Álcázva tesztelik az új Jaguar F-Type-ot

2019.07.07.
Nyílt titok, hogy a Jaguar-Land Rover csoport fejlesztői központot üzemeltet a Nordschleife mellett, így viszonylag gyakran bukkannak fel tesztautóik Európa leghíresebb, és legnehezebb versenypályájáján vagy annak környékén. Most éppen a Jaguar F-Type sportautó következő generációját kapták lencsevégre, mind kupé, mind kabrió változatban. Persze egyelőre mind a két fejlesztői autó álcázva körözött a versenypályán, de az már most látszik, hogy egy modernebb, és jóval morcosabb autóval készülnek a britek. Lejjebb kerültek a fényszórók, és az I-Pace-hez hasonló nagy hűtőrács erősíti az autó orrát. Hátrébb haladva már felismerhetőek az előd vonalai, noha egy álcázott autónál még semmiben sem lehetünk biztosak. Míg az egyik álcázott tesztautón négy, addig a másikon egyetlen középre vezetett kipufogóvég van. Egy biztos: a hanghatások alapján egyik sem teljesen elektromos. Legalábbis egyelőre. Az új F-Type generáció már jövőre bemutatkozhat, noha piaci bevezetése csak 2021-re várható.

Az autógyártás a motorja a magyar ipari növekedésnek

2019.07.07.
Az uniós konvergencia index szerint is jól teljesítenek a V4-ek, erősebben nő a GDP-jük, mint a fejlettebb országoké, de még mindig nem eléggé. Ahogy a fogyasztásban is le van maradva a régió – jegyezte meg a szakember. A növekedésben a nagyobb hozzáadott értéknek kellene egyre jelentősebb szerepet játszania, ami például a kutatásfejlesztésben, a kereskedelemben, turizmusban jelentkezik, miközben a magyarországi autógyártás elsősorban összeszerelő tevékenység – mutatott rá Csath Magdolna. Hozzátette: a közepes fejlettség csapdájából – ami azt jelenti, hogy hosszabb távon sem sikerül érdemben csökkenteni a fejlett országokhoz képest a lemaradást – a struktúraváltás lehet a kiút.

Kigyulladt egy jármű az M7-es autópályán

2019.07.07.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2019. július 7-én 15 óra körül az M7-es autópályán a 93. kilométerszelvényben - a Budapest felé vezető oldalon - kigyulladt egy gépjármű. Az oltási munkálatok idejére a rendőrök a forgalmat az érintett útszakaszról Sóstónál a 98. kilométerszelvényben a 7-es számú főútra terelik.

Négy autó ütközött délben

2019.07.07.
Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2019. július 7-én 12 óra 6 perckor. Eddig tisztázatlan okok és körülmények között négy autó ütközött. A balesetben többen megsérültek, őket a mentők kórházba vitték. A rendőrség az érintett útszakaszt a műszaki mentés és a szemle idejére teljes szélességében lezárta és a forgalmat - mindkét irányban - Hövejnél a környező utakra terelte.

Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai – Hőség az autóban

2019.07.07.
Még nyár közepe sincs, de már számos forró, kánikulai napon vagyunk túl. A hőség a legtöbb helyen szinte kibírhatatlan, az autóban különösen. Melegben nem csak vezetni megterhelő, a forró jármű más veszélyeket is rejteget. A nyári szünetben sokan autóval indulnak útnak nyaralni, ezért érdemes néhány dologra odafigyelni, hogy ne történjen baj. Napsütés nagyon gyorsan tűzforrú lehet az utastér Kánikula idején a járművezetők bágyadtabbak és türelmetlenebbek az utakon, sajnos ilyenkor több a baleset is. Már 27-28 fokban is 6 százalékkal nő a balesetek száma, 32 fok esetén a növekedés 13 százalékos, 37 fokban pedig már harmadával több a baleset. Ilyenkor vezessünk lassabban, óvatosabban, és vegyük figyelembe, hogy romlik a koncentráció. De nemcsak a járművezetők, hanem a gyalogosok is figyelmetlenebbek ilyenkor, nem mindig néznek eléggé körül, mielőtt az úttestre lépnek.  Miért lesz percek alatt szauna a kocsiban? Meleg, napsütéses napokon az autó úgy működik, mint egy kis üvegház. A napsugarak felmelegítik a járművet, az ablakok miatt azonban a hő nem tud távozni, mert az üvegek visszaverik. Emiatt az autó utasterében nagyon rövid idő alatt magasra szökhet a hőmérséklet még akkor is, ha odakint nincs túl nagy forróság.  Ha a kinti hőmérséklet csupán 21 fok, az autóban akár 50 fokig is melegedhet a levegő. Kísérletek igazolták, hogy egy tűző napon álló autó belső hőmérséklete 10 perc alatt akár 11 fokkal is emelkedhet, 20 perc után pedig 16 fok is lehet a növekedés. Gondolj csak bele, mit jelent ez, amikor odakint több mint 30 fok van! Egy óra után pedig akár a 60-80 fokot is elérheti az utastérben mért hőmérséklet.  Ilyen meleget nem visel el az emberi szervezet hosszabb távon, 38 fok fölött megnő a hőguta veszélye, ami gyakran végzetes kimenetelű baleseteket okoz. A legnagyobb veszélyben a kisgyerekek vannak, mert a szervezetük hőháztartása még nem annyira fejlett. Náluk háromszor-ötször olyan gyorsan elérkezhet a kritikus állapot.  Senkit ne hagyj egy percre sem autóban Ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni: soha, senkit ne hagyj az autóban a hőségben! Akkor sem, ha csak egy perce ugrasz ki valamiért, és a bevásárláskor se hagyd a gyereket vagy a kutyát a kocsiban. Sajnos gyakran előfordulnak olyan esetek – Magyarországon is –, amikor bent felejtik a gyereket az autóban.  A másik gyakori vészhelyzet, amikor a gyerek bezárja magát a kocsiba, és a kulcs is bent marad. Ezért sose hagyjuk a slusszkulcsot az autóban! Ha autóban hagyott gyereket látsz, azonnal értesítsd a rendőrséget. Ők nem csak a kiszabadításban tudnak segíteni, de naprakész adatbázisuk van az autótulajdonosokról és az üzemben tartókról, így percek alatt elérhetik a jármű sofőrjét.  Enyhítsük a napsütés hatását De mit tehetünk az autó felforrósodása ellen? Ez ugyanis nemcsak a vezetőnek, hanem az utasoknak is pokoli perceket szerezhet. A legjobb, ha megpróbáljuk megakadályozni, hogy túlságosan forró legyen az autó. Ha nem tudunk garázsba, fedett parkolóba beállni, akkor keressünk árnyékos helyet. Nem árt figyelembe venni a Nap mozgását, az árnyékos helyek is arrébb mennek. Hiába parkoltuk le strandolás előtt hűs helyen a kocsit, ha délután már telibe süti a nap.  Ha nem tudunk árnyékban parkolni, akkor enyhíthetjük a hőség hatását. Több fokkal lehet csökkenthetjük az utastér hőmérsékletét, ha ezüstszínű, hővisszaverő napellenzőt teszük a szélvédőre. Segíthet az ablakok fóliázása is, de figyelni kell a szabályokra. A hátsó ablakokra bármilyen sötétségű fólia felragasztható, az első ablakokra viszont csak olyan, amellyel legalább 70 százalékos marad az ablak fényáteresztő képessége. Klímázzunk okosan! Ha van klíma az autóban, kapcsoljuk be, de ha csak 10 percet utazunk, nem sok értelme van. Ilyenkor ugyanis mire a légkondicionáló lehűtené a levegőt, már meg is érkeztünk. Jobban járunk, ha letekerjük az ablakokat, és a menetszél áthűti az utasteret. Akkor is érdemes ezzel a módszerrel „kifújatni a meleget” néhány percig, ha hosszabban autózunk. A klímát viszont ne állítsuk a kinti hőségnél 8-10 foknál hűvösebbre, mert a szervezetünk ennél nagyobb hőmérséklet-különbséget már nehezen visel el, és akár meg is betegedhetünk. És persze ne feledkezzünk el arról sem, hogy hőségben bőségesen fogyasszunk folyadékot.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!  

Németország világelső akar lenni az elektromosautó-gyártásban

2019.07.07.
A tárcavezető szerint Németország célja nem az, hogy 2023-ra a világ legolcsóbb akkumulátorait állítsa elő, hanem, hogy a legjobbakat - írja az interjút szemléző MTI. A német autóipar az utóbbi években éles bírálatok középpontjába került, egyrészt, mert kiderült, hogy a legnagyobb autógyártók szinte kivétel nélkül érintettek a károsanyag-kibocsátási adatok manipulálásában, másrészt pedig azért, mert az ázsiai autógyártók tetemes előnyre tettek szert a villanyautók gyártása terén. Altmaier a napokban az Egyesült Államokban fog tárgyalni, miután Donald Trump amerikai elnök vámokkal fenyegeti az európai, így a német autógyártókat is. A miniszter aláhúzza, hogy vámok kivetése mindenképpen munkahelyek megszűnésével jár, és az lesz a fő üzenete Washingtonban, hogy nagyon fontos, hogy a kereskedelmi kapcsolatokat ne terhelje semmilyen konfliktus. Peter Altmaier az Északi Áramlat II. gázvezetékről is beszélt, és visszautasította azt a vádat, hogy általa Németország függővé válik Oroszországtól. A gazdasági miniszter szerint a szállítási útvonalak lerövidítése és a szállítási struktúrák átalakítása a cél. "Ezért építünk terminált az amerikai cseppfolyósított földgáz fogadására is" - hangsúlyozta Altmaier.

Háromszáz méternyi partszakaszt kap a trieszti magyar kikötő

2019.07.07.
Hozzátette, számítani lehet arra, hogy nőni fog az Ázsiából érkező és az oda irányuló kereskedelmi forgalom is. Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében; az erről szóló szerződést pénteken írták alá.

Hét turista utazott a felrobbant benzinszállító tetején

2019.07.07.
A gépkocsi tartályán hét turista utazott, és közülük hárman meghaltak a balesetben – közölték a helyi a hatóságok. Az Ural típusú tartálykocsi üzemanyagot szállított egy kőbányába. A sofőr elvesztette az uralmát felette, a jármű árokba futott, az üzemanyag kiömlött, majd felrobbant és lángra kapott.   Valerij Gorelih, a helyi belügyi szervek szóvivője azt mondta, hogy a jármű tartályán hét turista utazott. A sofőr engedte meg nekik, hogy felmásszanak rá. Közülük hárman életüket vesztették a balesetben, a többiek megsérültek. A jármű vezetője túlélte a balesetet, de ő is megsérült.

Kamion Eb: Kiss Norbert negyedik és ötödik a Slovakiaringen

2019.07.07.
A 34 éves pilóta a sorozat hivatalos honlapja szerint az időmérő edzésen a második rajtkockát szerezte meg a címvédő és az összetettben most is élen álló német Jochen Hahn mögött (Iveco). Kiss az első, kora délután rendezett versenyen kétszer is belekeveredett egy ütközésbe, így végül ötödikként ért célba, ezzel az is eldőlt, hogy a fordított rajtrács szabályának értelmében a második futamot a negyedik pozícióból kezdi majd meg. A késő délutáni versenyen aztán Kiss harmadik is volt, ám a cseh Adam Lacko meg tudta előzni, így a magyar versenyzőnek meg kellett elégednie a negyedik helyezéssel. A kamion Eb szlovákiai fordulója ma újabb időmérő edzéssel, valamint két futammal folytatódik.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója