Hetedszer is közlekedik a család!

2018.04.08.
Köztudott, hogy hosszútávon a megelőzés az élet számos területén meghozza a maga gyümölcsét és ez a közlekedésben sincsen másként. Ez a tény hívta életre egykor a vetélkedőt, ami ma már olyannyira kinőtte magát, hogy tavaly már ezer család vett részt a versengésben.  A motorizációs kultúra folytonos változása ma már az életünk szerves része. Ez már nemcsak a mindennapi közlekedőktől várja el a folytonos tudásbeli és mentális korrekciót, hanem szükségszerűvé teszi azt is, hogy a felnövekvő generáció minél korábban be tudjon illeszkedni és nem utolsó sorban biztonsággal mozogni is ebben a környezetben. A „Közlekedik a család” vetélkedő kiváló alkalom arra, hogy a család, mint a társadalom legkisebb molekulájaként tesztelhesse magát elméleti és gyakorlati oldalról is. Berzai Zsolt az ORFK-OBB főtikára Berzai Zsolt az ORFK-OBB főtitkára kommentjében a következőket mondta a vetélkedő küldetéséről: „Egy nemes vetélkedőről van szó! 2018 a Családok éve, így ennek a programnak a keretében zajlik. Úgy gondoljuk, hogy a közlekedési szabályokkal már ovis korban meg kell ismertetni a gyerekeket, aztán erre építkezve kell végig vinni a folyamatot az általános, közép, sőt főiskolai vagy akár egyetemi szintig. Erre azért van szükség, hogy mire felnőnek a gyermekeink akkor tudatos, szabálytisztelő felnőttekké váljanak, ezáltal pedig kevesebb baleset következhet be nem csak idehaza, hanem az Európai Unió útjain is.  A másik, ami vezérelt minket az, hogy a közlekedési szabályokat időről-időre át kell ismételni. Számosan vannak olyanok, akik tíz-húsz-harminc éve szerezték meg a vezetői engedélyüket,  azóta pedig rengeteg minden változott, úgy vélem ezzel mindenki egyetért velem. Nem árt ezeket a megkopott ismereteket időről-időre felfrissíteni, amire kitűnő alkalom ez a vetélkedő.” Knezsik István az Autós Nagykoalíció elnöke Knezsik István az Autós Nagykoalíció elnöke Berzai Zsolt szavaira ráfűzve a következőket mondta a vetélkedővel kapcsolatban: „A KRESZ, olyan, mint egy idegen nyelv elsajátítása, amit értelemszerűen minél jobban szeretnénk használni, de ehhez folyamatosan gyakorolni kell. Mindemellett nagyon fontos, a példa ereje is, hiszen, ahogy közlekedik a család, úgy fognak közlekedni gyerekeink is, amikor felnőnek. Tehát ha az időt az utazáson szeretnénk behozni és nem tiszteljük a szabályokat, akkor felmerül annak a lehetősége, hogy olyan vészhelyzetbe sodorhatjuk magunkat, ami mindenkinek rosszat fog jelenteni. Rossz annak, aki elszenvedi, rossz annak, aki emiatt órákig áll a dugóban. Mi hét éve úgy gondoljuk, hogy ezzel foglalkozni kell! Úgy véljük, hogy meg kell győznünk a közlekedőket, arról, hogy nagyon-nagyon fontos, hogy mit teszünk mindennapi közlekedésben, mivel a fizika szabályai mindenkire vonatkoznak, legyen az gyalogos vagy kerékpáros vagy autós. Ha lehet még egy üzenete ennek a vetélkedőnek, akkor az mindenképpen az, hogy mindenki úgy közlekedjen, mintha a számára fontos szereplők mellette lennének. Ha így, ilyen mentalitással közlekednénk az utak és utcák többi résztvevőviel szemben is, akkor egészen biztosan egyetlen baleset sem fordulna elő. Fődíj egy Škoda Rapid Family Kár lenne titkolni, hogy a vetélkedő nemes céljai mellett a legnagyobb vonzerőt, a főnyeremény jelenti. A Škoda Rapid Family-t a Porsche Hungaria Kft. Škoda márkaképviselete ajánlotta fel a legjobban közlekedő család számára. Németh János márkaigazgató "Immáron hatodik éve vagyunk partnerei A közlekedik a család vetélkedőnek – mondta Németh János márkaigazgató. Mi az autóinkat úgy gyártjuk, hogy legnagyobb biztonságot nyújtsák a benne ülőknek, de azt tudjuk, hogy ez csak az érem egyik oldala, a másik az emberi tényező. Számunkra nem csak az a fontos, hogy támogassunk egy ilyen ügyet, hanem a prevenció is. Ezért idén nemcsak a családokat, hanem a legeredményesebb iskolákat is díjazzuk! Az első három, legtöbb résztvevővel rendelkező intézmény, akár 500 000 Ft értékű iskola- és tornaszert nyerhet." A vetélkedésnek itt még nincsen vége, hiszen a Közlekedik a család mellett párhuzamosan elindul egy online játék, ahol szintén értékes nyeremények várnak a helyes megfejtőkre. A sorozat első selejtezőit Tatabányán és Békéscsabán rendezik meg április 14-én. A "Közlekedik a család" részletes programja és helyszínei, valamit az online játék a kozlekedikacsalad.hu weboldalon olvasható. Az inspiráló nyeremények mellett természetesen az a legfontosabb, hogy ne csak a vetélkedő üzenetei érjenek célba, hanem mi magunk is nap, mint nap.

VIP-részleg: egyedibb lett a Pullman

2018.04.08.
Az S-modellcsalád legnagyobb és legnemesebb tagja új hűtőrácsot és belső színkombinációkat kapott. Előbbi a 2016-ban bemutatott és általunk is megtekintett Mercedes-Maybach Vision Concept 6 mintájára alakult át. A színeket illetően, magma szürke és mahagóni barna is elérhető, a beltér pedig igény szerint bézs vagy sötét tengerkék is lehet. A 6,5 méter hosszú limuzinban négy utas fér el, kettő-kettő egymással szemben utazva. Az elválasztott, hátsó részben az elülső kamera révén tájékozódhatunk, milyenek a forgalmi viszonyok a jármű előtt, amely akkor előnyös, ha teljesen el van függönyözve a "válaszfal". A hangrendszer egyébként megújult, külön kezelésnek örvend az első és a hátsó utasrészleg, fokozva ezzel a kényelmet és az exkluzivitást. A lenyűgöző részletesség mellé VIP utasok és sofőr dukálnak. A hatalmas kocsitest mozgatásáról V12-es, biturbó benzinmotor gondoskodik. Csúcsteljesítménye 630 lóerő, legnagyobb nyomatéka 1000 Nm.

WRC: Ogier győzött Korzikán

2018.04.08.
Sébastien Ogier elképesztő teljesítményt nyújtva, az elsőtől az utolsó gyorsaságiig kontrollálva a versenyt nyerte meg a Korzika-ralit. Ez volt a második sikere a mediterrán szigeten, pont tíz évvel azután, hogy megszerezte a junior világbajnoki címet ugyanitt. A 34 éves francia ász már pénteken azonnal jelezte, hogy a győzelem a célja a szezon aszfaltos versenyén, a négy gyorsaságiból hármat nyert meg, és több mint fél perces előnyt autózott ki. Szombaton és vasárnap már nem kellett nagyon keményen nyomnia a gázt, taktikusan az előnye beosztására törekedett, amit sikeresen végre is hajtott, a 12., utolsó gyorsasági után az előnye 36 másodperc volt. „Nagyon elégedett vagyok azzal a teljesítménnyel, amit nyújtottunk. Remek nap volt a péntek, akkor építettük ki a győzelem alapjait. Sosem könnyű okosan, taktikusan autózni ahelyett, hogy padlógázzal mennénk, de az autót vezetni egyre jobb és jobb volt. Jó dolog látni, hogy mennyit fejlődtünk, az idei autó gyorsabbnak érződött a tavalyinál. Igazán élveztem, nagyon jó móka volt, és egy szép szimbólum, hogy pont itt győztem, ahol 10 éve megszereztem a junior világbajnoki címemet” – nyilatkozta a boldog Ogier. Ott Tänak lett a második a Toyota Yaris WRC-vel. A vasárnapot még úgy kezdte, hogy csak 0,1 másodperccel állt Thierry Neuville előtt, de a verseny végére ez az előny több mint fél percre hízott, mivel a belga vetélytársának gondjai akadtak. A Hyundai i20 WRC ugyanis motorproblémákkal küzdött, legalább egy hengerrel kevesebb működött benne, mint amennyinek kellett volna. A negyedik helyen csapattársa, Dani Sordo ért célba, a hátránya 55 másodperc volt Neuville mögött. Elfyn Evans egész hétvégén szoros küzdelmet vívott Sordóval, végül az ötödik helyen zárt. Szép teljesítmény ez azt figyelembe véve, hogy a navigátora, Phil Mills az utolsó pillanatban ugrott be a sérült Daniel Barritt helyére. Mills nyolc éve nem vett részt versenyen, de jól helytállt. Esapekka Lappi akár a dobogóra is esélyes lehetett volna, de szombaton nekiment egy padkának, amitől defektet kapott a Toyotája. Kicserélte a kereket, de sok időt vesztett, így visszacsúszott a hetedik helyre. Neuville egyébként szintén nekiment ugyanennek a padkának, de az ő autója megúszta. Lappi azzal vigasztalta magát, hogy megnyerte az utolsó szakaszt, az ún. Power Stage-et, amiért 5 bónusz pontot zsebelhetett be. A jó hajrával feljött hatodiknak, megelőzve Andreas Mikkelsent. A norvég csalódást keltő hétvégén van túl, végig küszködött a Hyundai vezethetőségével. Kris Meeke a kilencedik helyen zárta a Korzika-ralit, azt követően, hogy ma időbüntetéssel újra indulhatott a tegnapi balesete után. Csapattársa, Loeb már pénteken kiesett, de ő is újraindult, és több szakaszgyőzelmet is szerzett, a Power Stage-en második lett, amiért négy pont járt. A következő versenyt április végén, Argentínában rendezik, murván. Végeredmény: 1 Sebastien Ogier, J.Ingrassia M-Sport Ford WRT Ford 3h26m52.7s 2 Ott Tanak, M.Jarveoja Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 36.1s 3 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 1m07.5s 4 Dani Sordo, C.del Barrio Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 2m02.6s 5 Elfyn Evans, P.Mills M-Sport Ford WRT Ford 2m06.1s 6 Esapekka Lappi, J.Ferm Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 2m33.5s 7 Andreas Mikkelsen, A.Jager Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 2m43.4s 8 Jan Kopecky, P.Dresler Skoda Motorsport II Skoda 10m34.8s 9 Kris Meeke, P.Nagle Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 10m40.5s 10 Yoann Bonato, B.Boulloud   Citroen 12m26.0s  
Címkék: 

Bahreini Nagydíj - Vettel győzött Bottas és Hamilton előtt

2018.04.08.
A 30 éves versenyzőnek ez volt a 49. diadala, és a szezonnyitó ausztráliai verseny után az idény második futamán sem talált legyőzőre. A második helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája zárt, míg csapattársa, a négyszeres vb-győztes, címvédő Lewis Hamilton a kilencedik pozícióból rajtolva harmadikként végzett. A vb egy hét múlva, Kínában folytatódik. MTI - Címlapkép: MTI archív

Toyotából épített Lexus hibridet egy japán tuningműhely

2018.04.08.
Japán egészen máshogy él meg számos társadalmi jelenséget, mint az általunk ismert nyugat. Ezek közé tartozik az autótuning is, amit zavarba ejtő felszabadultsággal, a racionalitás teljes mellőzésével képesek igen magas szinten művelni a szigetországban. A japán mesterek páratlan stílusérzékkel mérik fel az adott típusban rejlő lehetőségeket – az pedig már nem az ő hibájuk, ha egy modell legbelső énjéig visszavezethető átalakítás nem felel meg a közízlésnek. Szerencsére ilyen szörnyűségekről most szó sincs, mert bár a negyedik generációs Priushoz a tisztelet legkisebb jele nélkül nyúlt az Aimgain tuning stúdió, az eredmény kivételesen – mondhatni magától értetődően – harmonikus. A nyílhegy alakú fényszóró organikusan illeszkedik a Lexus-maszkot közre fogó hullámvonalakhoz; ha extrém ültetéssel és negatív kerékdőléssel nem préselték volna szinte az aszfalt alá az autót, akár eredeti Lexus modellnek is hihetnénk az alkotást. Hátulról persze már bonyolultabb a helyzet; a kipufogók krómozott dupla trapéza még hihető prémium stíluselem, ám a robusztus diffúzorhoz hasonlóval a legsportosabb Lexus modelleken sem találkozunk (és ez így is van rendjén). Azt gondolhatnánk, a negyedik generációs Prius és a legújabb Lexus modellek közös nevezője, a futurisztikus formanyelv ihlette az Aimgain alkotását, ám erről szó sincs: a manufaktúra már az előző generációs Priushoz is készített orsómaszkos átépítő készletet, több fázisban és kivitelben. A gyártásnál ráadásul a szokásos üvegszálas idomok helyett öntött polipropilénnel dolgoztak; az új technológia komoly szakértelmet és felkészültséget igényel, ám a végén csiszolás és finomítás (és az ezekkel járó, komoly egészségügyi kockázatot rejtő, finom porfelhő) nélkül tökéletesen illeszkednek az elemek. Ráadásul az anyagukban színezett paneleket kétféle kivitelben kínálták már akkor, és kínálják most is: alapesetben a hűtőrács, annak kerete és a ködlámpák háza ugyanazt az árnyalatot kapja, az igényesebb kidolgozású verziókban viszont az utóbbi kettő eltérő tónussal teremt még komplexebb hatást. Az Aimgain Prius-csomagja annyira friss, hogy még Japánban sem kapható, aki pedig Európában szeretné átépíteni autóját, alighanem jobban teszi, ha közvetlenül a gyártóval tárgyal, mert a Lexus-orrú Toyotának korántsem az óvilág a természetes élőhelye.   Fotók: www.aimgain.net

A Hungaroringen is szurkolhatunk majd a 17 éves magyar versenyzőnek

2018.04.08.
A 17 éves magyar pilótának a minden tekintetben magasabb szintet jelentő GT-sorozatban szinte újra kell majd tanulnia a versenyautó vezetését, hiszen változatlanul Hankook gumikon, azonban a jóval nagyobb lóerőhöz képest kisebb leszorító erővel bíró "gépszörnnyel", jóval bonyolultabb műszaki paraméterek mellett kell helyt állnia. Az új sorozat mezőnye a túraautózás csúcsát jelentő, szintén hátsókerék-meghajtású, s hasonló teljesítményű autókat felvonultató német túraautó bajnokság, a DTM futamaival azonos helyszíneken és egy időben versenyez majd. Ennek köszönhetően június első hétvégéjén a magyar szurkolók a Hungaroringen is láthatják debreceni születésű pilótát. A még mindig rendkívül fiatal, utánpótláskorú versenyző az Audi Sport versenyzőakadémiájának növendékeként az elmúlt idényben az elsőkerék-meghajtású versenyautók között erősnek számító Audi Sport TT Cupban indult. A gyári sorozatban magas színvonalú versenyeken, azonos technikai feltételek mellett, rutinos, nemzetközi mezőnyben tapasztalhatta meg a nagyteljesítményű autók csatáját. Ezt követően az akadémia és a pilótát menedzselő szakemberek döntésének értelmében Keszthelyi Vivien idén - szintet lépve - a GT-kategóriában folytatja a versenyzést, ahol várhatóan ismét komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező riválisokkal, s ahogyan pályafutása eddigi éveiben is, most is azonos technikai feltételek mellett kell majd felvennie a versenyt. A legfontosabb cél továbbra is a fejlődés és a tapasztalatszerzés, hiszen Keszthelyi Viviennek fiatal kora miatt még rengeteg ideje van célja, a DTM-ben való versenyzés elérésére. Ez korábban még egyetlen magyar autóversenyzőnek sem sikerült. Keszthelyi Vivien előtt több lehetőség is volt - a Volkswagen-csoport ázsiai és európai sorozatai is számításba jöhettek -, a menedzsment azonban az Európában újonnan induló sorozatot találta a lehető legnagyobb kihívásnak a versenyző számára. Keszthelyi Vivien eddigi túraautós pályafutása során, 2014-től napjainkig 73 versenyből 60 dobogós helyezést ért el, 2016-ban, mindössze 15 évesen a -2000 cm3 túraautó kategória abszolút országos bajnoka volt, tavaly pedig az Audi Sport TT Cup versenyzőjeként a nemzetközi versenysorozatok történetének legfiatalabb magyar pontszerzője lett. Az Audi R8 LMS GT Cup során összesen 12 versenyen, hétvégénként két időmérőn és két teljes értékű futamon versengenek majd a pilóták, ennek köszönhetően a sorozat a legjobb alternatívát jelenti Vivien számára a további fejlődéshez. A széria május elején Németországban, Hockenheimben rajtol el, ezt követi a Lausitzring, a harmadik versenyhétvégén, júniusban érkezik Magyarországra, majd Anglia és Olaszország következik, a szezonzáróra pedig a Nürburgringen kerül majd sor.                      

Tóbiás és Balambér tavaszi kirándulós kalandjai

2018.04.08.
Végre itt a jó idő! (kép femina.hu) Tihany Tihanynál keresve sem találni alkalmasabb kirándulóhelyet. Bár a faluban van szabadtéri néprajzi múzeum, egész Tihany mintha skanzen vagy még inkább múzeum volna. Attól még igazi múzeum is akad benne, amennyi csak kell. Akit a természet értékei vonzanak, az sem csalódik itt: a Belső-tó, a Levendulás, a Csúcs-hegy vagy a Gejzír-mező mind-mind páratlan természeti ritkaság. A tihanyi vízhangot is próbáljátok ki! (kép: femina.hu) Mezőkövesd Mezőkövesd Matyóföld központi települése. A matyók a 19. század derekától különülnek el környezetüktől, elsősorban színpompás viseletük és gazdag színvilágú hímzőkultúrájuk révén. A gondosan őrzött hagyományokról Mezőkövesd Matyó Múzeumában, valamint a Hadas városrészben kaphatsz átfogó képet. Húsvétkor különösen érdemes felkeresni. Tata Vadban gazdag erdő, hullámzó tavak, patakok és források - ez Tata. Nevezetessége, az öreg tatai vár sosem szolgált védelmi célokat: birtokközpont volt, illetve mulató, királyi exkluzivitással. Később nagy fellendülést hoztak az Esterházyak, akik a tóra hidat építettek, a faluba pedig a gyönyörű, magyar Weimarként is emlegetett kastélyt. A tatai tó madártávlatból (kép: szallasvadasz.hu) Szentendre A Duna partján fekvő Szentendre kitűnő kirándulóhely húsvétkor. Romantikus utcácskáival, házaival, valamint lenyűgöző panorámájával a Dunára már önmagában csábító, a szentendrei Skanzen azonban húsvétkor különleges programokkal is vár. Visegrád A Duna és a folyót szegélyező dombok visegrádi hullámainál kevés harmonikusabb hegyvidéki táj található az országban. Ha érdekel a történelem, ugyanakkor a természet szerelmese vagy, egy napra mindenképp látogass el az ország egyik legkisebb, ugyanakkor legrégebbi településére, Visegrádra.   A kilátás sem utolsó (kép: szallas.hu) Bélapátfalva A Bükk szívében rejtőző varázslatos Bélapátfalva Egertől mintegy húsz kilométerre terül el. A település leghíresebb nevezetessége a ciszterci apátsági kolostor. A román stílusban épült templom végleges formáját 1246-ra nyerte el. A vadregényes, hatalmas fák között rejtőző kolostorban feltétlenül tegyél egy sétát, a templom mellett található romkertben pedig megnézheted a századelőn itt működő cserépedényüzem maradványait. Hollókő Hollókő 1987-ben vált a Világörökség részévé. A település történelmi része, a várhegy alatt meghúzódó ófalu területén semmi sem bolygatta meg az eredeti faluszerkezetet. Szinte automatikusan alakult múzeumfaluvá a terület, miközben a hétköznapi élet sem hagyta el. A házak különféle néprajzi, helytörténeti, foglalkozásköri gyűjteményeknek adnak otthont, egy részük pedig emlékház, vendéglő lett. Az igazi falusi élet megtestesítője (kép: levanter.hu) Szentbékála A hangulatos Veszprém megyei falu kitűnő célpont, ha kirándulóhelyet keresel. A falu is gyönyörű, de a közvetlen szomszédságában található velétei gótikus palotarom és a töttöskáli templomrom is érdekes látványosság. Reméljük, minél több helyre eljutunk (kép: termeszetiertekeklencsevegen.blogspot.hu) Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!        

WRC: Ogier növelte előnyét, Latvala és Meeke is kiesett

2018.04.08.
Sébastien Ogier szombaton úgy is növelni tudta előnyét az üldözők előtt, hogy igazából nem is kellett sietnie, mert az előnye olyan tetemes volt. A nap végén már 44,5 másodperccel vezetett, pedig a hat gyorsaságiból ezúttal egyet sem nyert meg (pénteken még négyből három gyorsaságin ő volt a leggyorsabb). „Ez egy nagyon hosszú, de jó nap volt számunkra. Tegnap még padlógázzal közlekedtük, de ma egy kicsit bonyolultabb volt a helyzet, mert többet kellett gondolkodni a hozzáállásunkról. Megpróbáltam jó ritmusban vezetni, de közben a felesleges kockázatokat is el kellett kerülnöm. Még így is minden pályán növelni tudtuk az előnyünket, amivel nagyon elégedett vagyok. Még mindig sok van hátra, a rali leghosszabb gyorsaságija még előttünk áll. Egész hétvégén jól éreztük magunkat az autóban, remélem a célba is így fogunk befutni. Nem fogom ész nélkül nyomni a gázt, mert az a fő célunk, hogy célba érjünk vasárnap. Kényelmesen érzem magam az autóban, de aki azt mondja, hogy 100 százalékig uralja a helyzetet itt, az hazudik” – nyilatkozta szombat este az ötszörös világbajnok. Ogier mögött szoros csata bontakozott ki a második helyért négy pilóta között. A nap végén, az utolsó, Novella gyorsaságin a toyotás Ott Tänak vette át a második helyet egy tizedmásodperces előnnyel Thierry Neuville-től. Ezen a pályán esett ki Kris Meeke, mivel egy gyors balkanyarban lesodródott az útról a Citroën C3 WRC-vel azért, mert rosszul hallotta az itinert. az északír versenyző azért is bosszús lehetett, mert már zsinórban a harmadik évben esett ki Korzikán ezen a pályán. Neuville egyébként délutánra változtatott a Hyundai i20 WRC beállításain, de rossz irányba indult el, és állítása szerint rosszabb lett vezetni az autót. A negyedik helyen Esapekka Lappi áll, a fiatal finn szinte tökéletes napot teljesített, két gyorsaságit is megnyert, nagyon elégedett volt magával és a Toyota Yarisszal is. Dani Sordo és Elfyn Evans fej-fej mellett küzdöttek egész nap, végül a spanyol került előrébb, az ötödik helyre, de az előnye a fordos wales-i előtt csak 3,1 másodperc, amiből még bármi lehet vasárnap. Andreas Mikkelsen reggel még alulkormányzottsággal küzdött, de délutánra jobb lett az autója, így tartotta a hetedik helyet. Meeke mellett a nap másik drámája Jari-Matti Latvala nevéhez fűződik, aki szintén vezetői hibából esett ki. A finn a változtatások után nagyon elégedett volt az autójával, de ez lett a veszte, mert túl keményen kezdte nyomni a gázt, és egy balkanyarban besokallt, és kicsúszott. A Yaris WRC jobb hátuljával elkapott egy fát, akkora volt a sérülés a kocsin, hogy fel kellett adnia a versenyt. Szombaton Bryan Buffier is kiesett, de ő motorhiba miatt. Sébastien Loeb a tegnapi kiesése után tetemes időhátránnyal, de folytatta a futamot. A kilencszeres világbajnok remekül vezetett, három gyorsaságit is meg tudott nyerni.   Az összetett állás két nap után: 1 Sebastien Ogier, J.Ingrassia M-Sport Ford WRT Ford 2h43m07.7s 2 Ott Tanak, M.Jarveoja Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 44.5s 3 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 44.6s 4 Esapekka Lappi, J.Ferm Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 54.9s 5 Dani Sordo, C.del Barrio Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 1m46.7s 6 Elfyn Evans, P.Mills M-Sport Ford WRT Ford 1m49.8s 7 Andreas Mikkelsen, A.Jager Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 2m13.5s 8 Jan Kopecky, P.Dresler Skoda Motorsport II Skoda 8m22.9s 9 Yoann Bonato, B.Boulloud   Citroen 9m47.3s 10 Kris Meeke, P.Nagle Citroen Total Abu Dhabi WRT Citroen 10m41.4s  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója