Halálos baleset történt Törtel közelében

2018.12.30.
Eddig tisztázatlan körülmények között 2018. december 30-án 6 óra 51 perckor, a 4611-es út 13+700-as kilométerszelvényében, Törtel külterületén egy személyautó fának ütközött. A rendőrség tájékoztatása szerint az autót vezető 58 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
Címkék: 

Tenisz sorozattal köszön le a Nissan GT-R jelenlegi generációja

2018.12.30.
Nem kevésbé igaz ez a jelenlegi, R35 generációra sem, ami már 2007 óta van a piacokon, mialatt két faceliftet is megélt. Noha nagyon szerettük, itt az ideje, hogy leváltsa egy modernebb változat, hiszen az elektromosított jövővel tartani kell a tempót. Azonban mielőtt végleg elköszönne tőle a japán gyár, egy utolsó szériával még készültek, méghozzá a Grand Slam teniszbajnok Naomi Osaka tiszteletére. A speciális modellek három egyedi fényezésben is rendelhetőek: brilliáns fehér, meteor fekete, illetve az R34 legendás lila fényezésére hajazó „midnight opal” színekben. Bent is tovább színezhető az utastér, egy bézs, valamint egy vörös árnyalattal, míg alap lesz a szénszálas szárny is. Az 50 darabosra limitált szériából sajnos csak Japán kap, de a Nissan már 2020 elejére ígéri az új generációt, amiben egy 3,0 literes biturbó V6, illetve egy vagy két villanymotor dolgozhat majd. Csak győzzük kivárni!

Abu Dhabiban vezettük a győri e-motorokkal szerelt Audi e-tront

2018.12.29.
Prémium autó luxuskörnyezetben. Az Audinál megszokott, hogy prémiumautóit prémium környezetben prezentálja. Ezúttal az Egyesült Arab Emirátusokba szólt a meghívó, annak is a fővárosába, Abu Dhabiba. A decemberi nyárban hamar otthon éreztük magunkat, a Magyarországról érkező újságíró pedig különösen, mert az otthonában készült e-motorokkal szerelt autó volánja mögé ülhetett. Visszapillantó tükör helyett kamera. Az első meglepetés akkor érte, amikor a visszapillantó tükröt szerette volna a saját méretéhez igazítani. Tükör helyett kamerát talált az autó oldalsó szélvédői helyén. A kamera képét az ajtóba beépített érintő képernyő jelenítette meg, ennek segítségével tudtuk a nem létező tükröt beállítani. A második művelet a légkondi aktiválása volt. A 28 fokos melegben az utastér igencsak átmelegedett. A klíma gombját is hiába kerestük, a kívánt hőfokot ugyanis egy másik érintőképernyő segítségével tudtuk szabályozni. Vagyis ha a digitális cockpitot is hozzá számítjuk, legalább öt darab képernyőt számoltunk össze az e-tronban. A kamera képe az ajtóba épített érintőképernyőn. Tablet az egész világ, az autó pedig mozgó számítógép lett – e jelszó jegyében nekivágtunk az Emirátusoknak, hogy felfedezzük az autót, s persze az országot is. Nehéz eldönteni, melyik rejtett több titkot és varázst, mindenesetre az biztos, az Audi e-tron és az Emirátusok a különleges világban igen előkelő helyet foglalnak el. Maradjuk egyelőre az autónál. Az elektromos motorok hangtalanul dolgoznak, amikor a gázra lépek. Az autó villámgyors, a százas tempót 5,7 másodperc alatt éri el, s pillanatok alatt 180 közelében  a sebesség. A mögöttem ülő audis kolléga rám is szól, radar. Ez lesz a tesztvezetés szava, gyakran elhangzik. Az e-tron ugyanis olyan gyors, hogy pillanatok alatt elérné végsebességét, a kétszázat. Az Emirátusokban autópályán 140 km/óra a megengedett sebesség, Tablet az egész világ Nem csak hangtalanul, rázkódásmentesen is autózunk. Ez közösen köszönhető az Audinak és az Emirátusoknak. Előbbi kifogástalan futóművel, utóbbi kifogástalan úthálózattal járul hozzá ahhoz, hogy úgy érezzük, mintha lebegne az autó, s nem betonon száguldanának a kerekek. A homoksivatag kellős közepén egy fotózásra kiválóan alkalmas helyen állunk meg. Körbe járjuk alaposan az autót. Az Audi e-tron hatalmas méreteivel is feltűnést kelt. Hossza kis híján öt méter, egészen pontosan 4901 mm, szélessége 1935 mm, magassága pedig 1616 milliméter. Helykínálata és kényelme megfelel a márka tipikus felsőkategóriás modelljének. A kocsi bőséges helyet kínál öt személynek és csomagjaiknak. A csomagtér 660 liter, ami az e-tront hosszú utazásokra is alkalmassá teszi. Varázslatos táj varázslatos autóval. A szervezők jóvoltából azt is kipróbálhatjuk, hogyan viselkedik az autó terepen. A homoksivatagból kősivatagba irányít az autó navigációja. A kijelölt pálya igazi vesekövet kirázó szakasz. Óriási hepe-hupák között haladunk, az e-tron előtt azonban nincs leküzdhetetlen akadály. Egy újabb innovatív megoldással szembesülhetünk: a műutaktól távol az Audi e-tron szabad magassága gombnyomásra 50 milliméterrel megemelkedik, míg az autópályákon a karosszéria magassága akár 26 milliméterrel is lejjebb kerülhet. Ezen kívül a futómű központi vezérlőegysége milliszekundumnyi időintervallum alatt egyedileg szabályozza az egyes kerekek csillapítását, figyelembe véve az út állapotát, a vezetési stílust és az Audi drive select rendszerben kiválasztott üzemmódot. Különleges terepen is jól vizsgázott az Audi e-tron. A velőt rázó szakasz után újra autópályán autózunk. Sötétedik már, amikor fénybe borul a pálya. Az Emeritásokban kivilágítják az autópályákat, van olaj, van pénz, van energia. Útközben megállunk egy benzinkútnál. Nem csak pihenni, kiváncsiak vagyunk, mennyibe kerül ott a benzin, ahol hatalmas mennyiségű folyékony aranyat rejt a föld. Két dirham, fél euró, azaz körülbelül 160 forint. A benziunkúton van egy imahely is, cipők sorakoznak előtte, jelzik, hogy a belépők előtte lábat mostak. Allahhoz imádkoznak, talán azért is, hogy ilyen olcsó a benzin náluk. Benzinkút Abi Dhabiban: 2 dirham, azaz körülbelül 160 forint a benzin literje. Ha már fogyasztás, akkor az e-tronnál ezt az áram jelenti. Okos megoldással, innovatív technológiával ezúttal sem bántak csínján az ingolstadti mérnönök. Az elektromos szabadidő autó két különböző módon képes energia visszanyerésre. Ha vezető leveszi a lábát a gázpedálról, tolóüzemi rekupációval, ha pedig a fékpedálra lép, fékezéses rekupációval. Az elektromotorok mindkét esetben generátorként működve alakítják át az Audi e-tron mozgási energiáját elektromos energiává. Töltőkábelek a motorháztető alatt. Az e-tron feltöltött állapotban vette használatba a média. A gyorstöltő oszlopoknál akár 150 kW egyenárammal is tölthető. Ez gyakorlatilag harminc perces töltési időnek felel meg. Otthon, saját garázsban is tölthető az autó. Az alapfelszereltség részét képezi a mobil töltőrendszer, amely 230 voltos háztartási dugaszolóaljzaton és 400 voltos három fázisú aljzaton egyaránt használható. És volt-e karácsonyi hangulat Abu Dhabiban? Ott, ahol Jézus születése nem sokat mond. A szállodában ahol laktunk, hatalmas karácsonyfa állt, ember nagyságú karácsonyi dísszel, jászollal. Arabok éppúgy fotózták, mint az európaiak. A főváros amúgy lenyűgöző üzleteiben sem volt fehér holló a karácsonyi dekoráció. Hogy mindez a business része vagy az ide látogató turisták miatt van-e, nehéz eldönteni. Ami viszont tény: Abu Dhabi minden épülete, üzlete, szállodája arról árulkodik, az olajnak köszönhetően hatalmas pénzek vannak errefelé. Csillogás, villogás, ékszerüzletek tucatja, a legújabb luxuasutók az utcákon. Vajon egy olyan országban, ahol az olaj évszázadra előre biztosítja a gazdagságot, van-e jövője az e-mobilitásnak, a fenntartható fejlődésnek? A válasz bármilyen meglepő, igen. Erre példa Masdar City, ahonnan a tesztvezés indult. Abu Dhabi közelében felépítettek egy olyan várost, amely megújuló energiából működik, szinte nulla károsanyag kibocsátás mellett. Feltéve ha kész lesz. Jelenleg épül, a lakások már állnak, lesz kórház, iskola, s minden, ami nélkül nincs város. Van felelős gondolkodás ott, ahol hatalmasak az olajkészletek. S van Ingolstadtban is, ahol megalkották a Brüsszelben készülő e-tront. Nekünk magyaroknak pedig külön öröm, hogy az autó szíve, az elektromotorok Győrben, az Audi Hungariánál készülnek. Bizonyítván, hogy az Ingolstadt-Brüsszel-Győr tengely olyan hatékony, mint az Audi e-tron. Abu Dhabiból Koloszár Tamás tudósította az autoszektor-t.              

Gázolt a vonat a Nyugati közelében

2018.12.29.
Kavalecz Imre azt mondta: egy idős nő halt meg a balesetben. Az érintett vonat utasait a katasztrófavédelmi szakemberek segítségével a Nyugati pályaudvarra kísérték. Közölte: a rendőrség a helyszínelés miatt lezárta mindkét vágányt Kőbánya-Kispest felé. Cegléd felé az InterCity, a távolsági és az elővárosi vonatok jelenleg a Nyugati pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestig közlekednek és onnan is indulnak vissza. Hozzátette: a MÁV-Start és a Budapesti Közlekedési Központ megegyezése alapján a MÁV vonataira érvényes bérleteket elfogadják a metrón Kőbánya-Kispest és a Nyugati között. Szombat délután a velencei vasútállomáson is halálra gázolt egy embert egy vonat.

Az Auditól igazolta át a BMW az új autonóm rendszerek fejlesztési vezetőjét

2018.12.29.
Vukotich felváltja Elmar Frickenstein-t, aki a 2016 májusában megalakult részlegért volt felelős. Elmar márciusban három hónapos átadási fázis után vonul vissza, az automaker értesülési szerint. Vukotich 2018 márciusában, 19 év után hagyta el az Audit. 2017 januárjától kezdve töltötte be az autonóm vezetési rendszerek vezetői pozícióját és még abban az évben az Automotive News Europe Eurostars díjjal tűntette ki a munkáját. Vezetése alatt kifejlesztésre és bevezetésre került a 3. szintű autonóm vezetői rendszer, amelyet nemrégiben a legújabb Audi A8-as modellben mutattak be. A BMW és partnerei, köztük a Fiat Chrysler Automobiles, az Intel és a Mobileye 1300 szakemberrel dolgozik egy automatizált vezetésű technológiai kialakításán. Az idei év elején a BMW bejelentette, hogy 2018-ban 7,96 milliárd dollár összegű ráfordításokkal növeli a kutatás-fejlesztési kiadásait.   Forrás: autonews.com

Új külföldi autóipari cég telepszik meg Nagyváradon

2018.12.29.
Jelentős összegű, ötvenmillió eurós befektetéssel új külföldi autóipari cég telepszik meg Nagyváradon. A francia Sogefi Suspensions leánycége, a Sogefi Suspensions Eastern Europe a tervek szerint a gépkocsik felfüggesztéséhez szükséges alkatrészeket, elsősorban tekercsrugókat gyárt majd a Partium „fővárosában”. A beruházás annak nyomán jöhet létre, hogy a román kormány 104 millió lejes állami támogatást hagyott jóvá a befektetés megvalósításához. A cég többek között a Renault Nissan, a Daimler, a BMW, a VW, a Peugeot Citroen, a Ford és a Toyota számára gyárt alkatrészeket - írja a hirado.hu. Pasquale Collicchia, a Sogefi képviselője elmondta, a csoport jelenleg 36 telephellyel, valamint négy kutatási-fejlesztési központtal rendelkezik. Tavalyi forgalma elérte az 1,67 milliárd eurót. „Egy évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy felfüggesztésgyártó tevékenységünket Kelet-Európában bővítjük egy több mint ötvenmillió eurós beruházás révén” – mondta el Collicchia. Hozzátette, számos helyszínt tanulmányoztak, és végül Romániára esett a választásuk. „Ez az ország geostratégiai fekvésének, a rendkívül kompetitív üzleti környezetnek és a magasan képzett munkaerőnek köszönhető. A nagyváradi ipari parkban ideális helyszínre bukkantunk, ahol hozzáférünk a közműszolgáltatásokhoz, jó a logisztika és alkalmazkodóképes az infrastruktúra. A végső döntést már meghoztuk, ebben a kulcsfontosságú elem a román állami támogatás odaítélése volt, valamint a romániai hatóságokkal kiépítendő partneri viszony” – fogalmazott Collicchia. A Sogefi az Eurobusiness I. nevű nagyváradi ipari parkban építi fel üzemét, erre a célra egy 94 332 négyzetméteres telket kapott. A gyárban több mint kétszázan dolgozhatnak majd. A román kormány összesen öt cégnek ítélte meg az állami támogatást. A hivatalos közlés szerint olyan cégekről van szó, amelyek jelentős gazdasági hatással bírnak majd. Viorica Dăncilă miniszterelnök szerint ennek révén összesen 3300 új munkahely jön létre. Mint elmondta, az öt cégből négy a gépjárműipar területén tevékenykedik, ez az ágazat pedig a bruttó hazai termék (GDP) jelentős hányadát biztosítja, és adói révén jelentős összegekkel járul hozzá az állami bevételekhez.

Izrael űrszondát küld a Holdra 2019 elején

2018.12.29.
Gyerekrajzok Holdra juttatását is tervezik az Izraelben készülő, várhatóan jövő év elején induló űrszondával – jelentette hétfőn a Jediót Ahronót honlapja, a ynet. A Holdra szánt időkapszulába egy CD-nagyságú korongot tettek, tele Izraelről gyűjtött információval. A gyermekrajzok mellett Izrael nemzeti történelmi és kulturális szimbólumait, az 1948-as Függetlenségi Nyilatkozat szövegét, dalokat és imákat, valamint világtörténelmi tényeket küldenek a Holdra - írja az MTI. Az izraeli légiipar SpaceIL nevű nonprofit vállalatának gyártmánya az első izraeli űreszköz. A SpaceIL-t vezető Idó Antebi a lapnak elmondta, hogy az időkapszula a Holdon marad az űrjármű küldetésének végeztével. Mivel nem tér vissza, az elküldött információk előre láthatóan korlátlan ideig a Holdon maradnak, a jövő generációi fogják megtalálni és megismerni azokat. Már néhány hét múlva az Egyesült Államokba, kaliforniai kilövőhelyére szállítják az első izraeli űrszondát az után, hogy összeszerelték és elvégezték a szükséges vizsgálatokat. Holdon való landolást valahol az Apollo 15 és 17 amerikai űrhajók landolásának helyei között tervezik. Utoljára Kína hajtott végre hasonló küldetést 2013-ban, a februárival Izrael lesz a negyedik ország az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Kína után, amely eljut a Holdra. A Beresít, vagyis magyarul Genezis nevű, kerek holdjárónak négy lába van, másfél méter magas és 585 kiló súlyú, melynek kétharmada az üzemanyag. A magánadományozók, főként amerikai zsidó multimilliomosok segítségével megépített űreszköz az időkapszula mellett a Hold mágnesességét mérő készülékeket is szállít majd.

Szilveszter-rali - Mégis cseh siker a jubileumi versenyen

2018.12.29.
A javarészt a Hungaroring területén kijelölt, hat gyorsasági szakaszból álló, több mint 50 kilométeres pálya teljesítése után eredetileg a cseh Bisaha, Tesinsky kettőst hirdették ki győztesnek. Mögöttük a Velenczei Ádám, Szedő Csaba duó lett a második, míg a harmadik helyen az ifjabb Kiss László, Nyirfás Yulianna kettős végzett. A két magyar páros az utolsó gyorsasági szakaszon egyformán 15 másodperces büntetést kapott. Később a cseh duót pályaelhagyás miatt 30 másodperces büntetéssel sújtották, így ekkor Velenczeiéket hirdették ki győztesnek. Estefelé azonban kiderült, hogy egy ízben ők is elhagyták a kijelölt pályát, ezért utólag 15 másodperces büntetést kaptak, így végül mégis a csehek ünnepelhettek. A 20. Szilveszter-ralin hat országból több mint 200 - a magyarokon kívül cseh, osztrák, lengyel, szlovák és német - versenyzőpáros állt rajthoz. A hagyományos óévbúcsúztató ralin a szervezők 11 kategóriában hirdettek győztest, és Garamvölgyi Zoltán főszervező szerint minden szempontból sikerrel zárult a rendezvény. "Köszönjük a közönségnek, hogy komolyabb probléma nélkül meg tudtuk rendezni az eseményt, hiszen több ezer néző volt jelen a helyszínen, és mindvégig nagyon fegyelmezetten, az előírásokat betartva követték figyelemmel a versenyt" - nyilatkozta az MTI-nek Garamvölgyi. Hozzátette, hogy az időjárás szombat reggelre virradóra "nem volt kegyes" a szervezőkhöz, a kijelölt gyorsasági szakaszok nagy részén ugyanis jegesre fagyott a burkolat. "A Hungaroring aszfaltját nem lehet sózni, ezért máshogyan kellett megoldanunk a problémát, ami eredményezett egy kis csúszást a programban, ennek ellenére sikerült időben befejeznünk a programot" - mondta a főszervező.     Végeredmény, Szilveszter-rali (6 gyorsasági szakasz, 52,9 km):     --------------------------------------------------------------- 1. Ondrej Bisaha, Petr Tesinsky (cseh, Skoda Fabia R5) 36:34.1 perc 2. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Skoda Fabia R5) 8.4 mp hátrány 3. ifj. Kiss László, Nyirfás Yulianna (Ford Fiesta R5) 45.1 mp hátrány

Audi motor dolgozik a MOL konténerében a szegedi egyetemen

2018.12.29.
A Szegedi Tudományegyetem, a győri Audi Hungária és a MOL képviselői a volt orosz laktanya – a leendő tudományos park – területén elvégezték az első hivatalos méréseket a Járműipari Kompetencia Központ alapkövével együtt nyáron letett konténerben. A június végi, Szabó Gábor rektor utolsó munkanapjára eső rendezvényen az SZTE stratégiai megállapodást kötött az Audival és a Mollal. Ennek részeként az olajtársaság az egyetem rendelkezésére bocsátotta a speciális motorfékpadot, amellyel a belső égésű motorokat, azok károsanyag-kibocsátását tudják vizsgálni. A berendezés egyaránt használható oktatási és kutatási célokra - a MOL ezzel is támogatni kívánja az egyetem innovációját, az ipari szereplők és az oktatás együttműködését. A jövőbeni járműipari központ első egysége – Nyár végére befejeződött a próbaüzem, majd elkezdődtek a tesztmérések, s mára eljutottunk odáig, hogy élesben, konkrét megrendelés feladatain dolgozzunk – mondta ottjártunkkor Bozóki Zoltán, az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének egyetemi tanára, a motortesztpad-konténer melletti melegedőben. Ami persze iroda, minitárgyaló, teakonyha és szociális helyiség is egyben. Fotós kollégámmal éppen az első éles mérés előtti megbeszélés közepébe csöppentünk, ezen a tanszéki kollégákon túl, részt vettek az Audi és a MOL külön erre az alkalomra Szegedre érkezett szakértői is. Többféle gázolajat hozott bevizsgálni az olajtársaság, ezekkel végeztek nemzetközi szabványok szerinti méréseket. A fékpadot az az ENERGOTEST építette és tartja karban, amely cég egyben tervezte is a Járműipari Kompetencia Központot, közösen egy szegedi csapattal. A fékpad „lelke” az Audi győri gyártósorán készült háromliteres V6-os turbódízel motorja. Négyszögletes kerekasztal az SZTE, az Audi és a MOL szakembereivel – Teszteljük azt a fotóakusztikai mérőműszert, amelyet tanszékünk fejlesztett ki és a munkának már a vége felé járunk – mondta Bozóki Zoltán, hozzátéve, hamarosan elkezdik építeni a prototípust is. Hármas kooperációban jár a motor a közös kutatás-fejlesztésben: az egyetem a műszert adja, az Audi a hátteret, a MOL a gázolajat. – Üzemanyagainkat folyamatosan fejlesztjük, akár nagyobb vevőink speciális igényei szerint is, és ehhez szükségesek ezek a mérések – mondta Baladincz Jenő, a MOL Százhalombattáról érkezett termékfejlesztési vezetője. Hangsúlyozta, vannak laboreredményeik, de ezt itt sokkal életszerűbb mérés. Ezt erősítette meg Perger József is, aki a győri Audinál a járműhajtás, a fejlesztés és a méréstechnika szakmai vezetője. Fékpad az Audi V6-os dízelmotorjával Megtudtuk, Győrben nemcsak motorokat és autókat gyártanak, hanem 2001 óta motor- és járműfejlesztő központot is üzemeltetnek. Az Audi, a MOL és az SZTE együttműködése elősegíti a nemzetközi szintű tudományos eredmények, innovációk iparba történő átültetését. A kutatási programok középpontjában a belsőégésű motorok károsanyag-kibocsátása, az ehhez kapcsolódó mérési technológiák fejlesztése és a szintetikus üzemanyagok kutatása áll. Mialatt az újságíró az elméleti információkat szívta magába, egy kisebb csapat már melegítette az Audi motort a mérőkonténerben. Ifjabb Bozóki Zoltán tanszéki mérnök és Pap Imre egyetemi hallgató meglehetősen szűk helyiségben üldögélve nézegette a temérdek műszert. Megtudtuk, városi autózást szimulálva mérik a károsanyag-kibocsátást, plusz a kormot is – természetesen csak azután, hogy a dízelmotor elérte üzemi hőmérsékletét. Ifjabb Bozóki Zoltán és Pap Imre A MOL és az autóipar Az európai autó- és olajipar előtt ugyanaz a két kihívás áll: megoldást találni a városi közlekedés kedvezőtlen hatásainak csökkentésére és teljesíteni a szén-dioxid-kibocsátási előírásokat. A MOL tudja, hogy csak az autóiparral együtt lehet a környezetet kímélőbb üzemanyagokat fejleszteni. Európában közel negyedmilliárd autó fut, ennek 5 százaléka újul meg évente, így a kocsipark csak 20 év alatt cserélődik ki. Ezzel a tempóval nem érhető el a szén-dioxid-kibocsátás elvárt szintű csökkenése. A cél olyan motorok fejlesztése, melyek a ma még 30-40 százalékos mutató helyett érdemben magasabb hatékonysággal használják fel az üzemanyagot. Fotók: Török János, delmagyar.hu

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója