Stellantis, az új autóipari gigász?

2020.07.29.
Szerző: Heimer György Az új cégnévben a stello/stella latin eredetű, csillagfényt, csillagok közötti ragyogást jelent. A minap nyilvánosságra hozott közlemény meglehetősen emelkedett stílusban indokolja a névválasztás szempontjait. Mint írják, a Stellantis „a nagynevű autóipari márkák és az erős vállalati kultúrák új és nagyratörő felsorakoztatására utal, kifejezi, hogy a mobilitás következő korszakában az élenjárók egyikeként összefognak, egyúttal megőrzik összes értékeiket… A latin név tisztelegés az alapító vállalatok gazdag történelme előtt, a csillagászati kép egyben az optimizmus, az energia és a megújulás igaz szellemét sugározza.” Iparági szakértők a névválasztást kommentálva megjegyzik, hogy az egyfajta kompromisszum, mondván a leendő közös vállalat nevében a két alapító kerülni akarta a forgalomban lévő márkáik használatát, mivel az egyaránt hátrányos a másikra nézve. Ennél azonban lényegesebb, hogy ha az összes érdekelt áldását adja a frigyre, akkor 50 milliárd dolláros alaptőkével a világ negyedik legnagyobb autóipari óriásvállalata jön létre a Toyota, a Volkswagen és a Renault-Nissan csoport után. Az elemzők arra is rámutatnak, hogy a világ autóiparában a láncreakció sebességével mennek végbe a cégfúziók, ma már jószerivel egyetlen kisebb márka sem tudta megőrizni függetlenségét. A PSA nemrég a GM-től leadott Opel-Vauxhall márkával bővült, míg a transzatlanti FCA 2014-ben jött létre, jelenleg Chrysler, Dodge, Ram, Jeep, Fiat, Alfa Romeo, Maserati márkák tartoznak hozzá. A The Wall Street Journal amerikai napilap fülese szerint a fúzió az „egyenlők egyesülése” lenne. Az új cégben a PSA vezér Carlos Tavares és az FCA elnöke, John Elkann (aki a néhai Fiat-elnök, Gianni Agnelli unokája) egyaránt megtartaná jelenlegi beosztását. Korábban az FCA még a Renault-nál tapogatódzott a fúzióról, de azok a tárgyalások kudarcba fulladtak. 
Címkék: 

Negyven éves a BMW GS

2020.07.28.
A BMW Motorrad 1980 őszén mutatta be az R 80 G/S-t, az első olyan motorkerékpárt, amely egyszerre felelt meg a terep- és az országúti motorozás követelményeinek. Azzal, hogy különleges módon ötvözte magában az országúti, a túra- és a terepmotorok jellemzőit – és ezért cserébe semmilyen kompromisszumra nem kényszerített – az R 80 G/S lényegében az BMW által később megteremtett új kategória, a túreenduró előfutárának tekinthető. Mi több: a közvélemény úgy tekint a BMW GS modellekre, mint a világ legeldugottabb szegleteibe tett utazások legideálisabb kétkerekű partnereire. Önmagáért beszél, hogy eddig több mint 1,2 millió GS modellt adtak át tulajdonosaiknak. A BMW GS sorozat modelljei már a kezdet kezdetén megmutatták, hogy nemcsak a motoros kalandokhoz ideálisak; az R80 G/S és utódai a versenyzés világában bizonyították képességeiket. 1981-ben Hubert Auriol száguldott fel motorjával a dobogó legfelső a Párizs-Dakar Rallyn.

Suzuki SX4 S-Cross hybrid: egy ismerős idegen

2020.07.28.
Technikai részletek A Suzuki 2020-ban debütált, 48 voltos mild hibrid rendszerrel ellátott és összkerekes SX4 S-Cross modelljét kaptam kéz alá. Az 1,4 literes turbómotorral felszerelt autó 129 lóerőre képes, 6 sebességes manuál váltós, ami kiegyensúlyozott vezetést tett lehetővé városban, főúton és autópályán egyaránt. Hibrid mivoltának köszönhetően az auó környezetkímélő, hiszen a generátor-önindító egység besegít a hajtásba, így kevesebb a CO2 kibocsátást eredményez. Felhasználói szemmel én a technológiai újítást inkább a fogyasztásban érzékeltem, ugyanis vegyes útviszonyok (város, autópálya) között is egy tank benzinnel, jó 650 km-t sikerült megtennem. Az autó 4,3 méter hosszú, össztömege 1785 kg és 10,2 másodperc alatt gyorsul nulláról százra. Annak ellenére, hogy nem sportautóként teszteltem, a gyorsulására nem volt panaszom. A sport üzemmódot bekapcsolva akkor lódult meg, amikor kellett, ha pedig Auto fokozatban használtam, egy sebesség visszaváltással pillanatok alatt meg tudtam előzni az előttem araszoló autót. Külső és formavilág Nőként rajongok a robosztusabb autókért és pláne azokért, amelyekben van egy kis pimaszság. A Suzuki crossoverével rögtön cinkosan össze is kacsintottunk, ahogy találkozott a pillantásunk, és ugyanezt tették a napraforgók is a hűtőráccsal. Tetszett a szürke színvilág a króm részletekkel, amelyekbe a lámpák formavilága is jól illeszkedik. Az autó elölről kimondottan marcona benyomást kelt, hátulról és oldalról viszont már inkább egy konszolidált kisautóra emlékeztet. Bárhonnan is szemléltem, arra a következtetésre jutottam, hogy jól össze van rakva és tetszik. Se nem túl sok, se nem túl kevés. Női szemmel pont jó.   Belső részletek és praktikumok A Suzuki SX4 S-Cross belső tere jól átgondolt és kialakított, látszik, hogy nem egy kezdő, hanem bejáratott modellről van szó. Mind vezető, mint utas szempontból tágas a tér a lábnak elől és hátul is, az utastér pedig a 60:40 arányban osztott hátsó üléstámlának köszönhetően többféleképpen is variálható. A 430 literes csomagtartó sok mindent benyel, a helyet pedig az ülések ledöntésével és kalaptartó kivételével tovább növelhetjük. Ideális lehet akár egy több fős család részére is, ugyanis a csomagtérbe a gyerekbiciklitől kezdve a bőröndön át a bevásárlókosárig minden befér. Vezetőként, amit külön értékeltem az autóban, az a felhasználóbarát és érintőkijelzős középső panel, amelyre Car Play üzemmódban a telefont könnyen rá tudtam csatlakoztatni és ez már csak a navigáció miatt is hasznos volt. Sok autóban kispórolják az első ülések közötti könyöktámaszt, ami nekem vesszőparipám, hogy legyen. Szerencsére az S-Crossban volt, amit nemcsak arra használtam, hogy előre- vagy hátra tolva megpihentettem rajta a könyökömet vezetés közben, hanem a felhajtható részébe olyan dolgokat tettem, amik jó ha kéznél vannak egy autóban, de nem feltétlen szem előtt (pl.: lakáskulcs, autó papírok).  A kétoldali klíma, ülésfűtés olyan extrák, amiket szóló vezetőként és nyáron annyira nem használtam ki, ellenben a kamerás tolatóradar egy olyan szuper találmány, hogy imába foglalom a nevét, bárki is találta ki. Vezetési élmény A már bevezetőben részletezett Suzuki ismeretségnek köszönhetően nem értek meglepetések vezetés közben. Végig az az érzésem volt, hogy jó kezekben vagyok, stabilan veszi be az autó a 71-es főút és Káli-medence kanyarjait. Az összkerekes és visszagurulás gátló funkció a Badacsonyban és a Szent György hegyen nagyon jó szolgálatot tett, csakúgy mint az SUV és a magasabb alváz kialakítás. Pár helyen a navigáció elég durva hegyi és kátyús utakra vitt rá és egy kevésbé összeszokott autóval valószínűleg a szívbaj kerülgetett volna, hogyan fogok én visszatolatni a földúton lefelé a hegyről. Úgyhogy piros pont, hogy a rossz terepviszonyokon rendkívül jól vizsgázott az autó, rendesen tapadtak a kerekek, végig biztonságban éreztem magam. Ám nemcsak itt, hanem sima utakon élmény volt vele a vezetés. Az adaptív tempomat és radaros vészfékasszisztens tette a dolgát, ez utóbbi néha túlságosan is, ám azt mondom, hogy az elővigyázatosság sosem árt, hiszen a biztonságos célba érésnél fontosabb dolog nem lehet. Öt hely a Káli-medence környékén, amit látnod kell: Salföldi pálos kolostor, amit a mező és kijelölt parkoló széléig autóval, utána pedig az erdő mélyén gyalogosan közelíthetünk meg. Hegyestű bazaltoszlopok: a szerpentines, felfelé vezető úton nem árt, ha kéznél van egy jó autó. A geológiai tanösvény könnyen bejárható és a kilátás is pazar a Balatonra a szikla tetejéről. Köveskál: nemcsak a kulináris élvezetek és a híres túrógombóc miatt éri meg kitérőt tenni ezen a településen, hanem a kőtenger miatt is, ami Köveskál és Szentbékkálla határán húzódik. Dörgicse: bájos házaival, romtemplomaival és levendula mezőivel a hely azonnal a nyugalom szigete érzést kelti minden látogatóban. Tökéletes hely az elvonulásra és a lecsendesedésre. Badacsony: ha balatoni panorámás magaslati helyre vágyunk és mindezt egy finom pohár bor mellett tennénk - természetesen utána már nem autóba ülve-, általában Badacsony neve merül fel először. A Kisfaludy Ház, Laposa Birtok és Málik Pince csak néhány a sok lehetőség közül, ízlésünk és pénztárcánk szerint kedvünkre válogathatunk a jobbnál jobb helyek közül.
Címkék: 

A németek többsége támogatná a sebességkorlátozást

2020.07.28.
Az Automobilwoche beszámolója szerint a céges autót vezetők több, mint kétharmada ellenzi a 130-as sebességkorlátozás bevezetését, így szemben állnak a lakosság többségével. Ugyanis a német lakosság 68,5%-a a tempólimit bevezetése mellett áll. A sebességkorlátozást támogatók többsége a 130-as limit mellett tenné le a voksát, kevesebb, mint 10%-uk tenné még alacsonyabbra a legmagasabb megengedett sebességet, ,míg valamivel több, mint 15%-uk magasabb sebességben határozná meg a legnagyobb tempót. A vita minden bizonnyal még hosszan el fog húzódni és egyelőre nem látni, megmarad-e németországban az Autobahn egyes részeinek teljes szabadsága, már ami a sebességet illeti.
Címkék: 

Amiben az Ascona minden más német autót megelőzött

2020.07.28.
Rheinland-Pfalz rendőrsége 1984. december 7.-én vette át a szabályozott, hármas hatású katalizátorral sorozatban gyártott első Ascona 1.8i-t. A következő évben az Opel bevezette a katalizátort teljes modellpalettájában – a Corsától, a Kadettől és az Asconától a Rekordig, a Monzáig és a Senatorig, és ezzel az első európai márka lett, amely szériában kínált hármas hatású katalizátort. Az Opel mérnökei az első pillanattól világosan látták, hogy az európai közlekedési viszonyok Európára szabott technológiát követelnek meg. Ezért speciálisan az európai közlekedéshez fejlesztettek katalizátort – akárcsak már régóta a karosszériát, a rugózást, a motorokat és a féket. Az Opelnél sokkal többről volt szó, mint egyszerűen beépíteni egy katalizátort a kipufogóba. Az emisszió katalizátoros visszaszorítása bonyolult műveletekkel járt az autó „belső szerveiben“. A katalizátor hatékony működéséhez elektronikusan szabályozott befecskendezésre és sokféle vezérlésre volt szükség, ami további módosításokra adott okot. Még a tank betöltőnyílását is át kellett tervezni, nehogy véletlenül ólmozott benzint tankoljon az autós. Az Opel több, mint egymilliárd német márkát (DM) fordított, illetve mérnökök százait állított rá katalizátorok és csekély emissziójú hajtóművek fejlesztésre. Egyedül az új próbapadok és a tartóssági, illetve nagysebességű tesztek műszerei százmillióba kerültek. Az új berendezések közé tartozott a 13-emeletes, hermetikusan elszigetelt „Soak Tower“. Több, mint 130 járművet lehetett ebben az épületben egyidejűleg előkészíteni kipufogási tesztre. A tulajdonképpeni teszt előtt meghatározott standardokat kellett teljesíteni, hogy összehasonlíthatók legyenek az eredmények. Például minden egyes kocsit 20-25 Celsius fokon parkoltattak a toronyban. Ma, 35 évvel a hármas hatású katalizátor bevezetése után az Ascona 1.8i-ben, továbbra is komolyan veszi felelősségét az Opel a környezetért. Az Opel Grandland X konnektoros hibrid és az akkumulátoros-elektromos Opel Corsa-e után nemrég mutatta be az új Mokka-e, a Vivaro-e és a Zafira-e Life modelleket – valamennyi helyi emisszió nélkül közlekedik tisztán elektromos hajtóművével.

RAV4-ből limuzin? A toyotások megcsinálták!

2020.07.28.
A Toyotavárosban működő Takaoka a Toyota központi gyáregysége, amelynek két üzeme (egy tradicionális gyártósor és egy rugalmasan átszerelhető csarnok) folyamatosan árasztja magából az autókat. 1966 óta készül itt a Corolla, valamint kisebb darabszámú modellek folyamatosan változó portfoliója. Az üzem legizgalmasabb terméke mégsem a világ legnagyobb darabszámban gyártott alsó-középkategóriás típusa, hanem egy szabadidőjármű – az első, és alighanem az utolsó, ami itt készült. A kérdéses RAV4-est a gyár dolgozói készítették szabadidejükben. Kétszázan dolgoztak a különleges projekten, amely négy hónapon át tartott, beleértve a tervezést is. A projekt a gyárvezetés és a központ teljes támogatását élvezte, ami nyilvánvalóan a szokásosnál is magasabb minőségű munkára sarkallta a résztvevőket. A végeredmény több forrás szerint is 7,9 méter hosszú, ám ez csak súlyos tévedés lehet: ehhez minimum meg kellett volna duplázniuk az alaphelyzetben 4,6 méteres autó 2,7 méteres tengelytávját, ez pedig szemmel láthatóan nem történt meg. Mégsem szenved helyhiánytól az autó. Mivel nem építettek be extra üléseket, hátul gigantikus lábtér, valamint két meglepetés: egy harsány lila, bolyhos padlószőnyeg, valamint két puff és egy dohányzóasztal (!) fogadja az utasokat (utóbbiakat az egyik alkotó nappalijából vették kölcsön a projekt idejére.) A vezetői környezet nem változott, egyedül a műszerfalat borító pepita bőrkárpit jelzi, hogy nem hétköznapi RAV4-essel van dolgunk. A nyújtott limuzinok klasszikusan alvázas konstrukciókra épülnek, a RAV4 viszont önhordó karosszériás, ezért voltak, akikben kétely merült fel a végeredmény biztonságával kapcsolatban. Noha az autó soha nem kerül sorozatgyártásba, végsebességét pedig a biztonság kedvéért 80 km/órában korlátozták, egy Toyotának akkor is masszívnak kell lennie, ha senki nem fogja használni. Mivel a törésteszt szóba sem jöhetett, a mérnökök rögtönöztek: a limuzinnal beálltak egy teherliftbe, amit felhúztak a magasba, majd elengedtek. Az autó váza nem roppant meg, ami annál is lenyűgözőbb, mivel a teljes átépítés csupán egy mázsával növelte a RAV4 tömegét. A nyújtott RAV4 a hírek szerint a gyárban marad, a dolgozók dicsőségére. Elképzelhető azonban, hogy később átkerül a Toyota központi múzeumába, mivel tökéletesen szemlélteti, mire lehet képes egy vállalat, ha a dolgozók és a vezetők képesek egymást támogatva mindent megtenni ugyanazért a közös célért.

PSA: nagy visszaesés után már látszik az alagút vége

2020.07.28.
A PSA-csoport a kedden közzétett gyorsjelentés tanúsága szerint 25,12 milliárd euró, az előző évinél 34,5 százalékkal kisebb értékesítési árbevételt ért el, működési eredménye pedig 84,5 százalékkal 517 millió euróra csökkent. A konszolidált nyereség 376 millió eurót, az anyavállalat tuljdonosait megillető, adózás utáni nyereség pedig 595 millió eurót tett ki az első fél év után. Az egy részvényre jutó hígított nyereség értéke a tavalyi 1,95 euróról 63 eurócentre süllyedt. A csoport január-júniusban 1 millió 33 ezer járművet értékesített világszerte, 45,7 százalékkal kevesebbet az előző évinél. A bevételarányos jövedelmezőség 2,1 százalékra rúgott, ami 6,6 százalékponttal alacsonyabb a 2019. első fél évinél. A Peugeot, a Citroen, az Opel/Vauxhall és a DS márkákat gyártó PSA-csoport a riválisokhoz hasonlóan kénytelen volt leállítani a termelést gyáraiban, az autókat értékesítő szalonok pedig bezártak szerte a világban tavasszal, miután a Kínában kirobbant koronavírus-járvány átterjedt Európára és az Egyesült Államokra. A nyár beköszöntével azonban fellendült az értékesítés, a júniusi erős növekedés után júliusban is jelentősen nőtt az értékesített járművek száma. Carlos Tavares, a PSA vezérigazgatója pedig "kitűnőnek" minősítette a megrendelések június végi állományát. A PSA-csoport és a Fiat Chrysler Automobiles olasz-amerikai vállalat továbbra is tervezi, hogy egyesül, amivel létrejön a világ negyedik legnagyobb autóipari cége. Az ügylet lezárása 2021 első felében várható. A PSA nyereségessége meghaladta több rivális vállalatét is, köztük a második legnagyobb francia autógyártó Renault-ét is az utóbbi negyedévekben, amihez hozzájárult az is, hogy az olyan értékesebb modellekre fúkuszált, mint a városi terepjárók. Emellett Tavares vezetése alatt a PSA-csoportnál szigorúan ellenőrzés alatt tartották a termelési költségeket. A PSA az idén az európai autópiaci forgalom 25 százalékos csökkenését várja, Oroszországban és a latin-amerikai piacon 30 százalékos, Kínában pedig 10 százalékos csökkenésre számít. A befektetők jól fogadták a gyorsjelentést: kedd délben 3,52 százalékos pluszban, 15,43 eurón forogtak a PSA részvényei Párizsban, de eddigi napi maximumán 5,56 százalékos nyereségben, 15,74 eurón állt a jegyzés. Az elmúlt 52 hétben 8,88 és 27,06 euró között mozgott az árfolyam, az egy évvel ezelőttihez képest majdnem 34 százalékkal volt kisebb a hétfői 14,91 eurós záróárfolyam. MTI

Furcsa belvárosi baleset – négyen sérültek

2020.07.28.
Összetört kisbusz az V. kerületi Kossuth Lajos utcában 2020. július 28-án, miután a jármű összeütközött egy másik autóval, majd a járdára hajtott. Az elsődleges információk szerint a balesetben négy ember megsérült. MTI/Mihádák Zoltán A balesetben érintett jármű akadályt képezett, ezért a forgalom a helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt rendőri irányítás mellett a Kossuth Lajos utcában az Erzsébet híd irányából egy forgalmi sávon lassan haladt. Az elsődleges információk szerint a balesetben négy ember megsérült.

Bringaverseny és környezettudatos élményprogramok Csákváron

2020.07.28.
A maratoni mountain bike és országúti versenyszámok mellett a gyerekeket kispróba gyerekverseny és családi kerékpáros túra várta. A Tudatos Közlekedők Egyesületének „Közlekedj környezettudatosan” családi élményprogramja részeként egész hétvégén gokartos ügyességi pálya, bringás ügyességi feladatok és környezettudatos társasjátékok várták a versenyzőket, szurkolóikat, családtagjaikat és a környékről érkező vendégeket. A csákvári szabadidőparkban környezettudatos közlekedési élményprogramok is várták a látogatókat Szombaton ugyan hatalmas esővel indult a nap, ami délutánra már alább hagyott, így a bringás versenyszámok mellett a kiegészítő programokon is szép számmal vettek részt az érdeklődők. Vasárnap szikrázó napsütésben folytatódtak a versenyek és a versenyközpont egyéb programjai. A kicsiket 5-13 éves korig tudáspróba bringaverseny várta az ügyességi pályán  A lábbal hajtós gokartok ügyességi versenye hagyományosan nagy népszerűségnek örvend

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója