A Volkswagen-csoport platform modellt alkalmaz a jövő eredményeinek eléréséhez

2021.03.19.
A Csoport új platform ütemterve a következő négy elemből áll: hardver, szoftver, akkumulátorok és töltés, melyeket természetesen mobilitási szolgáltatások egészítenek ki. A Volkswagen-csoport ennek révén csökkenti a bonyolult megoldások számát, kihasználja a méretgazdaságosságot és a márkák közötti szinergiákat, és felgyorsítja a Csoport már megkezdett átalakulását. A jövőbeni technológiákba történő befektetések biztosítása érdekében a Csoport továbbra is fő tevékenységére összpontosít, és megerősíti pénzügyi alapjait. Ebben az összefüggésben Herbert Diess, a Volkswagen AG vezérigazgatója az elmúlt adózási év pénzügyi eredményeinek bemutatóján elmondta: „Az elektrifikáció és a digitalizáció minden eddiginél gyorsabban és radikálisabban változtatja meg a járműveket, így a méretgazdaságosság mindkét kérdés szempontjából kritikus kérdést jelent. Platform ütemtervünk még jobb helyzetbe hoz minket ahhoz, hogy kiaknázzuk a Csoport összes lehetőségét. Összevonva márkáink erőforrásait még gyorsabban tudjuk bővíteni jövőbeni technológiáinkat, és maximalizálni tudjuk az azokból profitáló emberek számát.” Az új modul rendszerű elektromos hajtáskoncepcióval (MEB) a Volkswagen rendelkezik az iparág egyik legerősebb, teljesen elektromos platformjával. Jelenleg ezt a platformot világszerte bővítik, Európában, Kínában és az USA-ban is gyártják. A Volkswagen Csoport 2022-ig 27 MEB-alapú modellt fognak kínálni. Ezenkívül már a következő évben a Csoport piacra dobja első, a Premium Platform Electric (PPE) alapú járműveit, jobb gyorsulással, nagyobb hatótávolsággal és rövidebb töltési időkkel. Az évtized közepére a Csoport kifejleszti a Scalable Systems Platformot (SSP), a teljesen elektromos, teljesen digitális és nagymértékben skálázható járműplatformok következő generációját, amelyre ezután minden márkájú és szegmensű modell építhető. A fedélzeti digitalizáció és az új szoftverek terén a Volkswagen arra törekszik, hogy az elkövetkező években szinergia hatásokat érjen el az összes márkán belül. Mindez a Car.Software-Org. által szállított VW.OS operációs rendszeren alapul, amelyet 2020-ban hoztak létre. Az 1.2-es verzió a PPE-ben fog megjelenni, míg a 2.0-ás verziót az SSP-vel később az egész Csoportban bevezetik. Addigra az autókba épített szoftverek fejlesztésének házon belüli részesedése várhatóan a jelenlegi 10 százalékról 60 százalékra emelkedik. A Car.Software-Org. emellett fejleszti az önvezetés, az adat alapú üzleti modellek és az új mobilitási szolgáltatások technikai alapjait. A továbbiekban a Volkswagen az akkumulátorok és a töltés terén is átfogó platform stratégiát folytat: 2023-tól kezdődően a Csoport egységes akkumulátor cellát vezet be, amelyet az egész világra ki fog terjeszteni. 2030-ig az egységes akkumulátor cellát a Csoport márkák elektromos járműveinek mintegy 80 százalékába fogják beépíteni. A Volkswagen, így akár 50 százalékkal csökkenti az akkumulátor cellák költségeit a belépő szintű szegmensben, és akár 30 százalékkal a volumen szegmensben. Az akkumulátor cellák iránti kereslet kielégítése érdekében a Volkswagen és partnerei az évtized végéig hat, összesen 240 gigawattóra kapacitású cella gyárat építenek Európában. A Csoport a nyilvános gyorstöltő hálózat bővítését is ösztönzi Európában, Kínában és az USA-ban. Az új platform ütemterv negyedik eleme a mobilitási és egyéb szolgáltatásokat foglalja magában. Ide tartoznak többek között a MOIA ride pooling szolgáltatások, a WeShare autómegosztási ajánlatok és a Volkswagen Bank rugalmas előfinanszírozási szolgáltatásai. Szolgáltatási kínálatának fejlesztésével a Volkswagen megszerzi a rendszerrel kapcsolatos szakértelmet, amelyet szükség esetén a partnerekkel fejleszt. Herbert Diess: „A Volkswagen az új platformok tekintetében éllovas lesz a digitalizált környezetben is. A felvázolt tervünk egyértelműen meghatározza, hogyan lehet ezt elérni, lehetővé téve, hogy felgyorsítsuk átalakulásunkat egy szoftvervezérelt mobilitási vállalattá.  Új összetételű igazgatósággal és szilárd pénzügyi alapokkal indulunk meg erre az útra. A 2020-as válság alatt elért jó teljesítményünk további lendületet ad számunkra. ” Áttekintés: A Covid-19 kihívásai ellenére, a 2020-as pénzügyi év sikeresen lezárult A Volkswagen február végén már közölte a Csoport elmúlt pénzügyi évének legfontosabb adatait és 2021-re vonatkozó kilátásait. A tegnap közzétett éves jelentés részletes adatokat mutat be a márkák és a régiók üzleti teljesítményéről. Frank Witter, a Csoport pénzügyi és informatikai igazgatótanácsának tagja elmondta: „A Volkswagen-csoport 2020-ban a Covid-19 járvány által támasztott folyamatos kihívások ellenére 2020-ban is bebizonyította erejét. A pénzügyi eredményeink jelentősen meghaladták 2020 tavaszán a világjárvány csúcsán meglévő várakozásainkat. Nagyon elégedettek vagyunk azzal, hogy a járvány ellenére a Volkswagen-csoport teljesítette stratégiai célját, hogy még több cash-flowt generáljon, ami több mint 10 milliárd euró 2020-ban. ” Kína, a legfontosabb piac, gyorsan helyreállt, és a válságban stabil bázisnak bizonyult. Az ott képviselt összes csoportmárka pozitív eredményeket ért el. Dél-Amerikában a Cég piaci részesedése új rekordot ért el, és több mint 14 százalékra nőtt. A Csoport a jövedelmezőség visszatérésére számít a folyó pénzügyi évben. Öt évvel a dízelválság után a Volkswagen számos új, az amerikai piacra szabott modellel tért vissza Észak-Amerikába. Európában az elektromos járművek értékesítése az ID.3 1st Edition bevezetését követően meredeken emelkedett. Az elektromos járművek aránya Nyugat-Európában 10,5 százalékára nőtt (2019: 1,9 százalék). A Volkswagen-csoport tehát Nyugat-Európában a teljesen elektromos szegmensben az első helyen áll, mintegy 25 százalékos részesedéssel. Az Európában a CO2-flotta-kibocsátás csökkentésében elért jelentős haladás ellenére a Csoport kis mértékben, de 0,8 g / km-rel túllépte a kibocsátási határértéket. Ez az érték frissített számításokon alapul, összehasonlítva a januárban közölt előzetes adatokkal. A végleges eredményeket az EU még az év folyamán közzéteszi. A tárgyévben a Csoport várhatóan megvalósítja a CO2-célt Európában a villamosított járművek jelentősen növekvő részaránya miatt. 1 millió elektromos jármű szállítását tervezik idén Működik a Volkswagen nagy elektromos offenzívája, 2020-ban a Csoport több mint megháromszorozta a teljesen elektromos járművek értékesítését. A Csoport célja, hogy legkésőbb 2025-ig az elektromos mobilitás globális piacvezetője legyen. Ennek érdekében a Társaság mintegy 46 milliárd eurót tervez befektetni az elektromos mobilitásba és flottájának hibridizációjába a következő öt évben. 2030-ra a teljesen elektromos járművek aránya Európában akár 60 százalékra is emelkedhet. A Csoport nem volt hajlandó elkötelezni magát a belső égésű motorok kivezetésének végleges dátuma mellett, tekintettel az elsődleges energiafelhasználás és a szabályozási feltételek regionális különbségeire. Arno Antlitz új pénzügyi igazgató bemutatja a következő évek menetrendjét A 2021-re vonatkozó, már közzétett kilátásaiban a Volkswagen-csoport arra számít, hogy üzleti tevékenysége még inkább helyre fog állni az előző évhez képest - feltételezve a Covid-19-járvány sikeres visszaszorítását. A következő évekre a Volkswagen-csoport jövedelmezőségének további javítását tűzte ki célul, hogy az értékesítés működési megtérülését visszaállítsa a 7-8 százalékos célra. Az értékesítés folyamatos fellendülése, valamint a megnövekedett költség fegyelem hozzájárul ehhez a folyamathoz. A fix költségek (a kutatás-fejlesztés és a capex kivételével) 2023-ra várhatóan mintegy 2 milliárd euróval, azaz 5 százalékkal csökkennek a 2020-as szintről. A cél az anyagköltségek 7 százalékos egyidejű csökkentése. A Csoport azt tervezi, hogy az autóipari divízió K + F és capex arányát egyenként körülbelül 6 százalékra csökkenti. Ezen kívül a szinergiákat szélesebb körben kell kihasználni a Csoport egészében, és a Csoporton belüli pénzügyi irányításnak a jövőben a márkák, valamint az elektromos, a szoftveres és a mobilitási platformok mátrixán kell alapulnia. Arno Antlitz, aki jelenleg az AUDI AG igazgatóságának pénzügyi és jogi ügyekért felelős tagja, és április 1-jén Frank Wittert követi a Csoport pénzügyi igazgatójaként, kijelentette: „Célunk a Volkswagen-csoport ambiciózus átalakítása szilárd pénzügyi alapokon. Elsősorban az erőforrások és a tőke elosztása és átirányítása a villamosítási, digitalizációs és mobilitási szolgáltatások felé. Másodszor, a jövedelem és a költség oldalon olyan intézkedések meghozatalával szeretnénk biztosítani és megerősíteni pénzügyi alapjainkat, melyek lehetővé teszik számunkra a jövő technológiáiba történő befektetéseket.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Spekuláció kizárva: csak egy kérdőív kitöltése után vásárolhatnak az érdeklődők a Toyota hipersportautójából

2021.03.19.
A hosszú távú világbajnokság (WEC) új szabályrendszere értelmében a korábbi LMP1-es királykategóriát a Hypercar széria váltja fel, amelyben kvázi közúti autók fognak versenyezni egymással. Az előírások értelmében minden gyártó homologizációs szériát köteles előállítani autójából. A Toyota esetében ez a GR010 HYBRID versenyautóhoz megjelenésében és technikájában egyaránt közel álló, de annál is erősebb, ezer lóerős GR Super Sport lesz, amely várhatóan már 2022-ben piacra kerülhet – félelmetesen magas, 2,8 millió dollárosra becsült áron. Az autóból minimum húsz darabot kell gyártania és eladnia a Toyotának, ám a csillagászati ár miatt ez a minimum várhatóan a maximum is lesz: a japán Hypercar ezzel a világ egyik legritkább és legdrágább, következésképpen legértékesebb és legkívánatosabb autójává válik. Egy ideális világban kizárólag a versenyautók és/vagy a Toyota iránt szenvedéllyel rajongó milliomosok rendelnének maguknak az autóból, a valóság azonban ennél kiábrándítóbb: ilyen helyzetekben törvényszerűen megjelennek  a hiénák, akik a keresleti piacot kihasználva jelentős haszonnal adnának túl a szerencsésen megkaparintott autón. A Toyota ezt minden lehetséges módszerrel szeretné elkerülni, ezért a gyár részletesen felméri a jelentkezők autóbolond mivoltának mértékét. A márka japán weboldalán keresztül elérhető részletes kérdőív megkéri az érdeklődőket, hogy sorolják fel a birtokukban lévő, nagy értékű sportautókat, kezdve a kedvenceikkel. Tudni szeretnék, hogy van-e vagy valaha volt-e a reménybeli vevő tulajdonában Toyota 2000GT vagy Lexus LF-A, hogy milyen sokat használja ezeket az autókat, és évente hány alkalommal vezeti őket versenypályán. Az érdeklődők esetleges nemzetközi autóversenyzői engedélyére is rákérdeznek, továbbá megkérik a jelentkezőt, árulja el, milyen célból szeretne GR Super Sportot vásárolni. Ez utóbbira adható, lehetséges válaszok között nem szerepel a gyors haszonszerzés reménye, mégsem hisszük, hogy a Toyota ezzel a kérdőívvel száz százalékban ki fogja tudni zárni a spekulátorokat az eladásokból. Fordítva már annál inkább: így könnyebben rátalálhatnak azokra a potenciális ügyfelekre, akik méltó gazdái lehetnek a Toyota autóipari mérföldkövének. Fotó: Toyota További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Éhesek a lovak Bécsben, dobozokban kérnek zöldséget a fiákerek

2021.03.19.
Bécs egyik tradicionális közlekedési eszköze a fiáker. A ló vontatta kocsi a turisták kedvenc közlekedési eszköze – volt. A pandémia kitörése óta a lovak az istállóban vannak, a tulajdonosok pedig bevétel nélkül otthon tengődnek. A lovakat etetni kell, állatorvosi vizsgálatnak alávetni. Bécs városa úgynevezett takarmánycsomaggal támogatja a lótartókat, havi 250 eurót kapnak lovanként, ez azonban nem elég a takarmányozásra. Fotó: Facebook/Wiener Fiaker - Fa. Paul Ezért a fiákerek úgy döntöttek, az állatbarátok segítségét kérik. Dobozokat helyeztek ki, amelyben elsősorban zöldséget és gyümölcsöt várnak. Főleg almát és sárgarépát, ami a lovak kedvence. "A bécsieknek nem csak lehetőségük van a fiákereket és lovaikat támogatni, hanem a romlásnak induló vagy már nem hibátlan gyümölcsöt és zöldséget megmenthetik a kidobástól" - mondta a kezdeményező  Paul és Riding Dinner társaság tulajdonosa.  A dobozokat napközben felállítják, este kiürítik, majd tisztítás után újra kihelyezik.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Szülei szeme láttára a saját autójuk gázolt halálra egy kisgyermeket

2021.03.18.
A család óvodába vitte a nagyobbik lányt Hannoverben. Négyen ültek a kocsiban, elől a 32 éves apa, mellette a 30 éves anya, hátul a 4 éves kislány és a 18 hónapos kisfiú. Megérkezéskor az anya kiszállt a két gyerekkel, amikor az autó eddig ismeretlen okból mozgásba lendült és elütötte a 18 hónapos gyereket. A helyszínen megkezdték újraélesztését, majd kórházba szállították, ott azonban belehalt sérüléseibe. A kocsi volánjánál a gyerek apja ült. A rendőrség vizsgálja a tragédia okát –írja a müncheni lap. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Expó nálunk 2. Adó duplázta az autók árát

2021.03.18.
Az 1905-ös szalon  Forrás: Királyi Magyar Automobil Club Jubiláris Évkönyve Az 1901-es első budapesti autószalonra olyannyira özönlöttek a népek, hogy a tervezett négy napos nyitvatartást egy hétre hosszabbították. A siker ellenére a következőre 1905-ig kellett várni, igaz, a városligeti Iparcsarnokban megrendezett expónak már léghajózási osztálya is volt, hála az egyre divatosabb sportnak, mely új távlatokat nyitott az utazáshoz. Akkoriban nagy reményeket fűztek az egeket hódító és a repülőgépnél csendesebb közlekedési eszközhöz, melynek elég volt néhány négyzetméternyi felszállóhely. Vélhetően nem annyira a benzingőzös uraknak szólt, mint inkább az asszonyokat akarták a rendezvényre csábítani az autós virágkarnevállal. A férfinépeknek ott volt az immár nemzetközire bővült gépjármű kollekció, melyen a magyarok mellett megjelentek az osztrákok és franciák is. 1918-bann, az Árumintavásár részeként mutatkozhatott be ismét a járműipar és közlekedés. Profilváltás az járműiparban A második budapesti szalon után nagyobb szünet következett, mert az I. világháború nem csak a kiállítási naptárt írta át, de a járműgyártókat profilváltásra is kényszerítette: csodás kocsik és motorbiciklik helyet katonai teherautók és lövegek készültek. Az emberi tragédiák és a háborús károk után következett Trianon, melynek keretében további veszteség érte az országot: jelentős területi csonkítás keretében elveszett ipari termelési értékének hatvan százaléka és piaca is jelentősen szűkült. A háború utáni száguldó infláció ideiglenesen meglódította a keresletet, mert mindenki igyekezett szabadulni az értéktelenedő koronától, sokan áruba mentették pénzüket. A felpezsdülő, ám inkább csak látszat konjunktúra arra ösztönözte a kereskedőket, hogy ismét közösen jelenjenek meg a nagyközönség előtt: az 1922-es Árumintavásáron természetesen ott parkoltak az autómárkák legújabb modelljei is. Mentőöv hitelből 1923-ban a háborús jóvátételi bizottság hozzájárulásával a gazdaság megmentését szolgáló hitelt vehetett fel Magyarország. A rövid és hosszú lejáratú kölcsönök után 1924. február 21-én a jóvátételi bizottság elfogadta az ország pénzügyi szanálásának tervét. Egy évvel később ismét önálló autókiállítást rendeztek Budapesten. A Városligetben a külföldiek mellett magyar márkák is bemutatkoztak. 1925 május 23-tól június 3-ig az Iparcsarnokban 84 cég jelent meg termékeivel. A megnyitón a rendező Királyi Magyar Automobil Club és a Magyar Automobil Kereskedők Országos Egyesületének vezetői fogadták a prominens vendégeket. Reimann Gyula és gróf Andrássy Sándor elnökök kalauzolták Horthy Miklós kormányzót és József főherceget. Természetesen megjelent a politikai és gazdasági élet színe java, több miniszter, főkapitány, püspök. Iparcsarnok, 1924                                            Forrás: fortepan/Holló Krisztina Beszédes szavak A díszsátorban a KMAC elnöke, gróf Andrássy Sándor a díszvendégek üdvözlése után a következő beszédet intézte a vendégekhez: „A közönség nagy része még ma is bosszantó luxusnak és a könnyen szerzett jövedelem fitogtatására szolgáló járműnek tekinti az automobilt. Arra kevesen gondolnak, hogy a világháború sorsa a marnei csatával dőlt el és ezt a személyszállító automobilok segélyével nyerték meg a franciák. (A csapatszállításra bevetett francia taxikra utalt a szónok.) Egy pillantás a nyugati államok statisztikai adataiba, meggyőzhet bárkit, mily fontos szerepet visz az automobilizmus, ezen államok gazdasági életében. … ...Nem luxus az automobil és Csonka-Magyarország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy az automobilizmussal járó kereseti és munkaalkalmat megnehezítse, sem nem annak kultúrhatását. Dicséretére válik a magyar automobilipar és kereskedelemnek, hogy súlyos helyzete dacára a klub által kitűzött cél szolgálatába állott és költséget, fáradtságot nem kímélve, a klubbal karöltve megrendezte a kiállítást.” Prominens vendégek a megnyitón Forrás: Királyi Magyar Automobil Club Jubiláris Évkönyve Kormányzói válasz Horthy Miklós kormányzó így reagált a Club elnökének beszédére: „Elszigeteltségünk kezd engedni merevségéből. Lassan kezdjük felvenni a régi kapcsolatokat, sőt, a régiek mellett új kapcsolatokra is teszünk szert. Miután törekvésünk arra irányul, hogy bekapcsolódjunk a nagy gazdasági hálózatba, s ezen a téren igen jelentősnek tartom az automobilizmust, amely már eddig is komoly erőforrása Magyarországnak. Ez a dolog nem megy egyszerűen. Fokról-fokra magunknak kell kivívni azt a pozíciót, amelyet el akarunk érni s erősen bízom benne, hogy kitartó munkával a becsületes törekvést siker fogja koronázni. Kívánom, hogy ez a siker minél előbb következzen be és mindazok, akik részt vettek az automobilkiállítás megrendezésében, reményeiben ne csalódjanak.” Reimann Gyula belvárosi autószalonja           Forrás: Régie Renault Alfától Studebakerig A klubalapító és a Magyar Automobil Kereskedők Országos Egyesületének elnöke Reimann Gyula maga is szakmabeli volt. Üzleteiben Delage, Renault és a Rolls-Royce autókat kínált, de írásaiban nem rejtette véka alá kritikus véleményét az autókat sújtó adókkal kapcsolatban: „Nálunk az automobilizmus fejlődését még mindig meggátolja egyes körök sokszor tapasztalható felfogása, hogy az autó luxuscikk, s ezért aki autót vásárol, az fizessen oly vámokat és adókat, amelyek valóban a középosztály számára, majdnem hozzáférhetetlenné teszik az autót. Elég, ha például felhozzuk, hogy egy autó, amely Párizsban 50-60 millió koronáért kapható, nálunk a vámok és adók folytán több, mint 120 millióba kostál...” Reimann komoly területet bérelt az általa forgalmazott márkáknak az Iparcsarnokban, ahol kiállított még az amerikai Buick, Oakland, Packard és Studebaker, valamint a francia Citroën, Delage, Berliet, Chenard & Walcker, az olasz Alfa Romeo, Diatto, Fiat és Pirelli, a német Bosch és Mercedes, a belga Minerva, valamint a cseh Laurin&Klement. A hazai járműipart a Rába és a Magyar Általános Gépgyár képviselte, a motorkerékpárosokat a Méray. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Romániában 15 százalékkal csökkent a járműgyártás

2021.03.18.
Januárban és februárban összesen 77 803 autót gyártott a francia Renault tulajdonában levő Dacia és az amerikai Ford a romániai üzemeiben. A Dacia 39 988 járművet szerelt össze, a Ford 37 815-öt.   Februárban a járműgyártás 18 százalékkal esett vissza a tavalyi második hónaphoz mérten, a két gyártó 39 372 autót állított elő. Februárban a Dacia alig ezerrel több autót gyártott, mint a Ford, hiszen az előbbi 20 179 járművet szerelt össze, míg a Ford 19 093-at.   Tavaly 10,67 százalékkal csökkent Romániában a járműgyártás, a Dacia és a Ford összesen 438 107 járművet szerelt össze dél-romániai üzemeiben. Tavaly a koronavírus-járvány vetette vissza a termelést, az idén az elektromos félvezetők hiánya kényszerítette rövid ideig működésük felfüggesztésére a romániai autógyártókat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Újabb testkamerákat tesztel a BKK

2021.03.18.
A tesztelésbe a jegyellenőrökön kívül az utaskoordinátorokat is bevonták, így az utasok nemcsak a villamosokon, a trolibuszokon és a kisföldalattin, hanem már a metróállomások belépési pontjain is találkozhatnak testkamerás BKK-munkatársakkal - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Mint írták, az eszközök megítélése változó, de az érintettek többségében elfogadják és hasznosnak találják az alkalmazását. Testkamerát a közlekedési ágazat több hazai szereplője is használ, tapasztalataik kedvezőek. Az utasok az ellenőrzés során nagyobb készséget mutatnak az együttműködésre, egyúttal csökken a konfliktushelyzetek kialakulásának veszélye. Az elmúlt években több olyan eset is napvilágra került, amelyben a közösségi közlekedést igénybe vevő ügyfelek és a BKK jegyellenőrei között kialakult nézeteltérés okát utólag nehéz volt rekonstruálni. Az ilyen helyzeteket is egyértelműbbé teszi, ha a testkamera által készített felvétel objektív bizonyítékkal szolgál a panaszok utólagos kivizsgálásához - olvasható a BKK közleményében. Emlékeztettek, a BKK jegyellenőrei - első lépésként - január 28-tól három nemzetközi gyártó eszközeit kezdték tesztelni. Ekkor elsősorban kiemelt fővárosi vonalakon, az 1-es, a 4-es és a 6-os villamoson, valamint a kisföldalattin használták a különböző testkamerákat, később azonban bővült az érintett járatok köre. A BKK reményei szerint a tesztidőszak, majd a sikeres beszerzési eljárás lefolytatása után a leginkább megfelelő testkamerákat működtetheti majd, amelyek a munkatársaknak a legkényelmesebb használatot biztosítják, valamint az utasok körében is kedvező fogadtatásra találnak - olvasható a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Bemutatták Michelisz Norbi új versenyautóját

2021.03.18.
A világoskék-piros-sötétkék fényezés a WRC versenyautóra utal, és a Hyundai motorsport modellcsaládjának egységét fejezi ki A három WTCR szezonból eddig kettőn lett világkupa-győztes autó a Hyundai i30 N TCR, így az új változattól is sikereket vár a Hyundai és Andrea Adamo csapatfőnök. Az utcai szériaautón látható új, karakteres nappali fénnyel rendelkező fényszórók a versenyautón is megjelennek, ezen kívül a TCR gép orra szögletesebb lett, és a lökhárítója is megváltozott. Amióta az i30 N TCR első példányait leszállították az ügyfél csapatoknak 2017 végén, ez a versenyautó mérce lett a TCR kategóriában, amiről főleg Gabriéle Tarquini és Michelisz Norbert világkupa-győzelmei tehetnek. De a WTCR-en kívül is még 12 különböző bajnokságban győztek ilyen autóval öt kontinensen, a típus futamgyőzelmeinek száma meghaladja a 180-at. Megváltozott a hűtőmaszk, a lökhárító és a fényszóró is Természetesen az alapok – a jó balanszú futómű, a merev karosszéria, az erős, kétliteres turbómotor, a hatfokozatú szekvenciális váltó – változatlanok maradtak a 2021-es verzión is, a külsőn kívül inkább apró technikai finomítások történtek. Az új i30 N az európai versenyszezon kezdetén lesz először látható, többek között Michelisz Norbi is ilyennel próbálja majd visszaszerezni a világkupát a WTCR mezőnyben. Az i30 N TCR volt a Hyundai első TCR autója, azóta azonban bemutatták a hasonló technikára épülő Veloster N TCR-t és az Elantra N TCR-t is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Halmozta: ittasan, eltiltás alatt vezette a forgalomból kivont autót

2021.03.18.
A 19 éves férfivel szemben alkoholszondát alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezik érvényes vezetői engedéllyel és eltiltás hatálya alatt vezetett, valamint a gépkocsit korábban kivonták a forgalomból.   Illusztráció: police.hu A jogsértőt előállították további mintavétel céljából a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették. Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja, valamint több szabálysértés elkövetése miatt folytatnak eljárást a férfi ellen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója