Szlovákia: több száz eurós bírságot fizethetünk akkor is, ha nem mi ülünk a volán mögött

2026.01.30.
A törvénymódosításra a Pravda hívta fel a figyelmet. Az egyik legfontosabb változás az úgynevezett objektív felelősség szigorítása. Ennek értelmében a jármű tulajdonosa akkor is bírságot kaphat, ha a szabálysértést nem ő követte el, hanem más vezette az autót. A hatóságok így a kamerák és radarok által rögzített felvételek alapján közvetlenül a tulajdonosokat vonhatják felelősségre. A törvénymódosításban a következő bírságösszegeket javasolják: vezetés közbeni mobilhasználat – 249 euró a biztonságos követési távolság be nem tartása – 99 euró kereszteződésbe való behajtás annak ellenére, hogy a sofőr nem tud továbbhaladni, ezáltal pedig akadályozza a forgalmat – 99 euró a szemközti sávban való haladás – 249 euró a biztonsági öv használatának elmulasztása – 78 euró Újdonságként bővülnek az önkormányzatok jogkörei is. A települések bizonyos közlekedési szabálysértéseket önállóan intézhetnek majd, rendőrségi közreműködés nélkül, ami felgyorsíthatja az eljárásokat. A módosítás érinti a katonai rendőrséget is: a törvény pontosabban meghatározza majd annak hatásköreit a közúti forgalomban, és javítja az együttműködést az állami rendőrséggel. A teherfuvarozók számára kedvező változás, hogy megszűnik a 7,5 tonna feletti járművek általános előzési tilalma az autópályákon. Az előzés bizonyos feltételek mellett engedélyezett lesz, míg a tiltásokat helyi szinten, közlekedési táblákkal szabályozzák majd. Emellett módosulnak a hétvégi és ünnepnapi közlekedési tilalmak időpontjai is, valamint bővül azon kivételek köre, amelyekre a tilalom nem vonatkozik. Szintén fontos változás, hogy műszaki vagy üzemeltetési okokból a 12 tonnánál nehezebb járművek számára engedélyezett lesz a behajtás a III. osztályú utakra, például tankolás, szerviz vagy műszaki vizsga céljából, településeken kívül. A tervezett módosítások célja a közlekedési szabályok modernizálása, az eljárások egyszerűsítése, valamint az európai gyakorlathoz való közelítés, miközben a hatóságok nagyobb hatékonyságot és gyorsabb jogérvényesítést ígérnek.  

Újraindul a balatoni kompforgalom

2026.01.30.
A drónnal készült felvételen komp közlekedik a befagyott Balatonon Szántódnál 2026. január 10-én. MTI/Vasvári Tamás A komp január 19-én állt le, a tó befagyása miatt. Január 30-án indul újra a forgalom: Szántód felől 7 és 17 óra között, Tihany felől 7.15 és 17.15 között járnak a kompok. A járatok hétköznap 60 percenként, hétvégén 30 percenként közlekednek. A menetidő 8 perc. A Bahart felhívta a figyelmet arra, hogy a várható időjárási szélsőségek és az olvadáskor esetlegesen leszakadó jégtáblák miatt előfordulhatnak még forgalmi korlátozások, erről online felületeiken adnak tájékoztatást.  

Vezettük: új Seat Arona

2026.01.30.
A Seat Ibiza és a Seat Arona bemutatóját egyszerre tartották meg a napos őszben ragyogó - inkább katalán, mint spanyol -, de mindenképpen festői Ibizán. Nem véletlenül, az Arona valójában egy jobban használható Ibiza, az egykori Ibiza kombi méltó utódja, amely megfelel évtizedünk autós trend-elvárásainak.  Az elmúlt nyolc évben, amióta a modellt gyártják, 750 ezer példányt adtak el a divatos kis szabadidő-autóból.  Mi változott?  Aki olvasta a Seat Ibiza menetpróbájáról készült cikkünket, tudhatja, hogy szinte semmi nem változott az autón, a nyolc  centivel hosszabb és tizenegy centivel magasabb, üresen 12 mázsás Seat Arona ráncfelvarrása dekára egyezik az Ibizáéval: lámpák, hűtőmaszk, felnik, színek, minőségibb és tartalmasabb belső. Ja, és egy jó lágy hibrid ígérete.  A teljesen LED-es fényszóró szűkebb és élesebb dizájnt kapott, a hűtőrács hatszögletű, a ködlámpákat új helyen találjuk és a lökhárító is változott. A külső méreteket meghazudtoló belső térben a Seat emelte a lécet, jobb minőségű és karakteresebb a miliő. Új dombornyomott textíliákat húztak az ülésekre, bőrös a kormány, izgalmasabbak a szellőzőnyílások és az FR felszereltség kagylósított ülései fokozzák a sportos hangulatot. A kocsi hátsóján csak az alumíniumhatású diffúzor tűnik fel, a kézírásos modellnév stílusosan illik az autóhoz.  A Seat Arona teljes mértékben kapcsolódik a digitális világhoz. A vezeték nélküli Android Auto és CarPlay zökkenőmentesen csatlakozik, a tartalmakat a szórakoztató- és információs rendszer 8,25, illetve a feláras 9,2 hüvelykes képernyőin követhetjük. A vezető előtti központi kijelző 8, illetve 10,25 hüvelyk képátlójú lehet. Sok a fizikai gomb, ebben nem majmolják - szerencsére - a világtrendet a spanyolok. A hangzás megfelelő, a fedélzeti menü nem gyors, de átlagos, a tolatókamera képe elavult, ám a hűtött 15 wattos vezeték nélküli töltés mindig készenlétben és csatlakoztatva tartja az intelligens eszközöket. Praktikus, kellemes Bőséges az autóban a lábtér hátul is, négy felnőtt számára elégséges az Arona utastere, két isofix ülést beszerelhetünk a második sorban. Csomagtartója használható méretű, 400 literes, ami egy kisebb család mindennapos igényeit kielégíti. A hátsó ülések ledöntésével 1280 literre hízik a hasznos puttony.  Motorfronton csak turbós erőforrásokat kínál a Seat az autóhoz, a leggyengébb egyliteres 95 lovas, az erősebb 115 lovas, de a modellhez a legjobban a hengerlekapcsoló technológiával felvértezett másfél literes TSI benzinmotor illik, 150 lóerővel (legnagyobb forgatónyomatéka 250 Nm) és hétfokozatú dupla kuplungos automatikus váltóval. Ezt vezettük a menetpróbán, és ez az a változat, amelyet én is el tudnék képzelni magamnak. Szeretem hogy kisé hangos és nyers, bár biztos van olyan autós, akinek ez kevésbé jön be, ő viheti a gyengébb motorral, igaz, annak háromhengeres hörgéséhez kell hozzászokni. Az izmos FR verzió 8,4 másodperc alatt ugrik álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre, végsebessége eléri a 220 kilométer/órát. Átlagfogyasztása 6-7 liter környékén alakult a menetpróbán 100 kilométerre vetítve.  Mivel mélyen ülünk benne, a vezetési élmény hasonló alacsonyabb testvéréhez, kanyarokban agilis, a megemelt hasmagasság és a nagyobb kocsitest nem okoz semmilyen negatív változást a menetdinamikában, jól kormányozható (pontos de nem különösebben kommunikatív) és a futóműve is kiváló - elöl MacPherson rugóstagokkal, hátul többlengőkaros felfüggesztéssel. Hozzáteszem: hibátlan utakon vezettük. Az FR változat futóműve feszesebb, sportosabb, mint a többi változatban. A rögzítőfék továbbra is kézi, karos. A DSG kissé lomhán reagál, túlzottan ne várjunk az autótól sportosságot, ez nem egy Cupra… Az autót novembertől lehet rendelni, piaci bevezetése jövő januárban várható, a Seat Arona Fresh változata egészen jó áron, 7,5 millió forintért kapható. Kép és szöveg: Biró Csongor  
Címkék: 

Digitalizáció és mesterséges intelligencia a fókuszban az Audi Hungáriánál

2026.01.30.
„A digitalizáció és a mesterséges intelligencia kulcsfontosságú tényezők versenyképességünk szempontjából. Az értékáram-alapú IT-megoldások és az MI alkalmazása révén átláthatóságot teremtünk és növeljük hatékonyságunkat.” – mondta Michael Breme, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke. Fotó: Audi Hungaria Új IT‑megoldásokat és mesterséges intelligenciát a győri gyár több területén is használnak. A motorgyárban az elmúlt évben kezdték meg a szakemberek egy projekt keretében a motorgyár IT-megoldásainak felülvizsgálatát. A projekt az értékáram-alapú elemzés során és a folyamatlánc mentén minden alkalmazott eszközt, technológiát és IT-rendszert feltérképezett. Az eredmények lehetővé teszik az üzleti folyamatok pontos elemzését és felgyorsítják a digitalizációs lehetőségek azonosítását. Emellett a módszertan támogatja az üzemeltetési és karbantartási folyamatokat a hibakeresésben. A vállalat jelenleg is a módszertan további kiterjesztésén dolgozik, amelytől jelentős költségcsökkenést vár. Az Audi Hungaria számos további területen alkalmaz mesterséges intelligenciát: Tanksapkák felismerése MI algoritmussal Fogaskerekek felszínének ellenőrzése Csatlakozók összeillesztésének vizsgálata akusztikus MI algoritmussal Számlakönyvelések támogatása nyelvi modellekkel Többek között ezek az MI alapú rendszerek támogatják a gyártást, a minőségbiztosítást, valamint egyre inkább a termékfejlesztést, és a gyártástechnológia tervezést. Az olyan alkalmazások, mint a prediktív karbantartás, az automatizált hibadiagnosztika és a digitális ikrek segítségével végzett virtuális modellezés csökkentik a fizikai tesztek számát, időt és költséget takarítanak meg, valamint növelik a termelékenységet. A vállalaton belül egy, a projektcélokra optimált egyedi folyamat támogatja a szakterületeket az MI-megoldások megvalósításában. Az Audi Hungaria saját képzési központja, az Audi Akadémia folyamatosan bővülő oktatási lehetőségeket kínál az audis kollégák számára. Ahogy a teljes Audi konszern, úgy az Audi Hungaria is elkötelezett a mesterséges intelligencia használata mellett. Ezt a vállalat minden munkatársának kötelező „Magatartási kódexben” és a Mesterséges intelligenciára vonatkozó alapelvekben rögzíti. A vállalat digitalizációért felelős szakterülete felügyeli az Európai Unió Mesterséges Intelligencia szabályozásának „EU AI Act” betartását is. Az Audi németországi gyáraiban is felgyorsítja a mesterséges intelligencia alkalmazását a gyártásban, és irányítja nagy léptékben gyártósorait központi felhő alapú megoldásokkal, lokális számítógépek helyett. A németországi anyavállalat több szakterülete is alkalmaz MI megoldásokat, például hegesztési fröccsenés‑felismerést, valós idejű folyamatfelügyeletet és robotizált támogatást a fizikailag megterhelő munkafolyamatokhoz. Emellett az AUDI AG kiemelt partnerekkel működik együtt, hogy felgyorsítsa az innovációt, és új ipari mércét állítson Európában az adatvezérelt gyártásban.  Az Audi Méxicoban a mesterséges intelligencia segíti a dolgozókat az ismétlődő és megterhelő feladatokban, miközben korai hibadetektálást és prediktív folyamatfelügyeletet biztosít. A mexikói gyár kiemelt digitális fejlesztései közé tartozik a valós idejű gyártási jelentéseket biztosító alkalmazás és a több mint 13.000 kérdést feldolgozó vállalati chatbot. Ezzel a vállalat tovább erősíti vezető szerepét a digitalizáció és a fenntartható, intelligens gyártás terén.  
Címkék: 

Elérte az ötmilliós darabszámot a Mazda CX-5 globális gyártása és értékesítése

2026.01.30.
A CX-5 eddig több mint 100 országban és régióban került forgalomba világszerte. A modell továbbra is a Mazda meghatározó SUV-modelljeként szolgál, miközben következetesen továbbfejleszti lendületes, sportos megjelenését és a könnyed, magabiztos vezetési élményt, ezért világszerte a vásárlók kedvelt választása. Fotó: Mazda A CX-5 első generációjának gyártása 2011-ben indult a Hiroshima Ujina 2. számú gyárában, majd később az Ujina 1. számú üzemben, a Hofu gyárban, valamint kínai gyártóegységekben is folytatódott. Emellett helyi összeszerelés zajlott Malajziában és Vietnámban is. Ennek eredményeként a CX-5 a Mazda jelenlegi modellkínálatának legnagyobb darabszámban értékesített modelljévé vált. Az új generációs CX-5-öt Európában 2025 júliusában mutatták be, ezt követően Észak-Amerikában és Japánban 2026 tavaszán kerül piacra. Koichiro Yamaguchi, a CX-5 programmenedzsere így nyilatkozott:
„Őszinte köszönetünket fejezzük ki mindazon vásárlóknak és rajongóknak világszerte, akik az évek során támogatták a CX-5 sikerét. Az új generációs CX-5 nyolc év után teljes körű megújuláson esett át, tovább finomítva sportos formavilágát és vezetési karakterét. Tágas utasteret kínál, amelyben minden utas kényelmesen utazhat, miközben az áttervezett human–machine interface[4] még intuitívabb kezelhetőséget biztosít. A mindennapi használhatóságot szem előtt tartva fejlesztett modell új generációs SUV-vé vált, amely kényelmesebbé teszi a vezetést, és gazdagabbá a mindennapokat. A CX-5 fejlesztését a jövőben is elkötelezetten folytatjuk, azzal a céllal, hogy hosszú éveken át megbecsült modell maradjon.” A Mazda CX-5 története A CX-5 első generációja 2011. szeptember – világpremier a 2011-es Frankfurti Autószalonon[5] 2012. november – elnyeri a Japan Car of the Year díjat 2013. január – első hely az SUV-értékesítésekben Japánban (2012)[6] 2014. január – első hely az SUV-értékesítésekben Japánban (2013)6 2015. április – az egymilliós globális gyártási volumen elérése A CX-5 második generációja 2016. november – világpremier a Los Angeles Auto Show-n 2022. február – kilencedik egymást követő évben „IIHS TOP SAFETY PICK+” minősítés az Insurance Institute for Highway Safety értékelésében A CX-5 harmadik generációja 2025. július – bemutatkozás Európában 2025. október – az új CX-5 első nyilvános kiállítása a Japan Mobility Show 2025-ön (európai specifikációjú modell)  
Címkék: 

A Volkswagen Haszonjárművek új szintre emelte az e-Transporter és e-Caravelle hatékonyságát

2026.01.30.
Fotó: VW Nagyobb hatótávolság, rövidebb töltési idő – most még sokoldalúbb, mint valaha. Az e-Transporter és az e-Caravelle akkumulátorának hasznos kapacitása 64 kWh-ról mintegy 70 kWh-ra nő. Ez akár 380 kilométeres hatótávolságot is lehetővé tesz, ami mintegy 13 százalékkal több, mint korábban. Ezzel párhuzamosan a töltési idők is érezhetően rövidültek: egy 125 kW-os egyenáramú gyorstöltőn a nagyfeszültségű akkumulátor most már mindössze körülbelül 30 perc alatt tölthető 10-ről 80 százalékra – mintegy tíz perccel gyorsabban, mint korábban. Más megközelítésben ez azt jelenti, hogy egy mindössze tízperces töltés körülbelül 100 kilométerrel növeli a hatótávot. Új összkerékhajtási rendszer a még jobb tapadásért és stabilitásért. 2026 elejétől az elektromos Transporterhez igény esetén elérhető lesz az intelligens 4Motion összkerékhajtási rendszer is. A jól ismert hátsó elrendezésű motorhoz egy plusz elektromos hajtás kapcsolódik az első tengelyen. Mivel a két elektromos hajtás egység mechanikailag nem kapcsolódik össze, a forgatónyomaték az aktuális igényekhez igazodva pillanatok alatt elosztható az első és a hátsó tengely között – így javul a tapadás akár építési területen, nedves úton vagy laza talajon. A 4Motion összkerékhajtási rendszer szorosan együttműködik az Elektronikus Stabilitásellenőrzéssel (ESP) és a kipörgésgátlóval, hogy minden körülmények között a lehető legjobb tapadást biztosítsa az úton. A nyomaték és a fékerő célzott szabályozásával csökkenthető az alul- vagy túlkormányzottság, így az e-Transporter még nedves úton, változó tapadású felületeken vagy kanyarban is biztonságosan a sávban tartható. A rendszer három teljesítményváltozatban érhető el: 100 kW (136 LE), 160 kW (218 LE) és 210 kW (286 LE).  

Részeg lengyel Bécsben: Tíz év börtön villamosra lövöldözésért

2026.01.30.
Az ügyészség kezdetben azt kérte, hogy a vádlottat függősége és személyiségzavara miatt igazságügyi pszichiátriai kórházba helyezzék. Ez a követelmény azonban már nem teljesült, ahogy azt Siegfried Schranz pszichiátriai szakértő jelentésében kifejtette. A férfi hat hónapja kezelés alatt áll, és állapota jelentősen javult. „Példásan” viselkedik, és tünetei teljesen megszűntek. Schranz szerint annak a kockázata is „jelentősen alacsonyabb”, hogy újra hasonló cselekményeket kövessen el. Valószínűleg csak a puszta szerencsének köszönhető, hogy senki sem sérült meg. „Részeg voltam, sajnálom. Megbántam, nem akartam senkit megölni vagy megsebesíteni” – mondta a vádlott. 2025. július 4-én a teljesen ittas lengyel férfi elővette hosszú pisztolyát a tokjából a hütteldorfi Linzer Straßén található lakásában, és az ablakhoz ment. Két vagy három lövést adott le a levegőbe, mielőtt a villamosra célzott, amelyen tíz-tizenöt utas utazott, majd ismét lőtt. A golyó mindkét oldalon átütötte az üvegtáblákat, és valószínűleg csak a puszta szerencsének köszönhető, hogy nem talált el utasokat. Schranz szakértői tanú számításai szerint a férfi véralkoholszintje körülbelül 2,5-3 ezrelék volt, miután hat-nyolc sört fogyasztott. Hét év absztinencia után 2024-ben újra inni és kannabiszt használni kezdett. Többször kért segítséget függőségi tanácsadó központoktól, februárban pedig emiatt Bécsben kórházba is került. Mindazonáltal 2025 áprilisában megvette a kis kaliberű puskát, mert egy ideje fenyegetve érezte magát egy ismerőse miatt, aki állítólag a lengyel maffiához tartozott.  

Tizenkilenc tisztázatlan eredetű autót találtak egy nyírség faluban

2026.01.29.
A pénzügyőrök váratlan ellenőrzést tartottak egy nyírségi község egyik magánlakásában, miután felmerült a gyanú, hogy ott illegális jövedéki termék található. A járőrök az udvaron és a garázsban 19 rendszám nélküli autót - Audit, Ladát, Mercedest, Volkswagent, Porschét - találtak. A Porsche kapcsán felmerült a gyanú, hogy lopásból származhat. A pince átvizsgálásakor 1340 üveg pezsgő került elő, amelynek eredetét az ingatlan tulajdonosa nem tudta hitelt érdemlően igazolni. A pénzügyőrök a több mint ezer liter alkoholt lefoglalták, és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak, a járművekről pedig értesítették a rendőrséget - közölte a vámhivatal. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nem vicc! A Kawasaki motoros robotot tervezett

2026.01.29.
A Kawasaki "Corleo" motoros robotja Fotó: Kawasaki Egy motoros robot, amely hegyekre mászik, folyókon kel át és hidrogén segítségével vágtat? Ami sci-fi-nek hangzik, azt jelenleg halálos komolysággal fejleszti a Kawasaki Heavy Industries. A cég most hivatalosan is megerősítette ezt. Négylábú terepjáró hardcore használatra A japán technológiai vállalat valóban egy "Corleo" nevű négylábú terepjárón dolgozik, amelyet úgy terveztek, hogy olyan helyekre vigye az embereket, ahová még a terepjárók, motorkerékpárok és biciklik sem mehetnek. A látványos koncepciót a 2025-ös Japán Világkiállításon mutatták be, ahol azonnal közönségkedvenc lett, és világszerte szenzációt keltett. Első bevetés a 2030-as rijádi világkiállításon A közhiedelemmel ellentétben ez nem csak egy őrült ötlet. A "Corleo" fejlesztése és finomítása a vállalaton belül egy független jövőbeli projektként zajlik. A robotlót vagy robotoroszlánt a tervek szerint közlekedési eszközként fogják használni a 2030-as rijádi világkiállításon, és a Kawasaki 2035-re a tömeggyártást célozza meg. Technikailag a "Corleo" mindkét világ legjavát ötvözi: egy négylábú robot stabilitását és egy motorkerékpár dinamikáját. Nem bonyolult karokkal, hanem intuitív módon – a testsúly áthelyezésével, hasonlóan a lovagláshoz – irányítható. Négy lábának köszönhetően a járművet úgy tervezték, hogy még egyenetlen terepen is stabil maradjon, legyen az kavics, hó vagy vízfolyás. A hidrogén biztosítja az energiát A Kawasaki a meghajtás terén is a jövőre összpontosít. A "Corleo" hidrogént használ; egy hidrogénnel hajtott belső égésű motor termeli az áramot a lábak elektromos meghajtásához. Egy erre a célra tervezett vezetési szimulátort is fejlesztenek, amelynek elkészülte 2027-re várható. Ez lehetővé teszi a potenciális felhasználók számára, hogy valósághűen gyakorolják a robot vezetését. Az integrált Safe Adventure rendszer különösen intelligens. Megfelelő érzékelők segítségével a rendszer olyan tényezőket érzékel, mint az időjárás, a hőmérséklet, az útviszonyok és a közeli vadvilág, és okostelefonokon keresztül biztonságos útvonalakra vezeti a felhasználókat.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója