Megmutatjuk, hogy működik a megújult MOL Bubi

2021.05.23.
A nagyvárosi közlekedésben gyakran úgy érjük el a leggyorsabban vagy a legkényelmesebben a célunkat, ha a különböző közlekedési módokat kombináljuk. Például az agglomerációból beautózunk a város szélére, egy P+R parkolóban letesszük a kocsit, aztán metróval bemegyünk a belvárosba. A tágabb belvárosban viszont vannak olyan helyzetek, amikor csak egy-két kilométerre, esetleg pár megállónyi távolságra van dolgunk: gyalog nem indulunk neki, ahhoz messze van, közösségi közlekedéssel viszont aránytalanul sok idő lenne odajutni. Ilyenkor jól jön egy bicikli, ha pedig nincs sajátunk, akkor ott a közbringa, ami éjjel-nappal rendelkezésre áll.  Első ránézésre nem tűnik fel, de teljesen újak a biciklik (Fotó: BKK) A budapesti közösségi kerékpáros szolgáltatás, a MOL Bubi 2014-ben indult, ám az évek során eljárt fölötte az idő: bonyolult volt a regisztráció, a kölcsönzés, a bicikli nehéz volt, mint egy tank, ráadásul a gumicukor-állagú tömör kerekek annyira lelassították a haladást, hogy az embernek a Margit hídról lefelé gurulva is tekerhetnékje támadt, mert úgy érezte, hogy még lejtőn is megáll a bicikli. De ez már a múlt, ugyanis a héten élesben is elindult a teljesen átalakult MOL Bubi. Új a rendszer és vadonatúj a bicikli is, lássuk a részleteket! Milyen az új bicikli? Kezdjük magával a biciklivel! Ránézésre nem sok változott, ugyanaz a feltűnő almazöld szín, de egy teljesen új kerékpárról van szó: 3 kilóval könnyebb, könnyebb vele haladni, gyorsabb, fordulékonyabb, és a tömör gumi helyett levegővel fújt, de defektvédett abronccsal van felszerelve. A három sebességes agyváltó éppen elég a budapesti terepviszonyokra, sebességrekordot megdönteni és hegyet mászni nem ezzel kell.  Sokkal könnyebb tekerni az bubit (Fotó: BKK) Maradt a gumipókos kosár (eggyel több gumival) és az agydinamós világítás. Az új csengő mellett újdonság a mobiltelefon-tartó a kormányon, ami praktikus extra, ha dokkolót keresünk vagy egyszerűen csak navigációval közlekedünk. Ne feledd: kerékpározás közben tilos kézben tartott mobiltelefont használni! Hogyan működik? A bicikli mellett a teljes szolgáltatás és a kölcsönzés és megújult. Már nincs szükség személyes ügyintézésre, mindent el lehet intézni a MOL Bubi applikációból. A kerékpárok okoslakatot kaptak – ez tulajdonképpen egy távolról vezérelhető patkózár –, ezzel jóval egyszerűbb és gyorsabb a bringák kölcsönzése és visszaadása. De lássuk lépésről lépésre! Töltsd le a MOL Bubi alkalmazást a telefonodra, és regisztrálj. A régi Bubiból maradt regisztráció nem működik, újra lesz szükséged. Menj el valamelyik gyűjtőállomáshoz, és válassz ki egy bringát. Ebben segít az applikációban lévő térkép, amely azt is mutatja, hány szabad bringa van az adott állomáson.  Az alkalmazásban olvasd be a bicikli hátsó sárvédőjén látható QR-kódot, majd az okoslakat kiold, és már pattanhatsz is a nyeregbe. Ha befejezted a biciklizést, vidd a bringát bármelyik gyűjtőállomáshoz, és tedd egy szabad dokkolóállásba. Nyomd le az okoslakat kék gombját ütközésig, ezzel lezártad és leadtad kerékpárt, már nem ketyeg az óra. Mennyibe kerül? A 30 napig érvényes havibérlet ára 500 forint, az éves bérlet pedig 5000 forintba kerül. Ez nem csak jóval olcsóbb, mint a korábbi díjszabás, de igen kedvező ajánlat, hogy kevesebb mint két vonaljegy árából kijön egy egész havi Bubi-bérlet. Ráadásul nincs kaució sem, mint korábban. Bérlettel az első 30 perc tekerés minden alkalommal ingyenes. Ha ennél tovább használod a biciklit, akkor percenként 20 forintot kell fizetned. Annak viszont nincs akadálya, egy állomáson biciklit cserélj, ha közeledik az ingyenes időszak vége, de még használnád a bringát. Csak add le a régit, majd vegyél ki egy másikat, és már folytathatod is az utadat. Beolvasod a QR-kódot a telefonoddal, és már nyílik is az okoslakat (Fotó: BKK) Létezik bérlet nélküli, perc alapú használat is, ami 20 forintba kerül percenként, viszont ilyenkor nincs ingyenes fél óra. Bevalljuk őszintén, a Bubi jelenlegi bérletárai mellett ennek nem sok értelmét látjuk. Ha perc alapon tekerünk, akkor 25 perc elteltével kifizettünk 500 forintot, amennyiért már egy havibérletet kapunk.  A Mol Bubi az év minden napján, éjjel-nappal használható, környezetbarát, praktikus közlekedési eszköz a rövid városi utakhoz. Összesen 158 gyűjtőállomás és 1200 kerékpár áll rendelkezésre Budapesten. A teljesen megújult szolgáltatással pedig tényleg egyszerű és gyors közlekedési megoldást jelent a fővárosban. Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Így vezet a vakmerő férfi, akinek soha nem volt jogosítványa

2021.05.23.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy férfivel szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított személygépkocsijával közlekedett Nyírábrány, Árpád utcában 2020. december 12-én 16 óra körül, amikor lesodródott az úttestről és egy kerítésnek ütközött. A helyszínre érkező rendőrök alkoholszondát alkalmaztak a sofőrrel szemben, ami pozitív értéket jelzett. Az egyenruhások az ellenőrzés során azt is megállapították, hogy a férfinek soha nem volt jogosítványa, a Debreceni Járásbíróság 2019 júliusában 36 hónapra, míg a Nyírbátori Járásbíróság 2019 júniusában 26 hónapra a járművezetéstől eltiltotta - írja a police.hu. Bűnlajstoma azonban itt még nem ért véget, kiderült az is, hogy az általa vezetett autónak nincs kötelező felelősségbiztosítása és a forgalomból is ki van vonva. A rendőrök a 35 éves nyírábrányi lakost elfogták, majd előállították. Beismerő vallomást tett. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Musk szemet vetett Oroszországra

2021.05.23.
Az amerikai nagyvállalkozó, Elon Musk bejelentette a Tesla küszöbön álló belépését az orosz piacra, és meglebegtette egy saját üzem építésének lehetőségét Oroszországban – írja az autonews.ru. Musk az Új Tudás-maraton keretében video linken keresztül nyilatkozva elmondta, hogy a Tesla hamarosan hivatalosan is beléphet az orosz piacra. „Azt hiszem, hamarosan jelen leszünk Oroszországban. Szerintem elképesztő vállalkozás lesz. Alaposan meg kell vizsgálnunk Kazahsztánt és a FÁK más országait is. Ez a térség fontos számunkra "- mondta a Tesla vezetője. Musk közölte, hogy a vállalatnak jelenleg saját gyárai vannak az Egyesült Államokban és Kínában, valamint építés alatt áll egy üzem Németországban. Ő azonban a világ más részein is szeretne saját gyárakat létrehozni.  "A potenciális lehetőségek között Oroszországot is figyelembe vesszük " - magyarázta az üzletember. Az amerikai márka oroszországi értékesítésével jelenleg a moszkvai Tesla Club foglalkozik. Az autógyártó összes modellje megvásárolható: a Model 3 és a Model S, valamint az X és Y is. A legolcsóbb közülük a 2018-as Model 3-mal, ami 4,4 millió rubelbe, átszámítva kb. 18 millió forintba kerül. Az Avtostat elemző ügynökség szerint 2020-ban 687 új elektromos autót adtak el Oroszországban, ami 95% -kal több, mint 2019-ben. Az egyes modellek között a Nissan Leaf áll az első helyen (144 darab), a második az Audi e-tron crossover (134 egység), a harmadik pedig a Tesla Model 3 (110 darab). További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Drón-mániások a magyarok, de másért, mint elsőre gondolná

2021.05.23.
Az úgynevezett Urban Air Mobility (UAM) területén Európa több mint 30 százalékos részesedéssel piacvezetőnek számít a világon, a közútinál biztonságosabb, tisztább és gyorsabb közlekedési módoknak 2030-ig 340 millió felhasználójuk lehet, térnyerésük 90 ezer új munkahelyet teremthet a kontinensen - emelték ki. A tárca közleménye szerint az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) megbízásából először készült átfogó felmérés arról, hogyan vélekednek az európai polgárok a légiközlekedés új eszközeiről. A kutatásban összesen négyezren töltöttek ki egy online kérdőívet, Barcelona, Hamburg, Milánó, Párizs és a dán-svéd határmenti Öresund régió lakosai mellett több mint hatszázan Budapesten és térségében. A kutatás magyar vonatkozású eredményei szerint a budapestiek több mint kétharmada próbálná ki a drónos csomagszállítást, ez Milánó és Barcelona után a harmadik legmagasabb részarány. A városi légiközlekedési eszközök használatára általában nyitottak Budapesten és Milánóban vannak a legtöbben. A magyar válaszadók az UAM technológiák legfontosabbnak vélt felhasználási módjai közül messze kimagasló mértékben a veszélyhelyzeti alkalmazásokat támogatják. Több mint felük lát komoly lehetőséget abban, ha a sérülteket vezető nélküli légi személyszállító eszközzel juttatják el a kórházba. Idehaza népszerű alternatíva még az orvosok, más egészségügyi személyzet veszélyhelyzeti szállítása, vagy a drónok bevetése a katasztrófavédelmi irányításban. A kifejezetten drónokra szűkített kérdésben a budapestiek 63 százaléka látná szívesen az élelmiszerek és más áruk házhozszállítását, ennél nincs másutt nagyobb egyetértés egy felhasználási célban. A magyarok között volt a legnagyobb összhang abban is, hogy a drónnal érkező szállítmány leginkább a kertben vagy más magánterületen érhetne földet. Elfogadott landolási cél még egy közeli szállítóállomás vagy akár a háztető, a saját lakásé vagy a munkahelyé, irodáé.   A technológia legérdemibb előnyeiként a gyorsabb szállításokat és az utcák zsúfoltságának csökkenését nevesítették a magyarok. Míg más válaszadóknál a mérséklődő légszennyezés a második legfontosabb szempont, a budapestieknek ez eggyel kevésbé számít. A szóba jöhető kockázatok közül a magánélet védelmének sérülésétől tartanak a leginkább a fővárosban és vonzáskörzetében élők. A teljes jelentés és a kutatás részletes adatait ismertető prezentáció az EASA honlapján érhető el. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a közlemény szerint elmondta, hogy Magyarország előkelő helyet kíván kivívni magának a pilóta nélküli légi járművek alkalmazásában, kutatásában és gyártásában. Május elején az ITM és egyetemi, vállalatai partnerei kezdeményezésére, több mint hatvan taggal megalakult a Magyarországi Drón Koalíció, amelynek célja, hogy a biztonságos üzemeltetés feltételeinek megteremtésével, támogató jogszabályi keretrendszer kialakításával ösztönözze a drónok széleskörű elterjedését és a kapcsolódó hazai iparfejlesztést - ismertette a miniszter. Hozzátette, hogy az 5G és a mesterséges intelligencia területén már megalkotottak mintájára kidolgozzák a drónstratégiát is. Az EASA kutatása arra enged következtetni, hogy a magyar emberek nyitottak az innovatív technológiákra, akár nagyvárosi környezetben is támogatnák a korszerű megoldások további térnyerését - mondta Palkovics László. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Bizarr halálos balesettel indult a vasárnap

2021.05.23.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint, egy 31 éves férfi közlekedett ma hajnalban 2 óra körül személygépkocsijával Tarján felől Gyermely irányába a 1123-as számú úton. Utasa egy 42 éves férfi volt. A sofőr eddig tisztázatlan okból a 11-es kilométerszelvénynél letért az úttestről és fának ütközött. A járművel tovább haladt, de időközben az utasa rosszul lett, ezért hozzá mentőt hívott. A 42 éves férfit a mentőszolgálat munkatársai nem tudták újraéleszteni, életét vesztette. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt jelzett. A baleset körülményeit a Tatabányai Rendőrkapitányság vizsgálja - írja a police.hu. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Két kerékre veszélyes amerikai államok

2021.05.23.
A mobilitási adatok elemzésére szakosodott StreetLight Data elemzéséből kiderül, hogy az 52 amerikai állam közül Massachusetts a legbiztonságosabb, Delaware pedig a legveszélyesebb – legalábbis ami a kerékpározást illeti. A StreetLight szerint a megtett kerékpármérföldekre (bicycle miles travelled - BMT) vonatkozó módszertan ellentétes az Országos Autópálya Közlekedésbiztonsági Hivatal (National Highway Traffic Safety Administration) halálos balesetekre vonatkozó jelentési rendszerének (FARS) megállapításaival. Ez utóbbi a megtett út helyett az egy főre jutó halálos balesetek alapján rangsorolja az államokat. "Valójában nincs értelme mérni az egy főre eső kerékpáros kockázatokat, hiszen egy adott államban nem mindenki kerékpározik. Viszont a teljes USA-ra rendelkezésre álló nagymennyiségű adatok elérhetősége miatt országszerte először mérhetjük meg a kerékpározás kockázatát mérföldenként kerékpárral, sőt területi összehasonlítást is végezhetünk. Ezek az adatok nagyon hasznosak a tervezők és a hivatalnokok számára a projektek rangsorolása és költségvetésének meghatározása során”  - magyarázza a StreetLight társalapítója, Laura Schewel. Alapos elemzéssel és a helyi tapasztalatok felhasználásával tervezhetően elkerülhető a baj (kép: itsinternatiuonal, Dreamstime) Az elemzéshez a StreetLight azonosított és összesített helyalapú szolgáltatásokat (Location-Based Services - LBS) és GPS adatokat használt. A vállalat saját gépi tanulási algoritmusai ezeket az adatokat különféle szempontok szerint sorolták utazási módokba, beleértve a járművet, a kerékpárt és a gyalogosokat is. A további relevancia érdekében a tervezők kombinálhatják a StreetLight Bicycle honnan-hová (Origin-Destination - OD) vagy zóna aktivitási mérték (Zone Activity Metrics) biztonsági adatait, hogy azonosítsák azokat a forgalmas kerékpáros területeket, amelyek nem rendelkeznek megfelelően kialakított infrastruktúrával. A StreetLight biztos benne, hogy az elemzések és a helyi tapasztalatok ötvözése jobban rávilágít a kerékpáros közlekedésbiztonság szűk keresztmetszeteire, valamint segítséget nyújt a tervezőknek a beavatkozási pontok meghatározásában. (Képek: itsinternational.com, Dreamstime) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Állami támogatás villanyautókra: árbajnok lehet a Mazda MX-30

2021.05.23.
Az MX-30 már alapfelszereltségében olyan eszközöket tartalmaz, mint pl. a CCS gyorstöltő, a szélvédőre vetített head-up kijelző, a hőszivattyús hűtés/fűtés, az akkumulátor temperálása, a sávtartó, adaptív tempomat, bőrkormány, vagy az okostelefon tükrözés és a kapcsolódási szolgáltatások. A 200km-es hatótáv pedig elegendő ahhoz, hogy az MX-30-cal megtehető legyen a napi ingázáshoz szükséges távolság (az átlag európai autós napi 48km-t vezet), és az autó egész életciklusára vetített CO2-kibocsátás is minimális maradjon - írja a márka közleménye. Az MX-30 elsősorban egy Mazda, csak másodsorban elektromos. A modell felépítését úgy alakították ki, hogy az megfeleljen azon elvárásoknak, melyeket vásárlóink minden Mazdával szemben támasztanak: gondtalan és örömteli vezetés, maximális biztonságban. A kompakt SUV-ba beépítették az összes továbbfejlesztett i-Activsense biztonsági rendszert, mely megkönnyíti a gyors reakciókat és csökkentik a baleset lehetőségét. A Mazda Motor Hungary a 2021-re 2000 darabos értékesítési célt tűzött ki a magyar piacra. „A Mazda Corporation az üzleti év kezdetén megerősítette, hogy az európai piaci részvétel továbbra is hosszú távon kulcsfontosságú számára, hiszen a technológiai változás irányadó a modellfejlesztésben, s az itt megszerzett tapasztalat a globális piacokon is sikerekhez vezet. Mi optimizmussal várjuk a járványból való teljes kilábalást, mivel a közeli jövő olyan új modelleket hoz, melyek újabb piaci szegmensekbe hozzák el a Mazda elismert értékeit az autózásban” – foglalta össze Együd Tibor, a Mazda Motor Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!      

Katonai menetoszlopok vonulnak napokon át az ország több pontján

2021.05.23.
Nemzetközi gyakorlatot tartanak Magyarországon május 22. és június 12. között a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterének térségében, Újmajor, Hajmáskér, Körös-hegy, Bakonykúti és Újdörögd környékén - írja a honvedelem.hu. A gyakorlat miatt a megszokottnál nagyobb csapatmozgásra és katonai gépjárműforgalomra kell számítani az alábbi időpontokban és útvonalakon: május 24-én és 25-én - Hódmezővásárhely, Zrínyi Miklós Laktanya – 47 számú főút - M43 autóút – M5 autópálya – 52 számú főút – 51 számú főút – M8 autóút – M6 autópálya – 62 számú főút – M7 autópálya – 8. számú főút - Újmajor bázis. A menetoszlopokon kívül a gyakorlat teljes időtartama alatt lehet számítani katonai járművek megjelenésére az érintett útvonalakon. (Fotó: HM Zrínyi Nonprofit Kft. / honvedelem.hu) A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy az említett útvonalon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai szállítmányokat, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvoj hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérő járművek biztosítják. A közlemény kér mindenkit, hogy a katonai szállítmány közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjen. A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszik, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát - írja a közlemény. (Forrás: HM Zrínyi Nonprofit Kft. / honvedelem.hu) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Vészhelyzet a reptéren - álló vadászgépből katapultált két pilóta

2021.05.23.
Vészhelyzeti kilövést, azaz katapultálást hajtott végre két orosz pilóta egy álló helyzetben lévő, felszálláshoz készülődő SZU-30SM típusú vadászgépből. Az eset az orosz légierő egyik Krim-félszigeti bázisán, a Szakiban lévő katonai repülőtéren történt.  A TASZSZ orosz állami hírügynükség szerint mindkét pilóta életben van, de a repülőgép felkészítését végző katona égési sérüléseket szenvedett. Az eset még pénteken történt, de a rendkívüli eseményről csak ma tájékoztatta a hírügynökséget a Déli Hadseregcsoport sajtószolgálata. Azt írták: a baleset a vészhelyzeti kilökőrendszer meghibásodása miatt következett be.  A repülőgép műszaki állapotának felülvizsgálatára és a repülőtéren történtek okainak megállapítására különbizottságot hoztak létre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Jogunk van a luxushoz, de érdemes lemondani róla

2021.05.22.
Illisztráció. Mercedes szuper lámpa. Fotó: Daimler Manapság sok szó esik az emberi jogokról, például Kínát, Szaúd-Arábiát gyakran ekézik ezek megsértése miatt, és joggal, azaz kellő indokkal. Mellőzve a jurisztikai szőrszálhasogatást, nézzük meg a kérdést az emberi igazságérzet szempontjából. Nyilvánvalóan helyes úgy vélni, hogy jogokhoz kötelességek társulnak, de a dolognak ezt az oldalát hajlamosak vagyunk elfelejteni, háttérbe szorítani. Korunk vezető eszméje a liberalizmus, az egyén szabadságának maximális kiterjesztése. Valósítsd meg magadat, elégítsd ki vágyaidat, felelj meg hajlamaidnak, döntsd le a határokat, tégy, amit csak akarsz! Ha szeretnél, és módod is van rá, élj luxusban! Mi is a luxus? Ami több a szükségesnél, az elegendőnél. Az autó témájára szorítkozva: a mobilitáshoz szükséges motorteljesítmény sokszorosa, a legális limitet kétszeresen, vagy annál is jobban túllépő csúcssebesség, az utasok gyomrát felkavaró gyorsulás és kanyardinamika, soha ki nem használt terepjáró képesség, fényűző belső berendezés, kényeztető komforttal. Van valakinek joga ilyet vásárolni, üzemben tartani, akár egynél többet is, önmagának, vagy a családjának? Nem tiltja törvény, tehát van. Az idézett hirdetés első fele tehát de jure helytálló. Illusztráció. Fotó: Toyota De facto azonban nyilvánvalóan szembe megy a fenntarthatóság eszméjével. Egy luxuskocsi, a kifejlesztésének ráfordításaival, gyártásának anyagmennyiségével, választékos, minőségi anyagaival, munkaigényével, energiafogyasztásával, amik a vételárában is manifesztálódnak, továbbá fogyasztásával és ezzel arányos környezetszennyezésével jelentősen meghaladja egy szerény autótípus megfelelő adatait. Aki nagy lábon él, annak nagy a környezeti lábnyoma is. Van olyan kötelességünk, hogy rádöbbenve a fejlett országok nívójának fenntarthatatlanságára, a következő generációk életfeltételeinek biztosítása érdekében, visszafogjuk magunkat? Igen van, és ez összemérhetetlenül fontosabb az elszállt egyéni igények kielégítésénél! Ne tartsunk fügefalevelet magunk elé azzal, hogy „zöld”, elektromos vagy hibrid autóval járunk. Ezek szinte mindegyike túllépi egy vagy több tényezőben a szükségeset, elegendőt, tehát előbbi eszmefuttatásunk szerint luxuskocsinak minősül. Egy csekély fogyasztású szerény dízelmotoros kiskocsit zöld rendszámos, brutális teljesítményű, összkerékhajtású prémium-hibridre cserélni, kis túlzással, körülbelül olyan, mintha a lócitrom-hullatás miatt kritikák kereszttüzébe került ló helyett elefántot fogna valaki a hintója elé. Porsche Taycan. Luxus minden szinten. Fotó: Porsche Tekintsünk vissza az ötvenes, hatvanas évekre. A világháború poklából kiszabadult Európa eltakarította a romokat, boldogan vetette bele magát a béke és a modern technika áldásaiba. Földrészünk nyugati részén akkor vehettek először tömegesen autót a családok. Milyeneket? VW Bogarat, Opel Kadettet, Renault 4-est, Citroen Kacsát, és hasonlókat. Motorjuk néhányszor tíz lóerős, épphogy túllépték a 100 km/órát, télen fűtöttek valamennyire, nyáron le lehetett engedni az ablakukat. Micsoda előrelépés volt ez, eljuthattak velük meleg tengerekhez, átalakult az emberek egész élete. Mennyit léptünk előre azóta? A kocsik biztonságában óriásit, megjelent a biztonsági öv, a blokkolásgátló, a menetstabilizáló, a törésteszten öt csillagot szerző karosszéria – de egyébként? Egyre gyorsabb autókkal araszolunk dugóban, sokkal lejjebb tolták a sebességhatárokat (a hetvenes évek elejének Magyarországán egyáltalán nem volt még limit a lakott területeken kívül), mind fejlettebb technikával leplezik le és egyre brutálisabban büntetik a gyorshajtást. Mennyivel hamarabb érünk oda ma egy kétszer olyan gyors kocsival, zsúfolt autópályán, mint anno, szinte üres országúton a kor egyszerű járgányával? Jobb-e nekünk, mint az előző generációknak volt, ma már lesajnált tragacsaikkal? A kérdésnek nincs sok értelme, de feltevése után értelmes gondolatokra juthatunk. Korunk nagy kérdéseire a válasz: visszafogni az egyéni vágyakat a kollektív túlélésért, azaz konfucianizmus liberalizmus helyett. Mivel az utóbbi a vezető irányzat, az Európai Unió vesszőparipája, magasabb szintű politikai akaratban és regulázásban nem reménykedhetünk, mert az ellene mondana az autógyártók és az autóvásárlók szabadságának, a luxus jogának. Hiszen ha tényleg a fenntarthatóság volna az EU célja, nem pedig a globális nagytőke érdekképviselete, akkor például büntetőadóval sújthatná a magyar áron ötmillió forintnál drágább kocsikat. Hajmeresztő gondolat? Igen, de erre lenne szükség, nemcsak az autóiparban, hanem az élet sok egyéb területén is. Nézzünk csak körül, milyen házakat építünk, mivel rendezzük be, mennyiféle árucikket vásárolunk, amelyekre nincs is igazán szükség, vagy megfelelne helyettük egyszerűbb is. Örülhetünk, hogy az emberiség történetének legszerencsésebb néhány generációjához tartozhatunk, amely saját nagyzolására pusztíthatja el a Föld múltjában felhalmozódott kincseket és a jövő embereinek forrásait – de, ahogy József Attila mondaná, sekély e kéj… Csakis az egyéni lemondás e jogról lassíthatja valamennyire az utánunk következő generációk életfeltételeinek elherdálását. Aki fogékony erre, gondolja végig, mekkora méretű, teljesítményű, sebességű és komfortfokozatú autóra van valójában szüksége, és ne vegyen azt felülmúlót. Túlzott igényeit annál is könnyebben elengedheti, mert a városok mindenütt átalakulnak a gyalogos és kerékpáros, illetve a tömegközlekedés előnyére, mind több intézkedéssel (például budapesti belvárosi utcák szándékosan akadályozó forgalmi rendjével) teszik kellemetlenebbé az autóhasználatot. Minél drágább volt a kocsi, annál frusztrálóbb, ha túlnyomórészt bosszantó élményeket lehet szerezni vele. Nem a magánautózás fejlődése irányában megy a világ. Felébe, negyedébe kerülő, kisebb és szerényebb járgány tartásával nagyon sok lehetőség szabadul fel örömszerzésre az élet más területein. Aki mellényzsebből fizet ki egy luxuskocsit, az is elgondolkozhat, hogy hogyan nézhet majd unokái szemébe. Ugye fontosabb ez, mint az élet hamis császárának érezni magát? További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója