A néhai Paul Walker autógyűjteménye 2,3 millió dollárért kelt el

2020.01.20.
A halálos iramban című amerikai játékfilmsorozat 2013-ban gépkocsibalesetben meghalt sztárja a gépkocsik szerelmese és autóversenyző volt, csakúgy mint édesapja és nagyapja, utóbbi a Ford gyár színeiben versenyzett. A színész társtulajdonosa volt egy versenyautó üzletnek is Valenciában. Walker 40 évesen vesztette életét. Január 14-től rendezte meg a Barrett-Jackson aukciósház Walker magángyűjteménye 21 gépkocsijának és motorkerékpárjának árverését, amelynek utolsó napján, szombaton kelt el az aukció legdrágább tétele, egy 1995-ben gyártott BMW M3 Lightweight, új tulajdonosa 385 ezer dollárt fizetett érte. Ez a gépkocsi egyike volt azoknak a BMW Lightweightnek, amelyek szériájából csupán 126 darabot gyártott az autógyár az 1990-es években. 
Címkék: 

Eladási rekordot ért el tavaly a Daimler

2020.01.20.
Decemberben 0,3 százalékkal kevesebb Mercedes-Benz márkájú autót értékesített a Daimler mint egy évvel korábban, éves eladásai azonban 1,3 százalékkal 2,34 millióra emelkedtek, ami újabb rekord, sorban a kilencedik. A konszern beszámolója szerint eladási rekordot értek el Németországban, Kínában és az Egyesült Államokban elsősorban a SUV modellek népszerűségének köszönhetően. A legnagyobb növekedést, 6,2 százalékosat Kínában érte el a Daimler. - Kihívásokkal terhes éve volt az autóiparnak a tavalyi, de az elkövetkező két év is minden korábbinál nagyobb mértékben az ágazat átalakításáról fog szólni - jelentette ki Ola Källenius, a Daimler vezérigazgatója az éves beszámolót kommentálva. Az elődjét a vezetői poszton tavaly májusban felváltó vezérigazgató a konszern eredményességének romlása és a technológiai átállás magas költségei miatt szigorú költségcsökkentési programot léptetett életbe, amely egyebek között több mint 10 ezer alkalmazott elbocsátását is maga után vonja. A konszernnek főként az év első felében kellett nehézségekkel megküzdenie a kompakt osztály új modellekre való átállítása, valamint a SUV modellek gyártásában bekövetkezett fennakadások miatt. A SUV modellek értékesítése tavaly 4,5 százalékkal csökkent, de ezzel együtt is ez a kategória adja a Mercedes-Benz autók eladásának harmadát. Ola Källenius szerint tavaly is a Mercedes-Benz vezette a prémium márkák világpiacát a BMW és az Audi előtt. A már ismert adatok alapján a Mercedes-Benz novemberig 160 ezres, szinte behozhatatlan előnyre tett szert az éves eladásokban. A konszern összes márkáját beleértve azonban a BMW vezeti az eladásokat. A Mini eladásaival együtt a BMW tavaly 2,52 millió autót értékesített, a Daimler pedig a Smart márkával együtt 2,46 milliót, 0,7 százalékkal többet mint 2018-ban. A Smart eladásai 9,3 százalékkal csökkentek tavaly elsősorban azért, mert a Daimler teljesen elektromos platformra állítja át a márkát és kínai vegyesvállalatba viszi át a gyártását.   

Új utasmóló nyílt a diszkont légitársaságok utasainak a Liszt Ferenc-repülőtéren

2020.01.20.
A fél év alatt felépített, 5500 négyzetméteres, egyszintes, hűtött-fűtött épületben a pihenő- és várótér mellett étel- és italvásárlási lehetőség is lesz, három nagy kapacitású mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz is szolgálja majd az utasok kényelmét. A régi épület bontását azonnal megkezdik, hogy a most átadott épület további bővítését is elindíthassák. Ennek részeként a terület 11 500 négyzetméterre nő és a most meglévő 6 kapu mellé további két gyalogos és hat, buszos beszállításra is alkalmas kaput építenek fel.  A beruházás teljes költsége 8,3 milliárd forint, amelyet a Budapest Airport kizárólag saját erőből finanszíroz. Gerhard Schröder, a Budapest Airport elnöke hangsúlyozta: a repülőtér nem tud fejlődni Budapest nélkül, és ez fordítva is igaz, ezért is működnek együtt, és fejlesztik a kiszolgáló létesítményeket. A forgalom tavaly új rekordot ért el, 16,2 millió utast kezeltek, 8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. 

Öt halálos és 26 súlyos baleset a hétvégi utakon

2020.01.20.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 577 személyt fogott el, közülük 107 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 306 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 481 személyt állítottak elő, köztük 218 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 16 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. 

A VW felturbózott e-programja - Nyáron megjön a Golf méretű, villanyos ID.3

2020.01.19.
Szerző: Heimer György Az idei esztendő újabb mérföldkő lehet a VW nagyratörő elektromos programjában. Miután tavaly ősszel bemutatták a vadonatúj elektromos ID család első tagját, az ID.3 típust és felavatták az ugyancsak teljesen új gyártótelepét Zwickauban, az idén lendületet vesz a sorozatgyártás: az ID.3 első példányai nyár elején jelenhetnek meg a piacon. A legújabb tervek azzal számolnak, hogy az eredetiekkel szemben két évvel korábban, 2023-ra elérik az évi egymillió darabos gyártási szintet, 2025-ben pedig már a másfél milliósat. Ha ez megvalósul, a VW alighanem joggal állíthatja: ők lehetnek a világ legnagyobb e-autógyártóinak egyike. Angela Merkel kancellár a Wolkswagen vezetőivel a gyártás megindításakor. 2024-ig a VW csoport nem kevesebb, mint 33 milliárd eurót szán négykerekűinek villamosítására, ebből 11 milliárdot kizárólag a VW márkára. Mindezekből az offenzív tervekből a hazai autósok még nem érezhetnek sokat, jóllehet az e-transzformáció már évekkel korábban elkezdődött (eddig a meglévő modellpaletta villamosított típusaiból, így többi között az e-Golf vagy a Passat GTE modellből mindösszesen 250 ezer készült). Az ID.3 azonban már a jövő villanyosa: a VW fejlesztette MEB (Modular Electric Drive Toolkit) platformján alapszik és WLTP menetciklus szerint 330-550 kilométeres hatótávot ígérnek – az alapmodell esetében mintegy 30 ezer euró, vagyis mintegy 10 millió forint induló áron. A VW amolyan beharangozó hírverésként már tavaly előértékesítést hirdetett, amelyre eddig szerte Európából 37 ezren – a magyarok közül nyolcvanan – tették le az 1000 eurós foglalót, hogy övéké lehessen egy „first edition”. Egyes sajtófülesek szerint szoftvergondok miatt nyárra csúsznak az első átadások, de a VW állítja: tartják az ütemet: 2021-ben az ID.3 és a még debütálásra váró ID CROZZ e-suv típusból akár 330 ezer gördülhet le az ultramodern zwickaui gyártómű futószalagjairól. Emellett Kínában és az USA-ban is hozzákezdtek egy-egy e-autógyár beindításához, azok is hozzájárulnak majd a már említett évi másfélmilliós gyártókapacitások kiépítéséhez. Érdemes megemlíteni, hogy a Volkswagen konkurens autógyártóknak is felkínálta MEB-technikáját, aminek eredményeként a Forddal tavaly tető alá hozott több milliárd eurós kooperáció keretében a detroiti cégóriás – 2023-tól kezdődően, hat év alatt, saját márkanéven – több mint 600 ezer villanyautó kibocsátását irányozta elő. Májusban érkezik hazánkba az ID.3 Ilyen formán az e-autógyártás felfuttatása messze nem csak valamilyen mennyiségi növekedés, hanem egy szerteágazó, az autómobilitást gyökeresen megújító, paradigmatikus folyamat, amely a gyártótevékenységen túl új kihívás elé állítja a VW kereskedelemi partnereit is – tűnik ki Dalnoki Balázs, az importőr Porsche Hungaria Volkswagen márkáért felelős igazgatójának szavaiból. Mint ahogy portálunknak adott interjúban fogalmazta: egyaránt vannak hardware- és software-feladataik. Vagyis magyarán, mire májusban megérkeznek az ID.3 első példányai készen kell állniuk, hogy mind a 30 kereskedésükben és 75 szervizükben, VW minőségben, ki tudják szolgálni az elektromos kuncsaftokat is. Ennek érdekében az érintett szervizes és értékesítő munkatársak „ID-kiképzésen” vesznek részt, felvértezik őket a megfelelő szaktudással. Másfelől viszont az anyavállalat protokollja szerint minden árusító- és javító pontjukat fel kell szerelni töltőoszlopokkal, ami viszont azért is követel előrelátó koordinációt, mivel a VW után jönnek majd a konszernhez tartozó Skoda és Seat e-modellek is, nem is részletezve, hogy az Audi már piacon van az e-Tron márkájú prémiumával. Audi e-tron Az e-autók forgalmazásával párhuzamosan, nem kevésbé kulcsfontosságú feladat a töltőhálózat bővítése – hangsúlyozta Dalnoki Balázs. Túl azon, hogy a VW konszern részt vesz a nagyteljesítményű, nyilvános e-kúthálózat kiépítésében a legfontosabb európai autópályák mentén (több más nagy autógyártóval összefogva, a páneurópai Ionity program égisze alatt) a Porsche Hungaria megkezdte a saját Moon nevű töltőeszközeinek forgalmazását. Így aztán a hazai e-autósok – otthon, vagy a társasházak, illetve cégek garázsaiban – igényeik szerint felszerelkezhetnek különböző teljesítményű és tudású töltőberendezésekkel is. A márkaigazgató példaképpen említette, hogy egy otthoni, programozható falitöltő ára, a telepítési költségeket nem számolva, 200-300 ezer forint között mozog, de aki most vásárol e-Up típusú elektromos kisautót, jutányosan, néhány ezer forintért rendelhet hozzá Moon töltőt, és a cég állja a telepítés tervezésének költségét is. Az e-transzformáció ugyan egy új korszak kezdete, de az ID rajt egybeesik az új Golf megjelenésével. Dalnoki márkaigazgató közlése szerint a hazai kereskedésekben a hatchback Golf márciusban, a kombi Variant változat pedig félévvel később, ősszel várható. Vásárlóinak jó hír, hogy az immár nyolcadik generációs Golf műszaki, mindenekelőtt digitális tartalmában megújul, de az már kevésbé lelkesítő, hogy a magasabb gyártási költségek és a várható további forintromlás miatt ára is emelkedik.

Torlódás az M7-en: teherautó és személykocsi ütközött

2020.01.19.
Eddig tisztázatlan körülmények között vasárnap késő délután egy teherautó és egy személygépkocsi ütközött össze az M7-es autópálya 17-es kilométerszelvényében, a főváros felé vezető oldalon. A balesetben az elsődleges információk alapján egy ember megsérült. A balesettel érintett járművek két forgalmi sávon akadályt képeznek, a járműforgalom a helyszínelés és a műszaki mentés idejére egy sávon haladhat.   Az Útinform a honlapján azt írta: a forgalmat a belső sávba terelik, ezért lassult le az előrejutás. A torlódás 1-1,5 kilométeres.

Nemzetközi éjszakai vonatközlekedés indul Brüsszel és több európai nagyváros között

2020.01.19.
A Bécset és Brüsszelt összekötő, heti kétszer közlekedő éjszakai vasúti járat az ÖBB osztrák vasúttársaság közreműködésével valósul meg. A vasárnap este induló szerelvény hétfőn 11 óra előtt néhány perccel fut be a belga főváros déli pályaudvarára. A mintegy 14 órás út tizenöt megállót, köztük az ausztriai Innsbruckot, a németországi Nürnberget, Frankfurtot, Kölnt, valamint a kelet-belgiumi Liege-t érinti. Vissza este hat óra után indul és reggel fél kilencre ér az osztrák fővárosba. A legolcsóbb jegyek ára 29,90 euró (mintegy 10 ezer forint). Az osztrák szolgáltatón keresztül a belga főváros olyan nemzetközi hálózathoz csatlakozik, amely közvetlen éjszakai vasúti összeköttetést biztosít Európai szinte valamennyi nagyvárosa, köztük Budapest között. A La Libre Belgique című belga napilap tájékoztatása szerint az SNCB belga vasúti társaság a megnövekedett nemzetközi díjak, valamint az olcsó fapados légitársaságok megjelenésével jelentősen visszaesett utasforgalom miatt döntött úgy 2003-ban, hogy felhagy az éjszakai vonatok közlekedtetésével. Friss tanulmányok azonban azt mutatják, hogy sokan a repüléssel összefüggő félelmeik, mások a repüléssel járó káros környezeti hatások miatt érzett aggodalmuk miatt választják a vasutat egyre gyakrabban utazásaikhoz.

Szájbarágós kisokos elektromos rollereseknek

2020.01.19.
Miközben hazánkban is fortyog ez a szektor, a franciák is igyekeznek gyorsan utánaigazítani a jogszabályokat az újszerű közlekedési eszközöknek. Franciaországban az elektromos rollerek, egykerekűek, hoverboard motorizált személyszállító eszközök, stb. mostantól a KRESZ a hatálya alá tartoznak. Az ennek való gyakorlati megfelelést szeretné elősegíteni az Attitude Prévention szervezet, melynek weboldalán az alábbi infografika érhető el. Részlet az Attitude Prévention infografikájából (kép: wedodata.fr) Az ábra az eszközök szabályos és felelősségteljes használatára hívja fel a figyelmet. Kitér a biztosítási kötelezettségre, kiváltképpen a harmadik feleknek okozott károkkal kapcsolatos felelősségre. Mindezen felül arra ösztönzi ezen járművek felhasználóit, hogy ne a járdán közlekedjenek, hiszen az a gyalogosoké.   A képek illusztrációk, egyes esetekben mesterséges intelligencia által generáltak.  

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás tavaly

2020.01.19.
A teljes tavalyi fogyasztás 3,919 milliárd liter volt, ebből 1,487 milliárd liter benzint és 2,433 milliárd liter dízel üzemanyagot tankoltak a járművekbe. Az átlagot meghaladó ütemben nőtt a prémium üzemanyagok fogyasztása, a benzinből 23,8, a gázolajból 11,9 százalékos növekedést jelzett a szövetség. Ezzel együtt is a fogyasztásnak csak töredékét adják, benzinből 7,8 százalékkal, a gázolajból 9,1 százalékkal részesedtek.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója