Tesztautóból idén sem volt hiány A kedvenc régi autóm egy delfin Escort volt év elejéről. Nagyon is jól tudom, miért rajongok ezekért a régi, abszolút analóg autókért. Mert én még abban a korban nevelkedtem, amikor egy sofőrnek vezetnie kellett, és az autót irányítania. Az pedig ezerfélekéképpen beszélt hozzá, hiszen tudtuk, éreztük, ha dúsan jár, vagy azonnal kiderült, ha háromhengerezik, vagy kezd kilukadni a kipufogódobja. Menet közben is más élmény egy ilyen autót hajtani. Máshogy mozog az úton, és más érzés tekerni a kormányát, vagy belehuppanni a plüss üléseibe, és magunkra hajtogatni az ajtaját. Igen, mert ezek az autók kisebbek, kevésbé lehet bennük henteregni, és sokkal kevésbé szigetelnek el a külvilágtól. Használok ilyet is, olyat is, gyakran napi szinten, de az élvezetes autózáshoz nekem ezekre az ingerekre van szükségem, amit csak egy öreg autótól kaphatok meg. Pont az év végén beszélgettem egy ismerősömmel erről, és megállapítottam, hogy van az a típus, akinek ez kell, és el nem tudna képzelni mást hobbiautónak sem, de sokaknál még a napi járós szerepébe is egy megbízható, akár huszonéves igásló jöhet csupán, mert félnek a felextrázott, és lefojtott modern technikától. A teszten készült képeket átpörgetve továbbra is jó érzéssel gondolok erre az autóra, mint egy mára eltűnőben lévő korszak egyik utolsó példányára. Új autókról szóló tesztet nem írtam, de a kedvenc tesztem a tavalyi év legjobb autójáról egy ingolstadti telivérről szólt. Több szálon kötődőm az Audihoz, és számomra a hármasfogatból mindig is a négykarika volt az igazi etalon, mert a haladás technikájában ott a vezetési élmény, a lehető legkevesebb cukormázzal, ami szerintem a másik két márkánál néha kicsit túl lett tolva. Az Audi viszont mindig levett a lábamról a hűvös eleganciájával, és a magabiztos technikájával, na és persze a külső, és belső anyaghasználattal. Az A7-esben éreztem újra azt, hogy mennyire jó lehet úgy sokat dolgozni, ha aztán a munka gyümölcseként meglephetem magam egy közel 300 Le-s, több mint 200 Nm nyomatékú utazóautóval. Micsoda számok ezek, és milyen briliáns hajtásláncon keresztül viszi át az útra a teljesítményét. Élmény volt vele minden méter. A dízelkorszak egyáltalán nem járt le, és a hosszú utakra nem is tudnék elképzelni magamnak jobb utazóautót. A kínai terjeszkedés Ki ne emlékezne amikor tizenévvel ezelőtt a kicsi kínai ügynökök bőszen jegyzeteltek Genfben, én magam is láttam egy delegációt, ahogy alaposan dokumentáltak minden standon. Ki gondolta még akkor, hogy az európai autóipar tündöklése után lesz majd egy új korszak, ami után már csak futhatnak a patinás gyártók az öreg kontinensről. Mit csináltak a kínaiak? Lemásoltak mindent, és felmérték a piacot, hogy mire van szükségünk. Mitől érezzük jól magunkat egy autóban, milyen anyagokkal kell dolgozni, milyen megjelenéshez társítunk minőséget, és luxust. Legyártották, és egyszer csak megjelentek a hazai piacon is. És mi az, ami sohasem változik? Hát, persze, hogy az árérzékenység. Mert a végén mindent az dönt el, hogy mennyi a matek. Ár/érték arányban pedig nagyon is fel tudják venni a versenyt, és valljuk be végül nagyon sokaknál úgyis az dönt. És, hogy mennyire hasonló most a helyzet, mint anno a Japánoknál, vagy a dél koreaiaknál? Nos, igen, úgy tűnik, hogy a kínaiak térnyerése is hasonló ívet fut be, csak más, ha mindez a szemünk előtt történik, és olyan gyorsasággal, hogy sokszor még rácsodálkozni sem marad idő.  Fotó: Csabai Zoltán Volt szerencsém Cherryhez, ami egy teljesen egyszerű "egyhatos" turbós benzinmotorral érkezett, és tökéletesen illeszkedik az átlagos SUV utcaképbe. Érzésre van benne anyag, és semmi taszító felületbevonatot nem találtam. De azért nem hazudtolja meg kínai mivoltát, hiszen a váltókarnak csak sikerült köves, strasszkirakásos, kicsit ékszerbolt kirakatra sikerednie. De, hogy ne csak ennél az egy márkánál ragajak le, a JAECOO, vagy BYD modelljeihez is volt szerencsém, még ha rövidebb időre is, és mindkét márkánál ugyanezt az érzést tapasztaltam. Szóval nagyon fel van adva a lecke kontinensünk patinás márkáinak, hogy milyen irányba fejlesztenek tovább, és milyen stratégiát tudnak kidolgozni az egyre erősödő kínai márkák térnyerésének megfékezéséhez. A hazai viszonyok Tavaly sem volt jobb vezetni itthon, legalábbis továbbra is ezt éreztem, amikor az utakon közlekedtem. Sok közlekedésbiztonsági cikkemmel minden évszakban próbálom felhívni a figyelmet az aktuális veszélyekre, illetve ha tapasztalok olyan vezetéstechnikai hiányosságot, ami tömegesen előfordul, akkor biztosak lehetnek benne olvasóim, hogy megosztom véleményem a témában. Mégis sokszor azt érzem, hogy akiknek olvasniuk kellene, azok bizony el sem jutnak odáig, vagy csak simán figyelmen kívül hagyják. A közlekedési morál tehát még mindig fejlesztésre szorul, de nem adom fel, és idén is sokat foglalkozok majd ezzel is, hiszen nem lehet eleget beszélni róla, és jó, ha a hiányosságok is a figyelem középpontjában maradnak. A jövő nemzedéke ugyanis ebből is tanul, és ne feledjük, hogy idén is sok fiatal először ül majd a gépjárműbe, nekik sem mindegy, hogy milyen lelkületben teszik meg az első bizonytalan kilométereket, biztos vagyok benne, hogy támogató közegben sokkal gyorsabb a tanulás. Végül pedig köszönöm, hogy 2025-ben is ennyien olvastak, igyekszem meghálálni a bizalmat. A privát megkereséseket pedig továbbra is szívesen fogadom, és akár használt autóvásárlással kapcsolatos kérdésekben, akár egy személyes érintettségű közlekedési helyzet megvitatásában a jövőben is igyekszem segíteni. Kívánok minden olvasómnak egészségben gazdag új esztendőt, és sok-sok balesetmentes kilométert!