Egy töltéssel 470 kilométert megy a Hyundai elektromos autója

2018.02.28.
A Genfi Autószalonon mutatják be hivatalosan a második elektromos Hyundai-t. A koreaiak látványos kocsija két változatban lesz kapható, a kisebb 300, a nagyobb hatótávolságú 470 kilométert tud majd megtenni egyetlen töltéssel. Az alapmodell korrekt 9,3, a csúcs pedig tiszteletreméltó 7,6 másodperc alatt gyorsul százra. Gyorstöltéssel mintegy 54 perc alatt 80 százalékra tölthető az akkumulátoruk, amúgy a teljes töltés konnektorról 6 és 9 órát vesz igénybe. Mindkét változat részben önvezető, olyan biztonsági funkciókkal mint az adaptív sebességtartó automatika, gyalogosfelismerő, sávtartó. High-tech rajongóknak érdekes lehet, hogy a kütyüzés és a navigáció világában fontosnak tartott eszközök közül szinte mindet megkapják: az Apple CarPlayt, az Android Auto-t, a vezeték nélküli töltést, a head-up displayt, azaz a szem elé vetített kijelzőt, és persze a műszerfalra a 7 hüvelykes érintőképernyős információs központot. Az autók még ebben az évben forgalomba kerülnek Európában - írja a hirado.hu.

Mávinform: hosszabb a menetidő a pécsi fővonalon

2018.02.28.
Kavalecz Imre tájékoztatása szerint a Rétszilas-Simontornya-Tolnanémedi vonalszakaszon áramellátási hiba miatt nem működik a rendszer. A vonatok az érintett szakaszon lassabban, csak 40 kilométer/órás sebességgel haladhatnak, amely időveszteséget okoz. A szakemberek már megkezdték a meghibásodott biztosítóberendezés javítását.

Pénteken tovább drágulnak az üzemanyagok

2018.02.28.
Az emeléssel a benzin átlagára 358 forintra, a gázolaj átlagára 367 forintra nő. Az üzemanyagok ára legutóbb ma változott, amikoris a 95-ös benzin literenkénti ára 4 forinttal, 355 forintra drágult, a gázolaj ára pedig 5 forinttal, 364 forintra emelkedett. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak az egyes töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Az Európai Bank kipárnázta a svéd akkumulátorgyárat

2018.02.28.
A Swedish Energy Agency 146 millió svéd koronával (15 millió euró) járul hozzá a svéd Northvolt Labs kísérleti, bemutató és kutató telepének a megépítéséhez Västerasban. A Northvolt Labs lítiumion akkumulátorokat gyártó üzeme Skellefteaban épül meg. A globális autóipari akkumulátor piacot a japán Panasonic és NEC cégek mellett a dél-koreai Samsung, a kínai BYD és CATL vállalatok, valamint a Tesla uralja.     Az akkumulátorok jelenleg az elektromos autók értékének mintegy 30-50 százalékát teszik ki, de gyártási költségük rohamosan csökken - írja a jarmuipar.hu. Az autóipari akkumulátorok európai piaca 2025-re évi 200 gigawattóra teljesítményre emelkedik, ami évi 250 milliárd eurós piaci forgalmat jelent az Európai Bizottság alelnöke, Maros Sefcovic energiaügyi biztos tájékoztatása szerint.

Beköszöntött a carsharing kora Budapesten

2018.02.28.
A Mol Magyarország háromszáz járművel lépett be a carsharing szolgáltatásba, az autók közül száz tisztán elektromos meghajtású, környezetbarát autó. „Furcsán hangozhat egy olajipari cégtől, de számunkra fontos a környezettudatosság, részben ezért is működtetünk elektromos flottát. Terveink szerint 2020-ra a mostani háromszáz autót megduplázzuk” – nyilatkozott Apáti-Tóth Kata, a Mol Magyarország kommunikációs igazgatója. A másik közösségi autómegosztó kisebb flotta birtokosa, cserébe viszont mindegyik jármű elektromos. Ez persze nem egyszerű feladat, mikor naponta háromszáz autót kell feltölteni. A bérelt autók töltésével ugyanis nem kell bajlódni, hiszen az a szolgáltatókra hárul. „Ez a jövő” – töltőhálózat épül a fővárosban Ahhoz, hogy a flotta kizárólag elektromos autókból álljon, fejleszteni kellene az infrastruktúrát egy részben uniós forrásból megvalósuló konzorcium keretében, melynek köszönhetően huszonöt töltőpontból álló hálózatot fognak kiépíteni a fővárosban és környékén. „Ez a jövő, nekünk mindenképpen alkalmazkodnunk kell a felmerülő fogyasztói igényhez, mely Nyugat-Európában egyre gyorsabban és intenzívebben tör elő” – mondta Ugron Gáspár, az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A közösségi közlekedés magyarországi sikerét nehéz megjósolni. Valakinek az autó hetente egyszer kell másfél órára, de a parkolás, a tisztítás és az összes logisztikai költség egybevéve megterhelést jelent. Mindeközben ezeket a carsharing szolgáltatásokkal ki lehet kerülni. Védi a zsebünket és a környezetünket is Egyelőre Budapest belső kerületében érhetők el az elektromos autók, mivel itt van elegendő töltőállomás. Év végére több mint kétszáz új töltőállomás lesz Budapesten, nyárig a 170 töltőt a cég telepíti a kormányzati program részeként - írja a hirado.hu.A közösségi autók terjeszkedésének üteme a kihasználási, logisztikai okokra vezethető vissza. Minél jobban kitolódik a külső kerületek felé, annál kisebb problémát okoz a logisztika, a parkolás, a fenntarthatóság. Ma már szemmel láthatóan több zöld rendszámos autó járja az utakat, mint korábban. De hiába ingyenes a parkolásuk és alacsony a fenntartási költségük, sokunk számára még mindig drágák az ilyen járművek. A carsharing ezzel szemben sokoldalúan védi a zsebünket és környezetünket is. Európában már hatvannyolcezer ilyen autó van forgalomban, és csaknem hatmillió felhasználóról beszélhetünk.

HPI Micro RS4 Ford Mustang RTR-X, 1/18-as modellautó

2018.02.28.
A Micro RS4 egy 1/18-as méretarányú, elektromos modellautó, amely az ikonikus, 1969-es Ford Mustang kasztniját hordozza, kialakításában pedig Vaughn Gittin Jr. és a Need For Speed csapata segédkezett. Élethűsége garantált, így számunkra is van esélyünk vezetni ezt az autót, igaz, csak 1/18-as méretben. Doboztartalom A modellünket egy csinos kis dobozban kapjuk kézhez, és kinyitás után egyből láthatjuk is a gyönyörű modellautót. Meghajtás, fedélzeti elektronika Az autó elektromos meghajtással rendelkezik, állandó összkerékhajtással bír, tekercsrugós lengéscsillapítás biztosítja a megfelelően pontos kezelést és irányítást. Mivel gyárilag össze is van szerelve, a karosszériája le van fényezve, és a dobozban minden benne van, ami ahhoz kell, hogy elindítsuk a modellt, egyből hadra foghatjuk! Természetesen fel kell töltenünk a modellt meghajtó akkumulátort, ami ebben az esetben egy 6.0V-os, 1200mAh-es NiMH akkupakk. A távirányítóhoz szükséges 4 darab ceruzaelemet is tartalmazza a készlet, ezeket kell még beilleszteni a távirányítóba, mely egy proporcionális, jó minőségű, 2.4GHz frekvencián üzemelő távirányító. A modellhez két szett felnit és gumit is kapunk. Az egyik egy rendes gumi, míg a másik drifteléshez való. A kerekek cseréje egyszerű, csak felnistül le kell húzzuk az az adott felnit a kerékagyról és feltenni a másikat, és már driftelhetünk, vagy versenyezhetünk is tovább. A meghajtásról egy HPI 180-as motor gondoskodik, a hozzávaló szabályzóval együtt. A meghajtás a kerekekre fogasszíj segítségével jut el. A kormányzásról egy vízálló kormányszervó gondoskodik. A szíjhajtás a direkt meghajtott hátsó tengelytől fut előre az első differenciálműbe, és adja át a hajtást az első kerekek számára is. Nem kell ecsetelni, mennyivel stabilabb és jobban kontrollálható a modellautó vezetése az állandó összkerékhajtással. Az F1 stílusú lengéscsillapító megoldás és a független kerékfelfüggesztés biztosítja a precíz kormányozhatóságot. A gumis kerékszett nem csak beltéri, de kültéri használatra is ideálissá teszi a modellt. Aszfalt, beton illetve szőnyeg vagy parketta? Bármi jöhet, a kis modellünk rendesen fog működni ezeken. Nyilván, a hasmagasság nem teszi lehetővé, hogy földes, egyenetlen talajon használjuk, de a többin megállja a helyét! Ajánlás A fenti, egyszerű üzemeltethetőség, stabil felépítés, és menetkész, mindent tartalmazó gyári kiépítés ideális kezdő modellé teszi a HPI Micro RS4 modellt, bátran ajánljuk első modellnek beltéri és akár kültéri használatra is egyaránt! Beszerzése egy kattintásra van a Modell & Hobby on-line shopjában, itt!

A Suzuki a hibridre alapozza a közeljövőt

2018.02.28.
Európai forgalmának növekedését várja az idén a japán Suzuki Motor autógyártó, elsősorban a SUV modellek sikerétől - írja a jarmuipar.hu.  A Suzuki az idén 280 ezer autót tervez értékesíteni Európában Oroszországot és Törökországot is beleértve, 10 ezerrel többet, mint tavaly – jelentette ki Milánóban Szuzuki Tosihiró vezérigazgató a Quattroroute autóipari magazin által rendezett konferencián. “Fokozatos növekedést irányoztunk elő” – tette hozzá. A vezérigazgató szerint a dízel járműveket hosszabb távon ki fogja szorítani a piacról környezetvédelmi követelmények betartásának emelkedő költsége, az elektromos autók elterjedése azonban jóval lassabb lesz, mint arra sokan számítanak. Szuzuki Oszamu, a konszern mostani vezérének az apja, a Suzuki Motor alapítója pedig úgy látja, hogy 2050-2060 előtt nem kell számítani az elektromos autók tömeges elterjedésére. Szuzuki Tosihiró rámutatott, hogy Európában még messze nem teljesültek az elektromos autók elterjedésének feltételei, ahhoz például, hogy az Európában forgalomban lévő autók felét le lehessen cserélni elektromosra, szerinte 18 atomerőművet kellene építeni a meglévő 78 mellé. A hibrid járművek sokkal ésszerűbb megoldást jelentenek – mondta, hozzátéve, hogy a Suzuki együttműködésre lépett a Toyota autógyárral környezetbarát technológiák, biztonsági rendszerek és informatikai megoldások fejlesztésében, a beszállítói lánc optimalizálásában. A JATO Dynamics autóipari piackutató cég adatai szerint a Suzuki Motor tavaly 240 ezer autót értékesített az Európai Unióban és az EFTA országokban, 21 százalékkal többet az előző évinél. Legsikeresebb modelljei a Vitara és az Ignis voltak 72 ezer és 41 ezer eladott példánnyal - írja a jarmuipar.hu.

Nőtt a magyar járműipar teljesítménye

2018.02.28.
Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 4,5 százalékkal emelkedett, mert  2017 decemberében kettővel kevesebb munkanap volt, mint az előző év azonos hónapjában. 2017 egészében a termelés volumene 4,8 százalékkal nőtt 2016-hoz viszonyítva, amikor mindössze 0,9 százalékos volt a növekedés – erősítette meg második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az ipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított decemberi kibocsátása 1,2 százalékkal haladta meg a novemberit, amikor 2,1 százalékkal csökkent az előző havihoz képest. A múlt év utolsó hónapjában a feldolgozó ipari kibocsátás  0,5 százalékos csökkenésén belül a járműgyártás termelése 4,6 százalékkal nőtt, ezen belül a közúti gépjármű gyártásának volumene 0,9, a közúti jármű alkatrészeinek gyártásáé 8,2 százalékkal emelkedett. A számítástechnikai és optikai cikkek gyártása és a gépipar termelése decemberben 1,4, illetve 22,0 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, az egész évi termelés viszont 8,8, illetve 4,2 százalékkal nőtt. Az élelmiszeripar termelése 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a vegyiparé viszont 10,8 százalékkal zuhant, míg a gyógyszeriparé 15,8 nőtt. Az ipari export volumene tavaly decemberben 1,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A feldolgozóipari export egyharmadát képviselő járműgyártás kivitele 2,8 százalékkal nőtt. A feldolgozóipari export 16 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai 0,2 százalékkal emelkedtek. A gépexport 30,4 százalékkal zuhant decemberben, de az éves export 6,9 százalékkal nőtt az előző évi 14,1 százalékos visszaesés után. Az ipar belföldi értékesítése 0,7, ezen belül a feldolgozóiparé 0,2 százalékkal csökkent 2016 decemberéhez képest. A fogyasztási iparcikkek belföldi eladásai 1,7 százalékkal elmaradtak a 2016 decemberitől, de a tartós fogyasztási cikkek értékesítése 9,7 százalékkal nőtt. A beruházási javak kereslete 7,5 százalékkal meghaladta az előző év decemberit - írja a jarmuipar.hu. A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 2,6 százalékkal kisebb volt 2016 decemberéhez képest. Az új belföldi rendelések 1,9 százalékkal nőttek, ugyanakkor az új exportrendelések 2,9 százalékkal visszaestek. Az összes rendelésállomány 10,8 százalékkal elmaradt a 2016. decemberitől, az export rendelések 12,6 százalékkal csökkentek, a belföldiek 25,1 százalékkal nőttek.

Emelkedett a benzin és a gázolaj ára is

2018.02.28.
Az emeléssel a benzin átlagára 355 forintra, a gázolaj átlagára 364 forintra nőtt. A gázolaj ára legutóbb pénteken változott, 2 forintos emeléssel 359 forintra nőtt. A benzin ára legutóbb múlt szerdán változott, 2 forintos csökkenéssel 351 forintra mérséklődött. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak az egyes töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója