Sébastien Ogier szombaton úgy is növelni tudta előnyét az üldözők előtt, hogy igazából nem is kellett sietnie, mert az előnye olyan tetemes volt. A nap végén már 44,5 másodperccel vezetett, pedig a hat gyorsaságiból ezúttal egyet sem nyert meg (pénteken még négyből három gyorsaságin ő volt a leggyorsabb).
„Ez egy nagyon hosszú, de jó nap volt számunkra. Tegnap még padlógázzal közlekedtük, de ma egy kicsit bonyolultabb volt a helyzet, mert többet kellett gondolkodni a hozzáállásunkról. Megpróbáltam jó ritmusban vezetni, de közben a felesleges kockázatokat is el kellett kerülnöm. Még így is minden pályán növelni tudtuk az előnyünket, amivel nagyon elégedett vagyok. Még mindig sok van hátra, a rali leghosszabb gyorsaságija még előttünk áll. Egész hétvégén jól éreztük magunkat az autóban, remélem a célba is így fogunk befutni. Nem fogom ész nélkül nyomni a gázt, mert az a fő célunk, hogy célba érjünk vasárnap. Kényelmesen érzem magam az autóban, de aki azt mondja, hogy 100 százalékig uralja a helyzetet itt, az hazudik” – nyilatkozta szombat este az ötszörös világbajnok.
Ogier mögött szoros csata bontakozott ki a második helyért négy pilóta között. A nap végén, az utolsó, Novella gyorsaságin a toyotás Ott Tänak vette át a második helyet egy tizedmásodperces előnnyel Thierry Neuville-től. Ezen a pályán esett ki Kris Meeke, mivel egy gyors balkanyarban lesodródott az útról a Citroën C3 WRC-vel azért, mert rosszul hallotta az itinert. az északír versenyző azért is bosszús lehetett, mert már zsinórban a harmadik évben esett ki Korzikán ezen a pályán. Neuville egyébként délutánra változtatott a Hyundai i20 WRC beállításain, de rossz irányba indult el, és állítása szerint rosszabb lett vezetni az autót.
A negyedik helyen Esapekka Lappi áll, a fiatal finn szinte tökéletes napot teljesített, két gyorsaságit is megnyert, nagyon elégedett volt magával és a Toyota Yarisszal is. Dani Sordo és Elfyn Evans fej-fej mellett küzdöttek egész nap, végül a spanyol került előrébb, az ötödik helyre, de az előnye a fordos wales-i előtt csak 3,1 másodperc, amiből még bármi lehet vasárnap.
Andreas Mikkelsen reggel még alulkormányzottsággal küzdött, de délutánra jobb lett az autója, így tartotta a hetedik helyet. Meeke mellett a nap másik drámája Jari-Matti Latvala nevéhez fűződik, aki szintén vezetői hibából esett ki. A finn a változtatások után nagyon elégedett volt az autójával, de ez lett a veszte, mert túl keményen kezdte nyomni a gázt, és egy balkanyarban besokallt, és kicsúszott. A Yaris WRC jobb hátuljával elkapott egy fát, akkora volt a sérülés a kocsin, hogy fel kellett adnia a versenyt. Szombaton Bryan Buffier is kiesett, de ő motorhiba miatt. Sébastien Loeb a tegnapi kiesése után tetemes időhátránnyal, de folytatta a futamot. A kilencszeres világbajnok remekül vezetett, három gyorsaságit is meg tudott nyerni.
Az összetett állás két nap után:
1
Sebastien Ogier, J.Ingrassia
M-Sport Ford WRT
Ford
2h43m07.7s
2
Ott Tanak, M.Jarveoja
Toyota Gazoo Racing WRT
Toyota
44.5s
3
Thierry Neuville, N.Gilsoul
Hyundai Shell Mobis WRT
Hyundai
44.6s
4
Esapekka Lappi, J.Ferm
Toyota Gazoo Racing WRT
Toyota
54.9s
5
Dani Sordo, C.del Barrio
Hyundai Shell Mobis WRT
Hyundai
1m46.7s
6
Elfyn Evans, P.Mills
M-Sport Ford WRT
Ford
1m49.8s
7
Andreas Mikkelsen, A.Jager
Hyundai Shell Mobis WRT
Hyundai
2m13.5s
8
Jan Kopecky, P.Dresler
Skoda Motorsport II
Skoda
8m22.9s
9
Yoann Bonato, B.Boulloud
Citroen
9m47.3s
10
Kris Meeke, P.Nagle
Citroen Total Abu Dhabi WRT
Citroen
10m41.4s