Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közösségi közlekedésben

2020.03.28.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára szombati sajtótájékoztatóján elmondta: az operatív törzs támogatta az ITM javaslatát, hogy az egészségügyi dolgozók - a járványhelyzetben mutatott példás helytállásuk elismeréseként - díjmentesen utazhassanak a helyközi közösségi közlekedésben, a MÁV-Start, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatain a veszélyhelyzet megszűnéséig. Szólt arról is, hogy látványosan csökkent a forgalom a közösségi közlekedésben, ez azt mutatja, az emberek komolyan veszik és betartják a népegészségügyi javaslatokat. Elmondta: a kijárási korlátozással összhangban módosulnak a helyközi közlekedés menetrendjei. Valamennyi helyközi közszolgáltató március 30-ától április 10-éig a tanszüneti napokra érvényes menetrendre áll át, szombaton és vasárnap a szokásos hétvégi közlekedési rend lesz életben. A Volánbusz agglomerációs járatai április elsejétől a szombati menetrend szerint közlekednek. Elmondta: összehangolják a MÁV és a Volán járatait, és leállítják azokat a kizárólag távolsági utazási igényeket kielégítő országos buszjáratokat, amelyek megfelelően helyettesíthetők vasúttal. A MÁV-Start pótlás nélkül lemondja a nemzetközi vonatokat, amelyek a határzár miatt egyébként is csak az országon belül közlekednének. A közlekedési szolgáltatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig elfogadják a közszolgáltatási utazási igazolványokat, a fogyatékossággal élők esetében pedig eltekintenek a lejáró utazási dokumentumok meghosszabbításától. Azt kérte, lehetőség szerint az utasok mobilapplikáción vásárolják meg jegyüket. Megjegyezte: a Volánbusznál is megszüntetik a vezetőnél történő jegyvásárlás lehetőségét, ehhez ki is alakítottak egy mobilapplikációt. Ennek akadálymentes változatán még dolgoznak, így a vakok és gyengénlátók addig díjmentesen utazhatnak a Volánbusz járatain. Engedélyezték, hogy a Volánbusz a márciusi bérleteket április 15-éig elfogadja, addigra ugyanis várhatóan elkészül a mobilbérlet. Azzal kapcsolatban, hogy pénteken torlódások alakultak ki a határokon a teherforgalomban, azt mondta, azok reggelre megoldódtak. A teher- és áruforgalom zavartalansága nemzetbiztonsági és ellátásbiztonsági érdek - szögezte le.
Címkék: 

BKK: a csökkenő utasszámhoz igazodó menetrend lép életbe április 1-jétől

2020.03.28.
A BKK közleménye szerint a 80-90 százalékkal visszaesett utasszám nem indokolja a tanszüneti közlekedési rend további fenntartását, ugyanakkor csúcsidőben a metró-, valamint a nagyobb forgalmat bonyolító villamos- és buszvonalakon továbbra is a forgalomhoz mérten sűrű járatindulásra lehet számítani. Az iskolák bezárása, a fővárosi cégek jelentős részénél elrendelt otthoni munkavégzés miatt egy-egy tömegközlekedési járművön általában 4-6 ember, vagy még kevesebb utazik - írták. A BKK közölte: az új menetrend bevezetésével továbbra is biztosítja, hogy a járműveken ne legyen 30 százalék feletti kihasználtság. Ezt a maximális értéket alkalmazzák a nemzetközi gyakorlatban is a járvány terjedésének megakadályozására. Az április 1-től, jövő szerdától életbe lépő menetrend alkalmazásával csúcsidőben a 2-es, a 3-as és a 4-es metró, az 1-es villamos, a kiskörúti villamosok 5 percenként, a metrópótló busz 1-2 percenként, a nagykörúti villamosok 3-4 percenként, a Thököly úti buszjáratok 2-3 percenként járnak majd. A közösségi közlekedési járatok a szombati menetrendjük szerint indulnak, amely a csúcsidei járatsűrűséget a tanszüneti menetrendhez képest további 25-30 százalékkal mérsékeli. A szombati menetrendnél sűrűbb járatkövetést biztosítanak csúcsidőben több frekventált vonalon: gyakrabban indul majd az 1-es villamos, az újpalotai gyorsjáratok vonalán a 7E, a rákoskeresztúri nyomvonalon a 97E busz, a kőbányai lakótelepre tartó 85-ös járat, a Káposztásmegyerre közlekedő 20E gyorsjárat, valamint közlekedik a Füredi úti lakótelep felé a 80-as mellett a 81-es trolibusz is. A 3-as metró pótlását segítő, alternatív útirányokat biztosító 194M, 223M és 254M busz továbbra is közlekedik. Az új menetrend szerint munkanapokon továbbra is jár a szombaton egyébként nem közlekedő csepeli 179-es, az Albertirsai utat kiszolgáló 10-es busz, továbbá a rákoskeresztúri vasúti kapcsolatot is biztosító 269-es, 297-es és 298-as Telebusz.     Közölték azt is, az utasok biztonsága érdekében, hogy megfelelő távolságot tarthassanak egymástól, a megszokottnál nagyobb befogadóképességű csuklós járművek közlekednek az Örs vezér terei 31-es, 161-es, 168E, a zuglói 77-es, 82-es, 130-as, a kőbányai 95-ös, 202E, a budai 33-as és 109-es, a dél-pesti 36-os, 123-as, 148-as vonalon, a 14-es villamos pedig háromkocsis szerelvényekkel indul. A 100E reptéri gyorsjárat közlekedését ideiglenesen szüneteltetik, de Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér azonban továbbra is megközelíthető marad a Nagyvárad térről induló 200E busszal. Mint írták, a repülőtér forgalma csaknem teljesen leállt, és ezzel párhuzamosan a reptéri buszjáratokat szinte senki nem használta. A hétvégén továbbra is a szombati, illetve a vasárnapi menetrendet kell figyelni - olvasható a BKK közleményében.
Címkék: 

510 millió eurós eredménnyel zárta a tavalyi évet a VW Haszonjárművek

2020.03.28.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Minden rendes évben most személyesen köszönteném Önöket, hogy beszámoljak a mögöttünk álló üzleti évről és a Volkswagen Haszonjárművek jövőbeli terveiről. De ez most nem egy szokásos év és nem a szokásos időket éljük. Mindössze egy hónappal ezelőtt több képviselőjükkel is találkoztam az új Caddy bemutatóján Düsseldorfban. Igen élvezetes estét tölthettünk együtt, rengeteg érdekes beszélgetést folytattunk. Akkoriban egyikünk sem gondolta volna, hogy a koronavírus járvány terjedése így alakul és olyan széleskörű korlátozások határozzák meg mindennapi életünket, mint azt jelenleg tapasztaljuk. A gyártóhelyeink leálltak, kezdetben két hétre. Jóváhagyásért folyamodtunk, hogy a munkatársak egy részét rövidített munkaidőben foglalkoztassuk. Néhány kolléga maradt csupán az üzemekben, hogy a gépek karbantartásáról gondoskodjon és előkészítse a gyártási folyamatot, hogy az egy későbbi időpontban folytatódhasson. Sokan otthonról dolgozunk, hogy – amelyik területen lehetséges – a gyártástól függetlenül gondoskodjunk az üzletmenet folytonosságáról. Eredetileg pontosan ebben az időszakban szerettük volna megtartani éves sajtótájékoztatónkat. De hadd legyek őszinte: ebben a pillanatban sokkal fontosabb dolgok foglalkoztatnak minket, mint céget, mint a társadalom tagjait és mindenekelőtt mint egyént és mint családtagot. Természetesen védelmezzük vállalatunkat, odafigyelünk dolgozóink egészségére, szolgáltatásainkat és tanácsadásainkat továbbra is biztosítjuk ügyfeleink számára, ahol lehetséges és a szokásosnál is jobban figyelünk a likviditásunkra. Ezen felül keményen dolgozunk azon, hogy biztosítsuk a gyártás és a kiszállítás lehető leggyorsabb újraindítását, amint a körülmények ezt újra lehetővé teszik. Mi, a Volkswagen Haszonjárművek igazgatótanácsa ezért úgy döntöttünk, hogy szívesen látjuk Önöket később az év folyamán, hogy nyugodt körülmények között részleteiben is beszámolhassunk GRIP 2025+ transzformáció jelenlegi állásáról és mindenekelőtt a folyamatban lévő fejlesztéseinkről. A mai napon ezért csak ennyit mondanék a 2019-es évről: a tavalyi évben elért 11,5 milliárd eurós árbevétel némileg csökkent a korábbi évhez képest, miközben a WLTP átállással kapcsolatos kihívások mellett - a versenytársakkal összehasonlítva is –figyelemreméltó üzleti eredményeket értünk el 510 millió eurós üzleti eredménnyel és 4,4 százalékos operatív megtérüléssel. Ezek a pénzügyi eredmények megfelelnek a terveinknek, amelyben egyedül 2019-ben további 1,8 milliárd eurós beruházási kiadással támogattuk meg átalakítási terveinket: termékeink fejlesztését egészen a tisztán elektromos ID. BUZZ modellig, a hannoveri központi üzemünk átalakítását az elektromos járművek gyártására és csapatunk átalakítását. Várom a napot, amikor újraindíthatjuk gyárainkat és a munkatársaink ismét elkezdhetik gyártani azokat a járműveket, amelyeket ügyfeleink is annyira értékelnek. Meg szeretném továbbá ragadni az alkalmat, hogy kifejezzem köszönetemet a teljes csapatnak ebben a példa nélküli időszakban erőfeszítésükért és elhivatottságukért. Azonban az is egyértelmű, hogy még hosszú ideig érezzük majd a koronavírus hatásait. És amikor képesek leszünk megbízható és aktuális információval szolgálni, akkor pontosan ezt fogjuk tenni.

A Fittipaldi név hivatalosan visszatért a Forma-1-be

2020.03.28.
Günther Steiner csapatfőnök azt mondta, eredetileg az idénynyitó Ausztrál Nagydíjon jelentették volna be hivatalosan a két pilótát és feladataikat, de a koronavírus-járvány miatt azt a versenyhétvégét és később az utána kiírt további hét futamot is elhalasztották. A 23 éves Pietro Fittipaldi - a kétszeres világbajnok Emerson unokája - már tavaly is tesztversenyzője volt a Haasnak, míg a 22 esztendős Deletraz 2019-ben nyolcadik lett a Forma-2-es vb-sorozatban, és szimulátorban egész idényben tesztelt az amerikai istállónak. A Haas két versenyzőülését most a francia Romain Grosjean és a dán Kevin Magnussen foglalja el, szükség esetén Fittipaldi és Deletraz helyettesítheti őket.  A Forma-1 idei szezonja jelen állás szerint június közepén, a Kanadai Nagydíjjal rajtolhat, és a montreali futam szervezői szerint húsvétig dönteni kell arról, hogy megtartják-e a versenyhétvégét.
Címkék: 

Majdnem gyártásban a VW ID.4 elektromos SUV

2020.03.28.
A Volkswagen ID.4 először hátsókerékhajtással lesz választható 2020 év végétől, az összkerekes kivitel csak jövőre érkezik. A formavilág a kedvező légellenállás figyelembe vételével készült, így az akár 500 kilométeres hatótáv érthető. A beltérben egyszerűség, letisztultság, érintős felületek és hangvezérlés köszön vissza. Noha a Genfi Autószalont törölték, a modell továbbra is idén érkezik a szalonokba.

Nagy-Britanniában visszaesett az autógyártás februárban

2020.03.28.
A brit autógyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT) pénteken azt közölte, hogy februárban 122 ezer 171 autó készült, 0,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az exportra szánt autók gyártása 3,1 százalékkal, 94 ezer 999-re csökkent, a belső piacra készült kocsik száma ugyanakkor 7,8 százalékkal nőtt. Nagy-Britanniában számos járműgyártó már felfüggesztette termelését a koronavírus-járvány miatt. Az SMMT egyelőre azzal számol, hogy az idei tervezett 1 millió 270 ezernél mintegy 210 ezerrel kevesebb, 1 millió 60 ezer jármű készül majd. A járvány elhúzódása esetén a termeléskiesés ennél nagyobb lesz - jegyezte meg a brit ágazati szervezet. Az autógyártás adja a brit feldolgozóipar 9 százalékát, az exportnak pedig közel 14 százalékát, az ágazatban dolgozók száma meghaladja a 800 ezret.
Címkék: 

50 helyett 136-tal mérték be a BMW-s ámokfutót

2020.03.28.
A Tatabányai Rendőrkapitányság járőrei 2020. március 27-én délután Tatabányán sebesség-ellenőrzést hajtottak végre. Az Üveggyári úton egy fehér BMW 5-ös 50 km/h óra helyett 136 km/h sebességgel haladt. A sofőr részére az egyenruhások 300 000 forint közigazgatási bírságot és nyolc büntetőpontot szabtak ki.  A rendőrök az ellenőrzés során további négy gépjárművezetővel szemben intézkedtek, akik a megengedett sebességet túllépték.
Címkék: 

Bernie Ecclestone már lefújta volna az idei Forma-1-es szezont

2020.03.28.
A 89 éves üzletember azt mondta, a koronavírus-járvány miatt kevés esélyt lát arra, hogy idén megrendezik a vb-t. „Hogy én mit tennék? Vélhetően megmondanám, hogy ebben az évben nem lesz egyetlen verseny sem" - mondta a jelenleg Brazíliában tartózkodó Ecclestone. Hozzátette, szerinte ez az egyetlen lehetőség arra, hogy mindenki biztonságban legyen, és ebben az esetben senki nem hozna felelőtlen döntéseket. "Az olimpiát is elhalasztották, ami nyilván nem túl jó dolog, de a helyzet ezt kívánta meg" - fogalmazott a Forma-1 egykori vezetője, aki szerint inkább 2021-re kellene mindenkinek fókuszálnia a mostani bizonytalan helyzet helyett. A sportág mostani vezetőségének tervéről, miszerint nyári indulással 15-18 futamos idényt terveznek, pesszimistán nyilatkozott. "Nagyon meg lennék lepődve, ha ezt a tervüket meg tudnák valósítani. Szurkolok nekik, és adott esetben jövő év elején is lehet még három-négy verseny, ami a 2020-as vb-sorozatba tartozna, a kérdés csak az, hogy hol" - mondta Ecclestone. A 22 futamos Forma-1-es idény eredetileg március 15-én az Ausztrál Nagydíjjal rajtolt volna, ám a járvány miatt az első nyolc versenyből hatot elhalasztottak, kettőt pedig - az ausztrál mellett a monacói hétvégét - töröltek. A szezon jelen állás szerint június 14-én Kanadában kezdődik.

Szombattól nem jár a Zugligeti Libegő

2020.03.28.
A BKV Zrt. a XII. kerületi (Hegyvidéki) Önkormányzat kérésére – amellyel Budapest főpolgármestere is egyetértett – a Zugligeti Libegő működésében, utasaink egészségének védelmében, 2020. március 28-tól további intézkedésig üzemszünetet rendel el. A területen időszakosan karbantartási munkálatok lehetségesek.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója