Toto Wolff szerint az idei F1-es szezon nem értéktelenebb a többinél

2020.08.04.
A pandémia miatt a mostani, a tervezettnél minden bizonnyal rövidebb idénnyel kapcsolatban a sportvezető kiemelte, ez esetükben csupán azt jelenti, hogy még kevesebbet hibázhatnak. "Számunkra és minden bizonnyal a sportágban lévők számára ez az idény pont ugyanolyan értékes, mint az összes többi" - összegzett Toto Wolff. A 2020-as F1-es szezonban 22 futammal terveztek, de a koronavírus-járvány miatt az első tíz versenyt törölni vagy halasztani kellett, a vb így csak a múlt hónapban kezdődött el. A módosított idei programban 13 futam szerepel, amelyből négyet rendeztek meg eddig, és amelyet a szervezők az év végéig szeretnének legalább 16-ra bővíteni. A XXI. század idényeit tekintve ez valóban alacsonyabb, de az 1980-as és az 1990-es években megfelelt a szokásos évadnak. Csapata, a Mercedes eddigi sikersorozatáról – a négy futam közül Lewis Hamilton hármat, Valtteri Bottas egyet nyert meg – azt mondta, a küzdelem addig tart, amíg le nem intik a versenyt és amíg valaki meg nem szerzi a vb-címet. Ennek megfelelően mindkét lábbal a földön kell maradniuk, és soha nem vehetnek biztosra semmit. A pontversenyben a hatszoros vb-győztes, címvédő brit Hamilton áll az élen 88 ponttal, őt Bottas követi 58 ponttal. MTI

A Magyar Közút kilenc új ütközéscsillapító utánfutót vásárolt

2020.08.04.
Az univerzális, bármilyen típusú teherautóra felszerelhető utánfutók az ütközéskor keletkező energia elnyelésére szolgálnak. A társaság mintegy négyezer munkavállalója dolgozik közvetlenül az utakon, ők nap mint nap balesetveszélyes helyzetekkel néznek szembe. Az ütközésienergia-elnyelő eszközök a munkaterületen dolgozókat védik, és a balesetet szenvedő járműben utazók sérüléseit is csökkentik – írták. Felidézték: a Magyar Közút 2018-ban indította el "Biztonságunk az Ön kezében van!" című kampányát, amelyben arra hívják fel a közlekedők figyelmét, hogy vegyék komolyan az úton zajló munkálatok környezetében kihelyezett forgalmi jelzéseket, előzzék meg a baleseteket. Tavaly tizenháromszor ütköztek járművek ilyen energiaelnyelő eszköznek. Ezekből a balesetekből egyik sem volt halálos kimenetelű, négyben volt súlyos, egyben pedig könnyű sérült, a többinél csak anyagi kár keletkezett. Idén eddig hat ilyen baleset történt, és mindegyiknél csak anyagi kár keletkezett – közölték. A közútkezelő cég célja - hangsúlyozták -, hogy minden tereléskiépítés és útüzemeltetési munka energiaelnyelő berendezés fedezetében történhessen. MTI

Elloptak és összetörtek egy autóbuszt Fejérben – képekkel frissítve!

2020.08.04.
  Az MTI úgy tudja, hogy a buszt kedd hajnalban találták meg a Fejér megyei Kulcs és Rácalmás között, az árokban. A Volánbusz Zrt. azt közölte, megdöbbenéssel észlelték, hogy a cég által üzemeltetett autóbuszt eltulajdonították, és a járműben helyrehozhatatlan kár keletkezett. "Társaságunk az ügyben feljelentést tett. A rendőrségi eljárás folyamatban van" - írták. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói a bejelentést követően haladéktalanul széleskörű adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként azonosították és még aznap kora délután elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves kulcsi lakost, akit a rendőrkapitányságra előállítottak – írta a police.hu MTI, Police.hu
Címkék: 

Búcsúzik a Mitsubishi: Miért és követik-e mások?

2020.08.04.
Pedig a Mitsubishi egyáltalán nem nevezhető sikertelennek, néhány igen fontos modellt köszönhetünk nekik. Az i-Miev által ők hozták az egyik első megfizethető elektromos kisautót, az Outlander pedig Európa egyik legnépszerűbb Plug-in hibrid modellje a mai napig. Ezek mellett legalább ilyen fontos az L200-as pick up, valamint a Dakart is megnyerő Pajero. Tehát önmagában a Mitsubishi ért el sikereket, még ha volument tekintve sosem tartozott az igazán nagy játékosok közé Európában. Ugyanakkor ha a kivonulás miértjét nézzük, muszáj figyelembe venni, hogy a japán márka egy nagyobb szövetség tagja. A Reanult-Nissan-Mitsubishi szövetség végéről gyakran lefelejtődik a japán márka, pedig ők is részei az együttműködésnek. Az egyik legfontosabb szempont minden bizonnyal az Európai Unió szén-dioxid kibocsátási normáinak való megfelelés kérdése. Bár a csoport nem áll rosszul, harmadikok a Toyota és a PSA mögött, feltételezhető, hogy a Mitsubishi összességében visszahúzza őket a 95g/km-s álomhatár elérésétől. Emellett legalábbb ennyire számít, hogy a csoport kénytelen éppen újra feltalálni saját magát. Miután Carlos Ghosn álmai a teljes egyesülésről rémálommá váltak az egykori vállalatvezető letartóztatásának majd kalandos szökésének köszönhetően, felmerült a kérdés, hogy szükség van-e három márkára Európában (A Dacia márkával együtt 4). Az Infiniti búcsúját már tavaly bejelentették, a Mitsubishi pedig elsősorban Dél-Kelet-Ázsiában erős. Abban a régióbn tavaly több, mint 600.000 autót értékesítettek, míg Európában mindössze 160.000 darabot, ehhez a mennyiséghez pedig nem feltétlenül kell jelen lenni a saját márkával, a modelljeik egy részét tovább értékesíthetik Európában Renault vagy Nissan emblémával. A kivonulás persze igen rosszul érinti a márka európai kereskedőit és együttműködő partnereit, de érdekesebb kérdés, hogy vajon más márkák is döntenek-e úgy, hogy az itteni környezetvédelmi előírások, a koronavírus miatt beszakadt értékesítés elegendő ok arra, hogy felfüggesszék európai tevékenységüket. Bár láttunk már példát erre, mint a GM kivonulása néhány évvel ezelőtt, a Mitsubishi helyzete más. Nem volt egy egységes modelpallettájuk, mindössze néhány modell által tudtak sikereket elérni, ráadásul az alacsony darabszám eleve megnehezíti a profitábilis működést, különösen Európában. Így tehát bár egy-egy kisebb gyártó még dönthet hasonlóan, valószínűtlen, hogy tömeges kivonulásra kellene számítani. Sőt, összességében néhány éven belül minden bizonnyal több márka lesz jelen Európában, mint valaha, köszönhetően a várhatóan éveken belül megérkező kínai gyártóknak.
Címkék: 

Nagy változások a legnagyobb Toyota szedánnál

2020.08.04.
Összkerékhajtással, adaptív lengéscsillapítókkal és modern hibrid komponensekkel bővül az új generációs TNGA padlólemezre épülő legnagyobb Toyota szedán, az Avalon fegyvertára. Az eredetileg 1994-ben bevezetett modellcsalád most, ötödik generációjának félidejében kap először összkerékhajtási opciót: a mechanikus AWD rendszer kizárólag ahhoz a 2.5 literes, négyhengeres Dynamic Force benzinmotorhoz rendelhető, amely egyébként a Toyota hibrid kínálatának a gerincét is adja – ez esetben azonban villanymotorok nélkül, tisztán belső égésű kivitelben teljesít szolgálatot. A rendszer a nyomaték akár ötven százalékát juttatja a hátsó tengelyre; ám ha erre nincs szükség, az elektromágneses szabályozású tengelykapcsoló bontja a kapcsolatot a kardántengely és a hátsó differenciálmű között. Fontos újdonság, hogy az Avalonban is lítium-ion akkumulátorokra cserélték a hibrid hajtáslánc eddigi nikkel metál-hidrid akkumulátorait. A lépés még közelebb visz ahhoz, hogy a Toyota teljes globális modellkínálatában átálljon a helytakarékosabb rendszerre. A Camry csúcsmodellje már a kezdetektől a nagyobb feszültségű cellákból felépülő Li-Ion technológiát alkalmazza, ahogy a Toyota RAV4 Plug-in hibrid és a vadonatúj Toyota Yaris Hybrid is. Az Avalon Hybrid esetében a korábbi 204 helyett mindössze 70 cellából áll az új hajtóakkumulátor, kis mértékben megnövelt üzemi feszültség (259 vs. 245 volt) mellett.

A Ferrari 1389 autót értékesített a második negyedévben

2020.08.04.
A júniussal zárult negyedévben a Ferrari 1389 autót értékesített, 48 százalékkal kevesebbet a 2019 második negyedévi 2671-nél. Bevétele 984 millió euróról 42 százalékkal, 571 millió euróra csökkent. Adó- és kamatfizetés előtti eredménye (EBIT) 90 százalékkal, 23 millió euróra csökkent 239 millió euróról, nyeresége pedig 95 százalékkal, 9 millió euróra esett 184 millió euróról. Az év első felében a Ferrari 4127 autót értékesített, 22 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 5281-nél. A bevétel 1,503 milliárd euróra csökkent, ami 22 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi 1,924 milliárd eurónál, az EBIT eredmény pedig 48 százalékkal, 243 millió euróra esett 471 millió euróról. A Ferrari első hat havi nyeresége 175 millió euró lett, 52 százalékkal alacsonyabb az előző évi 364 millió eurónál. A legnagyobb mértékben a Ferrari kínai eladásai estek vissza, a második negyedévben 91 százalékkal, 25 darabra 289-ről, az év első felében 90 százalékkal, 62-re 617-ről. A Ferrari gyártása közel kétezer autóval esett vissza a mintegy két havi üzemleállás miatt, ebből a lemaradásból azonban a május 8-án újraindult gyártás átszervezésével már mintegy 500-at sikerült behoznia. A Ferrari a májusban kiadotthoz képest kissé visszafogta, bár lényegesen nem módosította éves eredmény előrejelzését. Bevétele eszerint 3,4-3,6 milliárd euró helyett "több mint 3,4 milliárd euró" lesz. Az EBIT eredmény 650-700 millió euró lehet 600-800 millió helyett, egy részvényre jutó nyeresége pedig 2,6-2,8 euró 2,4-3,1 euró helyett. A cég nem változtatott 750 millió eurós idei tőkeberuházási előirányzatán és járványügyi okokból nem számít további termelési és értékesítési fennakadásokra sem. MTI

Ha már az M5-ös sem elég: sportos extrák a BMW erőgépéhez

2020.08.04.
Az utólagosan felszerelhető, illetve beépíthető kiegészítők – amelyeket a mérnökök a BMW M GmbH átfogó versenysport-tapasztalatára építkezve fejlesztettek ki – nem csupán a kocsik sportos kisugárzását, de még az M5 és az M5 Competition menetdinamikáját is tovább fokozzák. Így például elérhető karbon hátsó légterelő szárny vagy épp M Performance diffúzor. A kínálatban megtalálható az M Performance sportkormány, amely kivételesen sportos kapcsolatot hoz létre a vezető és a jármű között. A gondosan húzott Alcantara markolatok, a nagyméretű hüvelykujj-kiképzések és a speciális bélés minden vezetési szituációban tökéletes irányíthatóságot garantál. Az M5 és az M5 Competition kimagasló menetdinamikai tulajdonságait az M Performance sport futómű a lengéscsillapítók áthangolása nélkül képes tovább fokozni. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető opció 5-20 milliméter közötti intervallumban csökkenti az élsportolók hasmagasságát, amely így alacsonyabb súlypontot, kisebb légellenállást és nagyobb kanyarsebességet jelent. Az ugyancsak opcionális extrafelszereltségként megrendelhető BMW M Performance sport fékrendszer még teljes terhelés alatt is maximális fékhatást garantál. A 20” méretű, Y küllődizájnú, kovácsolt, 863 M Ferric Grey matt árnyalatú BMW M Performance könnyűfém keréktárcsák szintén csak az M5 modellekhez válnak elérhetővé.

Brit Nagydíj: elképesztő adat Hamilton utolsó, defektes köréről

2020.08.04.
Mint emlékezetes, a címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjon. Az utolsó körig simán vezetett, ám ekkor bal első kereke defektes lett. A bokszba már nem tudott kimenni, így lényegében három keréken kellett befejeznie a versenyt, ráadásul sietnie kellett, mert mögötte nagy tempóban érkezett Max Verstappen. A verseny után Hamilton csapata arról számolt be: a Hangar-egyenesben 230 km/h-s tempót ért el defektes gumijával a brit világbajnok.

Hajnali tragédia az autópályán: szalagkorlátnak csapódott a tréler

2020.08.04.
A belső szalagkorlátnak ütközött egy autószállító tréler az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán fél ötkor – írták. A 111. kilométernél – még tisztázatlan körülmények között – egy magyar tréler ütközött a szalagkorlátnak, és állt meg a belső sávban. A jármű vezetője a helyszínen meghalt. Az autópályán a szemle és a műszaki mentés ideje alatt csak a leállósávon, rendőri irányítás mellett halad a forgalom – közölték. MTI

Kedvezményekkel és állami támogatással próbálják feléleszteni az új autók iránti keresletet

2020.08.04.
A hagyományos, belső égésű motorral szerelt autókra nem jár semmilyen állami támogatás, csak az 19-ről 16%-ra csökkentett általános forgalmi adó segíti az árak csökkenését. Emellett ugyanakkor a legtöbb gyártó megemelte az érdeklődők számára biztosított kedvezmények szintjét, így most Németország 30 legnépszerűbb modelljét átlagosan 22,5%-kal a listaár alatt vihetik haza a vásárlók az Automobilwoche beszámolója szerint. A legnagyobb árelőnnyel elektromos autókat lehet vásárolni Németországban: az állam az eddigi támogatás duplájára, 6.000 euróra emelte a végszámla összegéből átvállalt részt, amit a gyártók további nettó 3.000 euróval egészítenek ki. Ez különösen kis elektromos autóknál jelent nagy segítséget az érdeklődők számára. Bár utóbbiak száma jelentősen meg is nőtt, ez egyelőre nem igazán segített az elektromos autók részarányának növelésében. Az Automobilwoche egyékbént a kedvezmények további növekedésére számít, nem csak Németországban, hanem egész Európában.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója