Meghalt Bikás Ernő

2023.12.18.
Dr. Bikás Ernő közlekedésmérnökként, gépjármű-üzemeltetési szakon végzett, majd gazdaságmérnöki diplomát szerzett, közgazdaságtudományból doktorált. 1974-ben pályázattal került Győrbe, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola Közlekedésgazdaságtan Tanszékére. A folyamatos szervezeti struktúra és képzési területváltozás mellett Egyetemünkön 35 évet dolgozott. 1987-től 1995-ig tanszékvezetőként a Logisztikai és Szállítmányozási Tanszéket vezette. A tanszék meghatározó szerepet vitt a gazdasági képzés meghonosításában, műszaki területen a műszaki menedzser képzés indításában, folyamatos gondozásában. 1989-ben oktatási főigazgató-helyettes lett, három cikluson át, 12 évig ez a feladat határozta meg munkáját. Tevékenyen, a folyamatokat irányítva, kollégáival mindig együttműködve szervezte az 1990-es években az intézmény képzési területeinek átalakítását, fejlesztését, bővítését. Az intézmény új – gazdasági, műszaki, informatikai, jogi, zeneművészeti, egészségtudományi és szociális – területeken, a főiskolai szint mellett egyetemi szakokkal jelent meg a térségi és az országos felsőoktatás képzési piacán. Történelmi időszak volt. A rendszerváltás, a felsőoktatás átszervezése és koncepció váltásai határozott fejlesztési irány kijelölését igényelte. Önálló „szak” főiskolaként nem maradhattunk talpon. Az észak-dunántúli régióban hiányzott egy széles képzési területű „univerzitás”. Dr. Szekeres Tamás főigazgató és dr. Bikás Ernő határozott és következetes vezetésével indult meg egy átfogó és hosszantartó, minden területre kiterjedő munka. Győr városa, az Universitas-Győr Alapítvány és számos támogató közreműködésével szervezte dr. Bikás Ernő a szakterületi bővítést, a képzési követelmények és a munkaerő-piac igényeinek összhangba hozását. A képzési területen konszenzust kialakítva átalakult az intézmény. A fő profilunkban, a mérnökképzésben a műszaki szakok egységesítése, választható szakirányok és új szakok indítása jelezte ezt. Új képzési koncepció elfogadásával és folyamatos karbantartásával dinamikus szakmai háttér jelezte a kollégák egyetértését, a támogatott jövőképet. A képzési koncepció összefoglalta a tanszékek, fakultások elképzeléseit a szakok, szakirányok tartalmi fejlesztéséről. Tanulmányi tájékoztató könyvek segítették, részletesen informálták az oktatókat és a hallgatókat a tantervekről, a kredit rendszerű képzés bevezetésével párhuzamosan. Az átállás technikáját, metodikáját így ismerték meg a résztvevők. Átalakult az idegennyelvi képzés, a hallgató a tudásszintjéhez tartozó csoportba került. A testnevelés területén a sportolás megszerettetése, a meghatározott négy követelmény teljesítése lett a cél. A levelező képzés újszerű, távoktatási formájának kialakításával jelentősen bővült a hallgatók érdeklődése intézményünk iránt. A felvettek létszáma növekedett, s jobbak lettek a vizsgaeredmények is. A beiskolázási tevékenységben újdonságot jelentettek a Nyitott kapuk rendezvények, az iskolalátogatások, a tájékoztató kiadványok, külön a szülőknek szervezett programok. Az intézményünk által kínált szakok iránt folyamatosan nőtt az érdeklődés. Hallgatói létszámunk az 1990-es 1200 fő körüliről egy évtized alatt 7000 fő fölé emelkedett. Dr. Bikás Ernő tevékeny, értékes életútját, az intézmény fejlesztésében, fejlődésében elért eredményeit az egyetemi közösség 2018-ban a Pro Universitate Díj adományozásával ismerte el, köszönte meg. Emlékét megőrizzük, nyugodjon békében! - írta az egyetem. 

Bekeményít karácsony előtt az osztrák rendőrség

2023.12.18.
A kísértés különösen nagynak tűnik Burgenlandban, mert tavaly a burgenlandi utakon 846 balesetből 99-ben alkohol érintett. Ausztriában sehol máshol nem ilyen magas ez az arány. „A balesetek száma nőtt az elmúlt években, tavaly még drámaian is. „Az elmúlt 30 év legrosszabb alkohollal összefüggő baleseteit tapasztaltuk” – mondja Sabine Kaulich, a Közlekedésbiztonsági Tanács munkatársa. Különösen sok eset van Neusiedl am See ( Nezsider) és Oberwart (Felsőőr) körzetekben. Az a tény, hogy különösen Burgenlandban küzdenek ezzel a problémával. De lehet a virágzó borturizmus mellékhatása is. Nem ok nélkül óv az ittas vezetéstől az ország minden pincészete. „Most már azt is tudjuk, hogy a borok országa vagyunk, és természetesen büszkék vagyunk a borainkra. De nem vagyunk büszkék a burgenlandi forgalmi helyzetre és statisztikákra” – mondja Heinrich Dorner. "Azzal is tisztában vagyunk, hogy alkoholos termékkel dolgozunk. Ez egyben azt is jelenti, hogy nagy a felelősségünk, hogy megmutassuk az embereknek: "Igyál egy nyolcadot, igyál meg két nyolcadot, de kérlek, ne vezess utána az autót" - mondta a borturizmus elnöke Herbert Oschep. „Bizonyára nem lesz boldog karácsonya, ha elveszik a jogosítványát. Nem lesz boldog karácsonyod, ha ittasan okozol közlekedési balesetet. Nagyon egyszerű üzenetünk ez: „Inni és vezetni nem lehet” – mondta Peter Rezar, az ARBÖ elnöke.  

Dízelt, benzinest és villanyost is próbáltunk a téli zsűri teszten

2023.12.17.
Mikulásnak öltözött a zsűri: László Ferenc, Biró Csongor, Miklós-Illés Kálmán, Gulyás Péter, Csordás Gábor Az Év Magyar Autója verseny zsűrije legutóbb Ibizán tesztelte a Toyota új sikermodelljét, a C-HR-t. Ezúttal, december első napján, szünet nélkül tartó esőben, fagypont közeli hőmérsékleten tettük próbára az öt nevezett autót, amelyből kettő, a Bronco és a CX-60 ráadásul közvetlen versenytársak a szabadidő-autó kategóriában. Jeep Avenger Bár 2024-től már belső égésű motorral is elérhető az Avenger, a hazai importőr az elektromos változatot jelölte az Év Magyar Autója 2024 versenyben. A Stellantis erősebb hajtásláncát kapta, 156 lóerős, akkumulátorának kapacitása 54 kWh, hatótávja a téli tesztünkön 200-250 kilométer körüli volt. 20 centiméter a szabad hasmagassága, jók a terepszögei is, de összkerékhajtást nem kapott a legkisebb Jeep. Csomagtere 380 literes. Ford Bronco 2021-ben támasztották fel, hozzánk csak idén érkezett meg a két- és négyajtós Bronco (levehető ajtókkal), amely a Mustanghoz hasonlóan új almárka az amerikai gyártó istállójában. A Badlands változat igazi rosszfiú, acél lökhárítókkal, merev, Panhard-rudas hátsó tengellyel, független első kettőskereszt-lengőkaros kerékfelfüggesztéssel, sárga Bilstein lengéscsillapítókkal, spirálrugókkal és két zárható differenciállal kapható. Hatalmas a Bronco Badlands, a Mercedes-Benz G-osztálynál is nagyobb, hossza 4,8 méter, szélessége 1,93 méter, magassága 1,96 méter, tengelyek közötti távolsága 2,95 méter. Magyarországon csak egyféle motorral kapható, a 2,7 literes, dupla turbós, közvetlen befecskendezéses V6-os 335 lóerős, legnagyobb forgatónyomatéka impozáns: 563 Nm. Mazda CX-60 Miután a Mazda a legnagyobb európai szabadidő-autójának konnektoros változatával nyert már Év Magyar Autója díjat, az importőr a 2024-es versenyben ugyanezt a dízelváltozattal is megpróbálja. A zsűri ezúttal egy Takumi felszereltségű, különleges, kifejezetten prémium belsős autót tesztelhetett. A CX-60 nem rossz konnektoros hibridként, ám dízelmotorral egyenesen kiváló. A 3283 köbcentis, turbós e-Skyactiv D erőforrás a Mazda 48 voltos lágy hibrid rendszerét hordozza. A nyolcfokozatú, bolygóműves, saját fejlesztésű automatikus sebességváltóval épített hathengeres kétféle változatban kapható, nálunk ezúttal az erősebb, 254 lovas, összkerekes változat járt. Legnagyobb forgatónyomatéka 550 Nm. A Mazda CX-60 4745 milliméter hosszú, 1890 milliméter széles és 1680 milliméter magas; tengelytávja 2870 milliméter, az alaphelyzetben 570 literes csomagtartó a hátsó üléseket ledöntve a tetőig pakolva pedig 1726 literre bővíthető. MG5 A hazai piacon még 2023 utolsó hónapjában sem talált ellenfélre saját kategóriájában az MG elektromos kombija, amely az Év Magyar Autója 2024 versenyben az elektromos családi autók kategóriában küzd az elsőségért. Raktere a hátsó ülések ledöntésével közel 1,4 köbméterre növelhető (alaphelyzetben 479 literes a csomagtartó). Az MG5-ben 156 lóerős (280 Nm) villanymotor hajtja az első kerekeket, nikkel-mangán-kobalt kémiájú lítiumion-akkumulátorának nettó kapacitása 57,4 kWh, a WLTP-hatótávolsága 400 kilométer. A fedélzeti töltő 11 kW teljesítményű, egyenáramú DC gyorstöltőn akár 87 kilowattal is tölthető, nekünk ez a hidegben sajnos nem adatott meg, beértük a felével is. BMW i5 A zsűri tesztre ezúttal az elektromos prémium szedán gyengébb, i5 eDrive40 változatát kértük el, az erősebb, 601 lovas i5 M60 xDrive csúcsváltozatot a zsűritagok többsége a modell nemzetközi bemutatóján vezette. A téli időben ezt sem volt izgalommentes vezetni, a 340 lóerős változat csakis hátul hajt. Elektromos motorjának maximális nyomatéka 430 Nm. A BMW i5 eDrive40 álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 6 másodperc alatt gyorsul fel, a villanyautó legnagyobb sebessége 193 kilométer/óra lehet. A padlólemezben helyezték el - így a parádés utaskomfortot nem befolyásolja - a 81,2 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátort, amelyet hálózatról akár 22 kW-tal (felárért, alapáron 11 kW), egyenáramról (DC) pedig 205 kW-tal lehet tölteni. A bajor nagyautó elméleti elektromos hatótávja 477-582 kilométer (WLTP-szabvány szerint), téli üzemben az összes komfortfogyasztót használva autópályán ennek felével számolhatunk. Kép és szöveg: Biró Csongor  

Három autó ütközött, hatból négy sávot elfoglalnak a roncsok

2023.12.17.
Összeütközött három személyautó Budapest VI. kerületében, a Bajcsy-Zsilinszky út elején. Műszaki mentés céljából a fővárosi hivatásos tűzoltók vonultak ki a helyszínre, ahova a társhatóságokat is várják. A balesetet szenvedő autók a hat forgalmi sávból négyet foglalnak el, így csak két sáv járható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is  

Van-e kilencvenes évekebb a Daft Punk Suzuki Swift GTI-nél?

2023.12.17.
1991-et írunk, a bundestuning még masszívan virágzik a megkérdőjelezhetően igényes felnijeivel és színeivel Németországban. Ebbe a korszakba, tehát a tuningmagazinok aranykorába csöppen bele a Zender Swiftster koncepció, ami mai fejjel furcsa jelenség, de simán elhiszem, hogy ’91-ben még belefért. Hogy mit is látunk pontosan? Egy Suzuki Swift GTI-t, annak felismerhető ismertető jegyeivel, köztük a sportosabb lökhárítókkal, kötényekkel, a háromajtós kasznival, és ötágú sportfelnikkel – viszont tető nélkül. Ha már a Suzuki Cappuccino nem ért el Európáig – legalábbis a fő kontinensig, megalkottuk a magunkét. Mindezt akkor, amikor a Suzuki még csak kacérkodott egy rendes kabrió Swift vagy Cultus megalkotásának gondolatával. Később ugyanis létezett nyitható tetős változat minden idők egyik legszerethetőbb népautójával, de nem a GTI változatból. Ezt előzte meg a Zender német tunercég. Megválaszolták a kérdést, amit senki sem tett fel. Így született meg a Swiftster, ami az autóversenyzésből ismert klasszikus speedster vonásokkal ruházta fel a Suzuki Swift sport változatát. Szélvédő vagy egyéb ablakok nincsenek, van viszont elől-hátul műanyaggal fedett kabin és erősítésként egy-egy bukókeret az utasok számára. Eleinte még fehérben reklámozták az egyedi átépítési szettet, később viszont már egy jóval feltűnőbb rózsaszín mellett döntöttek a németek, rajta hatalmas Swiftster felirattal és két hasonló színű sisakot viselő Daft Punk karakterrel a kabinban. Ordít a fotókról a kilencvenes évek diszkó korszaka, a kék sportkormánnyal és a rózsaszín overállokkal együtt. Bizonyos értesülések szerint összesen 15 darabot sikerült értékesíteni minden idők talán legfurcsább Swiftjéből. Szerencsére az 1,3 literes, 101 lovas remek sportmotorhoz nem nyúltak, így legalább abban biztosak lehetünk, hogy ugyanolyan elnyűhetetlen maradt az átalakítások ellenére is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elektromos autó a patakban és a levegőben! – látványos képeken a furcsa baleset utáni mentés

2023.12.17.
Egy személygépkocsi az Aranyhegyi-patakba csúszott Budapesten, a III. kerületben 2023. december 17-én. A patakba fordult járműből a sofőr ki tudott szállni. Fotók: MTI/Mihádák Zoltán A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Kisdi Máté vasárnap délelőtt azt mondta: a Nánási út elején a reggeli órákban egy autó az Aranyhegyi-patakba csúszott. Az MTI úgy tudja, hogy a reggeli ködben az érintett útszakaszon több autó is megcsúszott, a patakba fordult járműből a sofőr ki tudott szállni. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is  

Autók megbízhatósága

2023.12.17.
A Consumer Reports egy amerikai, független, közel kilencvenéves szakmai múltra visszatekintő, terméktesztekkel, oknyomozó újságírással, fogyasztóközpontú kutatással, közoktatással és fogyasztói érdekképviselettel foglalkozó nonprofit fogyasztói szervezet. A felhasználói tapasztalatok egyértelmű képet festenek arról, mire számíthatnak a vásárlók az egyes márkáktól, illetve autójellegektől. Idén is felhasználók tízezreit kérdezte meg, milyen problémákat tapasztaltak autójukkal az elmúlt tizenkét hónapban. A szervezet újabban módosított a módszerén: először modellenként és modellévenként külön vizsgálják meg az adott típus súlyozott problémáit, majd a különböző életkorú (1-4 éves) modellszériák eredményeit átlagolva határozzák meg az adott márka megbízhatósági pontszámát. Ez az összetettebb megközelítés pontosabb minősítést tesz lehetővé, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a friss eredmények közvetlenül nem vethetők össze a márkák előző években mutatott teljesítményével. Nem változott a rendkívüli alaposság: a felmérés több, mint 330 ezer járművét húsz paraméter – egytől-egyig potenciális hibaforrások – alapján minősítik tulajdonosaik, a válaszok részletekbe menő elemzéséből pedig összeáll az adott típus, illetve márka összesített pontszáma, amely nemcsak az eddigi teljesítményüket tükrözi, hanem a jövőbeli, várható megbízhatóságról is megalapozott képet ad. Mielőtt ránéznénk az eredményekre, összefoglalom, mitől függ egy gépkocsi megbízhatósága. A tervezéstől, a gyártástechnológiától és az összeszerelés gondosságától. Már a tervezőasztalon eldől sok minden. Rossz előjel, ha nagyon nagy teljesítményt préselnek ki egy kis motorból, vannak tapasztalati tényezők, hogy mi számít jó vagy rossz megoldásnak, sokat segíthet egy márka tapasztalata, cégkultúrája, felelősségvállalása. A gyárban egyre több a robot, amely nem ismer emberi hanyagságot, tévedést. Mégis sok a manuális munka, ebben a Toyota vezetett be egy fontos innovációt: a futószalag fölött elvezetett zsinórt, amelyet bárki megránthat, ha hibát észlel, ekkor leáll a szerelősor, míg kijavítják a hibát. Van egy jelszó: a minőséget nem ellenőrizni kell, hanem gyártani! Sok autógyárban jártam, mindenütt megfigyeltem a munkások arcát és kézmozdulatait, hangulatokon, elkötelezettségükön nagyon sok múlik – egyes márkáknál közmondásos volt, hogy csak hétfőn készült kocsit ne kapjon ki valaki…   A Consumer Reports idei listáján a Lexus bizonyult a legkiválóbbnak: a 100-as skálán elért 79 pontos eredményével magabiztosan vezet a második helyre rangsorolt Toyota (76) előtt – a két márka közös jellemzője, hogy 2012 óta minden évben a dobogón végeztek (bár, amint feljebb kifejtettük, ez mostantól nem számít, idéntől minden márka tiszta lappal indul.) A Lexusnak mindössze egy olyan típusa (NX) szerepelt a kutatásban, amelynek a várható megbízhatósága „átlagos” – az összes többi típus átlag feletti teljesítményt mutatott. A legjobb tíz márka sorrendje a következő: Lexus, Toyota, Mini, Acura, Honda, Subaru, Mazda, Porsche, BMW és Kia. Érthető, hogy egy-egy autógyártó elit márkája, mint a Toyotáé, a Lexus, a Hondáé az Acura, jobban teljesít, ennyi el is várható a borsosabb vételárért. Ami az árat illeti, hogyan került a Mini a drágább BMW elé, és hogyan előzhették meg „mezei” japán gyártók a Porschét?   A rosszasági lista sorrendje (minél előrébb áll valaki, annál jobban szégyellheti magát): Chrysler Pacifica Hybrid, Volkswagen Taos, Ford F–150 Hybrid, Volvo XC60 PHEV, Rivian R1T, Jeep Grand Cherokee L, Nissan Frontier, VW Jetta, Jeep Grand Cherokee és Jeep Wrangler. A fent említett húsz lehetséges hibaterület közül három kifejezetten a részben vagy teljesen villamosított járműveket érinti: ezek a villanymotor, az akkumulátor és a töltő. Ez azt is jelenti, hogy a hagyományos belsőégésű motorú autók, szabadidőjárművek és pickupok végső pontszáma tizenhét részeredményből áll össze; a hibrid és az akkumulátoros elektromos modelleké egyaránt tizenkilencből (az egyikben töltő, a másikban belsőégésű motor nincs); a plug-in hibridek gazdái ellenben mind a húsz területen tapasztalhatnak problémát – és az elemzés tanulsága szerint többnyire tapasztalnak is. A felmérésben a full-hibridek bizonyultak a legmegbízhatóbbnak: tulajdonosaik 26 százalékkal kevesebb meghibásodást regisztráltak, mint akik konvencionális benzinmotoros autóval járnak. A tisztán elektromos járműveknél 79 százalékkal (!) nagyobb volt a hibák előfordulási gyakorisága, mint a benzines autóknál, míg a plug-in hibridekkel ennél is több baj akadt: 146 százalékkal (azaz két és félszer) gyakrabban merültek fel gondok, mint az egyáltalán nem villamosított modellekkel. Ami a járműkategóriákat illeti, a szedánokkal volt a legkevesebb gond; a 100-as skálán átlagosan 57 pontot értek el. Ez alighanem összefügg a lépcsőshátú modellek konzervatív arculatával, ami vélhetően magával vonja azt, hogy vásárlóik kevésbé érdeklődnek a modern digitális technológiák iránt, amelyeket gyakran kárhoztatnak a felmérésben résztvevők. A sor a szabadidőjárművekkel (50 pont) és a buszlimuzinokkal (45 pont) folytatódik; a legkevésbé megbízható műfaj pedig a pickupoké, amelyek a megszerezhető 100 pontból átlagosan mindössze 41-re voltak képesek. Mivel csupán néhány éve jelentek meg, és alig néhány képviselőjük akad a piacon, felelőtlenség volna messzemenő következtetéseket levonni az elektromos pickupok megbízhatóságáról, a fent ismertetett statisztikákból azonban könnyű arra következtetni, hogy ezek ígérkeznek a legkevésbé megbízhatónak, míg a hosszan tartó, gondtalan autózás legbiztosabb receptje, ha hibrid szedánt, esetleg szabadidőjárművet vásárol az ember.
Címkék: 

Radikálisan új festést kapott a Toyota GR Yaris Rally1 a 2024-es WRC-szezonra

2023.12.17.
A Toyotánál a GR Yaris Rally1 Hybrid számára ezúttal egy merész matt fekete festést választottak, amely felváltja a gyári csapat 2017-es visszatérése óta használt hagyományos piros, fehér és fekete színeket. Az új autókon – melyeket először a január végén megrendezésre kerülő Monte-Carlo-ralin lehet majd versenyezni látni – már szinte csak a csapat nevére utaló GR betűkombináción jelenik meg a piros és a fehér szín, a feketéhez képest jóval kisebb arányban. A tetőn lévő légbeömlő a japán zászló színeit kapta, maga a tető pedig ezüst színű és fényvisszaverő, hogy kevésbé hevüljön fel a kabin a napsütésben. „Nagyon büszke vagyok és nagy megtiszteltetés számomra, hogy megmutathatom nektek az új GR Yaris Rally1 Hybridet, amely a 2024-es WRC-szezonra készült. A tavalyi évhez képest teljesen új színben és dizájnnal jelentkeztünk. Izgalmas időszak ez most számunkra a GR Yaris ráncfelvarrásával és az induló ügyfélmotorsport-programunkkal. Ennek örömére egy izgalmas és friss megjelenéssel szerettünk volna kedveskedni a rajongóknak – és a festés tényleg eléggé átalakult ahhoz képest, amivel 2017-ben kezdtük. Sportosan, céltudatosan és szemet gyönyörködtetően néz ki, mert ez az, amiről a raliautók szólnak” – írta az új festéssel kapcsolatban a Facebookon Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing World Rally Team csapatfőnöke. „Eddig piros-fehér volt, mert ez képviselte Japánt, de sok hasonló színű autó van, ezért kértük a változtatást” – tette hozzá Tojoda Akió, a Toyota elnöke. A Toyota Gazoo Racing már novemberben bejelentette, hogy a következő szezonban is az idei pilóták fogják vezetni a GR Yaris Rally1 Hybrid versenyautókat a világbajnokságon. Azonban nagy változás, hogy az immár kétszeres világbajnok Kalle Rovanperä Sebastien Ogier-hez hasonlóan, saját kérésére csak részmunkaidős versenyző lesz, azaz nem indul minden futamon, így nagy valószínűséggel a bajnoki címét sem tudja majd megvédeni. A 23 éves finn – aki egyébként 13 éve folyamatosan versenyez – saját bevallása szerint kimerült az idei szezon végére, jövőre ki akarja pihenni magát, hogy 2025-ben újult erővel küzdhessen megint a bajnoki címért, minden futamon. De arra is utalást tett, hogy a driftelés mellett a pályaversenyzést is ki akarja próbálni, amit a több szakágban is jelen lévő Toyota minden bizonnyal lehetővé tesz majd számára. Az idei bajnokság második helyezettje, a szezonzáró Japán-rali győztese, Elfyn Evans lesz így a csapat első számú pilótája jövőre, de a Japánban szintén remek formát mutató Kacuta Takamoto is teljes szezont futhat ismét. 2024-ben már a WRC2 kategóriában is lehet majd Toyotákat látni, de a vadonatúj GR Yaris Rally2-t használó ügyfélcsapatok kilétét, festését és összetételét – beleértve a pilóták személyét – még homály fedi. Bár a GR Yaris Rally1 idén a 13 versenyből 9-et megnyert, a Toyota Gazoo Racing nem állt le a fejlesztésével, a csapat a 2024-es szezonra apró módosításokat tervez rajta. „Azt hiszem, elég jó helyzetben vagyunk, nincs olyan része az autónak, amit kifejezetten gyengeségként lehetne definiálni, vagy ami sürgős figyelmet igényelne, de természetesen vannak még dolgok, amiken szeretnénk javítani” – mondta Tom Fowler, a Toyota Gazoo Racing World Rally Team technikai igazgatója a 2024-es autó bemutatása kapcsán Autosport c. szaklapnak. „A következő szezonra már tervezzük, hogy hozunk néhány fejlesztést, de ezekről jelenleg még nem mondhatok sokat. Az biztos, hogy a fő helyzetet most úgy látjuk, hogy a Hyundaihoz képest jelenleg viszonylag kényelmetlen a teljesítményünk abban az értelemben, hogy szinte minden körülmények között nagyon közel vagyunk egymáshoz. Soha nem lehet tudni, hogy melyik ralin melyik lesz a jobban teljesítő autó a Toyota és a Hyundai közül. Ezen szeretnénk változtatni. Folyamatosan próbáljuk növelni az autónk teljesítményét olyan területeken, amelyek alapos fejlesztést vagy (homologizációs) jokerkikérést igényelnek. Természetesen mindig dolgozunk a megbízhatóság apró részletein is” – tette hozzá a brit szakember. A Toyota Gazoo Racing bejelentette azt is, hogy a GR Yaris Rally1-hez hasonló matt fekete festéssel indul majd a két GR010 Hybrid Hypercar is a 2024-es Hosszútávú-világbajnokságon (FIA WEC). További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is  

Óriási karácsonyi meglepetés a BMW-től

2023.12.17.
Már javában zajlik a Debreceni Advent, megkezdődött a koncertek, könyvbemutatók, kézműves foglalkozások sora a Református Nagytemplomban, várja látogatóit a Barokk Körhinta a Dósa Nádor téren, ahogy a Hütte is a Kossuth téren. Megnyitotta kapuját a bajor prémiumgyártó támogatásából megvalósuló Adventi Kuckó is, melynek programjairól a DEMKI Ifjúsági Ház és a Debreceni Karitatív Testület gondoskodik. Az Adventi Kuckó adott otthont a BMW Group Gyár Debrecen nagyszabású karitatív eseményének is december 12-én, mely során a vállalat összesen 50 000 euró értékben ajánlott fel adományokat öt debreceni szervezet számára. A kedvezményezett szervezetek között megtalálható az időseket, fogyatékkal élőket és autistákat segítő Debreceni Karitatív Testület, az egyszülős családokat támogató Forrás Lelki Segítők Egyesülete, a tanyavilágban hátrányos helyzetben élő családokat támogató Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület, valamint a hátrányos helyzetben élő nagycsaládosokat segítő Család a Jövő Alapja Közhasznú Alapítvány. A debreceni BMW gyár csapata emellett fedezi a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában ápolt gyermekek mellett tartózkodó szülők meleg ebédjének költségeit 2024-ben a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány számára jutatott támogatási összegből. „A BMW Group Gyár Debrecen csapata idén több, az itt élők számára kedves és fontos programnak is aktív részese volt. Nagy öröm számunkra, hogy csatlakozhattunk ezekhez a kezdeményezésekhez, az pedig még inkább, hogy az emberek szívélyesen fogadták jelenlétünket. Hálásak vagyunk, hogy most, az adományozás révén valamit visszaadhattunk ebből a közösségnek. A Debreceni Karitatív Egyesülettel a tavalyi ünnepi időszakban is nagyon eredményesen tudtunk együttműködni, így nem volt kérdés számunkra, hogy ismét velük partnerségben fogjuk támogatni a rászorulókat. Bízunk benne, hogy idén is sok család ünnepét, életét tehetjük könnyebbé, boldogabbá!” – mondta el Hans-Peter Kemser, a BMW Group Gyár Debrecen elnök-vezérigazgatója az adományok átadását követően. A Kossuth téren található, 750 négyzetméteres, jégfolyosóval is csábító jégpálya a BMW Group Gyár Debrecen támogatásával épült fel, melyet november 28-án birtokba vehettek a korcsolyázni vágyók. A január 7-ig látogatható pályát a tanítási időszakban 8:00 és 14:00 óra között ingyenesen látogathatják az előzetesen regisztrált diákcsoportok. A debreceni BMW gyár munkatársai a gyárral kapcsolatos információkkal és egy különleges programmal várják a látogatókat a Kossuth téren található Karácsonyi kuckóban. Az érdeklődők tájékozódhatnak a bajor prémiumgyártó Debrecenben épülő üzeméről és a munkalehetőségekről. Az idei adventre egy különlegességgel készülve a BMW csapata egy rendhagyó „próbafülkét” is kialakított, ahol virtuálisan bárki „felpróbálhat” egy BMW dzsekit. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója