Járműkísérő nélkül közlekednek a 4-es metró szerelvényei

2015.09.26.
Budapest új metróvonalán a megnyitás, azaz 2014 márciusa óta zajlik az utasforgalmi próbaüzem, amelynek keretében folyamatosak a tesztek annak érdekében, hogy a vonal a végleges használatbavételi engedélyt az év végéig megszerezze. A szerelvények eddig is teljesen automata üzemmódban közlekedtek, de mostanáig voltak járműfelügyelők a vonatokon, hogy probléma esetén beavatkozzanak. A BKV közlése szerint nem történt az utasforgalmi próbaüzem során biztonságkritikus hiba és a rendelkezésre állás is folyamatosan eléri február óta a hatóság által előírt, rendkívül szigorú szintet. A járműkísérők a továbbiakban az állomások forgalmi ügyeletén teljesítenek szolgálatot. A következő fázisban is lesznek olyan tesztek, amelyeket utasforgalom nélkül kell elvégezni, emiatt szeptember 27-én, október 4-én és 11-én üzemkezdettől 10 óráig az egész vonalon pótlóbuszok közlekednek.

Dízelbotrány: hosszabb távon nem lesz gond a növekedéssel?

2015.09.26.
- A botrány esetleges szélesebb gazdasági hatásaival kapcsolatos aggályok érthetők, hiszen a Volkswagen 600 ezer embert foglalkoztat, közülük 270 ezret Németországban, és a járműgyártás adja a teljes német ipari termelés 17 százalékát. Az ipar a német gazdaságban előállított bruttó hozzáadott érték 26 százalékát termeli meg, vagyis az autóipar a teljes német gazdasági kibocsátás csaknem 5 százalékát jelenti - áll a Capital Economics pénteki elemzésében. Ráadásul sok más szektor foglalkoztatási és aktivitási mutatói is közvetlenül kapcsolódnak az autógyártáshoz. Az autókereskedések például a szolgáltatási ágazathoz tartoznak. Mindezek alapján úgy becsülhető, hogy a német munkahelyek 15 százaléka függ valamilyen módon az autóipartól. Emellett a botránynak lehetnek más, kevésbé közvetlen hatásai is. A Volkswagen részvényárfolyama 30 százalékkal zuhant a botrány kirobbanása óta, és a BMW papírjai is 9 százalékot gyengültek, és ez befolyásolhatja a részvényesek fogyasztási kiadásait. Az ügyet megszenvedheti a német üzleti és fogyasztói bizalom is, aminek széleskörű gazdasági kihatásai lehetnek - hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői. A ház szerint azonban több olyan ok is van, amelyek miatt egyelőre "indokolatlan a vészvillogók bekapcsolása". Az egyik az, hogy az érintett járművek visszahívása és kijavítása önmagában is generál valamelyes pótlólagos gazdasági aktivitást. Vannak olyan találgatások, hogy a botrány miatt a fejlesztési beruházások hangsúlya ismét a benzinüzemű motorokra helyeződik át a dízeltechnológia rovására, ám ez is olyan gazdasági aktivitást jelenthet, amely egyébként nem jelentkezett volna a német gazdaságban. Mindemellett a korábbi hasonló külföldi incidensek tapasztalatai azt sugallják, hogy az ilyen jellegű botrányok nem gyakorolnak érezhető közvetlen hatást a járműágazat teljesítményére. A Toyotának 2009 és 2011 között 9 millió autót kellett visszahívnia egy olyan hiba miatt, amely a járművek váratlan gyorsulását okozta, a General Motors pedig csak tavaly 27 millió autót hívott vissza a gyújtásrendszer hibája miatt. A statisztikák azonban azt mutatják, hogy az érintett időszakokban sem a japán, sem az amerikai autógyártásra nem gyakoroltak érezhető hatást ezek a visszahívási epizódok, és a két cég részvényárfolyamai is gyorsan ledogozták kezdeti veszteségeiket. Felmerülhet az az érv, hogy a Volkswagen megítélésén súlyosabb csorba eshet, mivel a német cég szándékos csalást követett el. A Toyota és a GM járműveinek hibái azonban számos halálesetet okoztak, a Volkswagen-botránynak pedig nincsenek ilyen közvetlen tragikus következményei - érvelnek a Capital Economics londoni elemzői. Mindezek alapján a ház azzal számol, hogy a német gazdaság hosszabb távon komolyabb gazdasági károk nélkül átvészeli a Volkswagen-botrányt. Más nagy londoni házak szerint ugyanakkor a Volkswagennek valószínűleg hosszú távú károkat okozott az ügy. A Moodyís Investors Service nemzetközi hitelminősítő, amely a héten leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a Volkswagen adósosztályzati kilátását, ehhez fűzött indoklásában kiemelte azt a véleményét, hogy a csalás - vagyis az amerikai környezetvédelmi előírások szándékos kijátszása - az egész világ személyautó-piacán negatív hatással lesz a német cég hírnevére és hitelességére. Az így kialakult negatív vállalati imázs hosszú ideig fennmaradhat, és ez gyengítheti a Volkswagen piaci pozícióit, márkaértékét és fogyasztói ár/érték- megítélését. Ez végső soron hatást gyakorolhat a Volkswagen jövőbeni jövedelmezőségére is - állt a Moodyís elemzésében.  
Címkék: 

A sofőrszemüvegtől a golyóálló üvegig

2015.09.25.
Síküveg védte a T-Ford vezetőjét és utasát a portól, széltől, esőtől, hótól, ám gépkocsik gyorsulásával, a technológia és a járműipar, valamint beszállítóinak fejlődésével, na meg az igények változásával már az 1950-es évektől hódított a panoráma szélvédő, elől és hátul is. Ez egyébként nemcsak divat és esztétikai igény, de komoly biztonságtechnikai kérdés is volt, mert a jó kilátás csökkentette a baleseti kockázatot. Remek karosszériák születtek, különösen az Egyesült Államok gyártói ontották a panorámás modelleket: a hatvanas évek Chevrolet Impaláit csak irigyelhetjük. A kecses megoldásnak, vagyis a jó kilátást biztosító vékony oszlopok és hajlított üvegek előnyeit még néhány kelet-európai modell vezetői is élvezhette, ilyen volt a Moszkvics 408-as, igaz, ez olasz Pininfarina stúdió munkája, de már az is eredménynek számított, ha sorozatgyártásba is került. Chevrolet Impala                                                                                             Forrás: GM Egyre kisebb panoráma Az erősödő biztonsági elvárások miatt teljesen átalakult az autók formája, mert a törésteszteken nem feleltek meg a nagy üvegfelületű és vékony tartóoszlopú modellek. A szigorítások hatására egyre nőttek a holtterek. Eltűntek a panoráma üvegek, amiket nem a formatervezők száműztek. Az autógyártás mindig is a költség, a formaterv és biztonság kompromisszumáról szólt, most az utóbbi dominált. A műszaki szakemberek szerint az ütközéskor és boruláskor megfelelő védelmet nyújtó karosszéria, pontosabban utascella megépítéséhez vastag és széles tartóoszlopok kellenek. Némileg javít az autók megjelenésén, hogy a ragasztott szélvédők takarják a fémoszlopokat is, ám mindez csak szebbé, de nem átláthatóvá teszi a karosszériát… Aranyos, de rontja a kilátást a bólogató kutya                                           Fotó: Boros Jenő Bólogató kutyák és társaik Rontja a helyzetet és persze a kilátást az is, hogy a csekély megmaradt átlátszó felületet is teleragasztjuk matricákkal, van aki egész kollekciót hagy évekig a szélvédőn. Vélhetően külföldi útjaival akar dicsekedni. Nem kevésbé zavaróak a belső visszapillantó tükörre aggatott lifegők, például a cd-lemez, melynek csillogása a közhiedelemmel ellentéten legkevésbé sem téveszti meg a sebességmérő traffipaxot. Vagyis hiába múlt el a bólogató kutyákmeg a kalaptartóra tett táskarádiók és műanyag redőnyök korszaka, továbbra is dúlnak a kilátásrontó divatok. Van, aki sötétítő fóliával rontja a kilátást: a szabályok 25-30 százalékos fényvisszatartást engedélyeznek, ám ez is fölösleges, mert az alapáron szállított gyári védőfóliák megfelelő mértékben visszatartják az ultraibolya sugárzást, miközben nem rontják a kilátást. Napjaink modelljei kétségtelenül egyre biztonságosabbak és egyre jobban teljesítenek a törésteszteken, ami dicséretes, ám a vezető kilátása egyre szűkül, amin nem segítenek az egyre népszerűbb tetőablakok, amik szellősebbé teszik az utasteret, ám ezt inkább csak a hátul ülők élvezhetik. Egy átlagautóban csak az oldalablakok tömege eléri a harinc kilogrammot. Mercedes C208                                                                                   Forrás: Daimler AG Buborékmegoldások Az új autók meg sem közelítik az ötven évvel ezelőtti modellek panoráma kilátásától: a német TÜV és ADAC felmérése szerint a vizsgált modellek többsége 3-asnál rosszabb értékével már az 1973-as autóknál mért 0,9 értéktől is messze elmaradnak, miközben a nullás index lenne az ideális. Bármennyire is furcsa, ilyet kreált próbaképpen a Mercedes, ám a buboréktetős sportkocsi nem került sorozatgyártása. Félig hasonló megoldást alkalmaztak egykor az amerikai elnöki autónál, melyet Bubble Top Lincolnnak becéztek. Hogyan tesztelik a kilátást? A vizsgálatnál a vezetőülésben elhelyezett lézeres kamerával készített 360 fokos körpanoráma felvételeket elemezték és ezek alapján osztályoztak. A hasznos látóteret jelző kördiagramok alapján a bal-első ülésből a legközelebbi oszlop 4-5 fokot, a jobboldali 5-6 fokot takar, vagyis ennyivel nő a holttér, ami nem csak zebrán történő kis ívű bekanyarodáskor, de hegyi szerpentineken is növeli a kockázatot. Ford Futura, 1962                                                                                                Forrás: Ford Vastag C-oszloppal indult Nem csak a panoráma üveg eltűnése, de az autók sportos megjelenése, vagyis a karosszérián végigfutó és emelkedő övvonal is csökkenti az átlátható üveg felületet, tehát a szekunder biztonság, a megerősített utastér jegyében romlik a primer biztonság. Ez egyébként már a hetvenes években megindult, amikor az Italdesign és Giorgetto Giugiaro által tervezett I-es Golf széles C-oszlopa dinamizmust sugallt, ám komolyan nehezített a vezető dolgát tolatáskor. A VW stílusát azóta is többen utánozták. A Volvo egyik próbálkozása, az SSC tanulmányautó                                 Fotó: Boros Jenő Virtuális és valódi trükkök az átláthatatlan oszlopokra Voltak és vannak próbálkozások a kilátás javítására: a Volvo SSC jelzésű kísérleti modelljén átlátszó A-oszloppal próbálkoztak, a tanulmánymodell egyetlen példánya jelenleg a márka göteborgi múzeumában parkol. A Jaguar fejlesztése 360 fokos kilátást biztosító digitális rendszer, mely a kocsi külsején elhelyezett kamerák élő képét vetíti a tetőoszlopokra épített képernyőkre, melyek a vezető fejének elfordítására aktiválódnak, így mindig a megfelelő oldalon válnak „átlátszóvá” a tetőoszlopok. A Land Rover is kamerák segítségével próbálja megoldani a problémát és a vakteret monitorra vetítve közvetíti a vezetőnek, ám nemcsak az oszlopokat, de a motorháztetőt is „átláthatóvá” teszi, ami különösen igazi terepjárásnál jelent nagy segítséget, hiszen bakháton is az autó elé és alá lát a rendszer, mely megmutatja az első kerekek aktuális pozícióját is. Kedvezett a panoráma üveg eltűnése a páncélozott autókat és golyóálló üvegeket gyártó cégeknek, hiszen a kevésbé ívelt felületek megkönnyítik a többrétegű védelem kialakítását. Golyóálló szélvédő tűzpórba után                                                                Fotó: Boros Jenő Bokrok takarásában A kereszteződésekben szabálytalanul parkoló járművek mellett olykor bokrok zavarják a biztonságos kihajtást, ahogy a vasúti átjárókban lévő építmények, melyeket az előírások ellenére sem bontottak le több helyen. Ráadásul egyre figyelmetlenebbek vagyunk, mert mobilozunk vagy majszolunk, de a közlekedés szervezői és az autók sem igazán kilátás-barátok. Ahányszor csak szóba kerül a panoráma szélvédő és a keskenyebb oszlop iránti vágy, a formatervezők mindig azzal védekeznek, hogy fő a biztonság, és valóban. Szóval jó ideig együtt kell élnünk az autók széles oszlopaival, ám attól is romlik a kilátás, ha a meglévő átlátszó felületek koszosak, szóval legalább azt tisztítsuk folyamatosan. Pontiac Bonneville tanulmány                                                                                 Forrás: GM Átlátszó krónika A világosság után vágy szülte négyezer éve az átlátható üveget, mely egykorú a kerékkel. Az első automobilon még fülvédős sapka és szemüveg védte a sofőrt, ami elég volt 10-15 km/óránál, de a sebesség növekedésével más megoldást kellett találni. A XX. század elején megjelent a síküveg, mely szilánkosan tört és még kisebb ütközéskor is súlyos sebeket vágott, olykor halálos sérüléseket okozott. 1914-ben jelent meg a közlekedési eszközökhöz, vagyis buszokhoz, vonatokhoz és persze személyautókhoz fejlesztetett és töréskor sem széthulló biztonsági üveg, majd a szilánkmentes és többrétegű szélvédő. 1948-ban panoráma szélvédőkkel gyártotta Buick, Cadillac és Chevrolet márkájú autóit a General Motors. Napjainkban az új többrétegű ragasztott üvegek már jobban védenek a hősugárzás, a zaj és betörés ellen is. Corvette Indy koncepció 1986-ból                                                                      Forrás: GM 

A Porsche adja a Volkswagen új vezetőjét

2015.09.25.
  Péntek estétől ő a vezető Európa legnagyobb autógyáránál. Papírforma eredmény. Így összegezhetnénk a Volkswagen AG felügyelőbizottságának maratoni ülésén történteket. A német sajtó reggel óta gyakorlatilag kész tényként kezelte, hogy a 62 éves Matthias Müller veszi át a Winterkorn lemondásával megüresedett igazgatótanács elnöki posztot.  Ezt Reinhold Huber, a felügyelőbizottság elnöke hivatalosan is bejelentette, egyúttal elnézést kért a testület nevében a manipulálásért. Ami a Volkswagennél történt, az morális és politikai katasztófa - jelentette ki. Valamennyien azon dolgozunk, hogy az elvesztett bizalmat lépésről-lépésre visszaszerezzük - mondta az elnök a több mint hat órás felügyelőbizottsági ülés után.  A Volkswagen új vezetője megköszönte a bizalmat, majd ezeket mondta: A Volkswagen válságát le tudjuk és le fogjuk győzni, együtt a Volkswagent még erősebb vállalattá alakítjuk.  A múltról és elődjéről így nyilatkozott: Köszönetet mondok Winterkorn professzor úrnak, azért a teljesítményért, amit a konszernért tett. Valamennyiünk nevében a legnagyobb elismerésünk.  Az új vezérigazgató Volkswagen és Porsche rajongó. A Bildnek korábban nyilatkozva elárulta, első autója egy VW Bogár volt, a legnagyobb érzelmeket keltő kocsija pedig a Porsche 911 GT3. A kikacsolódást pedig az jelenti számára, ha a legendás Porsche 550 Spyder volánja mögé ülhet. Ezt a Porsche múzeumból szoktam kikölcsönözni - nyilatkozta két éve a legnagyobb német napilapnak.
Címkék: 

Átadta tízmilliomodik 3-as limuzinját a BMW

2015.09.25.
Szeptember elején gurult le a BMW Group müncheni autógyártó- és összeszerelő üzemének gyártósoráról a tízmilliomodik BMW 3-as limuzin, amely a legnépszerűbb BMW-modellsorozat immáron négy évtizedre visszatekintő sikertörténetének legújabb mérföldköve. A jubileumi modell egy Imperial Blue metálkék fényezésű BMW 320d, amelyet az egyik Eichstätt-i autósiskola tulajdonosa nagy örömmel vett át a BMW Welt csarnokában. A BMW ügyfeleinek 2007 óta lehetőségük van rá, hogy az újautó-vásárlás folyamatának kiteljesedéseként a BMW Welt-ben vegyék át vadonatúj autójuk kulcsait. A bajor gyártó a tízmilliomodik BMW 3-as limuzint is itt adta át új tulajdonosának, az Eichstätt-i Xaver Bittl-nek. Az ünnepélyes járműátadásra a BMW egy különleges meglepetéssel is készült, hiszen a gyanútlan tulajdonost az Imperial Blue metálkék fényezésű BMW 320d limuzin mellett a müncheni gyár néhány dolgozója várta, akik hatalmas számokat a magasba tartva köszöntötték a tízmilliomodik modell tulajdonosát és családját. Xaver Bittl, aki egy autósiskolát vezet az Ingolstadt-hoz közeli Eichstätt-ban és megannyi éve a BMW ügyfele, felejthetetlen élménnyel gazdagodott a BMW Welt-ben. Az ünnepélyes járműátadáson Hermann Bohrer, a BMW Group müncheni gyárának vezetője és Helmut Käs, a BMW Welt első embere is tiszteletét tette, akik kamerák kereszttüzében gratuláltak a szerencsés tulajdonosnak. - A járműátadási folyamat egy páratlanul egyedülálló élmény ügyfeleink számára, és ez ma sem volt másképp. A tízmilliomodik BMW 3-as limuzin átadása egy egészen különleges mérföldkő a vállalat számára. Boldogok vagyunk, hogy eme exkluzív esemény helyszínét is a BMW Welt adhatta – mondta Helmut Käs. A BMW Group az elmúlt negyven évben több mint tizennégymillió 3-as BMW-t adott át ügyfeleinek, világszerte több mint százharminc országban, amellyel a 3-as modellsorozat a márka történetének legsikeresebb szériájává vált. A világméretű sikertörténet 1975-ben vette kezdetét, amikor is a BMW a Frankfurti Nemzetközi Autószalonon bemutatta a prémium középkategória megalapítóját. Új modellgenerációival a BMW 3-as sorozat rendre utat mutat a sportosság, a hatékonyság, a kényelem, a jármű és a vezető közötti interaktív kapcsolat, valamint a járműtervezés terén. A BMW történetében a müncheni épületkomplexum kiemelt jelentőséggel bír, hiszen amellett, hogy nagy szerepe van a 3-as modellsorozat sikerében (ez a bajor gyártó egyetlen üzeme, amelyben a 3-as BMW mind a hat modellgenerációját gyártották), ünnepélyes járműátadásai világszerte híresek.
Címkék: 

10 milliós Audit foglaltak le a nagylaki rendőrök

2015.09.25.
Egy török férfi jelentkezett kilépésre a Nagylaki Közúti Határátkelőhelyen 2015. szeptember 25-én 4 óra 30 perckor egy német honosságú Audi A4 típusú személyautó vezetőjeként. Az egyenruhások az ellenőrzés során megállapították, hogy a gépjármű szerepel a Schengeni Információs Rendszerben. A német hatóságok elrendelték a gépkocsi körözését, ezért a rendőrök lefoglalták azt. Az Országos Rendőr-főkapitányság Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ Sirene Iroda felvette a kapcsolatot a körözést elrendelő hatósággal.

A Daimler cáfolja, hogy csalást követett volna el

2015.09.25.
A dízelmotorokat régóta bíráló Német Környezetvédők (Deutsche  Umwelthilfe, DUH) nevű szervezet csütörtökön közölte: részletes  információi vannak arról, hogy szinte minden német autógyártó, azaz  nemcsak a Volkswagen, hanem a Daimler, a BMW és az Opel is  meghamisította dízelmotoros autók károsanyag-kibocsátási értékeit.   – A leghatározottabban visszautasítjuk azt a vádat, hogy manipuláltuk járműveink károsanyag-kibocsátási tesztjeit –  szögezte le a Mercedes-Benz és a Smart típusú autók gyártója pénteken kiadott közleményében, hozzátéve, hogy soha nem alkalmaztak csalást lehetővé tévő szoftvert sem dízel, sem benzin üzemmódú autóik esetében sem. – Motorjaink megfelelnek minden törvénynek és minden előírt követelménynek – hangoztatta a Daimler, amely "nem tud olyan mérésről, amely azt igazolná, hogy nem tartotta be a szabályokat". A BMW már csütörtökön határozottan tagadta a csalás vádját,  miután az Auto Bild című német szakfolyóirat azt írta, hogy az ICCT  (Tiszta Közlekedés Nemzetközi Tanácsa) vizsgálata kimutatta: a BMW  X3 xDrive nitrogén-oxid kibocsátása a közúti közlekedésben  11,88-szorosan haladta meg a kilométerenként 0,08 grammos európai  Euro-6 normát. Ez valamivel még rosszabb, mint az amerikai  környezetvédelmi hatóság által pellengérre állított VW Passat 2,0  TDI által produkált 11,35-szörös érték.    Péntek délután három óra körül vegyes képet mutattak a német autógyártók Frankfurtban jegyzett részvényei. A Volkswagen 2,99  százalékos mínuszban, 108,80 eurón, míg a Daimler 2,88 százalékos  pluszban, 65,31 eurón, a BMW pedig 3,66 százalékos pluszban, 78,45  eurón forgott.

Perez marad Hülkenberg csapattársa jövőre a Force Indiánál

2015.09.25.
"Boldog vagyok, hogy bejelenthetjük a hosszabbítást, mert ez azt jelenti, hogy ezentúl a legfontosabb feladataimra koncentrálhatok: vezetni az autót és világbajnoki pontokat gyűjteni a csapatnak" - idézte a Force India közleménye a 25 éves Perezt, aki 2013 végén, a McLarentől érkezett a brit központú, de indiai licenccel versenyző alakulathoz. A 28 esztendős Hülkenberg maradásáról már korábban beszámolt az istálló, amely jelenleg 69 ponttal az ötödik helyen áll a konstruktőrök vb-pontversenyében. Perez 39 ponttal a kilencedik, Hülkenberg 30-cal a tizenkettedik a pilóták rangsorában. Perez az egyetlen mexikói versenyző a mezőnyben, de a következő szezonban a Ferrarinál most teszt- és tartalékpilótaként ténykedő Esteban Gutierrez helyet kaphat az amerikai Haas csapatnál, amely a tervek szerint jövőre debütál a sorozatban. Mexikó - 1992 után - november elsején rendez először újra F1-es futamot.

Elektromos autókat tesztel a Magyar Posta

2015.09.25.
A posta vezérigazgatója hangsúlyozta, a posta a logisztikai munka elvégzéséhez, a csomagkézbesítéshez költséghatékony és környezetkímélő megoldásokat keres. Szarka Zsolt kiemelte: a tesztelés végén összesítik a tapasztalatokat, és kiderül, mennyiben lehet az elektromos járműveket a posta munkájában használni. A Magyar Posta tájékoztatása szerint a tesztelés időszakában a elektromos gépjárműveket a Citroën (Citroën Berlingo), a Nissan (Nissan ENV 200), a Volkswagen (VW Golf7), a Kia (Kia Soul), valamint a Renault (Renault Kangoo) bocsátotta a cég rendelkezésére, a motorkerékpárokat pedig a Govecs biztosította. – Az autókat az első hónapokban Budapesten, később pedig vidéken használják csomagkézbesítési feladatokra, a motorokat futárpostai szolgáltatásban tesztelik – mondta. – A hagyományos meghajtású járműveknél 100 kilométerre vetítve az üzemanyagköltség 3500 forint, elektromos autóknál 1000 forint alatt lehet – jegyezte meg. A vezérigazgató szerint az elektromos járműveket a sűrűbben lakott településeken lehetne célszerűen használni, ezeken a helyeken kisebbek a megteendő távolságok, sok a megállás. Hosszú távon véleménye szerint több száz elektromos jármű kerülhet a posta flottájába. A tesztautókkal a Magyar Posta az eddigi tapasztalatok szerint – feladattól függően – átlagosan 60-100 kilométert tesz meg naponta. A cég az elmúlt két évben elkezdte autóflottája korszerűsítését, 2013 óta 500 autót cserélt le, a közeljövőben pedig további több száz új autó üzembe helyezését tervezi. - A korszerűsítésnek köszönhetően a posta 12 ezer járműből álló flottájának átlagéletkora 10 évről 8 évre csökkent – mondta a vezérigazgató.

A Balatonfüred-Csopaki borvidék

2015.09.25.
A balatonfüredi térség jelentősége a Tihanyi Apátság hatására kezdett nőni. A papoknak köszönhetően a borászat színvonala évtizedekkel megelőzte más tájakét. A török idők visszavetették, a XVIII. században azonban ismét fellendülés következett. A XIX. század közepére pedig Balatonfüred már a Balaton legfontosabb városa lett, ahol az ország előkelőségei bálok, ünnepek alkalmával találkoztak, s mulattak a kiváló fehér borok társaságában. Ma is Balatonfüred a borvidék központja, és 1987 óta a „Szőlő és Bor Nemzetközi Városa” cím birtokosa. A Balatonfüred-Csopaki Borvidék változatos talaján sokféle szőlőt termesztenek. Elsősorban fehér borszőlő fajtákat telepítettek, de némely pincészetek, főként a Tihany környéki ültetvényeiken, igazán ízletes vörösbort adó fajtákat is termelnek. A borvidéken alapvetően két borstílust szokás megkülönböztetni. A Balatonfüreden és környékén készített borok testesebbek, tüzesebbek, magasabb extrakt tartalommal és alkohollal, míg a csopaki borok tartózkodóbbak, kecsesebbek, finom illattal, zamatokkal. A borvidék legnagyobb mennyiségben termelt szőlőfajtája az olaszrizling. Sokféle stílusban találkozhatunk vele, a mindennapok nem túl karakteres alapborától, egészen a mandulás aromákkal bíró, szép dűlőválogatásokig. A régió másik közkedvelt bora a szürkebarát, ami szépségét, fiatalos lendületét száraz borként élvezhetjük igazán, de édes borként is rendkívüli tételek készülhetnek belőle. Itt található a Balatonfüredi-Csopaki borvidék Adatok A borvidék összterülete: kb. 6445 ha. Hegyközségi tagok 500 m2 feletti szőlőterülete: kb. 2143 ha. A borvidékbe tartozó települések száma: 24, a nyilvántartott pincészetek száma: 62. A Balatonfüred-Csopaki körzethez tartozik: Alsóörs, Aszófő, Balatonakali, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatonszőlős, Balatonudvari, Csopak, Dörgicse, Felsőörs, Lovas, Mencshely, Örvényes, Paloznak, Pécsely, Tihany, Vászoly. A Zánkai körzethez tartozik: Balatoncsicsó, Monoszló, Óbudavár, Szentantalfa, Szentjakabfa, Tagyon, Zánka településeknek a szőlőkataszter szerint I. és II. osztályú határrészei. A klíma A terület éghajlata szélsőségektől mentes, kiegyenlített. A viszonylag enyhe telet korai kitavaszodás követi, majd a nem túl forró, de hosszú nyár, s a többnyire hosszú, derűs, száraz ősz. Az évi középhőmérséklet 10 C° körüli; a napsütéses órák száma meghaladja a kétezret. A Balaton víztükre megsokszorozva veri vissza a napsugarakat, ez kedvezően befolyásolja az éghajlatot, mediterrán mikroklímát teremt a tó környékén. Talaj A borvidék talaja rendkívül változatos. Előfordulnak a fillitpalán, permi vörös homokkövön, triász-mészkövön, dolomiton, bazalton, bazalttufán létrejött talajok, de megtalálhatók a pannonagyagon és homokon, márgán és löszön kialakult rendzina és erdőtalajok is. Főként Balatonfüreden és környékén jellemző a feltűnő vörös szín, mely a permi vörös homokkő magas vasoxid tartalmáról árulkodik. A táj látványa és a borok zamata magával ragad Szőlő és bor Olaszrizling A borvidék legnagyobb mennyiségben termelt szőlőfajtája. Nem magyar, valószínűleg francia eredetű, mára mégis ez a vidék tradicionális fajtája. Rendkívül termékeny, mert kedveli az itteni klímát, a mostoha körülményeket is, és talajban sem válogatós. Sokféle stílusban találkozhatunk vele, a mindennapok nem túl karakteres alapborától, egészen a mandulás aromákkal bíró, szép dűlőválogatásokig. Szürkebarát (Pinot Gris) Franciaországból származó fajta, a Pinot család tagja: a Pinot Blanc és a Pinot Noir közvetlen rokona. A XIII. században érkezett Magyarországra, s e térségben kedvező fogadtatásra talált. Íz- és zamatanyagokban gazdag, telt, harmonikus fehérbort adó fajta. Szépségét, fiatalos lendületét száraz borként élvezhetjük igazán, de édes borként is rendkívüli tételek készülhetnek belőle. Sárgamuskotály A muskotályok családjába tartozik, annak négy tagja közül a legnemesebb. A legősibb fehér szőlőfajták egyike. Számos borszőlő változata mellett csemegeszőlőként is igen kedvelt; gyakran készítenek belőle szőlőlét vagy mazsolát. Zöldessárga színe; illata és zamata mindennél jellegzetesebb. Elsősorban a hölgyek kedvence, de behízelgő bukéját a férfiak is értékelik Ottonel muskotály A muskotályok családjának másik, előkelő lépviselője. A közepes méretű szőlőfürtök bogyói apró szeműek; közepes mennyiségű cukrot és kevés savat tartalmaznak. Kiemelkedő aromaintenzitása és koncentrációja miatt magas presztízsű bor készíthető belőle. Száraz és édes változatai egyaránt kedveltek. Jellegzetes illatát narancsvirághoz, fűszerekhez, bodzához hasonlítják; édes változatához a barackot társítják. A vörösöket is szeretik Sauvignon Blanc Francia eredetű nemes szőlőfajta. Általában reduktív technológiával készülnek borai, bár helyenként találkozhatunk hordós érlelésű, újabban barrique típusokkal is. A világfajták közül az egyetlen olyan szőlőfajta, amely aromatikus fehérbornak számít. A könnyedebb, vagy maximum közepes test mellett élénk savak jellemzik. Bora könnyen felismerhető; bodzára, fűre, csalánra, szénára emlékeztető aromákkal, finom savakkal rendelkezik. Chardonnay A Chardonnay a világ egyik legismertebb szőlőfajtája. Ez a méltán híres és divatos fajta nemcsak a fogyasztók körében kedvelt, de a termelők is szívesen foglalkoznak vele jó alkalmazkodóképessége miatt. Bora gazdag és erőteljes. Illata zöldalmára, néha füstre emlékeztet. Ízjegyei: érett sárgadinnye, méz; érett bornál a vajasság. Rendkívül elegáns bor készíthető belőle, sokáig érlelhető. Tramini Illatos, zamatos szőlőfajta. Mustja kellemes ízű, alacsony savtartalommal és jó évjáratokban igen magas cukormennyiséggel. Illatában meghatározóak a jellegzetes rózsás és licsis jegyek. Bora aranysárga színű, fűszeres zamatú és illatos; harmonikus, finom savakkal és magas extrakttal. Szárazon vagy félszárazon szebb, mint édesen. Gyors, reduktív feldolgozással egy korai érésű, magas cukortartalmú, a gyümölcshöz hasonlóan illatos, zamatos, testes bor készíthető belőle. Zenit A XX. század magyar fehérbor szőlő nemesítésének egyik kiemelkedő eredménye. Számos előnyös tulajdonságának köszönhetően kedvelt fajta. Korán érik; szeptember első felében megbízhatóan magas mustfokkal szüretelhető. Bora az évjáratok többségében illat- és zamatgazdag, savai lágyak, finomak, harmonikusak. Kiválóan illeszkedik a magyar ízlés-világhoz. Merlot A Merlot francia származású világfajta. Bora mélyvörös, telt, sajátos zamat- és íz-gazdagságú, bársonyosan savas, gyorsan fejlődő. Jellege termőterület és éghajlat szerint igen változatos; az egyszerű, lekváros ízvilágú boroktól a különlegesen érlelt sűrű vörösborokig minden kategóriájú italt készítenek belőle. Hosszan eltartható, olykor 10-15 év múltán is kiváló minőségű bor marad. Gyakran házasítják a Cabernet fajtákkal. Cabernet Franc Világfajta. Bora kiváló, fajtajelleges, sokrétegű. Mélyvörös színű, jelentős extrakt és élénk csersavtartalommal. Illatában a piros bogyós gyümölcsök – főként a málna, cseresznye, szilva és eper – jelennek meg, borsos fűszeresség és hosszú utóíz jellemzi. A tölgyfahordós érlelés különleges ízekkel gazdagítja: vanília, kókusz, dohány valamint kellemes füstös aroma jelenik meg; az érő bor savai finomodnak. Cabernet Sauvignon A világ egyik legismertebb és legnagyobb területen termesztett kékszőlő fajtája. Ismertségét a klasszikus bordeaux-i házasítások népszerűségének köszönheti, amelyekben a Cabernet Sauvignon mellett nagyrészt a Cabernet Franc és a Merlot szőlőfajták borai vannak jelen. Népszerűsége részben a termesztés egyszerűségének, részben pedig a belőle készült bor jó struktúrájának és jól felismerhető karakterének köszönhető. A bor hosszan érlelhető; karakterét a gyümölcsön túl az erjedés, az alkohol és a fa aromái határozzák meg. Szép és finom  További részletekért érdemes követni az Autószektor kiemelt Csabai Kolbászfesztivál rovatát, a versenyekre való jelentkezésért ellátogatni a www.csabaikolbaszfesztival.hu honlapra, de folyamatosan nyereményjátékokba botlik az is, aki a Facebook-on követi a kolbászfesztivált.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója