19 ezer autót hív vissza a Mercedes Kínában

2015.05.09.
10.500 A és B osztályhoz tartozó autó esetében az oldal tengely nem felel meg a kínai hatóságnak, emiatt az autó megállhat, bár erre még egyetlen precedens sem történt. A B-osztály is érintett. 8500 Smart Fortwo esetében pedig a kormányrögzítést kifogásolta a kínai hatóság.  Bár a kormányzást semmilyen formában nem befolyásolja a felvetett probléma, panasz sem érkezett, a Mercedes azonban eleget tesz a kínai hatóság felszólításának, az ügyfeleik autót díjmenetesen javítják úgy, ahogy azt elvárják – jelentette az automobilwoche.de a Daimler forrásaira hivatkozva.

Több mint négyszázan biciklizik körbe a Balatont a honvédséggel

2015.05.09.
Hende Csaba honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna szombati műsorában elmondta, hogy a 202 kilométeres táv első szakasza Keszthelytől Balatonkeneséig tart, majd vasárnap a déli parton térnek vissza Keszthelyre. A résztvevőket polgármesterek fogadják, illetve honvédségi frissítő pontokat is felállítottak.      A tárcavezető ismertetése szerint amellett, hogy a honvédségen belül is sokan kerékpároznak, iskolás csoportok is jelezték, hogy csatlakoznak. Tavaly 270-en kerékpározták körbe a Balatont a katonákkal.

Rosberg az idén először nyert időmérőt

2015.05.09.
A 29 éves versenyző az idén először, pályafutása során pedig 16. alkalommal állhat a pole pozícióban. Rosberg mellől brit csapattársa, az idén eddig minden időmérőt megnyerő, világbajnoki címvédő Lewis Hamilton startolhat, míg a harmadik pozícióban a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája zárt, közel 8 tizedes hártányban. Csapattársa, Kimi Räikkönen már a Q1-ben felhasznált egy szett új közepes keverékű gumit (ami a lágyabb a kettő közül), ezért a Q3-ra nem maradt elég abroncsa, ami miatt gyengébb időt futott végül, mint a Q2-ben. Remekül teljesítettek a Toro Rosso ifjú újoncai: a 20 éves ifjabb Carlos Sainz ötödik, a mindössze 17 esztendős Max Verstappen pedig hatodik lett, vagyis mindkét Red Bullt megverték ami annak fényében, hogy azonos motort használnak, felettébb nagy teljesítmény. A 66 körös barcelonai futam vasárnap 14 órakor kezdődik.   A teljes rajtsorrend:     ---------------------------------------------------------     1. sor: Nico Rosberg (német, Mercedes) Lewis Hamilton (brit, Mercedes)     2. sor: Sebastian Vettel (német, Ferrari) Valtteri Bottas (finn, Williams)     3. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) Max Verstappen (holland, Toro Rosso)     4. sor: Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)     5. sor: Felipe Massa (brazil, Williams) Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)     6. sor: Romain Grosjean (francia, Lotus) Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)     7. sor: Fernando Alonso (spanyol, McLaren) Jenson Button (brit, McLaren)     8. sor: Felipe Nasr (brazil, Sauber) Marcus Ericsson (svéd, Sauber)     9. sor: Nico Hülkenberg (német, Force India) Sergio Perez (mexikói, Force India)     10. sor: Will Stevens (brit, Manor Marussia) Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia)

Autóbérlés felsőfokon

2015.05.09.
  Képre kattintva galéria nyílik! A nyári vakáció azonban kíválóan alkalmas arra, hogy bérautó formájában, igaz csak egy rövid időre, de birtokba vehessük különleges kedvencünket. Az autóbérlés, kölcsönzés lehetőségei ma már Európában is rendkívül rugalmasak, és az ezeket üzemeltető cégek is rájöttek, hogy az ügyfeleiknek nem csak guruló alkalmatosságot, de élményt is kell nyújtani. A magyar családok egyik kedvence, például Olaszország kimeríthetetlen kincsesbányája a különleges típusú és színű autók bérlésének. Kedvencem az Enjoy nevű vállalkozás, amely többek között Milánóban, Rómában és Riminiben kínál különlegesen trendi kis piros 500-asokat kifejezetten baráti áron. Egyébként ha esetleg olaszországi utazásaink során ki akarjuk próbálni a vonatok ferráriját, a természetesen Ferrari piros színekben pompázó és kényelmes-sportos ülésekkel felszerelt, 300 km/h végsebességet meghaladó Frecciarossa-t akkor még kedvezményt is kapunk az autó bérléshez. Ráadásul bérautónkat rögtön a pályaudvaron át is vehetjük. Képre kattintva galéria nyílik! Apropó Róma. Az örök városban szinte önálló iparág épült a nem csupán praktikus célzatú élményautó bérlésre. A legendás Fiat 500-ason kívül Smartot és a Dolce Vita című filmből jól ismert Vespa-kat is bérelhetünk a város bejárásához. Európa egyik legkülönlegesebb bérautós vállalkozása azonban minden kétséget kizáróan a középkori épületeiről híres Lucca-ban található. Itt óránként néhány euroért egy kis elektromos Twizy-vel járhatjuk be a mesés Toscán tájat. Nem kevésbé rendhagyó az a torinói EqSharing nevű vállalkozás, amely a legendás olasz sport motorkerékpár gyár, kissé esetlen de rendkívül bájos, kétszemélyes FreeDuck nevű villanymopedjeit kínálja bérlésre. Aki meg szeretne ismerkedni az autó és a motorkerékpár szinte minden előnyét ötvöző és összes hátrányát kiküszöbölő futurisztikus járművel, a Toyota I-road-dal, annak egy különösen szép, a francia Alpokban fekvő kisvárosba, Grenoblebe kell elzarándokolnia. Itt ugyanis a budapesti Bubi kerékpárkölcsönzőhöz hasonló szisztémával kölcsönözhetünk I-roadokat egy kis városnézésre.  Képre kattintva galéria nyílik! Természetesen ma már annak sincs túl nagy akadálya, hogy a világ legerősebb, legendás karosszériás sportautóit, egy-egy Aston Martin-t, Lamborghini-t, Ferrari-t vagy Caterham-et teszteljünk "versenykörülmények" között. Például ha egy amsterdami városlátogatást meghosszabbítunk és ellátogatunk a közelében fekvő, egykor legendás forma 1-es helyszínként ismert zandwoorti versenypályára, ott sportautós álmaink korrekt áron biztonságos körülmények között válhatnak valóra. Viszont ha már Zandwoortban járunk, érdemes kisétálni a pálya közelében lévő tengerpartra és napozni egyet az északi tenger különleges homokdűnéin is.  Képre kattintva galéria nyílik! Igaz, ahhoz, hogy korrekt áron kipróbálhassunk egy igazi sportautót, még Budapest határát sem kell elhagynunk. A tél és a hideg idő elmúltával az Avis-nál újra bérelhető az Alfa Rómeo 4C, amely - most inkább önök figyeljenek tisztelt uraim - különleges ajándék lehet egy különleges autókat kedvelő hölgynek bámilyen évfordulóra.                     

Rosberg nyerte a harmadik szabadedzést

2015.05.09.
A Mercedes német pilótája mögött honfitársa, Sebastian Vettel (Ferrari) és csapattársa, a címvédő és éllovas Lewis Hamilton végzett a második, illetve harmadik helyen, mindenki közepes gumival. A világbajnok brit pilóta rögtön az első gyors körében kisodródott, aztán megpördült a 3-as kanyarban, még tolatnia is kellett a belső oldali fal mellett. A pálya hőmérséklete mindössze 22 fok volt, ami 30 fokkal marad el a tegnapitól.     3. szabadedzés:     --------------- 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:26.021 perc  2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:26.177   3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:26.222   4. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:26.682   5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:26.944   6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:27.048    

Vasárnap még csak Drezdáig járnak a berlini és hamburgi vonatok

2015.05.09.
Közölték: bár a munkabeszüntetés a német vasúton a tervezett időben, vasárnap reggel 9 órakor befejeződik, üzemi okokból három vonat Budapest és Drezda között közlekedik, onnantól vonatpótló buszokkal viszi az utasokat a német vasúttársaság.     Ez érinti a vasárnap a Keleti pályudvarról induló Jeszenszky János EuroCityt, a Porta Bohemica Eurocityt és a Hungária EuroCityt.     Hozzátették: a Budapestről induló Metropol EuroNight és a Berlinből Budapestre jövő Metropol május 10-11-én már ismét teljes útvonalon közlekedik.     A drezdai pályaudvar Németországban a mozdonyvezetők szakszervezete (GDL) hirdetett sztrájkot, amely hétfőn kezdődött és az eredetileg bejelentett határidőig, vasárnap 9 óráig tart, miután nem sikerült megállapodniuk a munkaadóval. A német vasút történetének eddigi leghosszabb, összesen 138 órás sztrájkja becslések szerint 750 millió euró kárt okoz a német nemzetgazdaságnak és 0,1 százalékponttal visszaveti a gazdasági növekedést a második negyedévben. A DB adatai szerint a távolsági járatokon a vonatok egyharmada jár, a regionális járatoknál térségtől függően a vonatok 15-60 százalékát tudják elindítani. A GDL a mozdonyvezetőknek 5 százalékos béremelést követel, és a heti munkaidő csökkentését 39 óráról 38 órára. Azt is el akarja érni, hogy más foglalkozású tagjai - például vonatkísérők - számára is bérmegállapodást köthessen a munkaadóval. Ezt a Deutsche Bahn (DB) vasúttársaság elutasítja, mert nem akar ugyanazon munkavállalói kör bérezéséről és munkaviszonyairól egyszerre több szakszervezettel tárgyalni, illetve több bérmegállapodást kötni. A munkaadó a mozdonyvezetőknek 4,7 százalékos emelést és ezer euró egyszeri juttatást ajánl. (MTI)

Az Audiból erősített a német-magyar kamara

2015.05.09.
„Nagy megtiszteltetés számomra a kamarai tagok bizalma, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnökségi tagjává választottak. Tisztségemben fontosnak tartom, hogy Magyarország továbbra is vonzó célpont legyen a német ipar számára, valamint a kamara elnöksége és a magyar politikai döntéshozók jó kapcsolata révén a kamarai tagok érdekeit megfelelő súllyal képviseljük“, hangsúlyozta Dr. h.c. Thomas Faustmann, aki immár 11 éve vezeti a győri vállalatot.  

Mit érdemes tudni a szabad vállalkozási zónákról?

2015.05.09.
De mit is jelent a szabad vállalkozási zóna? A szabad vállalkozási zónák területei esetében fejlesztési, beruházási, adópolitikai és foglalkoztatáspolitikai kedvezmények érhetőek el. Jelenleg az ország társadalmi-gazdasági leszakadással leginkább érintett 108 járása minősül szabad vállalkozási zónának.   Egyes pályázatok a korszerű technológiák és gépi berendezésekbe történő beruházások támogatásával járulnak hozzá a fejlett gyártási infrastruktúra kialakításához a feldolgozóipar területén. Ez az intézkedés lehetőséget biztosít a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására.    Miben nyújt előnyt, ha vállalkozása szabad vállalkozási zónába esik? a pályázat elbírálásakor plusz pontként számolható el akár nagyobb mértékű támogatási intenzitás érhető el, az adott pályázati kiírásban.   Az alábbi pályázat esetében kizárólag a szabad vállalkozási zónába eső vállalkozások indulhatnak: KKV-k munkahelyteremtő beruházásainak támogatása a szabad vállalkozási zónákban   Az alábbi két pályázat esetében pedig plusz pontot jelenthet, illetve akár magasabb mértékű támogatás is elérhető amennyiben a vállalkozás a szabad vállalkozási zónában helyezkedik el: KKV-k termelési kapacitásának bővítése KKV-k termelési kapacitásának bővítése kombinált hitel termék keretében   A szabad vállalkozási zónák területi felosztását ide kattintva tekintheti meg.     Ingyenes pályázati konzultáció igénylése a 06/1-321-1173-as telefonszámon, vagy itt! info@gwconsulting.hu GoodWill Consulting Kft.- magyarország piacvezető pályázatírója   web: www.gwconsulting.hu                              e-mail: info@gwconsulting.hu

Harmadszor is Superbrands díjazott a Hyundai

2015.05.09.
Mindez különösen megtisztelő a Superbrands program jubileumi évében: az azt útjára bocsátó, független Brand Council szervezet 1995-ben, Nagy-Britanniában jött létre, és ma már világszerte 90 országban működik. A program azon márkák előtt tiszteleg, amelyek kiemelkedő sikereket értek el, illetve amelyek sikeresen képesek fenntartani ezen kivételes eredményt: ilyenformán a Superbrands követendő példát is állít a piaci verseny résztvevői elé. Számos kereskedelmi díjtól eltérően a Superbrands nem csupán a szakmán belül értelmezhető bennfentes elismerés, hanem a fogyasztó számára is értékes, sokat mondó védjegy. Ezt mindennél jobban tükrözi, hogy a 23 tagból álló szakértői bizottság véleménye mellett a vásárlókat is megkérdezik a szervezők: a GfK Hungária támogatásával idén ismét megszervezték azt a 800 fős, reprezentatív, online közvélemény-kutatást, ahol közvetlenül a felhasználók mondhatják el véleményüket a márkákról. Ezzel szemben szigorúan piaci, gazdasági szempontok alapján mérlegel a 2007-ben alapított Business Superbrands tizennégy tagú döntőbizottsága: olyan tényezők határozzák itt meg a díj odaítélését, mint az éves árbevétel, a szakmai szervezetek ajánlásai, vagy az úgynevezett Bisnode Rating, amely adóhatósági és cégbírósági adatok, illetve rendkívül részletes pénzügyi információk alapján minősíti a vállalatokat. „Egyszer nyerni megtiszteltetés, kétszer az élre kerülni elismerés. Az azonban, hogy idén harmadszor is megkaptuk a Superbrands címet hazánkban, arra kötelez bennünket, hogy hosszú távon is méltónak bizonyuljunk arra a bizalomra, amelyet ügyfeleink és a szakma megszavazott nekünk, és tudatosan törekedjük az elért színvonal folyamatos, fenntartható fejlesztésére. Aligha létezik még egy olyan hiteles, globálisan releváns kitüntetés, mint a Superbrands. Harmadszori sikerünk ugyanúgy szól a folyamatosan erősödő Hyundai márkának, az általa kínált, innovatív termékeknek és piacvezető szolgáltatásoknak, mint a Hyundai Holding Hungary Kft. munkatársai által végzett áldozatos, kitartó erőfeszítéseknek. Nem utolsó sorban hálával tartozunk ügyfeleinknek, akik folyamatos visszajelzéseikkel lehetővé teszik, hogy fejlődjünk.” – nyilatkozta Kovács Pál, a Hyundai Holding Hungary Kft. ügyvezetője-

Motorostalálkozó: szombat délután vonulnak, utcákat zár le a rendőrség

2015.05.09.
Győrben május 9-én, azaz ma  14 óra 15 perctől  lezárják a 82-es számú főút bevezető szakaszát, a Szent Imre utat, a Szigethy Attila utat, az Ipar utat és a Nagy Sándor József utat. 15 órától a Ipar út, Mártírok útja, Bisinger József híd, Szent István út, 821-es számú elkerülő út, 83-as számú főútvonal kivezető szakasza, Királyszéki út, valamint a Győr-Ménfőcsanak, Hegyalja út a lezárásra ítélt terület. A lezárásokat akkor oldják fel, ha a motorosok már elhagyták az útszakaszt. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek. Látványos vonulásban idén sem lesz hiány, több ezer résztvevőre számítanak. Ma este a nagyszínpadon ezek a programok és koncertek lesznek: Paranoid 18:00 Kalapács-Rudán Atilla fiai társulat 20:00 Ossian 22:00 Erotic show 00:00 Zorall 00:30 A rendezvényt ingyen látogathatják: Saját motorral érkező hölgyek Május 9-e szombat 20 órától minden hölgy 14 éven aluliak. (diákigazolvány) Mozgáskorlátozott vendégek    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója