Részeg török miatt sérült meg egy magyar autós Ausztriában

2018.06.29.
A 27 éves, Bécsben élő török állampolgár az autópályára a forgalommal szemben hajtott fel. Körülbelül két kilométert autózott a forgalommal szemben, amikor összeütközött egy magyar állampolgár által vezetett autóval. Mindkét autó összetört, mindkét autós megsérült, kórházba szállították őkwet. A szonda a török sofőrnél ittas állapotot jelzett, jogosítványát a helyszínen bevonták, s közlekedés veszélyeztetése és ittas járművezetés miatt eljárás indult ellene. Az orf.at jelentése szerint a vétlen magyar autós 46 éves, a magyar határ felé tartott, amikor a török vele szemben hajtott. A magyar alkohol tesztje negatív volt. A magyar határ felé reggel hat óráig csak egy sávon haladt a forgalom – írja az osztrák közszolgálati televízió és rádió honlapja.
Címkék: 

A volánnál: Görbicz Anita világhírű kézilabdázó

2018.06.28.
Anita, emlékszel rá, hogy a szüleidnek milyen autója volt? Hogyne. Volt Ladánk és Trabantunk is, mindegyiket nagyon szerettem. Vágytál- e arra, hogy saját autód legyen? Amint megszereztem a jogosítványt, azonnal szerettem volna saját autót, de erre azért kicsit várni kellett.   Sportolóként mikor kaptál először kocsit?  Egy Audi Q7-est kaptam először a klubtól, amikor 2006-ban elkezdődött az együttműködés az ETO KC és az Audi Hungária között. Azóta már sokszor cserélte a kocsikat az Audi. Melyik modellbe szerettél bele?  Minden Audi modell nagyon tetszett, de Q7-esnél azért nehéz jobbat találni. Most egyébként nagyon tetszik az új A7-es is. Mi volt a leghosszabb út, amit kocsival megtettél, s hova? Régebben gyakran vállalkoztunk hosszabb túrákra is, de amióta Boldizsár kisfiam megszületett inkább repülünk. Horvátország és Olaszország szerepel a leghosszabb túrák között. Most milyen Audit vezetsz? Jelenleg egy háromezres fekete Q7-est. Mi alapján választasz: forma, szín, sebesség, erő? Elsősorban a forma az, ami elnyeri a tetszésem. Volt-e valamilyen különleges autós élményed? Egyszer az Audinak köszönhetően vezethettem egy Lamborghini Aventadort, ami fantasztikus, leírhatatlan élmény volt. Mit jelent számodra a sebesség?A magyar DTM-futamon, a német túraautók bajnokságán láttunk tiszteletkört vezetni. Érdekel az autósport? Igen, kedvelem a gyors és elegáns autókat, de nem vagyok egy versenyző típus. Szeretem a gyors autókat, viszont nem vagyok egy gyorshajtó. Mit szólsz ahhoz, hogy megjelentek az önvezető autók az utakon? Egyrészről jó, hiszen akár előnyöket is hozhat az új technológia, másrészt most nehezen tudom elképzelni, hogy hagyjam azt az autót vezetni, amiben én ülök, mert nagyon szeretek vezetni. Mi a közös az Audiban és a kézilabdában? Az Audi egy prémium gyártó, kiváló termékekkel, ahol a megbízhatóság,  a sportos elegancia, és az újító technológia nagy hangsúlyt kap. Hasonlóak a kritériumok egy kézilabdásnál is, legyen erős, gyors és megbízható a pályán. Hogy telik a nyarad? Köszönöm szépen, remekül. Idén először Iváncsik Tamással közösen egy kézilabda tábort szerveztünk, már várom nagyon, hogy a gyerekekkel foglalkozzak. Utána azért a pihenésre is jut idő, és a családdal elutazunk valahova. Hova mentek nyaralni? Még nem döntöttük el Ottóval (párja Vincze Ottó egykori válogatott labdarúgó- a szerk.)  de szívesen indulunk útnak, akár a Q7-esemmel is.  

Az első öt hónapban 22,4 százalékkal nőtt Romániában a járműgyártás

2018.06.28.
A román autógyártók és importőrök egyesülete (APIA), valamint a romániai gépkocsigyártók egyesületének (ACAROM) adatai szerint a Dacia az idei első öt hónapban 145 215 járművet gyártott, ami 1,6 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz mérten. Látványos növekedést ért el a Ford, amely két és félszer több, 58 770 járművet gyártott tavalyhoz képest. Hasonló mértékben növelte exportját is az amerikai gyártó. A Ford tavaly szeptemberben kezdte el gyártani Craiován az Ecosport hobbiterepjárót, amely iránt nagy a kereslet. A Ford májusban jelentette be, hogy egy 200 millió euró értékű beruházás nyomán egy másik modellt is gyártani fog a dél-romániai üzemében, de még nem lehet tudni, hogy melyik modellt és mikortól. A román autópiac is gyors ütemben nő, az új autók eladása az első öt hónapban csaknem 29 százalékkal, 70 358-ra bővült, ami az elmúlt tíz év legjobb eredményének számít. Májusban 18 505 új autót értékesítettek Romániában, ami szintén az elmúlt tíz év legjobb havi eredményének számít. Az importált használt autók forgalomba helyezése öt hónap alatt 8,1 százalékkal, 197 ezerre csökkent. Az APIA becslése szerint azonban az idén is várhatóan nagyságrendileg ugyanannyi, mintegy félmillió importált használt járművet helyeznek forgalomba a tavalyi 520 ezer után. (mti)

Volvo: hamarosan indul az amerikai gyártás

2018.06.28.
„A Charleston-i gyárnak köszönhetően az Egyesült Államok lesz a harmadik otthonunk” – jelentette ki Håkan Samuelsson Volvo vezér. A gyár idén ősszel kezdi meg működését, az új S60 sportlimuzint fogják az új üzemben gyártani. A CEO az egyik slágermodellel Amikor 2010-ben, az akkor Európában még teljesen ismeretlen Geely megvásárolta a nagy hagyományokkal rendelkező, de örökké veszteséges svéd gyártót, sokan féltették a Volvo-t. Persze nem volt más választás, a Ford komoly anyagi nehézségekkel küzdött, kénytelen volt megválni veszteséges márkájától. Érdekesség, hogy mai szemmel szinte nevetségesnek tűnik a svéd gyártóért kifizetett 1,3 milliárd euró. A svéd vezérigazgató szerint mára bebizonyosodott, hogy az akvizícióval mindenki jól járt: A Geely nagyon jó tulajdonos lett, ami gyakorlatilag a teljes ellentéte annak, amire annak idején számítottunk. A Volvo helyzetét persze bonyolítja, hogy a Geely nem is olyan régen a Daimlet tulajdonosa is lett, de a svédek egyelőre pozitívan állnak egy esetleges márkák közötti együttműködés elébe.  
Címkék: 

Július elsején indul a káosz

2018.06.28.
Az autópálya Győr-Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 28-as és a 40-es kilométerszelvények közötti 12 kilométeres szakasz egybefüggő, új burkolatot kap a várhatóan 140 napig tartó felújítás alatt - közölték.  (a kép csak illusztráció) A kivitelezés ideje alatt a Budapest felé vezető oldalon a forgalom a leálló- és külső sávon haladhat, míg a Győr felé vezető oldalról egy sávot átterelnek a főváros felé vezető oldal belső sávjára. A Hegyeshalom felé vezető oldalon a belső vagy a külső sávot használhatják majd a közlekedők. (mti)

Beszélgető Jaguarok

2018.06.28.
A közutakon zajló kísérletek annak a 7,1 millió fontos költségvetésű projektnek a keretében zajlanak, amelynek célja létrehozni az Egyesült Királyság első, teljesen összekapcsolt infrastruktúráját, előkészítve az autonóm mobilitás feltételeit.  Az M40, M42, A45 és A46 utak több mint 64 kilométeres szakaszát szerelik fel vezeték nélküli technológiák korábban soha nem alkalmazott kombinációjával (DSRC, 3/4G mobil hálózat, WiFi és üvegszálas hálózat), így biztosítva, hogy a járművek folyamatos kapcsolatban legyenek egymással és az infrastruktúrával. Az önjáró gépkocsik biztonságos, széles körű bevezetésének alapfeltétele, hogy a járművek összeköttetésben legyenek egymással és környezetükkel (ezt nevezzük V2X-nek.) A legmodernebb csatlakoztatott technológiai megoldások egyéb járműszenzorokat kiegészítve lehetővé teszik a jármű számára, hogy „messzebb lásson”, és képes legyen más járművekkel, az infrastruktúrával, a gyalogosokkal és a hálózattal „kommunikálni.”  Például ha egy, látótávolságon túl közlekedő jármű fékezni kényszerül, erről a mögötte haladó gépkocsi is értesül, ami segíthet elkerülni a balesetet.  A rendszer hagyományos és autonóm közlekedés esetén is működik, ezzel minden helyzetben nagymértékben javítja a közlekedés biztonságát. „Az önvezető autók előnyeinek maximális kiaknázása érdekében meg kell értenünk a támogatásukhoz szükséges infrastruktúrát.” – mondta Colin Lee, a Jaguar Land Rover kapcsolódási menedzsere. „A kapcsolódás révén nem csupán az önvezető autók valósága felé teszünk egy fontos lépést, de azt a platformot is megteremtjük, amin keresztül a következő évek során mind több hálózatba kapcsolt biztonsági funkciót kínálhatunk ügyfeleinknek. A világ legkiválóbb tudományos és autóipari szakembereivel dolgozunk együtt, és alig várjuk, hogy a projekt a tesztelés következő fázisába léphessen.” A Jaguar Land Rover olyan intelligens, hálózatba kapcsolt funkciókat fog tesztelni, mint elektronikus vészfék-világítás (EEBL), a megkülönböztető jelzést használó jármű figyelmeztetés (EVW), valamint az útjavítás figyelmeztetés (RWW) és a forgalmi helyzet figyelmeztetés (TCW) fedélzeti kijelzése (IVS.) A UK CITE csak egyike azoknak a csatlakoztatott és autonóm mobilitási projekteknek, amelyek abban nyújtanak segítséget a Jaguar Land Rovernek, hogy szolgáltatások mind bővebb választékát kínálja az ügyfeleknek, változatlanul élvezetes és biztonságos vezetési élmény mellett. A projekt részét képezi a vállalat azon célkitűzésének, hogy a kapcsolódáson keresztül olyan önvezető gépkocsit fejlesszenek, amely a lehető legtöbb valós helyzetben, közúton és terepen egyaránt megállja a helyét.

BKK: hétfőtől tilos munkanapon napközben a Népligetben parkolni

2018.06.28.
A közlemény szerint a döntés a zöldterületet károsító parkolási gyakorlat visszaszorítása érdekében született. A tiltás nem vonatkozik a BKK és a Volán járataira, a taxikra, a Főkert járműveire, a kerékpárosokra és az engedéllyel rendelkezőkre, az esti és a hétvégi rendezvények idején pedig a behajtás továbbra is biztosított - írták. A BKK a parkoláshoz a Népliget helyett a környéken található Népliget P+R parkolót, a KÖKI Terminál P+R parkolót és a nemrég kialakított várakozási övezetekben lévő parkolóhelyeket ajánlja.(mti)

Új Opel Combo

2018.06.28.
Az új Opel Combo sokféle változatban áll rendelkezésre: lesz köztük 4,40 méteres rövid, illetve 4,75 méteres hosszú kivitel – mindkettő két- vagy háromszemélyes fülkével –, és tágas, duplafülkés öt személynek. Kompakt méreteit meghazudtoló, akár 4,4 köbméteres raktere felülmúlja legtöbb vetélytársáét a szegmensben, teherbírása eléri az 1.000 kilogrammot, és akár 3440 milliméter hosszú tárgyakat lehet belepakolni. Fuvarozó vállalkozásoknak döntő előny, hogy a raktérpadló a hátsó kerekek között is elég széles euro raklapok elhelyezéséhez: még a rövid karosszériájú verzióban is kettő fér el. Hosszú tárgyakat, például faléceket pedig az opcionális, felnyitható „zsiráftetőn” lejtősen kidugva lehet elvinni. Egyedülálló a kategóriában a szenzorvezérlésű túlterhelésjelző, amely gombnyomásra mutatja, hogy mennyit lehet még berakni. Ezekhez járul a csúcstechnika, illetve a vezetést, a tolatást, az utas- és teherszállítást megkönnyítő, biztonságossá és komfortossá tevő akár 19-féle asszisztensrendszer. A kívánságra beépített állandó tolatókamera menet közben „digitális visszapillantóként” működik, nagymértékben javítva a kilátást a tetőig pakolt járműből, vagy a zárt furgonból. Az utasoldali tükörben elrejtett másik kamera a holtteret szünteti meg, ami főképp városi forgalomban előnyös, például jobbra kanyarodáskor. Felszerelhető a Combo a szintén új, érzékelős oldalvédelemmel is, hogy ne kelljen bosszantó és drága koccanásoktól, meghúzásoktól tartani. Kis sebességnél figyelmeztet, ha akadályt (oszlop, fal stb.) súrolna a kocsi oldala, mielőtt nekimennénk. Akiknek arra van szükségük, hogy munkajárművük sárban, homokon vagy hóban is jól boldoguljon, megrendelhetik a fronthajtásos Combóhoz az adaptív IntelliGrip kipörgésgátlót, illetve a speciális „építkezési” csomagot, amelynek tartalma 30 milliméterrel nagyobb szabad magasság, első-hátsó stabilizátor és nagyobb kerékméret. A célba vezető legrövidebb utat modern, Apple CarPlay- és Android Auto-kompatibilis infotainment-rendszerek mutatják meg: az opcionális Multimedia Navi Pro áttekinthető, nyolccolos színes érintőképernyőről kezelhető.

A legjobb magyar Mercedes Sprinter

2018.06.28.
Ritka szerencsés csillagzat alatt született Kiss Norbi kétszeres Európa Bajnok, hatszoros magyar bajnok autóversenyző és Mercedes marketing együttműködése. Valószínűleg ennek első és legfontosabb oka, hogy a legendás fiatal sportoló és a legendás régi autómárka pont akkor és pont úgy találkozott ahogy az a legmegfelelőbb, egy jó kezdethez. Kiss Norbi sikerei csúcsán két egymást követő évben szerzett Európa bajnoki győzelme után szerződött a német Tankpool 24 Mercedes versenycsapathoz. A Mercedes legfontosabb hazai importőre a Pappas autó pedig éppen komoly máig tartó modell offenzivában volt, amely érintette a csillagos márka luxus autóit, sport autóit és tehergépjárműveit egyaránt. Meg voltak tehát a marketing szinergiák. A Magyarországon rendkívül népszerű, de egész Európában ismert, nyelveket magas szinten beszélő, kitűnő megjelenésű sikeres sportoló szinte olyan volt, mintha legyártották volna reklám arcnak a Mercedes számára.  Képre kattintva galéria nyílik! Tehergépjárműveknek jobb reklám nem nagyon kell mint egy kamion Európa bajnok. Sportautóknak jobb reklámot nem nagyon lehet elképzelni mint azt a valakit, aki egyedüli magyarként tesztelhette versenykörülmények között a DTM gyári versenyautóját. Egy luxusautó kényelméről kevés ember tud többet és hitelesebbet mondani mint az, aki az egész kontinenst keresztül-kasul vezeti azért, hogy elmenjen azokra a versenypályákra, ahol gyakran végül ő vezet a leggyorsabban.  Képre kattintva galéria nyílik! Mindez csak arról jutott eszembe, hogy kilátogattam a Kamion EB hungaroringi futamára, ahol Kiss Norbi Mercedes versenykamionjával szemben ott sorakoztak egymás mellett a csillagos márka legújabb teherautói és AMG sportautói. Készítettem is Norbiról néhány fotót, mert feltétlenül megörökítendőnek éreztem ezt a ritka harmóniát ahol hiteles egy szponzor, a szponzoráltja nagy számú rajongói körében és hiteles egy szponzorált, szponzora színeiben, logoival. Valószínűleg a Kiss Norbi Mercedes Pappas együttműködést tanítani fogják a marketing tankönyvek. Mert a Kiss Norbi sok százezer, ha nem milliós nagyságrendű magyar rajongója bizonyosan közelebb került e kapcsolat által a kedvencét szponzoráló márkával. Az is aki nem tud venni AMG GT-t csak A vagy B osztályt, az is aki nem tud új Sprintert venni csak használtat. Az már csak a hab ennek az együttműködésnek a tortáján, hogy - mint Kiss Norbitól megtudtam - a Pappasnál nem csak nagyon profik de igazán jó fejek is. Az őt szeretők számára közismert állatvédelmi törekvéseit is szimpátiával figyelik és büszkék rá. De Norbi azt is elmondta, hogy ugyan ez a helyzet versenycsapatánál a legendás Mercedeses mérnökök által alapított Tankpool 24-nél. Sőt, a Mercis verseny csapatának egyik vezetője még állateledel adományt is küldött Norbi alapítványának a Macskaárvaháznak. Hát lehet ennyi véletlen egyszerre? Nem hiszem! Ez több annál, ez maga a marketing a négyzeten.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója