Mick Schumacher feljebb lép

2018.11.27.
Miután megnyerte idén az F3-as bajnokságot, a várokozásoknak megfelelően feljebb lép egy szintet Mick Schumacher. Jövőre ugyanis az FIA F2-es szériájában versenyez majd – ugyanúgy a Prema csapat színeiben, ahogyan az idén. „Ez egy logikus lépés a pályafutásomban, szeretném a technikai tudásomat és a vezetői képességeimet továbbfejleszteni” – írta Facebook-oldalán a pilóta. Forrás: Facebook
Címkék: 

Elaludt a pilóta, majdnem 50 kilométerrel túlrepült a célállomáson

2018.11.27.
Az áruszállító repülőgép, amelynek fedélzetén csak a pilóta tartózkodott, az észak-tasmaniai Devonportból repült a 240 kilométerrel arrébb lévő King Island szigetre november 8-án - írja a BBC hírportálja. A Vortex Air ausztrál légitársaság által üzemeltetett Piper PA-31 típusú gépnek helyi idő szerint reggel 7 óra 15 perckor kellett volna landolnia. "A pilóta azonban elaludt az úton, így a gép 46 kilométerrel túlrepült a King Island szigeten" - áll az Ausztrál Közlekedésbiztonsági Hivatal (ATSB) közleményében. A hatóság nem közölte, hogy a pilóta hogyan ébredt fel, mielőtt visszafordult volna és biztonságban letette a gépet. Neil Hansford repülési szakértő szerint Ausztráliában szigorú szabályok vonatkoznak a pilóták kipihentségére. Hozzátette, szokatlan dolog egy pilótától, hogy elalszik egy ilyen viszonylag rövid repülési távon. Az ATSB vizsgálatot indított az ügyben. A hatóság várhatóan jövőre adja ki az esetről készített jelentését. Tavaly öt ember vesztette életét, miután egy King Islandre tartó gép lezuhant pillanatokkal azután, hogy felszállt Melbourne-ben. MTI

Percenként 28 e-matrica

2018.11.27.
A most 20-25 évesek autósok talán már nem is emlékeznek arra, hogy volt idő, amikor még matricát kellett ragasztgatnia kocsija szélvédőjére annak, aki a hazai autópályákat használta – és ami rosszabb, utóbb, fáradságos munkával le is kellett kapargatni azt az üvegről. Az idén ugyanis már tíz éve annak, hogy bevezették az e-matricát. S ha már évforduló: öt éve alakult meg az autópálya-matricákat értékesítő, ellenőrző és a bliccelőket szankcionáló Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., és ugyanennyi ideje működik a tehergépjárművek számára bevezetett HU-GO útdíjfizetési rendszer. Ennek apropóján adott ötéves összegzést a társaság. Öt év alatt öszesen 15 milliárd kilométert tettek meg a teherautók a hazai fizetős szakaszokon A hazai autópályákat öt év alatt 370 ezer tehergépjármű használta és összesen 15 milliárd kilométert tettek meg – mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) vezérigazgatója. A 3,5 tonnánál könnyebb járművekre, döntően személyautókra 2013 és 2018 között összesen 75 millió darab e-matricát adtak el. Ebből – tette hozzá a vezérigazgató – 52 millió darab, tehát az összes eladottnak mintegy 70 százaléka 10 napos volt. A társaság az e-matrica esetében 1400 kilométernyi gyorsforgalmi úton, a HU-GO-rendszerrel pedig 6900 kilométernyi gyorsforgalmin és főúton illetékes. 75 millió e-matrica fogyott 2013 óta Ekkora forgalom mellett az ügyfélszolgálati és ellenőrzési feladatok is tetemes munkát jelentenek. 2013 óta 900 ezer telefonhívást kezeltek és 460 ezer levelet válaszoltak meg. Öt év alatt 1,7 milliárd „ellenőrzési eseményt” abszolváltak, és csak tavaly 730 ezer ügyben 7 milliárd forint pótdíjat róttak ki. A társaság sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy sokszor, több mint egymilliószor éltek már a közlekedők az úgynevezett „60 perces szabállyal”, vagyis azzal: ha valaki elfelejt matricát venni, akkor az autópályára való felhajtás után egy órán belül büntetlenül pótolhatja mulasztását. Noha a fizetést véletlenül vagy szándékosan elkerülni akaró külföldi tehergépjármű-vezetők szankcionálása rendőrségi hatáskör, a NÚSZ vezérigazgatója utalt arra: egyre hatékonyabb a pótdíjak behajtása. Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) vezérigazgatója A bevételekről szólva Bartal Tamás elmondta, hogy az elmúlt öt évben összesen 1400 milliárd forint folyt be a költségvetésbe. Tavaly 290 milliárd forintot fizettek be a közlekedők, az idén 316 milliárdot várnak, 2022-ben pedig már a 400 milliárd forintot is elérheti a bevétel. A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a NÚSZ bevétele biztosítja a forrást a magyarországi utak felújítására, karbantartására, új utak építésére. A gazdálkodás kapcsán megemlítette: a társaság folyamatosan fejlesztett, informatikai vagyona például ma már eléri a 35 milliárd forintot, Ez egyébként összekapcsolható más állami ellenőrzési rendszerekkel, például a tengelysúlyméréssel, illetve az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszerrel. Bartal Tamás említést tett arról is: a rendszerüzemeltetési költségeik egyedülállóan alacsonynak számítanak Európában. A NÚSZ az értékesítést, az ellenőrzést, a szankcionálást és a fejlesztéseket a bevételek 8-9 százalékából állni tudja, míg például ugyanez az arány Horvátországban közel 40, Csehországban pedig 20 százalék. Mindennek szerepe van abban, hogy a magyar fejlesztés, a magyar modell már a világ több pontján is mintaként szolgál – tette hozzá a vezérigazgató. Az idén 316 milliárdos bevételt vár a NÚSZ Zrt.

Ismét szünetel a forgalom a záhonyi határátkelőhelyen

2018.11.27.
MTI/Nemes János Mint írták, az ukrán fél nem tudja beléptetni Ukrajnába a Záhonynál kilépő utasokat, ezért a magyar oldalon is szünetel az átléptetés. A határszakaszon a beregsurányi, a barabási, a lónyai vagy a tiszabecsi közúti határállomások valamelyikét ajánlja átkelésre a rendőrség. Elindulás előtt érdemes tájékozódni az aktuális várakozási időkről a rendőrségi honlap Határinfó oldalán. MTI

Melyik a csúszósabb: a vizes falevél vagy a hó? A Ford megmérte

2018.11.27.
A havas utak csúszósságáról könnyű volt adatokat gyűjteni, hiszen a Ford már rengeteg autót tesztelt különféle skandináv helyszíneken – csakhogy a levelekkel borított utak csúszósságát eddig még senki sem mérte. A mérnökcsapat ezért sok zsáknyi falevelet gyűjtött, majd a vizes avart szétterítették a vállalat belgiumi próbapályáján. Ezután már csak egy súrlódástesztelő eszközt kellett segítségül hívni, hogy megállapítsák, hogyan viselkednek a csúszós útfelületek, amikor végiggördül rajtuk a gumiabroncs. A tesztek alapján az a meglepő eredmény született, hogy bizonyos helyzetekben a falevelek legalább annyira csúsznak, mint a hó. „A kísérlet talán viccesnek hangzik, pedig rámutat egy fontos problémára” – mondta Eddy Kasteel, a Ford Európa fejlesztőmérnöke. “A legtöbb ember tisztában van azzal, hogy a havas úton le kell lassítani, és fokozott óvatossággal kell vezetni. A falevelekkel borított utakat viszont sokkal kevesebben hiszik veszélyesnek – holott ugyanúgy csúszhatnak.” A csúszás mérőszáma a µ. Minél csúszósabb egy felület, annál alacsonyabb a µ értéke. A tesztek során a levelekkel borított útfelület µ-száma 0,3 és 0,4 közé esett, vagyis ugyanolyan mértékű volt, mint a behavazott utak esetében. Ugyanezek a mérnökök fejlesztették ki a jövő hónapban piacra kerülő vadonatúj Ford Focus Active crossover “Csúszós út” üzemmódját is, amit arra terveztek, hogy javítsa a tapadást a jeges, havas vagy falevelekkel borított utakon. A rendszer rendkívül gyorsan, újra meg újra áthangolja a menetstabilizáló rendszereket, a gyorsítást és a fékezést, hogy megelőzze a jármű megcsúszását, megpördülését, vagy azt, hogy letérjen a vezető által kijelölt nyomvonalról.
Címkék: 

Ivott, ütközött, elhajtott

2018.11.27.
A rendőrségre egy férfi Pallagról tett bejelentést 2018. november 26-án 17 óra körül arról, hogy autójának nekiütközött egy másik gépkocsi, majd az ismeretlen sofőr egy kerítésnek ment és elhajtott. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a balesetet okozó gépkocsit és annak vezetőjét. Az egyenruhások otthonából állították elő a 30 éves debreceni férfit, akinél az ittasság gyanúja is felmerült. A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja az eset körülményeit. A balesetben személyi sérülés nem történt.
Címkék: 

Büntetőeljárás indult a Mátraházánál történt buszbaleset ügyében

2018.11.27.
Az ügy részleteinek, így a baleset okainak és körülményeinek tisztázása szakértő bevonásával zajlik, a munka előreláthatólag hosszabb időt, akár hónapokat is igénybe vehet - mondta Lázár Levente. Jelezte: a gyöngyösi rendőrkapitányságon indult eljárás hivatott tisztázni azt is, hogy helytállóak-e azok a sajtóinformációk, amelyek szerint az autóbusz teljes fékrendszere működésképtelen volt a baleset idején, és ha igen, mi vezethetett a meghibásodáshoz. Forrás: police.hu Korábban a rendőrség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy különjáratú kirándulóbusz, egy nyíregyházi vállalkozás gépjárműve szenvedett balesetet szombat délután a Mátrában. Az utasokkal teli busz a Kékestetőről lefelé jövet, Mátraháza felé tartva tért le az úttestről és csapódott fának. A sofőrrel együtt negyven embert szállított, közülük tizenketten sérültek meg: ketten súlyosan, tízen pedig könnyebben. A sérülteket a mentők a gyöngyösi és a hatvani kórházba vitték, de már valamennyien elhagyták az egészségügyi intézményt.
Címkék: 

Két Lexus meg egy közlekedési lámpa beszélget – ez nem vicc, valóság

2018.11.27.
A balesetek és torlódások egyik leggyakoribb oka, hogy az autósok nincsenek tisztában azzal, milyen akadályok, forgalmi helyzetek, útviszonyok várnak rájuk útvonalukon. A modern gépkocsik vezetőtámogató rendszerei ugyan kiterjesztették az emberi érzékszervek képességeit, de még ezek sem képesek átlátni a házfalakon, észlelni a bukkanó mögött veszteglő, műszaki hibás teherautót, vagy arra figyelmeztetni a sofőrt, hogy a következő utcasarkon egy gyalogos készül átkelni az úton. A Lexus Australia és Queensland állam kormánya által most útjára indított, kétéves kísérleti projekt pontosan az ilyen, rejtett veszélyhelyzetek észlelését célozza a járművek és környezetük közötti (vehicle-to-infrastructure, V2X) kommunikáció megvalósításával. A Lexus két darab, fejlett érzékelőkkel és vezeték nélküli adatátviteli berendezésekkel felszerelt RX 450h F Sport szabadidőjárművet biztosít a kísérlethez. A kooperatív intelligens közlekedési rendszerek (C-ITS) tagjai rövid távú rádiókommunikáció segítségével tájékoztatják egymást pillanatnyi állapotukról; a járművek egymással és a közlekedési infrastruktúra elemeivel (például jelzőlámpákkal) egyaránt képesek információt cserélni. A kísérletben részt vevő Lexus RX 450 F Sport gépkocsik képesek észlelni, ha a közelükben vészfékezést hajt végre egy velük összekapcsolt jármű, vagy ha sebességkülönbség miatt fennáll a veszély, hogy ütköznek az előttük haladó járművel – ez utóbbi funkciót jelenleg kamera és radar alapú rendszerek látják el, a kétirányú kommunikáció révén azonban a gépkocsik jóval hamarabb észlelhetik a kritikus helyzetet. A közlekedési lámpától kapott jelek alapján az autó ki tudja számítani, hogy átérünk-e még a zöld jelzésen; ha nem, időben figyelmezteti a vezetőt, hogy lassítson. Ugyanígy értesítést kap a Lexus, ha egy gyalogosátkelőnél megnyomták a zöld jelzést kérő gombot, így a vezető már azelőtt felkészülhet a gyalogosokra, hogy azok lelépnének az útra. A technológia országúton és autópályán is jó szolgálatot tehet: az autók a biztonsági rendszereiktől kapott információk alapján automatikusan figyelmeztethetik egymást az úton lévő akadályokra, tócsákra, olajfoltokra vagy éppen egy friss balesetre. A rendszerbe kapcsolt autópálya-felügyeleti berendezések a torlódásokat észlelve idejekorán figyelmeztethetik a közlekedőket a lelassult forgalomra. A V2X technológia a sebességhatárok észlelését is új szintre emelheti. Ha rádiójelek tájékoztatják az autókat az aktuális korlátozásról, azzal rugalmasabban és pontosabban kezelhetők a sűrűn váltakozó vagy átmeneti megszorítások – útépítésnél például szelektíven állíthatók be a határok, attól függően, hogy folyik-e éppen munkavégzés vagy sem.
Címkék: 

WLTP: túl a mélyponton

2018.11.27.
Az új WLTP eljárásra való átállás eredményeképpen a Volkswagen Csoport kevesebb járművet adott át ügyfeleinek októberben, mint az előző év ugyanezen hónapjában. Világszerte összesen 846.300 ügyfél vehette át járművét a Volkswagen Csoport valamely márkájától, 10 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. Október hónapban az Európában tapasztalt – az előző évhez viszonyított – 15,6 százalékos visszaesés jelentősen kisebb volt, mint a szeptemberben regisztrált csökkenés. A Dél-Amerikában elért kétszámjegyű növekedés hozzájárult ahhoz, hogy egy alapvetően stagnáló összpiaci környezetben 2,6 százalékkal 8,98 millióra növekedjen a kiszállított járművek száma január és október között. Dr. Christian Dahlheim, a konszern értékesítésért felelős vezetője így kommentálta az eredményeket: „A WLTP átállást illetően Európa már túl van a mélyponton. A pozitív elmozdulás novemberben és decemberben várhatóan tovább folytatódik, hiszen a márkáink továbbra is folytatják modelljeik felkészítését az új menetciklus alkalmazására. Az egész évet tekintve arra számítunk, hogy a kiszállítások éppen meghaladják majd az előző év eredményét.” Európában a helyzet októberben némiképp javult és 295 400 járművet (-15,6 százalék) vehettek át tulajdonosaik ebben a régióban. Oroszország: a 21 300 átadott autó 22,4 százalékkal több, mint az előző évi eredmény. Észak-Amerikában a Volkswagen konszern októberben 79 700 járművet adott át ügyfeleinek, amely az előző évhez viszonyítva 2,4 százalékos visszaesés. Dél-Amerikában a konszern jelentős bővülést regisztrált októberben, itt az előző évhez viszonyítva 19,8 százalékkal több, összesen 54 500 jármű talált gazdára a mút hónapban. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben októberben 7,6 százalékkal 391 600 járműre csökkent a kiszállítások száma. Kínában 365 100 járművet vehettek át tulajdonosaik, amely a korábbi évhez képest 8,3 százalékos visszaesés. Az év elejétől számítva a Volkswagen Csoport 3,4 millió járművet adott át kínai ügyfeleinek, amely 3,4 százalékos bővülés a 2017-es év hasonló időszakához képest.
Címkék: 

Sikeresen leszállt a Marson az InSight robotgeológus űrszonda

2018.11.26.
A május 5-én útjára indított InSight az első űrszonda, amely a Curiosity 2012-es Marsra érkezése óta leszállt a vörös bolygóra. A robotgeológus űrszonda két évre tervezett missziója alatt a Mars mélyét vizsgálja, és megméri a bolygó hőmérsékletét. Az egymilliárd dolláros amerikai-európai misszió kutatásának célja, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány, miként keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi sziklás bolygója, köztük a Föld is. Az Insight a Phoenix és a Viking marsjárók mintájára épült háromlábú leszállóegység, de nem közlekedik, hanem stabilan egy helyben áll. A landolás helyét, az Elízium-síkságot (Üdvözültek hona) 22 helyszínből választották ki a NASA tudósai, a helyszín egy teljesen sík térség a marsi egyenlítőtől északra. "Egy jó landolási hely kiválasztása a Marson olyan, mint egy jó otthon kiválasztása, az elhelyezkedésen van a hangsúly" - közölte korábban Tom Hoffman, az Insight Project menedzsere a NASA pasadenai Jet Propulsion Laboratóriumában. - Nemcsak egy biztonságos helyre volt szükségünk, hanem egy munkahelyre is, ahol majd öt méter mélyre lehatolhat az HPR robot - tette hozzá. A landolási helynek világos helyszínnek kell lennie, és elég melegnek ahhoz, hogy a napelemek működése biztosított legyen. Ezért összpontosítottak az egyenlítő környékére, és választották ki a 130 kilométer hosszú és 27 kilométer széles ellipszis alakú térséget a síkság nyugati szélén - magyarázta Hoffman. Ez a hely mintegy 600 kilométerre van a NASA Curiosity marsjárójának 2012-es landolási helyétől. Az Insgiht űrszonda 20 óra 47 percekor hatolt be a Mars ritka légkörébe mintegy 19 800 kilométeres sebességgel,két perccel később az űrszonda védőpajzsának hőmérséklete elérte az 1500 Celsius-fokot. A súrlódás által lelassulva, egy hatalmas ejtőernyő és retrorakéták segítségével hat és fél perc alatt tette meg a 112 kilométernyi utat a Mars felszínéhez, ahová mintegy óránkénti nyolc kilométeres sebességgel érkezett meg. A landolás után néhány perccel megérkezett az űrközpontba az első fotó a vörös bolygón álló és működő űrszondáról. Az InSightot két mini műhold kíséri, amelyeken keresztül kommunikálni lehet az űrszondával. Egy 2008-as animációs film két szereplője alapján a Wall-E és Eve nevet kapták a műszerek. A két aktatáska méretű CubeSat (kockaműhold) mini műhold néhány ezer kilométerre volt a Marstól, amikor az InSight megérkezett. Wall-E és Eve ugyanazon a rakétán indult a földről, mint az InSight. A CubeSat típusú műholdak mindig osztoznak a rakétán, mivel túl kicsik és kevésbé jelentékenyek ahhoz, hogy indokolt legyen az önálló kilövésük. A műholdak mintegy 10 ezer kilométeres távolságban követték az InSightot a Mars felé tartó 483 millió kilométeres útján, hogy elkerüljék az összeütközést vagy a veszélyes helyzeteket.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója