AMTS 2015

2015.05.03.

Allison hibrid rendszerrel üzemanyagot spórol az üstra busz-flottája

2015.05.03.
”Ezzel nagy lépést tettünk azért, hogy közelebb kerüljünk annak a célnak az eléréséhez, hogy környezetbarát és alacsony szénhidrogén-kibocsátású közlekedést valósítsunk meg buszainkkal” – mondta Wilhelm Lindenbert, az üstra igazgató tanácsának tagja. Január végén Hannover Opera-terén mutatták be az új H18-generációs Solaris csuklós buszokat Euro 6-os motorral és Allison H 50 EPTM hibrid rendszerrel felszerelve. Azóta a hét busz a város 120, 121, 123 és 124-es jelzésű útvonalain teljesít szolgálatot. Ezeket az utakat a megállók közti rövid távolságok jellemzik (kb. 500 méter), az átlagos sebesség pedig mindössze 18-22 km per óra között alakul. Olyan körülmények ezek, melyek között a hibrid buszok előnyei a legjelentősebbek. ”A városi közlekedésben a buszok akár 30 százalékos üzemanyag-megtakarítást is elérnek. Ebből kiindulva majdnem harmadával kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki, mint a nekik megfelelő dízel járművek” – mondta Hubert Nawa, az üstra busz divíziójának flotta-menedzsere. ”Szeretném még kihangsúlyozni a járókelőkre irányuló sokkal kisebb zajterhelést is.” Az Allison H 50 EP rendszer egyedülálló, két-módozatú, párhuzamos hibrid felépítésű, mely két 75kW-os (100 HP) elektromos motor-generátor által szállított nyomatékot, valamint egy 204 kW-os (278 HP) Cummins ISB6.7 E6 280B dízel motor nyomatékát vegyesen hasznosítja. Az elektromos motorok jelentősen hozzájárulnak a buszok indításához, a dízel-motorra kevésbé hagyatkozva állítják elő a szükséges erőt és nyomatékot. ”Az Allison-váltóval felszerelt buszok lágyan indulnak és rázkódás-mentesen gyorsulnak – az utasok számára ez különösen komfortos utazást tesz lehetővé” – mondta Nawa úr. Az Üstra először 2008-ban tesztelt 18-méteres Solaris Urbino csuklós buszokat Allison H 50 EP hibrid rendszerrel. A sikeres működést követően 2011 szeptemberében 10 busszal bővítették a flottát. További kilenc Allisonnal felszerelt hibrid busz érkezett 2013-ban. Ez a 20 Solaris Urbino busz már összesen mintegy három millió kilométert tett meg, naponta pedig hozzávetőleg 19.000 utast szállít. ”Nem volt említésre méltó problémánk a hibridek vezetésével” – mondta Nawa úr. ”Nagyon jó tapasztalataink vannak az Allisonnal felszerelt Urbino buszokhoz kapcsolódóan és igazán nagyra értékeljük, hogy magas a rendelkezésre-állási mutatójuk is.”  
Címkék: 

Újra megnyitja kapuit az Ipar Napjai, ahol ember és gép találkozik

2015.05.03.
A rendezvény különleges környezetet biztosít új üzleti kapcsolatok kiépítésére, a meglévő kapcsolatok ápolására, a piaci trendek feltérképezésére, valamint olyan események számára, mint az APPLICATION ZONE gyakorlati bemutató, vagy a „Techtogether – GTE - MACH-TECH” verseny, ahol egyetemisták és főiskolások mérik össze tudásukat. RÉSZTVEVŐK: A kiállításon szinte minden ipari ágazat jelen lesz, a vállalatok átfogó képet mutatnak egy-egy szakterületről, és a lehető legrészletesebb információkat nyújtják a látogatók szakmai feladatainak megoldásához, miközben a társszakmák trendjeit is bemutatják. Idén minden eddiginél több, összesen 19 ország mutatja be ipari tevékenységét vállalkozásain keresztül! A kiállítók is nagyobb létszámban jelentkeztek a kiállításra, több mint 380 cég mutatja majd be az ipar különböző szektoraiban számottevő termékeit, szolgáltatásait, újdonságait. 40%-uk nagyobb standdal érkezik, mint az előző években. Kollektív megjelenésekből szintén nem lesz hiány! Tajvani, német és osztrák közösségi standok is megtalálhatók lesznek a pavilonokban. A kiállítói lista itt olvasható: http://iparnapjai.hu/hu/online-katalogus   PROGRAMOK: A széleskörű kiállítói kínálat mellett a Hungexpo Zrt. szakmai partnerei által szervezett előadások, konferenciák várják a szakembereket, valamint megtekinthető lesz a Fórum Színpad programja és a kiállítói újdonság-bemutatók. APPLICATION ZONE: „Az Ember és gép. Múlt, jelen… és a jövő” címmel idén is Application Zone, mely program igazi meglepetéseket tartogat a műszaki-mérnöki megoldások kedvelőinek! Az új koncepció alapján összeállított gyakorlati bemutatón látható lesz többek között: virtuális 3D képet megjelenítő tablet, biometrikus munkaidő-nyilvántartó rendszer, hagyományos és lineáris szállítórendszer, CNC oktató szoftver (3D-s szimulációval), egyedi robotprogramozás, fémet alkalmazó 3D nyomtató, közvetlenül (adatrögzítő) szoftverbe dolgozó mérési rendszer Az Application Zone részletei és a résztvevő cégek: http://iparnapjai.hu/hu/appzone NAGYDÍJ: 2015-ben is NAGYDÍJ elismerésben részesültek a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt, legkiemelkedőbbnek tartott innovációs termékek. A „G” pavilonban lévő NAGYDÍJAS standon minden látogató megtekintheti a 6 NAGYDÍJ kitüntetésben részesült terméket, valamint a Különdíjat és az Elismerő Oklevelet kapott cégek fejlesztéseit. A kiállítás támogató partnere: ISCAR Hungary Kft. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓ: Időpont: 2015. május 12-15. Nyitva tartás: 10-17 óráig Helyszín: HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont, A és G pavilon Bejárat: I., III. kapu Parkolás: P5 és P3 belső parkoló Regisztráció: A kiállításon kötelező szakmai regisztráció működik. Előzetes online regisztráció esetén a belépés ingyenes: http://iparnapjai.hu/hu/regisztracio Bővebb információ: www.iparnapjai.hu  

Az idei második WEC futamon is az Audi diadalmaskodott

2015.05.03.
A Silverstone-ban is győztes Audi egység idén eddig 100 százalékos teljesítményt nyújt, mivel az év második versenyét, a Spá-i 6 órást is megnyerték. A Le Mans-i aero-csomaggal ellátott R 18 Quattro mindössze 13 másodperccel verte meg a Porsche 919-essel versenyző Lieb/Dumas/Jani triót. Egy etapon a Porsche volt gyorsabb a két autó közül, de amikor két etapon kellett használni egyetlen szett gumit, akkor már az Audi került előnybe, mivel jobban vigyázott az abroncsokra. Lotterer a 4. óra elején vette át a vezetést a Porschétől, amikor két etapra hagyta fönt a gumiszettjét. Később a Porsche is két etapos gumihasználattal próbálkozott, vissza vis vették a vezetést ideiglenesen, de Treluyer a Fagnes kanyarban külső íven a pályán is megelőzte a 919-est. Jani az utolsó órban még egyszer visszavette a vezetést, de a bokszkiállások utolsó köre után ismét az Audi állt az élen. Treluyer ekkor a harmadik, rövid etapot is a használt gumikkal kezdte meg, de már nem volt sok kör hátra, ezért gond nélkül elért a kockás zászlóig. A pole pozícióból rajtolt másik Porsche egység (Hartley/Bernhard/Webber) egy kör hátrányban a harmadik helyen ért célba, a hátrányukat egy stop and go büntetés és a meghibásodó lengéscsillapítók okozták. A negyedik helyen ért be a másik, nagy leszorítóerőre állított Audi, a Bonanomi/Rast/Albuquerque egység, akiket az lassított le, hogy a verseny felénél kiesett a baloldali ablak a kocsiból. A legjobb Toyota az ötödik helyen végzett, Alex Wurz, Stephane Sarrazin és Mike Conway ült a volánnál. Tiszta versenyt futottak, de a tempójuk nem volt meg az Audik és a Porschék üldözéséhez.
Címkék: 

Magyar pincér-show-val debütált a Mercedes-Benz Vito

2015.05.03.
Valamiben mi is jók vagyunk – jegyezte meg mellettem az egyik meghívott, amikor kezdetét vette a pincérek akrobatikus terítése. A Mercedes ügyes forgatókönyv keretében azt találta ki, mintha a catering cég elfelejtette volna, hogy itt több mint háromszáz vendégnek ebédet kell adni. Tíz percet kértek, hogy a mulasztást pótolják. Szintidőn belül abroszok, poharak, tányérok, étkészletek kerültek minden asztalra. Ez a tíz perc megszámlalhatatlanul sok pincérrel, akrobatikus bemutatókkal emlékezetessé tette a Vito bemutatót. Tálcákat táncoltatók. Pedig ez még csak a kezdet volt. A megterített asztalok között megjelent egy targonca, Ingo Fröhlichet, a Mercedes-Benz Hungaria Kft. ügyvezető igazgatóját a magasba emelte, jelezve, a Mercedes emeli a tétet, magasra teszi a mércét. Földközeli állapotban az ügyvezető igazgató elmondta, tavaly rekordév volt a Mercedesnél, világszerte 1,65 millió eladott személygépkocsival és 291.000 transzporterrel. A legdinamikusabban növekvő prémiumgyártó vagyunk, szenzációs évünk volt 2014 – fogalmazott Ingo Fröhlich, s elmondta azt is, 2015 első negyedéve is nagyszerűen indult, három hónap alatt 183 ezer Mercedest értékesítettek. Magyar adatokra nem tért ki az ügyvezető, annyit azonban elmondott, az év első két hónapja Magyarországon is rekordeladással zárult. Ingo Fröhlich magasra tette a mércét.  Miközben a pincérek most már a show helyett az ételekre koncentráltak, megkezdődött a gasztronómiai élvezet. Az egyes fogások között pedig a Mercedes transzporterei  mutatkoztak be, elsőként a Citan, amelyet a város igazi hőseként aposztrofált a Mercedes. Ebből évente több mint húszezret adnak el, fogyasztása pedig a takarékos kategóriába tartozik a maga 4,6-4,8 literével. A város hőse a Citan, a nap hőse azonban mindenképpen az új Vito volt, amely a megterített asztalok között méltóságteljesen begördült a rendezvény helyszínére. Megtudhattuk, hogy az új Vito  már megjelenésével is magabiztos és összetéveszthetetlen hatást kelt. A modell egyedi stílusjegyeivel tökéletesen beleolvad a Mercedes-Benz haszongépjárműveinek népes családjába. A vállalkozó tevékenységének névjegye lehet az autó, miközben tökeletes munkahely annak, aki vezeti. A népes vendégsereg megtudhatta azt is, a Mercedes-Benz kínálatának első járműveként a Vito első-, hátsó-, és összkerékhajtással is rendelhető. A kínálatban újdonságként megjelenő elsőkerékhajtás a hozzá társított kompakt dízelmotorral rendkívül könnyű, mindemellett pedig kivételesen kedvező áron vásárolható meg. A hátsókerékhajtás ideális megoldást jelent azon felhasználók számára, akik gyakran szállítanak nehéz terheket, esetleg sokat vontatnak, mivel a klasszikus hajtásképlet kiváló tapadást kínál kiemelkedően jó menetdinamika mellett. Az összkerékhajtás bizonyos időjárási körülmények illetve útviszonyok között kimagasló fontosságú. Az új, úgynevezett integrált megoldásnak köszönhetően a gépjárműmagasság, és ezáltal a rakodómagasság és a beszállási magasság az új Vito 4x4 modellek esetében szinte megegyezik a kétkerékhajtású modellekével. Két turbódízel motor, két váltó A Vito kompakt, OM 622 kódjelű 1,6 literes négyhengeres turbódízel motorja a downsizing jegyében született, és ennek megfelelően alacsony üzemanyag-fogyasztást, kis tömeget és nagy hasznos teherbírást szavatol - attraktív árazás mellett. Az új OM 622 két teljesítményszinttel kérhető a Vitohoz, kizárólag elsőkerékhajtással: a Vito 109 CDI 65 kW-ot (88 lóerőt), a Vito 111 CDI pedig 84 kW-ot (114 lóerő) teljesít. A Vito különösen erőteljes, OM 651 kódjelű, kettős feltöltésű (egy kisebb és egy nagyobb feltöltővel felszerelt) 2,15 literes Mercedes-Benz erőforrása hátsó- és összkerékhajtással kombinálható. Legerősebb változatában a motor teljesíti az Euro 6-os károsanyag-kibocsátási normákat. Az OM 651 három teljesítményszintben érhető el: a Vito 114 CDI 100 kW-ot (136 lóerőt), a Vito 116 CDI 120 kW-ot (163 lóerőt), a Vito 119 BlueTec pedig 140 kW-ot (190 lóerőt) képes leadni. Az erőátvitelről alapesetben egy hatfokozatú kézi váltó gondoskodik, amely ugyanúgy a lehető legalacsonyabb fogyasztást szolgálja, mint az opcionális 7G-TRONIC PLUS bolygóműves automataváltó. Az automataváltó az OM 651 motor két alacsonyabb teljesítményű változatához kérhető opcionálisan, és szériában jár a legerősebb kivitelhez, valamint a Vito 4x4 modellekhez. Az elődmodellhez hasonlóan az új Vito is kétféle tengelytávolsággal, valamint háromféle hosszal érhető el. Az autó hossza 4895 mm, 5140 mm illetve 5370 mm lehet. A zárt áruszállító kivitel raktere nagyjából változatlan az elődmodellel összehasonlítva. A Vito Kompakt raktere 5,5 köbméter, a Vito Lang 6 köbméter nagyságú, a leghosszabb Vito Extralang pedig 6,6 köbméteres értékkel büszkélkedhet. Új asszisztens rendszerek szériatartozékok Figyelemre méltó, hogy az új asszisztens rendszerek szériatartozékként kaptak helyet a Vitoban. Így az Attention Assist fáradtságfigyelő rendszer, továbbá a kategória egyetlen típusaként az alapfelszereltséghez tartozik az oldalszél-asszisztens, amely az oldalirányból érkező széllökések negatív hatásait szinte teljes mértékben kompenzálja. Ugyanúgy szériában jár a Vitohoz a gumiabroncsnyomás csökkenésére figyelmeztető rendszer. Az áruszállítóknál szintén egyedülálló az opcionálisan választható parkoló asszisztens. A rendszer felismeri a megfelelő méretű parkolóhelyeket, és ha a járművezető elfogadja az asszisztens javaslatát, már csak a megfelelő váltófokozat kiválasztásáról, a gázadásról és a fékezésről kell gondoskodnia, mivel a kormányzást a parkoló asszisztens végzi. Ugyanígy egyedülálló extra a szegmensben a követési távolságra figyelmeztető asszisztens és a Collision Prevention Assist ütközésveszélyre figyelmeztető rendszer – utóbbi a követési távolságra figyelmeztető asszisztenssel és az adaptív fékasszisztenssel dolgozik együtt. A holttérfigyelő asszisztens közeli érzékelési tartományú radarérzékelőkkel működik, és a vezetőt sávváltások során figyelmezteti, ha a holttérben egy másik jármű tartózkodik. A szintén opcionális, kameraalapú sávtartó asszisztens az akaratlan sávelhagyásokra figyelmeztet. Zsámbék felé autózva Az új Vito új minőségi mércét jelent, nem véletlenül mondtam, hogy magasra tettük a mércét – fogalmazott az ebéd végén Ingo Fröhlich, s türelmetlenül vártuk, hogy a volán mögé ülhessünk. Mercedes transzporterek oszlopa indult el Zsámbék irányába, régebbiek és újabbak között ott volt a Vito is. Bár a fél órás vezetés alatt sűrűn cserélni kellett az autókat, azért az új Vitoval is mehettünk pár kilométert. Az elsőre feltűnt, hogy az ülés nagyon kényelmes, mint kiderült, az ülőlap hosszabb lett, a kiváló oldaltartást biztosító háttámla pedig magasabbra nyúlik. A műszerfal szép, a kezelő szervek könnyen kezelhetők. A gázra lépve a motor könnyedén repítette a Vitot. S bár az idő rövid volt, szerelem első látásra érzéssel szállt ki az ember az autóból, remélve azt, hogy a viszontlátás nem várat majd sokat magára.      
Címkék: 

A közlekedés közbeni mobilhasználat veszélyei

2015.05.02.
A közúti közlekedési balesetek legnagyobb veszélyforrása mi magunk vagyunk. Az ember, aki saját maga sodorja magát veszélybe azáltal, hogy a közlekedés során figyelmet megosztó (vagy teljesen elvonó) tevékenységekbe kezd. Az autóvezetést – ami már önmagában is egy rendkívüli koncentrációt igénylő munka – sokan puffer időnek tekintik, amikor „nyugodt” körülmények közt tudják intézni telefonhívásaikat, megválaszolni e-mailjeiket, elolvasni a híreket. Ezért amíg a mobiltechnika innovatív megoldásait tekintve több lépéssel a felhasználók tudatos viselkedése előtt halad, a közúti tragédiák elkerülése leginkább rajtunk, a felhasználókon, közlekedőkön múlik (a statisztikák szerint a közúti közlekedési balesetek 99%-a az emberi tényező függvénye). Biztos, hogy megéri kockáztatni? A mobileszközök használatának térnyerésére jellemző, hogy az értékesített készülékek több mint négyötöde már okostelefon. A telefonálás mellett ezek a kütyük sok másra is alkalmasak, például internetezésre. Az internetes adatforgalom több mint fele már nem asztali számítógépeken (és notebook-okon) keresztül bonyolódik, hanem mobil eszközök segítségével, ami arra enged következtetni, hogy a felhasználók jelentős részének mindig elérhető közelségben van a mobilja (egy angol kutatás szerint a fiatalok 97%-ának 0-24 órában karnyújtásnyira). Így tehát használjuk a mobilunkat otthon, az iskolában, a munkahelyen, az étteremben, szórakozóhelyen, de a statisztikák szerint sajnos még a templomban, intim közegben… és persze közlekedés közben is. A mobil már nemcsak minket, embereket köt össze egymással, hanem az innovatív megoldások révén egyre inkább terjed a M2M (machine-to-machine, vagyis gép a géppel) és a V2M (vehicle-to-machine, vagyis jármű és gép) közötti online kapcsolat. Ennek kézzel fogható eredményei az egyre okosabb otthonok, az intelligens járművek, és a hordozható mobilos kiegészítők (Google szemüveg, okosóra, stb.). A közlekedési veszélyhelyzetek csökkentése érdekében tett erőfeszítések közül a megoldást valahol a közlekedés közbeni mobilozással kapcsolatos magatartás megváltoztatása környékén kell keresnünk. Mivel nem lehetünk olyan naivak, hogy elhiggyük, a közlekedés közbeni mobilozás kiküszöbölhető, nullára redukálható, arra kell törekedünk kell, hogy meg- és felismerjük a veszélyeket, hogy aztán el tudjuk kerülni vagy meg tudjuk előzni a bajt. Érdekes eredményre vezetett egy hazai, több éves múltra visszatekintő kérdőíves felmérés. A Közlekedéstudományi Egyesület fiatalok körében végzett kutatása rámutat arra, hogy bár 70%-uk veszélyesnek tartja a közlekedés közbeni mobilhasználatot, 49%-uk szokott telefonálni, sőt 22%-uk üzenetet is ír vezetés közben. Az angolok hasonló felmérésében egy érdekes eredmény is született: az ottani fiatalok 10%-a az autó sofőrjeként szelfizni is szokott. A szelfizés trendi... csak vezetés közben nagyon veszélyes (forrás: autoevolution.com) Mik a közlekedés közbeni mobilozás veszélyes mozzanatai? Figyelem elvonó (megosztó) hatása miatt természetesen ide tartozik maga a telefonbeszélgetés kézben tartott mobiltelefonnal (a normál vezetéshez képest 4-szeres kockázat), ennél egy fokkal veszélyesebb a tartalomfogyasztás, vagyis az üzenetek, hírek olvasása, de ami a legveszélyesebb (8-szoros kockázat), az erőteljes koncentrációt igénylő feladatok, a tartalom generálás (pl.: tárcsázás, üzenet írás, autópálya matrica vásárlás, térképes navigáció beállítása). Egy SMS elolvasása és értelmezése akár 5 másodpercre is elvonhatja a figyelmünket az autóvezetéstől. Ez idő alatt 130 km/órás autópálya tempóval közel 200 métert teszünk meg, gyakorlatilag vakon. Miközben az előttünk haladó – jó esetben – 50-100 méterre halad, mellettünk a szalagkorlát 1-2 méterre húzódik.   5 másodperc alatt megtett út Sebesség (km/h) Megtett út (m) 50 69,4 90 125 130 180,5 Te szoktál vakon vezetni? Érdemes kockáztatni? Tényleg valós a veszély? Mit tehetünk ellene? Kövesd figyelemmel az Autószektor híreit, foglalkozunk még a témával!

Az Audi nyerte a DTM idei első futamát

2015.05.02.
A 2015-ben életbe lépett szabályváltozások miatt egy versenyhétvégén már két futamot tartanak a DTM-ben: egyet szombaton, egyet vasárnap. Erre utoljára 2002-ben volt példa. A Hockenheimringen tartott, 40 perces első futamon a pole pozícióból indult Jamie Greent intették le elsőként annak ellenére, hogy kétszer is újrarajtoltatták a mezőnyt a Safety car mögött. Green 2,1 másodperccel ért be a második helyezett Pascal Wehrlein (Mercedes) és a Forma-1-et is megjárt Paul di Resta (Mercedes) előtt. A verseny első felében Wehrlein üldözte Greent, de aztán Di Resta megelőzte. A skótnak azonban a verseny végén fékproblémái adódtak, ezért Wehrlein vissza tudta venni tőle a második helyet. A dobogósok mögött még három audis versenyző, Edoardo Mortara, Mike Rockenfeller és Nico Müller ért be a célba, a legjobb BMW-s a hetedik helyen végzett Maxime Martin lett. a tavalyi bajnok Marco Wittman csak a kilencedik helyet szerezte meg, mögötte szintén BMW-vel Augusto Farfus ért be. A brazil az utolsó helyről rajtolt, mivel elvették tőle az időmérőn szerzett harmadik helyét az autójában lévő túl kevés üzemanyag miatt. A rendkívül izgalmas szezonnyitó versenyen számos ütközés történt, a mezőny egyharmada nem ért célba. Eredmények: 1 Jamie Green Rosberg Audi 42p47.133s 2 Pascal Wehrlein HWA Mercedes 2.327s 3 Paul Di Resta HWA Mercedes 3.221s 4 Edoardo Mortara Abt Audi 3.930s 5 Mike Rockenfeller Phoenix Audi 4.667s 6 Nico Müller Rosberg Audi 5.203s 7 Maxime Martin RMG BMW 11.140s 8 Timo Glock MTEK BMW 13.840s 9 Marco Wittmann RMG BMW 14.465s 10 Augusto Farfus RBM BMW 15.458s 11 Bruno Spengler MTEK BMW 15.968s 12 Mattias Ekström Abt Audi 16.247s 13 Antonio Felix da Costa Schnitzer BMW 18.233s 14 Christian Vietoris HWA Mercedes 20.797s 15 Adrien Tambay Abt Audi 25.038s 16 Maximilian Gotz Mucke Mercedes 25.434s - Lucas Auer ART Mercedes kiesett - Gary Paffett ART Mercedes kiesett - Martin Tomczyk Schnitzer BMW kiesett - Daniel Juncadella Mucke Mercedes kiesett - Miguel Molina Abt Audi kiesett - Tom Blomqvist RBM BMW kiesett - Timo Scheider Phoenix Audi kiesett - Robert Wickens HWA Mercedes kiesett  
Címkék: 

Michelisz az élről indulhat a Hungaroringen

2015.05.02.
A Zengő Motorsport Honda Civicjét kormányozó 30 éves pilóta az első versenyt majd a kvalifikáción elért 10. helyének megfelelő rajtkockából kezdi meg, ezen a viadalon a szombati időmérőn leggyorsabb francia Yvan Muller (Citroën C-Elysée) startolhat az első helyről.   Az időmérő első, 20 perces szakaszát a negyedik percben piros zászlóval félbe kellett szakítani, mivel az olasz Gabriele Tarquini a hármas kanyar utáni kigyorsításnál elveszítette uralmát a Honda Civic felett, és nagy sebességgel a gumifalnak csapódott, majd a pályára visszacsúszva állt meg. A korábbi Forma-1-es pilóta sérülés nélkül megúszta az esetet, autóját azonban a pályamunkásoknak el kellett szállítaniuk, így a kvalifikáció néhány percig szünetelt. Michelisz a Q1-et - amelyből a legjobb tizenkettő jutott tovább a következő szakaszba - a 9. helyen zárta, aztán a második, tízperces etapban a 10. helyen végzett. Ezzel eldőlt, hogy a vasárnap délutáni második futamban ő rajtolhat majd az élről, mivel a WTCC-ben az időmérő első tíz helyezettje fordított sorrendben startol a második versenyen. A legjobb öt pilótát felvonultató harmadik részben, amelyben minden versenyzőnek egy mért kör megtételére volt lehetősége, a kvalifikáción végig brillírozó, négyszeres vb-győztes Muller - akinek a nevéhez fűződik a mogyoródi körrekord - legyőzhetetlennek bizonyult. Az első futamot vasárnap 13:30-tól, a másodikat pedig 14:40-től rendezik meg a Hungaroringen, a Duna tv mindkettőt élőben fogja adni.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója