A MÁV idén is támogatja a pályakezdő diplomások beilleszkedését

2016.09.20.
Kiemelték: a MÁV Zrt. utánpótlásprogramjának célja a friss diplomás pályakezdő szakemberek felvétele és hatékony integrálása a vasúttársaság szervezetébe, továbbá lojalitásuk erősítése, elkötelezettségük fenntartása, valamint motivációjuk növelése. A közlemény idézi Dávid Ilonát, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a vasúttársaság nagyvállalatként a képzésben, a fejlődésben, valamint az országos mobilitásban a lehetőségek tárháza, amivel szerinte érdemes élniük a fiataloknak. A gyakornoki programba az elmúlt tíz évben már közel 270-en nyertek felvételt, akik közül mintegy kétszázan dolgoznak a vasúttársaságnál, sokan operatív szintű vezető vagy szakértői munkakörben. A MÁV-csoport az MTI érdeklődésére közölte: a cégcsoport tavaly 2,3 millió forintot, idén eddig közel 4 millió forintot fordított a diplomások gyakornoki programjára. Hozzátették: a MÁV-csoport közel 38 ezer munkavállalójából 4165-en rendelkeznek diplomával. A gyakornoki programon kívül pedig 68 pályakezdő diplomást foglalkoztatnak, akik többségében 3 évnél nem régebbi első diplomával rendelkező munkavállalók, akik az elmúlt 3 évben léptek be a vasúttársasághoz. A cégcsoportnál a diplomás állásokat tekintve főként a mérnökök (villamos-, építő-, közlekedés-, tervező- és gépészmérnökök), műszaki, vasúti szakoktatók, informatikusok, pénzügyi és számviteli szakemberek esetében jelentkezik a munkaerő hiány - ismertették. A cég által a pályakezdő diplomásoknak nyújtott ajánlatokról további információk érhetőek el a https://mavcsoport.hu/mav-csoport/palyakezdo-diplomasokat-keresunk oldalon. A gyakornoki programról az érdeklődők a MÁV-csoport állásbörzéin is tájékozódhatnak - olvasható a vasúttársaság közleményében.  

Kisrepülő-baleset - NKH: érvényes engedélyekkel rendelkeztek a pilóták

2016.09.20.
A hatóság ezt az MTI kérdésére válaszolva közölte kedden, miután a Bors azt írta, hogy a Piper 28-as gép pilótájának nem volt kereskedelmi pilótaengedélye, így nem szállíthatott volna utasokat. Az NKH közölte: közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit, annak lezárulásáig további információt nem adnak.
Címkék: 

Felhőszolgáltatással erősít a Volkswagen haszongépjármű üzletága

2016.09.20.
Közölte: egyebek mellett a tehergépjárművekben, a logisztikai cégeknél vagy a forgalomirányító rendszereknél működő gépek által egyaránt elérhető hálózatra kapcsolt szerverekből álló saját számítástechnikai felhő infrastruktúrát építenek ki. A VW Nutzfahrzeuge, a Volkswagen konszern haszongépjármű üzletága a szakma éves seregszemléjén, a héten Hannoverben megnyíló IAA Nutzfahrzeuge kiállítás- és vásáron debütál a logisztikai és digitalizálási feladatokkal foglalkozó új márkájával, ami 2017 elején kezdi majd meg önálló működését. Szakértők szerint a haszongépjármű ágazat számára is a digitalizálással és adatfeldolgozással nyújtható szolgáltatások jelentik a legnagyobb növekedési potenciált. A teherautók közel ötven százaléka félig vagy teljesen üresen közlekedik - mondta Andreas Renschler, megjegyezve, hogy a digitalizálásra épülő szolgáltatásokkal növelni lehet majd a fuvarok kihasználtságát. A fejlesztés célja a szállítmányozó cégek költségeinek a csökkentése és az, hogy az előrejelzések szerint az elkövetkező évtizedekben növekvő közúti teherforgalom mellett is el lehessen kerülni a közlekedési dugókat. Ehhez mindenképpen javítani kell a járművek kihasználtságát és a logisztikai szolgáltatások szervezettségét - mutatott rá.

Az Audinak fontos a magyar DTM-hétvége

2016.09.20.
Mindhárom bajnoki címet elhódítani, ezzel a céllal kezdte meg a 2016-os szezont az Audi Sport. Négy versennyel az évad vége előtt a magyarországi vendégszereplésen továbbra is mindhárom címre esélyes a márka. Az Audi versenyzője, Edoardo Mortara második a pilóták versenyében – a szezonban még 100 pont szerezhető összesen, ő 33 pont hátrányban, szorosan követi a tabella éllovasát, Marco Wittmannt (BMW). A gyártók értékelésében az Audi 35 ponttal a Mercedes-Benz előtt és 57 ponttal a BMW mögött áll a második helyen. A csapatok versenyében az Audi Sport Team Abt Sportsline (Edoardo Mortara és Mattias Ekström) mindössze kilenc ponttal áll a BMW Team RMG (Marco Wittmann és Timo Glock) csapat mögött. - Egyértelmű, hogy a budapesti hétvégén vetélytársainknál több pontot kell szereznünk ahhoz, hogy jó helyzetbe kerüljünk az utolsó támadáshoz Hockenheimban – mondja Dieter Gass, az Audi Sport DTM-vezetője. „Ezért Budapest előtt több házi feladatot is meg kellett oldanunk. Elsőként az időmérőn nyújtott teljesítményünket szeretnénk javítani, hogy autóinkat a rajtrácson előrébb pozícionálhassuk. Ez a Hungaroringen igazán nehéz feladat, hiszen éppen ezzel küszködtünk 2014-ben is. Azonban az utána a versenyen nyújtott teljesítményünk, 2014-ben hat autónk futott be pontszerző helyen, sokat ígér. Erre és a nürburgringi erős vasárnapi versenyre építünk.” A kanyarokban gazdag Hungaroring a 4,381 kilométeres hosszával a DTM-naptár második leghosszabb versenypályája. A DTM 2014-es magyarországi látogatásakor a rajongók egy szórakoztató versenyt élhettek át, amelyben Miguel Molina a nyolcadik helyről a második helyre küzdötte előre magát. Edoardo Mortara kemény párharcokat folytatott Timo Glock és Bruno Spengler BMW-pilótákkal, majd végül negyedikként éppen csak lecsúszott a dobogóról – mindezt a 12. helyről indulva. „Két évvel ezelőtt az edzéseken egy kicsit küzdenem kellett az autóval” – emlékszik vissza Mortara. „Azonban azóta sokkal jobban bízom az autóban, most nagyon jól teljesít. Egy újabb jó hétvége szükséges ahhoz, hogy csökkentsük a lemaradást Marco Wittmann mögött. A bajnoki címre továbbra is jók az esélyeim, az utolsó pillanatig küzdeni fogunk ezért.”

70 éves a legendás olasz Vespa

2016.09.20.
A második világháború után a győztes szövetségesek szigorúan korlátozták a repülőgép-ipar tevékenységét, ami nagy csapás volt a Rinaldo Piaggio által alapított Piaggio gyárra. Az 1884-től működő üzem kezdetben tengerjáró hajók kabinjának berendezéseihez szállított különböző felszereléseket, később vasúti kocsikat, luxus autóbuszokat, motorokat, villamos- és teherautóvázakat gyártottak. Az első világháború alatt belevágtak a repülőgép- és hidroplángyártásba, ezért új üzemeket nyitottak többek között Pisában és Pontederában. A repülőüzemeket 1943-ban a szövetségesek bombái a földdel tették egyenlővé. A család a helyrehozhatatlan károkat szenvedett telephelyeket a fiatalabb fiúra, Enrico Piaggióra bízta, aki gazdasági és társadalmi szempontokat egyaránt figyelembe véve úgy döntött, hogy belevág az olcsó tömegcikknek szánt robogók gyártásába. A könnyű és gyors mozgást biztosító közlekedési eszköz gyártása a lehető legjobbkor kezdődött, mert a járműállomány a háború során szinte teljesen odaveszett. Vállalkozásában Corradino DíAscanio repülőmérnök és feltaláló volt segítségére. Az első robogó, a furcsa alakja miatt Paperino (kiskacsa) becenévre keresztelt járgány nem nyerte el Piaggio tetszését, megkérte DíAscaniót kezdje elölről a munkát. A repülőmérnöknek nem volt könnyű dolga, nem kedvelte a motorbicikliket. Kényelmetlennek és terjedelmesnek tartotta a szerkezeteket, különösen azt utálta, ha kereket kellett cserélnie, és a hajtáslánc összesározta. Ezért olyan robogót tervezett, amelynek karosszériája és kormánya a repülőgépekére emlékeztetett. A sebességváltó kar a kormányra került, a motor pedig a hátsó kerékhez. A robogó elejére nem teleszkópvillát tervezett, hanem a repülőgépgyártásban használatos levegőkaros kormányoszlopot, amely megkönnyítette a kerékcserét, a karosszéria pedig megvédte a vezetőt a piszoktól. A Vespa bemutató rajzait látva Enrico Piaggio egy darázshoz (olaszul vespa) hasonlította a kerek formájú motort, ami rögtön el is döntötte a járgány elnevezésétnek kérdését. A Vespa szabadalmát 1946. április 23-án regisztrálták az olasz ipari minisztériumban, és ezzel útjára indult az "olasz csoda" története. Az első Vespákat a Lancia kereskedelmi láncán keresztül kezdték értékesíteni, és a 60 km/h sebességre is képes robogóból 2484 darabot adtak el. 1952-ben már 13 országban gyártották, és 114 országban forgalmazták. 1956-ban értékesítették az egymilliomodik darabot. A több mint 160 Vespa-modell közül a legsikeresebbnek az 1977-ben született Vespa XP bizonyult, amelyet mind a mai napig gyártanak. Tavaly 175 ezer darabot szállítottak a Vespából az olasz és a külföldi piacra. A robogó a világon az olasz stílus és elegancia egyik szimbólumává, kulturális jelképpé vált. A Fiat-járművekkel párhuzamosan a Vespa motorizálta a második világháború után újra talpra álló Olaszországot, egyben megtestesítette a növekvő jólétet, a határtalan optimizmust az életörömöt. Az 1940-es évek Vespája a New York-i MoMA modern képzőművészeti múzeum állandó kiállításának egyik darabja. Az olasz motornak hatalmas reklám volt a Római vakáció című amerikai film (1953), amelyben a főszereplő Audrey Hepburn és Gregory Peck egy Vespán száguldozik a város műemlékei között. De ezt a robogót használta filmekben, fotózásokon vagy csak útitársként többek között Raquel Welch, Ursula Andress, Geraldine Chaplin, Joan Collins, Jayne Mansfield, Virna Lisi, Milla Jovovich, Marcello Mastroianni, Charlton Heston, John Wayne, Henry Fonda, Gary Cooper, Anthony Perkins, Jean-Paul Belmondo, Nanni Moretti, Sting, Antonio Banderas, Matt Damon, Gérard Depardieu, Jude Law, Nicole Kidman, Brad Pitt, Eddie Murphy és Owen Wilson is.

Átadták a japán rugógyártó NHK Spring Hungary tatai üzemét

2016.09.20.
A beruházás értéke 11 milliárd forint, amelyhez a magyar állam 886 millió forintos támogatást nyújtott, a társaság az első ütemben 100 embernek biztosít munkát - mondta el a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az eseményen az MTI-nek. Magyar Levente emlékezetett arra, hogy személyesen találkozott másfél évvel ezelőtt Tokióban a NHK vezetésével és ezt követően választották Magyarországot. Tatabánya és Tata közül a kormány a kisebb várost támogatta, mert a megyeszékhelyen már több befektető is megjelent, így a japán vállalat végül Tatán telepedett le. Kacujuki Nisioka, az NHK Spring Hungary ügyvezető igazgatója elmondta, ez a vállalat első európai termelő üzeme, korábban csak egy spanyolországi vegyesvállalaton keresztül jutottak el az általuk gyártott rugók Európába. A társaság egy nyolc hektáros területet vásárolt a tatai ipari parkban, amelyen első ütemben egy 12 ezer négyzetméteres csarnokot építettek fel, 11 hónap alatt. A vállalat 2106 szeptemberében 32 főt foglalkoztat - közölte az NHK az avatás alkalmából kiadott tájékoztatójában. Honlapja szerint az anyagcég, a japán NHK Spring 1939 óta van jelen a piacon, alkalmazottainak száma meghaladja a 20 ezret. Termékeik között megtalálhatók az autóipari rugók, a vasúti alkatrészek, a beléptetőrendszerek, a parkolóházak rendszerei és a számítástechnikai alkatrészek. A 2014-es adatok szerint a társaság törzstőkéje 17 milliárd jen, árbevétele 570 milliárd jen volt. (1 jen 2,3 forint).

Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy török utasszállító

2016.09.20.
- A gép személyzete a román-magyar határ térségében döntött a ferihegyi leszállás mellett - írja az airportal.hu. A gép 23 óra 17 perckor biztonságban landolt a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ahol az AMS repülőtéri egészségügyi szolgálat mentőegysége várta járatot, ők kezdték meg a beteg utas ellátását.

Már kilenc órát kell várniuk a teherautósoknak Tompánál

2016.09.20.
Árvai Edina elmondta: a Tompa Közúti Határátkelőhelyen a tehergépjármű-forgalom belépő oldalán a várakozási idő a korábbi hétről kilenc órára növekedett, míg a kilépő oldalon jelenleg egy óra várakozási idővel kell számolniuk a sofőröknek. A rendőrség azt javasolja, hogy aki teheti, kerüljön a nap 24 órájában nyitva tartó hercegszántói vagy röszkei határátkelőhely felé.
Címkék: 

Superbike-vb - Bódis Richárd "csodát tett" a Lausitzringen

2016.09.20.
A 20 éves magyar pilóta csapatának hétfői tájékoztatása szerint Bódisnak azért kellett az utolsó helyről rajtolnia a Lausitzringen, mert az előző hétvégén a versenybírák túl agresszívnak ítélték a stílusát, s ezzel a büntetéssel sújtották. A fiatal motoros a szabadedzésen a második legjobb köridőt érte el, majd az időmérőn csak egy kört teljesített, tekintettel a rajtbüntetésére. A váltakozóan esős és napos versenyen aztán a 28. pozícióból induló Bódis már az első kör végén 11. volt, majd tovább javított, s csak kevés hiányzott neki ahhoz, hogy negyedikként intsék le. Bódis a mostani ötödik helyének köszönhetően csak 16 ponttal van lemaradva a második helyezettől az összetett pontversenyben, s ezt még lesz esélye ledolgozni a szezonból hátra lévő három futamon.

Már Hannoverre figyel az autósvilág

2016.09.20.
Technikusok egy kamion színtelen vezetőfülkéjében végeznek előkészületeket a 66. Nemzetközi IAA Haszongépjármű-kiállítás és Vásár bemutatótermében az észak-németországi Hannoverben szeptember 19-én. A szeptember 22. és 29. között látogatható szakvásáron ötvenkét ország mintegy kétezer gyártója vesz részt teher- és közösségi járműveikkel, valamint alternatív meghajtó rendszerekkel.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója