetésben bajnok, 2 gyermekes családanya hisz abban, hogy egyes helyzetekben a női kamionsofőrök sokkal ügyesebbek.  „Az utakon a hölgyek általában sokkal fegyelmezettebbek, mint férfitársaik. Míg a férfi kamionsofőrök egy nagy út előtti napon képesek éjszakába nyúlóan dorbézolni, a nőknél ilyet nem tapasztaltam, mert sokkal óvatosabbak. Máskor pedig, ha például vaskalodát kell lekötni, sokkal figyelmesebbek, mint a fiúk, akik időnként lazán elindulnak, mindenfajta körültekintés nélkül.” – árulta el Lipcsei Éva, aki az egymilliós fődíjat önképzésre költené - többek között német nyelvtanfolyamra - amelynek során könnyebben eligazodna a szakmájában. Magyarországon mindössze néhány tucat női kamionsofőr van állományban, többségük a Kamionos csajok az utak királynői Facebook csoportjában található meg, innen értesült Éva is a felhívásról. A rangos verseny online selejtezőjét augusztus 30-án, vasárnap rendezik meg, ahonnan a legjobb 40 kamionos jut majd tovább az elődöntőbe.

Imádja az erős kisautókat – Boros Jenő III. rész

2015.08.29.
Nagy kedvencei a kisautók, de ennél azért erősebbekkel szeret közlekedni – Több nyelven is beszélsz, úgy tudom, a szakmában az elsők között nyugatosodtál. – Nagy kiugrás az Autobild volt, amikor Magyarországra jött, megkértek, külsőzzek az Auto Extrának fotósként. Ott tanultam meg anyagban gondolkodni. Emlékszem óriás bombát szedtek ki a Dunából a honvédségi búvárok, ott dekkoltam egész éjszaka a tűzoltókkal, annyira hideg volt, hogy ráfeküdtem a Csepel motorháztetejére. Szétfagytam, amíg kiemelték a vízből a bombát, alvás nélkül mentem be a szerkesztőségbe, ahol a belpolos kollégának elmeséltem az éjszakát, ő ennek alapján megírta, és ami a poén, hogy a napilapban csak az ő szövege jött le, az én fotóm nem! Némi gyógyír volt, hogy a Képes Hétben megjelent dupla oldalon a riportom, ami nem kis pénzt, de ami fontosabb, komoly szakmai presztízst jelentett. Akkor tanultam meg, hogy komplett anyagot kell csinálni, fotózni és megírni a szöveget, akkor biztos megjelenik, ráadásul hiteles is. Boros Jenő pillanatfelvétele a Hungaroringen – Volt idő, amikor még nem voltak importőrök a magyar piacon, hogy működtek akkor márkák itthon? – A kilencvenes évek elején még csak néhány autós magazin, napilap és tv volt a hírpiacon, ezeket nagyon megbecsülték a az autómárkák, melyek nagy lehetőségeket láttak a magyar piacban. Igaz, olykor Bécsbe mentünk tesztautóért, de aztán Pestre hozták nekünk a németek a Passzátot, Golf GTI-t, Multivant, pilótájuk visszament repülővel, vagy hozott másik tesztautót. Nagyon igyekeztek, mert Magyarország volt az első kelet-európai ugrás. A szakma is elismert, az első öt évben a sajtófotó-pályázatokon gyakran nyertem, az öt plakátból három az én képemmel jelent meg. Nem szerettem politikus fotókat csinálni, mert azokat a világ 99 százaléka nem érti, hiszen a személy globálisan indifferens. Az a jó fotó, amihez nem kell képaláírás és első pillantásra a világ bármely részén bárki megérti. Végigfotóztam a romániai forradalmat és a délszláv háborút is, olykor elszegődtem külföldi újságíró mellé sofőrnek is, csakhogy a helyszínen fotózhassak. Jó néhány autót kilőttek akkoriban a tudósítók alól. Rob Huff pilótával, aki legalább olyan jó fej,  mint amilyen kiváló versenyző  – Mely híres emberekkel készítettél interjút, ismert versenyzők mellett ültél autóban? – Szerencsés vagyok, mert többször készíthettem interjút igazán nagy emberekkel, és most nem csak a szakmai részére meg a beosztásra gondolok. Nagyon tisztelem Martin Winterkornt, a VW konszern elnökét, aki többet tett Magyarországért mint sok politikus, akinek ez lenne a dolga.  Hasonló elismeréssel kell szólnom Osamu Suzukiról, akivel szintén többször készíthettem interjút és aki 84 évesen is fiatalokat megszégyenítő dinamikával mozgott az esztergomi gyárban, ahol tanulnivaló szakmai alázattal és tisztelettel beszélt munkatársaival. Számos járműipari vezetővel kerültem közelebbi kapcsolatba, ilyen például Mark Adams, az Opel design igazgatója, aki az Insigniát is tervezte. Készíthettem interjút Chris Bangle-lel, a BMW akkori főtervezőjével, Sebastien Loebbel, a sokszoros rali bajnokkal, aki ma a WTCC-ben versenyez, jót buliztunk egy gokart pályán Rob Huffal, aki a Chevyvel nyert VB-címet. Autóztam Niki Laudával és Rubens Barichellóval a Hungaroringen, Walter Röhrrel Monte Carlo környékén, mind szuper-tehetséges és szuperszerény, nem kérdés, hogy ez a két dolog összefügg. Martin Winterkorn, aki Magyraországra hozta az Audit – Legemlékezetesebb tesztautód? – Imádom a kisautókat, pláne ha erősek, de nem feltűnőek. A nagyobb teljesítményű gépeket szívesebben vezetem tesztpályán, mert ott legálisan lehet kockáztatni és a nagyobb bukóterek is biztonságot adnak. A napokban jöttem vissza Isztambulból, ahol a Forma 1-es pályán hatezer lóerőnyi Porschét hajthattam, némelyik 650 lóerős volt, de vezettem már 850 lóerős kocsit is, Corvettet, Ferrarit, Jaguart, McLarent és Rolls-Royce-t. De mindezek ellenére – vagy éppen ezért – az a véleményem, hogy az olyan hétköznapi embernek mint én, a 120 lóerő is bőven elég a közúton. Sőt…. McLaren teszt a Slovakiaringen – Bejártad a világot, merre fordultál meg? – Szerencsés korszakban estem bele az autós újságírásba, mert újjászületett és virágzott a magyar autópiac és a járműipar. Az új modellek megismerésére rengeteg külföldre szóló meghívást kaptam, ezek között volt rengeteg tesztvezetés és statikus bemutató. Az elmúlt közel negyedszázadban minden évben legalább négy-öt nemzetközi szalonra elutazhattam: januárban Detroit, márciusban Genf, aztán biennálé szerűen Párizs, Frankfurt, Tokió. A legizgalmasabbak az autógyári látogatások voltak, különösen azok, melyeknél megnézhettem a formatervező stúdiókat, és a biztonságtechnikai központokban a törésteszteket. Ezek mindig sokat árulnak el egy márka filozófiájáról, megbízhatóságáról. Keveseknek adatott meg a kollégák közül, hogy több európai japán, dél-koreai, észak-amerikai stúdiókban és biztonsági, valamint fejlesztési központjában csodálhassa meg a jövőt. A legújabb Corsával, amikor még álcázták – Titkosított autók, kémtörténetek? – Nagyon izgalmasak voltak az álcázott újdonságokkal rendezett tesztvezetések, melyeken tilos volt fényképezni, vagy ha mégis megengedték, akkor be kellett tartani a publikálásra vonatkozó határidőket. Az embargós eseményeken való részvétel is egyfajta bizalmat is jelent, amivel nem szabad visszaélni, ez vonatkozik a háttér-információkra is, melyek segítik a munkát, de ezekkel sem szabad visszaélni. Ha megbízható vagy, akkor megbecsülnek és segítenek, de elég egyszer eljátszani a bizalmat és eladod vagy a megállapodás ellenére előbb publikálod a képeket, akkor nem csak a hiteled veszted el. – Sikerült elismerést szerezned, az újságon kívül ezt hol kamatoztattad? – Több autós könyvem is megjelent: az egyik az egykori szocialista országok autóiparát, autópiacát és autós életét mutatta be, ez a Leváltott modellek, melynek alcíme Kelet-európai autóregény. A legfrissebb, az AWE Wartburg, mely egy legendás márka több mint százéves történetét mutatja be, mindkettő megjelenését a Maróti Kiadó bizalmának köszönhetem, mert napjainkban nyomtatott könyvbe fektetni legalább annyira küldetéstudat, mint üzleti vállalkozás. Az isztambuli versenypályán 26 ország 40 újságíróját sikerült legyőznie
Címkék: 

Hatvan kilométernyi gyorsforgalmi utat adnak át még idén

2015.08.29.
Tasó László felidézte, az elmúlt időszakban 110 kilométernyi gyorsforgalmi utat avattak Magyarországon és 2020-ig összesen 515 kilométernyi fog megépülni. A Hajmáskér és Pétfürdő közt pénteken átadott 6,5 kilométeres szakaszról elmondta, a mintegy 8 milliárd forintos fejlesztés része annak a csomagnak mely Székesfehérvár, Várpalota és Veszprém térségének megközelítését javítja a 8-as főút mintegy 40 kilométeres szakaszának felújításával.      Az államtitkár kijelentette, mindenki abban érdekelt, hogy kevesebbért, gyorsabban és jobb utak épüljenek Magyarországon. Hozzátette, a célok eléréséhez "le kell bontani néhány dogmatikus berögződést, amely nem enged alkalmanként bennünket gyorsan haladni". Ezért van szükség gyorsító csomagra, mely az eljárásokat rövidíti, számukat is csökkenti és segít abban, hogy sokkal hamarabb előkészüljenek beruházások és sokkal gyorsabban végre lehessen hajtani őket - jelentette ki. A térség országgyűlési képviselője, Kontrát Károly a 8-as út egyik fontos szakaszának nevezte a Pétfürdő-Hajmáskér közti szakaszt, ahol a beruházásnak köszönhetően a közlekedők nagyobb biztonságban, gyorsabban juthatnak el Várpalotáról Veszprémbe és a környező településekre. Emellett mint mondta, beruházás vonzóbbá teszi a térséget és ezáltal a munkahelyteremtéshez is hozzájárul. A beruházást ismertetve Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, a fejlesztések átfogó célja, hogy a 8-as főutat Székesfehérvár és Herend közt kétszer kétsávosra bővítsék, 110 kilométer per órás tervezési sebességgel, illetve fizikai elválasztósávval, valamint a veszélyes kereszteződések külön szintű csomóponttá való átépítésével. A 8-as főút további szakaszainak állapotáról a kommunikációs igazgató elmondta: a Székesfehérvár nyugati elkerülő III-as üteme, egy hétkilométeres szakasz 2016 nyarára készül el, a várpalotai 5,9 kilométeres elkerülő út pedig 2017 végére épül meg. Ezek várhatóan húsz perces menetidő csökkenést jelentenek majd Székesfehérvár és Veszprém között - tette hozzá. A kivitelezést vezető Közgép Zrt. részéről Lőrinczki Lajos útépítési igazgató elmondta, 2013 októberében írta alá a szerződést a kivitelező Közgép és a Switelsky Magyarország Kft alkotta konzorcium. A 22 hónapos munka során 200 ezer köbméter földet mozgattak meg a sziklás területen, és 35 ezer köbméternyi támfal is épült a sziklafalak megtámasztására. A kivitelező a környezet és a bakonyi karsztvidék vízbázisának védelme érdekében mintegy 22 ezer négyzetméternyi burkolt árkot fektetett le, melyek az úttestről lejutó vizet párologtató medencékbe gyűjtik össze, így az nem szivárog be a karsztba.

Kamion Eb - Kiss Norbert negyedik Mostban a szombati második futamon

2015.08.29.
A 30 éves szombathelyi pilóta az első, kora délutáni versenyen rajt-cél győzelmet aratott, így 30 pontot gyűjtött, összetettben pedig továbbra is az élen áll 349 ponttal. A magyar versenyzőnek a fordított rajtrács szabálya miatt a második futamot a nyolcadik helyről kellett megkezdenie, s az első három körben a 6-8. pozíciókban küzdött riválisaival, ugyanakkor a negyedik körre már tisztán hatodik volt. Az élen közben nagy csatát vívott a két hazai kedvenc, Adam Lacko és David Vrsecky az ötödik körig vezető Stephanie Halmmal, majd mindketten elmentek mellette.      Kiss öt körrel a leintés előtt feljött az ötödik helyre, majd egy körrel később már negyedik volt, s az utolsó kör kezdetére utolérte a harmadik Halmot. A magyar Európa-bajnok láthatóan sokkal gyorsabb volt, mint riválisa, utóbbi azonban jól védekezett, s meg tudta tartani a pozícióját. A cseh közönség közben óriási üdvrivalgással nyugtázta, hogy a hazai pilóták kettős győzelmet arattak Vrsecky, Lacko sorrendben.     Kissnek az összetettben épp Lacko a legnagyobb riválisa, a cseh versenyző most 275 ponttal áll a második helyen. "Az első futamon nagyon jól rajtoltam, s bár Jochen Hahn az első kanyarban egy kicsit meglökött, végül ő került emiatt bajba, mert az autója másik oldalával hozzáért egy másik kamion elejéhez, kapott egy hátsó defektet, így esélye sem volt utolérni - értékelte a szombati nap történéseit Kiss az MTI-nek. - A második versenyen még jobb volt a rajt, az előttem haladónak egy kicsit neki is mentem, hogy haladjunk, de aztán három kamionnak egymás mellett szűk volt az első kanyar, nem nagyon tudtam hova menni" - tette hozzá. Kitért arra, hogy az utolsó körben már nem volt ideje jó előzési pozícióba kerülni, bár fél körön keresztül igyekezett támadni. "Ma is mi szereztük a legtöbb pontot, növeltük az előnyünket az összetettben, remélem, holnap is hasonlóan jó eredménnyel zárunk" - mondta Kiss. Mostban vasárnap délelőtt egy időmérő edzést, délután pedig újabb két futamot rendeznek. (MTI)

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója