Magas költségek rontják a világ autóiparának nyereségességét

2018.11.28.
A harmadik negyedévben az EY tanulmánya szerint 2009 óta első alkalommal 3,7 százalékkal 18,4 millióra csökkent a világszerte eladott gépkocsik száma. (A JATO Dynamics adatai szerint 2017-ben 2,3 százalékkal 82 millióra nőtt a személygépkocsi-eladások száma.) A legtöbb autót a harmadik negyedévben a Toyota értékesítette, 2,64 milliót, a második helyet a Volkswagen konszern szerezte meg 2,4 millióval, a harmadik helyre pedig a General Motors került 1,98 millióval. Az autógyárak összesített adó- és kamatfizetés előtti (EBIT) eredménye pedig a július-szeptemberi negyedévben 3,3 százalékkal 19,3 milliárd euróra csökkent.  A jen gyengülésének köszönhetően a Toyota a globális trenddel ellentétben 10,9 százalékkal növelni tudta működési eredményét. A német autógyárak eladásai kevésbé csökkentek ugyan a globális átlagnál, 2,7 százalékkal, működési eredményük azonban 7,6 százalékkal 6,9 milliárd euróra csökkent.  A német autógyártók különösen nehéz helyzetben vannak Peter Fuß, az EY szakértője szerint. Egyrészt azért, mert a már eddig is mintegy 30 milliárd eurós költséget okozó dízelválság utóhatásai nem szűnnek újabb és újabb terheket róni rájuk, másrészt azért, mert hátrányos devizaárfolyam-hatások terhelték meg eladásaikat és bevételeiket. Mindemellett az Egyesült Államok és Kína között fellángolt kereskedelmi ellentétek is csak tovább fokozták a német autógyárak problémáit. Az elektromos mobilitásra való átállás, a mobilitási szolgáltatások, a járműtechnológiai digitalizáció és a vezető nélkül közlekedő járművek kifejlesztésének több milliárd eurós beruházási igénye miatt az EY szakértői belátható időn belül nem számítanak az autógyártók nyereségességének a javulására.  Az ágazatnak hozzá kell szoknia az elmúlt rekordévekben megszokottnál szerényebb nyereségességhez - foglalta össze a tanulmány megállapításait Constantin Gall, az EY autóipari és közlekedési szakértője.
Címkék: 

Jelentősen csökkent az üzemanyagok ára

2018.11.28.
A mérsékléssel a benzin átlagára literenként 356 forintra, a gázolajé pedig 405 forintra esett. A benzin ára legutóbb múlt pénteken változott, átlagára literenként 5 forinttal, a gázolajé pedig 6 forinttal csökkent. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.  
Címkék: 

Lexus UX: így lett a radikális tanulmányból egy különleges crossover

2018.11.28.
Párizsban mutatta be a márka az UX Concept radikális formai tanulmányt, amelyben egy kupé tetővonalát ötvözték egy kemény terepjáró erőt sugalló kiállásával. A tanulmányautóhoz hasonlóan a sorozatgyártott modell esetében is erőteljes a szinergia az autó külső és belső stílusa között. Az UX Concept fejlesztését a Lexus dél-franciaországi formatervező stúdiója, az ED2 végezte.“Azt a feladatot kaptuk, hogy alkossuk meg a crossoverek új fajtáját; egy járművet, amit rendkívüli élmény birtokolni, és valami egészen egyedi dolgot kínál. Sok ötletet tanulmányoztunk át, de a legerősebb inspirációt a ‘Biztonságos, MÉGIS Agilis’ motívum jelentette.” - meséli Stephan Rasmussen, az ED2 karosszéria-dizájnere. Az UX Concept hűen tükrözi a Lexus törekvését, hogy a márka a fiatalabb, a külvilággal aktív kapcsolatban álló nagyvárosi vásárlók minden eddiginél szélesebb rétegét szólítsa meg: “Kiemelt figyelmet fordítottunk a dizájn emberközpontú jellegére. Egy japán építészeti stílus, az ‘engava’ segítségével erőteljes szimbiózist alakítottunk ki az autó külseje és utastere között,” mondta Alexandre Gommier. az ED2 utastér-tervezője. ‘Keresztező’ formatervezés Az UX Concept izgalmas megoldásai nagy hatással voltak Tetsuo Miki vezető formatervezőre és csapatára, akik ebből az alapötletből kiindulva alkották meg az új crossover szériaváltozatát. A Lexus-dizájn három alapelvét, a ‘YET’, azaz ‘MÉGIS’ filozófiát, az ‘emberközpontúságot’ és az ‘úttörő jelleget’ szem előtt tartva hívták életre a ‘Keresztező’ formatervezési módszert, amely a következő kreatív megközelítéseket alkalmazza: 1. Kívül, MÉGIS belül Az ‘engava’ elvei alapján a Lexus dizájnerei arra törekedtek, hogy elmossák a határt az autó külseje és belső tere között. Ez az alapötlet leginkább az UX vezetőüléséből nézve válik érthetővé, hiszen a vezető jól érzékeli a karosszéria külső határait, és így könnyebben manőverezhet a járművel. 2. Kemény SUV, MÉGIS dinamikus autó Azáltal, hogy kombinálták két, egymástól nagyon különböző típus leglátványosabb elemeit  (például a terepjárók erőteljes sárvédő-szélesítéseit a sportkocsik spoilerét idéző hátsó lámpákkal), rendkívül szokatlan stílust alakítottak ki, s ennek köszönhetően egy kifejezetten egyedi megjelenésű crossover született. 3. Robusztus külső, MÉGIS elegáns megjelenés Az erőteljes és látványosan megformált karosszériaelemek különleges egyéniséggel ruházzák fel az UX-et, ami minden egyedisége dacára remekül beleillik a Lexus márka elegáns arculatába. 4. Stílusos, MÉGIS funkcionális Bár a sárvédő-szélesítések szerepe általában az, hogy megvédjék a SUV karosszériáját a kőfelverődéstől, az új UX esetében további szerepet is játszanak: légterelő elemként működve  stabilizálják az autó futását. Ugyanezt teszik a hátsó lámpatestek és a 17 colos könnyűfém keréktárcsák is, amelyek szintén fontos aerodinamikai funkciót töltenek be. 5. A vezető autója, MÉGIS szeretik az utasok A formatervezők kifejezetten ‘vezetőközpontú’ cockpitet alkottak, ám a kabin dizájnját és központi díszítőelemeit úgy alakították ki, hogy magától értetődő kapcsolatot teremtsenek a vezető és az utasok szekciója között. 6. Nyitott hangulatú, MÉGIS biztonságos utastér A mélyen húzódó, robusztus szerkezeti elemek megnyugtató látványt nyújtanak, miközben deréktól felfelé az UX páratlan kilátást és térérzetet kínál.   Mutatós crossover-formavilág, aprólékosan kidolgozott felületek A sorozatgyártású autó bemutatóján az UX vezető formatervezője, Tetsuo Miki elmondta: „Az új UX kompakt karosszériája egy crossover robusztus erejét sugallja. Az autó aprólékosan kidolgozott felületeinek egyszerű, mégis mutatós látványa erőt és dinamizmust sejttet.” Tripla LED fényszórók és jellegzetes Lexus-hűtőrács Miki így jellemezte az új UX orr-részét: “A kompakt felépítésű fényszórók  három LED-egységet rejtenek (ez opcionális), amelyek a nyílhegyet formázó nappali menetfénnyel és a Lexus jellegzetes hűtőrácsával együtt kifejezetten karakteressé varázsolják az autó arculatát.” Áramvonalas LED hátsó lámpatest Az ultra-vékony, egyetlen darabból álló LED lámpatest igazán gyönyörű darab – sőt nemcsak szép, hanem nagy mértékben hozzájárul az autó irányíthatóságához és teljesítményéhez is. “Amikor az autót teszteltük, világosan érezhető volt, hogy a hátsó lámpatestbe épített légterelő lapok javítják a menetstabilitást,” mesélte mosolyogva Miki. Az első UX modellek hamarosan megérkeznek Európába, és az autó már megrendelhető a márkakereskedésekben, az első példányokat pedig várhatóan márciusban vehetik át az ügyfelek.
Címkék: 

4 másodperc alatt százon a Peugeot e-Legend Concepttel

2018.11.27.
Párizsi Autószalon 4. rész. - A Párizsi Autószalon látogatóinak száma idén is átlépte az egymilliós határt, vagyis nemcsak a kontinensen, de világszinten a leglátogatottabb show-k közé tartozik. A Peugeot fokozatos feltámadást mutat az elmúlt éveket tekintve. Tavaly közel 2,2 millió autót adtak el világszerte, ez 10%-os növekedés a számok tekintetében. Az oroszlánosok végre elkezdik kihasználni a logójukban rejlő lehetőségeket, azt a remek dizájnt és vezetési élményre való fókuszálást, amit egy ilyen nemes állattól könnyedén elfogad az ember. A Jaguarnak is jól megy! De a franciák előhúztak még egy legendát az antikváriumból annak érdekében, hogy akinek kevés lenne a díjnyertes 508-as modellcsalád, mint újdonság, az biztosan ne unatkozzon. Az e-Legend Concept egy futurisztikus, elektromos és önvezető autó, amely gyökerei 1954-ig nyúlnak vissza. Formáját elődjétől, az 504 Coupétól örökölte, a klasszikus vonalak azonban csomó modern megoldást és forradalmian új belső teret rejtenek. Az amerikai piacra való visszatérést fontolgatja a márka, nem is lenne rossz húzás máris egy ilyen extravagáns elektromos kupéval bedobbantani. Mert hogy amerikai izomautók szintjén áll az elektromos csoda a maga 4 másodperc alatti 100-as sprintjével. Noha csak 220 km/óra a végsebessége, a WLTP-féle, papíron megadott 600 km-es hatótáv 480 km felett tartható valós körülmények között - mondja a gyár. 25 perc alatt 80%-os feltöltés? Nem rossz... A beltér forradalmian megváltozott. Az önvezető autók térhódításával eltűnik a klasszikus, fix kormánykerék a műszerfalról, erről korábban a thyssenkrupp bemutatóján írtunk. Bele ne akadjon a kezünk, ha ott forog magában, mert az e-Legend éppen önvezető módba kapcsolva rója az utakat. De mi is kezünkbe vehetjük az irányítást, a nagy monitoron megjelenő faberakás könnyedén megváltozhat valami egyedire, ha éppen izgalmas vezetésre vágyik a pilóta dinamikus módba kapcsolva. Egyszóval ügyes húzással támasztanak fel egy legendát a Peugeot-nál, amely az előd sikereire alapozva és kategóriát teremtve, valamint a legmodernebb tulajdonságokkal felruházva jó esélyekkel indulhat a piacon. Érkezett ám 500 megrendelés a 10 napos autószalon alatt, de a standra látogatók közül több mint 8 ezren kértek visszahívást és/vagy további információt a modellekkel kapcsolatban. A kb. 70%-ban dízel autókból álló francia piac is elkezd átalakulni, nagy teret hódítanak a plug-in hibridek, és minden gyártó igyekszik az évi cirka 2 milliós össz eladásokból minél többet kihozni. Mert hogy klímacsúcsot azért rendeznek, de a panelban olajkályhával fűtenek, nálunk már évtizedekkel ezelőtt betiltott permetező szereket és gyógyszereket használnak és nem rendeltetésszerűen autóznak a "csigaevők". A plug-in hibridek között 508 szedánt, kombit és a 3008 szabadidő-autót is megtaláljuk. 2019 második felétől lesznek elérhetők, de emellett az is közös bennük, hogy képesek 100%-ban elektromosan közlekedni, automata váltósak, összekerékhajtásúak is lehetnek, valamint ugyanaz az ultramodern hatású belső tér öleli körbe a pilótát mindhárom esetben. A külcsínt végre 2018-ra hozzáigazították a bármilyen kategóriát alázó műszerfalhoz és belső stílushoz, ami talán keveseket szólított meg egész egyszerűen azért, mert nem volt elég kihívó egy-egy modell külleme ahhoz, hogy rávegye a vásárlókat, ülj be, nézd meg ezt a piszkosul modern hatású belsőt. Egyszerű a sztori, egy kívül szép és belül gagyi autót könnyebb eladni, mint fordítva. 225 vagy 300 lóerőre lesznek képesek a plug-in hibrid Peugeot-k, s az utazás során az összkerékhajtást kedvünkre variálhatjuk. Az elektromos mód 135 km/óráig érhető el, ekkor veszi át a főszerepet a belsőégésű motor. A tisztán elektromos hatótáv a WLTP-ciklus szerint 50 km. Jean-Philippe Imparato márkaigazgató külön kiemelte, egy Peugeot vásárlója szereti a vezetést, az élményeket pedig úgy tudja fokozni, hogy szabadon választhat a vezetési módok között, úgy, ahogyan éppen a kedve tartja. A töltési idők 8-4-másfél óra körül alakulnak annak függvényében, hogy milyen egység táplálja az akkumulátorokat, utóbbi esetben opciós fali töltőről beszélünk. A Párizsi Autószalonon 225 lóerős benzines és 180 lóerős dízelmotorokkal szerelt Peugeot 508 SW-ket és szedánokat nézhetett meg a nagyközönség, amelyek a First Edition jelzőt viselik, fokozva az exkluzivitást. Ezek hazai ára ~10-13 millió forint, amely első hallásra sok, a felszereltséget tekintve azonban árban van. Reméljük, hogy ilyen nagyszerű Peugeot standi, párizsi élmények után tényleg sorozatgyártásba kerül az e-Legend, illetve, hogy a márka felfelé ívelő pályája tovább folytatódik majd, hiszen a maga terén nagyon egyedi ez a gyártó. Párizsi cikksorozatunk tovább folytatódik, Aston Martinokról és a BMW újdonságairól is olvashatnak a látogatók, de a Jaguar standjáról és a japán vonalról is gyűjtöttünk érdekességeket.

Kubica és Stroll is villant a teszten

2018.11.27.
Kubica akcióban Bár a tesztnapon az időeredmények nem mérvadók, azért természetesen minden F1-rajongó végigböngészi az adatokat. Az, hogy Sebastian Vettel volt a leggyorsabb a Ferrarival még nem meglepő, de az már igen: rögtön mögötte ott volt Lance Stroll, aki kedden ült át először a Force India kocsijába. Legalább ilyen izgalmas, hogy az idén a Williamsnél főállást kapó Robert Kubica a tizenkét pilóta közül kilencedik lett a gyengén muzsikáló autóval, és rögtön adott majd három tizedet újonc, ám rendkívül tehetséges csapattársának, George Russell-nek. Kimi Räikkönen a Ferrariból átült a Sauberbe és csak a tizenegyedik időt autózta, igaz, a hírek szerint technikai gondok hátráltatták.
Címkék: 

Elektromos mobilitás lítium-ion akkumulátorok nélkül?

2018.11.27.
14 kutatóintézet - beleértve a német karlsruhei műszaki intézetet és a német légiközlekedési központot, valamint számos egyetemet – dolgozik együtt a FestBatt projektben, hogy a szilárdtest akkumulátorok alapvető működését tanulmányozzák, fejlesszék és működő prototípusokat alkossanak. Az elterjedt lítium-ion akkumulátorokkal szemben, amelyeknek folyékony elektrolit található belsejében, a szilárdtest akkumulátorok fémanyagból készült elektroliton alapulnak. „Ezek a szilárdtest akkumulátorok tűzbiztosak és nemcsak nagyobb tárolókapacitásúak, de feltöltésük is gyorsabb lesz a jövőben” – mondta az egyik professzor. „A FestBatt összesen öt nagy közös projektet ölel fel, ebből három anyagplatformra irányul, kettő pedig metóduskidolgozásra.” A kutatócsoport főleg anyagtudományi területen végez kutatásokat. A tudósok remélik, a begyűjtött információk alapján még inkább ki tudják majd ismerni a szilárdtest akkumulátorokat, és a jövőben optimalizálni tudják a bennük lezajló folyamatokat. A Német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium (BMBF) 6 év alatt 16 millió euróval támogatja a projektet. Korábban már beszámoltunk róla a nyár folyamán, hogy a Volkswagen 100 millió dollárt fektet szilárdtest akkumulátorokba.

Ford Focus Active 2019

2018.11.27.
Galéria képek: 

Ford Focus 2018

2018.11.27.
Galéria képek: 

Megérkezett az első emeletes kocsiszekrény a dunakeszi járműjavítóba

2018.11.27.
A tájékoztatás szerint az új járművek jelentős hazai hozzáadott érték mellett készülhetnek, ugyanis a jelenleg gyártás alatt lévő 11 járműből 8 vonat betétkocsijainak összeszerelésére, a Stadler és a Dunakeszi Járműjavító Kft. stratégiai együttműködése keretében, Dunakeszin kerül sor. Ezen felül 8 szerelvény motorkocsijának és betétkocsijának összekapcsolása, és az összes jármű üzembe helyezése is itt történik. Az emeletes szerelvények összesen 132 darab forgóváza szintén Magyarországon készül, ezek gyártásáért a Stadler szolnoki forgóváz-revíziós központja felel. Forrás: MÁV A közlemény emlékeztet: a nagykapacitású motorvonat beszerzéséről tavaly áprilisban írt alá keretmegállapodást a MÁV-Start Zrt. és a Stadler Bussnang AG. A motorvonatok megvásárlására, azaz eseti szerződések megkötésére és teljesítésére a keretmegállapodás időtartama alatt, annak aláírásától számított nyolc éven belül kerülhet sor. A szerződés összesen 40 motorvonat megrendelésére, lehívására biztosít lehetőséget az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 60,55 milliárd forintos forráskeretéből. Eddig összesen 11 darabot rendelt meg a vasúttársaság. A nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes, emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) vonatok engedélyezett sebessége óránként 160 kilométer. Ezek összekapcsolhatóak a szintén Stadler gyártmányú FLIRT motorvonattal is. A kétszintes motorvonatok a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas utastérrel, WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel rendelkeznek majd.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója