Parkolási díjak a nagyvilágban és itthon

2016.12.30.
A belvárosi parkolási díjak összehasonlításában a Parkopedia adatai szolgáltak alapul, melynek adatbázisában 75 ország 6000 városának 50 millió parkolóhelye szerepel. A városok az átlagos parkolási díjaik alapján lettek rangsorolva. (Szerkesztői megjegyzés: a londoni átlagparkolási díj 18 százalékkal magasabb az angliai minimál órabérnél). Az első - ez esetben talán nem túl megtisztelő - helyen New York végzett, ahol az átlagos parkolási díj 20,55 dollár (több mint 6000 forint), de akár 25 dollárt is kifizethetünk egy óra parkolásért. Ehhez képest a második helyezett London 8,84 fontos (kb. 3200 forint) átlagdíjai szinte szerénynek tűnnek. A lista további helyezettjei Stockholm, Oslo és Athén, ahol szintén csillagászati összegekbe kerül a parkolás, de ezen városok vezetésének hangsúlyozott célja az autók kiszorítása a belvárosból, mellyel a légszennyezettségi adatokat és az életminőséget kívánják javítani. Ennek fényében a budapestiek szinte fellélegezhetnek, hiszen hátulról a 6. helyen végzett fővárosunk, az Ubeeqo.com számítása alapján 490 forintos átlagos parkolási óradíjjal. A bulgáriai Szófiában ennek pontosan a felét kell fizetni, a legolcsóbb város parkolási szempontból pedig Bukarest, ahol mindössze óránként 200 forintnyi lejjel kellene számolnunk, ha a belvárosban szeretnénk hagyni az autónkat egy rövid időre. Forrás: dailymail.com

Anyukám is érteni fogja – Idősek otthona

2016.12.30.
Anyagi megfontolások alapján természetes, hogy az alakult ki (szerintem nem csak Magyarországon), hogy ha egy autó kilép a garanciális időszakból, soha többé nem viszik márkaszervizbe. Addig is csak azért, mert muszáj, hogy a jótállás érvényes maradjon. Ezen próbálnak már régóta változtatni a márkakereskedések úgy, hogy kisebb-nagyobb kedvezményeket biztosítanak a korosodó járművek számára. Opel márkaszerviz Budapesten Válság és visszaesés Igazságügyi szakértőként évek óta járom a szervizeket és beszélgetek azok vezetőivel. Egy Budapest közeli Opel kereskedés tulajdonosa néhány éve arra panaszkodott: sajnos nincs elég munka. A gazdasági válságot megelőző időszakban, ami kb. 2008-ban fejeződött be, hitelbőség jellemezte a piacot. A csúcs egyébként 2003-ban volt, amikor 275 ezer új személygépjárművet vásároltunk. Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma Tehát ebben az időszakban, illetve az ezt követő átlagosan 4 évben, ha más nem is, de az értékesített járművek biztosan megfordultak a márkaszervizekben. Aztán a válság hatására az autó volt az első, amin spórolni kezdtek az emberek. 2010-re drasztikusan lecsökkent az új autók eladása. Mindössze 60.324 új kocsi lépett az utakra itthon. Begyűrűzött Az új évtizedben aztán rettentő gyorsan éreztette hatását a csökkenés, ráadásul a korábban vásárolt autók is kifutottak már a garanciális időszakból. A márkaszervizek kiürültek, lasszóval kellett befogni az ügyfeleket. Alaposan megtizedelte a márkakereskedések és –szervizek számát a jelenség. Nincs pontos adatom, de elég az is, hogy korábban a korábban csillogó autószalonok épületei üresen állnak, vagy second hand ruhabolt nyílt a helyükön, esetleg „murvás” használt autó kereskedés nyílt bennük. Kiürült A garanciából kiöregedett autókra nyújtott kedvezményes ajánlatok tehát nem jófejségből, hanem némi kényszer hatására jöttek létre. Muszáj valahogyan megtartani az ügyfelet, akinek így a válság vége felé sem jut még eszébe, hogy lecserélje lassan tíz éves kocsiját, egyszerűen azért, mert nincs rá pénz. Négy év felett Átlagosan 4 év garancia jár egy új autóhoz, de ezt persze márkája válogatja. A Volkswagen csoport Szerviz 4+ kampánya keretében igyekszik kapun belül tartani az ügyfeleket. A négy évesnél idősebb autók tulajdonosai kuponfüzetet kérhetnek, amelyben a leggyakrabban előforduló javítási feladatokhoz kínálnak kedvezményeket. Érdemes az egyszerűbb javításokat is márkaszervizben végeztetni - gyári alkatrésszel Például egy első fékbetét és féktárcsa csere árából 23.000, a vezérműszíj csere árából 30.000 forint kedvezményt adnak, ha náluk végeztetjük el a munkát. Az eredeti alkatrészekkel elvégzett javítások előnyeiről már szóltunk korábban. Éppen a VW-csoport egyik márkája, a Skoda mutatott két olyan modellt, amelyeket egész pályafutásuk alatt kizárólag márkaszervizben, gyári technológiával és alkatrészekkel javítottak. Amikor 500.000 km után szétszedték az Octavia-t, azt állapították meg, hogy még nyugodtan használható lett volna, de a csúcs a kék Fabia, ami 1.258.000 km-es futásteljesítményével még mindig rója az utakat. Nem csak javításokra A Skoda idén mutatta be a Karosszéria 4+ programját. A szervizprogram sikerén felbuzdulva, az idősebb, karambolos kocsik javításában is szeretnének részt vállalni. Azoknak, akik élnek a lehetőséggel, a Skoda az Eredeti Alkatrészek árából 15%-os kedvezményt biztosít, így CASCO-s kárrendezés esetén alacsonyabb lesz az a károsult által fizetendő önrész mértéke is. A márka azonban nem csak saját szervizeit akarja ellátni megrendeléssel, hanem a gyári alkatrészekkel és technológiával elvégzett javítások minőségét is garantálja. Az októberi bemutatón hosszan ecsetelték, mi a különbség két ugyanúgy sérült autó gyári előírásokkal való javítása és egy független javító által elért minőség között. Összességében is elmondható, hogy konkrét márkák esetén a márkaszervizek felkészültségét, szakmai tapasztalatát és eszközparkját aligha nyújthatja egy független szerviz, ajánlott tehát a járműveket egész pályafutásuk alatt a szakműhelybe hordani, legyen szó időszakos szervizről, kopó-forgó alkatrészek cseréjétől, vagy akár karosszéria javításról.

Hamarosan megszűnik a repülésirányítási munka a ferihegyi reptéren

2016.12.30.
Tájékoztatása szerint sikerrel tesztelték ősszel az élő, helyszíni kamerafelvételek alapján működő távirányítású toronyközpontot, amelynek segítségével a budapesti repülőtér le- és felszálló gépeinek irányítását egy távoli központban végzik el. Szepessy Kornél vezérigazgató szerint az elöregedett és rossz műszaki állapotban lévő ferihegyi torony feladatát kényszerhelyzet esetén már a jövő év első negyedéve után a HungaroControl távirányítású központja veheti át. 2018-ra a mindennapi irányítási tevékenység is átkerülhet a HC központba, míg a ferihegyi torony megmarad kényszertartaléknak. A harmadik lépcsőben pedig 2020-ra a tervek szerint a HC központban egy normál és egy kényszerhelyzeti irányítóközpont is működni kezd, és teljesen átveszi a ferihegyi torony munkáját. A távirányítású toronyközpontban tréningeket és képzéseket is végeznek majd. Az új technikai megoldás a NATO-t is érdekli. A távirányítású torony más magyar repülőtereken is alkalmazható, például a debreceni légikikötőben, amelynek 1,3 milliárd forintos fejlesztéséről a közelmúltban döntött a kormány. De a HC távirányítású tornya a kecskeméti repülőtér polgári és katonai légi forgalmát is el tudná látni.

Az Auto Trader szerint a legkeresettebb autó 2016-ban…

2016.12.30.
A legkeresettebb autó a szigetország piacán a BMW 3-as sorozata volt 2016-ban, és ezt a címet a bajor középkategóriás immár hatodik éve birtokolja, megelőzve az ötödik helyen álló 5-ös és a hatodik helyen végzett 1-es szériát - a portál riportja szerint. A modell elsöprő sikerét bizonyítja, hogy a top10-es listának a 75 százaléka prémiumkategóriás autó – tette hozzá Jon Quirk, az Auto Trader főszerkesztője. "A BMW 3-as sorozata megtartotta vezető pozícióját az oldalon böngészett autók között, továbbá pedig a premium kategóriás járművek esetében stabilan fennáll a népszerűség, melynek hátterében részben az áll, hogy rendelekzésre állnak az alacsony kamatú finanszírozások és egy folyamatosan bővülő autópark a használtautót keresők számára is. A kisebb családi autók iránt is növekvő kereslet mutatkozott 2016-ban, köszönhetően a a magasabb kategóriákból leszivárgó fedélzeti technológiáknak, a magasabb biztonsági szinvonalnak és a kompakt helykínálatnak" – folytatta a főszerkesztő az elemzést. A premium modellek iránti kereslet növekedés a 3-as BMW riválisát, a Mercedes-Benz C-osztályt is job pozícióba húzta. A csillagos modell idén átvette a harmadik helyet a Ford Focustól. Második helyen azonban a Volkswagen Golf végzett, mely a portal 8 éves fennállása óta szinte minden évben dobogós. A prognózist illetően Quirk szerint a kisautók éve lesz a 2017-es esztendő, seregnyi új és/vagy frissített modell jelenik meg a piacon, mint például a Ford Fiesta, Volkswagen Polo, Citroen C3, Seat Ibiza, vagy a teljesen újragondolt Nissan Micra. A keresési magatartást illetően az említett modellek nagy hatással lesznek a portal forgalmára, ugyanakkor Quirk szerint az elektromos autók iránti kereslet növekedésre is fel kell készülniük.

Veszélyes anyag tárolására szolgáló tartály ég Balatonfűzfőn

2016.12.30.
Helt Ákos, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: a lángok körülbelül 70 négyzetméteren csaptak fel, az oltáson fűzfőgyártelepi, pétfürdői, veszprémi, székesfehérvári és siófoki tűzoltók dolgoztak a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett. Kora este közölte: a lángokat a több mint húsz tűzoltó már megfékezte, jelenleg az utómunkálatokat végzik. A katasztrófavédelmi mobil labor méréseket végzett a környéken, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség - tette hozzá a szóvivő. A katasztrófavédelem honlapjának tájékoztatása szerint a mentők egy embert kivizsgálásra kórházba vittek. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt közölte: "eddig ismeretlen eredetű robbanás történt Fűzfőgyártelep közelében egy üzem területén". Az oltás és az utómunkálatok idejére a rendőrség a 7213-as utat teljes szélességében lezárta, a forgalmat a 72-es főútra terelik.

Autólopás! NUY-105 BMW 118D

2016.12.30.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: NUY-105 -Gyártmány: BMW -Típus: 118D -Kivitel: ferdehátú -Gyártási év: 2006 -Motorszám: 204D4 -Alvázszám: WBAUG31090PU58914 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2016 december 21 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XXII. -Utca, házszám: Nagytétényi 37-48. -Megjegyzés: Campona parkoló GPS koordináták: 47.405228, 19.015945 Üveg tetőablak van az autó. Szemből bal oldalon felül van egy 15 centis repedés
Címkék: 

Átadták az idei Gábor Dénes-díjakat

2016.12.30.
“Különösen fontosnak tartom, hogy az élettudomány ne csak használja a fizikai, kémiai eszközöket, hanem a mérnöki kutatás gondolkodás módja hassa át az élettudományokat, és keveredjék akár a medicinával, akár az agráriummal vagy a társadalomtudományokkal” – hangsúlyozta Gyulai József, a díjat odaítélő kuratórium elnöke. Jamrik Péter, a Novofer Zrt. felügyelőbizottságának elnöke úgy vélte, a díj történetében még nem volt ilyen szakmailag kiegyensúlyozott és széles tevékenységi spektrumot felölelő a díjazottak listája. Kiemelte, hogy a kitüntetettek végzettsége, alaptevékenysége felöleli a hazai értékteremő területek szinte mindegyikét. “Ami közös bennük, hogy az innovációs lánc szinte minden szakaszát végigjárták az alapkutatástól, az alkalmazott kutatáson át a fejlesztési tevékenységig, majd a gyártás és az eredmények piacra viteléig, illetve, (…) hogy nem csak itthon, hanem a nemzetközi szakmai, vagy piaci térben is ismertek és eredményesek” – fűzte hozzá. Gábor Dénes “külhoni” díjban részesült Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató, a modern hálózattudomány megalapításában, a hálózatelméleti kutatásokban nyújtott és a gyakorlati, üzleti életben is hasznosítható eredményeiért. Gábor Dénes-díjat kapott Bagaméry István, villamosmérnök világszínvonalú innovációs műhely létrehozásáért és számos szabadalmaztatott orvosi leképezési eljárásra épülő, többszörös Innovációs Nagydíjas SPECT, PET, CT és MRI modalitásokat átfogó képalkotó berendezéscsalád kifejlesztésében és piacra vitelében elért eredményeiért; valamint Simonyi Sándor gépészmérnök, a gépjármű hajtásvezérlési rendszerek, az alternatív járműhajtások, illetve a járműkomponensek vizsgálati technológiáinak fejlesztése terén elért tevékenységéért. Kitüntették Babcsán Norbert mérnök-fizikust az alumíniumhabok fejlesztésének, széles körű elterjesztésének és üzemszerű gyártásának területén elért kiemelkedő tevékenységéért. Frank Péter gépészmérnök a korszerű matematikai és mechanikai ismeretek innovatív ipari alkalmazása terén elért eredményeiért vehette át a díjat, Józsa János Balázs építőmérnök pedig a felszíni vizek hidrodinamikája, az elkeveredési hidraulika terén elért kimagasló eredményeiért kapott elismerést. Frank Péter,  gépészmérnök Berényi Antal orvos-közgazdász, neurofiziológus az idegtudományi méréseknél alkalmazható multiplexelt erősítőrendszer és a mikroelektródák fejlesztése terén elért eredményeiért kapta meg a tudományos díjat; Ürge László vegyészt, pedig a gyógyszerjelölt vegyületek tervezését és előállítását támogató új termékek és technológiák kidolgozása során nyújtott tudományos közreműködéséért és a létrehozásában végzett szakmai-üzleti vezetői tevékenységéért ismerték el. Gábor Dénes Életműdíjban részesült Szabó Csaba Attila villamosmérnök a szélessávú hálózatokon és interneten keresztüli multimédia-továbbítás kutatásában és oktatásában elért eredményeiért; valamint Dolhay Balázs orvos a nőgyógyászati problémákkal összefüggő diagnosztikai módszerek és terápiás megoldások terén végzett több évtizedes innovatív fejlesztési és feltalálói tevékenységéért. Életműdíjat kapott még Meiszel László vegyészmérnök az új műszaki elveken alapuló polipropilén szálgyártási eljárás kidolgozása és az első magyar membrángyártó üzem és kutató bázis létrehozása terén végzett feltalálói tevékenységéért. In Memoriam Gábor Dénes elismerést vehetett át Kovács László matematika-fizika szakos középiskolai tanár, fizikatörténész, a Gábor Dénes-i örökség feltárása, kutatása és védelme területén végzett több évtizedes munkájáért, Gábor Dénes Tudományos Diákköri ösztöndíjat pedig Szlancsik Attila egyetemi hallgató vehetett át a szintaktikus fémhabok mechanikai tulajdonságainak becslése és mérése című munkájáért.

Visszapillantóban a Porsche 2016-os éve

2016.12.30.
Tavaly, év elején még farkasordító hidegben ábrándoztunk a nagyszerű nyárról és a kabriózás örömeiről, amikor meglepő bejelentés érkezett Zuffenhausenből. A Porsche Boxster (és Cayman) típusfrissítése során a néven is változtattak hangyányit, illetve négyhengeres turbófeltöltéses motort kapott a népszerű roadster és kupé testvére. Az új 718 Boxster kapcsán a Porsche a sikerekben gazdag versenymúltjába nyúlt vissza a névadással, amelyet az „Egy legenda nyomdokain” című posztban részleteztünk Két teljesítményszinttel választható a Porsche 718 Boxster. A kétliteres egység 300 lóerővel kecsegtet, míg a Boxster S ötven lóerővel többet nyújt a benne dolgozó 2,5 literes erőforrással A tavasz beköszöntével megérkezett a négyhengeres Macan is, amely átvette a belépőmodell szerepét a típus palettáján. A 252 lóerős motorral egy cseppet sem veszített sportosságából a szabadidő-jármű, viszont a hatékonysága még jobb lett. A Macan alapváltozatában dolgozó 252 lóerős, 370 Nm forgatónyomatékú motor mindig kellő erőtartalékkal rendelkezik Egy kategóriával feljebb a Cayenne különleges változata debütált májusban. A Platinum Edition a platináról kapta a nevét, amely az ezüsthöz hasonló nemesfém, ám annál jóval ritkább és értékesebb. A Cayenne Platinum Edition sem véletlenül kapta a nevét, hiszen a legnépszerűbb extrákat válogatták össze az egyedi felszereltséghez. Az új Cayenne hibrid hajtáslánccal felvértezett modellváltozata is választható a „platinás” felszereltséggel Az év egyik fénypontjaként a Pilis és a Visegrádi-hegység kanyargós útjain mutattuk be a Porsche paletta gyöngyszemeit. Az élmény letaglózó volt, és még a járókelők is örvendeztek, hogy konvojban haladó Porsche sportautókat láthattak. Egy Porsche megvásárlásával nem csak egy autó kerül az ügyfél tulajdonába. Utánozhatatlan életérzést is kap! Izgatottan vártuk és nem is okozott csalódást a Porsche Panamera új generációja, amely nyáron debütált, a Porsche Centrum Budapest bemutatótermébe pedig november közepén érkezett meg. A luxus és a sportosság házasításával a piacon egyedülálló autó született, amely már hosszabb kivitelben is megrendelhető. A Panamera egyik újdonsága az InnoDrive, amely a navigációs rendszer adataira hagyatkozva három kilométerrel előre feltérképezi a domborzati viszonyokat és ennek megfelelően hangolja a hajtásláncot Az év egyik leghangulatosabb Porsche tesztvideója a Motor Trend szerkesztőségéből érkezett. Az amerikai újságírók a 911 alapváltozatát vizsgálták, és nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk, hogy rendkívül élvezték a találkozót. Mi az a turbólyuk? A Porsche 911-ben nem érezni ilyesmit Nem kellett sokat várni az új Porsche Panamera bemutatója után és máris az utakon bizonyított a hibrid változat, amely korábban is méltán volt népszerű. A sportosság és a luxus mellé felsorakoztatja a hatékonyságot, illetve a környezet kímélését is. A Panamera 4 E-Hybrid tisztán elektromos üzemmódban is képes haladni, akár ötven kilométert! Emellett otthon is feltölthető akár a hagyományos hálózatról is. Gyorstöltővel, kicsivel több mint 3 óra alatt teljesen feltöltődik, miközben az alapfelszereltséghez tartozó kiegészítő klímaberendezés a kívánt hőfokra hűti vagy melegíti az utasteret. Az új Panamera 4 E-Hybrid 462 lóereje az új 2,9 literes biturbós, V6-os 330 lóerős benzinmotor és a 136 lóerős elektromotor együttes munkájával jut a kerekekhez Motorsport rajongók körében keltett döbbenetet az új Porsche 911 RSR megjelenése. Persze a meglepetés pozitív, ugyanis a bajnokok kedvenc típusának motorja középre vándorolt a hátsó tengely elé. Ez a megoldás igazán különlegessé teszi az új versenyautót, amelyet először január végén láthatunk élesben a pályán, a daytonai 24 órás viadalon. Először vérteztek fel egy Porsche GT versenyautót a legmodernebb vezetői segédberendezéssel, egy radaros ütközés elkerülő rendszerrel Végül az év utolsó negyedében arra kerestük a választ, hogy melyik a legjobb Porsche 911, és egy listában összegyűjtöttük a jelölteket. A sorrend persze nem kőbe vésett, továbbra is szívesen látjuk a rajongók véleményét is a témában. Forrás: porscheforever.hu

Mobil hidrogéntöltőállomás fejlesztett és állított üzembe a Toyota

2016.12.30.
A Mirai valódi fordulópontot jelent az autók történetében, hiszen egy olyan új korszak hírnöke, amikor a járművek maguk fejlesztik hidrogénből a hajtásukhoz szükséges elektromos áramot. A Mirai (amelynek neve japánul azt jelenti: „jövő”) arra született, hogy az emberiség végre csökkenthesse függését az olajtól, és mérsékelje környezeti terhelését. A 2016-os World Green Car címet is elnyert Toyota Mirai egy nulla károsanyag-kibocsátású autó – méghozzá napjaink hagyományos hajtású járműveinek minden előnyével. A Toyota Ausztrália üzemanyagcellás projektjének szponzora és az igazgatótanács vezető tanácsadója, Bernie O'Connor úgy véli, hogy a mobil töltőállomás döntő fontosságú lesz a Mirai előnyeinek bemutatásában. A generátort és egy kompresszort is tartalmazó ideiglenes berendezés egy Hino 700 nyergesvontatóhoz kapcsolt, kifejezetten e célra épített félpótkocsin kapott helyet. A palackokban tárolt hidrogént lehűtik és 70 MPa (700 bar) nyomásra sűrítik, mielőtt feltankolják vele a három Mirai valamelyikét. A mobil állomás más üzemanyagcellás járművek – autóbuszok vagy villástargoncák – feltöltésére is használható, sőt egy Mirai szállításához is jut benne hely. „A mobil töltőállomás létrehozása jól példázza a Toyota elkötelezettségét, hogy a következő 100 évben is megőrizze vezető szerepét a rugalmas és személyes mobilitási megoldások kifejlesztése terén. Ez egy praktikus és szükséges lépés volt annak érdekében, hogy az emberek személyesen is megismerhessék és kipróbálhassák a minden eddigi szabályt megváltoztató Mirai újszerű technológiáját.” – fogalmaz O’Connor. O’Connor azt is elmondta, hogy a Toyota folyamatosan együttműködik a kormányzatokkal, az ipari szereplőkkel és egyéb döntéshozókkal, hogy felgyorsítsa a feltöltő infrastruktúra kiépítését, és ezzel a lehető legszélesebb körben lehetővé tegye az üzemanyagcellás autók elterjedését. Két beépített tartályában mintegy 5 kilogrammnyi sűrített hidrogénnel a Mirai hatótávolsága körülbelül 550 kilométer. A tank újratöltése mindössze 3-5 percig tart, és az autó egyetlen emissziója a vízpára. A hidrogén ugyanolyan biztonságos, mint az autók bármely más üzemanyaga, ám a fosszilis anyagoktól eltérően nem súlyosbítja a globális felmelegedést. A hidrogén a világegyetem egyik leggyakoribb eleme, ami szinte bármiből – akár még szennyvíziszapból is – előállítható, és a szél- és napenergiához hasonlóan rengeteg területen használható tiszta energiaforrásként. A Mirai kifejezetten élvezetesen vezethető autó, hiszen teljesítménye és komfortja ugyanolyan, mint egy hagyományos hajtású járműé. Több mint 110 kW teljesítményű elektromotorját az üzemanyagcellában termelt áram hajtja. A Miraiban ugyanaz a hybrid technológia működik, amit a Toyota a Hybrid Synergy Drive rendszerhez fejlesztett ki, csak ebben az autóban az üzemanyagcella helyettesíti a benzinmotort. A Mirai jelenleg Japánban, Európában és az Egyesült Államokban kapható, és jelenleg nincsenek tervek a modell dél-afrikai bevezetéséről, ahogyan arról sem, hogy megjelenjen az ausztrál piacon, mielőtt az országban kiépítenék a megfelelő hidrogéntöltő infrastruktúrát.

Marchionne Ferrari fiókcsapatot csinálna az F1-ben az Alfából

2016.12.30.
Sergio Marchionne a La Republica olasz napilapnak nyilatkozott terveiről. Az eddigi feltételezések után most a Fiat Chrysler vezérigazgatója is kimondta, hogy az Alfa Romeónak helye van a versenypályán és mindent meg is tesznek azért, hogy visszakerüljön oda. Elmondása szerint a Ferrari fejlsztői csapatának szánják az Alfa Romeót, amelyre nemcsak műszaki, de humán-erőforrás téren is számíthat a maranellói gárda. Ez nagyjából azt jelentené, hogy olyan fiókcsapatot alakítanának ki, mint a Red Bull a Toro Rossóval, leánykori nevén Minardival. Itt a különbség annyi lenne, hogy az Alfa is megkapna bizonyos fejlesztéseket, hogy osztozni tudjanak a fejlesztési költségeken. Az Alfa F1-es csapata elsősorban olasz fiatal és tehetséges pilótáknak akarja megadni a lehetőséget, és Marchionne példaként említette Antonio Giovinazzit, aki a napokban igazolt le a Ferrarihoz harmadik számú pilótaként. Alfa 159 - Az Alfa Romeo és az F1 első világbajnok autója Mindehhez Marchionne szerint egyetlen dolog szükséges: pénz. Elmondása szerint az F1-es jelenlétet csak akkor engedhetik meg maguknak, ha a Giulia és a Stelvio eladásaiból lesz annyi pénze a gyártónak, hogy fenntarthassa sportprogramját. Konkrét időpontot azonban Marchionne nem mondott. Annyit közölt: "nem most". Sajnos a Ferrarinak nincsenek túl jó emlékei az olasz pilótákkal, legutóbb versenykörülmények között az amúgy rutinos Giancarlo Fisichella bukdácsolt a maranellói márka autójának volánjánál, de versenyhelyzetben az egyébként kiváló tesztpilóta, Luca Badoer sem alkotott maradandót. A 80-as évek legsikeresebb Alfája a 183T volt, V8-as turbómotorral. A nemrég elhunyt Andrea de Cesaris két ezütérmet is szerzett vele Az Alfa Romeo volt az első konstruktőr, aki F1-es világbajnokságot nyert: az első két évadban, 1950-ben és 1951-ben is a milánói márka nyerte meg a címet előbb Giuseppe "Nino" Farinával, majd Juan Manuel Fangioval. Ez után kiszálltak a Formula-1-ből, majd 1979-ben tértek vissza és 1985-ig maradtak, de ebben a korszakban nem sok babér termett az Alfáknak: két második és két harmadik helyet tudtak felmutatni, legjobb helyezésük éves összevetésben a hatodik pozíció volt a konstruktőröknél, 1983-ban. De szinte minden évben több versenyen estek ki, mint ahányat befejeztek. Forrás: alfaamore.hu

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója