Hosszú várakozás alakult ki a röszkei autópálya-határátkelőhelyen

2019.08.04.
Szabó Szilvia elmondta: a teljes kapacitással üzemelő átkelőhelyen a személygépkocsiknak mindkét irányban négy órát kell várakozniuk. Az autóbuszoknak Szerbia felé három-, Magyarország irányába egyórás a várakozási idejük. Az utazók Szerbia felé, vagy onnan belépésre Csongrád megyében választhatják a tiszaszigeti, az ásotthalmi és a röszkei közúti határátkelőhelyeket, amelyek 7 órától 19 óráig fogadják az utasokat - közölte a szóvivő. A határátkelőhelyek nyitvatartásáról és az ott várható várakozási időkről a www.police.hu oldal határinfó rovatában, valamint a rendőrségi útinformációs rendszer (rutin) mobil applikáció segítségével tájékozódhatnak az utazók.

Tänak átvette a vezetést, Meeke kiesett Finnországban

2019.08.04.
Ott Tänak 16,4 másodperces előnnyel zárta a Finn-rali szombati napját, így jó esélye van arra, hogy vasárnap megismételje tavalyi győzelmét. A Toyota észt sztárja mögött Esapekka Lappi áll a második helyen, 12,4 másodperccel megelőzve a pénteken még első helyen álló Jari-Matti Latvalát. Szombaton délelőtt az első két gyorsasági után még úgy tűnt, hogy folytatódik a négy élen álló pilóta elképesztően szoros csatája, a három toyotás mellett a citroënes Lappi volt még versenyben az első helyért, őket mindössze tizedek választották el egymástól. Azonban a harmadik szakaszon, a Kakaristo nevűn minden megváltozott egy hatalmas, emberi fej méretű szikla miatt. Egy közepesen gyors, negyedik fokozatban vehető balkanyarban az út szélén, a külső íven volt ez a bizonyos kő, amelynek Latvala és Meeke is nekicsúszott a Yaris WRC bal hátsó kerekével. Az összetett állást vezető finn autóján eltörött a felni és durrdefektes lett a kerék, a foszló gumi a karosszéria bal hátsó részét is teljesen lebontotta, Latvala összesen 14 másodpercet vesztett. Az előző szakaszt még megnyerő Meeke még nála is sokkal rosszabbul járt, ugyanis az ütéstől azonnal kitört autója bal hátsó futóműve, így az északír versenyzőnek fel kellett adnia a küzdelmet. Vasárnap azonban még időbüntetéssel visszaállhat, hogy pontokat szerezzen a Power Stage-en. Tänak ekkor vette át a vezetést ismét, és már nem is engedte ki a kezéből a nap végéig, összesen három gyorsaságit nyert meg a nyolcból. „Remek napunk volt, délelőtt nagyon keményen kellett nyomni a gázt a csapattársaim tempója miatt, de délután már kicsit visszavehettem, és csak arra kellett ügyelnem, hogy ne hibázzak. Remek, amikor van lehetőség egy kis lélegzetvételre. Tegnap és ma délelőtt az időkülönbségek gyakorlatilag a nullával voltak egyenlők, ez megváltozott délutánra” – nyilatkozta az észt a nap végén. Délelőtt úgy tűnt, a 2017-es győztes, Esapekka Lappi feladja a küzdelmet az első helyért, de délután ismét begyújtotta a rakétákat, és két gyorsaságit megnyerve megelőzte Latvalát, és feljött másodiknak. Szombaton délután már egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az igazán nagy csata mostantól a negyedik helyért zajlik a Finn-ralin. A két Hyundai versenyző, Andreas Mikkelsen, Craig Breen mellett a hatszoros világbajnok Sébastien Ogier küzdött a pozícióért, utóbbi egész nap betegen vezetett, így az is csoda, hogy tartotta a többiek tempóját a Citroën C3 WRC-vel. Hármuk között szinte gyorsaságiról gyorsaságira változott a sorrend, csak másodpercek választották el őket. A nap végén Mikkelsen 2,6 másodperccel állt Ogier, és további 6 másodperccel Breen előtt. A világbajnokság esélyesének számító Thierry Neuville szombaton sem tudott előrébb jönni az összetettben annak ellenére, hogy jobban érezte magát a Hyundai i20 WRC-ben, mint pénteken. Jelenleg hetedik a versenyben, csak a két fordost tudja megelőzni, Teemu Suninent és az újonc Gus Greensmith-t. Vasárnap már csak négy gyorsasági vár a mezőnyre, az össztáv 45,74 kilométer lesz. A verseny legnagyobb ugratóit tartalmazó Ruuhimäki gyorsasági második futásra lesz a Power Stage, itt a leggyorsabb öt versenyző bónusz pontokat szerezhet.   Az állás szombat este: 1 Ott Tanak, M.Jarveoja Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 2h08m49.4s 2 Esapekka Lappi, J.Ferm Citroen Total WRT Citroen 16.4s 3 Jari-Matti Latvala, M.Anttila Toyota Gazoo Racing WRT Toyota 28.8s 4 Andreas Mikkelsen, A.Jager Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 50.5s 5 Sebastien Ogier, J.Ingrassia Citroen Total WRT Citroen 53.1s 6 Craig Breen, P.Nagle Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 59.1s 7 Thierry Neuville, N.Gilsoul Hyundai Shell Mobis WRT Hyundai 1m19.3s 8 Teemu Suninen, J.Lehtinen M-Sport Ford WRT Ford 2m05.3s 9 Gus Greensmith, E.Edmondson M-Sport Ford WRT Ford 4m09.7s 10 Kalle Rovanpera, J.Halttunen Skoda Motorsport Skoda 6m33.5s  
Címkék: 

Robert Kubicától kapott vezetéstechnikai tanácsokat Vogel Adrienn

2019.08.04.
A Forma-1 Magyar Nagydíj helyszínén, a Hungaroringen találkozott a lengyel Orlen két támogatott versenyzője. Vogel Adriennt csapata, a Roger Racing Team tulajdonos-vezetője, Jobbágy Ákos is elkísérte előbb a Williams boxába, majd a motorhome-ba is, ahol a csapat mindkét pilótájának bemutatták őket.  “Amint kiderült, hogy közünk van a versenyzéshez, Kubica azonnal leült hozzánk, hogy beszélgessünk. Csillogó szemmel beszélt a raliról, a magyarországi ralifutamok gyorsasági szakaszait kőkeménynek nevezte. Kiderült ugyanis, hogy nemcsak a WRC-t, hanem például az itteni futamokat is folyamatosan figyeli, és teljesen lenyűgözi, hogy a magyarok milyen gyorsaságikon, milyen elképesztően nagy átlagsebességgel mennek. Meséltünk neki az ERC idei évadzáró fordulójáról, a Nyíregyháza-raliról, amit a magyarországi Monte Carlo ralinak nevezett el, a várhatóan télies időjárási körülmények miatt. Élmény volt hallgatni, amilyen részletességgel és átéléssel beszélt raliautói műszakai adatairól is” - osztotta meg a találkozó részleteit Jobbágy Ákos.  A 2011-ben súlyos ralibalesetet szenvedő Forma-1-es versenyző a jelek szerint még a jobb keze épségébe kerülő karambol ellenére is imádja a ralit, de a pályaversenyzéssel kapcsoaltban is voltak szakértő tanácsai Vogel Adriennek.  “Kíváncsian kérdezte, milyen sorozatokban és milyen autókkal indultam. Azt mondta, készüljek fel, ha egyszer összkerék meghajtású raliautóba ülök, többé nem is akarok majd mást vezetni. Kaptam tanácsokat ahhoz, hogy raliban, murvás gyorsaságikon mi lehet az eredményes taktika. Orlen-támogatott versenyzőként természetesen jól ismeri az Orlen kenőanyaga, a Platinum által szponzorált Kia Platinum Cupot is. A Pirelli versenyabroncsaival kapcsolatban is adott tippeket, alig várom, hogy kipróbálhassam, amiket javasolt” - mesélte sejtelmesen a beszélgetésről Vogel Adrienn. A 2017-ben az Év Női Autóversenyzőjének választott Vogel Adri és a Forma-1-es autóversenyző Robert Kubica találkozásának augusztusban lesz folytatása. Vogel Adrienn pedig a rövid nyári szünet után augusztus 23-25-én az Ózd-Salgó Rallye-n a Kia Platinum Rally Cup, majd egy héttel később a Kia Platinum Cup csehországi versenyén indul.   

Versenypályán kormányoszlop nélkül

2019.08.04.
A nürburgringi 24 órás versenyen debütált az első versenyautó, amelybe nem kerül kormányoszlop. A Schaeffler Paravan Technologie Audi R8 LMS GT3-as versenyautója irányításáról úgynevezett steer-by-wire megoldás gondoskodik, vagyis elektromos jelet továbbít a kormánykerék a kerekek felé, ez alapján zajlik az irányítás. Az ilyenfajta, jövőbe mutató megoldást bővebben tárgyalja alábbi cikkünk. A steer-by-wire kormányzás teszteléséhez ideális környezetet jelent egy versenyautó, amelyben a jelterjedés gyorsasága, az információ gyors továbbítása és hatékony feldolgozása, a zavaró tényezők kiszűrése fontos - egy lépéssel közelebb kerülve az önvezető autózáshoz.

Anyukám is érteni fogja – A túl őszintén hirdetett autó

2019.08.03.
Szomorú családi esemény kapcsán került eladósorba egy Daewoo Kalos 1.4 S. A hagyatékként ránk maradt autót nem ismertem, de mivel az én reszortom lett az eladás, végeztem rajta egy gyors állapotfelmérést, mielőtt áruba bocsátottuk volna. A kocsi állapotát őszintén leírtam a hirdetésben, majd beáraztam a kocsit, amely így a legolcsóbb lett az adott évjáratban. Daewoo Kalos A Kalos és a (Chevrolet) Aveo amolyan testvérmodellek. Amikor a Daewoo-ból Chevrolet lett, olyan öszvérmegoldásokat is láttunk, mint nagybátyám autóján, mert a csomagtartón Daewoo Aveo felirat van. A forgalmi engedélyben persze továbbra Kalos szerepel, mint ahogyan a díszléc emblémáján is. Az autó eléggé minimalista, a klímaberendezésen kívül elektromos ablakemelők vannak benne gyárilag, a már akkor is „kötelező” szervokormányon kívül – amit persze még akkor is extraként lehetett kérni hozzá. Az akkoriban a koreai autókra oly jellemző plüss kárpiton ülhetünk, ami az általam vártnál sokkal tartósabbnak bizonyult: 100.000 km után is vállalható állapotú. Sajnos megsérült az eleje Lássuk be, sokat ront egy használt autó összképén, ha törött. Ennek az autónak a bal első rész sérült, ami érintette az első lökhárítót és a motorházfedelet, de a bal első sárvédő is deformálódott egy kicsit. Tanakodtunk a családban, hogy helyre kellene-e állítani eladás előtt, de ez végül elvetettük, nem kifejezetten anyagi okokból. A helyzet az, hogy a kocsi műszakija idő közben lejárt, és a legegyszerűbb megoldásnak azt tűnt, hogy ideiglenesen kivonattuk a forgalomból. Javítás nélkül úgysem menne át a műszaki vizsgán, javíttatni pedig a családban senkinek sincs érkezése, nem is biztos, hogy megéri már nekünk, arról nem is beszélve, hogy 2-3 hónap a jellemző bekerülési idő egy javítóműhelybe. Matt lámpák A nap UV sugarai, a gépi mosás és ki tudja, még mi kikezdik a fényszórók műanyag burkolatát. Persze lehetne polírozni rajta akár házilag is, de ez megint egy legalább fél napos kitelepülés, sok munka és árnövelő hatása kétséges. A vészhárító cseréhez úgyis szabaddá válik majd az egész terület, akkor a polírozás is hatékonyabb lesz. Nagyobb sérülés még a jobb első ajtón van, de ez már csak pont az i-re, nem ettől nem talált még gazdára. Utastér Az utastér éppen úgy fest, mint amelyik autó már 100.000 km-t szolgált. Ahogy említettem, a plüss üléshuzatok meglepően jó állapotban maradtak, a kormány is. Az utólag beépített Panasonic CD-s rádió szól, működik, ebben a kategóriában többet ne várjon az ember. A klíma okoz néma csalódást. Nem tudom, mi van vele, de nem kapcsol. A klasszikus autókereskedős szöveg, hogy csak fel kell tölteni gázzal. Én ezt nem tudom ígérni, lehet, hogy tényleg ennyi a gond, lehet, hogy más. A váltókar és a rögzítő fék karjának szoknyái lehámlottak, élve a Csernobil sorozatból szállóigévé vált frázissal: „Nem jó, de nem is tragikus.” Futómű, gumik Az első futóműből jön egy kis kattogás, kopogás. Eléggé stabilizátor rúd lógás érzete van a dolognak, de bármi más is lehet. Ez sem katasztrófa, de igényeséknél javításért kiált. A kocsin lévő acélfelniken téli gumi van, bár ezek inkább riasztóberendezésként szolgálnak az autón, mintsem értéknövelőnek, tulajdonképpen teljesen elfogytak. A garázsban – mert hogy garázsban áll – ott van a gyári könnyűfém garnitúra nyári gumikkal. Azok az abroncsok sem túl acélosak, de legalább a kerékkészletek beszerzésével nem lesz gond. A 175/70R13 méretű abroncsokkal már 10.000 Ft / db áron körbegumizhatjuk a kocsit. Túlzott őszinteség? Amolyan használt autó piaci terepmunkának is betudható ez a projekt. Azt gondolom bőven tovább mentem, mint amit a hirdetők megtesznek a valóságtartalom érdekében. Egyrészt a hirdetés leírásában a fenti hibákat egytől egyig leírtam. Benne van a törés, a nem működő klíma és a fényszórók állapota, de még a kopogó futómű is. Leírtam azt is, hogy ezen hibák ismeretében érdeklődjenek, mert a garázs, ahol áll a kocsi, igen szűk ajtóval rendelkezik, és külön kockázatot jelent számomra minden ki- és beparkolás. Ha ez még nem lenne elég az őszinteségből, a központi adatnyilvántartó rendszerből lekérdtem a kocsi adatait és a kifejezetten erre szolgáló felületre fel is töltöttem a dokumentumot, hogy ezzel se kelljen a kedves érdeklődőknek bajlódni. Majdnem tele is van tankolva Tovább megyek, használt autók vásárlás előtti átvizsgálásával foglalkozó vállalkozásomban rendszeresített digitális állapotlapot készítettem az autóról, és ez is megtalálható a hirdetés, egyéb dokumentumok részén. Egyelőre teljes a kudarc A hirdetést három hete adtam fel és eddig mindössze egy, a válaszomra megérdemelten nem számítható giga-kereskedés jelezte, hogy az azonnal készpénzért megvennék az autót. Igaz, ők 3 SMS-t is küldtek már. (Bocs, a minőségért!) Egy külön díjért kiemelt autó a miénk elé furakodott Nulla, azaz 0 érdeklődő volt. Egy amúgy működő, 100.000 km-es autó 360.000,- Ft-ért senkinek nem keltette fel az érdeklődését. A piacon most a miénkkel együtt 3 db Kalos van meghirdetve. (Csak 2005-ös, négyajtós modelleket listáztam.) A másik kettő egységesen 499.000,- Ft. Ha a karosszérát tisztességesen megjavíttatják, gondolok itt a vészhárító cseréjére és fényezésére, a motorház fedél és a bal első sárvédő javítására és fényezésére, arra szerintem 120.000,- Ft-ot kell áldozni. Ha bontva találunk színazonos elemeket, akkor ez az összeg jelentősen csökkenthető. A klímát 10.000,- Ft-ért biztosan feltöltik és jó esetben ezzel meg is oldódik a probléma. Két „stabpálcva” 8.000,- Ft kedvezmény nélkül, kb 1 óra alatt kávézással együtt be is szerelik. Nem jó az ár Ha a piac 500.000 Ft-os forgalmi értékéből indulok ki és levonom a fenti javítási költségeket (amelyeken még azért lehet csökkenteni) akkor a 360.000 Ft-os irányár nem tűnik elhibázottnak. Áldoztam erre is és csináltam egy Eurotax értékelést is. 548 ezer forintos eladási és 428 ezer forintos vételi ár jött ki. Ez utóbbival kalkulálva még magas a 360, de nem elsősorban kereskedőnek szeretném eladni. Ők annyira alacsony összeget mondanának rá, hogy a végén maradjon is valami tisztességes hasznuk rajta, hogy nagyon fájna a szívem. Szerintem 200.000-nél nem adnának többet érte. Nem jött be az őszinteség Nagyon úgy fest a dolog, hogy a magyarok tényleg nem a realitást keresik, hanem álmokat kergetnek, amikor a használt piacon körülnéznek. Itt egy kocsi, pontosan leírva a tennivalókkal, hibákkal, de neeeeeem, majd a női tulajdonostól, végig garázsban tartott, rendszeres szervizelt, és egyén anderseni fordulatokkal telepakolt autót veszik meg, aztán jönnek a csalódások.

Halálos baleset az Üllői úton

2019.08.03.
Eddig tisztázatlan körülmények között egy motoros és egy teherautó ütközött össze 2019. augusztus 3-án 18 óra 15 perc körül Budapest X. kerületében, az Üllői út 112. szám előtt. A balesetben a motoros meghalt. A balesettel érintett útszakaszon torlódásra kell számítani, a forgalom rendőri irányítás mellett halad.  

Szakmai beszélgetés a drogos vezetésről

2019.08.03.
Május 10-én a Prévention Routière és az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács szemináriumot szervezett a kábítószer hatása alatt álló vezetéssel kapcsolatban. Első lépésként egy áttekintést mutattak be az Európai Unióban történt kábítószerek befolyása alatt álló vezetésről. Ezután Hollandia, Belgium és Kanada szakértői osztották meg tapasztalataikat, és mutatták be a kábítószerrel kapcsolatos büntető politikájuk hatását a közlekedésbiztonságra vetítve. Közlekedésbiztonsági szakemberek vitatják meg tapasztalataikat (kép: Sécurité Routiére) Joël Valmain, a közlekedésbiztonsági küldöttek nemzetközi tanácsosa a 3 éve bevezetett nyálszűréses ellenőrzés pozitív hatásait mutatta be. Emmanuel Barbe a konferencián elmondta mondta, hogy a „Sécurité Routière minden évben sokat fektet olyan kutatásokba, amivel olyan hatékony eszközt találhatnak a kábítószerek kiszűrésére, mint az alkoholszonda.” (nyitókép: rac.co.uk)  

Magyar Nagydíj - Verstappen első pole pozícióját nálunk szerezte

2019.08.03.
A 21 éves versenyzőnek ez pályafutása első pole pozíciója, amelyet F1-es karrierje 93. sikerült megszereznie. A holland versenyző ezzel a Forma-1 történetének századik pilótája lett, aki időmérő edzést nyert. Verstappen mellől Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája rajtolhat a Hungaroringen, míg a harmadik kockát a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton foglalhatja el a másik Mercedesszel. A kvalifikáció első, 18 perces szakaszában először Verstappen villant meg, pályacsúcsot jelentő 1:15.817 perces köridejével simán nyerte ezt az etapot, amely során Charles Leclerc a célegyenesre fordító kanyarban megcsúszott és a gumifalnak csapta Ferrarija hátulját. A monacói pilóta tovább tudott menni, és azonnal a boxba hajtott, hogy a második szakaszra a szerelők kijavítsák a sérüléseket. Az öt kieső névsora nagyjából a papírforma szerint alakult, az első rész nagy vesztese Daniel Ricciardo (Renault) volt, aki csak a 18. rajtkockát szerezte meg. A második, 15 perces szakaszban ismét javultak az idők, itt Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak egy újabb rekordot érő, 1:15.548 perces körrel. Leclerc autóját rendbe hozták a Ferrari szerelői, így a fiatal monacói versenyző is folytathatta az időmérőt. A múlt vasárnap Hockenheimben harmadik helyezett orosz Danyiil Kvjat (Toro Rosso) ebben az etapban búcsúzott a további küzdelemtől, és a 13. rajtkockát szerezte meg, míg a 2007-ben világbajnok finn Kimi Räikkönen (Alfa Romeo) az utolsó pillanatban jött fel tizediknek, így részt vehetett a harmadik szakaszban. A pole pozícióról is döntő, 12 perces utolsó részben első nekifutásra Verstappen volt a leggyorsabb 1:14.958 perccel, amellyel újfent megjavította a pályacsúcsot. A holland versenyzőt az utolsó pillanatokban sem lehetett megállítani, hibátlan körrel, 1:14.572 perces idővel szerezte meg F1-es pályafutása első pole pozícióját. Hamilton mellől Leclerc startolhat majd vasárnap, míg a harmadik sorból a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari), valamint a francia Pierre Gasly (Red Bull) rajtol. Jó időmérőt futottak a McLarenek: a brit Lando Norris hetedik, a spanyol Carlos Sainz Jr. nyolcadik lett. A 34. Forma-1-es Magyar Nagydíj vasárnap 15.10-kor kezdődik. A teljes rajtsorrend: 1. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull) Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 2. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 3. sor: Sebastian Vettel (német, Ferrari) Pierre Gasly (francia, Red Bull) 4. sor: Lando Norris (brit, McLaren) Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 5. sor: Romain Grosjean (francia, Haas) Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 6. sor: Nico Hülkenberg (német, Renault) Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso) 7. sor: Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 8. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas) George Russell (brit, Williams) 9. sor: Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 10. sor: Lance Stroll (kanadai, Racing Point) Robert Kubica (lengyel, Williams)   

Fedezze fel a Focus St-vel az autós Nirvánát a portugál hegyvidéken!

2019.08.03.
Az úttest széles, a burkolat tökéletes, és az izgalmas ritmusban váltakozó kanyarokból lenyűgöző kilátás tárul elénk. És ami a legjobb: mások alig járnak errefelé. - A forgatás három napja alatt alig tucatnyi autóval találkoztunk - mesélte Steve Sutcliffe újságíró, aki a Ford Focust vezeti az Európa legszebb autóstúra-útvonalai című sorozat legújabb epizódjában. A képre kattintva videó indul. "Nincs is itt másik északra vezető út, úgyhogy azt hiszem, az igencsak kanyargós N304 sok ember számára komoly kihívást jelent… Egy lelkes autósnak viszont feledhetetlen élmény!” Portugáliának ezen a festői vidékén jó minőségű, de olcsó szállodák és apró kávézók várják a vendégeket, így az utazást nemcsak a vezetés szerelmesei élvezik majd, hanem a kirándulók is, akikre a gyönyörű vízesések és a közeli Olo folyó lenyűgöző látványa vár. Ez a tizedik film az Európa legszebb autóstúra-útvonalai sorozatban, amelynek részei a legváltozatosabb helyekre röpítik el a nézőt, és a mostani epizód a lehetséges 60 pontból 57-et szerzett az izgalmi faktor, az út minősége és a helyi gasztro-élmények alapján. Eddig tehát ez a portugál útszakasz kapta a legmagasabb besorolást – ami újabb ok arra, hogy az ember ellátogasson ide. Pontszám a lehetséges 60-ból Transzfogarasi főút, Románia        51 North York Moors, Anglia 54 C462, Katalónia, Spanyolország     56 D526, 926, Alpok, Franciaország    55 B500, Fekete-erdő, Németország  51 MA10, Mallorca, Spanyolország      53 Atlanti út, Norvégia         53 Via Campocatino, Olaszország       53 Hegyi út, Man-sziget        56 N304, Portugália  57  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója