Schumacher rommá törte az autóját Monacóban

2021.05.22.
Verstappen a csütörtöki gyakorlások során harmadik, majd negyedik volt, ezúttal azonban utolérhetetlennek bizonyult. A holland pilótát követően a Ferrari párosa, a spanyol Carlos Sainz Jr., valamint a hazai környezetben versenyző, monacói Charles Leclerc végzett a második és a harmadik helyen. A címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamiltonnak (Mercedes) ezúttal az első két szabadedzéssel ellentétben nem sikerült a legjobb hat közé kerülnie. A pontversenyben négy futam után élen álló pilóta riválisaival ellentétben nem tudott 1:12 perc alá kerülni, így csak hetedik lett. Az edzés vége előtt körülbelül negyedórával kétszer kellett használni a piros zászlót, mert rövid időn belül a kanadai Nicholas Latifi (Williams) és a német Mick Schumacher (Haas) is karambolozott. Schumacher autójában - amely már a csütörtöki edzésen is megsérült, miután az egyik kanyarban megcsúszott és a szalagkorlátnak csapódott - komoly károk keletkeztek.   A Monacói Nagydíj időmérő edzését szombaton 15 órakor rendezik, a futamra vasárnap délután 3-kor kerül sor.     Eredmények:     3. szabadedzés (az élcsoport):     ------------------------------ 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:11.294 perc 2. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1:11.341 3. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:11.552 4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:11.765 5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:11.817 6. Lando Norris (brit, McLaren) 1:11.988     További program:     szombat: időmérő 15.00     vasárnap: futam 15.00 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Több nagy meglepetés történt az eseménydús Portugál-ralin pénteken

2021.05.22.
Andrea Adamo Hyundai-csapatfőnök elégedetten dörzsölhette a tenyerét péntek délelőtt, amikor négy gyorsasági után az ő autói foglalták el a Portugál-rali első három helyét.  A január óta nem versenyző Dani Sordo három gyorsaságit is megnyerve magabiztosan állt az élen, igaz, nagyon segítette a spanyolt, hogy hátul volt a rajtsorrendben, ezért már letisztított pályákon száguldhatott. Délelőtt Ott Tänak volt a második 6,7, Thierry Neuville pedig a harmadik további 3,3 másodperces lemaradással. A versenyzők a nap nagy részében a gumikat menedzselték: a lágy gumik nagyon jó tempót biztosítottak, de hamar elkoptak, ami kompromisszumokra kényszerítette a csapatokat. Délután sok változás történt az eredményjelző tabellán, Tänak egy defekt ellenére is az élre állt, és a napot 6 másodperces előnnyel zárta. Dani Sordo elvesztette a vezetést, ugyanis az egyre jobban elkopó lágy gumikon megpördült, és közben a Hyundai-ok szokásos problémája is sújtotta, ugyanis az i20 WRC a motorja lefulladt az utolsó előtti Mortagua gyorsaságin (mint ahogy az elsőn is lefulladt).   Nála is sokkal rosszabbul járt Neuville, aki a rosszul felírt itiner miatt túl gyorsan próbált bevenni egy balkanyart, nekicsúszott a töltésnek és egy fának, amitől kitört az autója jobb hátsó futóműve. A belga megpróbálta megjavítani a Hyundait-t navigátorával, de nem jártak sikerrel, ezért csak büntetéssel indulhatnak újra szombatot. Mostantól a fő céljuk a Power Stage-en megszerezhető 5 bónusz pont lesz. „Kemény napon vagyunk túl, sok minden történt, sok problémával kellett megküzdenünk. Már nagyon várom az esti pihenést a holnapi folytatás előtt. Reggel küzdöttem az autóval, de aztán délután jobb lett a helyzet” – nyilatkozta a 2019-es világbajnok Tänak. A legjobb toyotás Elfyn Evans délelőtt nem érezte stabilnak az autóját a lágy Pirelliken, de délután a kemény gumikkal magára talált, és a Hyundai-ok problémáit kihasználva a második helyre jött fel, Sordo elé 3 másodperccel. Kacuta Takamoto élete legjobb napját teljesítette, ugyanis a negyedik helyen zárt a megelőzve többek között hétszeres világbajnok csapattársát, Sébastien Ogiert is, aki elsőként rajtolva kénytelen volt takarítani a pályákat a többiek előtt, ezért csak ötödikként zárt. Mögöttük a legfiatalabb toyotás, Kalle Rovanperä lett a hatodik, a fiatal finn a horvátországi kiesés után most óvatosabban vezetett. Délelőtt nagyon alulkormányzott volt az autója, de a nap közepén állítottak rajta, és utána szakaszt is tudott nyerni. Az M-Sport versenyzők ezúttal sem tudtak beleszólni a Hyundai és a Toyota versenyébe, bár Gus Greensmith megszerezte első top3-as szakaszeredményeit. Később azonban defektet kapott, ami lebontotta a Fiesta bal hátulját, csapattársát, az élete első murvás WRC versenyét teljesítő Adrien Fourmaux-t szintén defekt és megpördülés is lassította. Szombaton nyolc szakasz és 165 km száguldás vár a mezőnyre. Eredmények az első nap végén: 1 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 Coupe WRC) 1h22m35.0s 2 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) +6.0s 3 Dani Sordo/Borja Rozada (Hyundai i20 Coupe WRC) +9.0s 4 Takamoto Katsuta/Dan Barritt (Toyota Yaris WRC) +15.4s 5 Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC) +24.0s 6 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota Yaris WRC) +28.9s 7 Gus Greensmith/Chris Patterson (Ford Fiesta WRC) +1m02.3s 8 Adrien Fourmaux/Renaud Jamoul (Ford Fiesta WRC) +1m33.5s 9 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Volkswagen Polo GTI R5) +3m34.9s 10 Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Volkswagen Polo GTI R5) +3m37.1s További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Egy héten keresztül bárki kipróbálhatja a világ egyik legdrágább buszát Budapesten

2021.05.22.
Szinte zajtalan működés, mindez károsanyag-kibocsátás nélkül – a jelen kihívásainak mindenben eleget tevő buszt tesztelhetnek a budapesti utasok. A BKK és a főváros második legnagyobb szolgáltatója, az ArrivaBus közösen teszteli a Daimler Buses legmodernebb, teljesen elektromos városi autóbuszát, a 600 ezer euró értékű Mercedes-Benz eCitarót. A járművel a várost átszelő 105-ös vonalon e105-ös jelzéssel lehet találkozni, és bárki ingyenesen kipróbálhatja. A teljesen elektromos városi autóbusz május 21-től május 28-ig lesz forgalomban a 105-ös autóbusz vonalán. Hétköznapokon a reggeli és a délutáni csúcsidőben, hétvégén pedig egész nap a menetrendi indulások mellett közlekedik a tesztbusz e105-ös jelzéssel. A járművön ingyenesen lehet utazni, bárki kipróbálhatja a jövő technikáját. A BKK FUTÁR rendszerében percre pontosan nyomon lehet követni, hogy merre jár az elektromos busz. A bemutatkozó járműtípus tisztán elektromos hajtású, alacsonypadlós Mercedes-Benz eCitaro városi autóbusz fővárosi tesztjére a BKK, az ArrivaBus és a gyártó helyi vezérképviseletének, az Omnibus Hungária Kft. együttműködésének köszönhetően kerül sor: egy héten keresztül a Budapesten közlekedők is megismerhetik a városi közlekedés egyik legmodernebb gumikerekű járművét. A Fővárosi Közgyűlés 2019-ben fogadta el a Budapesti Mobilitási Tervet. Ennek egyik fontos célkitűzése a modern, környezetbarát járművek használata a fővárosi közösségi közlekedésben. Az elmúlt időszakban a Budapesti Közlekedési Központ több alkalommal is tesztelt teljesen elektromos hajtású buszokat az ArrivaBusszal és a BKV Zrt.-vel együttműködésében. Az eCitaro különlegessége, hogy a hagyományos technológiájú nikkel-mangán-kobalt akkumulátorok mellett felárért szilárdtest-akkumulátorral is meg lehet rendelni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ritka és meseszép sportautót találtunk ott, ahol nem számítottunk rá – Lotus Elan M100 SE

2021.05.22.
Van egy sztorim még 2020 őszéről, amit eddig nem meséltem el, mert úgy voltam vele, hogy átélni izgalmasabb volt, mint elmesélni. Gyakran láthatunk képeket és cikkeket méltatlanul magukra hagyott autócsodákról, ilyen szempontból például Dubaj verhetetlen. Gyorsan meggazdagodó, majd hirtelen csődbe menő, ezért menekülni kényszerülő üzletemberek hada hagy maga után felbecsülhetetlen értékű luxusautókat az Emirségekben. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy Ciprus is tartogat hasonló sztorikat, persze a maga szintjén. Ciprus autós kultúrája eleve nagyon különleges. Mivel a brit megszállás alatt a baloldali közlekedést is megörökölték, ezért értelemszerűen leginkább angol és japán autókat importáltak az országba. Főleg nyugaton, a szegényebb részeken, tömegautónak számít például az ötajtós Honda Integra, de néha felbukkannak olyan modellek is, amikről köztudott, hogy kizárólag a japán piacra készültek. Persze a legtöbbjüket mára megette a tengeri só és a homok, és valahol az út szélén várnak szebb sorsukra. Így találtam rá például erre a Lotus Elan M100-ra Paphos leghullámosabb tengerpartja mellett. Szerencsére zárt bukólámpákkal – kinyitva nem túl szép látvány. Típusjelölése alapján egy Elan SE, tehát egy széria eleji turbós változat, és ezt erősíti meg az is, hogy 1990. március 1-jén regisztrálták az Egyesült Királyságban. Ezekbe az Isuzu Gemini 162 lóerős, feltöltött motorjait szerelték, és ez is volt a kelendőbb. A korabeli tesztekben rendkívül dicsérték a motor rugalmasságát. Nem véletlen, hogy a 4655 legyártott Elan M100-ból elenyésző volt a szívómotoros. Először úgy gondoltam, hogy ahogy a legtöbb hasonló autót, valószínűleg ezt is egy középgazdag brit nyugdíjas szállíthatta a szigetre, hogy ebben tengesse le idős éveit. Viszont a mellette álló Mercedes-Benz SLK 230 már ciprusi regisztrálású, és a rendszámtáblakeret alapján egy import cég hozhatta be a görög ajkú országba. Gyanítom, hogy összetartoznak, hiszen a Google Maps utcaképe alapján 2019 decemberében a parkoló egy másik szegletében is együtt álltak, és mintha egy első generációs Porsche Boxster is pihenne mellettük. Egy biztos, szörnyen koszosak voltak, már jó rég a parkolóban vesztegelhetnek. Különösen igaz ez a Lotus Elan-ra, amit úgy beszőttek mostanra a pókok, hogy a gaz már a hálókon mászik fel a kocsira. Ráadásul nyitva volt, és valaki csúnyán betörte a vezetőoldali ablakot, úgyhogy a természet már odabent is átvette az uralmat. Nem tudom, hogy lopásgátlásnak szánták-e, hogy a kormányt kivették, de egyébként ez volt a 118 ezret futott brit sportautó egyetlen része, ami hiányzott. Máskülönben büszkén viselte sorsát a kor szellemében vadászgépesre szabott műszerfal, amit még a General Motors pénzéből fejlesztett a Lotus a 80-as évek végén. 1989-től 1995-ig gyártották a Lotus Elan M100-at, melynek sportossága – Colin Chapman filozófiája szerint – a könnyű kasznijában rejlett. Mindössze 1075 kiló volt ahhoz a 162 lóerőhöz, amit az Isuzu 1,6-literes, négyhengeres turbómotorja kipréselt magából. Egy angol autó, ami amcsi pénzből használt japán motort, hogy aztán egy dél-koreai autógyár tovább gyártsa. Zseniális nemzetközi összefonódásokat rejt apró kasznija, engem mégis az lepett meg a legjobban, hogy 1995-ben a Kiának adták el a gyártási jogokat, akik további három éven keresztül gyártották némileg eltérő hátsólámpákkal és 1,8-literes, 151 lovas motorral, Kia Elan néven. Ma már ez mennyire elképzelhetetlen lenne. Főleg, hogy épp most áll át a sárnehéz villanyautókra a Lotus. Az Autocar szerint addig egyetlen Lotus modell fejlesztésébe sem öntöttek annyi pénzt, mint amennyit az Elanba, de ez mégsem térült meg soha, hiszen a hasonló elveken nyugvó, de sokkal olcsóbb és hátsókerék meghajtásának köszönhetően valamivel izgalmasabb Mazda MX-5 akkoriban is elvitte a showt. Ettől még szomorú látni, hogy a Lotus történelem egy fontos szelete ilyen körülmények között végezheti. És ezzel valószínűleg nem csak én vagyok így, hiszen a szélvédőre az van görög betűkkel írva, hogy „megvenném”, és hozzá egy telefonszám. Egy biztos, ennél csak jobb helye lehetne. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Leszorította az útról az ismerősét, hogy így hajtsa be a tartozását

2021.05.22.
Közúti veszélyeztetés gyanúja miatt folytatott nyomozást a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. 2020. október 24-én délután egy személygépkocsiból és a hozzá kapcsolt utánfutóból álló járműszerelvénnyel közlekedett egy tiszakécskei férfi az 54-es számú főúton Kecskemét felől Jakabszállás irányába. A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőr észrevette, hogy szemből érkezik ismerőse – akivel korábban elszámolási vitába keveredtek – egy tehergépkocsival. Az autó vezetője szándékosan áttért a szemközti sávba azért, hogy megállásra kényszerítse a másik sofőrt. A kisteherautót vezető férfi a veszélyt észlelve vészfékezett és jobbra kormányozta járművét, így el tudta kerülni az ütközést. A manőver után folytatta útját Kecskemét irányába, azonban a másik sofőr követni kezdte. Mikor utolérte, a tehergépkocsi előzésébe kezdett, és ennek során folyamatosan közeledett a másik járműhöz, hogy megállásra késztesse. A történtek során személyi sérülés nem történt és anyagi kár sem keletkezett, azonban a személyautó sofőrje veszélyeztette a közúti közlekedés más résztvevőit. A jelenleg szabadlábon védekező 44 éves gyanúsított ügyében a kecskeméti rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelés javaslatával adták át az ügyészségnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Életet mentettek a dunai vízirendőrök

2021.05.22.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály rendőrei 2021. május 15-én az esti órákban a Duna-partról vették észre, hogy egy ember az Erzsébet hídról a folyóba esett. Az eseményről azonnal jelentetést tettek a Tevékenység-irányítási Központnak, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság két beosztottja pedig megkezdte a mentést. A vízirendőrök a korlátozott látási viszonyok ellenére is pár percen belül megtalálták az uszadék fák között sodródó férfit, a hajóba emelték, és a partra vitték, majd a parton átadták a mentőknek. Gyors cselekvésükért és helytállásukért dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya 2021. május 19-én jutalomban részesítette Morvai József r. törzszászlóst és Virág István Richárd r. törzsőrmestert. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!   Gyors cselekvésükért és helytállásukért dr. Terdik Tamás r. vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya 2021. május 19-én jutalomban részesítette Morvai József r. törzszászlóst és Virág István Richárd r. törzsőrmestert.
Címkék: 

Ki nem találná, melyik autómárka a legnépszerűbb az európai rendőrségek körében

2021.05.22.
A Skoda cég hivatalosan bejelentette, hogy megkezdte a Superb kombik szállítását az új-zélandi rendőrség számára. Az első autók a közeljövőben érkeznek Wellingtonba, a szigetország fővárosába. A teljes cseh autóflotta meghaladja a 2000 darabot – írja az autonews.ru orosz autós szakportál. Az új-zélandi belügyminisztérium tavaly írt ki pályázatot a rendőrség szolgálati járműparkjának felújítására. Összesen hét gyártó 27 különböző modellje vett részt a versenyen. 12 autó jutott a "döntőbe", ahol aztán a rendőrök valós körülmények között tesztelték a járműveket. A beszerzés kritériumai között szerepelt a dinamikus teljesítmény, a megbízhatóság és az optimális üzemeltetési költség. A teszteredmények alapján választotta az új-zélandi rendőrség a Superb Combit, melyből 2000 darabot rendelt. Részben első kerék, részben összkerékhajtással. A Skoda cég a siker kapcsán közölte: autóit már körülbelül 30 európai ország, köztük Ausztria, Szerbia, Hollandia, Franciaország, Portugália és az Egyesült Királyság rendőrsége, illetve különleges szolgálata használja. A Skoda az orosz rendőrök körében is rendkívül népszerű, a leggyakoribb az Octavia modell. A legtöbb közülük első kerék meghajtású, 1,8 literes, benzinmotoros, 180 lóerős szedán, melyeknek maximális sebessége 233 km/óra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kirepült az autóból, szörnyethalt az éjjel

2021.05.22.
A 62114-es számú úton, Szabadegyháza külterületén eddig ismeretlen körülmények között közlekedési baleset történt május 21-én éjfél körül. Az elsődleges információk alapján egy ember tisztázatlan körülmények alapján kirepült az autóból és a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményeit a Gárdonyi Rendőrkapitányság vizsgálja - írja a police.hu. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Drámai ütközéssorozat az M0-áson, mentők látják el a sérülteket

2021.05.22.
Kamion és több személyautó ütközött össze az M0-ás autóút 35-ös kilométerénél, Gyál térségében, az M3-as autópálya felé vezető szakaszon. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett szakaszon forgalmi akadály alakult ki. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Cupra Ateca teszt: dühöngő bika

2021.05.21.
Hogy néz ki?  A Cupra Ateca valójában egy sportosra húzott Seat Ateca, de ennyi pénzért nem vennék meg, így ha már amúgy is igen sikeres a Seat sportszekciója, akkor ezzel a már meglévő modellel indult a Cupra, mint önálló márka karrierje. Ma már van Cupra Leon és van már önálló modellként Cupra Formentor is. Vezettem azt is és bevallom, az Ateca jobban bejön. Masszívabb, nyersebb, erőszakosabb, tágasabb, kényelmesebb és férfiasabb. Pedig gyengébb annál 10 lóerővel.    A Cupra Ateca 4,38 méter hosszú, tengelytávja a Leonhoz hasonlóan 2,63 méter, szélessége 1,84 méter, magassága 1,6 méter. 4×4-es hajtással az eredeti 510 helyett csak 485 literes a csomagtartó (lehajtott ülésekkel 1579 liter a térfogata), felárért motorosan mozgatott fedele láblendítéssel is nyitható. Fara izmos, sportos, két pár fekete kipufogó, diffúzor utánzat teszi kívánatossá.   A Cupra Ateca a Volkswagen-konszern MQB-plattformját használja, ennek moduláris elemeiből építkezik többek között a Golf, a Leon, a Tiguan és a Kodiaq (ezzel egy gyártósoron készül Kvasnyi-ban) is. Műszakilag közeli rokona a Tiguannak és a Kodiaqnak, de mindkettőnél kisebb, könnyebb és sportosabb.   Jól mutatnak a réz színű betétekkel tarkított 19 hüvelykes felnik, a karbon mintázatú utastéri anyagok láttán összefut szánkban a nyál. A sportülések remekül tartanak, a minőségérzet kiváló.    Kezelhetősége korrekt, az Atecában még klasszikus nyomó- és tekerőgombok találhatók, jól áttekinthető a kormányon elhelyezett gombsor is. A kormányon évő indítógomb mellett feltűnő egy Cupra-logós gomb, amellyel külön menüt hívunk elő a vezetési dinamika szabályzására. Ugyanezt előcsalogathatjuk a fedélzeti menüből, sőt a középkonzol alján található forgókapcsolóval egyszerűbben is beléphetünk. A klíma könnyen vezérelhető, hagyományos, múlt évtizedbeli felületen. A középkonzolon több különböző sportos kijelző jeleníthető meg, a digitális műszerfal széria.    A 12 hüvelykes kijelzőn keresztül vezérelhető az információs és szórakoztató rendszer, amelyen majdnem zavartalanul fut az Apple CarPlay. A vezető előtt 10,25 hüvelykes kijelző jeleníti meg az összes fontos és lényegtelen információt. Kedvencem az egyszerű sportkijelző volt, előtérben középen a fordulatszámmérővel, benne az aktuális sebességgel és fokozattal.     Hogy megy?  A kétliteres (az 1984 köbcentis, közvetlen befecskendezés motorban a furat mérete 82,5 mérete, a löketé pedig 92,8 milliméter, ennek megfelelően a sűrítési arány 9,3:1) turbómotorral szerelt Cupra Ateca 300 lóerős (percenként 5300-6500 fordulaton), legnagyobb forgatónyomatéka pedig 400 Nm (percenként 2000 és 5200-as fordulattartományban), amelyet hétfokozatú duplakuplungos váltó juttat el mind a négy kerékre. A 4Drive összkerék-meghajtás (Haldex) biztonságosabbá teszi a közlekedést télies körülmények között, de akkor is jó szolgálatot tesz, amikor éppen a Mátra, vagy a Vértes kanyarjait hódítjuk, azonban azt is tudnunk kell, hogy túlzott kanyarsebességnél alulkormányzottan viselkedik. 4,9 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből száz kilométer/órás tempóra, végsebessége 247 kilométer/óra, motorhangja vérpezsdítő, ha pedig lassítani kell, a feláras Brembo fékek határozottságára minden helyzetben lehet számítani.    Milyen vezetni?  Aki szerint sportautóként nehéz értelmezni a 16 mázsás Cupra Atecát, annak azt ajánlom, próbálja ki az autót. Tény, hogy inkább szabadidő-autó, mint hot hatch, de vezetni mindenképp élményszámba megy.  Egyetlen kirtika érheti csak a kocsi vezethetőségét, ez pedig a kormány mögötti váltófülek túl kcsi méretét illeti. Míg a hasonló képességű Alfa Romeo Stelvio Q lapátfüleit gyermeki kezek is könnyedén elérik, addig a Cupra Ateca váltófülei egérméretűek, nyújtózni kell rendesen, hogy biztonságosan és időben tudjunk váltani. Éppencsak elértem és ezáltal gyorsan a mennybe jutottam, ugyanis kevés nagyobb örömet okoz ma egy autó annál, minthogy kezünkbe adja az erő és a hatalom irányítását. Kézzel váltani pedig mennyei boldogság a Cupra Atecát.    Tempós kanyarban magas építése miatt erősen megdől, de futóművének komfortos beállítása miatt ezt könnyen megbocsátjuk. Az adaptív felfüggesztés az alapár része. Az ESP hamar beavatkozik, de kikapcsolható. Van benne rajtautomatika is, amellyel teljesíthető a 4,9 másodperces százas sprint (akkorát csap a testünkre, hogy önkéntelenül a legelemibb káromkodást szakítja ki belőlünk). A kormányzás kissé nehézkes, nem sportautós a visszajelzése, viszont az összkerék-meghajtás révén úgy kanyarodik, mint egy sínautó. A Brembo fékek nagyot harapnak, velük teljesen elégedett voltam, igaz, versenypályán nem próbáltam ki az autót.    A DSG nem tudja feledtetni nyűgjeit, a stop-starttal együtt zavaró a késlekedése elinduláskor. Kikapcsolt stop-starttal viszont rendesen ugrik, sport- és Cupra-módban nagy élvezetet nyújt minden lámpaváltás. A fogyasztása használatfüggő, nekem a hatszáz kilométeres tesztelés alatt sikerült éppencsak 10 liter környékén tartani (100 kilométerenként), de annak idején, Barcelona környékén lezárt hegyi pályán 16 litert is benyelt rendesen hajtva.    Futóműve kiváló, komfort- és offroad fokozatban kényelmes, sport- és Cupra módban pedig kemény, mint a szikla. A motorhang sport- és Cupra módban izgalmassá válik, igaz csak hangszóróból szól, kívül a váltások finom dörrenéséből lehet sejteni, kivel van dolgunk. Ha már Cupra mód, én egy kicsit hangosabbra hangoltam volna a kocsit - ahogy ezt már a Formentornál is jeleztem -, legalább annyira, mint egy RS Audit.    Mennyibe kerül?  Ezen nincs mit szépíteni, a Cupra Ateca drága autó. Alapára 18,668 millió forint. Ennyiért a tesztautóhoz képest fapados változatot kapunk. Az Akrapovics titán kidörgőkért 1,344 millió forintot, a Brembo fékekért és a Beats Audio hangzó rendszerért 1,141 millió forintot, az elektromos csomagtér-nyitásért 140 ezret, a vezetési segédekért 317 ezret, az elektromos ülésállításért további 166 ezer forintot kell fizetni. A tesztautó ára így jóval túllépte a 22 millió forintot.    Kép és szöveg: Biró Csongor  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója