Szerdától csökken a benzin ára

2015.05.12.
A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 375-376 forintra mérséklődik, a gázolajé 380-381 forint marad. A Mol legutóbb múlt pénteken változtatott az árakon, akkor a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 2 forinttal emelte, a 95-ös benzin ára nem változott. A benzin literenkénti átlagára tavaly szeptember és 2015. január között mintegy 100 forinttal csökkent, az utóbbi három hónapban ugyanakkor fokozatosan 50 forinttal emelkedett. A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára február eleje óta 30 forinttal lett magasabb. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Szalayék visszatértek a sikerük színhelyére

2015.05.12.
– Volt olyan szakasz, amelyen egymástól ötven méterre, egymás mellett haladtunk egy hosszú dűnesoron. Egyikünk sem bírt a másik elé kerülni, s csak azért nem mentünk a célig így együtt, mert mi elakadtunk a homokban. Nem sokkal később aztán őket láttuk ásni. Nagy csatát vívtunk, és nagyon boldogok voltunk, hogy megnyertük – nyilatkozta a Laklóth Aladár, aki hosszú idő után újra beül Szalay mellé, mivel a csapat állandó navigátora, Bunkoczi László továbbra is a rehabilitációját tölti decemberi gerincsérülése után. Az idei Fáraó-ralin a hétfő a papírmunkáé volt: az Opel Dakar Team részt vett az ilyenkor szokásos adminisztratív és technikai ellenőrzésen. – Mint a kötelező védőoltás a gyerekeknél, át kell esni rajta. De próbáljuk úgy felfogni, hogy ez az első lépés a versenyzés felé” – mondta Laklóth. Szalay közben versenyzőtársakkal beszélgetett, a régi ismerősökkel, akik keddtől ellenfelek lesznek. Olyan ez itt, mint egy nagy család, mindenki ismer mindenkit, és tudják, annak ellenére, hogy harcolnak egymással, ha baj van, számíthatnak a másikra. – Az álom-eredmény és a valódi célkitűzés ezúttal nem egyezik, hiszen én mindig nyerni akarok, ez az álmom, de ennyi gyári pilótával a mezőnyben ez egyáltalán nem lesz könnyű, úgyhogy azzal is elégedett leszek, ha a dobogó, vagy a top öt közelébe kerülünk – mondta Szalay, akinek többek között a kétszeres Dakar-győztes Nasszer al-Attijah, a világkupa-címvédő Vlagyimir Vasziljev, a Dakaron újoncként több szakaszt is nyerő Jazid al-Radzsi, vagy éppen a síugrásban világbajnok Adam Malysz lesz az ellenfele. Az Opel Mokka egyébként természetesen átment a kötelező technikai ellenőrzésen, egyetlen megjegyzésük volt a technikai ellenőröknek, hogy fel kell frissíteni a bukócső homologizációs lapját, mert történt rajta két apróbb változtatás (rákerült például a fej- és nyakvédő rendszer tartója). - A versenyláz egyelőre nem kapott el, de felidéződött bennem jó néhány emlék a piramisok láttán. Egyrészt az, amikor először célba értünk a Dakaron és alig tudtunk felmenni a céldobogóhoz vezető dombra, mert már annyira elfáradt az autónk. Másrészt a tizenhárom évvel ezelőtti győzelem, és az, hogy mennyire örültem akkor – mondta Szalay, aki új, különleges dizájnelemmel ellátott tűzálló cipőben száguld. Bunkoczi Lászlótól kapta ajándékba az ötvenedik születésnapjára, s a hímzés rajta: Fast and Fifty. Vagyis: gyors, és ötven. Előbbinek igyekszik megfelelni ezen a héten is, utóbbi pedig tény, amelyen nem lehet és nem is kell változtatni. A Fáraó-rali első napján 548 km vár a mezőnyre, amiből 228.76 km a mért szakasz hossza.  

Autólopás! LSY-639 Ford Fiesta - ezüstmetál

2015.05.11.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LSY-639 -Gyártmány: Ford -Típus: Fiesta -Kivitel: 5 ajtós -Gyártási év: 2010 -Motorszám: spjcaj43628 -Alvázszám: wfojxxgajjaj43628 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2015 május 7 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: IV. -Utca, házszám: Szigeti József

Autólopás! MLN-173 Toyota Auris Touring Sports Hybrid CVT

2015.05.11.
  Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: MLN-173 -Gyártmány: Toyota -Egyéb típus: Touring Sports Hybrid CVT Active -Típus: Auris -Kivitel: kombi -Gyártási év: 2013 -Motorszám: 2ZRU716502 -Alvázszám: SB1ZS3JE40E039453 -Szín: fehér -Lopás időpontja: 2015 május 11 -Lopás helyszíne - város: BUDAPEST -Kerület: XIV. -Utca, házszám: Lipótvár utca 61.

Bővítette magyar motorfejlesztő központját az Audi

2015.05.11.
Padlógázzal megyünk tovább – érzékeltette a helyzetet Oliver Hoffmann, a központ vezetője arra utalva, hogy az eddigi 14 fékpad helyett már húsz áll rendelkezésre, amivel a járatási kapacitást negyven százalékkal növelték. A fékpadokon a Volkswagen konszern valamennyi motortípusát tesztelhetik a győri mérnökök. A minisztert a győri Audi vezetői kalauzolják a motorfejlesztő központban Thomas Faustmann, a győri Audi ügyvezetésének elnöke magyar szívet megmelengető köszöntőjében sorolta azoknak a világhírű magyar mérnökök a nevét, akik találmányaikkal beírták nevüket a történelembe. Irinyi János a gyufát, Bánki Donát a porlasztót, Barényi Béla az autók passzív biztonsági rendszerét fejlesztette ki.  Faustmann mérföldkőnek nevezte azt, hogy a 2001-ben alapított győri motorfejlesztő központ tovább bővült, ahol már 209 fejlesztő dolgozik. Kiemelte, 2017-ig további fékpadokat helyeznek üzembe, azt  pedig büszkeséggel említette, hogy rendelkeznek egy klímakamrás fékpaddal, amelyen trópusi hőséget és sarki hideget is szimulálhatnak,ilyen körülmények között tesztelhetik a motorokat Győrben. Thomas Faustmann, a győri Audi ügyvezetésének elnöke Lieselore Cyrus, Németország budapesti nagykövete az ünnepségen azt mondta, a győri sikertörténet folytatódik a világ legnagyobb motorgyárának számító Audi Hungaria Motor Kft.-nél. A nagykövet asszony úgy vélte, az Audi bizalma a magyar mérnöki tudásban kifizetődik. Borkai Zsolt polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt két évtizedben hozzájárultak ahhoz, hogy a város és az ország gazdasága erősödött. Kiemelte az Audi, az egyetem, város és a magyar kormány együttműködését. Az együttgondolkodás eredménye az, hogy szinte nincs olyan hét, amikor ne adhatnánk számot valamilyen eredményről, a győri siker alapja az összefogás – fogalmazott az ünnepségen Borkai Zsolt, aki szerint Győr előkelő helyen van az Audi szívében, s azt kívánta, sok ilyen szép pillanatot élhessünk át, mint a motorfejlesztő központ bővítése. Ilyen az új fékpad, amiből már húsz van Győrben. Fotók: MTI A jövő Győrben épül – ezzel a jól ismert mondattal zárta beszédét a polgármester. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ünnepi köszöntőjében Thomas Faustmannt, a győri Audi ügyvezetésének elnökét tiszteletbeli magyarként aposztrofálta, akik sokat tett Győrért és Magyarországért. Ahogy az Audi négy karikája egybe fonódik, úgy kapcsolódik egymáshoz Magyarország, Győr és az Audi – fogalmazott a miniszter, aki szerint az Audi Győrnek olyan versenyelőnyt hozott, amit nehéz lesz másoknak behozni. Végezetül Szijjártó Péter bejelentette, azon dolgozik a kormány, a város és az Audi, hogy Győrben létrehozzanak egy integrált felsőoktatási ipari központot, amellyel tovább erősödne a térségben a járműipar eddig is nagyon erős pozíciója. Az ünnepség szónokai végül egy 580 lóerős motor tesztjével beindították a hat új fékpad egyikét, s ezzel hivatalosan is megnyílt a kibővített motorfejlesztő központ. 

Hatalmas összeget fektet be Spanyolországban a Volkswagen

2015.05.11.
Spanyolország történetének legnagyobb értékű beruházását jelentette be a Volkswagen-konszern: a 2015-2019-ig tartó időszakban összesen több mint 4 milliárd eurót költenek majd a meglévő gyárak modernizálására és új modellek kifejlesztésére. „Spanyolország kulcsfontosságú a Volkswagen-csoport stratégiájában. Ez a projekt garantálja a csoport jövőjét az országban, ahol hamarosan fel kell készülni az új modellek érkezésére” – nyilatkozta Dr. Francisco Javier García Sanz, a Volkswagen igazgatósági tagja. A hatalmas összegből elsősorban két üzemet, a navarrai Volkswagen-gyárat és a martorelli Seat-gyárat fogják korszerűsíteni, ezek Dr. Garcia Sanz szerint termelékenység és rugalmasság tekintetében a legjobb gyárak közé tartoznak a csoporton belül. Jól járnak majd a spanyol autóipari beszállító cégek is, mivel ez a döntés nekik is biztosítja a jövőjüket, ráadásul a Volkswagen azt is bejelentette, hogy jelentősen növelni kívánja a helyi gyártású alkatrészek arányát az itt készülő modellekben. A Volkswagen-konszern jelenleg 22 ezer alkalmazottal rendelkezik Spanyolországban több különböző cégben (Seat, Volkswagen Navarra, Volkswagen-Audi Spain, Volkswagen Financial Services, Volkswagen Group Retail Spain, Porsche Iberica, MAN Truck & Bus, MAN Finance, MAN Diesel & Turbo, Scania Iberica, Scania Finance, Italdesign Giugiaro Barcelona and Audi Tooling Barcelona). Tavaly 748 400 autót gyártott a konszern Spanyolországban, ami 13,1 százalékkal több a 2013-asnál, és egyben azt is jelenti, hogy minden harmadik, ebben az országban gyártott autó a német cég terméke volt.

Autólopás! LEK-056 Toyota Prius - fekete

2015.05.11.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: LEK-056 -Gyártmány: Toyota -Típus: Prius -Kivitel: Sedan -Alvázszám: Nincs adat -Szín: fekete -Lopás időpontja: 2015 május 11 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XVIII. -Utca, házszám: Vasút utca 77

Barcelona - nemzetközii sajtóvisszhang

2015.05.11.
Olaszország: La Gazzetta dello Sport: "Rosberg mesteri, a Mercedes harmadszor aratott kettős sikert a szezonban. A nagyszerű Vettel a Ferrari rossz boxstratégiája miatt lett csak harmadik, de az utóbbi öt futamon negyedszer állt dobogóra. Még nem ez volt a várva várt fordulat, a Ferraritól már mindenki többet remél." Tuttosport: "Hideg zuhany a Ferrarinak, Vettel messze elmaradt a Mercedesek mögött. A német nem tudta tartani a lépést Hamiltonnal. Egyelőre elmaradt a nagy ugrás. Rosberg egy csapásra megváltoztatta a szezon kilátásait: félretette kétségeit, nagyszerűen versenyzett, és learatta munkája gyümölcsét. Sikerével jelezte csapatának és az egész F1-nek, hogy Hamilton menetelése ellenére még él." Corriere dello Sport: "Rosberg újra kivirágzott, tökéletes versenyzése megoldhatatlan feladat elé állította Hamiltont. Vettel a dobogón, de messze lemaradva. A Ferrari továbbra is a második legjobb, de fogytán az idő." Anglia: Telegraph: "Ez inkább vasárnapi szieszta volt, mint autóverseny. Hamilton rosszul kezdett, Rosberg pedig célba robogott." Independent: "Az újabb kettős Mercedes-siker megsemmisítő csapás volt a Ferrarinak, amely abban a hitben érkezett Barcelonába, hogy felveheti a versenyt az ezüst nyilakkal. Rosberg újra erőre kapott, míg Hamilton a rossz rajt után végig a kárelhárítással volt elfoglalva." Guardian: "Le a kalappal Rosberg előtt. Nagy nyomás alatt, de remekül versenyzett. Ha ezúttal sem nyer, akkor alighanem búcsút inthetett volna vb-álmainak." Németország: Bild: "Yes, Baby! Rosberg első sikere +hármasban+. Felesége, a hetedik hónapban lévő Vivian szerint a kislányuk rugdalózott a futam alatt a hasában." Süddeutsche Zeitung: "Rosberg tavaszi frissességgel száguldott, és idén először győzte le csapattársát. Vettelnek el kellett ismernie, hogy a megújult Ferrari sem képes többre." Frankfurter Allgemeine Zeitung: "Barcelona után Rosberg már felfegyverzettnek érezheti magát Hamilton ellen. Úgy tűnik, a vörös veszély elmúlt, a fejlesztési versenyben a Ferrari egyelőre vesztésre áll." Spanyolország: El País: "Aki le akarja győzni a mostani formájában lévő Hamiltont, annak tökéletes futamot kell mennie. Rosbergnek sikerült." El Periodico: "Rosberg megtalálta az utat vissza a csúcs felé. A német pilóta kénye-kedve szerint uralta a Spanyol Nagydíjat, míg Hamilton mögötte Vettellel bajlódott." Marca: "Rosberg kihasználta az esélyét Barcelonában, és ismét versenyben van a vb-címért.
Címkék: 

Autólopás! KAG-014 Audi A4 - acélkék

2015.05.11.
Lopott autó a http://www.autovadasz.eu/ weboldal bejelentése alapján. -Rendszám: KAG-014 -Gyártmány: Audi -Típus: A4 -Kivitel: 2.0 PD TDi -Gyártási év: 2005 -Motorszám: blb119871 -Alvázszám: wauccc8e16a074142 -Szín: ezüstszínek (csoport) -Lopás időpontja: 2015 május 9 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XX. -Utca, házszám: Damjanich u. 33 -Megjegyzés: Ide bemásolom a Facebookon is közzétett történet egy részét, hogy teljes képet kaphassanak: Ismertetőjelek: A hátoldalán az A4 feliratból a 4-es gyárilag fordítva (tükrözve) lett feltéve, az elejéről már korábban lelopták az Audi jelet, és a kocsin 9 lyukú alufelni van. Előzmények: 1. Április 27-én, édesapám 10 percre beszaladt édesanyámhoz a 20.kerületben (Dobos utca), és a bent léte alatt feltörték az autóját. Beütötték a jobb első ablakot, és kilopták az ülés alá rejtett táskát. (Igen, sajnos erre a rövid időre a kocsiban hagyta a táskáját.) 2. Fél órára a feltörésre a táskában lévő iratok egy részét egy ismeretlen megtalálta, elhozta apukám címére, és minimális pénzért cserébe visszaadta. Szerencsénkre megosztotta velünk, hogy az iratokat a 20. kerületi SPAR (régi Plus) előtt lévő ruhagyűjtő konténereknél találta. 3. Édesanyám a szomszéd segítségével rögtön elment a lerakóhoz, és guberálás közben megtalálta az iratok másik felét. Hangosan megjegyezte, hogy még keresi a táskát. Ekkor két XXXX nő elújságolta, hogy most találtak egy bőrtáskát, és elővették a szatyrukból. Közben a rendőrök a helyszínre értek, és felvették az adataikat. A táskában benne volt apukám autójának pótkulcsa is, ugyanis aznap vitte elektromossági vizsgálatra, amihez mindkét kulcs kellett. A kulcsot nem találtuk meg. 4. Néhány napra rá feltehetően ez a két nő (egy magasabb, vékony, fekete hajú, copfos frizurájú és egy teltebb, alacsony, vörös hajú) megpróbált betörni édesapámhoz. De szerencsére a kerítésen való átmászás közben a kertünkben lévő barátunk észrevette őket, erre ők gyorsan elszaladtak. (20. kerület, Damjanich u.) A rendőrségen feljelentést tettünk. 5. Egy hétre rá, május 9-én, szombat délelőtt egy kék Opel állt apukám háza előtt. Benne két XXXX férfi volt, akik hangosan beszélgettek. Édesapám egy idő után előre ment a kapuhoz kertészkedni. Ekkor az egyik fiatalember megkérdezte, hogy eladjuk-e nekik az udvarban lévő vas kerítést. Apukám elutasított a vételt. Az autó elhajtott. 6. Ugyanekkor szombaton, május 9-én 15 óra és 17:45 között ellopták édesapám autóját a 20. kerületi Damjanich utcából. A tolvajok bemásztak a kerítésen, levágták a kapunkon lévő, lakattal ellátott láncot, és a kert hátsó részében álló autónkkal elhajtottak. A korábban ellopott pótkulccsal vitték el a kocsit…Apukám ekkor otthon tartózkodott, és szegény éppen aludt a szombati ebéd után, ezért nem hallotta a lopást. Talán szerencse is, hogy nem ébredt fel…A rendőrök helyszíneltek, rögzítették a nyomokat, ujjlenyomatot vettek.

Tavaly 98 ember halt meg kerékpáros balesetben

2015.05.11.
Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) főosztályvezetője, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke a rendezvényen azt mondta: a most először megrendezett akció célja így is felhívni a kerékpárosok figyelmét a szabályok betartására, valamint arra, hogy a legtöbbet ők tehetnek testi épségük megvédéséért. Hangsúlyozta: a legfontosabb a láthatóság, vagyis az, hogy a többi közlekedő számára könnyen észrevehető legyen a kerékpáros. Senki sincs egyedül az úton, a közlekedők olyan társasjátékba szállnak be, amelyben oda kell figyelni egymásra, a kötelezettségeket pedig be kell tartani - fogalmazott az alezredes. László János, a Magyar Kerékpárosklub képviseletében arról beszélt: önmagában a kerékpározás nem veszélyes, ezért az okokat kell megvizsgálni, hogy miért következnek be a balesetek. Egyik oknak azt nevezte, hogy nagy a sebességkülönbség a járművek között, ezért szükséges, hogy az autósok megengedett legnagyobb sebességét a kerékpárosokéhoz közelítsék. A másik oknak azt nevezte, hogy több helyen még ha akarják, akkor sem látják jól egymást a kerékpárosok és az autósok. László János ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy partnerségre van szükség a közlekedésben. A rendezvény után rendőrmotorosok felvezetésével kerékpárosok vonultak fel Óbudáról az ORFK Teve utcai székházáig, majd vissza a közlekedési balesetek áldozatainak emlékművéig. A programsorozat hétfő délelőtt azzal kezdődött, hogy szakmai és civil szervezetek szándéknyilatkozat aláírásával megerősítették elkötelezettségüket a magyar közlekedési kultúra fejlesztése mellett. A rendezvényen Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára felidézte: az ENSZ-közgyűlés 2010 márciusában több mint kilencven ország - köztük Magyarország - támogatásával fogadta el a Cselekvések évtizede a közlekedésbiztonságért 2011-2020 programot. Ebbe illeszkedik a közlekedési kultúra napja is.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója