Kölcsönbe kapott kamionnal versenyzett Szabó Krisztián

2015.07.21.
A 23 éves pilóta menedzsmentjének tájékoztatása szerint Szabó a szombati időmérő edzésen elsöprő fölénnyel végzett az élen, s az első futamon rajt-cél győzelmet aratott. A nap második versenyén a Truck Race Team USA Volvo VNL 670-es kamionját irányító magyar pilóta aztán második lett, igaz, a fordított rajtrács szabálya miatt ezúttal hátulról kellet előre törnie. A szombati harmadik futamon Szabó elkövetett egy kisebb hibát, visszaesett a mezőny végére, de a leintésig visszaküzdötte magát az ötödik helyre. A magyar pilóta aztán a vasárnapi első, összességében negyedik versenyen komoly balesetet szenvedett, miután az egyik riválisa kilökte őt. Szabó nem sérült meg, kamionja viszont használhatatlanná vált. Az összetett pontversenyben második amerikai Mike Ryan azonban felajánlotta kamionját Szabónak, egyúttal lemondott saját versenyzéséről, a magyar pilóta pedig élt a lehetőséggel: a hétvége ötödik futamán harmadik, az utolsó, dupla pontokért rendezett viadalon pedig második lett. "Egyetlen másik csapat vagy pilóta sem utazik 12 órát egy repülőgéppel csak azért, hogy segítsen növelni a bajnokság létszámát és tenni annak népszerűsítése érdekében, ezért biztos vagyok benne, hogy nála jobban senkit nem illet meg ez a pilótaülés" - indokolta döntését Ryan, akinek cselekedetét Szabó rendkívül sportszerűnek minősítette. Az amerikai kamionverseny-sorozat augusztus második hétvégéjén folytatódik a Virginia állambeli Altonban. Szabó Krisztián áprilisban történelmet írt, amikor első magyar versenyzőként nyert ralikrossz Európa-bajnoki futamot. Korábban autókrosszban három Eb-címet szerzett, tavaly szeptemberben indult először ralikrosszban és Olaszországban rögtön a harmadik helyen végzett. (MTI)

Készülnek a futamra a Hungaroringen

2015.07.21.
p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 120%; }a:link { }   Szerelnek a Ferrari emberei a Hungaroringen Kerek évfordulót ül a Hungaroring, ugyanis a 30. Magyar Nagydíj kerül megrendezésre a hétvégén a Hungaroringen. Sok idő eltelt az első, az 1986-os futam óta, a pálya és környéke átalakult, megszépült. Egy dolog azonban állandó. A Forma-1-es mezőny résztvevői és a nézők töretlenül szeretik a Hungaroringet és a magyar versenyt. Szívesen jönnek újabb és újabb generációk Mogyoródra immár 30 éve. Az ünneplés mellett szomorúságnak is jut majd hely a Hungaroringen. Jules Bianchi sajnálatos halála rányomja bélyegét a paddock hangulatára, gyászszalagok és megemlékezések várhatók a hétvégén. A Manor csapat felhívása alapján várhatóan sok pirosba öltözött rajongóval találkozhatunk majd a ringen. Julies Bianchi 2014. október 5.-én szenvedett súlyos balesetet a Japán Nagydíj alatt. A kómába esett fiatal francia pilóta 2015. július 17.-én életének 25. évében hunyt el. A Super Gold tribün ajándéktárgyboltjai várják a rajongókat p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 120%; }a:link { } A Magyar Nagydíjra 9990 forintos állójeggyel rendelkezők részére a MÁV-START díjmentes másodosztályú utazást biztosít bármely belföldi állomásról Gödöllőre - közölte a MÁV. A díjmentes utazáshoz nem kell menetjegyet váltani, azonban az utazás csak másodosztályon vehető igénybe, első osztályú utazás esetén a teljesárú kocsiosztály-különbözeti díjat az utasnak meg kell fizetni - hívta fel a figyelmet a társaság.  

Stratégiai megállapodást kötött a kormánnyal a Johnson Electric Hungary Kft.

2015.07.21.
Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a Johnson Electric célja egyezik a kormány stratégiájával, szeretnének minél több terméket hatékonyan előállítani, jelentős részét exportálni, stabilan és hosszú távon építeni a magyar munkaerőre. Laurent Cardon, a hongkongi központú Johnson Electric európai operatív igazgatója kiemelte, hogy tíz éves ittlétük óta folyamatosan fejlesztik magyarországi tevékenységüket, jelenleg az ózdi és a hatvani gyáraikban 1500 munkavállalót foglalkoztatnak. Szabó László szólt arról, hogy dinamikusan fejlődnek a magyar-kínai kapcsolatok, Kína Magyarország számára a 10. legfontosabb külkereskedelmi partner, tavaly a magyar export Kínába több mint 7 százalékkal bővült. Az államtitkár elmondta, tavaly 14 százalékkal nőtt az itt befektetett külföldi tőke, és az egykulcsos adórendszer, a vállalati adminisztrációs terhek csökkentése, a flexibilis Munkatörvénykönyve hozzájárulhat a további beruházásokhoz. Az autóipar adta tavaly a beruházások 52 százalékát, és nemcsak összeszerelő műhelyként kezelik a magyarországi beruházásokat, hanem kutatás-fejlesztési és innovációt is hoznak ide, növelve ezzel a hozzáadott értéket. Ez is mutatja, kellenek a mérnökök, a szakképzett munkaerő, a magyar szakiskoláknak, egyetemeknek pedig meg kell érteniük az ipar igényeit - tette hozzá. Az autóiparban tevékenykedő hongkongi Johnson Electric cégcsoporthoz tartozó Johnson Electric Kft. jogelődjét 1998-ban alapították. Az ózdi gyárban elsősorban a termelést végzik, a hatvani telephelyen a mérnökségi és szolgáltatásokat nyújtó részlegnek köszönhetően a diplomás munkavállalók aránya eléri az 50 százalékot, jelenleg a két gyárban mintegy 1500 fő dolgozik, a társaság éves árbevétele tavaly meghaladta a 33 milliárd forintot. (MTI)

Anyukám is érteni fogja – A rettegett CHECK ENGINE jelzés

2015.07.21.
Járműveink használat közben természetes módon kopnak, kisebb-nagyobb részegységeik elfáradnak és tökre mennek. Manapság már olyan modern fedélzeti elektronika van beépítve a kocsikba, amely tízezres nagyságrendben figyel adatokat, amelyek alapján folyamatosan döntéseket hoz, sokszor helyettünk is. Itt van például mindjárt az elektronikus menetstabilizáló program, vagyis az ESP, amely sok-sok bementeni adatból kiszámítja, hogy hogyan kell beavatkoznia a kerekeknél. Motorvezérlés Tudjuk, hogy a jármű legfontosabb rendszere a fék, de működését tekintve nagyságrendekkel egyszerűbb, mint egy korszerű belső égésű motor. Az összetett motorvezérlési rendszerek több ezres nagyságrendű adattal dolgoznak, amelyeket sok-sok szenzor szolgáltat a központi elektronika számára. Az érzékelők jelei alapján az autónk tudni fogja, ha valahol valami nincs rendben. Úgy gondolhatnánk, hogy minden nyúlfaroknyi dologért beszól nekünk a rendszer, de látnunk kell, hogy mindez értünk, vagyis jobban mondva a pénztárcánk védelmében van. Amikor egy motor működésében hiba lép fel, és azt már a jármű nem tudja pusztán a vezérlés változtatásával kivédeni, akkor a következő piktogramot vágja a képünkbe, ráadásul egy fülbehasító sípolással azonnal rá is tereli a figyelmünket a műszerfalra. Nem minden autóban pontosan így néz ki, de rá fogunk ismerni Érdemes odafigyelni A CHECK ENGINE („Ellenőrizze a motort!”) felvillanása nem egy konkrét hibára figyelmeztet. A már említett sok ezernyi jelet feldolgozva a központi elektronika önvédelmi rendszere mindig aktív, és azonnal szól, ha valami nem stimmel. A hibajelenségek között lehetnek egészen apró és sajnos végzetes meghibásodások is. Az egészen apró hibajelenség lehet például egy eltömődött, vagy elkoszolódott csődarab miatti nyomásveszteség. Lehet egy kis jeladó meghibásodása, vagy elektromos szakadás, illetve zárlat. Van néhány bonyolultabb hiba is, ami már semmiképpen sem mondható bagatell meghibásodásnak, és sajnos előfordulhat, hogy valami igazán zsebbe nyúlós történet elejére érkeztünk. Éppen ezért sokan a fenti kis jelet jobbnak látják Dollár, vagy Euró jellel, esetleg pincérbukszával helyettesíteni. Nem tudhatjuk előre hogy mit dob a gép! (Ezt kis képet fabrikáltam egy műszerfal közepére a borítóképen - ha esetleg nem lett volna kivehető.) A nagyobb bajok akkor kezdődnek, amikor valamelyik igazán drága alkatrész mondja fel a szolgálatot. Említsünk is meg néhány gyakori meghibásodást, azon belül is a korszerű (és népszerű) dízelmotoros autókkal. Sokáig az volt a jellemző (és éppen újra ez látszik kialakulni), hogy a gázolaj 10-15%-al olcsóbb volt a benzinnél, ráadásul egy hasonló teljesítményű dízel autó fogyasztása legalább ennyivel kedvezőbben is alakul. Mindez azt jelenti, hogy hosszabb távon egy dízel kocsival olcsóbban lehetett autózni, nem csoda tehát, hogy jó időre háttérbe szorultak az Otto-motoros (benzines) gépjárművek. Ehhez pluszban az is hozzájárult, hogy a motorfejlesztések sokáig a gázolajos motorokra koncentrálódtak, a benzinesek csak a 2000-es évek második felében kaptak újra több figyelmet, hiszen a piacot mindig a kereslet mozgatja. Megszaporodott tehát a dízel kocsik száma, de a dízelmotoros autók hátrányaival sokáig senki sem számolt. Új fogalmakat kellett tanulnunk Ki a fene foglalkozott 10 ével ezelőtt kettős tömegű lendítőkerekekkel, vagy nagynyomású tüzelőanyag rendszerekkel. Aztán az előbb említett fejlesztéseknek köszönhetően a hatékony, ámde igen drága alkatrészekből álló rendszerek mindennapossá váltak a járművekben, amelyek Murphy törvényei szerint kezdtek is meghibásodni. A képen egy nyolchengeres közös nyomócsöves dízelmotor tüzelőnanyag rendszerének nagynyomású alkatrészeit látjuk, cirka másfél millió forint értékben Tipikus CHECK ENGINE jelzésgenerátornak számítanak a turbódízel motorok nagynyomású rendszerelemei. A nagynyomású rész egy pumpával kezdődik, ami a szűrő után előállítja a 2000 bar körüli nyomást. Elképzelhetjük, hogy ekkora nyomásértéken (egy vízvezeték általában 2-3 bar nyomású…) működő szerkezetnek milyen finom alkatrészekből kell állnia, mennyire tökéletes illesztésekre és mekkora strapabírásra van szükség. Ennek megfelelően baromi drága szerkezetről beszélünk, kb. 300.000 Ft az összeg, amiben egy nagynyomású pumpa cseréjekor gondolkodni kell. A pumpa után jön a közös nyomócső (common rail), ami igazából egy öntvény tartály, innen csövek vezetnek a porlasztócsúcsokhoz. Több külön cikket is megérne ezeknek a precíziós alkatrészeknek a bemutatása, elégedjünk meg most annyival, hogy ezek a kis kütyük felelnek azért, hogy a gázolaj megfelelő formában és mennyiségben jusson a motorba. Ez is nagyon finom kis szerkezet és ez is nagyon drága. 100.000 Ft körül mozog ez értéke, de az a rossz hírem van, hogy több van belőle és pl. egy rossz tankolás után az összes károsodik egyszerre. "Hát ez csúcs" Hogy a CHECK ENGINE pontosan mit jelent, azt a műszerfalra nézve, motort bőgetve aligha lehet pontosan megmondani, ehhez bele kell néznünk az autó lelkébe, mégpedig diagnosztikai eszközzel. A kis-millió szenzornak köszönhetően a számítógép általában pontosan meg tudja mondani, hol és mekkora a baj. (Finomabban illene fogalmaznom: egy rendszert ismerő szakember számára jól körülhatárolja a hiba helyét és jellegét.) Ha a motorig minden rendben volt, és abban is jól zajlott le az égési folyamat, akkor még mindig ott van a kipufogórendszer, amelyről már nem egy, hanem két részben is szóltunk bővebben. Korszerű dízel autóknál ennek a rendszernek szerves részét képezi a részecskeszűrő, amely a kisméretű koromszemcséket hivatott megállítani. Tekintettel arra, hogy a környezetvédelem mennyire fontos dolog, a járművek felügyeleti rendszerei itt is árgus szemekkel figyelnek, hogy minden rendben legyen. Amennyiben úgy érzékeli, hogy a részecskeszűrő (DPF) már nem látja el megfelelően a feladatát, megkapjuk az ikont az arcunkba és mehetünk a szervizbe. A szakszerű hibaelhárítás költsége itt is garantáltan 5 helyiértékű... Összefoglalva annyi biztos, hogy a CHECK-jel láttán nem kell azonnal feltétlenül szívrohamot kapni, mert nem biztos, hogy világvége van. Azonban a jelzés nem véletlenül került ki, utána kell járni tisztességesen annak, hogy mitől csiporog a gép. 

Új vezető az Audi ingolstadti gyárának élén

2015.07.21.
Értékes ismeretek közvetítése más termelési helyszínekre, a rendelkezésre álló tudás és a tapasztalatok megosztása, illetve folyamatos bővítése – ez szolgált Prof. Dr. Hubert Waltl, az AUDI AG igazgatótanácsának a termelés területéért felelős tagja szerint a személycserék okául. „Csakis látókörünk állandó bővítésével és közvetlen környezetünkön túl is tekintve őrizhetjük meg rugalmasságunkat és oldhatunk meg nagy feladatokat” – vélte Waltl. Köszönetét fejezte ki Peter Kösslernek az Audi ingolstadti gyárában végzett sokévi elkötelezett munkájáért, amellyel tekintélyes részt vállalt e termelési helyszín sikeres fejlesztésében. „Született ingolstadtiként Peter Kössler mindvégig szívvel-lélekkel dolgozott a székhelyünkön működő gyárért. Az ő ideje alatt vált az ingolstadti üzem az Audi Konszern technikai irányítóközpontjává, egyben Európa második legnagyobb autógyárává, miközben a márka modelljeinek sokasága mellett olyan újabb és újabb egységekkel egészült ki, mint Münchsmünster és Audi Neuburg üzemei, illetve a tervezett IN-Campus.” Mint elhangzott, Kössler mindemellett a termelési helyszín és az infrastruktúra kapcsolatának kezdeményezőjeként is komoly érdemeket szerzett, valamint azóta működnek együtt még szorosabban Ingolstadt város és az Audi szakemberei a helyi infrastruktúrafejlesztés, illetve közlekedésszervezés területein. Waltl egyidejűleg a gyár új igazgatóját is köszöntötte Ingolstadtban: „Fred Schulze, akárcsak Peter Kössler, immár több mint húsz esztendeje dolgozik a Volkswagen Csoportért. Neckarsulmban betöltött korábbi – elsősorban gyárigazgatói – pozíciói során óriási tudásra és tapasztalatra tett szert az Audi gyártástechnológiái terén. Schulze közel négyéves igazgatói működése alatt biztosította Neckarsulm a legkomplexebb modellválasztékkal rendelkező termelési helyszínként pozícióját az Audi hálózatában.” Mint kiemelte, Schulze új logisztikai területek nyitásával és az Audi R8 típusnak a Böllinger Höfe területén működő manufakturális gyártóüzemével is komoly sikereket ért el. Fred Schulze az ingolstadti gyár új vezetője Fred Schulze 1967-ben, Gardelegenben (Szászország-Anhalt) született, végzettsége szerint gyártástechnológus és hegesztési szakmérnök. Szakmai pályafutása 1993-ban az AUDI AG neckarsulmi gyárában indult. Okleveles mérnökként 1994-től az Audi A8 karosszériaüzemének minőségbiztosítását vezette, 1998-tól pedig az A2 karosszériagyártásának felelőseként dolgozott, amíg 2004-ben a Volkswagenhez nem került. Először a Microbus projektvezetőjeként tevékenykedett, majd 2006-ban átvette a Volkswagen busz és a Porsche Panamera karosszériagyártásának vezetését. 2010-ben Fred Schulze már a Volkswagen emdeni gyárának termelésvezetője volt, és 2012-től áll az Audi székhelyén, Neckarsulmban működő gyár élén. Peter Kössler Ingolstadtból érkezett Győrbe Peter Kössler 1959-ben, Ingolstadtban született, és finommechanikai, valamint energetikai villamos szakemberként végzett. Pályafutását 1986-ban, az Audi ingolstadti gyárában kezdte, ahol a termelés- és gyártástervezésben betöltött több csoport- és projektvezetői pozíciót követően 1997-től a részegységek/szerkezettervezés területéért felelt. 2002-ben az ingolstadti présüzem vezetőjévé lépett elő, majd a világ összes Audi-présüzemének egybeszervezésével két évre rá e szakterület globális vezetőjévé vált. 2007 óta áll az ingolstadti gyár élén, 2009-től pedig az AUDI AG felügyelő bizottságának is tagja.

Innovációval válaszol a versenytársak nyomulására a Lufthansa

2015.07.21.
A cég 2014-es fenntarthatósági jelentésében, amelyet most publikáltak, azt írták, az előző évben 1,6 százalékkal 3,84 literre csökkentették az egy utasra jutó 100 kilométerenkénti kerozin-felhasználást, és több mint 145 projektet dolgoztak ki az üzemanyag-felhasználás csökkentésére. Ezt segíti a 272 repülőgépből álló rendelés is, a mostaninál környezetbarátabb repülők 2015 és 2025 között érkeznek a flottába. Keleti kényelem a Business Class utasai számára Emellett keskenytörzsű Airbus gépeiket felszerelték zajcsökkentő elemekkel is, valamint egy második gépet is felszereltek klímakutató műszerekkel, amelyek a légkört vizsgálják a járat teljesítése közben. Eddig hetven új kutatási programot kezdtek el, ezek között a gépek gazdaságosabb üzemelését, karbantartását, bioüzemanyagok felhasználását célzó kezdeményezések is szerepelnek. (MTI)

Átadták a tízezredik magyar SEAT Toledo-t

2015.07.21.
A SEAT több mint két évtizeddel nagy sikerű modellsorozata indítása után immár negyedik generációjával viszi tovább a Toledo gazdag hagyományait, mégpedig olyan modell formájában, amely az első nemzedék térkínálatát a második vonzó formavilágával ötvözi. A magyar cégautó-piacon a Toledo bőséges térkínálatával, sokoldalúságával, figyelemreméltó gazdaságosságával és rendkívül kedvező ár-érték arányával elsősorban azon ügyfeleket szólítja meg, akik ideális, praktikus, csúcsminőségű és elérhető áru limuzint keresnek, az elegáns formák és a dinamikus vezetés élményének kárára kötött kompromisszumok nélkül.   Méltó ügyfélhez került a jubileumi. A 10.000-dik Toledo-t egy 1,2 literes 110 lóerős TSI motor hajt. A Reference felszereltséget parkolóradar, komfort csomag (tempomat, ködfényszóró kanyarfény funkcióval és fáradtságérzékelő), riasztó, Bluetooth, és a Media System Plus rendszer érintőképernyő, USB és SD kártya egészítik ki, amelyek a napi munkát kellemesebbé és biztonságosabbá teszik. Az elektronikus menetstabilizáló (ESP) és az ABS szériatartozék, akárcsak a hat légzsák. A negyedik generációs Toledo 4485 milliméter hosszú, négyajtósnak néz ki, de valójában ötajtós. Hosszirányban tágas a hely, csomagtartójában a nagy ajtókivágás és a felnyíló kalaptartó miatt mindent könnyen el lehet érni. A padló alatti rekeszbe teljes értékű pótkereket rejtettek, az üléstámlát előredöntve pedig 1490 literre nő a raktér. A belseje magán hordozza a jellegzetes Volkswagen jegyeket. A vezetőhely kényelmes, világos kárpittal a beltér tetszetős. A műszerórák modernek, a stílus nagyobb méretű SEAT-okból köszön vissza, az ergonómia példás.

Még egy szakszervezet siratja el a Volán-társaságokat

2015.07.21.
A szakszervezet közleményében kiemelte, a problémák megoldását nem a MÁV és a Volán-társaságok összevonásában látják, szemben a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, aki ezt is egyfajta lehetőségnek nevezte korábban. Egy július eleji sajtótájékoztatón a Volán-társaságokkal kapcsolatos kérdésre Lázár János felvetette a MÁV és a Volán összevonásának lehetőségét, amely azonban - mondta - csak egy a kormányzat előtt fekvő, a tömegközlekedés korszerűsítésére vonatkozó koncepciók közül. A KKSZ úgy fogalmazott: nem értik, hogyan akarják a döntéshozók 2017. január 1-jei piacnyitás előtt versenyképes helyzetbe hozni a regionális közlekedési központokat. Az ágazatnak 1200 új buszra is szüksége lenne, bár a járműbeszerzés még pályázati szakaszban sincs - tették hozzá. A szakszervezet közleményében arra is felhívta a figyelmet, hogy azonos gondokkal küzdenek a közlekedési ágazat különböző szereplői, ugyanis a MÁV-nál és a teherfuvarozóknál is komoly problémát jelent a létszámhiány. Idézték Wáberer Györgyöt, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnökét, aki szerint mintegy 6500 sofőr hiányzik a szakmából.   A KKSZ szerint a kormánynak béremeléssel és megfelelő képzéssel kellene gondoskodnia utánpótlásról, és a közlekedési ágazat megmentéséről. Azt is kiemelték, hogy a Volán-társaságok összesen mintegy 18 ezer munkavállalónak biztosítanak munkát. (MTI)

Üzekedő őzek fenyegetnek

2015.07.21.
Megkezdődött az őzek üzekedési időszaka július közepén. Ilyenkor az őzek -szinte bárhol és bármikor - kirohanhatnak az úttestre, mindenféle veszélyérzet nélkül. Nem véletlen, hogy a vadelütések száma ilyenkor átlag feletti. Vigyázzunk rájuk – és természetesen a drága gépeinkre is - de leginkább magunkra! Elsőbbséget élvez a zebrán az őz? Lehet, de sajnos ritkán veszi igénybe.

Karvai Sándor újabb rekordja - képgaléria

2015.07.20.
Galéria képek: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója