Közlekedett a család Heves vármegyében

2025.05.30.
Fotó: police.hu A Közlekedik a család vármegyei döntőjét a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága 2025. május 24-én Gyöngyösön, a Sándor Autóházban rendezte meg. A versenyre nevezett 8 család a KRESZ elméleti feladataiban (55 kérdéses teszt kitöltése autóvezetőknek, illetve 25 kérdéses teszt kitöltése biciklizőknek), kerékpáros ügyességi pályán (egy felnőttnek és egy gyermeknek), autós szabályossági feladatokban (városi útvonal teljesítése vizsgabiztos mellett), valamint gyakorlati elsősegélynyújtásban mérhette össze tudását. A gyöngyösi Bibor család nyert, így ők jutottak az országos döntőbe, amelynek fődíja egy Škoda Scala típusú személygépkocsi. A vármegyei döntőn az alábbi eredmény született: helyezett: Bibor család (Gyöngyös) helyezett: Balogh család (Gyöngyöstarján) helyezett: Iványi család (Jászberény)  

Kábítószer hatása alatt halálba vitte barátnőjét

2025.05.30.
Közleményük szerint a vezetői engedéllyel nem rendelkező nő március 25-én éjjel egy kölcsönkért autóval utazott Pálfára; mellette utazott a barátnője. A nő vezetés előtt "kristály" nevű új pszichoaktív anyagot és szeszesitalt fogyasztott, amelytől bódult állapotba került. A gépkocsinak sem elöl, sem hátul nem működött a világítása, amire a rendőrök felfigyeltek és megkülönböztető jelzéssel az autó után indultak. A terhelt azonban nem állt meg, Vajta felé haladt, amikor áttért a szemközti sávba, veszélyeztetve ezzel a szemből közlekedők életét, testi épségét - írták. A nő Vajtán az útpadkára hajtott, majd 65-72 kilométeres sebességgel egy kapubejáró hídjának ütközött; az autó a tetejére borulva állt meg, majd kigyulladt. A sofőrt kimentették, azonban a barátnője a helyszínen életét vesztette - tájékoztatott a főügyészség. A Sárbogárdi Járásbíróság a bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottat halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt 6 év 6 hónap szabadságvesztésre és 10 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, továbbá ügyészi indítványra elrendelte a letartóztatását. Az ügyész súlyosításért fellebbezett - áll a közleményben.  

Szakadékba zuhant a Xiaomival, majd újra Xiaomit rendelt

2025.05.30.
A baleset Kínában történt, s felkapta az ottani szaksajtó, nagy terjedelmet szentelve a nem mindennapi esetnek, és kiemelve azt, hogy milyen derekasan bírja az autó az extrém ütközéseket. A balesetkor a férfi hátul ült, a biztonsági öve be volt csatolva, de ölében tartotta a 2,5 éves kislányát. A férfi felesége vezetett. Amikor az autó lesodródott az útról, és szakadékba zuhant, a gyerek kirepült az apa öléből, de szerencsére „elkapták” a kioldódó légzsákok. A gyerek súlyos sérülések nélkül úszta meg a balesetet, csak kisebb vágás lett a homlokán, és a házaspár sérülései sem voltak komolyak. A baleset után elhatározták, hogy ezentúl mindig gyerekülésbe ültetik a gyereket. És azt is elhatározták, hogy ugyanolyan autót vesznek, mármint Xiaomit SU7-et. A jármű ütközés utáni vizsgálata lenyűgöző szerkezeti rugalmasságot és ütésállóságot mutatott, s ez nyilvánvalóan döntő szerepet játszott abban, hogy az utasai életben maradtak. Az autó váza a becsapódás ellenére többé-kevésbé sértetlen maradt. Figyelemre méltó, hogy az A-oszlopon kevés jele volt a deformációnak, ami kritikus tényező a szalon épségének megőrzésében borulások vagy erős ütközések esetén. A CarNewsChina beszámolója szerint a vezetőoldali ajtót a baleset után is ki lehetett nyitni, és még a hátsó ajtó ablakmechanizmusa is működőképes maradt, az üveg pedig leengedhető.  Kiemelendő, hogy teljesen elektromos járműről van szó, de az akkupack nem gyulladt ki, holott ilyen incidensek gyakorta az elektromos járművek leégésével érnek véget.  Emlékezetes, hogy a Xiaomi vezére, Lei Dzsun a minap az autógyártó üzem hatodik emeletéről dobott le egy ütésálló bevonattal ellátott görögdinnyét az akkumulátorra, bizonyítandó, hogy az energiaforrás mindent kibír, meg se kottyan neki semmilyen ütközés, és sosem gyullad meg. A karosszériába ágyazott CTB (cell-to-body) akkumulátort hő- és elektromos biztonsági rendszerrel látták el, 14 védőrétege van ultranagy szilárdságú acélerősítéssel, hűtőrendszerének teljes felülelete pedig 7,8 négyzetméter, aerogél szigeteléssel. Az akkucsomag vezérlő és ellenőrző rendszere AI és felhőalapú. A család, különösen a gyerek túlélésében természetesen a szerencse is erősen közrejátszott, de a döntő tényező mégis az volt, hogy a becsapódás ellenére megmaradt az utastér épsége. A Xiaomi egy éve dobta piacra az első járművét, s az autó kiemelkedő biztonsági tulajdonságait bemutató videók gyorsan elterjedtek a közösségi médiában. Ez azonban szemlátomást túlzott biztonságérzetet adott egyes tulajdonosoknak. Történt márciusban Kínában egy másik hangzatos baleset, ugyancsak Xiaomival: három egyetemista vesztette életét, bennégett az autóban, mert egy útelterelésnél túlságosan rábízta magát az autó önvezető funkcióira.   Az autóiparban is szárnyait bontogató telefongyártó techóriás első modelljét, a SU7-et tavaly márciusban kezdték forgalmazni Kínában, és 24 óra alatt lekötötték az egész éves gyártási kvótát. Az idén február végén piacra dobott SU7 Ultra 1548 lóerős elektromos szupeautóra másfél óra alatt tízezer rendelést adtak le, ugyancsak lekötve az éves kvótát.  A telefongyártó harmadik autóját, a Yu7 crossovert épp a minap mutatta be fotókon az autó forgalmazási engedélyét adó ipari és információtechnológiai minisztérium, és már tesztelik az utakon a Xiaomi SUV-ját.    
Címkék: 

Az Inter Cars Hungária Kft. tovább bővíti együttműködését a Prologisnál

2025.05.30.
„Közel húsz éve vagyunk jelen a magyar piacon, és ahhoz, hogy folyamatosan fejlődni tudjunk, elengedhetetlen telephelyeink és raktárkapacitásunk bővítése” – mondta Bindics Márton, az Inter Cars Hungária Kft. operatív igazgatója és helyettes ügyvezető igazgatója. „Örülünk, hogy a Prologis továbbra is megbízható partnerünk a fejlődésben. A parkok stratégiai elhelyezkedése és a Prologis csapatával való jó együttműködés rendkívül értékes számunkra, és ez az új raktár hatalmas szerepet fog játszani működésünk kiterjesztésében.” „Számunkra mindig az a legfontosabb visszajelzés, hogy az ügyfeleink elégedettek az általunk nyújtott szolgáltatások minőségével” – mondta Hunyadi Zsuzsanna, a Prologis Magyarország bérbeadásért és ügyfélelégedettségért felelős igazgatója. „Az, hogy az Inter Cars Hungária Kft. immár két logisztikai parkunkban is raktárterületet bérel tőlünk, a vállalataink közötti hosszútávú együttműködés hatékonyságát bizonyítja. Közel tíz évvel ezelőtt kezdtünk el együtt növekedni, és alig várjuk, hogy ezután is közösen haladjunk tovább ezen az úton.” A Prologis Park Budapest-Harbor a belvárostól mindössze tizenkét kilométerre, a Duna partján található. A közvetlen közelségben lévő M6-os és M0-s autópálya közvetlen kapcsolatot biztosít a nemzetközi úthálózathoz és reptérhez. A logisztikai központ kivételes elhelyezkedése mellett saját biológiai szennyvíztisztítóval és a munkavállalók számára folyamatosan elérhető rekreációs területtel, futballpályával és grillezőterülettel rendelkezik.   „Nagy örömmel üdvözöljük egy újabb épületünkben az Inter Cars Hungária Kft-t” – mondta Nagy Viktória, a Prologis Magyarország ingatlankezelési- és ügyfélélmény-menedzsere. „Külön öröm, hogy a Prologis Park Budapest-Harborba költöznek, ahol korábban már több alkalommal megnyerték a nagypresztízsű Prologis labdarúgó tornát. Az Inter Cars Hungária Kft. mindig kész arra, hogy részt vegyen különböző PARKLife tevékenységeinkben, és ne csak munkahelyként tekintsen a parkra, hanem közösségi térként is hasznosítsa az erre a célra kijelölt területeket. Most pedig még egy lépéssel közelebb kerültek a focipályához – és egyben ahhoz, hogy megvédjék bajnoki címüket az idei, 11. focikupán."  
Címkék: 

Ezekre figyeljen, ha gondtalanul szeretne autózni a közelgő hőségben

2025.05.30.
Az autók nyárra való felkészítése nem csupán arról szól, hogy elkerüljük a műszaki hibákat vagy a kényelmetlenségeket. A biztonság az elsődleges cél, és odafigyeléssel, szakszerű ellenőrzéssel, illetve a megfelelő karbantartások elvégzésével gondtalan lehet a közlekedés az elkövetkező hónapokban. Sebők Levente „Az autósok hajlamosak azt gondolni, hogy az akkumulátorral csak télen lehet gond, amikor hideg van. Ez tévedés! A nyári hőség éppúgy extrém körülményeket teremt. A magas hőmérséklet az akkumulátor kapacitását, tölthetőségét, élettartamát is jelentősen befolyásolja. Arról nem is beszélve, hogy nagyon kellemetlen, amikor a 35 fokos hőségben egyszerűen nem indul el az autó. Ezt el lehet kerülni egy 10 perces ellenőrzéssel” – hangsúlyozza Sebők Levente, az UFleet Flottakezelő alapítója. A szakértő szerint a nyár elején mindenképpen érdemes megméretni az akkumulátor teljesítményét, különösen, ha már nem új a gépkocsi. Ne felejtsük el, egy elöregedett, gyenge akkumulátor könnyen cserben hagyhatja az autóst. A gumiabroncs a jármű egyetlen kapcsolata az úttal A nyári gumik cseréjét sokan halogatják, vagy teljesen figyelmen kívül hagyják. Pedig a gumiabroncs a legfontosabb biztonsági tényező. A téli gumi nyáron gyorsabban kopik, a melegben pedig nem nyújt megfelelő tapadást, különösen nagyobb sebességnél vagy hosszabb utak során. A bordamélységre is figyelni kell, a szakértő szerint 4 mm mélység alatt már nem biztonságos az abroncs. „Ez az a négy, tenyérnyi felület, ami az autót az úttal összeköti. Ha nem optimális a tapadás, akár kanyarodásnál, akár vészfékezésnél, komoly baj lehet a vége. Mi sosem engedünk ki olyan autót az utakra, amelynek 4 mm alatti a mintázata. Nincs kompromisszum a guminál!” – figyelmeztet Sebők Levente. A flottakezelésben természetes, hogy minden abroncs állapotát nyilvántartják, azokat szükség esetén szakszerűen tárolják, és csak akkor kerülnek vissza az autóra, ha az biztonságos. „Pontosan tudjuk, melyik gumiabroncs milyen állapotban van, és hogy alkalmas-e a következő szezonra” – meséli Sebők Levente. Fékhatás és futómű: a láthatatlan veszélyforrások A nyári felkészítés során nem szabad kihagyni a fékrendszer és a lengéscsillapítók ellenőrzését sem. Egy elhasználódott lengéscsillapító akár 3 méterrel is megnövelheti a fékutat. A fékbetétek, tárcsák, fékfolyadékok állapota is meghatározó a jármű gyors reakcióképessége szempontjából, különösen fontos hosszabb, nagy sebességű utazások előtt ellenőrizni ezeket. Sebők Levente emlékeztetett arra is: a flottával rendelkező cégek vezetőinek felelőssége nem csupán abban áll, hogy gazdaságosan tudják „mozgatni” a munkatársakat, hanem abban is, hogy ezt biztonságos módon tegyék, ehhez pedig a rendszeres ellenőrzés, karbantartás elengedhetetlen. A klímatisztítás se maradjon el! A nyári kánikulában működőképes légkondicionáló nélkül szinte lehetetlen közlekedni, különösen, ha valaki a munkaköre miatt a nap nagy részét az autójában tölti. „Sokan akkor szembesülnek a problémával, amikor először bekapcsolják a klímát a szezonban, és az nem hűt, vagy kellemetlen szagot áraszt. Ez általában annak a jele, hogy szivárog a hűtőközeg, kevés a gáz vagy szennyezett a rendszer. A klímát évente legalább egyszer ellenőriztetni kell, különösen nyár elején. Ez nincs benne az úgynevezett szokásos check listákban, külön figyelmet igényel” – hívja fel a figyelmet a szakértő. Fontos a pollenszűrő cseréje is, amely nemcsak a klímahatékonyságot javítja, hanem az allergiás tünetek megelőzésében is szerepet játszik. Felelősség és szakmai bizalom „A hosszabb nyári utak előtt mindig azt javaslom, hogy indulás előtt legalább néhány alapvető dolgot ellenőrizzünk vagy ellenőriztessünk, és bízzuk ezt szakértőre. Ez nemcsak kényelmesebbé, hanem biztonságosabbá is teszi az utazást” – tanácsolja az Ufleet alapítója. Sebők Levente szerint a flottaüzemeltetők feladata nemcsak a karbantartások elvégzése, hanem a tudatos és felelős hozzáállás ösztönzése is. „A mi ügyfeleink hallgatnak ránk. Ez a bizalom az alapja annak, hogy biztonságos járművekkel közlekedhetnek. Mi átvállaljuk a felelősséget, de ehhez az kell, hogy elfogadják a javaslatainkat.”

Önkéntes Nap az Audi Hungariánál

2025.05.30.
Az Audi Hungaria Social Day elsődleges célja a körülöttünk élőket és környezetünket segíteni.  Legyen szó kisebb felújítási munkálatokról szociális intézményekben vagy iskolákban, kert- és tereprendezési munkálatokról vagy éppen időseknek vagy gyermekekkel közösen szervezett aktivitásokról – a lényeg, hogy részvételével mindenki egyszerűen hozzájárulhatott a nap sikeréhez. „Jó érzéssel tölt el, hogy a Máltai Szeretetotthon lakóival együtt munkálkodtunk környezetük szebbé tételén. A Social Day önkéntes nap projektjein keresztül önkéntesen, közösségünk összefogásával segítünk,  ezzel is hozzájárulva régiónk fejlődéséhez” – mondta Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. Az Audi Hungaria munkatársai idén tizenegy önkéntes projektben segítettek. Gyermekotthonokban, a régió több iskolájában, állatmenhelyen, valamint egy néptáncegyesület közösségi épületében dolgoztak a négykarikások. Az idei év újdonsága volt a plogging, azaz a sportos környezetvédelem.  A végeredmény: egészségesebb emberek, egészségesebb környezet. S hogy mit is takar ez pontosan? Az audis ploggingolók egy kocogás keretén belül szedték össze az útvonal mentén talált szemetet. A társadalmi felelősségvállalás stratégiánk egyik alapeleme. A vállalat évek óta elkötelezetten támogatja a Győri Vízisport Egyesület kajak-kenu szakosztályát, a Staféta Diáksport Egyesületet, az EMBERsÉG DSE-t, valamint a Máltai Gondviselés Házát. Ezekkel az együttműködésekkel a győri Audi a versenysport mellett a szabadidősportot és a fogyatékossággal élők sportolását is segíti.  
Címkék: 

Halálos baleset a Red Bull Ringen

2025.05.30.
Az orf.at cikke. Képernyőfotó A baleset pontos okát még nem állapították meg, közölte szerda este a Stájer Állami Rendőrség. Reggel egy 55 éves, Leoben járásbeli férfi a spielbergi Red Bull Ring területén füvet nyírt. Reggel 8 óra körül a férfi egy meredek rétszakaszt nyírt egy vízvisszatartó medence, egy hét méter mély vízvisszatartó medence közelében a bozótvágójával. Egyelőre ismeretlen okból a férfi a szomszédos medencébe esett. A férfi kollégái, akik észrevették az esetet, azonnal értesítették a mentőszolgálatokat. Az egyik munkás beugrott a medencébe, és megpróbálta kihúzni a férfit, de sikertelenül. A zavaros víz tovább bonyolította a munkás keresését. Az Apfelbergi Önkéntes Tűzoltóság búvárainak végül sikerült kihúzniuk az 55 éves stájer férfit a vízből. A mentőcsapat azonnali újraélesztése ellenére a férfi a helyszínen meghalt. A Vöröskereszt Krízisintervenciós Csoportja (CIT) ellátta a jelenlévőket. A rendőrség közlése szerint további vizsgálatok indulnak.  

Podcast - Drágulhat nyárra az üzemanyag?

2025.05.29.
  A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. A legutóbbi üzemanyagokkal kapcsolatos podcast itt hallgatható vissza. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További autós tartalmakért kövessen minket Facebook oldalunkon is.        

Tovább nőtt a hazai beszállítók súlya a kecskeméti Mercedesnél

2025.05.29.
A normalizálódó nyersanyagárak és a folyamatosan fókuszban lévő gyártási költséghatékonyság pozitív hatásainak eredményeképp a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a 2024-re vonatkozó beszámolási időszakban közel 4,2 milliárd euró árbevételt realizált és 57,59 millió euró adózás utáni nyereséget ért el. Az év során a magyar beszállítóktól vásárolt nyersanyagok, szolgáltatások és nem termelésre használt beruházások beszerzéseinek részaránya nőtt a 2023-as évhez képest, és megközelítette a 44 százalékot. A vállalat az előző évben összesen mintegy 43,2 millió euró adót és járulékot fizetett a magyar államnak és Kecskemét városának. A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár tavaly 146 000 járművet gyártott, és az év második felében legördült a gyártósorról a kétmilliomodik autó is, amely egy tisztán elektromos hajtású EQB volt. A magyarországi telephely bővítése, az üzem gyártási portfóliójának átalakítása, valamint a termelés rugalmassága stabil alapot jelentenek a nyereséges növekedéshez az elkövetkező években. A Mercedes-Benz üzleti tervének részeként megvalósuló több mint egymilliárd eurós beruházás egyértelmű elköteleződést jelent a kecskeméti telephely mellett, megerősítve pozícióját a konszern globális termelési hálózatában. A bővítés jelentősen, mintegy 400 hektárra növeli a gyár területét. Az építési munkálatok 2024-ben nagy erőkkel folytatódtak és terv szerint haladtak. 2024 októberében működésbe helyezték az új üzemorvosi rendelőt és a tűzoltóságot; az új karosszéria- és összeszerelőüzemek csarnokaiban megkezdődött a gyártósorok telepítése és beüzemelése; az építkezéssel párhuzamosan pedig a meglévő festőüzem átfogó korszerűsítésen esett át. Felépült az új akkumulátorbeszerelő-üzem épülete is a tisztán elektromos hajtású modellek nagyfeszültségű akkumulátorainak végszerelésére, és itt is megkezdődött a berendezések telepítése. „2024 ismét rendkívül intenzív üzleti év volt a kecskeméti telephely számára: a gyárbővítéssel a tervek szerint haladtunk, több mint 146 000 jármű gördült le a gyártósorokról, és ősszel ünnepeltük a kétmilliomodik „Made in Kecskemét” Mercedes-Benz modellt – egy tisztán elektromos EQB-t. Újra bebizonyítottuk, mire képes az elhivatottság, a szakértelem és a csapatszellem egysége. Teljesítményünket 2024-ben ismét elismerték: a PwC és a Randstad Magyarország legvonzóbb munkaadójának választott bennünket. Erre mindannyian büszkék lehetünk” – mondta Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Az átfogó építési munkák célja az új gyártási portfólió előkészítése. A tervek szerint 2026 elején indul az új MMA-platformra (Mercedes-Benz Modular Architecture) épülő modellek gyártása. Még ugyanebben az évben megkezdődik az MB.EA-platform (Mercedes-Benz Electric Architecture) tisztán elektromos modelljeinek gyártása. Ezzel középtávon mintegy 3000 új, értékes munkahely jön létre. A gyárbővítés a legmagasabb minőségű műszaki paraméterek mentén, a jelenleg elérhető legmodernebb technológiának megfelelően valósul meg. A telephely 2024 során megteremtette a napelemparkjának építési feltételeit, amelynek kivitelezése 2025-ben kezdődik. Miután elkészült, ez lesz az egyik legnagyobb ilyen típusú energiatermelő létesítmény a magyar autóiparban, összesen kb. 40 MW csúcskapacitással. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára 2022 óta mérleg szerinti szén-dioxid-semleges, és a tervek szerint 2030-ra a gyártás energiaszükségletének több mint 70 százalékát megújuló energiával kívánja fedezni. A konszern globális termelési hálózatának célkitűzése, hogy 2039-re kizárólag megújuló energiát használjon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Millió dolláros lopás a Ford gyáraiban: 4 embert tartóztattak le

2025.05.29.
De most a helyi rendőrség a "Ford Motor Company Global Security" üzembiztonsági ügynökséggel együttműködve véget vetett a tolvaj tevékenységének. Ahogy csütörtökön (május 8-án) hivatalosan is bejelentette közösségi média csatornáin, két nappal korábban négy embert tartóztatott le ezzel a bűncselekménnyel kapcsolatban. Az egyik gyanúsított a Ford alkalmazottja volt; állítólag ellopta az alkatrészeket. Az alkatrészeket azonban nemcsak a Dearborn-i üzemből lopták. A közeli Flat Rockot, ahol a Mustangot gyártják, és Wayne-t (ahol a Rangert és a Broncót gyártják) is érintették a lopások. Az amerikai média jelentései szerint a volt alkalmazott által állítólag ellopott áruk egy része közvetlenül a gyártósorról tűnt el, és az eBay-en keresztül, Detroitban és Chicagóban, valamint környékén található autóalkatrész-kereskedőkön keresztül kerültek értékesítésre. „Az ellopott autóalkatrészek között új motorháztetők, fényszórók, hátsó lámpák és lökhárítók voltak” – jelenti a Fox 2 Detroit. „Amikor házkutatási parancsot teljesítettünk az egyik detroiti üzletben, vadonatúj autóalkatrészek hevertek a padlótól a mennyezetig” – mondta Issa Shahin, a detroiti rendőrfőnök.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója