A francia fecske, amely olasz nyarat csinált

2023.06.19.
Valamivel több mint öt évvel ezelőtt, 2017 utolsó napjaiban a torinói Museo Nazionale dell'Automobile büszkén mutatta be gyűjteményének egyik üzemképes állapotba hozott tagját. A több éves előkészület után megvalósult helyreállítást a Peugeot olaszországi importőre finanszírozta, megvalósítását pedig egy bizonyos Alessandro Rossi, Schio város történelmi egyesületének tiszteletbeli tagja vezényelte le. Rossi urat nem csak annak technológiatörténeti jelentősége, hanem személyes érintettsége miatt is foglalkoztatta a projekt: az illető automobilt ugyanis annak idején felmenője, Gaetano Rossi gróf vásárolta meg és hozatta be Olaszországba. A Schióban élő Rossi gróf a XIX. század utolsó éveiben világlátott, progresszív gondolkodóként rendkívüli érdeklődéssel figyelte az automobilizmus térnyerését. Mivel pedig nagyiparos apja (akit történetesen szintén Alessandrónak hívtak, és mellesleg Veneto régió képviselője volt az olasz szenátusban) révén rendelkezett az ehhez szükséges anyagi forrásokkal, elhatározta, hogy vásárol magának egyet a félelmetes szerkezetekből. Először a német Daimlerhez fordult, ám a konstrukció nem nyerte el a tetszését. Így jutott el 1892-ben a Peugeot-hoz, amelynek Type 3 modelljéről ekkor már legendák keringtek. Ahogy a típus neve is mutatja, ez volt a fiatal márka harmadik konstrukciója. Az 1886-os, Serpollet-féle gőzüzemű tricikli (Type 1), majd az 1890-ben bemutatott, immár benzinmotoros Type 2 után 1891-ben jelent meg a Type 3. A tulajdonképpen kísérleti járműnek tekinthető, mindössze négy példányban gyártott Type 2 műszaki tartalmát jelentősen továbbfejlesztve, robusztusabb, megbízhatóbb kivitelben alkalmazó modell volt az első Peugeot gépkocsi, amelyet érdemi mennyiségben gyártottak – három év alatt összesen hatvannégy példányát adták el világszerte.  A hátsó tengely fölé beépített 565 köbcentiméteres, kéthengeres V-motor legnagyobb teljesítménye 2 lóerő volt, ami szédítő 18 km/óra végsebesség elérését tette lehetővé. A Type 3 négy utast tudott szállítani (közülük ketten a menetiránynak háttal ültek), ráadásul a Type 2 kormányrúdjával szemben a Type 3 már kezdetleges kormányművet alkalmazott, függőleges kormányoszloppal és láncos áttétellel. A hátsó tengelyt szintén lánc hajtotta. A Type 3 nem csak műszaki tartalmát tekintve, de az értékesítését segítő marketingtevékenységek terén is forradalmian újszerűnek bizonyult. Hogy a konstrukció tartósságát bizonyítsa, a Peugeot átadta a jármű egy példányát az 1891-ben első ízben megrendezett, később hagyománnyá vált maratoni kerékpáros verseny, a Párizs-Brest-Párizs futam szervezőinek. Armand Peugeot presztízskérdést csinált az ügyből. Az akkor még közös családi kézben működő Peugeot kerékpárgyár tulajdonosaként maga is benevezett a versenyre – így személyesen tudta ellenőrizni, hogy utasításának megfelelően valóban kitelepültek-e az útvonal mellé azok a szervizpontok, amelyek hatvan kilométerenként gondoskodtak a Type 3 olajozásáról. Az automobilhoz természetesen személyzetet is adott a gyár: a volánnál Louis Rigoulot mérnök úr ült, oldalán Auguste Doriot művezetővel – mindketten a Peugeot korai éveinek meghatározó alakjai voltak. Ők biztosították, hogy a versenybírók és időmérők szállítására használt Type 3 érdemi meghibásodás és baleset nélkül teljesítse a mintegy 1200 kilométeres távot. Csupán egyetlen alkatrész: a sebességváltó egyik fogaskereke tört el menet közben, a hibát végül egy cipészműhelyből kölcsönkért szerszámok segítségével hárították el. A verseny távja hivatalosan csupán 1200 kilométer volt, ám a Peugeot akkoriban a Párizstól 400 kilométerre fekvő Valentigney városában szerelte össze automobiljait. A Type 3 így a kaland során összesen több mint 2000 kilométert tett meg, méghozzá meglehetősen feszített tempóban, csaknem 15 km/óra átlagsebességet érve el. A verseny után a porlepte automobilt a gyárban átnézték, majd eladták egy sportrajongónak – ez volt az első Peugeot, amit magánember vásárolt meg. Ennek ismeretében nem csoda, hogy Rossi gróf választása is a bizonyítottan strapabíró Type 3-re esett. 1892 augusztusában megrendelte a járművet, és a Peugeot 1893 januárjának első napjaiban le is szállította azt a Schio közvetlen közelében működő Rossi-féle textilüzembe (ennek jogutódja ma is működik Lanerossi néven). Nem túlzunk, ha azt állítjuk, az egész környék összeszaladt a furcsa szerkezet érkezésének hírére. Arrafelé soha senki nem látott még hasonlót. Egyrészt azért nem, mert az autóipar hajnalán csillagászati összegeket kellett fizetni a ló nélküli fogatokét: a Peugeot Type 3 vételára például 5552 franc 20 centime-re rúgott, ami a textilgyári munkások hatévnyi fizetésének felelt meg. Másrészt azért, mert – ahogy a történészek mostanra hitelt érdemlően megállapították – Rossi gróf Peugeot-ja volt a legeslegelső automobil egész Itáliában. Az események persze gyorsan követték egymást, egy évvel később Carlo Ginori gróf egy Panhard & Levassorral hajtott végig Firenzén (sokáig ezt tekintették Olaszország első automobiljának), Milánóban egy bizonyos Carlo Brena vásárolt egy Benzt, és Marino Torlonia gróf jóvoltából Rómában is feltűnt egy ma már nem beazonosítható, négykerekű jármű. A századfordulóra, ha nem is vált általános jelenséggé, az automobil már nem váltott ki megdöbbenést az olasz emberekből. Mégis tény, hogy a Peugeot Type 3 teremtette meg az olasz autógyártás alapjait. Egyrészt közvetlenül, amikor a Milánó közelében működő Costruzioni Meccaniche di Saronno üzem 1894-ben megkezdte a Peugeot Type 3 összeszerelését és forgalmazását. Ennél nagyságrendekkel fontosabb volt azonban az a hatás, amelyet a Peugeot Type 3 egy piemonti község, Villar Perosa ifjú polgármesterére gyakorolt. A műszaki végzettségű fiatalember katonai karrierjét követően 1893-ban tért haza szülőfalujába, hogy elhunyt édesapja nyomdokain haladva igazgassa a település ügyeit. Politikusként hamar eljutott hozzá Gaetano Rossi gróf csudálatos szerkezetének a híre. Nem nyugodott, amíg ki nem járta a grófnál, hogy maga is kipróbálhassa a Peugeot-t, az élmény pedig lenyűgözte. Ettől fogva Giovanni Agnellit – mert bizony róla van szó – semmi más nem foglalkoztatta, mint hogy maga is az autóiparban tevékenykedjen. Álma 1899-ben vált valóra, amikor Emanuele Cacherano gróf tőkéstársaként megalapította autógyárát, amit egyszerűen torinói olasz automobilgyártó üzem – azaz Fabbrica Italiana Automobili di Torino, röviden F.I.A.T. – néven jegyeztettek be. A többi pedig már történelem... ILLUSZTRÁCIÓK: STELLANTIS, WIKIPEDIA.ORG
Címkék: 

Ismét a Toyota és a Lexus vezetik az értéktartási dicsőségtáblát

2023.06.19.
A flottakezelő vállalatok régóta tisztában vannak vele, ám egyre több magánvásárló is rádöbben, hogy hosszú távon hatalmas összegeket nyerhet vagy veszíthet azon, hogy új autója kiválasztásakor figyelembe veszi-e a márka, illetve az adott típus várható használtpiaci értéktartását. Világszerte számos szervezet foglalkozik annak megalapozott előrejelzésével, hogy egy modell ára milyen ütemben és mértékben zuhan a használt autók piacán. Ezek közül alighanem az észak-amerikai Kelley Blue Book rendelkezik a legnagyobb szakmai tapasztalattal, hiszen ők 1926 óta foglalkoznak ezzel a témakörrel. Először huszonegy éve állították össze a legjobb értéktartású modellek, illetve márkák dicsőséglistáját. A Best Resale Value Awards, amely annak alapján rangsorolja az adott évben gyártott típusokat, hogy 60 hónapnyi használat után eredeti árának várhatóan hány százalékáért lesz ismételten eladható, mára a szakma és a piac számára egyaránt etalonná vált, mint az értéktartás hiteles, megbízható forrása. A 2023-as listán a tömegpiaci márkák között a Toyota, a prémium márkák mezőnyében a Lexus végzett az élen. Az előbbi hetedszer, az utóbbi összességében nyolcadszor bizonyult a piac legcsekélyebb értékvesztésű márkájának. A Toyota 2017 óta csak egyszer, 2020-ban csúszott le a dobogó legfelső fokáról; a Lexus sorban másodszor lett aranyérmes. A márkaszintű teljesítmény mögött egyes modellek kiemelkedően kedvező értéktartása áll: az abszolút tíz legjobb eredményt elérő típus között három Toyota is szerepel. Az abszolút győztes az új generációs Toyota Land Cruiser 300-zal közös, ultramodern platformra épülő Toyota Tundra nagyméretű pickup; a második helyen a frissen megújult (a felmérésben értelemszerűen még a jelenleg kapható, kifutó generációval szereplő) Toyota Tacoma pickup áll, holtversenyben a Tesla Model X-szel. A Toyota Tundra öt év múlva várhatóan eredeti árának 73,3 százalékáért lesz eladható. Ez világszinten is kiemelkedően jó eredménynek számít – összehasonlításként, a Top 10-es listán szereplő modellek átlagos értéktartása 65%, míg a teljes vizsgált autópiac átlagos értéke 45%. Ami az egyes szegmenseket illeti, összesen huszonnyolc kategóriában vizsgálták és rangsorolták a járműveket. Ebből a huszonnyolc kategóriából négyben győzött a Toyota, kettőben a Lexus. Az abszolút legjobban teljesítő modellek, valamint a kategóriagyőztesek adatait az alábbi táblázatok tartalmazzák. Abszolút legjobb értéktartású modellek Helyezés Modell Értéktartás 60 hónap elteltével 1 2023 Toyota Tundra 73,3% 2 2023 Toyota Tacoma (holtverseny) 66,0% 2 2023 Tesla Model X (holtverseny) 66,0% 4 2023 Ford Bronco 65,4% 5 2023 Chevrolet Corvette 65,3% 6 2023 Toyota 4Runner 64,4% 7 2023 Honda Civic 62,5% 8 2023 Ford Maverick 61,7% 9 2023 Subaru Crosstrek (holtverseny) 61,0% 9 2023 Jeep Wrangler (holtverseny) 61,0% Kategóriagyőztesek 2023 Kategória Modell Értéktartás 60 hónap elteltével Személyautó – kompakt Honda Civic 62,5% Személyautó – kompakt Genesis G70 48,0% Személyautó – középkategória Honda Accord 56,7% Személyautó – prémium középkategória Acura TLX 48,5% Személyautó – prémium felsőkategória Lexus LS 44,0% Személyautó – elektromos Chevrolet Bolt EV 41,6% Személyautó – prémium elektromos Tesla Model S 57,0% SUV – városi Subaru Crosstrek 61,0% SUV – prémium városi Volvo XC40 49,0% SUV – kompakt Subaru Forester 60,6% SUV – prémium kompakt Acura RDX 45,3% SUV – középkategória, 2 üléssor Subaru Outback 57,8% SUV – középkategória, 3 üléssor Hyundai Palisade 59,7% SUV – prémium középkategória, 2 üléssor PorscheCayenne 46,5% SUV – prémium középkategória, 3 üléssor Lincoln Aviator 46,5% SUV – felsőkategória GMC Yukon 49,3% SUV – prémium felsőkategória Lexus LX 50,0% SUV – terepjáró Ford Bronco 65,4% SUV – elektromos Ford Mustang MachE 41,4% SUV – prémium elektromos Tesla Model X 66,0% Pickup – kompakt Ford Maverick 61,7% Pickup – középkategória Toyota Tacoma 65,8% Pickup – nagyméretű Toyota Tundra 73,3% Pickup – nagyméretű, nagy teherbírású Chevrolet Silverado HD 60,1% Pickup – elektromos Ford F-150 Lightning 57,0% Egyterű Toyota Sienna 59,3% Hibrid Toyota RAV4 Prime 56,0% Sportautó Chevrolet Corvette 65,3%    
Címkék: 

Az osztrák falu továbbra sem engedi be a magyarokat

2023.06.19.
Somfalvánál a határon befagyott a helyzet. Az út közepén továbbra is kordonok állnak, mellette egy szűk folyosón játhatnak át a szomszédos falvak lakói és az ingázók. A magyar ingázók egy már jól bevált módszert követnek: a magyar oldalon leteszik autójukat, majd a folyóson átgyalogolva, a túloldalon egy másik kocsival folytatják útjukat. Akinek nincs két autója, az nem tehet mást: kerül. Klingenbach/Sopron felé, akár 40 kilométerrel is meghosszabbodhat az út, ha a Nagymartoni járásban fekvő településeket szeretnék elérni. Fotó: volksgruppen.orf.at Bár eredetileg 12 hétre, azaz körülbelül három hónapra ígérték az út átépítését, Somfalván továbbra sem nyílt meg a határ menti sétálózóna. A falu polgármestere, az Thomas Hoffmann (SPÖ) csütörtökön azt mondta: az út sokáig víz alatt állt, ami lassította a munkát. Emellett sétálózóna lévén a közvilágítást is ki kell még építeni. A településvezető a „Burgenland Heute“-nak adott interjújában ragaszkodott korábbi álláspontjához. Mint mondta, a falunak minden joga megvan ahhoz, hogy a saját önkormányzati útján korlátozza a forgalmat. Azt ígérte: az út nyitott lesz a „szomszédsági forgalom“ (Nachbarschaftsverkehr) előtt, aki pedig használni szeretné, annak a somfalvi községházán kell majd kérelmeznie az engedélyt. Viszont hogy ki is hajthat majd át kocsival a sétálózónán, egyelőre nem világos. A pontos szabályokat június 27-én mutatják majd be. Annyit már tudni: nem lesz ingyen az úthasználat: a község két évre 160 eurót kérne az autósoktól, amiből kb. 140 eurót helyi vállalkozásoknál beváltható utalványok formájában azonnal vissza is térítenek – mondta Thomas Hoffmann, aki az itthoni és a magyarországi kritikák, támadások ellenére is kitart a forgalomkorlátozás ügye mellett.

Kanadai Nagydíj - Verstappen Montréalban is nyert

2023.06.18.
A 25 éves holland pilótának ez az idei hatodik és pályafutása 41. futamgyőzelme, egyben a Red Bull istálló 100. F1-es sikere, Verstappen pedig 69 pontos előnnyel áll a vb-pontverseny élén. Montréalban a második helyen a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso, az Aston Martin spanyol versenyzője végzett, a dobogó alsó fokára pedig a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája állhatott fel. A rajtnál Verstappen magabiztosan megtartotta a vezető pozíciót, miközben a harmadik helyről induló Hamilton megelőzte a második kockából startoló Alonsót. Az első kör végén így Verstappen, Hamilton, Alonso volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, ami akkor sem változott, amikor a 12. körben George Russell (Mercedes) a betonfalnak ütközött, és ezért a pályára hajtott a biztonsági autó. Ekkor a mezőny nagy része, így az első három pozíciót elfoglaló versenyző is a boxba hajtott kerékcserére, majd a száguldás a 17. körtől kezdve folytatódhatott. A 23. körben Alonso támadási közelségbe került Hamiltonhoz és meg is előzte a hétszeres világbajnokot, miközben a leggyorsabb kör is a spanyol versenyzőé volt, így némileg ellépett Hamiltontól. Féltávnál Verstappen előnye az élen 5.3 másodperc volt a második Alonsóval szemben, de a címvédő már körökkel korábban arra panaszkodott a csapatrádión, hogy a gumijai jelentős mértékben kopnak, ezért időt veszít. A Red Bull ugyanakkor nem hívta ki a boxba Verstappent, hanem arra buzdította, hogy "lehajtott fejjel" hajtson tovább. A 41. körben Hamilton letudta a második kerékcseréjét, amely után Alonso is a boxba hajtott, és a második, valamint a harmadik helyen ezt követően nem változott az állás. Ezt követően Verstappen is friss abroncsokat kapott és gond nélkül állt vissza az élre. A hajrában már nem történt változás, Verstappen nagyon simán győzött és megállíthatatlanul halad a címvédés, valamint a harmadik vb-címe felé. A vb két hét múlva Ausztriában folytatódik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ketten haltak meg frontális balesetben, teljes az útzár

2023.06.18.
Elsődleges információk szerint két személygépkocsi frontálisan összeütközött. A baleset következtében két személy súlyosan, további  két személy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség a műszaki mentés és a helyszínelés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárta, a forgalmat földutakra terelik. Az utinform.hu szerint a 25-ös kilométernél állították meg a forgalmat, kerülni Patvarc felé lehet. Kérjük a balesettel érintett útszakaszon haladókat, hogy a további balesetek elkerülése érdekében fokozott óvatossággal és figyelemmel és türelemmel közlekedjenek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hatszámjegyű összegbe kerül a legdivatosabb Jeep

2023.06.18.
A megújult 2024-es Jeep Wrangler az év elején debütált a New York-i Autószalonon, de csak nemrég jelentek meg az első információk az ikonikus SUV lehetséges áráról. Az alapmodell legtöbb változatának ára csak viszonylag szerény mértékben drágítja az autót, a Rubicon 392 azonban egyből 5100 dollárt ugrott. Ez épp elég ahhoz, hogy a Wrangler ára immár a hat számjegyű kategóriába tartozzon. Konkrétan: egy minden extrával felszerelt, 2024-es modellévben kibocsátott Jeep Wrangler Rubicon 392 immár 102 520 dollárba kerül. A Jeep szóvivője a Motor1.com-nak elmondta, hogy a 2024-es kiadású 392-es magában foglalja az Xtreme 35 hüvelykes gumiabroncs-csomagot, az integrált első terepkamerát, az utánfutó-vonófelszerelést és a továbbfejlesztett szélvédőt, holott korábban ezek opcionálisak voltak. Sőt, ezek a tételek 5435 dollárt tettek ki a 2023-ban választható extrák esetében, a 2024-es változat ára azonban ennél kisebb mértékben, „csupán” 5100 dollárral emelkedett. Ez az ár minden márka esetében borsos összegnek számít, nemhogy egy Wranglernél. Impozáns mérete és „izmos” ára ellenére a 2024-es Rubicon 392 nem az első hat számjegyű összegbe kerülő Jeep Wrangler. Ezt a megtiszteltetést először a Rubicon 392 20th Anniversary Edition mondhatta magáénak, amely 2023 februárjában debütált. Míg az alapváltozat valamivel több mint 90 000 dollárba került, az AEV Level II variánshoz további 20 135 dollárt kellett még hozzáadni a vásárlóknak. A Jeep védelmében el kell mondani, hogy a 20th Anniversary Edition gyártása az opcionális kiegészítéssel mindössze 150 darabra korlátozódott. Az „őrülten drága” Wranglerekről szóló vita közepette könnyen megfeledkezhetünk arról, hogy az ikonikus márka terepjárói még mindig tömegek számára elérhetőek, sokkal megfizethetőbb felszereltséggel. A legolcsóbb 2024-es Jeep Wrangler (és vitathatatlanul a legjobb választás az off-road megszállottak számára) a kétajtós Sport, 33 690 dolláros meghirdetett árral. Ezért az összegért a tulaj kap egy fehér Jeepet, standard 17 hüvelykes kerekekkel, amelyeket egy 285 lóerős, 3,6 literes V6-os motor hajt meg, hatfokozatú kézi sebességváltóhoz kapcsolódva. Mindezt a beltérben kiegészítik a már természetesnek számító, vezetőt segítő rendszerek, valamint az új, 12,3 hüvelykes érintőképernyő. Egyáltalán nem rossz opció az off-road élmény felfedezéséért. A 2024-es Jeep Wrangler egy olyan terepjáró, amely szinte bárhová elviszi az embert, ahová szeretne. A Jeep hosszú utat tett meg katonai gyökereitől, és immár rengeteg kényelmi igényt kiszolgál, sőt, a magasabb kategóriás változatokat nyugodtan nevezhetjük luxusnak. Nos, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Wrangler egy párnatúrával kényezteti, vagy megmasszírozza a vezető hátát, miközben átvágtat a hepehupás terepen. Ez még mindig egy igazi, klasszikus terepjáró, ami egyedülálló élményt garantál. Arról nem is beszélve, hogy a Jeep sokkal több hajtásláncot kínál, mint riválisai, beleértve a plug-in hibrid változatot és a 470 lóerős V-8-at, amely kizárólag a Rubicon 392 modellhez tartozik.

Kairói járattal bővül a Wizz Air kínálata

2023.06.18.
A Wizz Air minapi tájékoztatása szerint a Kairóba tartó első járat október 30-án hagyja majd el a magyar fővárost, hetente három járatuk indul az Egyiptomi Arab Köztársaság fővárosába. A kairói a harmadik egyiptomi Wizz Air desztináció Magyarországról, így évente már több mint 170 ezer jegyet kínálnak Magyarországról az észak-afrikai országba - közölték. A Wizz Air márciusi sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy magyarországi utasszáma a tavalyi több mint 3,7 millióról idén 4,8 millió fölé emelkedik, tovább erősítik pozíciójukat a magyar piacon új járatok indításával, a meglévők sűrítésével. Robert Carey, a légitársaság elnöke hangsúlyozta, a Wizz Air Magyarország vezető légitársasága, Budapestről és Debrecenből 30 országba 71 útvonalon repülnek, magyarországi flottájuk pedig 15 repülőre növekszik. A társaság éves jelentése szerint a 2022. április 1-jétől 2023. március 31-ig tartó üzleti évben bevétele 134 százalékkal, 3,896 milliárd euróra emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az utasforgalom pedig 88 százalékkal 51,072 millióra nőtt. A kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti eredmény (EBITDA) 134,3 millió eurót ért el a bázisidőszak 23,3 millió eurós veszteségéhez képest. A cég vesztesége a 2021/2022-es 642,5 millióról 535 millió euróra csökkent. A légitársaság korábbi közlése szerint a 2023/2024-es üzleti évben 67 milliós utasforgalommal számolnak. Várakozásuk szerint a cég nettó nyeresége a 2023/2024-es pénzügyi évben 350 és 450 millió euró között alakulhat.  

Életfogytiglan a benzinstopra!

2023.06.18.
Lengyelország minden eszközzel küzdeni kíván az új benzin- és dízelüzemű autók értékesítésének 2035-ben történő leállításáról szóló európai irányelv ellen. Anna Moskwa környezetvédelmi miniszter a lengyel Zet Rádiónak adott nyilatkozata szerint kormánya az Európai Bírósághoz, az EU legfelsőbb bírói testületéhez fordul, hogy oldja fel az endotermikus autókra vonatkozó, immár elhíresült tilalmat. Varsó a kezdetektől ellenezte a javaslatot a belsőégésű motorok értékesítésének leállításáról és soha nem is csinált titkot szándékából: mindig az új rendelet ellen szavazott, arra hivatkozva, hogy az intézkedés társadalmi és ipari következményeit nem elemezték megfelelően. És most az Európai Bírósághoz fordulnak. „Remélem, hogy más országok is csatlakoznak kezdeményezésünkhöz. A következő napokban benyújtjuk az indítványt." - magyarázta a miniszter asszony. A varsói kormány így megerősíti a hagyományos üzemanyagokra vonatkozó minden elköteleződését, azzal szemben, hogy azt elektromos, hidrogén- vagy e-üzemanyaggal működő autókra cseréljék. Forrás: quattroruote.it Fotók: motor1.com  

Őrült előzések péntek délutánja, ebből egy is sok - videók

2023.06.18.
Mindkéz esetben a bpiautosok.hu portál olvasóinak fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt. “Június 16-án Egerben autóztam a városközpont felé, amikor a Deák Ferenc és a Klapka György utca kereszteződésnél egy BMW -s a forgalommal szemben haladva mindenki megelőzött. A kamerán lévő órát nem állítottam át nyári időszámításra, így az időpont, 13:50” – írta az egyik olvasó. A képre kattintva megnézheti a videót A felvételen megfigyelhető, hogy nem egy véletlen tévesztő forgalommal szemben hajtó az ámokfutó, hanem látszik, hogy szemből, a megfelelő oldalról érkezik a kereszteződés előtt, majd előzési célból tér át a szembejövő oldalra. A második esetben mindenen átszáguldott a Land Rover Discovery sofőrje, elképesztő felvételt rögzített az egyik olvasó fedélzeti kamerája Újpesten, a Megyeri út-Váci út kereszteződésében. A képre kattintva megnézheti a videót “Egy fehér terepjáró, aki inkább a gyalogátkelőhelyen előzi ki a meginduló forgalmat” – ezzel a címmel kapta a felvételt a portál. Jól látszik, hogy semmi nem érdekelte a sofőrt, mindenáron kielőzte az elinduló sort a gyalogátkelőn át, ahol a gyalogosnak éppen zöld jelzése volt. Szerencsére senkit nem ütött el. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ezzel a hibriddel mínuszban nem mész villannyal

2023.06.18.
Fűtéssel nem sikerült kipróbálni, hisz kihagyták a kocsiból a villanyrezsót. A benzinmotor gyakran bekapcsolódik villanyüzemben is, főként a klíma, illetve a fűtés miatt. Azt tudtam, hogy hidegben nehéz a villanyautózás, de arra nem számítottam, hogy mínusz 3-7 fok tartományban egyáltalán nem tudom elektromos módra rávenni a hibrid MG-t. Vagyis megtehettem volna, ha nem fűtök. Egy darabig kínlódtam, de aztán győztek a túlélési ösztöneim. Mint utóbb kiderült, a kínaiak ezt a kizárást tudatosan választották a technika védelmében. A váltórendszer összesen tíz fokozatú, ebből hatot a hagyományos automata ad, négyet pedig a villanymotor kapcsolgat saját logikája szerint (kár, hogy határozottan jelzi, amikor vált). Kiderítettem, hogy nem két váltó van a rendszerben, hanem csak egyetlen szerkezet hat valós, négy virtuális fokozattal. Finomabban és következetesebben kapcsol, mint a HS hétfokozatú dupla kuplungos automatája, de azért messze van a japán és német automaták perfekcionizmusától. A zajkomfort sem tökéletes. Ha azt hinné, hogy teljes csendben suhan villanyüzemben a kocsi, téved. Vinnyogva süvít az elektromotor, hallva a magas frekvenciát egyből nyúl az ember a hangerőgombhoz és felhangosítja Drágabolgárurat. A nehezebb és mélyebb tömegközéppontú EHS-t jobb vezetni, mint a HS-t, futóműve feszesebb, jobban kapaszkodnak a kerekei, a kátyúk nagyokat ütnek, a fékérzet azonban rosszabb, olyan, mintha nem állna meg az autó, aztán hirtelen fogni kezd a fék és határozottan lassul az autó. Az MG HS után vezetve élénknek tűnt az autó, 18 mázsája ellenére álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 6,9 másodperc alatt ugrik, energiafogyasztása kb. 24 kWh/100 kilométer ideális körülmények között, a hibrid végsebessége a HS modellhez hasonlóan 190 kilométer/óra. A középkonzol alján található ev gombbal lehet a villanyüzemet kapcsolni, de ezzel lehet tartalékolni későbbre, sőt elég környezetszennyező módon elektromos áramot is tudunk előállítani a benzinmotor segítségével, hogy később villannyal közlekedjünk egy szigorított kibocsátású városi zónában (ilyen szerencsére, vagy sajnos, nincs nálunk még). A rekuperáció gyenge, intenzitása nem állítható. Elsőkerékhajtású, az optimális nyomatékátadásban elektronikus sperrdiffi segíti (XDS). A motorral nyíló hátsó ajtó mögött tisztességes csomagtér (448-1375 liter) tárul fel. A HS-hez képest a phev változat csomagtere szerényebb azzal, hogy nincs a padló alatt rakodóhely, de az ülések (szinte) síkba dönthetők ebben is. A fedélzeti töltő csak 3,7 kW teljesítménnyel képes fogadni a villanyáramot, így leginkább otthon érdemes tölteni (a gyári töltőkábel elég rövid), 2,3 kilowatt teljesítménnyel. A Penny töltőjén 4 óra 15 perc lett volna teljesen feltölteni az akkumulátort, otthon ez az idő 6 óra 15 perc lett. Az ingyennél persze semmi sem olcsóbb, de hát az idő is pénz… A fogyasztásról teljesen pontos képet nem kaptam, sportos hibridként használva 8-9 liter benzint elpöfékel 3-4 kilowattóra villamos energia kíséretében 100 kilométerenként. A több mint 300 kilométeres tesztelés során (ebben volt zsűri teszt is), 100 kilométerenként 5 liter benzint és 8 kWh villamos energiát fogyasztott az autó. Az MG EHS változat alapára 15,399 millió forint, a tesztelt fullos modellért 16,749 millió forintot kell fizetni.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója